A magyar költészetnek egyik legnagyobb csillaga Gyóni Géza. Akkor ragyogott fel a magyar égen, amikor vasban, vérben állott a nemzet: a világháború idején. Fényéből a magyar katona, a magyar vitéz és a vágyódó magyar szív szerelmes dala sugárzott a magyarságra.

A világháború egyetlen magyar költője Gyóni Géza. Ő adott hangot a magyar katonának, a magyar vitézségnek, a magyar erőnek.

Élete és pályája csupa költészet, csupa romantika. Már első lépéseire is az élet és irodalom felé a végzet súlya nehezedik. Ifjúsága, fejlődő férfikora szorosan összefonódik a békebeli magyarság életével. A kirobbanó világháború teljesíti be végzetét és szólaltatja meg költészetének egész hatalmas orgonáját.

Gyóni Géza mint egyszerű közlegény szolgált a hadseregben. Sorsa az ostromzár alatt vívódó Przemysl várába vezette; ott, a hősi küzdelmében hörgő várban jelentek meg versei, melyeknek néhány példánya repülőgépen szállt Budapestre. A versekben a harctéren szenvedő és hazavágyó katona énekelt; azon a szép, tiszta hangon, amelyből hiányzott minden hősködés, de annál teljesebb volt az igazi hősiesség. A versek nagy feltűnést keltettek; egy nemzet ismert bennük magára.

Gyóni Géza életének regénye orosz fogságban ért véget tragikusan. Szíve még mindig orosz földben porlad... A harcnak és szerelemnek, a szenvedésnek és hitnek, az igaz emberségnek és igaz magyarságnak ez a kivételes költője eddig nem szólalhatott meg teljes hangszerével: kötetei elfogytak, régóta nem kaphatók, bár folytonosan keresik. A magyar lélek állandóan visszavágyódik hozzá.

»Gyóni Géza összes versei« címen most egy kötetben kapja itt az olvasó költőnknek hat, megjelent kis kötetét. Tartalmi tekintetben kiadásunk alapjául szolgáltak a következő kiadványok: 1. Versek. Pozsony (Wigand, 1904.) - 2. Szomorú szemmel. Budapest (Franklin.-T. nyomd., Lampel bizom., 1909.) - 3. Élet szeretője. Versek, 1909-14. Budapest (Athenaeum, 1918.) - 4. Lengyel mezőkön, tábortűz mellett (5. kiad.) 1914/5. (Athenaeum, 1921.) - 5. Levelek a Kálváriáról és más költemények (a fogságból). 1915. Budapest (Athenaeum, 1916. jún.) - 6. Rabságban. Utolsó versek. 1915-17. Budapest (Athenaeum) 1919.

Sorrend tekintetében a hazakerült kéziratok alapján az 5) és 6) számú köteten az a változás történt, hogy a »Levelek a Kálváriáról« 1. leveles részéhez vettük a »Rabságban« c. kötetből a kálváriás levelek 2. részét, a régi kálváriás kötet »Más költemények« c. verseit meg áttettük a »Rabságban« c. kötet elejére. Ez utóbbi kötet függelékét, az »Angol dolog« c. alatt megjelent fordításokat pedig itt elhagytuk; azokat egy tervbevett »Gyóni Géza összegyűjtött versei« c., teljesen új tartalmú könyv végére szántuk.

Életrajzi tájékoztatót adunk e könyvünk elé. Az röviden az olvasó elé vetíti időrendben költőnk sorstragédiáját s tájékoztatja röviden a hat kötet keletkezéséről is.

Függelékül rövid jegyzet-részt is csatolunk. Abból értesül az olvasó és a kutató az egyes kötetek kiadásának - a viszonyok miatt - nem mindennapi, igen érdekes történetéről s megkapja az egyes versekhez a legszükségesebb tudnivalót. Ez - sajnos - a mostani nyomdai anyagviszonyok miatt nem történhetik olyan mértékben, mint szeretnők; de hisszük: egyszer ki fogjuk elégíthetni részletes könyvészeti jegyzetek közlésével a tudományos álláspontot is teljes mértékben.

Erősen bízunk abban, hogy »Gyóni Géza összes versei« megtalálják az utat minden magyarok szívéhez. Annak a költőnek szellemi hagyatéka, aki a világviharral vemhes békés évtized egyéni és magyar gyengeségeit és vágyait »szomorú szemmel« siratta, aki »az erő és a vas« vitatkozásában keményen megállott s a magyar vitézi erényeket énekelte, aki a »rabmagyar«-okat és az »itthoni magyar Máriákat« vigasztalta és végül maga vigasztalanul pokoli lelki máglyán - hazája sorsáért aggódva - elégett »fagyos Szibériában«, - annak a költőnek szellemi hagyatéka valóban »lelki prófuntja« lehet nemcsak a világháborút átélt magyarságnak, hanem, - még inkább kell legyen - az ősi vitézségre tudatosan nevelt mindkét nembéli magyar ifjúságnak.

Budapesten, 1941 május havában.

A KIADÓ.

Gyóni Géza családi neve: Áchim. Az Áchim-család valószínűleg török eredetű. Gézáék ága a XVIII. században Cinkotáról került Békéscsabára. Édesapja Áchim Mihály evangélikus lelkész, az egyházközség harcos magyarosítója. Édesanyja Bekker Gizella, a pozsonyi virágvölgyi (magyarruhás) evangélikus tanító leánya.

Géza 1884 június 25-én született Gyónon (Pest vármegye). Elemi iskoláit ugyanott végezte. 1894 elején mind a 6 gyermek difteritiszen esik át a paplakban; édesanyjuk, a törékeny asszony végigápolja őket; a 4 éves Ádámka június 10-én meghal, a legkisebbet, Piroskát akkoriban választják el: a kimerült anya búskomor, majd elmebeteg lesz - egy hosszú életre. Ime Gyóni Géza sorstragédiájának a csirája, erejének és gyöngeségének a magyarázata.

1894 őszén ezzel a lelki sebbel megy a régi, szépmultú szarvasi evangélikus gimnáziumba. Apja nagybátyjánál, a szigorú, de jóságos agglegény esperesnél, Áchim Ádámnál lakik az anyátlan fiú. Karácsonyi és nyári szünidőre hazamegy Gyónra, a husvétira néha Békéscsabára. Testvére, Gizella járt itt iskolába. Innen ered velük való gyermekkori és örök kapcsolatom. 1896 szeptemberében öccse, Mihály is Szarvasra került. 1899 október 23-án meghalt a bácsi; a két fiú »diákkamrába« megy lakni, s alumneumban étkezik.

