Ritkaságszámba menően, de azért néha napján –tán valamiféle újkori öntevékeny nyelvújító mozgalomnak köszönhetően, vagy csupán hibaszázalék gyanánt – születnek találó kifejezések honi létezésmodellünk működésének szakszerű retorikai érzékeltetésére.

Egyik ilyen kifejezés az egyszemélyes jelenségként tevékenykedő Fábry Sándor által kreált „KACIALIZMUS”. A szó szemléletesen érzékelteti azt a fajta sajátos tehetséget, de talán pontosabb, ha inkább úgy fogalmazok, hogy tehetségtelenséget, mellyel a bukott rendszerváltás szervilis politikusai bírnak a tekintetben, hogy a két rendszerből, nevezetesen a kapitalizmusból és a szocializmusból is kizárólag azt voltak képesek meghonosítani kis hazánkban, ami káros és rossz.

Mindeközben torokszorító érzésekkel, de mégis lélegzetvisszafojtva nézi egy egész ország, ahogyan az egykor tehetséges, hajdan szebb napokat látott önkéntes néptribun bukdácsolva ugyan, de kétségtelen határozottsággal teszi meg első lépéseit a Ceausecu által kitaposott, ellentmondást nem tűrő hatalomgyakorlás, a jogszerű diktátum, a dús képzeletű nép ajkán csak demokratúra néven emlegetett torzó felé vezető szűk ösvényen.

Balra fordulva egy másik tragikomédia látványa tárul elénk. A többször többfelé szakadt és meghasonlott szegfűmintás kvázi utódpárt egészen hihetetlen és döbbenetes küzdeni akarásról tesz tanúbizonyságot. A baj csak az, hogy nem érettünk teszi ezt, hanem önös érdekből, csak és kizárólag a hatalomért.

Először jött az osztódással történő szaporodás. Aztán…

Utoljára az Ítélet napja című filmben láttunk ilyet a moziban. Ismét itt a szörnyű felismerés. Katartikusnak ugyan nem mondható, ám mégis döbbenetes és emlékezetes pillanat, mint amikor a megfagyott T-1000-es a kohó melegétől lassacskán felenged, és egymásra találva ismét összefutnak a higanycseppek, hogy újra alakot öltsön az elsőre megállíthatatlannak és elpusztíthatatlannak tűnő ördögi gyilkoló-gép. A végeredmény aztán kicsikét olyan lett, mint amikor az Alien 4. részében az újszülött szörnyszülött meglátva az őt világra hozó királynőt, rögtön azonmód el is intézi egy jól irányzott csapással. Neki ehhez az izéhez tulajdonképpen az égvilágon semmi köze sincs, ő most már itten egy teljesen más valami, eztet tessék most mán végre tudomásul venni mindenkinek! Miközben rajta kívül mindenki más tökéletesen tisztában van vele, hogy ez a xenomorf torzszülött honnan jött, miből és kikből származik. No, hát valami ilyesmire sikeredett az MSZP kétségbeesetten erőltetett több részre tagolása, új színekben való feltüntetésének sikertelen, eleve kudarcra ítélt kísérlete is. Létrejött valami új, ami tulajdonképpen nem is annyira új, igaz, nem is teljesen olyan, mint régebben volt, de mindenki tudja róla kiféle, miféle, honnan gyütt, kik küldték stb.

Nem tudják letagadni lényüket, lényegüket. És úgy tűnik, nem is akarják. Most is ugyanaz a gyökértelen, szolgalelkű, a hatalomért mindenre képes, a koncért azonnal összekapó moszkovita gyökerű söpredék népség ez.

De van ennél még rosszabb is!

A legrosszabb talán az, amit, akit kineveltek magukból. Az egykoron KISZ-titkárként induló utódok, akik Gyurcsány kivételével a politikai lövészárok túloldaláról röhögnek a markukba. Kinevetik a nagy öregeket és középszerű másodvonalbeli utánpótlásukat, mennyire nem tudnak (és nem is akarnak) élni a modern kor műszaki, technológiai és kommunikációs vívmányaival. Orbán és csapata az egykori Fidesz – ma a dús képzeletű nép ajkán csak FIZESS! epitethon ornansszal felruházott haszonelvű és -alapú érdektömörülés – tökéletesen elsajátította, mi több, tökélyre fejlesztette a médiakormányzás nevű hatalomgyakorlási technológiát.

