A történet úgy kezdődik, hogy 1919-ben elmész Párizsba, és az Odeon utcában nyitsz egy könyvesboltot, és a cégérre kiíratod, hogy Shakespeare és társai. Aztán csak vársz, hogy bejöjjön Hemingway, T. S. Eliot, F. Scott Fizgerald, Paul Valery és Ezra Pound – és valóban, ezek bejönnek, és ez lesz a törzshelyük. Sőt James Joyce veled fogja kiadatni az Ulyssest is.
Nem, ez a történet már foglalt, ez Sylvia Beach volt, és angol, te pedig (Sárközi Márta) magyar vagy (és nem turista).
Akkor mással köll próbálkozni. Például jól válaszd meg a szüleidet! Az anyád révén legyél tagja a gazdag, zsidó, nagypolgári Vészi-klánnak, az apád meg legyen a híres és sikeres író, Molnár Ferenc.
Na, ez már ment, bár ennek a történetnek lettek kisebb hátulütői. Mert a főhősnő nem kalkulálta be a magyar történelmet.
Mert az addig még OK, hogy a Válasz folyóirat szerkesztőjeként a magyar irodalmi elit állandóan a konyhájában lógott, de a férjét, aki szintén zsidó volt, 1945-ben halálra éheztették egy munkatáborban. (Menekülhetett volna, de nem tette, mert ő is aszonta’: magyar vagyok és nem turista. Mondjuk, jó társaságba került, mert Szerb Antallal osztotta meg a halált, ha ez vigaszt jelenthet bármire is.)
Aztán meg jöttek a komcsik, és a családi vagyont lenyúlták, erre mindenféle fifikás eszközeik voltak. Akkor aztán nem maradt más, csak az erkölcsi tekintély. Hogy ez sem lehetett kevés, az mutatja, hogy amikor Illyés Gyula (1953-ban) és Németh László (1957-ben) megkapták a Kossuth-díjat, a vele járó manit nem merték elkölteni, hanem szétosztották a rászorulók között – a hódmezővásárhelyi gimnázium könyvtára, meg állástalan írók kaptak belőle –, mert Márta asszonynak ez volt a kívánsága.
Aztán volt még olyan is, hogy a Révai József kommunista főmufti hivatta, mert eszmét akart vele cserélni, mire visszaírt (a Márta), hogy aszondja: Eszméimet nem cserélem. Sárköziné.(Akkoriban ilyenért elvihették az embert.)
Meg amikor ki akart menni a fiához (Sárközi Mátyás, író, Anglia) látogatóba, akkor behívatta a komcsi titkosrendőrség, és mondta neki, hogy ezért cserébe szolgálatokat kéne nyújtani, ami eufemisztikusan azt jelenti, hogy legyen besúgó – akkor ő azt válaszolta nekik:
Nézzék, most jövök az onkológiáról, nekem rákom van, maguk meg elmehetnek a picsába!
Aztán meghalt (1966-ban), és most van róla ez a könyv. Azt is meg lehet tudni belőle, hogy 1945 előtt az egyik fő barátja Babits volt, 1945 után meg Bibó István és Pilinszky János. Ez azért talán jelent valamit. Mondjuk azt, hogy nem a szülei vagy a pénze miatt szerették, mert a Babits, a Bibó meg a Pilinszky nem volt az a típus, aki valakit a szülei vagy a pénze miatt szeret.
A könyvben van egy hosszabb tanulmány a szerkesztő Széchenyi Ágnestől, aztán levelek Sárközi Mártától és viszontlevelek Németh Lászlótól, Pilinszkytől, Illyéstől, Szabó Zoltántól, meg egy csomó interjú és visszaemlékezés. Elég jó könyv, akit érdekel a 20. századi magyar történelem és irodalomtörténet, meg egy nagyszerű asszony élete, annak jó szívvel ajánlom.
Molnár Ferenc haditudósítóként az I. világháború idején
Sárközi Márta a szüleiről (Vészi Margitról és Molnár Ferencről):
Anyám is, apám is haditudósító lett. Mindketten kaptak nyalka egyenruhát, felírásos karszalaggal. Anyám a háború végéig mindig igyekezett ott lenni lóháton, ahol a legjobban ágyúztak. A papám végig igyekezett olyan helyen ferblizni* a tábornokokkal, ahova biztosan nem lehetett lőni. Ennek ellenére a papám többet látott és értett a háborúból, mint a mamám, mert ő azt is megértette időnként, amit nem látott, az anyám meg soha semmit sem értett meg igazán, még ha az orra előtt történt, akkor se.
A kép forrása: OSZK Színháztörténeti Tár
Sárközi Márta édesanyjáról, Vészi Margitról írja:
Anyámnak megvolt a képessége, hogy egyetlen szóval vagy mozdulattal a legbéketűrőbb angyalt is halálra bőszítse. Molnár Ferenccel való házasságuk, amennyire kétéves koromra vissza tudok emlékezni, nem is állt egyébből, mint egymás kioktatásából és szekálásából, miközben időnként a Marcsa nevű cseléd tiszta ruhát adott rám, fehér szalagot kötött a hajamba és bevitt megmutatni a vendégeknek. Ettől fogva Európa minden nagyobb városában időnként bevittek bemutatni a fehér masnival, mert a mamám elvált, és mint festőművésznő, énekesnőjelölt és újságíró járta a világot.
Molnár H. Magor provokatív képe Babitsról
Mikor második férjemmel [Sárközi György] Babitsékhoz mentünk bemutatkozó látogatásra, a lépcsőház egyik pihenőjén a férjem valósággal könyörgő szónoklatot intézett hozzám, hogy ne disznólkodjam [káromkodjam] Babits előtt, mert ő ezt nagyon szigorúan veszi… Így történt, hogy már az első félórában azt mondtam „Lófasz”. Babits derülten mosolygott, és ettől fogva tíz évig az én privilégiumom volt a disznólkodás Babitséknál. Mihállyal a lehető legjobb barátok lettünk és nagyon szerettük egymást.
Sárközi Márta
(37. oldal)
(Babits üzenőfüzete – melyet betegsége idején vezetett –, ezt megerősíti: Segédkezett neki a központi fűtés megjavíttatásában, fájdalomcsillapításban, angol detektívregények kiválasztásában – Babits kikapcsolódásképpen angol krimiket olvasott!)
A Válasz szerkesztősége (Fülep Lajos, Gulyás Pál, Németh László, Németh Imre, Sárközi György, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc…nem sorrendben)
Gyuri, a második férjem [Sárközi György *] bevezetett az (úgynevezett) irodalomba… A harmincas években úgynevezett irodalmi szalon lettünk. A férjem akkor a Válasz szerkesztője lett, és nagyVálasz- vacsorákat kellett rendezni. Ilyenkor „népies” dolgokat kellett főzni, pörköltet vagy töltött káposztát óriási kvantumokban, mert a Válasz munkatársai főleg a nép fiai voltak és ezért óriási étvágyuk volt. Az ilyen estéken vacsora után engem aludni küldtek, mert ők politizáltak, és én ahhoz nem értettem. (Ők sem!)
A Válasz munkatársakat az jellemezte, hogy fel akarták emelni a parasztságot, és le akarták szarni az urbánusokat. Ebből a célból falukutató műveket írtak, politikailag csoportosultak, csak súgva merték szidni a zsidókat és igyekeztek minél kevesebbet olvasni…
A férjem volt a szerkesztő, nála gyűltek a levelek, melyekben a munkatársak mindennek elmondták egymást… (Gondolom, a világ minden olyan mozgalma, amit emberek csinálnak, így néz ki, közelről vizsgálva.)
Sárközi Márta
38. oldal
* http://mek.niif.hu/01100/01149/html/sarkozi.htm
Sárközi György költő
Sárközi Márta az első zsidótörvény elfogadása után levelet írt Erdei Ferencnek, a Válasz szociográfusának és közeli barátnak, tanácsát kérve, mitévő legyen. „A légkör bizony elég ronda errefelé. A fiamat [Sárközi Mátyás] már kétszer lezsidózták a játszótéren, és tegnap azt ordították neki, hogy „betöröm a szád, te zsidó”. Hát most gondolkodom, minek is szültem őket, tulajdonképpen. …teljesen egyedül maradok evvel az óriási felelősséggel: Gyuri [a férje, Sárközi György] egyszerűen átadja magát ennek a nagy fene patetikus hazaszeretetnek, és frázisokat felel a reális skurupulusokra. És én úgy érzem, hogy vétkes könnyelműség ülni, várni és hagyni, hogy a három gyermek tönkremenjen. Magának mi a véleménye erről? Azért részletezem az egész ügyet, mert szeretnék egy elfogulatlan véleményt hallani. Maga hagyná leköpni a gyerekeit, vagy menekülne velük, amíg nem késő, feláldozva saját meggyőződését?”
