Szilágyi Márton

Kegyelem és erőszak
Fazekas Mihály Lúdas Matyija

A XVIII. század végi, XIX. század eleji magyar irodalomnak minden bizonnyal az egyik legkülönösebb alakja volt Fazekas Mihály. Nem túlságosan nagy terjedelmű életművében a korszak talán legizgalmasabb poétikai kísérletei lappanganak - ennek tudatosítása s újbóli kijelentése annak ellenére sem fölösleges, hogy az utóbbi időben több fontos irodalomtörténeti tanulmány is hangsúlyozta ezt.1 Ezt a felismerést persze jelentősen megkönnyítette, hogy Fazekas életművének színvonalas filológiai feldolgozása van: több évtizede rendelkezésre áll a kritikai kiadás, Julow Viktor életrajzi monográfiája2 pedig szintézis-szerűen foglalja össze az irodalomtörténeti szakirodalom addigi eredményeit, szuggesztív fejlődéstörténeti koncepcióba illesztve bele Fazekas pályáját. Ezekre az eredményekre támaszkodva valóban újra lehet gondolni az életmű tanulságait. Mindazonáltal feltűnő, hogy az újabb történeti-poétikai kísérletek alapvetően a lírai termés egészét vagy a versek némelyikét tüntették ki figyelmükkel;3 az újraértelmezések azonban elkerülték Fazekasnak azt az epikus alkotását, amellyel a neve hosszú ideje a leginkább összeforrt. A Lúdas Matyi recepciójában azonban nem az az egyetlen paradoxon, hogy - a szakirodalom tanúsága szerint - a legutóbbi időben igen kevéssé tűnt megszólíthatónak.4 Hiszen Fazekas halálakor a nekrológok például a Lúdas Matyit egyetlen szóra sem méltatták, főműként kizárólag a Magyar Füvészkönyvet említették; Fazekas nevét tehát egykorúan még biztosan nem a Lúdas Matyival azonosították.5 Maga a Lúdas Matyi pedig egyre többször oldozódott el eredeti nyelvi-retorikai felépítésétől, hiszen a műből készülő átdolgozások (mint például már a reformkori színpadi feldolgozások vagy a ponyvanyomtatványok) egyre inkább elfedték Fazekas művének valódi poétikai karakterét. A Lúdas Matyi tehát úgy élt meg egy látszólagos recepciós sikertörténetet, hogy poétikai karaktere szinte teljesen rejtve maradt: a mű értelmezése egyre inkább megmerevedett. A meg nem kérdőjelezett kánonikus pozíció az interpretációk hagyományos elemeinek újramondását s nem az újraértelmezés igényét jelentette, pedig a Fazekas lírájában fölfedezett poétikai elemek visszakapcsolása a Lúdas Matyi olvasatához jelentős újdonsággal kecsegtethet. Az alábbiakban ezért próbálom meg újraolvasni a Lúdas Matyit, abban a reményben, hogy a recepcióesztétikai és a hermeneutikai szempontok figyelembe vétele hozzájárulhat ennek a valóban igen jelentős műnek az elevenné tételéhez.A Debrecen Város Önkormányzata és az Alföld által kiírt esszépályázat egyik fődíjas írása. Fazekas Mihály, akinek egész irodalmi működését az években mérhető kihagyások, a fönnmaradt művek nélküli időszakok jellemzik, 1804-ben írta meg a Lúdas Matyit.Ez a dátum azonban aligha véletlen: Fazekas alkotói periódusai visszatérően azokhoz az időszakokhoz látszanak kapcsolódni, amikor erőteljes és hozzá érzelmileg is közelálló alkotói egyéniségek inspirálják.6 Ez az év pedig Csokonai Vitéz Mihály Dorottyájának az elkészültéről nevezetes - márpedig az irodalomtörténeti kutatás Fazekas nevéhez kötötte azt a két fiktív levelet, amelyben a Dorottyával kapcsolatos állásfoglalás fogalmazódott meg.7 A szerző azonosítása külső és belső filológai érvek alapján történt meg, mivel a szöveg két női álnévvel volt szignálva. Az első név (Fűsűs Ilona) magának a Dorottyának az előbeszédéből van kölcsönözve, hiszen - éppen a költői fantázia lehetőségeinek megvilágításakor - ott olvashatjuk a "Fűsűsné" nevet.8 A másik név (Jámbor Ilona) beszélő névként értelmezhető, különösen, hogy ebben a levélben - felerősítvén Fűsűs Ilona ilyen természetű megjegyzéseit - kizárólag "jámbor" erkölcsi fenntartások fogalmazódnak meg. Ez a két levél egy többszörös fikcionáló eljárás keretében rendkívül erőteljes kifogásokat fogalmazott meg; nem lenne érdektelen aprólékos kritikatörténeti elemzésük sem, ám itt kizárólag néhány, a Lúdas Matyi kapcsán lényegesnek látszó összefüggésre hívnám föl a figyelmet. Fűsűs Ilona ugyan részletes hibajegyzéket is mellékel (ezek egyébként rendkívül éleselméjűen tesznek szóvá tárgyi és stiláris következetlenségeket), legfontosabb mondanivalója mégis a mű moralitásával kapcsolatos. Az első levél beszélője elvi kiindulópontként szögezi le, hogy amely "versezetnek nem az erkölcs a főcélja, nincsen annak lelke, akármilyen szépnek tessék is különben: hasonlatos az a festett képhez és a pengő hegedühöz, mellyek az érzékenységeket felcsiklándozzák, de a sziv kívánságit ki nem elégítik."9 A nyilvánvaló utalás Szent Pálnak a korintusiakhoz írott első levelére (1Kor 13,1) még inkább kiemeli a mondat morálteológiai alapozottságát, különösen, hogy az idézet éppen a Szent Pál-i gondolat központi fogalmát, a szeretetet nem veszi át szó szerint, s így a hiányával, azaz egy elliptikus szerkezet révén lépteti be a fiktív levélbe. Ilyenformán különösen súlyosnak bizonyul a következtetés; a Dorottya címszereplőjéből hiányzik a vétek és a virtus mozzanata egyaránt: "Dorottyába se vétek, se virtus nem látszik addig, mig az Úr Erist belé nem krapflizza: ami gyengeség van is benne, az is ollyan, ami az Istennek minden teremtéseivel, vagy amint az Úr Venussal mondatja, még a penésszel is köz. Ugyan miért kelle hát azt a szegény érző társunkat ollyan utálatosan bémázolni? -"10 Fűsűs Ilona szerint tehát a mű relativizálja a bűn fogalmát is: "Én ugyan el merem mondani, hogy aki az Úr Dorottyájába gyönyörködik, ha egy tisztes öreg asszonyt és egy pirospozsgás gonosztévőt elébe állitanának nem tudná igazán megitélni, mellyik szebb, vagy rútabb a másiknál."11 Ezt a gondolatot szövi tovább a másik levél, amely a beszélő personájának megkonstruálásán túl nem is fogalmaz már meg olyan hibajegyzéket, mint az előbbi levél: Jámbor Mária megképzése egy 28 esztendeje eladó sorban élő, idős hajadon tudatának imitálásával történik meg. Jámbor Mária levele révén teljesedik ki a korábbi implicit állítás: a férjhez menés elmaradása nem feltétlenül boldogtalanság, a pártában maradó leány vagy az özvegyen maradó asszony megöregedése pedig nem tragikai vagy komikai vétség. Ráadásul ez a levél - a Dorottya szerzőjének édesanyjára célozva - erőteljesen "ad hominem" típusú érveléssel is él: "Ne legyen tehát ezután az Úr olly kegyetlen az árvák és az özve-gyek eránt, emlékezzen meg róla, hogy egy azok közzűl az is, aki az Urat szive alatt hordozta, aki még nincs 64 esztendős, pedig példája a tiszta erkőlcsnek."12 A két fiktív levél nem egyszerűen elmarasztalja a Dorottyát, hanem inkább azt írja körül, aminek egy ilyen karakterű műből nem lenne szabad hiányoznia - s ezzel mintegy előkészít egy hasonlóképpen négy részre osztott, látszólag frivol témára épülő eposzt. Ebben az értelemben tehát minden bizonnyal igaza van Vargha Balázsnak, aki így fogalmazott: "A Dorottyá-nak köszönhetjük - ha igaz - a kor másik epikus remekének, a Lúdas Matyi-nak megszületését."13 Érdemes tehát nyomatékosan figyelemmel a Lúdas Matyi történeti-poétikai értelmezésekor arra, vajon mennyire harmonizálnak a két fiktív levélben kifejtett erkölcsi alapelvek a műben megvalósuló poétikai szerkezettel.A Lúdas Matyi 1804-es változatáról egyébként közvetlenül alig tudunk valamit: kézirata nem maradt fenn, sőt egykorú másolatát sem ismerjük. Magáról a keletkezési időpontról is csak Fazekas 1815. november 24-i, Kerekes Ferenchez intézett leveléből értesülhetünk.14 Az azonban kiderül ugyaninnen, hogy Fazekas - ha a kiadásra nem gondolt is - valamiféle szűkebb körű nyilvánosságot mégiscsak szánt a művének, hiszen elküldte Kazinczy Ferencnek (akinek ekkori reagálásáról ismételten nincsenek ismereteink).15 A kézirat azonban mégiscsak belekerült a kézírásos másolatok útján történő terjedés folyamatába, ahogyan ezt egyértelműen mutatja az első, Fazekas tudta nélkül megjelenő kiadás sorsa is: az ekkor Bécsben élő Kerekes Ferenc 1815-ben úgy adta ki a Lúdas Matyit, hogy szerzőjének kilétéről nem volt tudomása.16 Ezért illesztett a mű elé egy verses bevezetőt, amelyben reflektált is erre: "E munkácskának ki legyen szerzője, ha kérded, / Nem tudom: a' bizonyos, hogy az én kezeimbe csak így jött / Név nélkül; nekem egy szomszédom hozta az Erdő- / Hátról vagy honnan, hogy jó lessz rajta nevetni / Majd borozás közbenn."17 A magyar szövegkiadások történetének sajátos paradoxonaként Kerekes egész bevezetőjét Elöljáró beszéd az első kiadáshoz. Jámbor olvasó! címmel mind a mai napig mint a mű szerves tartozékát közlik a különböző edíciók18 - híven ahhoz a szerkezethez, ahogyan az első, autorizált kiadás közzétette a szöveget. Ennek a szövegkiadási gyakorlatnak természetesen megvan a textológiai indokoltsága. Ám akkor már komoly önellentmondásokat okozhat, ha a kiadások nem hívják fel nyomatékosan a figyelmet arra, hogy a két előszónak nem ugyanaz a szerzője, s ennek nyomán az interpretációk sem különítik el a Fazekastól és a Kerekestől származó bevezetések - egymástól eltérő - intencióit. Pedig arra maga Fazekas is egyértelműen utalt 1815-ös levelében, hogy ez az előszó nem tőle származik: "...