Érdekes vita bontakozott ki az Álmos Király Televízió naponta jelentkező „Cenzúra nélkül” című műsorában. Nézői részről hangzott el a felvetés, úgy lehetne rövid úton elintézni a rendszert, ha megvonnánk tőle az éltető oxigént jelentő szavazatot. Magyarul, április 6-án mindenki otthon maradna, és senki nem menne el szavazni.

Mit lehet erre mondani?

Mondjuk azt, hogy ezúttal is az ún. „gombnyomásos” módszerrel állunk szemben?

És éppen ez az, ami soha nem szokott működni. Természetesen ezúttal sem. Ez körülbelül olyan, mint hogy holnap, egyik napról a másikra, kapcsoljuk le az atomerőművet. Nem működik. A realitások talaján állva, egész biztosan nem.

Mondjuk azt, hogy Jóska bátyánknak van igaza, és fellapozva a Lisszaboni Szerződés (vagy inkább diktátum?) című paksaméta ide vonatkozó részeit, tényleg tökmindegy, hogy kire szavazunk, úgy sem itt dőlnek el a dolgok?

(Az uniós törvénykezés felülbírálja az egyes tagállamok nemzeti jogalkotását, beleértve az adott állam alaptörvényét vagy alkotmányát is!)

Vagy végső elkeseredésünkben mondjuk inkább azt, hogy itten bizony a gyakorló népi naivitás az, ami megképződött?

Szóval akkor meg lehet nyugodni és otthon lehet maradni?

Talán mégsem.

Megint Géczy Gábor örökbecsű szavai jutnak eszembe, a nem tudásnál nagyobb baj a hibás tudás, ha valamit rosszul tudunk, és ez a tudás már befészkelte magát. Azt onnan „kipiszkálni” már pokoli nehéz folyamat. De talán nem lehetetlen.

Ehhez a kardinális kérdéshez – mert kétségkívül az – a magam részéről annyit tennék hozzá, hogy ezt a rendszert, amit ma parlamenti demokrácia néven, mint közvetett népképviseleti forma, vagy hatalmi berendezkedés ismerünk – bármilyen furcsán is hangzik elsőre, de – nem a szavazat működteti! Arra nincs is rászorulva! Nincs rászorulva, mert ez a rendszer már önjáróvá vált!

A lelkes betelefonáló arról győzköd bennünket, hogy a legitimitás szempontjából üzenetértéke van annak, hogy ha alacsony a részvételi arány, de még inkább annak, ha senki nem menne el szavazni!

Nos, véleményem szerint ez a mai Magyarországon tényszerűen nem igaz! Álljon is itt rögtön két eklatáns példa ennek igazolására.

„1997. november 16. A Magyarország NATO-csatlakozásáról szóló népszavazás eredménye

A szavazásra jogosultak száma: 8 059 039 fő (100%)

A megjelentek száma: 3 968 668 fő (49,24%)

Ebből érvénytelen szavazat: 44 961 (a megjelentek 1,13%-a)

Ebből érvényes szavazat

Igen: 3 344 131 (85, 33%)

Nem: 574 983 (14,67%)”

Forrás: Wikipedia

Amit így első nekifutásra is azonnal észreveszünk, hogy a NATO-népszavazás gyakorlatilag rögtön leküldi megalázóba a többségi demokrácia fogalmát, mint olyant. Ha finoman és árnyaltan akarunk fogalmazni, azt mondhatnánk, hogy egy látható kisebbség (50%-nál kevesebb) többsége döntötte el a kérdést. Ennyit a demokrácia többségi elvének érvényesüléséről.

De ez még a kisebbik baj, van ennél jóval nagyobb is, amely már rendszerszintű anomáliákra utal. Szintén a Wikipediáról való a következő idézet is:

NATO-népszavazás

„Magyarországot 1997 júliusában a NATO madridi csúcstalálkozója után hívták meg a védelmi szervezet tagjai közé. Az Országgyűlés ez ügyben országos ügydöntő népszavazást írt ki, amelyen a következő kérdésre kellett válaszolni:

• Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a NATO-hoz csatlakozva biztosítsa az ország védettségét?

Az esemény előtt a parlament megváltoztatta a szavazás szabályait. Ezen túl a jegyzékben szereplők 25%-ának egybehangzó válasza kellett az érvényességhez. Szükség is volt erre, hiszen az urnák előtt a jogosultaknak kevesebb mint a fele jelent meg (49%). A szavazás a NATO-csatlakozást támogatók döntő győzelmét hozta, a szavazók 85%-a a belépésre voksolt. Magyarország a népszavazás után másfél évvel, 1999 márciusában vált NATO-taggá.”

