KARINTHY FRIGYES

UTAZÁS FAREMIDÓBA

Gulliver ötödik útja

TARTALOM

ELSŐ FEJEZET

Szerző visszapillant eddigi kalandjaira. - Kitör az európai világháború: szerző mint seborvos kerül

a Bulwark sorhajóra. - Essex közelében a németek felrobbantják a hajót. - Szerző és a hajó

parancsnoka hidroplánon menekülnek. - A válságos percben egy csodálatos repülőgép

megmenti a szerzőt, és épségben partra szállítja Faremidóban.

MÁSODIK FEJEZET

Az a gép, mely a szerzőt idehozta, csodálatos öntudatot árul el. - Különös beszélgetés. -

Emberformájú fák. - A kastély.

HARMADIK FEJEZET

Néhány szó az olvasóhoz. - Az ember és a gépek. - Faremidó lakosai. -

Szerzőt összehasonlítják a növényekkel.

NEGYEDIK FEJEZET

Világnézletek. - Szerző kezdi sejteni, miféle lények közé került. -

A szolaszik. - Néhány szó a szolaszi-gyárról.

ÖTÖDIK FEJEZET

Szerző megtanulja a szolaszik nyelvét. - Egy kis kitérés a külső és belső szemléletről. -

Az ismerettan. - Beteg szolaszik. - Néhány szó a "szférák zenéjé"-ről.

HATODIK FEJEZET

Szerző megtudja, hogy került Faremidóba. - A doszire, vagyis a világ betegsége. -

Szerző méltatlankodása az emberi faj nevében.

HETEDIK FEJEZET

A Földgolyó mint szolaszi. - A beteg világ. - Midore aggódik a Föld életéért. -

A tudat és az ösztön, kétfejű torzszülött.

NYOLCADIK FEJEZET

Szerző mentegeti magát, amiért nagyjelentőségű útjából csak vázlatszerű képet adhatott. -

Gazdája felviszi a szerzőt egy hegyre, ahol csodálatos megismerések döbbentik meg a szerzőt. -

Szerző visszatér hazájába, és családját jó egészségben találja.

http://mek.oszk.hu/00700/00721/00721.htm

KARINTHY FRIGYES

CAPILLÁRIA

Gulliver hatodik útja

TARTALOM

LEVÉL H. G. WELLS-HEZ

ELSŐ FEJEZET

Szerző mentegeti magát, amiért esküje ellenére hatodszor is útra kelt. Elfogadja a seborvosi állást

a "Queen" fedélzetén. - A németek megtámadják a hajót. - Szerző kétségbeesett helyzetében

már-már halálra szánja magát, és különös körülmények között partra száll Capilláriában.

MÁSODIK FEJEZET

Szerző megérti, hogy csodálatos módon élő állapotban maradt a tenger fenekén. - Megindul,

hogy tájékozódjék. - Különös épületek. - Sajátságos növények. - Egy ismeretlen állatfajta. -

A bennszülöttek elfogják a szerzőt.

HARMADIK FEJEZET

A bennszülöttek leírása. - Építkezés Capilláriában. - Szerző bemutatkozik,

és igyekszik megértetni magát. - Az első ebéd Capilláriában.

NEGYEDIK FEJEZET

A bennszülöttek közömbössége. - Az ország nyelve. - Oihák. - Néhány szó a szerző határtalan

hazaszeretetéről, valamint a természet ostobaságáról. - Az oihák bibliája. - A bullokok.

ÖTÖDIK FEJEZET

Az oihák különös nyelve. - Az "oiha" szó eredeti jelentése. - Szerzőt Opula, az oihák királynője

kitünteti bizalmával. - Néhány szó az európai nők elnyomatásáról.

HATODIK FEJEZET

Szerző igyekszik megértetni a királynővel a férfiak magasabb hivatását. - Tudomány, irodalom. -

Néhány szó Capillária épületeiről. - Az oihák ruhái. - Mivel táplálkoznak az oihák? - A Bullok-hizlalás.

HETEDIK FEJEZET

A földi szerelem. - A teremtés ura. - Szépség és küzdelem. - Nemek harca. - A nő mint élvezeti tárgy. -

Opula néhány észrevétele, a szerző meghökkenése. - A bullokok kiirtása. - Néhány bullok-típus

tárgyilagos leírása és jellemzése

NYOLCADIK FEJEZET

Szerző a házasságról általában és különösen. - A "nő" irodalomban és művészetben. -

Szerző megtudja, milyen viszonyban állanak egymással oihák és bullokok. -

Szerző néhány eredeti felfedezése e kérdésben...

KILENCEDIK FEJEZET

Látogatás a bullok-telepen. - Bullok-művészek. - Tér és idő. - Úrnőm néhány

sajátos nézete az emberi fajtáról. - Test és lélek. - A hatodik és hetedik érzék.

TIZEDIK FEJEZET

Szerző pillanatnyi elmezavarban szerelmi vallomást tesz Opulának. -

Kiderül származása. - Kényszermunkára ítéltetik.

TIZENEGYEDIK FEJEZET

Szerző megkezdi kényszermunkáját a bullokok között. - Halvargónak, annak a toronynak,

melynek szerző polgárává lett, leírása. - Szerző megismerkedik Xa-rá-val, Halvargó államtitkárával.

Néhány felvilágosítás az Oiha-legenda eredetéről.

TIZENKETTEDIK FEJEZET

Halvargó külügyi helyzete. - Háború a tornyok között. - A háborút követő társadalmi

mozgalmak rövid leírása. - Szerzőt elfogják, megmenekül, majd egy csodálatos

tünemény révén elhagyja Capilláriát, és visszatér hazájába.

http://mek.oszk.hu/00700/00715/00715.htm

Ismertetők, reflexiók stb.

Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 23. szám · / · Figyelő

Kosztolányi Dezső: Utazás Faremidoba

(Karinthy Frigyes új könyve)

Thomas Mann írja egy helyütt ezeket az el nem felejthető mondatokat, "...A tehetség nem valami könnyű, nem valami játszi, nem pusztán képesség. Gyökeres mivoltában szükség a tehetség, annak a kritikai tudása, hogy van ideál, kielégítetlenség, mely képességét nem gyötrelem nélkül alkotja meg és fokozza. És a nagyoknak, a legkevésbé kielégíthetőknek mindig a tehetségük volt a legkeményebb ostoruk..." Karinthy Frigyes is azért költő, mert elégedetlen.

Annak idején is úgy jelentkezett, mint elégedetlen. Egyelőre mint elégedetlen művész, ki a különböző stílusokban található gépszerűséget emeli ki és feszíti addig a pontig, míg a stílusból karikatúra lesz. Ezek a karcolatai, melyekkel az új magyar irodalom jelentős kritikusává lett, aki elvont szavak helyett közvetlenül és érzékien, majdnem ábrázolóan kritizál, az "Így írtok ti!" című könyvében vannak összefoglalva. Elégedetlensége még itt sem izgága, vagy rosszindulatú, inkább megértő és alázatos. Többnyire azokat az írókat torzítja, akiket maga is becsül, a művészetükben lévő nagyon emberi vonásokat veszi tollhegyre, melyek eltorzítottan is egyéniségük irányát jelzik és könnyítik megértésüket. Nem "utánozza le", csak jellemzi, újra megalkotja őket, sokszor azzal, hogy "ad absurdum" viszi eszméjüket, vagy érzésüket. Szeme előtt ilyenkor egy anyagtalan, emberfelettien tökéletes, személytelen művészet lebeg, talán olyanforma, mint a zene. Szóval szempontja magas és elégedetlensége mélyről fakadó. Később ez a teremtő ösztön más alakot ölt. Pontos lélekrajzokat ír, elbeszéléseket, melyeket az "Esik a hó" című kötetében gyűjtött össze. Gyötrelmes viaskodásokkal keresi egy-egy ember mivoltát. Leírja az arcát, a cselekedetét, a szokásait. De hogy lehetne még inkább a közelébe férkőzni, olyan közel, hogy a lélegzete egy legyen az övével? Elbeszélése hirtelenül a fantasztikumba billen át, és ezen a másik képzeleti síkon igyekszik megmutatni - szabadabban -, mi tulajdonképpen a valóság. Itt az elégedetlen lélekbúvár jelentkezik, ki - épp úgy mint annak előtte a komikumot - a tragikumot is végtelenbe feszíti. Könyve, melyet most olvastam, szervesen összefügg egyéniségével és eddigi munkásságával. Ez az elégedetlen ember könyve.