[a Lúdas Matyit] látnom kellett, mégpedig azon lucskoson, mint 1804-ben a világra kipottyant, az egy szép süvegét kivéve, mellyet az Úr, hogy valami formája legyen, mint keresztfiának fejébe tenni méltóztatott."19 Ezért aztán tökéletesen érthető, hogy miért írt egy saját bevezetőt is az átdolgozott változat elé.Fazekashoz eljutott a bécsi kiadás egy példánya. Ez aligha csodálható: Kerekes ugyanis debreceni volt, tehát a kézirat másolatához Debrecenben vagy debreceni közvetítéssel is hozzájuthatott - s nyilván ez magyarázhatja az elkészült könyvecske debreceni terjedését is.20 Fazekas ezután írta meg nevezetes, már emlegetett levelét Kerekeshez, amelyben fölfedte szerzőségét - igaz, hogy a fölfedés magánlevélben történt meg, és csak Kerekesnek volt szánva.21 Ez a néhány sor egyébként közvetve azt is bizonyítani látszik, hogy Kerekeshez valóban nem a kézirat jutott el, hanem egy olyan másolat, amely nem tartalmazta a szerző nevét - a másolatokban való terjedés pedig már az anonimitásnak és a folklorizációnak a jegyeit is mutatja. Fazekas ekkor bejelentette azt, hogy a művet 1814-ben, tehát egy évtizeddel megszületése után átdolgozta; s felszólította Kerekest, hogy ezt a változatot segítsen kiadni. Az természetesen nem zárható ki, hogy erre az átdolgozásra csak akkor került sor, amikor Fazekas szembesült műve 1815-ös kiadásával; ezt azonban bizonyítani nem lehet. Hogy Kerekes válaszolt-e Fazekas felszólítására, s ha igen, mit: erről ismételten nem tudunk semmit. Az azonban bizonyos, hogy 1817-ben, Bécsben Pichler Antal betűivel megjelent a második kiadás: ez volt az első autorizált, tehát a szerző által jóváhagyott változat. Az azonban megjegyzendő, hogy a szerző neve még itt sem szerepelt: csak annyit olvashatunk a belső címlapon:

Lúdas Matyi

egy eredeti magyar rege  Négy Levonásban.

irta   F. M.

Második megjobbított Kiadás.

A névtelenség tehát fönnmaradt az 1817-es kiadás esetében is, noha itt legalább a monogramm jelentett valamiféle orientálást. Nem meglepő, hogy még ekkor is lényeges kérdése volt a fogadtatásnak a szerzőhöz kötés: erre mutat az 1817-es kiadásnak a Batsányi János birtokolta példánya, amelybe a tulajdonos bejegyezte a szerző nevét. Batsányi szerint ugyanis nem más írta a művet, mint Szerdahelyi József - erre a meghökkentő következtetésre a Századok című folyóirat egy cikke nyomán jutott, amelyben Fáy István Balogh István 1838-as énekesbohózatáról elmélkedvén, a darab zeneszerzőjének rögzítette a nevét.22 A magyar irodalmi élettől ekkor kényszerűen elszakított költő tehát egy olyan színházi kritika nyomán jutott el ehhez a feltételezéshez, amely a Lúdas Matyi reformkori színmű-átdolgozását értékelte. Mindez leginkább azért lehet tanulságos, mert eszerint Ba-tsányi - aki elsősorban nyomtatott sajtótermékekből és esetleg baráti levelekből tájékozódhatott a magyar irodalom jelenségeiről - a rendelkezésére álló információs hálózaton keresztül még 1840-ben sem értesült arról, ki írta a Lúdas Matyit. Márpedig a névtelenség feloldásának kényszere nála is elementárisan működhetett, ha a tulajdonában lévő példányra fontosnak tartotta rájegyezni a nevet.Ebből a nézetből aligha csodálható, hogy az első, 1815-ös, Kerekes-féle edíció recepciója során rendkívül intenzíven merült föl a szerző megnevezésének szükségessége mint a művet magyarázó körülmény - hiszen ott még csak annyi támpont sem volt, mint az 1817-es köteten. Kazinczy Ferenc, akinek a nevéhez az ekkori legjobban dokumentált olvasat fűződik, leveleiben visszatérően a szerző kilétének megnevezésén keresztül kívánt eljutni a mű értelmezéséhez. Kazinczy ekkorra már láthatólag elfeledkezett arról, hogy az első változat kézirata 1804-ben megfordult a kezei között - hogy ennek mi lehetett az oka, kizárólag találgathatjuk, a végső bizonyosság reménye híján: talán maga a szöveg formálódott  át jelentősen, talán egyszerűen nem volt olyan hatással Kazinczyra, hogy az emléke egy évtizeden át kitartson.Mindazonáltal rendkívül izgalmas annak nyomonkövetése, hogyan olvasta Kazinczy a Lúdas Matyit. Tudjuk, hogy a művet gróf Dessewffy József küldte el Kazinczynak. Kazinczy az elbeszélő költeményt azonnal megpróbálta szerzőhöz kötni, s ezáltal teremteni kontextust hozzá.23 Ezt pedig olyan módszerrel tette meg, hogy a címben szereplő nevet (Matyi) gondosan levezette a Máté névből: ez a Vitkovics Mihályhoz írott episztolájában24 szereplő Mátészalkai Hőgyész Mátéra tett utalás lenne.25 Kazinczy szerint ugyan Mátészalka neve csak az anaforikus ismétlődés költői eszközeként került be a versébe, ám Szatmár megye megsértődött a területén található település említéséért; Kazinczy szerint pedig ez a sértettség magyarázza a három fázisú reakciót: először megjelent Somogyi Gedeon Mondolata, majd Pethe megtámadta őt a lapjában, a Nemzeti Gazdában - "[‘s] íme itt a' harmadik: a' Ludas Matyi."26 Ezt a művet tehát Kazinczy - ennek a logikának megfelelően - a Bécsben élő lapszerkesztőnek, Pethe Ferencnek tulajdonította; ráadásul biztos volt abban is, hogy Pethe csak azért küldte el Dessewffynek a kiadványt, hogy ezen a furfangos módon juttassa el Kazinczyhoz. Így aztán Kazinczy közvetlenül, Pethéhez intézett levélben is reagált a küldeményre, abban a kétely nélküli tudatban, hogy a mű szerzőjével közölheti reagálását27 - kár, hogy Pethe reakciójáról nem tudunk semmit...Kazinczy konfabulációja hézagmentes magyarázatot adott a mű keletkezésére: nemcsak a szerzőt vélte megtalálni, hanem a Lúdas Matyi olvasási módját is.28 Kazinczy ugyanis egy allegorikus szövegértelmezés keretében interpretálta a Lúdas Matyit: személye ellen irányuló támadásnak olvasta, Döbrögit saját magával, az őt megverő Lúdas Matyit pedig Pethe Ferenccel, az állítólagos szerzővel azonosította. Az allegorizálás mindazonáltal itt egy pamflet-szerű, közvetlen hatáseffektusnak rendelődött alá: a bosszú kiélésének szándéka mozgatta volna - Kazinczy szerint - a cselekvény szintjén megjelenő brutalitást. A gondolatmenet, amelybe Kazinczy beágyazta értelmezését, ugyanakkor azt is elárulja, hogy milyen típusú szövegolvasási módszerhez igazodik ez a felfogás: hiszen a Lúdas Matyi ilyen értelmezése természetesen nem független attól, hogy a nyelvújítási viták idején megjelent röpiratok egykorú befogadásának vizsgálatakor rendre ilyen típusú olvasási stratégiákat lehet rekonstruálni, vagyis ezeket a szövegeket - akár Kazinczytól származó szövegről volt szó, mint pl. a Levél Vitkovics Mihályhoz című episztoláról, akár Kazinczy ellen irányulóról, mint pl. a Somogyi Gedeon írta Mondolatról - rendre ilyen értelmű allegóriaként fogták fel az érintettek.29 Az, hogy a Lúdas Matyi is besorolódhatott - legalábbis Kazinczy levelezésének tanúsága szerint - ebbe a körbe, erősen összefüggött a keletkezéstörténet imént vázolt folyamatával: az eredetileg 1804-es műnek csak több, mint egy évtizeddel később jelent meg az első kiadása, s ez óhatatlanul olyan kontextusba helyezte a szöveget, amelynek bizonyosan semmi köze nem volt a keletkezéséhez. Kazinczy levelezőtársai, akik reagáltak erre az értelmezésre, egyszerre fogadták el a szerzőség kijelölését és az allegorizáló olvasatot: így tett Dessewffy József30 és Nagy Gábor31 éppúgy, mint Kölcsey Ferenc32 - bár ő még azelőtt, hogy a művet kézbe vette volna. Az autoritás és interpretáció összefonódását jól mutatja, hogy miután Döbrentei Gábor - igaz, részletesebb kifejtés nélkül - az olvasatot érvénytelennek minősítette, már nem is foglalkozott a szerzőség kérdésével.33 Dessewffy József egyik levelében azonban - noha nem kérdőjeleződik meg Kazinczy olvasatának helyessége - felvillan már egy másik befogadói stratégia