Forrás: Wikipedia

Két momentumra hívom fel a tisztelt Olvasó figyelmét, de arra nagyon! Mindkettő rendszerszintű! Az egyik, hogy a szavazás előtt megváltoztatták a szabályokat! Azt is mondhatnám, úri kényük, kedvük szerint, csak azért, hogy megfelelő eredmény szülessen!

A másik, amire szintén oda kell figyelnünk, az a „jegyzékben szereplők 25%-ának” szóösszetétel. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy a választási jegyzékben szereplők, vagyis az összes választásra jogosult polgár 25%-a, azaz negyede!

Ez az a pillanat, Istenben szeretett felebarátim, ahol a demokrácia illúziója végképp szertefoszlik a semmibe. Vagy, ahogy mifelénk mondani szokás, látható kisebbség!

Itt már nem is arról van szó, hogy hányan szavaztak IGEN-nel, hányan pedig NEM-mel, még csak nem is arról, hogy egyáltalán hányan mentek el szavazni! Itt már arról van szó, hánynak nem is kell egyáltalán elmenni szavazni, akkor is, úgy is elérik, amit akarnak! És ezt előre közölték is velünk! Eszi, nem eszi, nem kap mást!

És akkor az alacsony részvételi arány üzenetértékről még egy árva szó nem sok, annyit sem ejtettünk!

Vajon mi az üzenete a NATO-népszavazásnak? Mondjuk a legitimáció tekintetében! Kételkedik bárki is a NATO-tagságunkban? Megkérdőjelezi bárki azóta is hazánk NATO-tagságát? Pedig egy látható kisebbség döntése nyomán lettünk tagok, ráadásul egy olyan szavazást követően, ahol a részvételi arányok leszállításával, gyakorlatilag nyílt színen hazudtolták meg a többségi demokráciát, alakították át a választás rendszerét!

Szóval akkor milyen üzenete is van a mai Magyarországon az alacsony részvételi aránynak? Van egyáltalán bármilyen üzenete a mai Magyarországon az alacsony részvételi aránynak? Ha van ilyen üzenet, mi nem halljuk, vagy csak nem akarjuk meghallani?

De megyünk tovább.

„Az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló népszavazás

Magyarország 2002-ben sikeresen zárta le az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokat. Az Országgyűlés 2003. április 12-ére ügydöntő népszavazás kiírását kezdeményezte.

A népszavazáson a résztvevők döntő többsége (83,76%) a csatlakozás mellett foglalt állást. Európa-szerte csalódást keltett azonban az igen alacsony részvétel (a szavazásra jogosultak 45,62%-a).”

Forrás: Wikipeda

Egy másik idézet az akkori Országos Választási Bizottság vezetőjétől:

„A Magyarország európai uniós csatlakozásáról tartott ügydöntő népszavazás eredményes volt, mivel az érvényesen szavazó választópolgárok 83,76 százaléka, az összes választásra jogosult állampolgár 38 százaléka voksolt igennel. Ezt Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke jelentette be a testület vasárnapi, végeredményt megállapító határozatát ismertetve Budapesten.”

Mit jelent mindez magyarra lefordítva? Az EU-csatlakozásról szóló népszavazás esetében ez azt jelenti, hogy 100 emberből mindössze 45 tartotta fontosnak, hogy véleményt nyilvánítson ebben a rendkívül kardinális kérdésben. Ebből a 45 emberből sem mindenki szavazott az unióra, „csak” 83%, 16% nemmel voksolt. A legmegdöbbentőbb az, ha az összes szavazásra jogosult állampolgárra vetítve nézzük meg a választás eredményét. Ez az összesítés azt mutatja, hogy az összes szavazásra jogosult polgárnak mindösszesen kb. 37-38%-a, azaz alig több mint 1/3-a szavazott az Európai Uniós tagságra.

Vagyis megint egy kisebbség döntött.

Megkérdőjelezi azóta is bárki az uniós tagságunk legitimitását? Mondjuk a parlamenti pártok, a különböző színezetű ölebmédiák, vagy a mérvadó politikusok közül? Az égadta világon senki. Egyedül a Jobbik tárgyalná újra a csatlakozási szerződés pontjait, de a tagság legitimitását ők is evidenciaként kezelik.