(45.oldal)
Erdei Ferenc válaszképpen levelet írt Sárközi Györgynek, melyben kifejtette, hogy bár ő személy szerint nem volna híve a zsidók melletti kereszteshadjáratnak, de a zsidók közül azokért, akik magyarnak vallják magukat, mint Sárközi György is, teljes mellszélességgel kiáll. Továbbá javasolta Sárközinek, hogy menjen külföldre, mert ott sokkal több hasznot hajthat a magyarság számára.
Az „ügy” folytatásaként tudni kell, hogy a zsidó családban született, de katolizált Sárközi György, aki a népi írók lapjának, a Válasznak volt a főszerkesztője, hazafiúi büszkeségből nem menekült el az országból. Óriási szerencséjére, a családja – felesége és gyermekei – a német megszállás és a nyilas terror alatt különböző helyeken, álnéven bujkálva, megúszta a gyilkos időket. Sárközi azonban – többek között Szerb Antal társaságában – munkaszolgálatosként halt éhen a balfi (Sopron melletti) munkatáborban. Évekkel korábban egy versében ezt írta:
Semmi bajom. Nem vagyok elhagyott.
Valószínű, hogy éhen nem halok.
Éhen halt, elhagyottan.
Weöres Sándor
Sárközi Márta az 1946-ban újra indult Válasz című folyóiratról:
(Szabó Lőrinc volt először a versszerkesztő, de ő mindenkit arra buzdított, hogy menjen költőnek, úgy hogy családapák hagyták ott biztatására paksi fűszeres-segédi állásukat, és dühödt feleségek jöttek engem kérdőre vonni, hogy ők feljöttek Pestre költőnek a mi biztatásunkra, és most mi legyen velük?)
Ezután Weöres Sándornak adtuk a verseket bírálni. Neki viszont minden olyan vers tetszett, aminek nem volt értelme és nő volt az írója. A szerkesztőséget absztrakt lipótvárosi költőnők árasztották el, de azután ez is abbamaradt, mert az egyik költőnő végül is férjül vette a kritikust.
(52. oldal)
Pilinszky János
Részlet Pilinszky János Sárközi Mártának írt leveléből
Róma, 1948.01.06.
Kedves Főszerkesztőm!
Már nem tudom levelét kivárni, se a beígért válaszokat, s ha már Maga nem, legalább én írok. ..Róma különben gyönyörű, s az időjárásnál csaka a társaság kellemesebb. Ferenczyék [Ferenczy Béni szobrászművész] olyan kedvesek, hogy szinte már szégyenkezünk. A múltkor például ágyhoz hozták a reggelinket. Tegnap este Weöreséknél viziteltünk, s kölcsönösen kicseréltük Sanyival elképesztő rögeszméinket. Én a versek csontrendszeréről és matematikájáról, ő a tudatalatti áramokról, a kedves Vénuszról s a nem nélküli Szaturnuszról értekezett, mindketten jótékony homályossággal…
…Kézcsókkal: Pilinszky János
(193-194. oldal)
[Szívesen meghallgattam volna azt a beszélgetést, ahol Pilinszky János és Weöres Sándor a saját költészetét magyarázza a másiknak. :)]
Bibó István
Bibó István életműve jelentékeny részének aVálasz adott teret. Itt jelent meg a A koalíció válaszúton, A magyar társadalomfejlődés és az 1945. évi változások értelme, az Eltorzult magyar alkat – zsákutcás magyar történelem és a zsidókérdésről szóló monográfia-terjedelmű elemzése. Azt mondta egyszer Bibó, fejfájára az kerüljön, élt három évet, 1945–1948 között. Azt is írhatta volna, élt a Válaszoldalain és közegében.
57. oldal