Az orbánizmus, és akik gyűlölve is irigylik

2014. március 13.

Orbán Viktor negyed százada kitartóan bizonyítja, hogy példás képviselője a magyar politikai elitnek.

„Orbán Viktor negyed százada kitartóan bizonyítja, hogy példás képviselője a magyar politikai elitnek. Aki bármiféle illúziót táplált iránta, hosszú ideje naponta tapasztalhatja alapvető tájékozatlanságát a világban. Ellenlábasaihoz hasonlóan nem bír számottevő ismeretkinccsel, és érdeklődése sem irányul a társadalom elviselhetőbb létfeltételekhez, biztató távlatokhoz segítésére. Versenytársaival együtt ő sincs tisztában avval,mennyibe kerül egy kiló kenyér vagy egy villamosjegy a létminimumon tengődőknek. Nála is a politikusi kaszthoz tartozást mutatja viszolygása a konzekvens értékrendtől. A jövőt megalapozó, érett, időtálló elképzelések kimunkálása helyett szívesebben hagyatkozik a pillanat sugallta végiggondolatlan ötleteire, és stabil szemlélet hiányában bajosan vádolható zárt, koherens eszmerendszerrel. Annak függvényében, hogy mitől remél éppen nagyobb politikai hasznot, bármikor kapható soros eszményeinek feladására,mégsem nevezhető pragmatistának, döntéseit ugyanis nem célszerűségük indokolja. Noha a hűség pártjának vezetője, kormányzati ciklusról kormányzati ciklusra váltogatja meggyőződését, és inkább kockáztatja pártjának sikerét, mintsem letegyen a privát győzelem feletti öröméről.

Vetélytársainak efemer gyűlöletét sem szofista mutatványaival vívta ki, hanem még e körben is visszatetszést keltő önérvényesítési buzgalmával. Személyes érdekeit már régóta nem azonosította senki ilyen vehemensen egy tágabb közösségéjével. Mialatt szomszédainkra és az aggodalmaskodó nagyhatalmakra sandító kollégái óvatoskodnak, ő fönntartás nélkül azonosulna a hely szellemével. Egyszer a szabadság fölkent papjaként lép elénk, máskor a tradicionális polgár éthoszának őre gyanánt. Hol fundamentális hívő, hol meg a keresztény értékektől berzenkedő, Keletről jött őseink méltó leszármazottja. Valamennyi szerepében tapsot vár el. Próteuszi alakjával persze jócskán megnehezíti a rajta fogást keresők dolgát. Ellenfelei tücsköt-bogarat összehordanak felőle, kielégítő magyarázatát mégsem lelik annak, hogy mitől olyan eredményes, ha ugyanazt műveli, amit ők is tennének, amennyiben korábban ébrednek és valamicskével több a merszük? Saját esendőségük firtatása helyett különféle tényezőkben keresik diadalának okait, és a hajdani bonapartizmus pandanjaként egy új fogalmat is divatba hoznak, az orbánizmusét. Holott a francia korfordulat rendezője, egyben címszereplője nem csak a vezető poszt megragadásáról és kisajátításáról híres, hanem arról is, amit a hatalom birtokában végzett. Egy kormányozni akaró és tudó, a helyi társadalmat, valamint európai környezetét évszázadnyival előrébb lendítő államférfiúhoz mérnék tehát a velük egyívású kamarillapolitikust, aki éppoly kevéssé alkalmas nagyralátó elképezések kimunkálására és megvalósítására, mint jó maguk, hiszen a pillanatigényeinek kielégítése során a legkevésbé sem törődik ad hoc döntéseinek várható következményeivel.”