Valóban az ember tökéletlen lény. Az az ember, akit látunk, az igazi élet karikatúrája. Hasonlít a géphez, de nem jó gép, a lélekhez is, de nem lélek. Ösztönből és tudatból van összeszerkesztve. Lát a szemével, de közte és a világ közt valami zavaró réteg van, a saját egyénisége, mely megakadályozza, hogy a kép tisztán tükröződjön benne. Nem elég érzékeny, de teste - jajgató hegedű - mégis fájó, sajgó idegekkel van felhúrozva. Hogy ezt a felemás, tragikus szörnyet tanulmányozza, az író új útra indul, Lilliput, Brobdingrag, Laputa, Hauhuhumia után Faremidoba, Gulliver, helyesebben Swift Jonatán álarcában, ahol a szerves élet véres és fekélyes kotyvaléka helyett, életebb élet van, hő és villanyosság, acélból készült gépemberek, szoleszik, kik szellentyűkkel beszélnek, beszédük zene, szemük elektromos kék fény, agyuk pedig a higany és ásvány keveréke. H. G. Wells "The war of the worlds" című regényében hasonlóan rajzolja a földre eljutó Mars-lakókat, kik birokra kelnek az emberrel. Ezek a lények azonban nem ellenségeink, de tanító mestereink. Miután az előző négy úton a nagyságról és a kicsinységről, az emberi értékek viszonylagosságáról kaptunk felvilágosítást, itt a teremtés ősi hibája tárul elénk s a könyv abban a szatirikus pesszimizmusban csendül ki, hogy az ember az igazi életben viszonyítottan, csak afféle baktérium, a föld nyavalyája, fertőző betegség, mozgó halál. Barry Pain "The new Gulliver" című könyvében megkísérelte folytatni Swift munkáját, de elbeszélése alig több ügyes stílusutánzatnál. Karinthy Frigyes könyve nem a külső ötleten alapul, melyet - mellékesen említjük meg - meglepően és tökéletesen vezet végig, hanem a gondolata és a világszemlélete következetes, művészi kiépítésén. Szeme bátor. Csak a kisgyermekek mernek ilyen friss ábrándokat szőni, akik előtt még nem merevedett a valóság örökérvényű és tisztelet-gerjesztő törvénnyé s a világot szeszélyük és képzeletük szerint, esetről esetre, változtathatják. Az alkotó gyermekkor bátorsága és frissessége az övé. Koraérett, szabad gyermekek kérdései jutnak eszünkbe, melyeket a "nagyok" mosolyognak, de ha igazán felelniük kellene rájuk, megdöbbennének és elnémulnának.

*

MEK

Karinthyt élénken foglalkoztatta Swift általa magyarra is fordított Gulliverje. Az Utazás Faremidoba című szatirikus regényében kelti életre Gulliver ötödik tengeri útját, ahol a gépemberek világát fedezi fel. Hatodik útja alkalmával - hajótörés áldozataként - egy tenger alatti világba, Capilláriába kerül, ahol a nők, az oihák uralkodnak a férfiakon, a bullokokon. Opulával, az oihák gyönyörű királynőjével való társalgása és felfedező körútjai alkalmával Gulliver összehasonlítja a földi és a capilláriai társadalmi viszonyokat. Az ember és a társadalom viszonyának alapkérdése mellett mindig mélyen foglalkoztatta Karinthyt is a férfi és nő kapcsolata. Erről szól ez a fantasztikus regény, formában, mondanivalóban egyaránt érett, magas színvonalú alkotása. Felfogásának lényege: a nőemancipációs harcok elterelik a figyelmet a "férfi-emancipáció" jogos igényéről. A két nem közötti harc állandó, feloldhatatlan, s a férfi szempontjából reménytelen, mert ellenfele nincs terhelve az emlékek, intellektuális kötöttségek, erkölcsi habozások, közösségi meggondolások "gátlásaival". Csupán érzékszervei, hangulatai útján vesz tudomást a külvilágról, ítéletei csak a pillanatnyi idegállapotának keresztmetszetei. Karinthy véleménye - az előadásmód találékonysága, a gazdagon burjánzó érvek, a szemléltető bizonyítékok ellenére is - csak erősen leszűkítve, bizonyos társadalmi rétegek vonatkozásában fogadható el. A mű ihletésének és Karinthy egész nő-koncepciójának szubjektív elemei, magánélete szerencsétlen, viszontagságos alakulása azonban megrendítő olvasmánnyá is emelik az ilyen tárgyú műveit.

A fanyar humorú, rendkívül szellemes, olvasmányos filozófiai utópiát csak azok élvezik igazán, akik ismerik Swift Guliverjét.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői

http://legeza.oszk.hu

*

Nyugat · / · 1922 · / · 1922. 7. szám · / · FIGYELŐ

TRÓCSÁNYI ZOLTÁN: KARINTHY FRIGYES: CAPILLÁRIA

Estefelé, amikor a nap a láthatár pereméhez hanyatlik, a városnak nevezett szabályos kőtömegek odúiban különös átalakulás megy végbe: a szép nemnek fiatal és öregebb rétege fésülködni kezd, színesre festi magát, különleges burkokat szed elő szekrényekből, vagy szabadon lógó fogasokról, bódító illatokat fecskendez magára és miután szépen kipucolta magát - otthon marad, vagy elindul hazulról bizonyos, vagy bizonytalan irányban. Ugyanekkor a másik, a gyöngébb nemhez tartozók ruházat gyanánt viselt öt csövüket más színűvel cserélik föl, zsebüket kibélelik különféle értékekkel és vagy otthon maradnak, vagy megindulnak bizonyos, vagy bizonytalan irányban. A szép nemhez tartozók hódító körútra indultak el, a gyöngébb nemhez tartozók, már ti. a férfiak szintén, és ha a két nem két egyede egymásra talál, egyik a másiknak hódolatát nyilvánítja. A hódolatnyilvánítás végeztével a gróf a kaszinóban, a bankfiú a bárban, a baka a kaszárnyában büszkén regéli el a hódítását, mintha valami szenzációs új fölfedezésre jutott volna el, és ugyanakkor a grófkisasszony a szalonban, a polgárleány a konyhában diadalmasan közli a mamával, hogy az udvarló hurokra került, míg a külvárosi kis házmesterleány szendén osztja meg mamájával a bevételt.

Az a bizonyos Don Juan, aki annyi női szívet fűzött már föl óraláncára és borongós délutánokon a kávéházak törzsasztalainál órák hosszat, hatásos szünetekkel, fölényes kézlegyintésekkel adja elő agyafúrt módon kieszelt és pokoli leleményességgel végrehajtott hódításait, sírva fogja végigolvasni Karinthy humoristico-satirico-symbolikus regényét és keservesen fog kiábrándulni imádott donjuani szerepéből: nem ő a Don Juan, hanem ők, a gyönge nők, a hódító Donna Juannák, és nem ők a rabszolgák, hanem mi, az úgynevezett erős férfiak, akik erőnket, vérünket, vagyonunkat és agyvelőnket visszük áldozatul e földi istenségek oltárára. - Ezt a végtelenül szomorú igazságot fogja megtanulni Karinthy Frigyes fantasztico utópisztikus társadalmi regényéből.

Nem egy nőt, nem is egy női típust ismerünk meg a Capilláriában, hanem a nőt, a destillált nőt és nem egy férfit, nem is egy férfi típust, hanem a férfit, a destillált férfit, két egymásra utalt állatfajt, amelyek bár - tagadhatatlanul vannak közös zoológiai tulajdonságaik jellemükben, szokásaikban, törekvéseikben, foglalkozásukban nagyon különböznek egymástól. A nő ragadozó típus, a férfi - jámbor, kérődző háziállat.

Egy orosz politikus írja memoárja bevezetésében, hogy az ember rendkívül komplikált valami; nem csak szavakkal, hanem terjedelmes fejtegetésekkel és magyarázatokkal is nehéz meghatározni, hogy mi voltaképpen. Nincsen olyan alávaló gazember, aki néha ne gondolt, sőt ne tett volna valami jót. És nincsen olyan becsületes, nemes ember, aki valamikor ne gondolt volna, vagy - a körülmények bizonyos alakulása mellett ne követett volna el valami hitványságot. - Tétele alkalmazható a nőkre is: a nő - még bonyolultabb valami, talán még nehezebb meghatározni, hogy mi. Nincsen olyan feslett életű asszony, aki paráználkodása kis intermezzóiban ne érzett és gondolkozott volna olykor-olykor tisztán és nincsen olyan fennkölt lelkű nő, aki valamikor legalább gondolatban ne vétkezett volna. Tolsztoj szerint is téves az emberi természetre, jellemre vonatkozó minden általánosítás. Szerinte nem helyes azt mondani, hogy valamely ember jó vagy gonosz, erkölcsös vagy erkölcstelen, nyugodt vagy heves, okos vagy buta. Az ember olyan, mint a folyó, amely hol lassú, hol sebes, hol kristálytiszta, hol zavaros, hol sekély, hol mély. Tehát tagadja a következetes, egyenletes egyéniséget és jellemet még egy emberen belül is. Karinthy tovább megy; szerinte mindezek felszínes dolgok. Az ember - ember-állat; a faj két alosztályra szakad: férfi-nemre és női-nemre, mind a két nemnek megvannak a lényeges, állandó, uralkodó jegyei és vallás-erkölcs, tolsztoji-erkölcs, genfi-erkölcsök - lényegtelen, változó jegyek. Ő a férfit, meg a nőt akarja látni, az abszolút férfit, meg az abszolút nőt. És a minden lényegtelen vonásától megtisztított, megszűrt, desztillált férfit állítja szembe a megtisztított, megszűrt, desztillált nővel. A tenger fenekén, hová Karinthy ledesztillálja e két külön állat-fajt, férfi- és asszony-kivonatok állanak egymással szemben és hidegen, tisztán látjuk hivatásunkat, erő és hatalmi viszonyainkat a nőkkel szemben.

Bár ez a művelet, az óceán fenekére szűrni le az embert, kissé nehéznek és bonyolultnak látszik, Karinthy regényében - természettudományi fogások ügyes alkalmazásával és némi bravúros szemfényvesztéssel egykettőre megtörténik. Elhisszük, hogy Gulliver régi kedves barátunk, akinek e capilláriai utazása immár hatodik szenzációs utazása, hajótörést szenvedvén, lesüllyedt a tenger fenekére, ahol füleit kopoltyúkkal szerelik fel és minden különösebb nehézség nélkül megkezdi útját a nők országában, ahol a nők, az oihá-k, szépen kitenyésztett női díszpéldányok az urak, míg a bullok-ok, a csenevész, szellemi vágyaknak élő, eszmékért harcoló férfiak az oihák-nak igen-igen szánalmas rabszolgái. Az oihák bullok-agyvelővel táplálkoznak és boldog az a bullok, amely az oihák terítékére kerül. Egyébként a bullokok degenerált alsóbbrendű lények, melyek háborúkat viselnek, nagy tervekkel, szellemi munkával, gyönyörű, monumentális épületek tervezésével és építésével foglalkoznak; olyan magas palotát akarnak építeni, amely a tenger színéig ér. De az oihák miatt semmit sem tudnak bevégezni. Amint munkájuk már-már valami eredménnyel kecsegtetne, jönnek az oihák, valami bódító illattal elkábítják, megölik és a félig kész palotákból kiseprik a bullokokat. Az eszes bullok a kéjeknek élő oihá-nak hitvány rabszolgája és tápláléka, egyetlen hivatása az, hogy gyönyörűségekkel töltse meg az oiha életét.

Gulliver hatodik úti naplója éppen olyan szenzációs, mint az előbbi öt. Ezen az útján is teljesen hidegen és elfogulatlanul igyekszik följegyezni szociológiai és természettudományi megfigyeléseit, de a hideg és objektív természetbúvárból akaratlanul is előtör szubjektivitása, a nők, az oihák iránt való ellenszenve és gyűlölete és - tárgyilagos útinapló helyett - csúfondároskodó szatírát kapunk. Az oihák örömeit kissé nagyítva, a bullok-okéit megkisebbítve látja, mintha egyidejűleg nagyító és kicsinyítő lencse alatt figyelné őket. De - noha az oihák általában véve talán nem is egészen olyan hidegek és kegyetlenek, a bullok-ok nem olyan önzetlenek és szorgalmasak, mint e szociológiai és természettudományi megfigyelésekben rendkívül gazdag útinaplóban, mohó kíváncsisággal, feszült figyelemmel, szemöldökünket összeráncolva lessük Gulliver barátunk minden lépését, melyet a nők birodalmában tesz, nagyokat mosolyogván ama szarkasztikus megjegyzéseken, amelyeket nőgyűlölővé lett Gulliver barátunk az imádott nő gyöngeségeire és mint szociológus, a bullokok politikai küzdelmeire tesz. Egy logikus fantáziának nagyszerű természettudományos torzítása, tréfája ez a társadalmi regény, amely egy kissé különös tanteremben mutatja be a kétlábú tollatlan emlősállat abszolút tulajdonságait.

*

Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba • Capillária

Sorozat: Karinthy Frigyes művei

Kiadó: Kossuth Kiadó

Kiadás éve: 2011

Kategória: humor, sci-fi / fantasy / horror, szépirodalom

Oldalszám: 208

Ára: 1490 Ft

A tudományos fantasztikumról keveseknek ugrik be elsőre Karinthy Frigyes neve, pedig Jókai Mór és Mikszáth Kálmán után egyértelműen ő tette a legtöbbet azért, hogy Magyarországon is meghonosodjon ez a sokszor lenézett műfaj, amit H. G. Wells páratlan regényeinek színvonalán művelt, méghozzá páratlanul természetes, kifinomult, varázslatosan szép nyelvezettel. Nem is szabad összevetnünk vele az utókor produktumait, mivel hamar kiderülne, hogy hozzá képest a mai hazai sci-fi írók döntő többsége kiábrándítóan ügyetlenül használja a szavakat.

Persze felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire tudományosak Karinthy fantasztikus írásai, és a válasz nem feltétlenül kézenfekvő. Annyi mindenesetre egyértelműnek tűnik, hogy a sci-fi legszebb hagyományaihoz híven e két kisregényben megtalálhatók a szerző saját korának találmányai, tudományos és társadalmi tendenciái, mi több, mindkét történet egy-egy nyugtalanító jelenség eltúlzó projekciója. Egyszóval a műfaj elsődleges jegyeit viselik magukon, épp ezért másnak nem is nevezhetők, mint sci-finek. Vagyis – nem rakhatnánk őket más skatulyába, ha nem kerülne bennük olyannyira előtérbe a szatíra és a humor, hogy jószerével elnyomja a tudományos-fantasztikus összetevőket.

Az I. világháború alatt született Utazás Faremidóba és az 1921-ben kiadott Capillária ugyanis nem más, mint a Jonathan Swift által kitalált hős, Gulliver ötödik és hatodik utazása, és hasonlóképp az ír szatirikus és esszéista különös regényéhez, a képzeletbeli seborvos és világjáró ezekben is hihetetlenebbnél hihetetlenebb kalandokat él meg a legélénkebb fantáziájúak számára is elképzelhetetlennek ható, mesebeli országokban. És ahogyan Swift szintén a szatíra legmaróbb vitrioljába mártotta egykor tollát, Karinthy sem fukarkodik az áradozó, dicsőítő megállapítások gunyoros, ironikus visszájukra fordításának példáival, mindenekelőtt az angolok első világháborúban játszott szerepének kizárólag egyféleképp értelmezhető tálalásával.

Az első kisregényben Gulliver a gépek Faremidónak nevezett országába jut el, amikor a repülőgép, amelyen utazik, a pilóta halála miatt irányíthatatlanul tör egyre magasabbra. Mondanom sem kell, hogy a mód, ahogy Gulliver akaratlanul felhívja magára a szolaszik figyelmét, kifejezetten szignifikáns, hiszen az egymással zenei frázisok révén kommunikáló géplények csupán valamiféle kórt, pusztító mételyt látnak az emberben és más biológiai létformákban, és a repülő gépezet nélkül észre sem vették volna őt. A tökéletesen szabályozott, javítható és racionális entitások és az érzelmeiktől hajtva gyakran ostoba baklövéseket elkövető emberiség szembeállításának filozófia, metafizikai mélységeit felesleges lenne itt taglalnom, hiszen Kurt Vonnegut Gépzongorájától a Mátrixig antiutópiák tucatjai foglalkoznak a kérdéssel.

Sokkal földközelibb, és érezhetően Karinthyt magát is jobban foglalkoztatta a nő és férfi ellentétének fel- és megoldása. Ennek feldolgozásához különös aktualitással szolgált a feminizmus egyre határozottabb térnyerése Magyarországon. Így Gulliver ezúttal egy víz alatti világba, Capilláriába vetődik, ahol a csodálatos, istennőkre emlékeztető oihák fogságába esik, hogy megismerhesse társadalmukat és felfogásukat, és lelkiismeretes útirajzíróként beszámoljon az odalent átélt, fantasztikus kalandokról, közben pedig elelmélkedjen az ott tapasztaltak felett.

Inkább nem lőném le a poént, hátha akadnak olyanok, akik még nem olvasták ezt az ezredszerre is hallatlanul élvezetes történetet, annyit mégis fontosnak tartok megjegyezni, hogy a bevezetőként a kisregényhez toldott „Levél H. G. Wells-hez” önmagában is rendkívül tanulságos olvasmány, teli sokat idézett, epigrammatikus megállapítással férfi és nő örök harcáról és kapcsolatáról. Ezek azok az idézetek, melyeket szinte bizonyosan még azok is ismernek, akik soha semmit: sem regényt, sem karcolatot nem olvastak Karinthytól.

A Kossuth Kiadó Karinthy-sorozatában megjelent ízléses kis kötet éppúgy lenyűgöz nyelvi szépségével, mint sziporkázó ötleteivel, néha burleszkbe, sőt, blődbe hajló nagyotmondásával és fintoraival, de mindenekelőtt mesterkéletlennek tetsző humorával. És akárhogy nézzük, e két kisregény valóban fontos és úttörő műnek tekinthető a magyarországi tudományos fantasztikum kialakulásában is. Egyszóval aligha akadhat bárki, aki ne találna bennük valami kedvére valót.

*

Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 1. szám · /

Kardos László: Karinthy Frigyes

I.

A szofisták óta minden filozófiai rendszer egyetlen igaz tengely körül forog, egyetlen probléma körül kristályosodik ki, amellyel szemben feltétlenül állást kell foglalnia mindenkinek, aki egységes világkép tudatosítására vállalkozik s ez az idealizmus és a relativizmus problémája. Vannak-e változatlan ideálok, abszolutumok, amelyek dönthetetlen törvények kapcsai közt tartják világunk pilléreit, vagy tér, idő és egyéniség változó függvénye, relatívum-e minden, amiben hiszünk, amibe fogódzunk. Rendszerek jönnek, rendszerek mennek - a magasra rétegzett filozófiák probléma-állományának középpontjában szinte múlhatatlanul ott mered az örök kérdés, konkrét magjaként az egész gomolygó rébusz-tömegnek. Az abszolútum-relatívum sorsdöntő titka immár nem csupán az elvont bölcseleti érdeklődés tárgya: a praktikus élethez való ezerszálú vonatkozása oly evidens és oly eleven, hogy a megfellebbezhetetlen megoldás - ha ilyen egyáltalán lehetséges volna - legmélyebb gyökérzetében forradalmasítaná az emberi lelket. A történelmi korszakok jellemképét is éppen e problémához való viszonyuk bélyegzi ki a legmarkánsabb vályatokkal. Az abszolútum felé hajló korszakok a tekintélyek tiszteletét, a konzerváló, rendszerező munkát, a szilárd konstrukciót hozták, a relativista korok a rontó elégedetlenséget, a lázadást, a vad szomjú kutatást, a változás-haladás ösztöneit mutatták meg. A szkeptikus, tétova korszakok eseményein és intézményein a filozófiai eklekticizmus kusza ábrái rajzolódnak ki. A mi korunk kétségkívül ilyen eklektikus időszak. Szembefutó eszmeáramlatok ekkora zűrzavarával ritkán rothasztotta meg ilyen mélyen az alkotás erőit és soha toronyerős hitek ilyen roppanással nem zuhantak a földre. nem az országok küzdelme a legiszonyúbb e korban, nem is az osztályoké vagy a különböző egyéneké, hanem az a veszett harc, amely az egy-emberben, a kettővé, hárommá és maga-sem-tudja-hánnyá hasadt egyénben önmagában háborog; az a titáni tusa, amelyben ugyanaz győz, aki legyőzetik, ahol csak a lélek fele nyugodhatik meg olykor, s az is csak a másik fél gyötrelme árán. Az ilyen magát-maró kornak művészi lecsapódása háromféle képet mutathat. A jobbfelől álló művészet szándékosan hűs klasszicitásba búvik, a baloldali megmártózik vérben és könnyben, forr, fetreng és üvöltöz, a középső pedig - minthogy nem részes az egyoldalúság lendületadó áldásában, hanem egyszerre jobb is, meg bal is - a kétely iszonyú görcsében hol ideráng, hol odavonaglik, hol égre néz, hol földre bámul és mikor ájtatos zsoltárt zendítene, rikoltó kacajra fintorítja az ajkát. Övé a marcangoló kínok átka s az őrlő határozatlanság gyalázata, de övé a dicsőség is, hogy szemébe vághatja korának: lelked tükre vagyok! Korunk lázainak, abszolútum és relatívum közt való beteg vergődésének sajátos csiszolású, de igaz tükre a Karinthy Frigyes művészete.

Mindinkább bizonyosnak tetszik, hogy a filozófiai relativizmus kérdésében való állásfoglalás túlnyomóan hit dolga s csak másodsorban logikus agymunkáé. A filozófia kérdéseire általán is jellemző, hogy végleges feleletekkel nem lehet őket elnémítani, de sokszorosan áll ez az abszolútum és relatívum rejtélyére. A vallásos élmény magvát tapogatja az idecélzó vizsgálódás és nem volna nehéz konkrét eseteken bizonyítani, hogy a rejtély megoldására elinduló logikai művelet útját már jóelőre és másíthatatlanul megjelölte a kutató individuum képletekbe nem regulázható, homályos viszonya az istenséghez. Azaz: a relativitás kérdésére nem filozófia, mint tudomány, hanem a filozófus, mint ember, ad választ. A filozófiai szisztémákba átszüremlő egyéniség épp ezen a centrális ponton duzzad elénk először, hogy innen szükségszerűen szétvesse fényét vagy árnyát az egész rendszerre. S ha a hit maga egy-rétegű és éles kontúrokkal elváló valami volna, amely vagy megvan vagy nincs meg, akkor a filozófia története nem is volna másnak elképzelhető, mint két egyszerű és merev képlet örökös viaskodásának, egyfelől az abszolútum, másfelől a relatívum védelmében. Minthogy azonban a lélek egész tartalma keveredés, átmenet és változás, s maga a hit is valami hullámzó és átminősülő, megbetegedő és felgyógyuló, sőt egészen elpárolgó, majd hirtelen tömbösen felsziklásodó, azért a filozófia történetében is az átmeneti rendszerek hosszú sorát leljük a tiszta végletek között.

Karinthy Frigyes a félig-hitetlenek gyötrődő seregébe tartozik. Azok közé, akik megérzik az abszolutum érvényét, de az analitikus elme adataival letorkolják a halkszavú sejtéseket. Ezeknek a lelke örök csatatér: a racionális belátás és a mélyből felködlő sejtelem a tusázó felek.

(…)