Kinyitva az arckönyvet megint csak nem tudjuk, hogy kínunkban sírjunk-e vagy, hangosan felnyerítsünk, amikor az egykoron szintén ifjúkommunista színekben szárnypróbálgató, ma már inkább joviális pártaparatcsikként felsejlő Kiss Péterrel hirdeti a MASZOP, figyelem, szó szerinti idézet következik: „A VÁLTOZÁS ELKEZDŐDÖTT”

Még viccnek is rossz.

Bár eszem ágában sincs politológusi babérokra törni, lévén nem a szakterületem, de azért mégis némi elégedettséggel néztem az M1-en január 8-án az Obi vezényletével dirigált ESTE című műsort.

Schiffer Andrást az LMP társelnökét idézzük:

„Azok, akik felelősek az elmúlt 25 évért különböző oldalakon, őket egyedül a hatalmi koncon való marakodás érdekli.

(…)

Nincs olyan, hogy Bajnai Gordon igen, Gyurcsány Ferenc nem. Ez egy csapat. Együtt idézték elő azt, hogy Orbán Viktor kétharmados győzelmet aratott. Együtt taszították adósságspirálba Magyarországot. Együtt idézték elő azt a devizahitel-csapdát, amivel szemben egyébként Róna Péter professzor úr már hosszú évekkel ezelőtt határozottan felszólalt. Tehát pontosan lehetett látni 2012 végén, hogy nincs olyan, hogy kicsit összebútorozok egyesekkel, akik egy kicsit kedvesebbek ebből a régi bukott álbaloldali elitből, másokra meg fújolok. Mert vagy valaki úgy gondolja, hogy ott van a politikai otthona az álbaloldali, technokrata, neoliberális erőknél, vagy pedig komolyan gondolja az eredeti küldetését.”

Szóból ért a magyar ember! Ha burkoltan is, ha virágnyelven is, de az LMP társelnöke azért csak kibökte, a rendszerváltás rendszere, megbukott.

Nagy kár, hogy a környezetvédőnek (értsd: zöldpártnak) látszani akaró SZDSZ-reinkarnáció vezetőjétől, a Szakasits-dédunoka Schiffer András szájából ez az egész – még akkor is, ha igaz – rendkívül hiteltelenül hangzik.

A legmegdöbbentőbb azonban mégsem ez! Hanem az, ahogyan az alulinformált, tévedésbe ejtett és tévedésben tartott, hihetetlen károkat elszenvedett butapesti – Horn Gyula kedvenc szavajárásával élve – lakosságnak be- és eladják mindezt! Egy árva szó nem sok, annyi sem esik arról, mi a rossebet keres itt egy olyan volt miniszterelnök, egyáltalán, hogyan merészel visszakérezkedni, aki szemrebbenés nélkül szembeköpött egy egész nemzetet. Még csak kérdés szintjén sem merül fel, nemhogy vita tárgyát képezné! Sőt! Az általa vezetett magát demokratikusnak nevező politikai tömörülés mára annyira megerősödött, hogy az egykori MSZP-ből kivált erők közül ma ez tűnik a legesélyesebbnek arra, hogy egyáltalán átlépje a parlamenti küszöböt.

Mondjuk ez azért a népet is minősíti ám, de kőkeményen! Ezen azért úgy mindenkinek el kellene ám gondolkodnia, de még pedig azonnal és még pedig erősen!

De önmagáért beszél az a néphülyítési technika is, ahol az éppen mérési hibahatár körül sertepertélő pártocskák, akik egyáltalán nem biztos, hogy megugorják a parlamentbe jutáshoz szükséges szintet, olyan fellengzős stílusban, öntelt pofátlan cinizmussal osztozkodnak előre posztokon és pozíciókon, mintha egyenesen kétharmaduk lenne. És senki nem szól nekik, hogy emberek, kapjatok már a fejetekhez! Látjátok, halljátok magatokat? A nép pedig simán bekajálja mindezt!

Egyszerűen döbbenetes!