lehetősége is: "Ha tsak gyaníthattam vólna is, hogy Lúdas Matyi ellened is agyarkodik, vissza küldöttem vólna Pethének ezen kis tréfaságot, mellyet még két esztendővel ez előtt olvastam kéz írásban a nélkül hogy egyebet találtam vólna benne a Gőgös Aristhocratismus ellen való szatyránál. Meg lehet, hogy a nyomtatásban elváltozott az egész munka, mert én, emlékezvén, hogy olvastam, nem vettem ma-gamnak időt annak forgatására."34 Ennek a néhány sornak többszörös érdekessége is van: egyrészt bizonyságául szolgál a kéziratos másolatokban való terjedésnek, másrészt valószínűsíti - noha azért kétségtelenné nem teszi -, hogy Fazekas átdolgozása esetleg nagyobb mérvű is lehetett, mint amennyira a nem autorizált kiadás és az autorizált edíció közti különbség mutathatja. Ezen túl azonban mégis-csak az itt körvonalazott olvasat a legizgalmasabb: Dessewffy - két év távlatából visszagondolva - tréfaságnak, illetve a "Gőgös Aristhocratismus ellen való" szatírának fogta föl a művet. Ez jelentősen eltér ugyan Kazinczy olvasatától, ám a Lúdas Matyi későbbi recepciótörténete ezt sem használta ki igazán. Mint ahogy Kazinczyét sem; pedig Kazinczy olvasata, amelyet láthatólag elszórt említésekből rakhatunk össze, tekintve, hogy az író nem diszkurzív gondolatmenet keretében foglalkozott a művel, teljesen legitim értékelés: nem helyezhető azok mögé az olvasatok mögé, amelyek szintúgy egy aktualizáló - bár természetesen más értelemben aktuálizáló - kontextussal számolnak. Hiszen azok a jóval későbbi, marxista vagy marxizáló értelmezések, amelyek a címszereplő figurájában egy képviseleti elvű, osztályharcos indulat megtestesülését vélték felfedezni,35 kísértetiesen hasonló logikai műveleteket hajtottak végre: ráadásul anélkül tekintettek el a mű számos olyan, az értelmezést gyengítő vagy éppen cáfoló mozzanatától, hogy ezekre a meglehetősen önkényes kiterjesztésekre és saját értelmezői pozíciójukra reflektáltak volna. Ebben pedig Kazinczy gondosabb volt: ő legalább kétséget nem ha-gyott arról, hogy honnan is olvassa a művet. Ezért aztán nem is csodálható, hogy Kazinczy olvasatának több, igen árnyalt és pontos poétikai megfigyelése van, mint a képviseleti elvű felfogást továbbmondó értelmezési hagyománynak.Hiszen Kazinczy - az olvasat vezérelveinek rögzítése után - rendre több fázisú értékelést is adott arról a műről. A minősítés logikai szerkezete azonos, s konstansnak tekinthető elemekből áll össze; ahogy pl. a Berzsenyinek szóló levélben olvashatjuk: "A' találmány, a' poetai Oeconomia igen jó: a' prosodia kegyetlen, a' stíl paraszt, a' moralitást láthatod."36 Ráadásul egy valamivel későbbi, Rumynak szóló levelében Kazinczy még tovább ment: föltette azt, hogy talán mégsem Pethe írta a művet, mivel az verselésében sokkal jobb, mint amit tőle várni lehetne; ugyanakkor Pethe ösztönzését mégiscsak fontosnak vélvén a Lúdas Matyi megszületésében, lehetségesnek látta, hogy - Pethe kívánságára - maga Kerekes a szerző.37 Érdemes komoly figyelmet szentelni ezeknek a - fontos pontokon - nem-csak elismerő, hanem igen lényegi megfigyeléseknek: ha innen indulunk ki, talán közelebb juthatunk a Lúdas Matyi történeti-poétikai értelmezéséhez.Kazinczy megjegyzése a mű "brutalitásá"-ról éppúgy az értelmezéstörténet mindeddig kiaknázatlan lehetőségét nyithatja meg, mint ahogy a szerkezetet meszsze pozitívan értékelő megállapítása is. Igaz, a Lúdas Matyi moralitása láthatólag inkább tematikusan felfogva kerül elő ezekben a megjegyzésekben, erősen alárendelve mindezt az allegorikus olvasatnak - ám, még ha a mű tüzetesebb elemzése során a probléma ennél árnyaltabban tárgyalandónak tűnik is, kétségtelen, hogy Kazinczy észlelése ezen a ponton is ráérzett egy igen fontos aspektusra. Kazinczy olvasatából kiindulva tehát képesek lehetünk jelezni olyan kérdéseket is, amelyek számos eddigi - a Kazinczyénál egyébként sokkal erősebben önkényes - elemzésben értelemszerűen helyet se nagyon kaphattak, nemhogy meggyőző magyarázatban részesültek volna; mindenek előtt azonban számot kell vetnünk azzal, mi is az a szöveg, amelyet elemezni kívánunk. Ha ugyanis Fazekas művének két változatát (az 1815-es első és az 1817-es második kiadás szövegét) összevetjük, a módosításokból is nyerhetünk fontos támpontokat a történeti-poétikai elemzéshez.38 A koncepció változása a nyelvi-stiláris kifejezőeszközök látszólag apró módosításaiban is tetten érhető, s ilyenformán Fazekas átírásai dinamikusan tárhatják fel a Lúdas Matyinak azt az esztétikai karakterét, amelyet az egykorú olvasatok alapján lehet exponálni. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy míg az előbb végigkövetett olvasatok az 1815-ös szövegre vonatkoznak, addig az irodalomtörténeti interpretációk már az 1817-es, autorizált változatra: amit tehát például Kazinczy érzékelt, annak teljesebb kiépülését a véglegesített szövegben kísérhetjük végig, s ilyenformán azoknak a kérdéseknek a jogosságát, amelyeket az 1815-ös változat kapcsán a recens olvasatokból kiindulva exponálhatunk, az 1817-es szöveg értelmezése igazolhatja vissza.A szakirodalom komoly figyelmet szentelt annak a kérdésnek, hogy honnan származik a Lúdas Matyi alaptörténete. Anélkül, hogy a kutatástörténet részleteibe most belemélyednénk, annyi feltétlenül leszűrhető az eddigi eredményekből, hogy itt egy nemzetközi vándortéma felbukkanásával kell számolnunk: számos párhuzamát (pl. ukrán, spanyol vagy éppen asszír változatokat) mutattak már ki az irodalomtörténészek vagy a folkloristák.39 Az igazi megoldatlan probléma azonban az volt, hogy nem sikerült igazán hiteles magyarázatot találni arra, Fazekas miképpen és hol találkozhatott az alapul vett népmesei szüzsével, hiszen a magyar folklórkutatás sokáig nem tudott rámutatni olyan magyar nyelvű népmesei szövegre, amelynek alapján valószínűsíteni lehetett volna az átvételt. A fordulatot Faragó József 1960-as tanulmánya hozta meg.40 Faragónak ugyanis 1958-ban sikerült egy magyar nyelvű változatra bukkannia az egyik trunki népmesegyűjtés során. A szöveg közlése után Faragó magyarázatot keresett arra, hogy voltaképp mire is szolgál bizonyítékul ez a népmese-variáns. Először is azzal vetett számot, hogy vajon nem Fazekas műve folklorizálódott-e; ezt nem zárta ki teljesen, de nem is tartotta valószínűnek.41 Ezután azt a kérdést tette föl, hogy vajon Fazekas művétől függgetlenül él-e a moldvai csángó folklórban a Ludas Matyi-történet; erre határozott igennel válaszolt.42 Így jutott el aztán ahhoz a következtetéshez, hogy Fazekas a moldvai hadjárat alkalmával ismerhette meg a történetet: "...egyáltalán nincs kizárva, hogy Fazekas a Ludas Matyit esetleg Moldvában a csángó folklórból meríthette. Mégpedig vagy közvetlenül, valamelyik csángó mesélőtől, vagy pedig közvetve, valamelyik mesemondó katonájától hallhatta".43 Faragó József árnyalt és mértéktartó következtetései tehát - bár számoltak biográfiai tényezőkkel is - megnyitották annak a lehetőségét, hogy a hagyományozódásnak egy, a katonaság viszonyaival számot vető változatával is szembenézhessünk. Annál is inkább, mert maga a tanulmány még a hipotézis szintjén sem kívánt arra, az elsőnek fölvetett kérdésre választ keresni, hogy egy ennyire tradicionális közösségbe, mint a moldvai csángóság hogyan épülhetett be egy hangsúlyozottan ideiglenesen ott tartózkodó, beszállásolt, idegen katona; ráadásul olyannyira, hogy alkalma lehetett bekapcsolódni a mesélés zárt és szabályozott rendjébe.Faragó József tökéletesen tisztában volt azzal is, hogy egyetlen trunki meseszöveg fellelése nem oldotta meg a Lúdas Matyi genezisének kérdését; ezt nem-csak 1960-ban publikált tanulmányában mondta ki44, hanem néhány évvel később részletesen ki is fejtette, miben látja a további, folkloristákra váró feladatokat.45 Faragó dolgozata azonban - sajátos módon - inkább lezárta, mintsem megnyitotta az igazán elmélyült vizsgálatokat: mindmáig nem történt kísérlet arra, hogy na-gyobb anyag alapján újragondolják az ott felvetett kérdéseket. Ennél is különösebb azonban, hogy Faragó dolgozatainak legfontosabb eredményei,  átkerülvén az irodalomtörténeti konstrukciókba, mennyire leegyszerűsödtek: a feltételesen figyelembe vett életrajzi tényezők (a moldvai hadjáratban való részvétel mint érv) egyértelmű magyarázó elvvé váltak.46 Az a különbség, amelyet a Lúdas Matyi folklórváltozatainak kapcsán Faragó - némileg más összefüggésben persze - az irodalomtörténeti és a folklorisztikai gondolkodás szembekerüléséről mondott47, prolongálódott magának Faragó tanulmányainak a recipiálásakor is. Pedig az igazi tanulság Faragó kutatásaiból alapvetően nem egy ingatag, biográfiai karakterű érvelés megerősítése, hanem éppen a folklorisztika logikájából következő hermeneutikai kérdésfelvetés. Már csak azért is, mert az életrajzi tényeket ilyen módon felhasználó érvelés önmagában is kérdésessé tehető, hisz eltekint néhány, igen lényeges körülménytől. Ha ugyanis az eddig ismertetett folklórváltozatokat tipológiai szempontból nézzük meg, akkor adódik a következtetés, hogy Fazekas műve nem egyiket vagy másikat követi kizárólagosan, hanem vegyíti a különböző elemeket,48 akkor pontosan ez az, ami összehangolható Fazekas életrajzával is: hiszen a költő közkatonaként állt be huszárnak a Barco-ezredbe, s folyamatos szolgálata eredményeképpen érte el a főhadnagyi rangot.49 Amire ugyanis - megengedő módon - már Faragó József felhívta a figyelmet, az éppen a katonaság közegének közvetítő mivolta. Hiszen a katonaság - ahogyan ezt még a XIX. század végi, XX. század eleji néprajzi kutatások is bizonyították - tipikus másodlagos közösség: az ide bekerülő, különböző tájegységekből, faluközösségekből vagy éppen etnikai csoportokból származó fiatalok itt szembesülnek eltérő szóbeli hagyományokkal, tehát a különböző folklóralkotások kontaminációjának egyik tipikus helyszíne és alkalma a kaszárnya. Ne felejtsük el: az első, német nyelven megjelent magyar népmesegyűjtemény anyagát Gaál György Bécsben szolgáló magyar katonáktól jegyezte fel.50 Ilyen értelemben tehát hipotézisként, az esetleges újabb adatok fölbukkanásáig sokkal logikusabbnak látszik Fazekas katonaként eltöltött éveiből levezetni a Lúdas Matyi-történet megismerését.A Lúdas Matyi alaptörténetének eredetét azonban nem is elsősorban abból a szempontból érdemes újragondolni, hogy a folklórváltozatokhoz való hozzáférhetőség lehetőségeit megpróbáljuk egyeztetni Fazekas - egyébként igencsak hézagosan ismert - életrajzi tényeivel: egy ennyire populáris vándortéma esetében egy pozitivista jellegű, irodalomtörténeti módszertannal dolgozó hatáskutatásnak egyébként sem lenne sok értelme. Fazekas művének poétikai karaktere szempontjából azonban komoly jelentősége van az eddig feltárt, különböző nyelvű folklórváltozatoknak: ha ugyanis az eddigi filológiai kutatás éppen az ezektől való eltérést tudta kimutatni a Lúdas Matyi szövege kapcsán, akkor ez Fazekas művének kompozícionális végiggondoltságát és egyediségét mutatja. Arra szolgáltat tehát bizonyítékot, hogy a szöveg a létező tradícióktól jelentős pontokon függetlenedni kívánt vagy függetlenedni volt képes - ebből a szempontból pedig teljesen közömbös is az a megválaszolhatatlan kérdés, hogy Fazekas ismert-e egyáltalán akár csak egyet is az eddig fölmerült változatok közül. Annyi ugyanis bizonyos - s ez már önmagában is elegendő egy ilyen következtetés levonás hoz -, hogy Fazekas egy műfaji tradícióval feltétlenül tisztában volt: a mű mottója ugyanis Phaedrustól származik. Ennek a paratextusnak a beillesztése pedig tudatos reflexió egy olyan irodalmi előképre, amelyet a Lúdas Matyi nem kíván követni: a felidézett antik műfaji hagyomány, az állatmese ugyanis morális töltetű, példázatos szövegtradíciót jelent. Csakhogy a Lúdas Matyi nem zárul olyan tanulsággal, amely a történet fabuláris szintjét egyértelmű diszkurzív zárlattal látná el. A közel egykorú olvasatokban egyébként dokumentálhatóan jelen volt az az igény, amely az állatmese műfaji kódja szerint kívánta volna értelmezni a művet. Sokatmondó, hogy ezt csak a szöveg módosításával lehetett érvényesíteni: egy 1830-as kéziratos másolat készítője, az egyébként ismeretlen Péter Ambrus az elbeszélő költemény végére négysoros verset illesztett. Ez a toldalék egyértelműen a morális tanulság általánosítását végezte el, a művet "példának" minősítvén.51 Egy ilyen természetű olvasatnak az érvényesítése csak a szövegbe való belenyúlással történhetett meg; a Lúdas Matyinak a kéziratos másolatként megvalósuló birtokba vétele tehát azt érzékelteti, hogy eredetileg ettől a tradíciótól igencsak intaktnak minősíthető a mű.Legalább ilyen tanulságos egyébként ugyanennek a mese-szüzsének egyéb, recens megvalósulásait végignézni, hiszen ezek szintén arról árulkodnak, hogy, milyen szövegalakítási módokat hagy maga mögött ez a szöveg, illetve, hogy milyen befogadói horizontokkal kell számolnunk egykorúan. Ráadásul a ponyvaváltozatok végigkövetése a popularizálódás szintjeit is láthatóvá teheti. Innen nézvést különösen izgalmas jelenség az, hogy létezik későbbi Lúdas Matyi-változat - feltehetőleg nem függetlenül már a Balog István-féle tündérjátéktól sem -, amely egy megbékéltető záradékkal látta el a művet: Matyi megsajnálja Döbrögit, és nem veri meg harmadszor. Itt a zárlat igénye éppúgy megvan, mint a Péter Ambrus-féle másolatban, csak ennek a természete más. Kazinczy viszont az egyik 1815-ös levelében - nyilván emlékezetből - úgy foglalta össze a mű tartalmát, hogy a verések száma szinte a végtelenbe nyúlik, amennyiben nem következik be Döbrögi megjavulása.52 A Tatár Péter nevéhez köthető ponyvaszövegben pedig Matyi élete nem marad homályban, mint Fazekasnál, sőt, arról értesülünk, a címszereplő be akar állni betyárnak.53 Itt Lúdas Matyi életútja - igen logikusan - a törvényen kívüliségnek, a deviáns magatartásnak az irányába hosszabbodik meg; ismét hangsúlyoznám, jellemző, hogy Fazekas művének poétikai szervezettsége nem igényelte ezt a megoldást. Ebben az értelemben ugyanis - a populáris igényű szöveg- vagy szüzsémódosításokat is egykorú olvasatokként fogva föl - a Fazekas Mihály-i mű nem a populáris regiszterbe tartozik; ahhoz, hogy oda legyen beilleszthető, valamiféleképpen változtatni kellett rajta, azaz jelentősen át kellett alakítani a szöve-get is.54 Érdemes tehát ezen a ponton föltenni azokat a kérdéseket, amelyeket az előbb ismertetett olvasatok exponálnak. Milyen szerkezeti indokoltsága van Döbrögi harmadik megverésének, azaz miért nem marad el, illetve miért nem követi újabb? Valamint a mű vajon miért nem követi végig Matyi életét a bosszú művének megvalósulása után? Ezek a kérdések - éppúgy, mint Kazinczy észlelései - talán közelebb vihetnek a Lúdas Matyi újraértéséhez is.Feltűnő ugyanis, hogy míg a mű a címszereplő nevelődésének történetével indul, Matyi élete Döbrögi harmadik megverése után kikerül a szöveg látóköréből: a mű éppen Döbrögi megigazulásának jelzésével zárul. Feltehetőleg ez a mű legfontosabb, értelmezendő csomópontja, ahonnan az egész szöveg poétikai karakterét visszamenőleg is jól be lehet mérni. A szakirodalom átfogó elemzési kísérletei rendre komoly erőfeszítéseket tettek arra, hogy egységes magyarázat keretébe tudják foglalni a mű képviseletinek tekintett igazságosztó jellegét az - ezzel nem teljesen összehangolható - lezárással.55 Ezeket az értelmezéseket azonban jelentősen megterhelte az egyeztetés kényszere és terhe, különösen, hogy a bevallott vagy legalábbis érzékeltetett premisszák alapvetően ideológiai jellegűek voltak. Pedig ha föladjuk azt az alapelvet, amelyet a mű szövegéből amúgy sem lehet meggyőzően kifejteni, miszerint Lúdas Matyi egyfajta közösségi, osztályharcos igazságszolgáltatás erkölcsileg fölmagasztosuló végrehajtója, akkor a lezárás valóban kulcsfontosságú szerkezeti elvét is könnyebben felismerhetjük. Célszerű Döbröginek a harmadik verés után elhangzó kommentárjából kiindulni:             ...Az Isten     Így bánik, s bánjon valamennyi kegyetlen urakkal.      Ezt mondván, megtért a kastéllyába, s azonnal     Elküldötte a húsz láncsást, kegyelemmel akarván      Ójni magát ezután az erőszaktételek ellen;     És törvénytelenűl nem bánt, hanem úgy ahogy illik,     Embertársaival; jól is végezte világát.56 Lélektanilag semmi nem indokolná, hogy Döbrögi higgyen az őt nemcsak megverő, de minden egyes alkalommal ki is rabló Matyinak; ám a mű ezen a ponton tudatosan nem lélektani megoldásra törekszik. A fenti sorok ugyanis visszamenőleges érvénnyel is feltárják azt, hogy itt átfogóbb morális vezérelvek mutatkoznak meg a mű koncepciójában - híven ahhoz, amit a két fiktív levél megfogalmazott a Dorottya kritikája gyanánt. A Lúdas Matyi ugyanis a bosszú és a bűnhődés mélyen transzencendens hite szerint szerveződik, s eszerint a büntetés letölthető és igenis van vége. Döbrögi a rámért sorstól semmiféle erővel és furfanggal nem tudott elfutni, hiszen számára semmilyen jel nem tette felismerhetővé a szörnyű büntetést rámérő személyt: először egy bizalommal fogadott ács bizonyult Lúdas Matyinak, másodjára az az orvos, akitől a gyógyulást várta, harmadszor pedig az derült ki, hogy még az sem tekinthető biztosan Lúdas Matyinak, aki nyilvánosan annak nevezi magát. Ilyen módon sem a gyanakvás, sem az őrizet nem tudta megakadályozni azt, hogy az átokformulaként felfogható ígéret ("Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!") végzetszerűen be ne teljesedjen. Ám a kicselezhetetlen sors betölte - azaz a háromszori verés - után Döbrögi biztos lehet abban, hogy a bűne miatt rámért vezeklése véget ért. A harmadik megveretés utáni reakció végső magyarázata éppen ebben rejlik: Döbrögi megszenvedett, revelatív felismerése a bűntől való megszabadulás kegyelmi lehetősége. A mű utolsó, imént idézett soraiban előforduló "kegyelem" szónak tehát aligha véletlenek a teológiai implikációi: a Lúdas Matyi erősen ragaszkodik egy olyan erkölcsi világrendhez, amelyben a morál alapja kizárólag a Gondviselés működése lehet. Érdemes felfigyelnünk arra is, hogy a mű alapjául szolgáló négy verés (amely "levonás"-ként tagoló funkciót is betölt a szövegben) sem azonos módon brutális. Sokatmondó, hogy a fizikai fájdalom leírásának részletező és éppen ezért szánalmat ébresztő elemei kizárólag Döbrögi megveretéseihez rendelődnek hozzá, ráadásul a gradáció elvét is követve: az első verés után "Felelet hellyébe aludt vér ömlött" ki Döbrögi szájából, a második esetben Matyi egy  ágyban fekvő, még szedres daganatokkal elcsúfított testet ütlegel, a harmadik esetben pedig olyasvalakit, aki "Öszverogyott, és a kocsiból ájúlva zuhant le".57 Vagyis míg Matyi bosszújának műve fokozatosan egyre kegyetlenebbnek, sőt, kifejezetten szadisztikusnak ábrázoltatik, addig Matyi megverésekor a leírás egyáltalán nem részletezi a bántalmazás fizikai hatását: ne feledjük, Matyira először ötven botot mérnek, majd még agyba-főbe is verik, ám arról, hogy ezután milyen állapotba kerül, szó sem esik. Annak ellenére sem, hogy a testi büntetésnek ez a módja a korabeli ítélkezési gyakorlat tanúsága szerint nem volt éppen jelképesnek tekinthető, sőt, a megszégyenítésképpen nyilvánosan elvégzett ütlegelés egyik célja éppen az elriasztás volt.58 Meglett volna tehát az alapja annak, hogy Matyi fizikai bántalmazásának leírása is megkapja a reális és naturális szenvedés toposzait. Erre mégsem került sor: a mű határozottan Döbrögihez rendeli hozzá a szenvedés elviselésének és feldolgozásának lelki mechanizmusait. S ebben az értelemben Döbrögi figurája érthetően kerül fokozatosan a mű centrumába: míg a narráció kezdetben egyértelműen Matyi köré szerveződik, később fokozatosan áthelyeződik a hangsúly Döbrögire, hiszen csak az ő figurája hordozhatja a megigazulás folyamatát. Az első "levonás" után ezért is nem foglalkozik a szöveg részletesen azzal, miképpen készül föl Matyi ígérete beváltására, hiszen az ő élete azután már önmagában nem lényeges, csak annyira, amennyire Döbrögi büntetésének eszközeként kell megmutatkoznia. Ugyanez a magyarázata annak is, miért nem kapunk semmiféle információt Lúdas Matyiról azután, hogy a harmadik veréssel végzett. Talán nem árt arra sem fölfigyelnünk, hogy az az ábrázolási tradíció, amely szerint a fiatal és snájdig Matyival egy idősebb és ellenszenvesen kövér uraság figurája állna szemben, nem Fazekas szövegéből ered: magából a Lúdas Matyiból Döbrögi külsejére, korára és testalkatára nézvést semmit sem lehet megtudni, sőt, még az 1817-es kiadás rézmetszetei is egy vékony, bajuszos, egyáltalán nem idős férfit ábrázolnak Döbrögiként.59 Matyi és Döbrögi alkati elkülönülése vagy éppen szembeállítása tehát nem része a műnek: kettejük összekapcsolódását még csak ez sem akadályozza meg.A mű indításában - híven a versformához, a hexameterhez, amely eredendően az eposzi karaktert hangsúlyozza - Matyi részletező környezetrajzát kapjuk meg. Matyi címszereplővé emelése azonban már nem egy homéroszi-vergiliusi eposzi modellt követ, hanem egy másik tradíciót látszik felidézni, amely a XVIII. század végének, a XIX. század elejének népszerű európai prózai olvasmányául szolgált. A bűnügyi történetekről van szó, amelyeket a korszakban hamarosan pitavalként kezdtek emlegetni, a műfajteremtő francia kiadványtípus szerzőjének neve nyomán. A nemcsak francia, hanem német nyelven is igen népszerű bűnügyi történeteket az jellemezte, hogy egy-egy nevezetes gonosztevő életének krónikás részletezésére épültek: gyakorlatilag a születéstől és a neveltetéstől kezdve egészen a megérdemelt, többnyire erőszakos halálig íveltek a biográfiák, külön kiemelve a gazfickóktól végrehajtott szörnyűségeket. Gyakori megoldásuk volt az is, hogy a főhőst familiáris módon, becenevén vagy ragadványnevén emlegették.60 Mindez rendkívül erőteljesen hasonlít a Lúdas Matyi kezdetére.A párhuzam még nyilvánvalóbb, ha mindehhez hozzászámítjuk a mű határozottan kijelölt történeti indexét. A szakirodalom már eddig is nagy gondot fordított arra, hogy a Lúdas Matyi szándékolt anakronizmusát értelmezze, leginkább úgy, hogy a szöveg saját referenciáit - kivétel nélkül - középkorinak értvén, mindezt ütköztette a Fazekas korára érthető egyéb utalásokkal. Csakhogy a Lúdas Matyi saját magát nem minősítette középkorinak; a félreértés az egyik szöveghely téves értelmezéséből alakult ki. A Lúdas Matyi második, 1817-es kiadásában bukkant fel először ez a néhány sor, amely a Harmadik levonásban olvasható:         Hihető abban az időben    Történt vólt e' meg, mikor a sokféle keresztes    Ponyva hadak szanaszét kóborlották be hazánknak    Nagy részét.61 Ez a valóban egyértelmű időkijelölő utalás azonban nem a középkori keresztesháborúkra utal, ahogyan számos értelmező vélte,62 hanem a Dózsa-féle parasztháború kereszteseire. Hogy tényleg erről van szó, azt világossá teszi Fazekas egyetlen saját lábjegyzete, amelyet a Lúdas Matyi szövegéhez csatolt, s amely szintúgy csak a második, autorizált változatban bukkant föl: Matyi ragadványnevének értelméhez Werbőczy Hármaskönyvét adja meg forrásnak63 - azt a magyar jogszokásokat öszefoglaló magisztrális munkát tehát, amely a Dózsa-féle parasztháború után keletkezett. Annak pedig, hogy a szöveg XVI. századinak, s ráadásul Dózsa korabelinek kívánja magát feltüntetni, azért van jelentősége, mert ilyenformán - figyelembe véve a "pórlázadásokról" kialakított egykorú, egységesen elmarasztaló történeti képet64 - egy erkölcsileg felbomlott, kiszámíthatatlanná vált és irányát vesztett időszakot jelölt ki a megveretések számára.65 Ha ehhez mérjük hozzá azt, a Gondviselés műveként felfogható megtisztulást, amelyet a mű következetesen és középpontba állítva ábrázol, akkor még egyértelműbb lesz a Lúdas Matyi erkölcsi alapelvekhez való ragaszkodása. Az a morális irányvesztés, amely még Eötvös József évtizedekkel későbbi nagyregényében, a Magyarország 1514-ben címűben is a Dózsa-féle parasztháború legfőbb jellemzőjeként bukkan fel, teljes joggal utaltatik egyébként a múltba az 1817-es kiadáshoz írott bevezető versben is: nem szemforgató gunyorosságról van itt szó, ahogyan - Horváth János nyomán66 - Baróti Dezső vélte67, hanem egy, a mű egészével tökéletesen harmonizáló alapelv kijelöléséről. Hiszen ebben a néhány sorban a jogtalanság és a zabolátlanság világa kerül szembe a törvények szentségével és az uralkodók bölcsességével, vagyis a mű történeti indexének implikált jelentése ellenpontoztatik a morál biztos tudásának állításával. Az 1514-re tett utalásnak és a bűnügyi történetek szerkezeti elvének az összefüggése pedig egyértelművé teszi, hogy a mű milyen poétikai feszültséget hasznosít: egy ilyen módon felidézett, a fellazult erkölcsiséget involváló műfaji tradíció minősül át a megigazulás morális tartalmát hordozni képes jellemfejlődéssé - s ezáltal nem lehet egyszerűen blaszfémikusnak vagy parodisztikusnak tekinteni az eposz műfaját felidéző hexameter alkalmazását. Matyi és Döbrögi egymáshoz kötődő, majd egymást szinte fölváltó figurája az erköl-csi megtisztulás dinamikus folyamatának a kifejeződése: s ebben az értelemben Fazekasnak tényleg sikerült az, hogy művében megvalósítsa azt az "erkölcsi rajzolatot", amelyet két fiktív levelében hiányolt Csokonai Dorottyájából.

Jegyzetek

1. Például Bíró Ferenc, A felvilágosodás korának magyar irodalma, Bp., 1994, 371-388., különösen: 381-388.; Debreczeni Attila, A "kötött ihletek" költője, Fazekas Mihály: Cs. et F., Tiszatáj, 1998, december, Diákmelléklet.
2. Julow Viktor, Fazekas Mihály, Bp., 1982.
3. Rohonyi Zoltán például határozottan meg is fogalmazta tanulmánya célját: ő azt kívánta bizonyítani, hogy Fazekas nem csak a Lúdas Matyi költője: Rohonyi Zoltán, Fazekas Mihály költői világa = Uő., "Úgy állj meg itt, pusztán", Közelítés XIX. századi irodalmunkhoz, Esszék és tanulmányok, Bp., 1996, 53-67.
4. Kivételképpen említhető Balázs Sándor dolgozata, amely azonban a szándék grandiózusságához képest - számos érzékeny részlet-megfigyelése ellenére is - meglehetősen kidolgozatlan: Balázs Sándor, Fazekas Mihály: Lúdas Matyi, Kísérlet egy újabb megközelítésre, It, 1994, 620-624. 
5. A Fazekasról szóló, két egykorú nekrológ, amelynek a szövege egyébként - néhány szó eltérését leszámítva - teljesen azonos, minden bizonnyal egy debreceni levelezőtől származik: Magyar Kurir, 1828. m rc. 4., 142.; Hazai ‘s Külföldi Tudósítások, 1828. m rc. 8., 153-154.
6. Ebből a szempontból sokatmondó, hogy Fazekas mennyire elveszítette érdeklődését az irodalom iránt két közeli barátja, Földi János és Csokonai Vitéz Mihály halála (1801, illetve 1804) ut n.
7. Vö. dr. Barcsa János, Két nő bírálata Csokonai Dorottyájáról 1804-ben, ItK, 1905, 112-119.; a két levél így belekerült a kritikai kiadásba is: Fazekas Mihály összes művei, II. s.a.r. Julow Viktor és Kéry László, Bp., 1955, (a továbbiakban: FMÖM II.) 14-24. - a szerzőség mérlegelését l. uo. 215-217.
8. Vö. az Előbeszéd következő mondataival: "A Mátyás király palotájáról Fűsűsné is tud beszéllni valamit, ha járt valaha benne. - De poétának lenni éppen azt teszi egyiket, hogy kőlteni és képzelni tudjon az ember." Csokonai Vitéz Mihály minden munkája, Versek, kiad. Vargha Balázs, Bp., 1981, (Nagy Klasszikusok), 426. A név magyarázatakor ezzel a lehetőséggel már a kritikai kiadás is számot vetett: FMÖM II. 215.
9. FMÖM II. 15.
10. FMÖM II. 15-16.
11. FMÖM II. 16.
12. FMÖM II. 24.
13. Vargha Balázs, Csokonai Vitéz Mihály alkotásai és vallomásai tükrében, Bp., 1974, 228.; vö. még Julow Viktor megjegyzésével: Julow Viktor (1982) i.m. 225.
14. A levél szövegét l. FMÖM, II. 97-98.
15. "Matyi az én szülöttem. Született 1804-ben, becsűlletet tanulni ment Kazinczy Ferenc úrhoz, ki még akkor nőtelen és magyar vólt; onnan jó tanácsokkal és intésekkel jött vissza 1805-ben (...)." FMÖM II. 97. Minden bizonnyal ez utóbbi megjegyzés ugyanarra az eseményre utal, mint a következő Kazinczy-levél: "Fő Hadnagy Fazekas Ur verseit Álmosdról felhoztam. Magam viszem le Debreczenbe 8berben [októberben - Sz. M.]." Kazinczy Nagy Gábornak, 1805. szept. 5. KazLev. III. 423.
16. Kerekes irodalmi munkásságának értékelését l. Hazai és Külföldi Tudósítások, 1823, II, 43. sz., 338; vö. még Gálos Rezső, Kerekes Ferenc és a Ludas Matyi, Győri Szemle, 1937, VIII, 7-8. sz., 93. 
17. Az első kidolgozás szövegét a kritikai kiadás a jegyzetek között közölte; az idézet innen való: FMÖM I. 290.
18. Arra, hogy Kerekes Elöljáró beszédét helyesebb lett volna a kritikai kiadás függelékében (és nem a főszövegben) közölni, Kiss József már felhívta a figyelmet egy recenziójában: It, 1957, 90. 
19. FMÖM II. 97.
20. Vö. Dorka Illés Kerekeshez intézett levelével, amelyben megköszöni a Kollégiumnak eljuttatott példányokat: Kiss Sándor, Egy egykorú adat Ludas Matyi megjelenésének hatásáról, ItK, 1955, 465.
21. Ez a tény még a XIX. század végén is vitákhoz vezethetett, ha nem is a mű szerzősége, de legalább Fazekas kiadói stratégiája körül; id. Szinnyei József és Mátray Lajos vitájában az utóbbi - nem meggyőzően - amellett érvelt, hogy a levél csak álcázása volt annak, hogy Kerekes Fazekas tudtával adta ki a Lúdas Matyit; pedig ezt a levél privát jellege zárhatja ki véglegesen. A vitát l. Id. Szinnyei József, Fazekas Mihály és a "Ludas Matyi"-ja, Fővárosi Lapok, 1888. okt. 30., 2201-2204.; Mátray Lajos, A "Ludas Matyi" költőjéről, Helyreigazítások, Fővárosi Lapok, 1888. nov. 3., 2231-2232.; Id. Szinnyei József, A "Ludas Matyi" költőjéről, Válasz a helyreigazításokra, Fővárosi Lapok, 1888. nov. 6., 2254.
22. L. Kozocsa Sándor, A Lúdas Matyi-kiadások története, MKszle, 1938, 125. A Batsányi tulajdonában lévő példányra korábban már felhívta a figyelmet: Sebestyén Gyula, EPhK, 1891, 422-426. A szerzőség kérdése fölmerült még a mű eddig ismeretes, egyetlen német nyelvű ismertetésében is: "wahrscheinlich von einem Anfanger in der magyarischen Dichtkunst." A Vaterlandische Blatter 1818-as recenzióját újraközli: Orsolya Böhm, Ungarns Literatur und Kultur am Anfang des 19. Jahrhunderts im Spiegel der Wiener Zeitschriften = István Németh, András Vízkelety (hrsg.), Ex libris et manuscriptis, Quellen, Editionen, Untersuchungen zur österreichischen und ungarischen Geistesgeschichte, Bp.,-Wien, 1994, 212.
23. Mindezt ilyen bevezetés után tette meg: "S ezek után hadd tudassam Veled és Vele [Prof. Pongráccal, aki a levelet átadja - Sz. M.] mi a' Ludas Matyi, és mi annak Irója." Kazinczy gróf Dessewffy Józsefnek, Széphalom, 1815. december 14. (Kazinczy Ferenc levelezése, I-XXI., kiad. Váczy János, Bp., 1890-1911. [a továbbiakban: Kazlev] XIII., 334.) 
24. Nagy kár, hogy Kazinczy verseinek legutóbbi, kritikai igényű kiadása nem ezt, a hatástörténeti szempontból igen jelentős, önálló nyomtatványként megjelent változatot tekintette alapszövegnek, s így sikerült is ezt a verziót - gyakorlatilag olvashatatlan módon - befalaznia a szövegkritikai jegyzetekbe: Kazinczy Ferenc összes költeményei, s.a.r. Gergye László, Bp., 1998, (Régi Magyar Költők Tára XVIII. század II., sorozatszerkesztő Bíró Ferenc), 160-166.; a hozzátartozó jegyzetek: 394-404. 
25. Ezt egyébként - a Dessewffyhez intézett levélen kívül - megismételte más levelezőtársának is: "A' Matyi a' Mátéra allúdál, tudniillik a' Mátészalkaira." Kazinczy Helmeczy Mihálynak, Széphalom, 1815. dec. 16. (Kazlev XIII., 349.) 
26. Kazlev XIII., 336.
27. "Most veszem, Uram, Gróf D. J. Urnak levelében Ludas Matyidat. [...] Azt neked, Uram, mondhatom, hogy nekem minden illyen szép kevélység nélkül, de a' melly úgy is kevélység, épen semmibe nem kerűle, hallgatni a' Máté-Szalkai válaszra és a' Mondolatra, ‘s hogy én Ludas Matyira sem fogok felelni, ‘s e' levelemet is egyedül azért írom, mert annak, a' ki nekem küld valamit, akármelly végből küldötte bár, tartozom vagy köszönettel vagy legalább annak tudatásával, hogy vettem." Kazinczy Pethe Ferencnek, Széphalom, 1815. dec. 14. (Kazlev XIII., 339-340.) 
28. Az egyébként, hogy Kazinczy - a kiadásban felbukkanó paratextusok alapján - nem kereste rossz irányban a művet létrehívó személyeket, vagyis hogy nem egyszerűen tévedésről van itt szó, hanem szuverén értelmezésről, meggyőzően kiolvasható egy, alapvetően azért más kérdésirányú dolgozatból: Medveczky Károly, Fazekas Lúdas Matyi-jának Vas megyei vonatkozása, Adatok a Lúdas Ma-tyi kiadások történetéhez = Vasi élet és irodalom, Vas megye irodalmának múltja és jelene, szerk. Palkó István, Szombathely, 1957, 41-57, különösen: 49. skk. 
29. Erre röviden utalt: Váczy János, Bevezetés = Kazlev XIII., Bp., 1903, XXXI-XXXII.
30. Gróf Dessewffy József Kazinczynak, Kassa, 1816. jan. 20. (Kazlev XIII., 428.) 
31. Nagy Gábor Kazinczynak, Debrecen, 1815. dec. 24. (Kazlev XIII., 369.)
32. Kölcsey Kazinczynak, Cseke, 1816. m rc. 28. (Kazlev XIV., 84-85.)
33. Döbrentei Gábor Kazinczynak, Kolozsvár, 1816. jan. 6. (Kazlev XIII., 396.)
34. Gróf Dessewffy József Kazinczynak, Kassa, 1816. jan. 20. (Kazlev XIII., 428.)
35. Vö. pl. Julow Viktor következő - szerintem alapvető félreértéseket tartalmazó - megjegyzésével: "A Lúdas Matyi tehát elsősorban a típusalkotás nyelvén arról beszél, hogy a parasztság oldalán van itt az érték és az igazság. Amiből logikusan következik, hogy a jobbágyelnyomás tűrhetetlen és tarthatatlan. Legalábbis ennyi. De alighanem az is, hogy elkerülhetetlen: mindennek a politikai jogrendszer átalakításához kell vezetnie." Julow Viktor (1982) i.m. 262.
36. Kazinczy Berzsenyinek, Széphalom, 1815. dec. 11. (Kazlev XIII., 323.); máshol ez így szerepel: "A' költemény és poetai oeconomia jó, a' prosódia miserabilis, a' stíl merum rus, a' Moralitás a' millyet ettől a' Biblia Editorától várni lehetett." Kazinczy Nagy Gábornak, Széphalom, 1815. dec. 19. (Kazlev XIII., 360.); "Die Erfindung, poetische Oekonomie ist vortrefflich, der Stil und Prosodie miserable, seine Sprache merum rus, über die Moralit"t brauch ich nichts mehr zu sagen." Kazinczy Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1815. dec. 16. (Kazlev XIII., 353-354.) 
37. "Nicht unmöglich, ja sehr wahrscheinlich, dass er [ti. Kerekes - Sz. M.] den Lúdas Matyi schrieb; Pethe scheint mir so viel [az itt szereplő poetische szót Kazinczy kitörölte a levélből - Sz. M.] Leichtigkeit in der Versification nicht zu besitzen; aber nehmen Sie die Brutalit"ten von Pethe und den Umstand, dass er, den an mich nie schrieb, an den ich nie geschrieben hatte, jetzt, das erstemahl, mir diesen Matyi zuschickt, und Sie werden nicht unglaublich finden, dass Kerekes den Ludas Matyi auf Verlangen von Pethe geschrieben habe. Mein Brief an Pethe war also a propos." Kazinczy Rumy Károly Györgynek, Széphalom, 1816. jan.23. (Kazlev. XIII., 443.)
38. A két változat különbségeinek mérlegelését egyébként Julow Viktor is elvégezte saját koncepciójának megfelelően: Julow Viktor (1982) i.m. 304-307.
39. A legjelentősebb eredményeket hozó tanulmányok: Halász Ignác, Magyar népmese a norvégoknál, Pesti Napló, 1894.  pr. 5.; Katona Lajos irodalmi tanulmányai, I., Bp., 1912, 323-329.; Kardos Albert, Ludas Matyi a külföld népmeséiben, EPhK, 1894, 444-445.; Korompay Bertalan, Lúdas Matyi meséje az ukrán és az orosz néphagyományban = Emlékkönyv Pais Dezső hetvenedik születésnapjára, szerk. Bárczi Géza és Benkő Lóránd, Bp., 1956, 496-502.; Lilienberg Sándor, Új adat a Ludas Matyi forrásaihoz, Filológiai Közlöny, 1965, 389-399.; Julow Viktor, Lúdas Matyi évezredei = Uő., Árkádia körül, Bp., 1975, 228-250.; Julow Viktor (1982) i.m. 228-256. (A Nippuri szegény embertől Lúdas Matyiig című fejezet)
40. Faragó József, Egy moldvai csángó Lúdas Matyi mese, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények [Kolozsvár], 1960, 255-268. Az alábbi gondolatmenet egyébként erőteljes revíziója kíván lenni annak az értékelésnek, amellyel tanulmányom egy korábbi, erősen kezdetleges változatában Faragó József koncepcióját és jelentőségét illettem; jelenleg ugyanis úgy látom, hogy mindaz, amit én akkor Faragó szemléletének hátrányául tulajdonítottam, alapvetően Faragó József folklorisztikai tanulmányainak az irodalomtörténeti átsajátítása során bekövetkezett interpretációs félreértés volt - erre a továbbiakban még visszatérek: vö. tehát Szilágyi Márton, Utószó Fazekas Mihály Lúdas Matyijához = Fazekas Mihály, Lúdas Matyi, Egy eredeti magyar rege négy levonásban, Magánkiadás, Bp., 2000, 38-48. 
41. Faragó József i.m. 259-261.
42. Faragó József i.m. 261.
43. Faragó József i.m. 264.
44. Faragó József i.m. 265.
45. "Be kell vonnunk a vizsgálódásba a magyarországi Lúdas Matyi-meséket, ugyanis a mesetípus - Julow értesülésétől eltérően - a magyarországi folklórban szintén ismeretes. Az önálló meséken kívül figyelmet kell fordítanunk azokra a Lúdas Matyi-típusú motívumokra, epizódokra is, amelyek más mesékbe vannak  ágyazva. Nem feledkezhetünk meg a Lúdas Matyi-mesetípus úgynevezett "női párjá- ról" sem, mert ez a maga létével "férfi-párjának" létét erősíti. Végül pedig, a magyar folklórban kívül, újabb kelet-európai (pl. román, lengyel, szerbhorvát, török, stb.) változatokat kell tanulmányoznunk." Faragó József, Fazekas Mihály Lúdas Matyija mint "egy eredeti magyar rege", Igaz Szó, 1966, 284.
46. Ezt példázzák Bíró Ferenc szintézisének alábbi sorai, ahol is a lehetőség immár teljes bizonyossággá változott: "Mindent figyelembe véve aligha lehet kétséges, hogy Fazekas a moldvai hadjárat során ismerkedett meg a történettel, amely egyszerre s feltehetően több változatban is terjedt románul és a csángók által beszélt magyar nyelven." Bíró Ferenc i.m. 385.
47. "Szeretném szavakba foglalni azt az érzésemet, hogy a vitában mindvégig - ha szabad a tanulság kedvéért így sarkítanom - egy irodalomtörténeti meg egy folklorisztikai gondolkodás is bujkált, illetőleg került szembe egymással. A folklorista szemében ugyanis, amint a másnyelvű mesék a kutatás rendjén szaporodnak, mind bizonyosabbá válik, hogy magyar nyelvű Lúdas Matyi-típusú meséknek is lenniök kell (vagy kellett), hisz folklorisztikailag lehetetlen, hogy valamely mesetípus körös-körül Európában mindenütt létezzék, csak épp a magyar folklórban hiányozzék. Ezzel szemben az irodalomtörténészek a másnyelvű változatok számának gyarapodásából elsősorban azt a cáfolhatatlan tanulságot szűrték le, hogy magyar Lúdas Matyi-mese nincs, mert eddig még nem került elő." Faragó József (1966) i.m. 278.
48. Vö. még Korompay Bertalan i.m.
49. Erről l. Nagy István, Melyik lovasezredben szolgált a Ludas Matyi szerzője, Debreceni Szemle, 1936, 26-31. Nagy István kutatásai azért is fontosak, mert ezek szerint Fazekas egyhelyütt szolgált a piarista Endrődy Jánossal, aki tábori papként működött a Barco-huszároknál - kettejük feltehető szellemi érintkezése pedig magyarázatul szolgálhat arra, hogy miért aktív katonáskodása idejére tehető Fazekas írói ambíciójának első megmutatkozása. 
50. Gaál népmesegyűjtéséről l. Voigt Vilmos, A magyar népmesekutatás a múlt század első felében = Kriza János és a kortársi eszmeáramlatok, szerk. Kríza Ildikó, Bp., 1982, 139-150.; Uő., A magyar mese- és mondakutat s bécsi triásza = A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében, I., Kapcsolatok és kölcsönhatások a 18-19. század fordulóján, szerk. Jankovics József et alii, Bp.- Wien, 1989, 375-379.; Uő., Gaál György = Kapcsolatok és konfliktusok Közép-Európa vidéki életében, Tanulmányok Gaál Károly professzor 75. születésnapjára, szerk. Csoma Zsigmond - Gráfik Imre, Szombathely, 1997, 205-216.; Nagy Ilona, Adalékok Gaál György kézirat-hagyatékának sorsához = Folklorisztika 2000-ben, Folklór - irodalom - szemiotika, Tanulmányok Voigt Vilmos 60. születésnapjára, szerk. Balázs Géza et alii, I, Bp., 2000, 66-75. Itt szeretném megköszönni Nagy Ilonának a kérdés szakirodalmának összegyűjtésében való segítségét, valamint azt, hogy tanulmányát még kéziratban rendelkezésemre bocsátotta.
51. A négy sor így hangzik: "Kis Méhis árthatz a' nagy erőnek is!
Szegény, Királyát sokba segítheti!             
E' Példa téged óh kevélység    
Int, hogy az embereket ne bántsad!"
(Kozocsa Sándor, A Lúdas Matyi-kiadások története, MKszle, 1938, 128.)
52. "A Rege ez: Ludas Matyi az anyja lúdjait vásárra hajtja. Döbrögi úr megszólítja, s minthogy süveget nem von, megvereti. Matyi bosszút liheg, s az erdőbe csalja, ott jól elveri. Chirurgusnak öltözik, jól elveri, elveri 3szor és negyedikszer is s leczkét ad neki, hogy többször is lesz verés, ha nem használ." Kazlev XIII., 357.
53. Tatár Péter, Ludas Matyi élete és kalandja, Tündéries szép história, 12 versben és 12 képpel, H.n., 1864. A ponyvaváltozatokról összefoglalóan: Pór Anna, Ludas Matyi százéves útja a népmesétől a színpadig, A Petőfi Irodalmi Múzeum évkönyve, 1963, 106-107. Vö. még az első, 1815 és 1817 között, Nagyváradon kiadott ponyvaváltozatra vonatkozó adatközlésekkel: Milhoffer Lajos, Egy Lúdas Matyi-kiadás első ismert példánya, MKszle, 1959, 202-203.; Scheiber Sándor, Egy Lúdas Matyi-kiadás további példánya, MKszle, 1960, 39.
54. Jó példa erre az a példánya az 1817-es kiadásnak, amelyet 1847-ben egy ponyvakiadás számára akartak előkészíteni, ilyen címmel: "Ama rég' elhíresedett Lúdas Matyi Története. Egy Eredeti Magyar Rege Négy Szakaszban legújabban kiadva." Ennek során pedig a szövegbe is belenyúltak, pl. kihúzták a Phaedrus-mottót éppúgy, mint a Fazekas beiktatta lábjegyzetes utalást a Tripartitumra: részletesebben l. Kozocsa Sándor i.m. 126-127.
55. Vö. pl. Baróti Dezső, Lúdas Matyi = Uő., Örók, érzelmek, stílusok, Bp., 1971, 246.; Julow Viktor (1982) i.m. 276. skk.
56. Fazekas Mihály összes művei, I., s.a.r. Julow Viktor és Kéry László, Bp., 1955, [a továbbiakban: FMÖM I.], 175.
57. A kritikai kiadás ezt a legutóbbi szöveghelyet úgy magyarázta: "F. a szót [az ájulva szót - Sz. M.] nem mai köznyelvi értelmében használja: így ugyanis értelmetlen lenne, hogy L. M. Döbrögit öntudatlan állapotban verné meg. Ájul av. jelentése: meglepődni, csodálkozni, bámulni, meghökkenni." (FMÖM I. 317.) Tünetértékű, ahogyan ezen a ponton a szómagyarázat alárendelődött egy ideologikus olvasat koncepcionális kívánalmainak, még azon az áron is, hogy ezáltal a megadott szójelentések ellentmondanak az egész részlet értelmének. Mintha a sajtó alá rendezők mentegetni kívánták volna a címszereplőt az alól, ami alól maga a mű nem akarja felmenteni... Annál is kevésbé, mert a Harmadik levonás 109. sor ban, pontosan Döbrögire alkalmazva, s pontosan a verés következményeihez kap-csolva már előfordult az elájult szó, félreérthetetlenül az eszméletvesztés önkívületére utalva (FMÖM I. 173.) 
58. V.ö. Hajdu Lajos, Bűntett és büntetés Magyarországon a XVIII. század utolsó harmadában, Bp., 1985, 147-159.
59. A négy metszetet a kritikai kiadás is közölte: FMÖM I. 163-175.
60. L. pl. "Klosztermájer Mátyás Baváriából való útonálló Zsivány" történetét, akit a szövegben végig Matyiként említenek: Az Európai híres zsiványok, útonálló tolvajok, gyilkosok, haramiák, lázzadók és pártütők' tűköre, mellyet Siller Fridrik irásiból fordított Czövek István, I., Pest, 1817, 9-50. A "Kriminalgeschichten" európai, s különösen német divatjáról l. Werner M. Bauer, Zwischen Galgen und Moral - Kriminalgeschichte und Sp"taufkl"rung im österreichichischen Raum = Die österreichische Literatur, Ihr Profil im 19. Jahrhundert (1830-1880), hrsg. von Herbert Zeman, Graz, 1982, 381-398. A műfaj magyarországi recepciójára v.ö. Szilágyi Márton, Kármán József és Pajor Gáspár Urániája, Debrecen, 1998, 237-249. Arra már Tarnói László tanulmánya felhívta a figyelmet egy Fazekas-vers forrása kap-csán, hogy nem terméketlen dolog az életművet a német irodalom kontextusában olvasni: László Tarnói, Flugblattliedvarianten der unbekannten deutschen Quelle einer Nachdichtung von Mihály Fazekas = Rezeption der deutschen Literatur in Ungarn 1800-1850, hrsg. von László Tarnói, 2. Teil, Zeitschriften und Tendenzen, Bp., 1987, 159-174.
61. FMÖM I. 171.
62. Mint például: Horváth János, Csokonai, Csokonai költő-barátai, Földi és Fazekas, Bp., 1936, 80.; Szilágyi Ferenc, A magyar népi epika hagyományai Fazekas Lúdas Matyijában, MNyr, 1954, 364.; Waldapfel József, Magyar irodalom a felvilágosodás korában, 3. kiadás, Bp., 1963, 332.; Illyés Gyula, Lúdas Matyi igaz története = Uő., Iránytűvel, II., Bp., 1975, 50.; Julow Viktor (1982) i.m. 304.; Bíró Ferenc i.m. 386. Megjegyzendő egyébként, hogy a kritikai kiadás ezt a szöveghelyet nem értelmezte.
63. L. FMÖM I. 173.
64. Érdemes például megnézni, hogy egy Debrecenhez kötődő szerző nagyhatású populáris történeti összefoglalása milyen képet rajzol Dózsáról, "nem ember"-nek nevezvén őt: Budai Ferentz, Magyar Ország polgári históriájára való lexicon, a' XVI. század végéig, kiadta Budai É'saiás, III. kötet, Nagyvárad, 1805, 289-294. 
65. Megjegyzem, Kulin Ferenc monográfiája (Hódíthatatlan szellem, Dózsa György és a parasztháború reformkori értékeléséről, Bp., 1982.) sem tartja számon a Lúdas Matyit a Dózsa-féle parasztháborúval kapcsolatos szépirodalmi alkotások között; igaz, Kulin könyve alapvetően későbbi időszakra koncentrál.
66. Vö. Horváth János i.m. 80.
67. Baróti Dezső i.m. 241.