Ismét fel kell, tegyük magunknak a kérdést, hol van az alacsony részvételi arányról szóló üzenet? Mi az alacsony részvételi arány üzenete? Ha van ilyen üzenet, nem tudjuk, vagy csak nem akarjuk meghallani ezt az üzenetet? Vagy egyáltalán nincs is ilyen üzenet?

Ha megnézzük ezt a két eseményt, napnál is világosabban látszik, ez a rendszer köszöni szépen, nagyon jól el van szavazók és szavazatok nélkül is! Sőt, úgy van csak el igazán jól, hiszen akkor nincs viszonyítási alap, annyit lehet csalni, amennyit csak akar!

Különböző össznépi véleménynyilvánítások alkalmával tapasztalati úton bebizonyosodott, hogy az ún. exit poll-ok – amikor a szavazóhelyiségekből kijőve közvetlenül kérdezik meg a választókat, hogy kire voksoltak – adja a legpontosabb és a legvalósabb eredményeket.

De ha nincs exit poll, nincsenek szavazók, azt írok be, amit csak akarok, nincsenek feltűnően nagy különbségek az előzetes eredményekhez, vagy várakozásokhoz képest! Adott esetben, nem tud kilógni a lóláb!

Ezt a rendszert nem a szavazatok éltetik! Nincs is rászorulva a szavazatokra, mert már önjáróvá vált! A pártokrácia – pártszimpátiától függetlenül – mindenkit szavazásra, részvételre buzdító komédiája legjobban talán a Mátrixhoz hasonlítható, mint amikor Morpheus pórbálja elmagyarázni Neo-nak, mi van akkor, ha az őt körülvevő börtönt nem képes érzékelni?

A társadalmi berendezkedés praktikumát illetően csupán technikai részletkérdések azok, melyeknek útvesztőjébe csal bennünket a politikai osztály, hogy ott aztán, tényleg elveszve a sokszor huszadrangú és rendű kisebb-nagyobb, apró piszlicsáré ügyekre pazarolva az időnk és energiánk, ne lássuk meg a lényeget! A lényeget pedig gondosan elrejtik az arra illetéktelen szemek, vagyis előlünk.

A legfontosabb folyamat, a leglényegesebb momentum, ki, hogyan és mi módon, kerülhet fel az adott párt soraiból az éppen aktuális választás (önkormányzati, országgyűlési, Európa parlamenti) listájára. Ez a folyamat az emberek elől gondosan elzárva, elrejtve, elszigetelve megy végbe, arra semmilyen ráhatásuk nincs! Ez azért mindennél fontosabb, mert a választásokon már csak ezekből a pártlistákból és a rajta szereplő személyek közül választhatunk! Nem mi tettük őket oda, nem a mi embereink! Mégis, csak közülük választhatunk!

Egyes színpad nyílj ki! Magyarország, Ön rosszul választott!

Gyerekek, így jártatok!

Van még egy nagyon fontos momentum!

A választásokon a hatalomhoz jutók által meghozott, az élet minden területét alapvetően befolyásoló törvények és rendelkezések mindenki számára kötelező érvényűek, vagyis azokra is vonatkoznak, akik nem az adott kormányzópárt(ok)ra szavaztak, de azokra is, akik egyáltalán el sem mentek szavazni! Ráadásul, az állam erőszakszervezetei útján számon kérheti, ki is kényszerítheti azok betartását és betartatását! Ha elmentünk szavazni, ha nem! És ha már elmentünk, rájuk szavaztunk-e vagy pedig nem! Vagyis megsértésükért (ennél egyszerűbben nem tudom mondani), elvisz a rendőr!

Na, ez már inkább egy üzenet, de legalábbis mindenki számára világos és egyértelmű, kristálytisztán érthető.

Aztán itt van egy másik érdekes kérdés: „Addig is mi lesz?”

Jó, egyszer talán eljön majd a gombnyomásos megoldás ideje, amikor egy csapásra szélnek ereszthetjük ezt a bukott garnitúrát azzal, hogy senki sem megy el szavazni. No, de addig is valahogy életben kellene maradni, nem igaz? Azért csak nem mindegy, hogy menet közben a szebb jövő felé, újabb és újabb áldozatvállalás címén, hányszor és hány bőrt próbálnak még lenyúzni rólunk?

