 |
|
|
|
Előadó: Hirsch Tibor filmtörténész
A vágy villamosa sok szempontból fontos darabja a filmtörténetnek. Érdemes néznie annak, aki az ötvenes évek „szűk levegőjének” tengerentúli keverékéből akar egy szippantást. Érdemes néznie annak, akit az Amerika-mítosz titkos allegóriái érdekelnek, melyek mindig a gyökértelen bevándorlók és már gyökeret eresztett befogadók bűneiről és erényeiről, az amerikai pragmatizmus és ugyancsak amerikai idealizmus összecsapásairól szólnak. Meg kell néznie annak, aki az ötvenes évek hollywoodi filmjeiben egy új „nemzedék-kultuszos” sztárgeneráció születését látja legfontosabbnak, és annak is, aki tudja, mi a Sztanyiszlavszkij-módszer, mit jelentett éppen e sztárok számára a Broadway és Hollywood között hidat építő rendező, Elia Kazan színészvezetési forradalma.
|
|
|
|
|
|
|
|
Előadó: Szilágyi Ákos esztéta, költő
„Aki szörnyekkel harcol, vigyázzon, nehogy közben szörnnyé váljon maga is. Ha sokáig nézel a szakadékba, a szakadék is beléd néz” − írja Friedrich Nietzsche Túl jón és rosszoncímű művében. Pontosan ebben az értelemben jellemezte Andrej Tarkovszkij 1962-ben bemutatott első filmjének, a Velencei Filmfesztiválon nagydíjat nyert Iván gyermekkorának kis hősét, Ivánt, őrült szörnyetegként Jean-Paul Sartre, a film egyik első méltatója. Hozzátéve, hogy a totális háború apokalipszisének ez a kis kreatúrája − Iván − egyben legesendőbb áldozata is, akinek szívében − a film álomképeiben kibontakozva − egy másik világ él, a gyerekkor örökre elveszített paradicsomának, a békének, a bensőséges szeretetnek és harmóniának a világa. Ez áll szemben haragvóan és kérlelhetetlenül a háború gyűlölettel és erőszakkal átitatott világával. Mert Tarkovszkij filmje a gyengék erejéről, a Bárány bosszúálló haragjáról szól.
|
|
|
|
|
|
|
|
Előadó: Báron György filmkritikus
„Léos Carax ritkán csinál filmet, de akkor mindig provokatív remekművekkel lepi meg a mozibolondokat. A 2012-es Cannes-i fesztiválon bemutatott Holy Motors tizenkét év hallgatás után készült el, s a kortárs európai mozi egyik megkerülhetetlen kultuszdarabjává lett, elnyerve vagy harminc fesztiváldíjat. Bizarr már maga a történet is, a középpontban bizonyos Oscarral, akit a rendező állandó alteregója, a rá erősen hasonlító Denis Lavant játszik (amúgy Carax eredeti neve Oscar). Ez a férfi nincs, pontosabban tucatnyi alakban létezik, milliomos és koldus, szerető, üzletember, gyilkos, Kylie Minogue-gal énekel duettet és az alig felismerhető Michel Piccolival poharazgat. Azt teszi, amit titokban talán mindnyájan szeretnénk: sokféle életet és sorsot él egyszerre. S mindezt egy hajónyi limuzinban, anyásan gondoskodó sofőr-asszonnyal, időnkénti vendégekkel-szexpartnerekkel, átszelve a várost, egészen addig, amíg a fárasztó nap véget nem ér, és a limuzin aludni nem tér az autócsodák éjjeli luxusszállására...”
|
|
|
|
|
|
|
|
Előadó: Margitházi Beja filmtörténész
Az osztály idő-tér koordinátái meglehetősen feszesek: egy teljes tanévet fog át, két óra alatt – sok iskolában ez maga lenne a tömény unalom. Ebben az osztályban azonban Esmeralda, Souleymane, Nassim, Khoumba, Wey, Boubacar, Barak, Louise, Arthur és társai történetesen „franciául” tanulnak. Nem mintha nem ismernék a nyelvet: többségük már itt született, másodgenerációs afrikai, arab, kínai bevándorló, de vannak itt franciák és frissen emigráltak is. Ilyen felállásban az óráknak csak apropója a nyelvtanulás, ami itt folyik, az valójában kőkemény interkulturális identitásháború − egyben a francia heroikus integrációs törekvések kudarca, mert François és diákjai, a legjobb szándékok ellenére, időről időre a különbségek összehangolhatatlanságával találják szembe magukat.
|
|
|
|
|
|
Útvesztőben - Két világ határán
2015 tavaszán új sorozattal folytatódik a több mint tíz éve működő Műcsarnok Filmklub.
Az éves program olyan alkotások közül válogat, amelyekben különböző világok, illetve külső vagy belső kényszerítő erők feszülnek egymásnak. A dichotómiák az egyes történetekben
gyakran kibékíthetetlenek, pedig a bűn és ártatlanság, a hit és tagadás, a normalitás és őrület
között néha csak egy lépésnyi a távolság. Identitásalternatívák, szenvedély és számítás, erőszak és elfogadás világa néz farkasszemet egymással. De az embert éppen az teszi emberré, hogy szabadságában ő maga is választ, cselekedhet az érdekeit, vágyait követve, cselekedhet az erkölcs, valamilyen meggyőződés mentén vagy engedhet egy ábrándnak, háríthat, sodródhat is egy-egy határhelyzetben.
- 2015-03-25
David Lynch: Útvesztőben ( Lost Highway, 128 perc, 1997 )
Előadó: Mátyás Péter filmesztéta
XXI. századi noir horror film. Párhuzamos személyiségválságok vizsgálata. Olyan
világ, ahol veszélyesen kizökkent az idő. Rettenetes vágta az elveszet országutakon,
gonosz erők, titokzatos összeesküvés, házastársi sablonfrusztráció és pokoli víziók
keveredése. Lynch most sem hazudtolja meg magát, provokatív, relativizáló, rettenetesen
kiszámíthatatlan, aki folyamatosan egyensúlyoz a normalitás és paranormalitás határán.
- 2015-04-01
Elia Kazan: A vágy villamosa ( A Streetcar Named Desire, 120 perc, 1951 ) Előadó: Hirsch Tibor filmtörténész
A Vágy villamosa sok szempontból fontos darabja a filmtörténetnek. Érdemes néznie annak, aki az ötvenes évek „szűk levegőjének” tengerentúli keverékéből akar egy szippantást. Érdemes néznie annak, akit az Amerika Mítosz titkos allegóriái érdekelnek, melyek mindig a gyökértelen bevándorlók és már gyökeret eresztett befogadók bűneiről és erényeiről. az amerikai pragmatizmus és ugyancsak amerikai idealizmus összecsapásairól szólnak. Meg kell néznie annak, aki az ötvenes évek hollywoodi filmjeiben egy új „nemzedék-kultuszos” sztárgeneráció születését látja legfontosabbnak, és annak is, aki tudja, mi a Sztanyiszlavszkij módszer, mit jelentett éppen e sztárok számára a Broadway és Hollywood között hidat építő rendező, Elia Kazan színészvezetési forradalma.
- 2015-04-08
Tarkovszkij: Iván gyermekkora ( Ivano detstvo, 100 perc, 1962 )
Előadó: Szilágyi Ákos esztéta, költő
„Aki szörnyekkel harcol, vigyázzon, nehogy közben szörnnyé váljon maga is. Ha sokáig nézel a szakadékba, a szakadék is beléd néz.” − írja Friedrich Nietzsche „Túl jón és rosszon” című művében. Pontosan ebben az értelemben jellemezte Andrej Tarkovszkij 1962-ben bemutatott első filmjének, a Velencei Filmfesztiválon nagydíjat nyert Iván gyermekkorának kis hősét, Ivánt, őrült szörnyetegként Jean-Paul Sartre, a film egyik első méltatója. Hozzátéve, hogy a totális háború apokalipszisének ez kis kreatúrája − Iván −, egyben legesendőbb áldozata is, akinek szívében − a film álomképeiben kibontakozva − egy másik világ él, a gyermekkor örökre elveszített paradicsomának, a békének, a bensőséges szeretetnek és harmóniának a világa. Ez a világ áll szemben haragvóan és kérlelhetetlenül a háború gyűlölettel és erőszakkal átitatott világával. Mert Tarkovszkij filmje a gyengék erejéről, a Bárány bosszúálló haragjáról szól.
