A nagy emberek rólunk halandókról szóló tudásának lehetnek – sőt, minden bizonnyal vannak is – olyan apró részletei, amelyek hozzásegíthetnek nemcsak e zsenik, de önmagunk jobb megértéséhez, tán „megváltásához” is.
August Strindberg – vagy ahogy Adynk őt nevezi, Ágoston – halála után száz évvel adódik az alkalom, hogy mindezt egy kicsit körbejárjuk. Strindberg irodalmi tudatunk szerves része. Mai szemmel és ésszel szinte felfoghatatlan, hogy például Ady mennyire jól ismerte a svéd gondolkodó-óriás munkásságát. De tőle tudjuk azt is, hogy Strindberg maga járult hozzá Az apa című drámájának nagyváradi bemutatójához. A címzett dr. Kurländer Ede.
„Igen tisztelt doktor úr!
Fölöttébb hízelgő rám nézve, hogy a távol Magyarországon is akadt férfiú – mint leveléből olvasom –, aki megértette és méltányolta írásomat, amely ellen a színpadok konzervatív lovagjai oly ádáz harcot folytatnak. Igen fogok örvendeni, ha egy véleményen lesz önnel a nagyváradi közönség, s csak természetes, hogy kész örömmel adom beleegyezésem ahhoz, hogy színműveim közül a legmegfelelőbbet lefordítsa és a nagyváradi színházban előadhassa.
Őszintén üdvözli
Strindberg Ágoston.”
(Nagyváradi Napló, 1902. augusztus 1.
Forrás: http://mek.oszk.hu/00500/00583/html/ady32.htm)
Aztán a beígért gyors bemutatóból nem lett semmi, habár a Magyar színházművészeti lexikon (http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz16/113.html) ezt mondja „Mo.-on itt láthatta először a közönség Strindberg Az apa és Ibsen: A vadkacsa c. drámáját.”
Azonban „A FŐVÁROSI KISSZÍNHÁZAK MŰSORA. A Tháliától a felszabadulásig 1904–1944” (Színháztörténeti Füzetek 56., Budapest, 1974) szerint Az apa (Ford. Moly Tamás) bemutatójára a Várszínházban került sor 1905. március 12-én. Így Nagyváradnak a második hely jutott, Az apát 1907. február 7-én mutatták be. De amint Dutka Ákos is megjegyzi remek kritikájában, az érdem, hogy magyar deszkákra került a darab, valószínűleg mindenképpen – a Sas palotát is építtető – Kurländer Edéé.
Másik nagyváradi barátunk, akitől sokat tudhattunk meg Strindbergről, az újságíró, író, költő, szobrász és éremművész Antal (született Adler) Sándor (Nagyvárad, 1882. nov. 28. – koncentrációs tábor, 1944.). A Holnap első antológiájának megjelenése előtt távozott Nagyváradról, és egy kisebb európai út után Stockholmban telepedett meg, s élt ott öt évet. 1908. szeptember 14-i keltezésű, Osvát Ernőhöz intézett levelében azt írja: „A napokban megkeresem Strindberget, ha valamit beszélgetnénk, megírnám.” (Nemeskéri Erika közlése: Antal Sándor levele Stockholmból Osvát Ernőhöz, Várad, 2008/7.). Hogy valóban találkozott-e Strindberggel, nem tudom. Azonban Strindberg Svédországban címmel nagyszerű esszét írt. Igaz, nem a Nyugatban jelent meg, noha az írást Osvátnak ígérte volt, hanem a Huszadik Század 1910. évi 3. számában. Hadd idézzek két rövid részletet az írásból, amely rávilágít, hogy Antal mennyire jó ismerője volt a svéd történelemnek, társadalomnak, kultúrának és nem kevésbé a svéd népléleknek.
„Strindberg jelentőségével foglalkozva, haladjunk el a le nem írott írói Én előtt, mert Strindberg könyveivel és nem emberi mivoltával lett fontos tényezője a svéd kultúrának. Könyvei révén olyan nemzeti értéket adott Svédországnak, mely elidegeníthetetlen, kamatozó, épen mint a trollhättani vízesés.” (325.)
„A nagy magánosság odaidomította a Strindberg szemét, hogy az élet problémáit – a matematika lebecsülése dacára – olyan egyenletekké próbálja tömöríteni, melyeknek csak egy megoldásuk van. Ez az egy, halálosan biztos megoldás végez az Apa, Haláltánc és hasonló ilyen darabok hősével. Ezek a darabok feltétlenül megráznak, de a katarzisz elmarad. A nép itt sikoltva menekült ki e- darabok előadásakor a színházból. A nép érzi, hogy az élet eme egyenletei nem igazak. Tudja, tapasztalatból, hogy nagyon sok megoldás van. És a nép nem fogadta el ezeket a darabokat.” (339.)
Mint látjuk, Antal ismerte Az apa című drámát, sajnos azt nem tudjuk, hogy látta-e a nagyváradi előadást.
Csatlós János (1920, Rákosszentmihály – 1993, Stockholm) viszont, aki az eddigi legátfogóbb magyar Strindberg-életrajz szerzője, nem tudott Antal Sándor fent említett esszéjéről. Sem a Kritikai művek, sem a Strindberg fogadtatása Magyarországon fejezetekben nem említi. De még a Strindberg darabjainak magyarországi bemutatóinál sincs nyoma Az apa nagyváradi bemutatójának.
Ám ebből a rövid felsorolásból is látszik, hogy Csatlós „könyve” egy igazi esszé-dokumentumregény, illetve regényes dokumentum. Strindberg egész életét nyomon követhetjük. De miért az idézőjel? Mert a kézirat nem jelent meg. Csatlós – barátja, Thinsz Géza mellett – egyike volt azoknak, akik 1956 után a legtöbbet tették a magyar irodalom svédországi megismertetése terén. Az akkori magyar kánon legnagyobbjaitól fordítottak svédre, svéd költőbarátaik segítségével.
Kultúraközvetítő munkássága kétirányú volt, magyarra fordította például Ingmar Bergman, Artur Lundkvist, Tomas Tranströmer, Sven Delblanc, Sara Lidman, Karl Vennberg, Lars Gustafsson és Torgny Lindgren műveit. Utolsó nagy művében, amely a legkiválóbb magyar műfordítók közreműködésével készült, a svéd rokokó világhírű mesterét hozta el hozzánk (Carl Michael Bellman: Fredman episztolái és dalai, 1993). De ő fordította magyarra a két klasszikust, a Nyolcvan nap alatt a föld körült és A három testőrt is. Fordítói tevékenységéért kétszer is kitüntette a Svéd Akadémia.
Szerintem igazi nagy műve mégis ez lehetett volna, ez a soha meg nem jelent Strindberg világa. Igaz, hogy a Nagyvilágban (1989. 10. sz.) megjelent August Strindberg zaklatott élete című írása, de ez egy másik műfaj.
Valamikor 2002-ben Gulyás Miklóssal minden bizonnyal épp arról beszélgettünk, hogyan és milyen anyagokkal fog megjelenni a következő Két évszak időszaki folyóirat. Egyszer csak kiderült, hogy Csatlós Jánosnak van egy írása, amely már jó egy évtizede ott porosodik az Európa Kiadónál. Még a rendszerváltás előtt juttatta el az egyik kiadóhoz, de a kiadás valamiért elakadt, elfelejtették. Ám szerencsére el nem veszett!
Megkértem budapesti barátomat, Pálinkás Györgyöt, nézzen utána, megkaphatnánk-e a kéziratot. Ezzel egy időben Gulyás Miklós Csatlós János családját kereste meg azzal a kéréssel, hogy közölhessük az esszé-regényt a Két évszak következő számaiban. Mindkét helyen megkaptuk a segítséget. Pálinkás György és felesége, Deszk Erzsébet eljuttatták a kéziratot a budapesti svéd követségre. Onnan Acke Oldenburg, Nemes Endre tanítványa, aki éppen pécsi kiállításáról tért vissza Svédországba, hozta el. Csatlós Éva pedig hozzájárult a szöveg közléséhez.
A 45 fejezetnyi anyag meg is jelent elektronikus formában. Ezt a hatalmas mennyiségű anyagot Gulyás Miklós gépelte be. Gulyás Miklós 56-ban jött Svédországba, Óbudáról. De haza, irodalmilag, Erdélybe ment, főleg a Látóban való közlései, a Mentor és később a Noran kiadóknál megjelent könyvei által. 1985-ben a Svéd Könyvtárszövetség az évente átadásra kerülő Bengt Hjelmqvist-díjjal tüntette ki, amelyet a kiemelkedő könyvtárosi munkásságért osztanak ki. Svédországban több, főleg a könyvtáros szakmával kapcsolatos könyvet adott ki. Az egyik alcíme: „barangolások és beszélgetések August Strindberggel”… Róla pedig Lena Lundgren adott ki egy könyvet: Gulyás Miklós – könyvtáros a világ közepén.