Talán a paksi atomerőmű körüli hercehurca a legkézenfekvőbb példája a valóságtól, de a választóktól mindenképpen végletekig elszakadt politikusoknak. Eszük ágában nincs megkérdezni a népet, elég, ha csak a miniszterelnök úrra utalok, hallhattuk tőle az elmúlt négy esztendőben éppen eleget, ők éppen erre kaptak, nem is akármilyen, hanem kétharmados felhatalmazást, ráadásul éppen tőlünk!

Apró kis szépséghibája a dolognak, hogy a magyarországi választási rendszer torzulásai miatt egyharmadnyi szavazó elegendőnek bizonyult a falakon belüli kétharmados többséghez.

Szintén Paks példája mutat rá arra, hogy az egykoron csak „áras népek szemléletének” nevezett anyagias mentalitás mennyire felülír minden mást. Ismét a miniszterelnök úrra utalok, aki példának okáért az atomerőmű kapcsán, az energia területén nem a környezetvédelmet, vagy a biztonságot emeli ki, hanem az olcsóságot hangsúlyozza leginkább. Legfőbb törekvés, hogy Európában nálunk legyen a legolcsóbb az energia! Ez meg ugye, atomenergia nélkül, egyelőre még nem megy.

Ezt a rendszert nem a szavazatok éltetik, nincs rászorulva a szavazatokra, mert már önjáróvá vált! Ha kell – lásd NATO-népszavazás – a megfelelő eredmény elérése érdekében még a rendszert is korrigálják, hozzáigazítják az elérendő kívánalmakhoz. Még akkor is, még úgy is, ha ezzel minimum közröhej tárgyává teszik a többségi demokrácia nevezetű „nesze semmi fogd meg jól” érvényben lévő metodikát. És jogilag minden esetben megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant! Ezt rendkívül eredményesen teszik, hiszen sem NATO-tagságunkat, sem az Európai Unióban való részvételünket mérvadó politikusnak esze ágában sincs megkérdőjelezni, mindenki alapértelmezésként kezeli azokat! Mi a rossebet is keresünk ebben a két szervezetben, hiszen mindkét helyre látható kisebbség utalt be minket?! Nem érdekes.

A hazánkban tevékenykedő jelenlegi politikai osztály nagy valószínűség szerint akkor is elérné, amit akar, ha egyetlen választópolgár sem menne el szavazni. A saját, külön-bejáratú média, jogászhadsereg, és mint a törvényes rend legfőbb őre, a pártok által delegált tagokból álló Alkotmánybíróság segítségével elmagyaráznák és megmagyaráznák számunkra, hozzá nem értők számára, hogy az éppen meghozott rendelkezéseket éppen a mi érdekünkben hozták, és hogy ezek nekünk mennyire jók és kívánatosak. Ámen.

Érzik ugyan, hogy sok tekintetben rezeg a léc, de egy dologgal úgy tűnik, mégsem számolnak. Mi van akkor, ha a lakosság, hallgatván a „jó szóra”, tömegével elmegy szavazni, csak éppen nem az (el)várt helyre húzza be azt a bizonyos x-et?

MEGLEPETÉS!

Talán ezért is, de talán azért még inkább, hogy ennek a szörnyű és valójában már régen megbukott hatalomnak, amit rendszerváltás rendszerének hívunk, ne lehessen soha többé minősített, azaz kétharmados többsége, el kellene mennünk, szavazni!

Ahogyan azt a közvélemény-kutató cégek mellett a politológusok is kihangsúlyozzák, nagyon sokan nem válaszolnak a pártpreferenciákat taglaló kérdésekre, könnyen előfordulhat, hogy nem várt meglepetések születnek április 6-án. Ha nincs részvétel, nincs exit poll, nincs feltűnően nagy különbség, olyan eredmények állíthatók elő, amilyenekre éppen szükség van a rendszer további zavartalan működtetéséhez. De ha van részvétel? Ráadásul tömeges?

Egy olyan országban, ahol a szavazólapokat a referendum után gyakorlatilag azonnal megsemmisítik, az egész hóbelevanc újraszámolása pedig szóba sem jöhet, nos egy ilyen országban nem árt, ha mindenre felkészül az ember.

Az otthonmaradással nem nyerünk semmit, veszíteni viszont a kelleténél jóval többet veszíthetünk!

És még valamit! Mindenki vigyen magával saját tollat!

Isten áldja Magyarországot!

 

1 öntudatos pécsi polgár

 

Nemzeti InternetFigyelő*

 

 

* Ha nem is értek egyet Veled,

mindent megteszek, hogy elmondhassad

szerintem megfontolásra méltó véleményed - N.J.