Vajda Péter szarvasi iskolája kiváló alapot ad a kitűnő eszű Gézának mindenben. A poétákat termelő híres iskola a már gyermekkorában megnyilvánult verselési hajlamot neveli benne. A gyermekszerelem is megjön: Zella. Poéta elődje az önképző körben Gyökössy Endre. Íródnak a »szarvasi fekete notesz«-ba a zsengék. A Képes Családi Lapok című folyóirat közöl belőlük.

Apja azonban, a bácsi halála után, félti fiát Petőfi Zoltán sorsától. 1900 szeptemberében a békéscsabai evangélikus gimnáziumba küldi, a csabai rokonok szárnyai alá, a Vidovszky-kamrába. Öccse, Miska egy másik rokonhoz került. A csabai gimnázium akkor fejlődött főgimnáziummá. A Vidovszky-kamra, a volt szarvasiak vezető szerephez jutottak. A nyomdaszagot szagolt Áchim Géza és Katona Sándor nagy tekintélynek örvendtek a csabai fiatal önképzőkör életében. Rell Lajos dr., a tanárelnökünk maga is poéta és volt szarvasi diák, megjósolja Géza jövő nagyságát.

Múzsája egy darabig még a szarvasi Zella, a szarvasi notesz csabai folytatásának versei eleinte még miatta búsak. A VIII. osztályos iskolai év kora tavaszán Katinka iránt ébredt szenvedélye veszélyezteti az érettségit. Ennek a veszélynek kiküszöbölése után a majálison Etelka kap helyet szívében. A csabai két év (1900/01, 1901/2) alatt gyűlnek a versek, készül egy új füzet, Vidovszky Béla illusztrálja. A Képes Családi Lapok közléseihez járul egy nagyobb siker, az Uj Idők igenlő üzenete. (»A puszta kertben« című verse megjelent 1902 okt. 26-án.) A jeles érettségit követő boldog nyári feloldódásban egy szép dabasi vendégleány, Amálka hevíti versekre.

Öccse, Miska már a soproni katonai reáliskola növendéke, Vidovszky Béla a képzőművészeti akadémiára, magam az Eötvös-kollégiumba készülünk. Szétszóródunk. A széparcú, tüzes feketeszemű, magas, vállas, domborúmellű, magyarruhás ifjú, a kiváló képzettségű, kitűnően szavaló és szónokló csabai diák a boldog gyóni vakáció után 1902 szeptemberében beiratkozik a pozsonyi evangélikus theológiára, mint a theológus-otthon növendéke. Akadémiai tanárai közül Stromp László állott szívéhez legközelebb; Kovács Sándornak, Masznyik Endrének és Raffay Sándornak volt tanítványukról, mint költőről való értékelései igen becses adalékai a Gyóni-irodalomnak e korral kapcsolatban.

Szépen indult minden ebben a kiváló környezetben ott Pozsonyban, a tanulás is, a közszereplés is. A Képes Családi Lapok előbb a beküldött »Etelka«-, majd »Amálka«-versekből közöl. Géza foglalkozik idősebb irogató társaival együtt egy szépirodalmi lap (»Színes Lapok«) elindításának tervével. Egyetemi és főiskolai hallgatók folyóiratának tervezte. A theológiai ünnepélyeken alkalmi költeményeit adja elő. A leckekönyvben az 1. félév kollokviumokkal ékesen zárul. A 2. félévben, 1903 áprilisában Vutkovich Ödön beveszi a Nyugatmagyarországi Hiradóhoz korrektornak. Megtetszik neki a szerkesztőségi munka. Ír is a lapba verseket, karcolatokat. Június 17-én azonban a leckekönyvi záradék szerint: a hébernyelvi és az egyháztörténeti kollokvium hiányzik.

1903 nyara nem bizonyult alkalmasnak a kollokviumpótlás irányában. Otthon a testvérei, Mariska és Gizike egy új barátnőjüknek mutatták be,Micikének, egy gyóni szőlőbirtokos leányának. Novellairogató leány volt, kedves és aranyszőke: nagyon beleszeretett Gézánk. Nagy-nagy szerelem lett ebből és sok-sok vers.

Áchim Géza a II. év 1. felére beiratkozott, az Otthonnak is tagja maradt, tanárai jó emberek, elnéző türelemmel vártak a kollokviumra. A Hiradónál folytatta működését, ebbe nagyon is belemelegedett. A »pozsonyi piros notesz« tartalma szaporodik a sok szép, Micikéhez írt, de egyre szomorúbb versekkel és alkalmi költeményekkel. Kiadásra készíti elő verseit.

Következett egy kedves gyóni karácsonyi vakáció, amelyet mint vendég részben náluk töltöttem én is. Miska öcskös is otthon volt. Géza a felolvadásig jó és nagyon szerető testvér volt mindnyájunkkal, jó fiú apjával szemben; és nagyon-nagyon nehezen búcsúzott... Pozsonyba visszatérve elvégezte a korrektúrát a Wigand-nyomdában készülő első kötetén (Versek. 1904.). 1904 január 24-én az Otthonban lévő szobájában öngyilkosságotkövetett el. Templomból jövet lakótársa, Kirchknopf Gusztáv vérben, aléltan találta. Odasiető barátai megdermedten állták körül.

Gézának - szerencséjére - a szív fölötti bordáján szaladt körül a golyó és a hátán jött ki. Szenved és hallgat. A találgatások folytatódnak: Vakáció-végi búcsúzás, cigányos tivornya... hadnagy-vetélytárs... fekete vagy sárga kardbojtszál húzása... tanulmányi kudarc... adósságok... életuntság stb. Theológus társa és életrajzírója, Nagy Lajos a Gyóni-Társaságban 1940 november 6-án tartott előadásában a legnagyobb határozottsággal egy szerkesztőségi vetélytárssal vívott amerikai párbajként szögezte le a dolgot.

A fontos az, hogy Gyóni Géza kiheverte a sebet. 1904 február végén haza is jött. Együtt voltunk egy mulatságon, de ő rosszkedvű volt és - Micike sem érdekelte már. Beiratkozott a II. év 2. felére is. Jó professzorai apjára való tekintettel a hatóságnál is elsímitották a dolgot. Tovább dolgozott a Hiradónál. De a II. tanév egyik felében sincs bejegyezve leckekönyvébe kollokvium.

1904 nyara. Megismerkedik egy dabasi földbirtokos ottnyaraló sógornőjével, Erzsikével, a legbájosabb »Lalagé«-val, ahogy horatiusi névvel emlegettük egymás közt az élénk beszélgetésű pesti leánykát. Gyönyörű, ártatlan, hosszabb, repeső szerelem fejlődött Géza részéről. Kedves, levelekbe írt versek fakadtak belőle.