Mindeközben azok, akik a tényleges valóságot, az igazságot próbálják megszólaltatni a hatalmas ellenáradat közepette, gyakorlatilag sufnituning jelleggel, a második, harmadik, sokadik nyilvánosságot felhasználva próbálnak meg szólni a néphez. Több-kevesebb, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ráadásul sokszor egymással sem képesek szót érteni.

Média-kormányzás ez, Muszáj-országban.

Az igazság, a valóság, senkit nem érdekel. Még pontosabban, senkinek nem érdeke. Legalábbis a hatalmon lévő elnyomók közül. Nem szeressük a komplikációkat itt a gyarmatokon, na! Termeljétek a lóvét, a többi nem a ti dógotok!

Nem tudunk, de még inkább nem akarunk túl lépni a saját árnyékunkon. Tudjuk, látjuk, és most már egyre inkább saját bőrünkön érezzük is, hogy az idő és a történelem túllépett ezeken a sors fura fintoraként itt maradt, felemásra sikeredett torzófigurákon. Gondoljunk csak bele, micsoda képtelenség az, amikor egykori központi bizottsági tagok, vagy valaha volt magas rangú párt tisztséget betöltő elvtársakból lett urak okítanak ki bennünket piacgazdaságból vagy demokratikus jogállamból. Ők mán csak tudják, nem igaz?!

Mondjuk az is önmagáért beszél ám, hogy 25 év – gondoljanak bele, negyedszázadnyi idő – kellett ahhoz, hogy az ilyen és efféle alakok kitakarodjanak a hatalomból végre. És még ekkor sem teljesen, hiszen tanácsadó testület jelleggel azért a háttérben félig-meddig mégis csak ott maradnak a tehetségtelen pártelnök mellett!

Persze ne legyenek kétségeink, már a jövő is előre gondosan el- és megtervezett. Természetesen a Szakasits-dédunoka sem miattunk, értünk aggódik, amikor azt szorgalmazza, húzzon a francba most már a rendszerváltás bukott rendszerét fémjelző egykori KISZ-titkár banda. Nem ezért sürgeti a politikai nemzedékváltást, hanem azért, mert elképzelésük szerint, most már az ő idejük jött el.

Nem tehetek róla, de megint ez a fránya déja vu érzés gyötör. Schiffer civilben ügyvéd. Emlékszünk még a rendszerváltásra? Dereng még valami olyasmi név, hogy Független Jogászfórum, meg Kónya Imre? Nem érdekes és nem önmagáért beszélően jelzésértékű az, hogy megint itt egy ügyvéd, aki öntevékenyen belekezdett az észosztogatásba? Valahogy az egyszeri kétkezi embert soha nem engedik a történések közelébe. Pedig higgyék el nekem, meg lenne hozzá a józan paraszti esze.

Mostanság egyre gyakrabban kapcsolok az ATV-re. No, nem az érdemtelenül agyon sztárolt tehetségtelen Kálmán Olga beszélgetős műsorára, ahol néha olyan érzése támad a nézőnek, hogy nála jobban csak Kálmán Olga unja az egészet és a következő pillanatban álmosan lefordul a székről, hanem Bánó és Havas választási műsorait szoktam megnézni, ahol a politológusokon kívül meghívott vendégek is kifejtik a véleményüket. Természetesen meglehetősen belterjesek ezek a programok, de ezzel együtt úgy tűnik, mégis reálisabb helyzetértékeléseket kap a néző, mint a Hír Televízió csontig benyaló kormánypropagandájából.

A ballib médiában a Jobbikkal, mint potenciális veszélyforrással a demokratikus berendezkedésre nézvést – amolyan „sötét ló” jelleggel – sokkal komolyabban számolnak. Miközben mindenki a „demokratikus ellenzék” – értsd a szétszakadt MSZP részeinek – összerántásával foglalatoskodik, érdekes lenne belegondolni abba, mi történne akkor, ha az a tekintélyes számú szavazó, aki nem tud, vagy nem akar nyilatkozni arról, hogy egyáltalán elmegy-e szavazni, és ha elmegy, kire adja a voksát, akként nyilvánulna meg, hogy a Jobbikra szavaz. Mert ne felejtsük el, hogy a Bajnai-Mesterházy-Francisco hármas most mindent egy lapra tesz fel, hiszen, ha valamelyik kis pártnak, vagy esetleg több kis pártnak nem jönne össze az 5%, dőlne az összes dominó. De még az is benne van a pakliban, és ez okozná aztán a legnagyobb botrányt, ha közös lista ide- összefogás oda, a „csak ezek vissza ne jöjjenek!” címszó alatt, ha már a FIZESS!-re nem akarnak, akkor tényleg a Jobbikra szavaznának az emberek. És ugye a következő választás egy fordulós lesz, ha úgy tetszik, ami ragad, az tapad. Vagy mint a sakkban mondani szokás, fogott figura lép!

Bocs, ez kicsit áthallásosra sikeredett, hiszen a Magyarországon működő politikai létezésben javarészt csak fogott (vagy fogható) figurák szerepelnek.

A korrektség kedvéért mondjuk el azt is, hogy ez a Jobbik már nem az a Jobbik. Belesimulni, beletunyulni, belekényelmesedni látszik a parlamenti létezés jótékony süppedésébe, mintha a radikalizmus is alább hagyott volna kicsinység. Persze az is lehet, hogy hangsúly áthelyeződés zajlik éppen, a Molotov-koktélokat hajigáló kurucok helyett most már inkább a polgári miliő az, ami nagyobb hangsúlyt kap a párt és Vona Gábor életében. Majd meglátjuk.

A rendszer egésze az, amire szerettem volna felhívni a tisztelt Olvasó figyelmét. Alapvető dolgokról, erkölcsi mércékről, igazságokról, tényekről nem esik szó, ellenben huszadrangú technikai részletkérdéseket nyomatnak agyba-főbe, teljesen lényegtelen momentumokat tolnak előtérbe, miközben az igazán fontos és lényeges részletek háttérben, homályban maradnak.

De van ennél még rosszabb! Az elektronikus kütyükkel elárasztott fiatalabb korosztályok már nem a valódi világból, hanem szinte kizárólag a média világából tájékozódnak. A fiatalok nem beszélgetnek, ők már chatelnek, vagyis az elektronikus eszközzel (okos-telefon, tablet) a világhálón keresztül kommunikálnak egymással. Az ember bele sem mer gondolni, mi történik akkor, ha nem tudja feltölteni az eszközt, vagy valamilyen okból kifolyólag nincs internet hozzáférés. Pár órán belül elvonási tünetek jelentkeznek?

Nemsokára ők is választásra jogosultak lesznek!

Talán még soha nem volt olyan választás, amit az emberek ennyire ne éreznének maguktól távolinak, ne lenne ennyire megcsinált. Olyan, amiről azt gondolják, nem nagyon lesz rá semmilyen hatásuk. Ez már most jól látható, érezhető, szinte tapintható.

A mindenek fölé helyezett jogállam út közbeni kisebb-nagyobb győzelmei közül az egyikként könyvelheti el a narancsos párt, a tetszetős csomagolásba bebugyolált kisebb parlament egyfordulós (és ami a lényeg, olcsóbb) választás, politikai marketing árukapcsolást. Talán ezúttal az ELAL gépen egy napra hazánkba szállított szuper modern számítógépes rendszerre sem lesz szükség, hiszen a jogszabályi környezet már mindent elrendezett. Csak néhány napot kell kibekkelni, az meg megy rutinból, aztán úgy is megsemmisítik a szavazócédulákat. Utána meg már kit érdekel?

Lengyelországban Orbán Viktor lett az év embere. 2006-ban meg Robin Williams. A mozikban. A Man of the Year, vagyis az Év embere című film főszereplőjeként. Először azt nem értettem, hogyan engedhették, hogy ez a film elkészüljön, aztán meg azon tűnődtem el, hogyan engedhették bemutatni. Már jó néhányszor megtapasztalhattuk, hogy Hollywood előre vetíti a ránk váró jövőt, de hogy ilyen hamar bekövetkezzen az, amit darab idővel ezelőtt még a moziban láttunk, arra álmomban sem gondoltam volna. Pedig most ez történik meg velünk. Gondban is vagyok a műfaji besorolással, mert hirtelen nem tudom eldönteni, hogy egy tragédia vagy egy komédia kényszerű szereplőivé avanzsálunk-e.

Nem tudom a tisztelt Olvasó, hogy van vele, de ami engem illet, szeretem magam eldönteni, hogy mire váltok jegyet és mire nem.

És Ön?

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő