HATODIK FEJEZET.
(Liliput lakói. Törvényeik, szokásaik. Hogy tanitják gyermekeiket? Hogyan élt a szerző
ebben az országban? Szerző tisztára mossa egy magasrangu hölgy hirnevét.)
Áskálódások és civakodások: - oly megszokott mindez az udvaroknál, hogy nem időzök tovább amaz ármányok vázolása mellett, melyekkel irigyeim a király még mindig haragos szivét ellenem ingerelték. Más tárgyra térek.
A liliputi ember hat hüvelyknél valamivel kisebb, az állatok és növények aránya pontosan megfelel e nagyságnak. A legnagyobb ló, vagy ökör például négy hüvelyk magas: a juh másfél hüvelyk; a ludak akkorák, mint egy verébfióka; és igy lefelé, a legparányibb lényekig, amelyeket szabad szemmel alig tudtam észrevenni; ezeket csak a liliputiak láthatják, akiknek látása rendkivül éles, igen tisztán látnak, csak, persze, csekély távolságra. Egyszer nagyon mulattam egy szakácson, aki holmi pacsirtát rántott ki, - az egész nem volt akkora, mint egy szunyog, - máskor meg egy fiatal leányt ügyeltem, aki láthatatlan tübe láthatatlan selymet füzött.
Legmagasabb fáik hét láb magasak, a királyi parkban láttam nehányat, melyeknek tetejét éppen hogy elértem. Igy aránylanak más növények: az olvasó képzeletére bizom a többit.
A liliputiak müveltségéről itt csak futtában szólhatok. Éppenhogy irásukat kell felemlitsem, nem balról-jobbra irnak, mint az európai népek, nem is jobbról-balra, mint az arabok és zsidók, nem is lefelé, mint a kinaiak, hanem keresztbe, a papir egyik sarkából a másik felé. Effajta irást eddig Angolországban tapasztaltam csak, ahol hölgyeink alkalmazzák, mikor leveleznek.
Halottaikat fejjel lefelé temetik el, azt hiszik ugyanis, hogy tizezer hónap mulva mindenki feltámad és hogy abban az időben a Föld (amit laposnak képzelnek) felfelé lesz fordulva: - igy aztán a feltámadás talpra állitja az egész Liliput-ot. Maguk között a tanult emberek már régen felismerték e tétel tarthatatlanságát, de a nép tartja magát hozzá és a gyakorlat ma sem egyéb.
Van nehány igen sajátos törvény és szokás a császárságban, melyeket, ha nem volnának szeretett hazánk törvényeivel éppenséggel ellentétben: még magyarázni és mentegetni is tudnék, hozzátéve, milyen kivánatosnak tartanám, hogy e törvényeket végre is hajtsák. Az első ilyen törvény a besugókra vonatkozik. Az állam ellen elkövetett bünöket itt igen szigoruan büntetik, de ha a megvádolt személy ártatlanságát nyilvánvalóan bebizonyitja: a vádlót szégyenteljes halálbüntetés éri, azonnal: az ártatlan vádlottat pedig négyszeresen kárpótolják: először vesztett idejéért, másodszor a veszélyért, amit kiállt, harmadszor a börtönért, amit elszenvedett és negyedszer ama költségekért, melyeket védelmére kiadott. Ezenkivül a császár nyilvános módon kegyeibe fogadja őt és ártatlanságát az egész városban falragaszok hirdetik.
A csalást nagyobb bünnek tekintik, mint a lopást, többnyire halállal büntetik. Ugy okoskodnak, hogy éberséggel és vigyázattal, és nagyon kevés értelemmel meg tudjuk óvni javainkat a tolvajoktól, de a csaló ravaszsága ellen semmi se védi a becsületes embert. Másrészt a vétel és eladás örökös forgalma hitelt tételez fel, itt nem lehet büntetni a csalást, a becsületes kereskedő mindig pórul jár, a svihák meggazdagszik. Emlékszem, egyszer jelen voltam egy tárgyaláson, a bünös gazdáját kárositotta meg, nagy összeg pénzzel, amit rábiztak és amivel megszökött. Én őfelségének odavetőleg megjegyeztem, hogy hiszen ez csak bizalommal való visszaélés, de ő azt mondta, kegyetlenség volna a legsulyosabb minősitést alkalmazni a bünös ellen; mire meglepetve és zavartan csak annyit tudtam mondani: minden nemzetnek más a szokása s bevallom, igen resteltem magam.
Mi az uralkodás tengelyének a büntetést és a jutalmazást tekintjük, de még nem láttam egy nemzetnél se, hogy ez elvet keresztülvitték volna, Liliput-ot kivéve. Aki bizonyságát tudja adni, hogy hetvenhárom hónapon keresztül az ország törvényeit szigoruan betartotta: bizonyos előjogokat élvez, életviszonyainak és képességeinek arányában, egy erre szolgáló alapból megfelelő pénzösszeget is kap. Felveszi a snilpall, azaz törvényes cimet és jelleget, amit nevéhez kapcsolnak, de e cim nem örökölhető. Nagyon csudálkoztak, mikor elmondtam, hogy a mi törvényeink betartására büntetésekkel kényszeritik az embereket, ellenben betartásukat nem jutalmazzák. Birósági épületeikben az Igazságot éppen azért hét szemmel ábrázolják a liliputiak, kettő elől, kettő hátul, fent is, kétoldalt is egy-egy, jelezve, hogy az Igazság körültekintő: jobb kezében nyitott aranyzacskó, bal kezében hüvelyes kard, jelezni, hogy inkább szeretne jutalmazni, mint büntetni.
Hivatalok betöltésénél inkább jó erkölcsökre, mint képességekre tekintenek, ugy okoskodnak, hogy közepes emberi értelem nagyon elégséges valamely hivatal betöltésére, ha már az embereknek kormányzásra van szükségük: - a nyilvános ügyek intézése nem lehet valami mélységes rejtély, amit csak nehány, kiválasztott lángész foghat fel - hiszen ilyen alig három születik egy emberöltő alatt - ellenben felteszik, hogy igazság, méltányosság, türelem: ezek oly erények, melyek minden embernek hatalmában vannak; jóakarattal és gyakorlattal ezek az erények bárkit képesithetnek állami szolgálatra, kivéve, ha különös tanulmányok kellenek hozzá. Szerintük erkölcsi tisztaságot sohasem pótolhat a szellem élessége vagy emelkedettsége, mert sohasem lehet oly veszélyes az a hivatalnok, aki értelmiségi hiányból valami hibát követ el, mint az, aki ügyes és ravasz eszével ezt a hibát takargatni, rendezni, sokszorozni, szépiteni tudja.
Hasonlóképpen nem kaphat hivatalt az sem, aki nem hisz az Isteni Gondviselésben, a liliputiak ugy okoskodnak, hogy az ilyen ember saját magát tekinti a Gondviselésnek, szolgálatába hajtja a többieket - a császár nem alkalmazhat olyasvalakit, aki az ő tekintélyét tagadja.
Én e törvények felsorolása alkalmával mindig az eredeti intézményeket idéztem, de az ember természettől fogva, romlásra hajlik és megrontja törvényeit. Ha az olvasó emlékeztet rá, hogy beszéltem a kötéltáncolásról, bot fölött átugrásról, bot alatt elbuvásról, amivel Liliputban magas állásokat érnek el, emlékezzék arra is, hogy ezt a szokást a császár nagyatyja hozta be és jelenlegi fejlettségét a pártoskodás földjéből szitta.
A hálátlanság náluk főbenjáró bűn. Ugy okoskodnak: aki rosszal fizeti meg a jót, szükségképpen ellensége az egész emberiségnek, minden más embernek, akik részéről nem részesült semmi jóban: - azért nem célszerü, hogy tovább éljen.
Szülők, gyermekek egymásiránti kötelességeikről is merőben másként vélekednek, mint mi. A férfi és nő viszonyát, mondják ők, éppen ugy a természet határozza meg, mint az állatvilágban; férfi és nő az ösztön sugallatára szeretkezik: a gyermekek iránt érzett gyöngédség is ugyanilyen okokra vezethető vissza. Éppen azért természetellenes és ostoba dolog, hogy a gyermek hálás legyen apja iránt, amiért az nemzette őt, vagy anyjával szemben kötelességei legyenek, amiért az világra hozta - hiszen az emberi élet nyomoruságát tekintve, ez magában nem jótétemény, nem is indult annak, a szülők egészen mással voltak elfoglalva, szeretkezés közben, eszükbe se jutott, hogy ők most jótéteményt gyakorolnak. Innen magyarázható az is, hogy a liliputiak sohasem bizzák szülőkre a gyermeknevelést, vagy csak a legutolsó esetben; minden városban nyilvános csecsemőérlelők vannak, ahová a szülők tartoznak mindkétnemü gyermekeiket elküldeni, ahol felnevelik őket, huszadik hónapjukig; felteszik, hogy ebben a korban már hajlitható a gyermek. Innen iskolákba kerülnek: nemek és pályák szerint. Ügyes tanárok készitik elő a gyermekeket, hajlamaiknak, képességeiknek, lehetőségeiknek megfelelően.
Az arisztokraták gyermekeit tudósok és komoly professzorok nevelik. A gyermekek ruházata, táplálkozása, egészen egyszerü. A becsület, bátorság, szerénység, alázatosság, hazaszeretet és vallásosság jegyében nevelkednek. Mindig el vannak foglalva, keveset alusznak, két órát szórakoznak és sok testgyakorlatot végeznek. Négyéves korukig öltöztetik őket - innen kezdve maguk öltözködnek - és a cselédek csak a legszükségesebb szolgálatokat végzik. Szolgálókkal nem szabad érintkezniök, együtt mulatnak, együtt járnak, mindig a tanár vagy segédje kiséretében, ezzel óvják a gyermekeket mindama fenyegető bolondság és gonoszság ellen, mely a fejletlen lelket könnyen megrontja. A szülők évenkint kétszer tekinthetik meg gyermeküket, egy órára - megcsókolhatják a gyermeket, kétszer, mikor jönnek és mikor távoznak, de a jelenlevő tanár őrködik, nehogy sugdolózzanak, kényeztessék a gyermeket, ajándékot, édességet adjanak át.
A neveléshez szükséges összeget, amennyiben a szülők nem szolgáltatják be rendesen, levonják a császári tisztek fizetéséből.
Kereskedők, kézmüvesek, polgárok gyermekeiket körülményeik arányában, de ugyanigy nevelik. Kiskereskedők gyermekei tizenegyéves korukban tanonciskolába kerülnek: - mások tizenötéves korukig tanulnak - a három utolsó évben fokozatosan csökken az elfoglaltság.
Előkelő nőintézeteikben éppen ugy nevelik a leányokat, mint a fiukat, csakhogy itt női cselédek veszik körül a gyermeket, mindig a tanár felügyelete alatt, ötéves koruktól fogva maguk öltözködnek. Nyilvánosan háromszor megkorbácsolják az olyan cselédet, aki bolondos, vagy rémes meséket mond a gyerekeknek: aki erkölcstelent, egy évi börtönt kap és számüzik az ország elhagyatott vidékeire. A fiatal hölgy nem cifrálkodik, - müvelt és értelmes, mint a férfiak - ugy nevelik őt, hogy mint feleség, kellemes, értelmes életpárja legyen a férfinak. Mikor a leány házasodhatik - náluk tizenkét évvel érettek a nők - szüleikhez hazakerülnek, rendesen könyezve és busan hagyják el az intézetet.
Polgári leánynevelőkben mindenféle foglalkozásra, munkára oktatják a gyermekeket: a tanulólányokat hétéves korukban üzletbe adják, mások tizenegy évig ott maradnak. Minden szülő tartozik jövedelme arányában hozzájárulni gyermeke neveltetéséhez. A módosabbak bizonyos összeget kell letétbe helyezzenek, amit az állam okos és méltányos gazdasággal kezel, hogy átadja a gyermeknek, mire az felnő.
A parasztok és földmüvesek gyermekei otthon maradnak, ezek a földet müvelik, nem kell tanulniok; az öregeket és munkaképteleneket azonban kórházba viszik. Náluk a koldulás ismeretlen fogalom.
Talán érdekelni fogja az olvasót, hogyan éltem én Liliputban, kilenc hónapot és tizenhárom napot. Némi müszaki hajlamaim lévén, meg a szükség is kényszeritett rá: csináltam magamnak egy elég kényelmes asztalt, meg széket, a park legnagyobb fáiból. Kétszáz varrónő készitette ingemet és ágynemüimet, amilyen durva és vastag anyagból csak lehetett, de még igy is négyrét kellett összehajtani, hogy a mi gyolcsunkhoz hasonló vásznat kapjak.
A varrónők ugy vettek rólam mértéket, hogy lefektettek a földre: - egyik nyakamra állt, másik hasamra. Hosszu kötelet feszitettek ki, melynek hosszát egy harmadik mérte le. Aztán megmérték a mutatóujjam nagyságát és kijelentették, hogy kész a mérték, a többit a matematikusok végzik, akik tudják, hogy az emberi test milyen arányokban függ össze - két hüvelykujj, az egy csukló, két csukló, az egy nyak, két nyak, az egy derék. Ruhámat ugyanilyen módon készitette háromszáz szabó, csak a mértéket vették máskép. Letérdeltem és ők létrát támasztottak a nyakamhoz, az egyik felmászott ezen a létrán, ólom-pilumot bocsátott le a földig: ennek hossza jelentette a kabátomat. Derekamat, karjaimat magam mértem le. Mikor azután elkészült (az én házamban készitették, csak itt volt elegendő hely), olyan formája volt, mint valami összerakott szőnyegnek.
Élelmemről háromszáz szakács gondoskodott. Házam körül kényelmes kis kunyhókat épitettek, itt éltek családostul. Ebédkor husz kiszolgáló pincért tenyeremre tettem és felraktam az asztalra, száz pincér lent várakozott, az asztal alatt, husos tálakkal, tálcákkal, itallal; szellemes módszerünk volt, mindezt köteleken huzni fel, mint ahogy a vödröt rántjuk fel a kutból. Egy-egy tál étel egy-egy harapást jelentett; egy vödör bor, vagy más ital egy kortyantásra elég. A mi ürühusunk jobb, de a marhahusuk kiváló. Egyszer kaptam egy akkora marhacombot, hogy hármat is haraptam belőle, de az ilyen ritkaság. Szolgáim állandóan csodálkoztak azon, hogy eszek meg mindent, csontostul, ahogy nálunk a pacsirtacombot eszik. A libát és pulykát egyszerre kaptam be - be kell vallanom, izesebb, mint a mienk. Kisebb szárnyasokból husz-harmincat szurtam fel villámra egyszerre.
Egy napon őfelsége abbeli óhaját fejezte ki, hogy "boldog lenne", (igy szokta mondani) "ha egész családjával egyszer szivesen látnám ebédre". Pontosan jelentek meg és én karszékekben helyeztem el az egész családot, asztalomon. A kiséret sorai közt ott volt Flimnap kincstárnok is, gyakran láttam, hogy alattomos és savanykás tekintettel néz rám, de ugy tettem, mintha nem venném észre és annyit ettem, amennyi csak belém fért, az udvar mulattatására. Vannak okaim feltenni, hogy ez a látogatás Flimnapnak jó alkalmat adott ellenem való aknamunkákra: mindig titkos ellenségem volt, bár külsőleg a legmesszebbmenő udvariassággal bánt velem. De a császárnak a kincstár csökkenéséről beszélt és hogy nagyobb kölcsönt kell felvenni; hogy az állampapirok egyre esnek; hogy már eddig másfél millió sprug-ba kerültem (ez a legnagyobb aranypénzük, akkora, mint egy halpikkely) és hogy egészben, pénzügyileg, legjobban tenné őfelsége, ha az első kinálkozó alkalmat felhasználva, elbocsátana.
Ezen a helyen kell elégtételt szolgáltatnom egy kitünő és magasrangu hölgynek, aki ártatlanul szenvedett miattam. A kincstárnoknak egy napon az a képtelen ötlete jött, hogy féltékenykedjék a feleségére: gonosz nyelvek besugták neki, hogy a kegyelmes asszony heves vonzalmat érez irányomban; tartotta magát az udvarnál az a botrányos pletyka, hogy egyszer egyedül meglátogatott a lakásomon. Ünnepélyesen kijelentem, hogy ez rosszakaratu rágalom. Annyi igaz, hogy a kegyelmes asszony gyakran tüntetett ki barátságának jeleivel. Sokszor meg is látogatott, de mindig legalább negyedmagával - nővérei, vagy kis leánya kisérte el többnyire - de ez nem volt szokatlan, udvari hölgyek részéről. Szolgáimra is hivatkozhatom, láttak-e valaha kocsit megállani a kapum előtt, melynek gazdáját nem ismerték volna. Szokás szerint, ha a szolga jelezte, hogy látogatóm érkezett, azonnal az ajtóhoz kusztam, udvariasan kezembe vettem a kocsit, lovastul (ha hat lóval jöttek, a kocsis rendesen négyet lekapcsolt) és letettem az asztalra, melynek, baleseteket elkerülendő, kis farácsa volt három oldalon. Sokszor négy kocsi is volt az asztalomon, tele vendégeimmel, mig én székemen ültem az asztal mellett. Ilyenkor, mikor az egyik vendégemmel beszélgettem, a többi kocsis szépen áthajtatott az asztal tulsó felére. Sok kedves délutánt töltöttem ilyen látogatások fogadásával. De felszólitom a kincstárnokot és besugóit (igenis, megnevezem őket, hadd szégyeljék magukat) Clustril-t és Drunlo-t, bizonyitsák be, hallgassák ki szolgáim, jött-e hozzám valaki inkognitó, kivéve Redresal-t, az államtitkárt, akit őfelsége küldött és akinek látogatásáról már beszéltem. Nem foglalkoznék ily behatóan e kérdéssel, ha nem egy magasrangu hölgy jóhirnevéről volna szó, nem is beszélve az enyémről; mert hiszen akkor már nardac-i méltóságom volt, ami még a kincstárnokot sem illeti meg: mindenki tudja, hogy ő csak glum-glum, ez egy fokkal alacsonyabb rang. Szóval, ezek a rágalmak idézték elő, - mintahogy egy véletlen, melyet nem illik elmondani, meggyőzött róla, - hogy egy ideig a kincstárnok rosszul bánt a feleségével és velem nagyon hidegen. Később ugyan megtudta a valóságot és kibékültek - én azonban minden bizalmát elvesztettem. Őfelségére, aki a bizalmasainak szavára szivesen hajlott, csak természetes, hogy átragadt a gyanu és rosszindulat.
SWIFT
GULLIVER UTAZÁSAI
FORDITOTTA
KARINTHY FRIGYES
TARTALOM
SWIFT
ELSŐ RÉSZ.
Utazás Liliput-ba.
ELSŐ FEJEZET.
(Szerző bemutatkozik és beszél családjáról. Mi inditotta utnak először? Hajótörést
szenved, uszással menekül, Liliput-tartományban biztonságosan partravetődik.
Elfogják, majd az ország belsejébe hurcolják.)
MÁSODIK FEJEZET.
(Liliput császára a főnemesség kiséretében meglátogatja szerzőt. A császár személye
és öltözéke. Tudósokat megbiznak, hogy szerzőt tanitsák ki a nép nyelvén szólani. Szelid
modorával kegyes hangulatot idéz fel. Zsebeit kikutatják, kardját és pisztolyait elveszik.)
HARMADIK FEJEZET.
(Szerző egészen szokatlan módon mulattatja őfelségét és a mindkétnembeli nemességet.
A liliputi udvar szórakozásainak leirása. Szerző bizonyos feltételek mellett visszakapja szabadságát.)
NEGYEDIK FEJEZET.
(Mildendo, Liliput fővárosa, a császári palotával. Beszélgetés szerző és egy államtitkár között,
az államügyekről. Szerző felajánlja szolgálatait a császárnak háboru esetére.)
ÖTÖDIK FEJEZET.
(Szerző sajátságos haditervvel megakadályozza a támadást. Magas cimmel és ranggal tüntetik ki.
Blefuscu nagykövete békét kér. A császárné lakosztálya kigyullad: szerző megmenti a palota felét.)
HATODIK FEJEZET.
(Liliput lakói. Törvényeik, szokásaik. Hogy tanitják gyermekeiket? Hogyan élt a szerző
ebben az országban? Szerző tisztára mossa egy magasrangu hölgy hirnevét.)
HETEDIK FEJEZET.
(Szerzőt értesitik, hogy árulással akarják vádolni. - Blefuscuba menekül. - Ott szivesen fogadják.)
NYOLCADIK FEJEZET.
(Szerencsés véletlen következtében szerző módot talál rá, elhagyni Blefuscu-t, némely
nehézségek után egészségesen visszatér hazájába.)
MÁSODIK RÉSZ.
Utazás Brobdingnag-ba.
ELSŐ FEJEZET.
(Nagy vihar a nyilt vizen. Csolnakot küldenek vizért, szerző a csolnakkal megy, hogy az
országot kitapasztalja. - Ott felejtik a parton, egy benszülött megragadja és hazaviszi. -
Hogyan fogadják - több esemény történik közben. - A benszülöttek leirása.)
MÁSODIK FEJEZET.
(A bérlő leánya. - Szerzőt elviszik az országos vásárra, onnan a fővárosba. - Mik történtek utközben.)
HARMADIK FEJEZET.
(Szerzőt látni óhajtják az udvarnál. - A királyné megveszi szerzőt a bérlőtől és odaajándékozza
a királynak. - Szerző őfelsége nagy tudósaival vitázik. - Az udvarnál szerzőnek lakosztályt
rendeznek be. - Szerző nagy kegyben áll a királynőnél. - Szerző hazája becsületéért helyt áll. -
Szerző civódása a királyné törpéjével.)
NEGYEDIK FEJEZET.
(A város leirása. - Javaslat uj térkép készitésére. - A királyi palota és a főváros. -
Hogy utazik a szerző. - A főtemplom leirása.)
ÖTÖDIK FEJEZET.
(Szerző néhány kalandja. - Egy bünöst kivégeznek. - Szerző a hajózás tudományában jeleskedik.)
HATODIK FEJEZET.
(Szerző a király és királyné mulattatására mindenféle mókát eszel ki. - Ügyeskedik a zenében. -
A királyt Anglia állapota érdekli, szerző felvilágositja néhány pontban. - A király erre
vonatkozó megjegyzései.)
HETEDIK FEJEZET.
(Szerző hazaszeretete. - Ajánlatot tesz a királynak, melyet visszautasitanak. - A király
politikában való tudatlansága. - A Brobdingnag-beliek tudatlansága és korlátoltsága. -
Törvények, katonai állapotok, pártok.)
NYOLCADIK FEJEZET.
(A király és királyné leutazik a határra. - Szerző elkiséri őket. - Részletes elbeszélése annak,
hogyan hagyja el szerző az országot. - Szerző visszatér Angolországba.)
HARMADIK RÉSZ.
Utazás Laputába, Balnibarbiba, Luggnaggba, Glubbdubdribe és Japánba.
ELSŐ FEJEZET.
(Szerző megkezdi harmadik utját. - Kalózok elfogják. - Egy holland ember rosszakarata. -
Szerző szigetre jut. - Laputába felszedik szerzőt.)
MÁSODIK FEJEZET.
(A laputabeliek jellemzése. - Szerző beszámol a nép müveltségéről. - A király és udvara. -
Hogy fogadják szerzőt? - A bennszülöttek félénkek és nyugtalanok. - A benszülött asszonyok.)
HARMADIK FEJEZET.
(Egy jelenség, a modern bölcsészet és asztronómia világitásában. - A laputabeliek nagy
fejlettsége az utóbbi tudományban. - Hogy nyomja el a király a felkeléseket?)
NEGYEDIK FEJEZET.
(Szerző elhagyja Laputát. - Utazás Balnibarbiban. - A főváros. - A főváros és vidékének leirása. -
Szerzőt egy magasrangu ur barátságosan fogadja. - Szerző vitája ugyanezzel.)
ÖTÖDIK FEJEZET.
(Szerző megtekinti a Lagadói nagy akadémiát. - Az akadémia részletes leirása. -
Mivel foglalkoznak az akadémia tudósai.
HATODIK FEJEZET.
(Az akadémia további leirása. - Szerző több tökéletesitést ajánl, amit elismeréssel megfogadnak.)
HETEDIK FEJEZET.
(Szerző elhagyja Lagadót és Maldonádaba megy. - Hajót nem talál. - Rövid utat tesz
Glubbdubdribe, ahol a kormányzó fogadja.)
NYOLCADIK FEJEZET.
(Glubbdubdrib további ismertetése. A megjavitott régi és modern történelem.)
KILENCEDIK FEJEZET.
(Szerző visszatér Maldonádába. - A luggnaggi királyság. - Szerzőt becsukják s az udvarhoz
szállitják. - Hogyan folyt le a kihallgatás. - A király nagy kegyessége alattvalóihoz.)
TIZEDIK FEJEZET.
(A Luggnaggbeliek dicsérete. - A Struldbrugok életének részletes leirása. -
Beszélgetés e tárgyban szerző s több kitünő személy közt.)
TIZENEGYEDIK FEJEZET.
(Szerző elhagyja Luggnaggot s Japánba vitorlázik át; - onnan egy holland hajón
Amsterdamba és Amsterdamból hazájába tér vissza.)
NEGYEDIK RÉSZ.
Utazás Hauhnhnm országba.
ELSŐ FEJEZET.
(Szerző, mint kapitány utra kel. - Legénysége összeesküszik ellene, fülkéjébe csukják
s ismereten vidéken partra teszik. - Behatol az ország belsejébe. - A Yehuk, egy
sajátságos állatfajta. - Szerző találkozik két Hauhnhnm-el.)
MÁSODIK FEJEZET.
(Szerző egy Hauhnhnm saját házába viszi. - Hogy fogadják szerzőt. - A Hauhnhnmok tápláléka. -
Szerző busul, hogy nem kap hust. - Végre megnyugszik. - Mit eszik szerző ebben az országban?)
HARMADIK FEJEZET.
(Szerző az ország nyelvét tanulmányozza. - Hauhnhnm gazdája támogatja a tanulásban. -
Az ország nyelve. - Számos magasállásu Hauhnhnm kiváncsiságból eljön megnézni szerzőt. -
Szerző röviden elbeszéli utjait gazdájának.)
NEGYEDIK FEJEZET.
(A Hauhnhnmek fogalma igazságról és hamisságról. - Szerző előadását hitetlenkedve
fogadja gazdája. - Szerző részletesebben beszámol önmagáról és utjainak eseményeiről.)
ÖTÖDIK FEJEZET.
(Szerző gazdája kivánságára az angol álladalomról beszél. - Mi az oka az európai
háboruknak. - Szerző kezdi elmagyarázni az angol államszervezetet.)
HATODIK FEJEZET.
(Az angol állam további leirása. - Milyen egy miniszterelnök.)
HETEDIK FEJEZET.
(Szerző határtalan hazaszeretete. - Gazdája megjegyzéseket tesz az angol államszervezet
és közigazgatás állapotáról, melyet szerző példákkal és megfelelő esetekkel ábrázol. -
A gazda észrevételei az emberi természetről.)
NYOLCADIK FEJEZET.
(Szerző folytatja a yehuk jellemzését. - A Hauhnhnm-ek nagy erényei. -
Hogy nevelkednek ifjuságukban. - A Hauhnhnmek gyülekezete.)
KILENCEDIK FEJEZET.
(Nagy vita a Hauhnhnm-ek országgyülésén és a vita eredménye. - A Hauhnhnm-ek
müveltsége. - Épületeik. - Temetkezés. - A Hauhnhnm nyelv tökéletlenségei.)
TIZEDIK FEJEZET.
(Szerző gazdaságos és boldog élete a Hauhnhnm-ek között. - Hogy javul meg és hogy
izmosodik erkölcse a velök való társalgás folyamán. - Néhány társalgás. - Szerző gazdája
végre elárulja, hogy szerzőnek távoznia kell az országból. - Szerző bánatában elalél, de aztán
megadja magát. - Csolnakot szerkeszt egy szolga segitségével s a tenger kényére bizza magát.)
TIZENEGYEDIK FEJEZET.
(Szerző kalandos utja. - Uj-Hollandiába ér, reméli, hogy ott kiköthet. - Egy bennszülött
nyillal megsebesiti. - Megfogják s erőszakkal portugál hajóra teszik. - Az udvarias kapitány. -
Szerző megérkezik Angliába.)
TIZENKETTEDIK FEJEZET.
(Szerző megbizhatósága. - Mit akart elérni jelen mű kiadásával. - Szerző igen elitéli
azokat a szerzőket, akik eltérnek az igazságtól. - Szerző igazolja és tisztázta magát. -
Válasz egy ellenvetésre. - Uj gyarmatpolitika. - Az angol korona joga mindama földekhez és
országokhoz, melyeket szerző leirt. - Az elfoglalás nehézségei. - Szerző utoljára bucsuzik el
olvasójától: jövendő életmódjáról beszél, néhány szives tanácsot ad s befejezi müvét.)