1904 őszén visszament Gyóni Pozsonyba a Hiradóhoz. A bánatos apa, az »öregúr« megtudta, hogy fia papságának befellegzett. Az áldott papi lélek megbocsátott a »tékozló fiúnak«, 1904 karácsonyára hazahívta, de Géza nem jött. Januárban írt atyjának egy hálás, engesztelő levelet, bocsánatát kérve, hogy az édesanyja betegségétől ütött sajgó sebhez újat ütött ő is. Tovább dolgozott a Hiradónál és írta Erzsikéhez a szebbnél szebb verseket. Szerepelt verseivel a Toldy-körben is. 1905 augusztus 20-án a Theológiai Akadémia lezárja Áchim Géza leckekönyvét: az intézet kötelékéből elbocsáttatott.

Ekkor apja kívánságára hazament Gyónra. Erzsike iránt való rajongása fokozódott. 1905 szeptember 1-én az »öregúr« unszolására, hogy valamit végezzen, beállt a jegyzői irodába gyakornoknak. Barátja, a segédjegyző, Garzó Sándor ügyes rajzoló; készít 3 szép címkeretet Géza gyöngybetűs kéziratos emlékalbumához, (a kiadatlan) »Erzsike könyvé«-hez.

1906 június elején a jószemű kunszentmiklósi nyomdász, Schwarz Lipót a Kiskunsági Hiradót úgy gyarapítja, hogy a dabasi járás közönsége részére a lapot Alsódabas és Vidéke fejjel Gyóni Gézával szerkeszteti. Géza örül, hogy szerkesztő lett és írhat a lapba verset, szépprózát, híreket, vezércikket is. Ősszel Budapestre jött ugyan a közigazgatási tanfolyamra, hogy édesapjának kedvére tegyen, de az Alsódabas és Vidéke ráeső részét innen is irányította. Segédje Ruzsinszky László, gyóni katholikus tanító volt.

A tanfolyam irodájának tollnokaként a Nagy János-utcában kapott szobácskát az iroda mellett. Én már az evangélikus gimnázium kezdő tanára voltam. Az estét rendesen együtt töltöttük. Géza élvezte a fővárosi életet s a művelődési lehetőségeket. A tanfolyam záróvizsgáin nem vizsgázott. Ezért az 1907/8. évben újra gyakorolnia kellett. Ezúttal az alsódabasi szolgabírói hivatalban gyakornokoskodott. Az Alsódabas és Vidéke, minthogy Gyóni Géza Pestről nem tudott eleget tenni vállalt kötelezettségének, mint fióklap 1907 végén megszünt. Gyóni 1908 március 1-ével a maga szakállára folytatta, illetve megindította Dabas és Vidéke címen. Tetszett neki az önállóság, de anyagi támogatás híján május végén kénytelen volt abba is hagyni.

Erre az időre esik meleg barátsága Holló Jánossal, aki festőnek indult s hivatalnok lett. Nagyon intelligens ember és ügyes festő. Gézának megfelelő barát ott falun. Néhány Gyóni-vonatkozású festmény s egy szép hozzá írt Gyóni-vers az emléke barátságuknak.

Az 1908/9. évre Gézának újra fel kellett jönnie a közigazgatási tanfolyamra. Most már édesapja egyenesen az én gyámságomra bízta, hisz nemsokára sógora is leszek. Együtt lakunk a Damjanich-u. 28/a. sz. ház III. emeletének egyik utcai albérleti szobájában, ahol előző évben Vidovszky Bélával laktam. Megismerkedtünk Nillel, s az ő útján Ady Endre költészetével. Nil révén (mert Géza nem tudott kilincselni), néhány verse pesti és erdélyi lapokban is megjelent. Minek részletezzem? Géza délelőtt könyvtárakba járt, délután testben a tanfolyamra, lélekben az irodalom berkeibe; a tanfolyamon megint nem vizsgázott; Nil erről szóló felvilágosító levele után a gyanútlan »gyám«-nak kellett otthon Gyónon a szomorú öregnél villámhárítónak lennie.

Az iskolai évnek mégis szép eredménye lett: a »Szomorú szemmel (1909)« című Gyóni-kötet. 1904-től 1909 elejéig termett válogatott versei vannak benne. A szerelmiek részben Erzsike könyvéből valók, vagy utórezgései az iránta való hosszú, reménytelen szerelemnek. A nem szerelmiek a magyar társadalmi kérdések és bajok iránt felgyúlt érzékenységének és a maga elhelyezetlensége érzésének a szüleményei. A korrektúrát s a szétküldést 1909 húsvétja körül már nekem kellett végeznem, mert Gézát behívták fegyvergyakorlatra.

A volt theológus t. i. elkerülte a besoroztatást, de 23 éves korában mégis besorozták. Nem kérte az önkéntességet, póttartalékos lett. A Mária Terézia-laktanyába vonult be, Piliscsaba-táborban képezték ki. Később a korneuburgi pionir-ezredbe kiválasztottak közé került. Földijei szerették, mert szavalt nekik a magáéból is, más költőktől is. A korneuburgi idegen tisztek azonban nem tetszettek neki. »Szomorú szemmel« című kötetének megjelenése idején Korneuburgban és Sarajevóban robotolt. A boszniai »kőtörő állati« sorsban rabszolgának érzi magát, s már ekkor (1909 tavaszán) megszületik benne a »Cézár, én nem megyek!« gondolatának a csirája.

A szép kötet erkölcsi eredménye néhány meleg, értékelő méltatás volt, anyagi tekintetben sem fizetett rá, de - pesti szerkesztőségi asztalt nem kínáltak neki.

1909 májusától 1910 szeptemberéig megint otthon. Vegetálás. A kiállott boszniai szenvedés és a mi esküvőnk megint menedéket biztosítanak a két-kötetes költő »tékozló fiúnak« az apai házban. Most már szerkesztőségi állás keresése s az arra való várakozás az otthoni tartózkodás címe a bús »öregúr« jóváhagyásával is. Mariska testvér az otthoni felhő-oszlató, a mi hazalátogatásaink a derűs napok az otthonban. Holló János barátsága és azIlonka iránt való szerelem a menedék a »mélázó, lomha, nagy gyerek« számára. A vegetáló esztendőnek bájos emléke pedig 4 darab 8-adrétű füzetkéből álló versgyűjtemény, amelynek négy címrajzán ez olvasható: »Levelek Ilonkának.« (Néhány szép darabjával találkozik olvasónk az »Élet szeretője« című kötetben is.)

De nemcsak a szegény, jó »papkusz«, hanem Mariska is, meg a néha Horvátországból hazajövő öccs, Miska hadnagy is nógatják már: Géza, ez így nem mehet!... Ilonka jóakarói is csóválják a fejüket: hogy reménykedhetik egy ilyen »félben maradt egzisztencia, firkász« egy nemesi kúria leánya után? Magam is kivezetőt keresek számára a kátyuból, sikerül is a fővárosnál ígéretet kapnom részére egy dijnoksági állás irányában. Nagy Lajos barátunk igyekezete és Richly Rezső soproni levéltári segéd és újságíró ügyessége azonban Gézának kedvére valóbbat eredményezett: 1910 őszén aSoproni Napló-hoz, Röttig kiadó lapjához került. Végre egy fizetéses szerkesztőségi állás!

Buzgó igyekezettel végzi a dolgát. Ír a lapba mindent, amit kell, a napihírektől kezdve. »Szomorú szemmel« cimű kötetéből is ad verseket, de újakat is ír. Eleinte Ilonkának szólnak még innen is. Majd rövid epizódszerelme a Proszvimmer- (ma Gyóni)-házbeli lakásadójának leánya iránt néhány szép versre hangolja Gizella gyönyörű hajsátoráról. A soproni irodalmi kör műsoros estéi utáni vacsorákon és a városi könyvtár olvasótermében azonban megismerkedik a »Minden asszonyok asszonyá«-val. Ez a szép, sziporkázó fekete asszony hamvasztotta el Ilonka iránt érzett szerelmét, miatta égette el a haragos kis Gizella a ciklusát, de viszont ez a szellemi tekintetben legmúzsább múzsa ajándékozta meg a magyar irodalmat a legragyogóbb, legforróbb békebeli Gyóni-kötettel, az »Élet szeretőjé«-vel. (Maga is lelki, szellemi értékek forrása, ír a Naplóba, Bácskai Hirlapba, később pesti lapba is.) Nemcsak e kötet líráján, hanem Gyóni némelyik társadalmi ízű költeményén is érzik az ihletése. Leginkább pedig a Soproni Napló ú. n. »Vasárnapi ódá«-in. (Politikai és társadalmi alkalomszerű versei és aforizmái Gyóni Gézát, a szomorú embert, eddig nem ismert humoros oldaláról fogják majd bemutatni a kiadásra tervezett »Összegyüjtött versek« című kötetében.)

Az »Élet szeretője« című kötetet Gyóni Géza már 1911 márciusában Sopronból hirdette előfizetési felhívásban »Holló János festőművész címlapjával«, de elégtelen előfizetés miatt le kellett mondania a kiadásáról. - 1911 elején a Napló nyomdája (néhány jóízlésű író lelkessége folytán) egy gyönyörű képes folyóiratot indít, a »Kultúrá«-t. Gyóni Géza állandóan szerepel benne költeményeivel. (A folyóirat nemsokára megszűnt.)

1911 szeptemberében halt meg (már mint nyugalmazott gyóni lelkész) a »szent öregúr«, Géza édesapja. Két unokáján kívül azt is meg adta érnie a jó Isten, hogy Géza rendes ember lett, megél a keresetéből, a soproni irodalmi (később Frankenburg-) körnek megbecsült szereplője s a Vidéki Hírlapirók Egyesületének választmányi tagja. Megkímélte a Gondviselés ezt a megadással tűrő, szomorú embert tehetséges, de tehetetlen fiának csakhamar újra bekövetkező válságaitól.

Gyóni 1911 december 31-én távozott a Soproni Naplótól. A lapkiadó felmondott neki, mert kelleténél többen voltak a lapnál. Géza próbálkozott Pozsonyban s másutt, de nem ment a dolog. Egy ideig Sopronban marad; barátai támogatják. Majd Nagy Lajoshoz, a Fasori Evangélikus Egyház segédlelkészéhez költözik Budapestre, hogy ott próbálkozzék szerkesztőségbe bejutni. Nem sikerül. Jótét lelkek közbenjárására tavasszal megint visszavette a Soproni Napló. Új nekilendüléssel dolgozik s boldog, hogy imádott asszonya közelében lehet újra. De ez az öröm nem volt tartós. Röttigéknek sokba került a pompás kiadású Kultúra is, Ámon Vilmos is megvált a Naplótól, s ekkor aztán már Gyóninak sem volt maradása. 1912 júniusában kilépett, mert egy konzorcium alakult, amely a soproni »Nemzetőr« és »Virradás« című hetilapokat egyesítve a »Sopron« című, 48-as napilapot akarta megindítani, s annak felelős szerkesztőségével Gyóni Gézát biztatta meg október 1-ére. Addig Geleji Frigyes tanító szerkesztő és Kugler Alajos városi főlevéltáros segítettek rajta előlegezéssel. S főképpen az isteni Gondviselés, amely a »tékozló fiút« is védi. Békéscsabára hívtam tízéves érettségi találkozónkra augusztus 20-ára. Válasza ez volt: nem jöhet, megint behívta »a k. u. k. zsarnokság.« Annexiós válság, Korneuburg, Bosznia. A katonaság tartja el a mozgósítás alatt s rövidíti meg neki a felelős szerkesztőség eléréséig a várakozási időt. A drága asszonyt ott kellett hagynia, a rég óhajtott szabad, ellenzéki lapra várnia kellett: ebben a testi és lelki megfeszültségében született meg a »Cézár, én nem megyek!« című költeménye. Az alföldi függetlenségi magyar csak dinasztikus, nem magyar érdeket látott a »provincia« idecsatolásában.

A »Sopron« októberben megindult, naponta megjelent. Előkészítés, előfizetők és anyagiak hiányában azonban összezsugorodott hetilappá, s Gyóninak ennél a kis lapnál már nem jutott hely. Újra kenyér nélkül maradt, de ez most már valóságos nyomorgás. (Ezeket olvassuk Richly Rezső egyik megemlékezésében.) A családalapítás kezdeti nehézségeivel küzdő testvéreihez restelt fordulni, büszkébb is volt annál, semhogy feltárja a valót. Már említett soproni barátain kívül Rábel László is igazi jóakarója volt, meg a soproni, németül író újságíró, Mayer Géza. Utóbbi árulgatta Gyóninak a Lampel-cég bizományában megmaradt s kikért »Szomorú szemmel« című köteteit. Soproni barátai voltak számára Illés próféta hollói. A lelki mannát pedig a »Minden asszonyok asszonya« csepegtette végtelen gyöngédséggel költője csüggedező szívébe, s ha kellett, férfias eréllyel adogatta vissza önbizalmát a születésénél fogva gyöngeség és erő között himbálózó léleknek. Lakásadónői, az igazi soproni bidermeyeres hátterű Jaeger-nővérek meg angyali türelemmel húnytak szemet a hátralékokra. Így teltek el az utolsó, keserves soproni hónapok, az ősz és a tél.

Ekkor megint egy jóbarátja, Nádasy József színigazgató jött segítségére. Nádasy 1911/12-es soproni igazgatása alatt szerette meg Gézában a színészeken lendíteni akaró színházi kritikust és jó bohém barátot. Ekkor éppen Szabadkán játszott társulatával. 1913 februárjában meghívatta a nyomorgó költőt Braun Henrikkel, a kiadó főszerkesztővel Szabadkára a Bácskai Hirlap-hoz.

»Új város előtt.« Vajjon mit hoz?... Megélhetést, nyugalmat hozott, mert Braun Henrik üzletember létére is megértő, jó ember, a lap pedig erős ujság, naponta kétszer jelenik meg: sok a munka. A szellem kormánypárti ugyan, de a vezércikk nem a segédszerkesztő gondja, a többiben meg már nagyon gyakorlott. Egy-egy aktuális politikai karikatúra versben meg van engedve. Komoly és tréfás verseire van hely a saját lapjában; szabad a Bácsmegyei Naplóba, Fenyves Ferenc lapjába is adnia verset, meg a szabadkai Színházi Ujságba is. Sőt Fenyves távozása után ezt a képes színházi folyóiratot is szerkesztheti Gyóni Géza. Sok a dolga, de most már jó dolga van. Pesti, hozzánk való látogatásai megnyugtatóak. Szerelmi dolgokban Géza még velünk szemben is nagyon hallgatag volt, úgyhogy mi csak akkor tudtuk meg, ki az utolsó múzsa, mikor ő már a fogságban volt. Ma már a megkapott emlékek révén előttünk áll az utolsó szerelem története. Az előző szerelem hódoló tiszteletté változott.

1913 tavaszán tűnik fel Ella asszony a Városi Kávéház tükörablakán át a zsöllyében üldögélő »szerkesztő úr«-nak. Pünkösdkor névtelenül verseket küld »álomkastély«-ba. Braunék révén ősszel ismerkednek meg. Gyóni meghívást kap családi karácsonyestre. 1914 tavasza megérleli a szerelmet Géza szívében. Most nem a szellem, hanem egyszerűen a női báj fogja meg. A Sopronban kiadásra szánt »Élet szeretője« című kötet, amelynek zöme a »minden asszonyok asszonyáé«, a soproni asszonyé, Ilonka-verseken kívül Ella-versekkel bővül s végső elrendezésben szabadkai kiadásra vár. (Bácsmegyei Napló 1913. XII. 11-én bejelenti 1914-re.)

1914 nyarán Ella asszony Szliácsra ment nyaralni, Gyóni Géza Szabadkán maradt. Június 28-án Géza elernyedésébe belecsördítettek a trónörökös párra esett lövések. Július 31-én általános mozgósítás. A korneuburgi póttartalékos közlegény 1914 augusztus 1-én elindult egyenesen Przemyslbe. »Álomkirály«-ból harcos, »álomasszony«-ból »Őrangyal« lett.

A múzsa birtokában 67 levél van a galiciai várból. Az első ostromig Gyóninak minden napja előttünk áll. Mint pionir közkatona robotol a lengyel várost körülfogó falvaknál kiépített, vagy csak akkor épülő erődítéseken, főképpen a katonai körvasúton. A levelek vezető motívuma persze a szerelem; a levelekben küldött verseké is.

Eleinte seregeink előrenyomulnak. Szeptember 9-10-én volt a második lembergi csata. Visszavonulás a Szan mögé, 12-i levelében már írja Gyóni: »a hegyeken túl füstoszlopok«. Közeledett az orosz harapófogó. 21-ig kap leveleket Ella asszony, verseket is. (A Bácskai Hirlap hozza őket, meg a Braunhoz írt leveleket.) Szeptember 18-tól október 10-ig tartott az első ostrom. Október 3-i levelét repülő hozta ki: »Még élek«. Október 4-én megjelenik a Tábori Ujság 1. száma. A vezérkarhoz beosztott Geőcze Bertalan dr. a magyar sajtófőnök, Molnár Kálmán dr. a szerkesztő, mind a ketten jogász-professzorok. - Október 6-án éjjel a »Werk I/1.« udvarába hatolnak be az oroszok. A srapnel-esőtől golyókkal teleszórt dezséri Bielek István hősiesen tovább intézkedve, tartja az erődöt. Gyóni másokkal együtt vállalkozik arra, hogy értesülést hoz az erőd helyzetéről, de ez a pusztító ágyútűzben lehetetlen. Ekkor ismerkedett meg ennek az éjszakának a rémségeivel. (»Csak egy éjszakára.«) Öccse ezrede, a besztercebányai 16-os honvédek is közreműködnek az erőd felmentésében. Kinti seregünk október 8-án este délről beért a várkörletbe. Felszabaduló boldogság, első nyugodt alvás. Rengeteg orosz hulla, de a saját veszteség is nagy: látható 9-én nappal. (Lévai J. przemysli könyve.) (»Itélet napjai.«) Gézának 11-iki és 13-iki tábori lapja: Isten iránti hála s Őrangyal iránti imádat az érte való imádságért. A 13-i Tábori Ujság Őfelsége köszönő táviratát közli a védőseregnek. Przemysl ünnepel. Megint jönnek a levelek nekünk és levelek s versek Ella asszonynak, meg a Bácskai Hirlapnak. A fiúk pedig a várban várják türelmetlenül a hazaiakat.

»Mindennap új csodára ébredek« - írja Gyóni Géza az első ostrom poklában. Ilyen csoda, isteni gondviselés a következő is: öccse, Áchim Mihály főhadnagy, a második lembergi csata után a már alakulóban levő orosz gyűrűn verekedte át magát, parancs szerint behozva a hátvédet alkotó 16-os népfölkelők megapadt ezredét. A testvérek csak az első ostrom után tudták meg, hogy közel voltak egymáshoz. Október 28-án tudtak csak találkozni. A Géza otthoni álomkórossága és félbenmaradottsága óta kissé elhidegült testvérek forró ölelésben találkoznak a világháború viharában a nagy világ egy kis viharsarkában. (Gyóni Géza születési adottsága - fogjuk látni - ezzel sodródott bele a végzettragédia örvényébe.)

Lelkendező leveleket kapunk a találkozásokról. Szabadkára mennek a gyönyörű versek, a Bácskai Hirlap büszkélkedik velük. De már a Budapesti Hirlap is kap verseket. Felfigyel rájuk az itthoni közvélemény.

A németeket Novo Georgievszknél átkarolták, a mi főparancsnokságunk elvonta a vártól a szünetben onnan élelmezett tábori seregeket. 1914 november 4-től március 21-ig tartott Przemysl második ostroma, amikor »a föld epéjét ott okádta el«. Ez Gyóni Géza és Mihály főhadnagy igazi hősi korszaka. Mihály derék magyar tiszttársai felfedezték Gézát, s ők meg a fürge Tábori Ujság nem álmodott dicsőséghez juttatták. A vár helyzete a második ostromzár folytán egyre romlott. Mihálynak is mindig több és több jutott ki eleinte a kirohanásokból. Géza tartja magát Mihály szavához: »mindenki ott tegye meg a kötelességét, ahová állították«, s bár most már kaphatna más beosztást, tovább dolgozik a körben levő védőműveket összekötő tábori vasút keleti, ágyútűznek kitett pontjain vagy vigyázza a sánc tövében levő őrsátorban a telefont. Veszélyes hely ez is, de domború mellét kidülleszti, repülő lapjai tele vannak bizakodással, versei hetykeséggel, szerelmi költeményei reménykedéssel: karácsony előtt megjelent a várban »Lengyel mezőkön, tábortűz mellett« című verseskönyve.

1915 január 20-án így ír nekünk: »Most nyomják a tizenegyedik bővített kiadást, melynek élén Weeber tábornok levele hirdeti: az a sereg, mely katonáinak - lelki prófuntjáról is gondoskodni tud, csak győztes lehet!« Karácsonyi lapján Ella asszonynak ezt írja: »,Annak az emlékpénznek évfordulója napján, melyet tavaly adott Valaki, 5000 koronát adományoztam az elesettek özvegyeinek - Őrangyal könyvének jövedelméből.«

A tizenegyedik-ezerre azonban már nem került sor. Az élelem veszedelmesen fogyott. Geöcze Bertalan és Lévai Jenő könyvei drámaian pergetik le az utolsó felvonást. Az ostromlók hozzájuk húzó nemzetiségű császári tisztek árulása folytán ismerik a vár szikratávírójának titkos jeleit: hiábavaló a magyar honvédség majdnem mindegyik vitézi erőfeszítése. 1915 januárja csendesebb hónap volt: Tengődés, éhség, fagyások odakünn. - Január 8-án Áchim Géza, aki már »pionir-káplár«, Ella asszonynak repülő lapon írja: A pikulicei család (Miska és barátai) vigasztalnak... Nem szabad szomorkodni! - Ekkor barátkozik össze mégjobban Mihály környezetében a könyvét terjesztő Piacsek Kamillal, Rátz hadnaggyal és Jakobovitscsal, aki tréfás, rajzos és szöveges naplót is csinált a nevezetesebb pikulicei napokról.

Ott bent tehát »éhség, árulás«, magyar bízás. Itthon Rákosi Jenő ismerteti a Budapesti Hirlapban a neki hazarepített przemysli verskötetet. - Ott a Tábori Ujságban a kötet megjelenése után új Gyóni-versek jelennek meg. A kirepült példányok alapján itthon is közlik őket a lapok.

Géza február 1-én ezt írja nekünk: »A lapokból láthatjátok, hogy dalolva értük meg a második ostrom 12. hetét. Csak a ti fészketek maradjon ép! Miska szívtágulást szerzett az oroszok riogatásában, de jól van. Nekem már tág volt amúgy is; megvagyok.« - Február közepén a lóhúst szállító kocsikat emberek húzzák. Az előtérben ellenséges tűzben ássák a fagyos földből a krumplit. - Géza Miskához költözik 17-e tájt. 20-án Mihály halálsejtelmes levelet ír a feleségének. - Itthon a Rákosi-féle példány után készült másolataim révén egyre nagyobb hírük lesz a przemysli verseknek - az újságok ismertetései kapcsán. - Ott márciusban a zabkenyeret szecskával keverik. Nagyon nagy már a betegállomány, sok a temetés. Az ágyúk leromlottak, a lőszer fogytán. 17-én Kusmanek várparancsnok kiadja a kitörésre vonatkozó irányelveket. - A 19-i utolsó kitörésben Gyóni Géza is résztvett. Zrínyit követve, pénzt tett a zsebeibe. (Balogh I. könyve). Eltemette egy lövedéktől ráomló földréteg; kiásták. - A kitörés nem sikerült a kisszámú, elcsigázott harcosokkal, mert az oroszok mindent előre tudtak. Az ellenség ellentámadásba ment át. A mieink védekeztek. A főparancsnokság beleegyezését adta a robbantásokhoz és az átadáshoz. Levágták a még meglévő lovakat is. 21-én robbantanak. 21-22-e közti éjjel az oroszok is ágyúznak, a mieink is rájuk lövöldözik az utolsó lövedékeiket. 22-én hajnalban kirepül egy jelentést vivő gép. A vár ágyúit a tüzérek szétvettetik. Aztán bekövetkezik az átadás.

Az átadás előtt Létay tábornok beosztotta a magyar költőt jutalmul a 8. honvédgyalogezredbe s elengedte öccséhez a kórházba. Megengedték Mihálynak, hogy Gézát tisztiszolgája címen vihesse magával a fogságba.

Mialatt őket vitték keletre a Kálváriára, azalatt itthon április 11-én megjelent a Hadsegélyző Bizottság kiadásában a diadalmas przemysli verskötet. Javában méltatták a lapok, mikor a magyar »sasok büszke« elesett »várát« a cár megnézte.

Első állomásuk volt Kijev. Gézáék április 13-i levelezőlapjairól tudtuk meg, hogy - élnek... Kijev, Moszkva, Inza a további útirány. Májusra Alatirba értek s ott megtelepedtek. Itt kezdte írni Gyóni Géza a »Levelek a Kálváriáról« című ciklus I. részét Őrangyalához: itt írta legnagyobb részét a »más költemények a fogságból, 1915« című sorozatnak. Még Przemysl utolsó napjai, az üt és a fogság eleje ezeknek a verseknek a tárgya.

Itthon: Június 5-én jelenti a Budapesti Hirlap, hogy Przemysl újra a mienk, s a przemysli verseskönyv II. itthoni megbővült kiadása a felszabadítókkal bevonult a várba, ahonnan annakidején kirepült. - Gézát féltettem oroszellenes versei miatt, így hát Miskának számoltam be a kötetről, mint Géza gyermekéről, »a kis Gézá«-ról, akit »intézetbe« adtam. Ebbe szépen belekapcsolódtak és megindult virágnyelvű levelezésünk, amelynek az irodalomban nemigen van párja. Szeptember végén egyéb itthoni sikerek mellett például már arról is hírt adhatok, hogy Géza kisfia »Géza« Mihálynak a sógorától, Ruditól németül tanul. (Készül a przemysli kötet német kiadása Drezdában.) Október 7-én már azt írhatom, hogy »muzsikálni is tanul« (zenésítik a verseket), és így tovább.

Csak az volt a baj, hogy az itthoni leveleket ők ott nagyon későre kapták. Különösen fájt Gézának, hogy Ellától nem kap írást. Szeptemberben is arról panaszkodott: a kálváriás levelek ciklusa egyre szomorúbb és képzelődőbb irányt vett.

Október közepén indultak el Alatirból s Petropaulovszk (okt. 21.) és Omszk érintésével a hó végén értek utolsó állomásukra, Krasznojarszkba. A katonaváros VII. számú barakjában telepedtek meg. Itthon október közepén indult meg az Ady és Gyóni körül keletkezett, helytelen kiindulású vita. (Helytelen, mert Gyóni a »Levél nyugatra« című versét Ady beteg utánzóira írta az »erő és a vas« przemysli hősi korszakában; Adyt ő tisztelte legjobban s még a fogságban is megnyerte bajtársait Ady költészetének: olyan szépen tudta felolvasni. S ő neki fájt a dolog legjobban, mikor a vitáról - persze csak nagy későre és csak nagyon homályosan - értesült az én képes értelmű leveleimből.)

Krasznojarszkban fejezte be 1915 végén a Kálváriás levelek I. részét és a »más költemények, 1915« ciklusát, mind a kettőt nagyon búsan. Minthogy Őrangyaltól nemigen kap híradást, vigasztaló sort, rossz gondolatok kínozzák, s azt hiszi: elvesztette őt. (Csak később tudta meg, hogy Ella férje halálos beteg volt és meghalt.) A »más költemények« meg azért végződtek szomorúan, mert őket, a tetterős férfiakat »Jégország halálra ítélte«. Gyóni Gézának 1915-ös karácsonya bizony különösen szerelmi vonatkozásban nagyon szomorú volt. Még szerencse, hogy más tekintetben az én híradásaim révén talált némi vigaszra. Értesült a Petőfi-Társaságba való beválasztásáról s többi itthoni sikereiről.

1916-ban is szíve vérével áldoz a hazafiúi szeretet és az emberszeretet, a bajtársiasság és a vigasztalás oltárán Istennek, embernek tetsző lobogással. A szenvedő rab száján a keserűség, sőt a gyűlölet is kirobban a senyvedés és a központi hatalmak ellen forduló volt barátok miatt. A szerelem oltárán is áldoz, de annak füstje az ő szomorú arcát felhőzi és az ő mellét fullasztja, mert Őrangyaltól nem jön levél. Krasznojarszkban kezdte írni 1915 végén s 1916-ban folytatta és befejezte a »Rabságban« című kötet »Rab vackokon«, »Zsoltárok a sivatagban«, »Akik velem jöttek« című ciklusait.

1915-16 fordulóján látogat Rostyné Forgách Ilona grófnő Krasznojarszkban a Vöröskereszt megbizottjaként. 1916 februárjában sikerült a 8. honvédgyalogezred ezredesének Gyóni Géza 1915 március 20 táján keltezett zászlósságát az orosz parancsnokságnál elismertetni. Molnár Elek és a magyar fölöttesek célja az volt, hogy a testvérek együttmaradjanak s Géza ne kerüljön legénységi földbarakba, vagy éppen más táborba.

Itthon március végén tudjuk meg, hogy Forgách grófnő Gyónitól leveleket hozott karácsonyi keltezéssel, amelyekben a rab-költő köszönetet mond a Petőfi-Társaságnak, meg a Hadsegélyző Bizottságnak, s az itthoni kiadás jövedelme felét édesanyjának, felét a háború nyomorékjainak adja. De hazahozta még a grófnő a testvérek leveleiben ígért új fiút, »a kis Miskát« is. Kézirata a grófnő emlékkönyve, és a »Levelek a Kálváriáról« 1915-ös, első részét s néhány »más költeményt« tartalmaz. Baky István, gyönki tanár, csererokkant bajtársuk hozta aztán meg hozzá a többi »más költemények«-et. Így izmosodott meg »a kis Miska« (a Kálváriás kötet) itthoni megjelenésében (Athenaeum, 1916 jún.). »A kis Géza« is átkerült az »Athenaeum-iskolába«.

Május végén Gézáék megelégedetten tudomásul vették és köszönetet mondtak a »gyám«-nak a kis »Géza«, »Rudi« (a német przemysli kötet) és »Miska« helyes »intézeti« elhelyezéseiért. Mihály is végtelenül kedvesen (szinte vőlegényesen) ír mindig pár havi házasság után otthonhagyott kis feleségének.

Itthon a július-augusztusi újságok ismertetik a »Lengye1 mezőkön« c. kötet 3. (itthoni) s különösen a »Levelek a Kálváriáról« 1. (athenaeumi) kiadását. Gézáék szeretnék látni a »gyermekek új fényképeit«, de a köteteket nem lehetett elküldeni, csak szótárakat és Göschen-kiadványokat. A przemysli kötet itthoni kiadását egy később odakerült bajtárstól 1915 karácsonyára már megkapta volt Gyóni; nagyon tetszett neki.

Augusztus 6-án Géza és Miska köszöni az eddigi értesítéseket, de a Szabadka és Besztercebánya felől való hallgatás aggasztja őket. Később már azt panaszolják, hogy tőlem sem kapják a »családi« értesítéseket. Pedig »minden vigaszom és vidámodásom a Te kártyáid voltak« - írja Géza augusztus 13-án. - Augusztus 20-án a hadifoglyok istentiszteletén Gyóninak »Könyörgés«-ét és a »Szent Jobb«-ot imádkozták.

Őszre javult a helyzet, az én közléseimet is megkapta Gyóni Géza szeptember 10-én, Őrangyaltól pedig november 12-én az eddigi két kártya helyett négyet tart számon. - Mihály gyöngélkedik október végén, novemberben kórházban van. (Kétoldali tüdőgyulladás, vérszegénység.) 19-én Géza kéri, eszközöljük ki, hogy Mihályt semleges államba viendők jegyzékébe vegyék. (Felesége, mint tiszti asszony a katonaságnál megindítja a dolgot. Itthoni listára felvették.) - Decemberben Gézának is több levegőzést ajánl az orvos. - Karácsonyi üdvözletük pontosan megjött, de hozzáteszi Géza: Augusztus óta semmi hírünk az én és öcsém családjáról. Írjatok a dán Vöröskereszt útján! (Egyre romlott a foglyokkal való levelezés lehetősége.) - Ellának Géza karácsonyra - a cenzúrának könnyíteni akarva - 4 soros német verset ír; a képlet értelme: nem jön a megváltó - levél. Fogoly barátai szerint már akkor tudott Ella asszony megözvegyüléséről s úgy gondolt rá, mint menyasszonyára. (Erre az időre esik Czebrián grófnő látogatása Krasznojarszkban.)

Legjobb barátai a hadifogságban a régi przemysliek közül a besztercebányai Jakobovits Artúr és Tscheik Ernő, akkor iglói rajztanár (festőművészek), Mészáros Sándor, a Nemzeti Színház titkára és Balogh István, Gyóni Géza »Mikese« (relikviái hazamentője, a tízéves Gyóni-Társaság elnöke), meg a Thomay-testvérek és Ozsvár Péter. Mihály a gazda. A szűkebb társaság az otthont emlegetve, nevet és sír együtt egy magyaros vacsora után az Áchim-testvéreknél Szilveszter éjjelén. Találgatják tolvajnyelvű értesítéseim értelmét; pl. »a kis Miska« szerepel a színházban augusztus közepe óta. (Modern Színpad. »Magyarok Szibériában« Gyóni Géza verseiből összeállított jelenet.)

1917. Megható, hogy január 17-én, mint előbb Géza a gyengélkedő Mihályról, most Mihály írja, hogy Gézát: ki kell cseréltetni (pl. Nijinszky táncművésszel). Január 16-án én írom Gézának, hogy Miska ügye jó úton van. Géza nekem 21-én: Miska jobban van. Február 21-én pedig: A Commissio visszautasította Mihályt, mert olyan, mint egy atléta. (NB. arzénkúrán volt.) Asszonyaiktól nincs hírük, az enyémeket már rendesebben kapják.

Megtudja azt is, hogy itthon a még mindig kiadatlan »Élet szeretője« című könyvét igazítom sajtó alá. Utasítást is ad, hogy »leánya, Jolán kelengyéjét jól válogassam meg«. Lehet, hogy az itthoni jó hírekre, lehet, hogy valamelyik írásunkba a feleségem, az ő távolba érző jó testvére belecsúsztatta a részvétnek egy biztató szavát az asszony felől; lehet, hogy a mankós közkatona fogolytárs »Julisának« hozzá elolvasásra vitt levele tette: elég az hozzá, hogy revízió alá veszi a kálváriás levelek első részét és február 10-től 12-ig megírja a »Levelek a Kálváriáról« második részét, a megbocsátót és reménykedőt. (Arra gondolt, elveszi Őrangyalt, ha hazajön.)

Márciusban forradalmi szelek fújnak Oroszországban. Ez Gyónin is megérzik, de csak a régi 48-asból fejlődött társadalmi reformátori hajlam bújt elő lelkéből; a nemzeti alap nála megmaradt.

1917 tavaszán bekerült Tscheik Ernő és visszaeső öccse Miska mellé Géza is a »tüdősök« pavillonjába, nem fekvő betegként. Húsvét vasárnapján fájdalmasan panaszkodik Ella asszonynak írt levelében: »Utolsó levelezőlapját mult év szeptemberében kaptam...« »Mit akar az jelenteni, hogy a legdrágább Lusy állapotáról: senki... egy árva szót sem akar írni?!« Ezzel a fájdalmas felkiáltójellel végződik az Őrangyalhoz írt szép levelek sorozata. (S a levélkapás lehetősége csak romlott az orosz forradalommal az Áchim-fiúk végzetére.) Itthon húsvét tájt készül róla megjelenni az első könyv: Nagy Lajos »Egy magyar bárd sorsa «.

Május 1-én vörös zászlók lengenek Krasznojarszkban. Gyóni ezekben a tavaszi napokban kezdte írni a »Jézus (Mai Legenda)« című hosszabb versét. Sajnos, töredék maradt. Úgylátszik, a vajúdó világ problémáit óhajtotta a krisztusi szeretet jegyében megoldani: - Május elején Mihály légcsőhuruttal 40 fokos lázban a kinti kórházba került. Géza csak kétszer mehetett ki hozzá, - pedig nagyon nyugtalankodott öccse miatt.

Mikoriban itthon Huszár Andorine vöröskeresztes főnöknő húsvéti szibériai látogatásáról érdekes és megnyugtató előadást és külön biztatást hallgattunk, ott már nagy volt a baj. Gyóni június 1-én írja: Mihályunk sok hónap óta semmi hírt sem kap a feleségétől. Ezért nagyon szomorú. Épp úgy mint én, a ti általános hallgatástok miatt.

A márciusban kezdett utolsó ciklus, a »Sötét hatalmak kezében« versei a Golgota utolsó képei. Az ember, a nemzet, a társadalom kérdései izgatják, júniusban pedig már csak - Mihály betegsége, halódása szaggatja a lelkét. Segítségért kiált Istenhez, emberhez, környezetéhez, sőt hazafelé is.

Június 8-án reggel Mihály, a jó fiú és jó testvér, a vérbeli katona, a kedves bajtárs csendben elhúnyt. A temetésén (10-én) Géza még csendesen viselkedett s aztán 13-ig is, mintha megnyugodott volna, hogy öccse számára már megjött a - »béke«. - De 13-14-én éjjel furcsán viselkedik, végrendelkezik. Nem tud mozdulni. 14-én morfiuminjekciót kap. Tesz-vesz, de a halál gondolata megmarad. 14-15-én éjjel: fél, hogy megőrül; hallucinál, lélektani beszélgetést folytat Tscheikkal. 15-én a falra írja »A halál igazságot oszt« és »Térjetek meg« kezdetű utolsó verssorait. Délután furcsa vígság van rajta, kávéházba is elmegy s zárkózott létére mindenkivel beszél. De Hift főorvos és Bóna ezredorvos szavára kiment a kórházba. A következő hét egyik napján Tscheikék meglátogatták: lemondtak róla. (Téboly. Szervezete még a mesterségesen beadott táplálékot sem szívja fel. [Schizofrenia].) 1917 június 25-én, a születése napján meghalt Gyóni Géza. Olcsvay Géza halotti maszkot készített róla. 27-én délután temették. Németbirodalmi evangélikus lelkész temette, Zalán Gyula országgyűlési képviselő beszélt sírjánál a magyar nemzet nevében. Barátai közül nem is kísérhette el mindegyik. Koszorút tettek a család nevében is a sírjára a derék fiúk.

Itthon nem akartuk elhinni az első híreket; azt hittük, hogy öccse későn érkező halálhírével tévesztik össze, csak július közepén kezdjük végképpen elhinni. 19-én hozták általában a biztos hírt az ujságok és a Krasznojarszkból kapott táviratok...

Gyóni Géza már kisdiákként kezdte az ostromot, a vívódást - a halhatatlanságért. Elérte, - ha csak a »világháború legnagyobb magyar költője« halhatatlanságát is - de irtózatos szenvedések és halál árán... Sorstragédia ez, mert - »beteljesedett az írás«,- ahogy Balogh Istvánnak is mondta önkívületében - bizony »betelt« többrendbéli írása... Csak kettőt:

mondja élőhalott édesanyjára célozva... És: