Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember
Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
Szabad ötletek és idézetek jegyzéke
16.
Radnóti Miklós - Ének a halálról (Kosztolányi Dezső temetésén) A sír felett szitál az őszi köd, korán van még és íme este lett. Sötét egünkre lassan színezüst koszorút fon a súlyos fáklyafüst s felrebbenő madár fenn sírdogál! A lélek oly ijedt és lebbenő, akár a hűs, könnyűszárnyu felleg, melyre forró csillagok lehelnek. A test pihen vermében hallgatag, rögök nyugalmas sorsát éli lenn, szétoszlik, szomjas gyökér felissza s zöld lobogással tér ujra vissza, törvény szerint! s oly szörnyü, szörnyü így, mi egy világ volt, kétfelé kering! vagy bölcs talán? a holttest tudja itt. Őrizd Uram, a lélek útjait.
*
J
A rabnak
először az egyik foga fájt,
amit ki kellett húzni.
Rá néhány hétre
egy verekedésben vesztette el az egyik ujját.
Majd az egyik lábát kellett amputálni.
A kórházban a szoba ajtaja előtt álló
egyik őr így szól a másikhoz: - Jó lesz vigyázni vele,
lehet, hogy darabokban akar megszökni.
*
A híd terhelési próbái
Mondhatom a nagy szerelmemnek: ő a mindenem,
Amiben van egy kisebb-nagyobb költői túlzás,
Amit nem is vehet zokon, nem is kérhet számon -
Mert túl nagy terheket raknánk erre a kapcsolatra,
Ha mindent az élettársunktól várnánk:
Mintha csak ketten lennénk a világon
Legyen ő pótanyám, póttestvérem s barátom is:
Nem erre van hitelesítve, rendeltetve ez a "híd"!
*
Szűk családi kör
Az összeházasodás,
a gyermekszületés,
a lakásszerzés stb.
Ez mind olyan tényező,
mely egy kapcsolat bezáródását,
A már meglevő egyéb kapcsolatok
leépítését, elhanyagolását,
S az újak nem keresését katalizálhatja,
Ráadásul egyre kevesebb
a "nagycsalád", a többgenerációs együttélés,
S így a nagyon beszűkült világba a nő "belebutulhat",
A pénzkereső férj meg kalandokat,
vagy szesztestvéreket keres...
*
Menthetetlen?
Hány házasság lenne megmenthető,
Ha nem zárulnának be, ha nem zápulnának be,
S a szakadékká mélyülni akaró eltávolodásokkor
Akárcsak egy külső segítség, egy bizalmas jóbarát
Mint beavatott közvetítő, mediátor hidat verne, veretne:
Amikor még lehet, az "örök harag" előtt,
Amikor már csak életvesztesek maradnak a csatatéren…
*
Csak hiszed, hogy van
Jó dolog tudni azt, amit neked tudni érdemes,
De még mindig jobb, ha nem tudod
Mintha önelégülten azt hiszed, hogy tényleg tudod...
Ugyanez áll a baráti kapcsolatokra, baráti körökre is:
Jobb eset, ha éppen most nincs, de érzed hiányát,
Mintha abban a hiszemben vagy, hogy neked van:
Mi az , hogy van: nem is egy, de sokszáz (már ez gyanús)
*
Barát-álbarát
Amilyen nagy, pótolhatatlan kincs egy igaz jóbarát,
Pont annyit árthat egy álbarát, aki nem a javunkat akarja,
(vagy csak azt akarja és meg is szerzi, el is veszi) -
De az a lehetőség is fennáll, hogy a barátom vagy,
De én nem annak, hanem rosszakarómnak látlak.
Mert én a hízelgést, a kényeztetést várnám el tőled,
S nem szembesítést bűneimmel, élethazugságaimmal
*
Versengés
Konstruktív-destruktív
A sportbeli, szakmai, gazdasági, politikai stb.
Riválisom: ellenfél, de nem az ellenségem,
Nem ellehetetleníteni akar,
Hisz kölcsönösen szükségünk van egymásra,
Hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból -
Jóllehet adott esetben csak egy első hely van,
Mégis mindketten nyertesek lehetünk:
Végső soron a köz profitál ebből a versengésből
*
Van persze destruktív rivalizálás is,
Amikor pl. az együttműködés helyett versenyzünk,
Pedig egy csapatban játszunk, egy csónakban evezünk,
Vagy amikor nemtelen eszközökkel nehezítem,
Hogy ellenfelem legjobb formáját futhassa,
Energiáimat saját teljesítményem fokozásától vonom el...
*
Életaxiómák
Ami szent és sérthetetlen
Kenyeret nem dobunk ki, vele nem dobálózunk
Egy zsíros kenyérrel bárki idegent is megkínálunk
*
Színeváltozás
Amikor betegen sápadt
Amikor hamuszürke mint a hulla
Amikor a szeme színe eltompul
Amikor pirospozsgás
Amikor a fejébe tolul a vér
Amikor kisminkeli az arcát
Amikor lebarnul vagy leég a bőre
Amikor elpirul
*
Hiánybetegek
Miért mondasz le önként az emberi élet alapdimenzióiról,
Miért redukálod magad - ad absurdum egydimenzióssá?
Vagy hiányzik vagy jelentéktelenné törpül életedben
A játék, a sport, a kertészkedés, a kutya, az ének,
A hangszeres játék, a könyvolvasás, a naplóírás, a levelezés,
És a többi...
*
Hiánybetegek +
Nem hiányzik a házasságodból a szerelem?
Nem hiányzik lényedből az erotika?
Nem hiányzik munkádból a játékosság?
Nem hiányzik az aktív és passzív humorérzék?
Nem hiányzik a szent szellembe vetett hit?
*
A segítségnyújtás nehezítése
Ha nem tudod, hogy a veremben vagy
Ha a hajadnál fogva akarod magad kihúzni
Ha túl büszke vagy, hogy szívességet kérj
Ha a segítő kezet megharapod
Ha be akarod rántani magad mellé a segítőt
Ha már sokadszor esel, sőt ugrasz a verembe...
Ha azt hiszed, hogy a kintlevő szorul segítségedre
*
Nyújtsd a nyakad
Vitából veszekedés lesz,
Majd a veszekedés verekedéssé fajul,
Aminek akár végzetes kimenetele is lehet,,,
Miért nem figyelünk állati tanítómestereinkre
- no nem az ember által idomított harci kutyákra -
S miért nem nyújtjuk oda nyakunkat?
(ma a legtöbb embert "szerettei" ölik meg!)
*
Varázsigék
Közkincseink
Ali baba előtt
egy varázsigére nyílott ki a kincsesbarlang,
Az őt utánozni akaró testvére bejutott, de ki már nem,
Mert mohósága miatt elfelejtette a titkos varázsigét…
Az emberiség nagy tanítói, bölcsei, művészei
Közvetítik hozzánk, nem viszik a sírba
azokat a varázsigéket,
Amelyekre megnyílik egy másik ember gazdag lelkivilága,
Amelyekkel saját lelkünkben új dimenziókat fedezünk fel,
Amelyekre az ölni akaró kéz ölelni fog…
*
Létfontos luxus
Mint aludni és álmodni
Mint lábat lógatva nézni a felhők játékát
Mint gitárodon dallamokat elpötyögni
Mint egy asztalt szépen megteríteni
Mint holt költők verseit olvasni
Stb. Stb. Stb.
*
Életfontos tudás
Ki a barát és ki az ellenség?
Most álmodsz vagy ébren vagy?
Milyen hamar ér ide az a robogó autó?
Mi az élelem és mi a méreg?
Mennyi ebből az orvosság, és mekkora a halálos adag?
*
Senki sem ismer engem!?
Mindenki csak az egyik arcom látja,
Mindenki csak egy részt lát belőlem
Mindenki csak kevés ideig figyelhet meg,
Mindenki csak a felszínből következtetne a mélyre,
Mindenki csak előítéletekkel közelít,
Mindenki csak a rosszat keresi bennem,
Mindenkinek csak álarcaimat mutogatom -
Csak én tudom,
ki vagyok én valahol mélyen a szívemben?
Nem maradok-e így örök rejtély önmagam előtt is?
Lehet-e ennyire kettős életem:
egy "belső" és egy "külső"?
Lehet-e életfogytiglan inkognitóban maradni?
*
Exhibicionizmus
Mindig mindent megmutatni?
Soha nem színlelni, színészkedni?
Soha egy álarcot, egy álruhát kipróbálni?
Soha nem tettetni magad butábbnak, tudatlanabbnak?
Soha nem ironizálni?
Soha nem folyamodni a kegyes csaláshoz?
Soha nem tapintatosnak lenni, de nyersen őszintének?
*
Bolondfalva
Egy rossz alma
megrontja a mellette levő sokszázat,
Ezért azt mindig ki kell venni -
Ki kell venni és meg kell enni:
Így mindig csak a rossz almát esszük...
*
Utolsóból első
Falábúból a parkett ördöge,
Botfülűből nótafa,
Szegénylegényből királyfi,
Búskomorból életvidám
*
Érdem és kegyelem
(Kegyelem-szerencse)
Felkészülhetsz a meccsre,
Jól időzítheted a formád,
Mindent beleadhatsz s jó mehet a játék,
S mégsem következik mindebből,
Hogy akár egyetlen gólt is fogsz lőni...
*
Próba alá vetve
Hogy igazi-e az arany, a gyémánt,
Annak vannak próbái -
Ugyancsak vannak a barátságnak, szerelemnek,
De ezt nem lehet mesterségesen előállítani,
Nem szabad emberekkel kísérletezgeni...
*
A halál játéka
Milyen kíváncsi lennék rá,
Hogyan fogadnák ismerőseim a halálhíremet,
De azért mégsem játszhatom el, hogy meghaltam...
(és ha más tévedésből a halálhírem költi?)
*
Ami senkinek se jár
Az életet a halálra ráadásul kapjuk,
S mint talált tárgyat visszaadjuk:
A becsületes megtaláló jutalma?
(egy talált tárgy megtisztítása)
*
Törpe és óriás
Kis kerti törpe vagy a mindenségben,
Akinek élete egy hajszálon függ,
S ugyanakkor élet és halál ura:
Minden nap újra dönthetsz-döntesz
Gaznak-kártevőnek ítélt növények-állatok sorsáról
*
Utánzó majom
Milyen állathangokat ismerünk fel,
Milyen finomabb különbségeket tudunk tenni -
És milyen ilyen hangokat tudsz utánozni:
Brekegni, bégetni, nyeríteni, kotkodácsolni, ugatni stb.
*
Életet adni és kapni
Ha gyermeked születik,
Egy kicsit te magad is újrakezdheted életed,
S okot - esetleg ürügyet - találhatsz arra,
Hogy megint ugrabugrálj, hemperegj, hülyéskedj
Vagy mesélj, énekelj, játsszál, bábozz stb. Stb.
*
Egyetlenegy
Először és utoljára élek és halok,
Egy életem van,
Ezért ez a legértékesebb dolog -
Az égő házból először magamat mentem,
S nem pótolhatatlan vagy pótolható javaimat...
*
Oltár és áldozat
És aki a vértanúságot választja?
És aki feláldozza életét másokért?
És aki nem akarja túlélni becsülete elvesztését?
(önmagunk megölése mindig ön-gyilkosság s így bűn?)
*
Jelenlét
Létszámellenőrzés - ki van jelen?
Aki csak testben van jelen? (absent minded)
És aki vagy a múltjában vagy múltjából "él",
Vagy aki csak a terveiben, a jövőben?
(most élj: itt és most ragadd meg a napot!)
*
Antropogenezis
Többet ésszel mint erővel...
Az egyik állat nagyobbat ugrik,
A másik gyorsabb vagy repülni tud,
A harmadik kétéltű és szaporább is,
A negyedik erősebb és hosszabb életű -
S mégis az emberállat a teremtés koronája?
*
Eszközhasználat
Többet ésszel mint erővel...
Hiába rohansz minden erőddel végkimerülésig,
Én kétkeréken lazán tekerve simán lekörözlek...
Hiába vagy te a világ legerősebb embere,
Egy egyszerű géppel, egy emelővel túlemellek...
*
Hiúsági kérdés
Két kicsi kecske baktat a hídra,
Egyszerre érnek oda, de csak egy tudna átmenni.
Ők - szamarak! - presztízskérdést csinálnak abból,
Hogy ki érkezett oda elsőnek…
Egyik sem enged, egyszerre indulnak egymással szemben,
A híd közepén összeöklelnek, majd együtt esnek-vesznek...
*
A nevető harmadik
Ha két barát udvarol egy lánynak,
- és szerelemben nincs barátság !? -
Akkor könnyen járhatnak úgy,
Hogy valamiféle párbajra hívják ki egymást,
Amiben mindketten felőrlődnek, leépülnek,
S egyiküké sem lesz az imádott hölgy...
*
A bizonyítás terhe
Bizonyítsd be, hogy a lopást nem te követted el,
Ellenkező esetben bűnösnek veszünk és elítélünk...
Inkább bűnhődjék száz ártatlan,
Minthogy egy bűnös is megússza...
Vagy vesd magad alá "istenítéletnek",
Például tüzes vas vagy vízbedobási próbának,
S ha isten csodát tesz, akkor felmentünk...
*
Buridán szamara
Amikor a szamár nem tud dönteni,
Két egyforma nagyságú és illatú stb. Széna között
- mert csak az egyiket ehetné meg -
S a végén a döntésképtelenség miatt éhenhal
(két szék között a pad alatt...)
*
First thing first
Mit is kellene először megcsinálni?
Először kitakarítani vagy inkább megmosakodni?
Vagy mindezek előtt kiszaladni a boltba?
De nem volna előrébbvaló megsétáltatni a kutyát?
Ha már felöltöztél, többféle sorrend is jó lenne,
Csak már elkezdenél valamit,
De így a tett halála lesz a sok okoskodás...
*
Tudásunk alapja
Meddig lehet kérdezősködni, kételyeket kifejezni:
Amit tudni vélsz, azt honnan tudod?
Végtelen regresszusba kerülünk?
Vagy megpróbálunk a bizonyítandóval bizonyítani?
Vagy kilépünk ebből a világból megy másikba?
Értelmetlen kérdezni: honnan tudod, hogy hideg a sör?
Ezt nem tudom, hanem érzem.
*
„Szubjektív”
Amit csak én tudhatok-érezhetek
A katona nem fázik, csak úgy érzi?!
Te csak hallucinálsz!?
Te ezt csak álmodtad?
Neked ez csak fantom fájdalom?
*
Eszköz és (vég)cél
Miért kelsz fel minden nap reggel?
Miért mész el hétköznap dolgozni?
Miért akarsz pénzt keresni?
Miért akarsz öltözködni, enni és utazni?
Miért akarsz gyereket vállalni és felnevelni?
Hogy azután minden nap munkába indulhass?
Van valami végcél, amihez ezek eszközök-részcélok?
*
A szabadság értéke és ára
Miért vállalják oly sokan a hajléktalanságot?
Miért nem követnek el valamit,
S akkor fix lenne a fedél és a napi betevő?
De még az ún. Közösségi szállásokat is kerülik.
S élik a nomád vándor, a kivert kutya hopp-koppját?
(vagy miért írta Petőfi: koldusbot és függetlenség...)
*
A világ legszabadabbjai
Szabad a gyerek, akire mindent ráhagynak?
Szabad a diliflepnis, akit nem büntethetnek?
Szabad a zsarnok, aki bárkinek bármit parancsolhat?
Szabad az az "anarchista", aki rendfóbiás?
Szabad az a milliárdos, aki pénzért bármit megvehet?
Szabad az, aki bárhová mehet mint a madár?
*
Kik a legkevésbé szabadok?
Akik engedelmességi fogadalmat tesznek?
Akiknek mindenki parancsol?
Akiket para-militáris fegyelem köt?
Akiket nézeteik miatt bebörtönöztek?
Akiket rossz soruk diktatúrákba sodort?
Akik megélhetésükért folytatnak létharcot?
Akik mindent hivatásuknak rendelnek alá?
*
Szabadság: cél vagy eszköz
Mi akarsz lenni, ha nagy leszel, s mi, amíg kicsi vagy?
Felnőtt ember, aki szabadon dönthet főbb dolgaiban?
De ez csak azért fontos, mert ő tudja legjobban,
Mi az, ami a javát szolgála, s mi az, ami a kárára van!
Vagyis: a boldogságod érdekében kell a szabadság,
Ez a "conditio sine qua non"
*
A rádbízott kicsinység
A szög miatt a patkó elveszett
A patkó miatt a ló elveszett
A ló miatt a lovas elveszett
A lovas miatt a csata elveszett
A csata miatt az ország elveszett
Hát verd be jól a patkószeget!
*
Állatos mondások
Alamuszi macska nagyot ugrik. Jóllakott macska nem fog egeret. Kerülgeti, mint macska a forrókását. Kinyílt a szeme, mint a csípás macskának. Macska-egér játékot játszik vele. Nincs otthon a macska, cincognak az egerek. Olyan lyukas, hogy kilenc macska sem fogna benne egeret. Talpra esik, mint a macska. Zsákbamacskát árul. Madarat lehetne vele fogatni. Madarat tolláról, embert barátjáról. Minden madár ismeri a maga fészkét. Örül neki, mint majom a farkának. Úgy ül, mint majom a köszörűkövön. Utánozás majomszokás. Ha malacot ígérnek, zsákkal forgolódj! Rákapott, mint maci a lépesmézre. Ne igyál előre a medve bőrére! Könnyű belerúgni a döglött oroszlánba. Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek. Ökör iszik magában. Ökröt a szarván, embert a szaván lehet megfogni. Tanulj tinó, ökör lesz belőled. Ahová az Isten nyulat ad, bokrot is ad. Fürge, mint a nyúl. Házinyúlra nem lövünk. Kiugrasztja a nyulat a bokorból. Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát! Menekül, mint patkányok a süllyedő hajóról. Nem lehet egy rókáról két bőrt lehúzni. Ravasz, mint a róka. Róka fogta csuka, csuka fogta róka. Áll, mint Bálám szamara. Áll, mint szamár a hegyen. Eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Ha a hajcsár változik is, ott marad a nyereg a szamáron. Ha ló nincs, a szamár is jó. Okos enged, szamár szenved. Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. Kicsalná a tehénből a borjút. Nekiesett, mint bolond tehén a borjának. Olyan mintha tehén szájából húzták volna ki. Sötétben minden tehén fekete. Úgy áll rajta, mint tehénen a gatya. Úgy bőg, mint a zálogos tehén. Annyit ért hozzá, mint tetű a szántáshoz
/ tyúk az ABC-hez. Ha ő nem volna, a tyúk sem tojna. Ha a tyúk fent kodál, a tojást alul keresd. Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál. Nem mai csirke. Ül rajta, mint tyúk a tojáson. Vak tyúk is talál szemet. Láttam én már karón varjút. Ágyúval lő verébre. Dobbal nem lehet verebet fogni. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Már a verebek is ezt csiripelik.
|