- 2015-04-15
Léos Carax: Holy Motors ( 115 perc, 2012 )
Előadó: Báron György filmkritikus
"Leos Carax ritkán csinál filmet, de akkor mindig provokatív remekművekkel lepi meg a mozibolondokat. A 2012-es Cannes-i fesztiválon bemutatott Holy Motors tizenkét év hallgatás után készült el, s a kortárs európai mozi egyik megkerülhetetlen kultuszdarabjává lett, elnyerve vagy harminc fesztiváldíjat. Bizarr már maga a történet is, középpontban bizonyos Oscarral, akit a rendező állandó alteregója, a rá erősen hasonlító Denis Lavant játszik (amúgy Carax eredeti neve Oscar). Ez a férfi nincs, pontosabban tucatnyi alakban létezik, milliomos és koldus, szerető, üzletember, gyilkos, Kylie Minogue-gal énekel duettet és az alig felismerhető Michel Piccolival poharazgat. Azt teszi, amit titokban talán mindnyájan szeretnénk: sokféle életet és sorsot él egyszerre. S mindezt egy hajónyi limuzinban, anyásan gondoskodó sofőr-asszonnyal, időnkénti vendégekkel-szexpartnerekkel, átszelve a várost, egészen addig, amíg a fárasztó nap véget nem ér, és a limuzin aludni nem tér az autócsodák éjjeli luxusszállására..."
-2015-04-22
Nicolas Roeg: A Földre pottyant férfi (The Man who Fell to Earth , 138 perc, 1976)
Előadó: Varró Attila filmesztéta
Minden idők egyik legkülönösebb science-fiction filmje Walter Tavis kultuszregényéből, főszerepben egy olyan rock-bálvánnyal, akiről könnyedén elhihető, hogy valóban egy távoli bolygóról érkezett hozzánk, hogy azután fejlettebb civilizációja értékeit a szex, drog és televízió aprópénzére váltsa. Fordított inváziós film és művészfilmes trendindító a 80-as évek E:T.-filmjeihez, egy kivételes brit rendezőtől, aki fénykorában gengszterfilmet (Performance) és horrort (Ne nézz oda!), kalandfilmet (Vándorrege) és pszicho-thrillert (Rossz időzítés) formált saját képére, enigmatikus műfaji labirintustörténetek sorával meglepve a nagyközönséget.
- 2015-04-29
Otar Joszelani: Agyő, édes otthon! (Adieu, plancher des vaches! 112 perc, 1999)
Előadó: Seres Sándor filmesztéta
Egyszer el kell mennünk otthonról. Mindenképpen látnunk kell, meg kell élnünk a világot. Részt kell vennünk a fontos történésekben. Nem is annyira mennünk kell, mint amennyire már nem tudunk megmaradni ott, ahová tartozunk, ahová évtizedeken keresztül, mint origóhoz tértünk és térünk majd vissza. Az otthonról őrzött emlékek folyamatosan újjáélednek és keverednek az álmokkal és az ábrándokkal... A film forgatókönyvének séta-staféta szerkezete A szabadság fantomja által kidolgozott elvet és módszert fejleszti tovább. A szabadság-szerelem és a rabság, mint a bor és a víz állnak egymással kapcsolatban, mint általában a Joszeliani alkotásokban. Az egész életműben talán itt a legerősebb a fenséges nedű vonzása - a film orosz címe egyenesen In vino veritas / Истина в вине!
A kalandok és emlékek útvesztője szinte befoghatatlan a racionális elme számára, de esszenciális tápláléka a léleknek. Csak az álom segíthet át minket ennek az ellentmondásnak a tátongó szakadékain és kopár csúcsain... és persze az ilyen költői filmek. Egészségünkre!
- 2015-05-06
Jean-Luc Godard: Week-end ( 100 perc, 1967 )
Előadó: Miklóssy Endre urbanista, író
Egy hétvégi forgalmi dugó, amelyben az autók nem tudnak haladni - és amiben megjelenik a Haladás csődje, a Világ vége. Nem háború, nem kozmikus katasztrófa, nem űrlények vagy zombik formájában. Ez a katasztrófa belső: az emberi tartalmak teljes megsemmisülése az emberi kapcsolatok megsemmisülésén keresztül, eljutva legvégül az emberevésig. A fim mindazonáltal úgy pokoli, hogy közben ellenállhatatlanul mulatságos is. Az önzésébe belevakult ember viselkedésének az önpusztító abszurditása, a maga végtelen ostobaságában az elidegenedettségtől idegenít el… Ez vár rád, ha így folytatod!
- 2015-05-13
Luis Bunuel: Az öldöklő angyal ( El ángel exterminador, 95 perc, 1962 )
Előadó: Mátyás Péter filmesztéta
“A forgatókönyv eredeti, egy baráti társaságról szól. Színház után az egyiküknél
vacsoráznak, aztán átmennek a szalonba, és megmagyarázhatatlan okból többé nem
tudnak kimenni... Ha a most következő film rejtélyesnek vagy logikátlannak látszik,
az élet is ilyen. Ismétlődnek benne a dolgok, akár az életben, és mind ott, minden
sokféleképpen magyarázható. A szerző kijelenti, hogy nem akart a szimbólumokkal
játszani, legalábbis nem tudatosan.”(Luis Bunuel)
- 2015-05-20
Jaco van Dormael: Mr. Nobody ( 115 perc, 2009 )
Előadó: Baranyai Béla újságíró, filmkritikus
Milyen jó is lenne, ha az embernek nem csak egy élete lenne. Érzelmes slágerek szólaltatják meg ezt a beteljesíthetetlen vágyat. Pedig biztosan mindenki legalább egyszer eljátszott már a gondolattal egy valamikori súlyos döntésre visszaemlékezve: mi történt volna, ha akkor másként választok. Lehet, hogy az már nem is ez az élet lett volna, hanem egy másik? Valamikor a XXI. század végén Nemo Nobody a média érdeklődésének homlokterébe kerül, ő ugyanis az utolsó ember, aki természetes halállal fog meghalni. Megjelenik nála egy riporter, akinek a több mint száz éves Nemo elkezdi mesélni életét. Azaz életeit. A történet ugyanis minden – vagy majdnem minden – választás lehetséges következményeit nyomon követi. Mi lett volna, ha a három gyerekkori szerelméből Jean-t választja? Vagy Elise-t? Vagy Annát? Vajon a szálak összefutnak majd a végtelenben?
- 2015-05-27
Lars von Trier: Melankólia ( Melancholia, 136 perc, 2011)
Előadó: Vincze Teréz filmesztéta
Lars von Trier, a dán provokátor ebben a filmjében is egyik kedvenc témájával bíbelődik: a női lélek kiismerhetetlen és misztikus útvesztőjébe vezet kirándulást. De nem lenne vérbeli provokátor, ha a minden ízében művészfilmes realizmus után kiáltó témát – az esküvője előtt álló menyasszonyt kétségek gyötrik, miközben az összesereglett család előtt fenn kell tartani a normalitás látszatát – nem dobná fel valami oda alig illő, megdöbbentő motívummal. Egy hatalmas bolygó közelít ugyanis a Földhöz, s a világnak talán hamarosan vége lesz – Armageddon Lars von Trier módra.
- 2015-06-03
Laurent Cantet: Az osztály (Entre les murs, 128 perc, 2008)
Előadó: Margitházi Beja filmtörténész
Az osztály idő-tér koordinátái meglehetősen feszesek: egy teljes tanévet fog át, két óra
alatt – sok iskolában ez maga lenne a tömény unalom. Ebben az osztályban azonban
Esmeralda, Souleymane, Nassim, Khoumba, Wey, Boubacar, Barak, Louise, Arthur és társai
történetesen „franciául” tanulnak. Nem mintha nem ismernék a nyelvet: többségük már itt
született, másodgenerációs afrikai, arab, kínai bevándorló, de vannak itt franciák és frissen
emigráltak is. Ilyen felállásban az óráknak csak apropója a nyelvtanulás, ami itt folyik az
valójában kőkemény interkulturális identitásháború − egyben a francia heroikus integrációs
törekvések kudarca, mert François és diákjai, a legjobb szándékok ellenére, időről időre a
különbségek összehangolhatatlanságával találják szembe magukat.
- 2015-06-10
Liliana Cavani: Assisi Szent Ferenc ( Francesco , 150 perc, 1989 )
Előadó: Cieklinski Sándor filmesztéta
Az 1200-as évek elején egy itáliai textilkereskedő fia lemond mindenről, amit jómódú
családja révén tálcán kínál fel számára a világi élet. Nyomorban tengődők testvéréül szegődik, azt az utat követi, amit az Újszövetség jelöl ki a számára. Rövid időn belül egyre több fiatal csatlakozik hozzájuk. De van-e lehetőség az emberek többsége számára teljesen elszakadni a hétköznapi élet törvényeitől, hogy az égi eszmények világa rendezze forradalmian újjá a társadalom közösségeit? Liliana Cavani különleges érzékenységű filmje egyszerre keres választ arra, hogy mi lesz a sorsa a ’szent lázadónak’ és arra, hogy miként integrálja a korszakban színre lépő eretnek csoportosulásokkal szemben kemény küzdelmet folytató egyház a Ferenc által elindított új mozgalmat.
|
