Nem voltam ismerős Polcz Alaine környékén. Persze tudtam ki ő, hallottam róla, munkásságáról, láttam a könyveit, de nem érdekelt különösebben. Mikor meghalt újból sokat írtak róla és életéről, akkor figyeltem fel a sokak által emlegetett Asszony a frontonra. Aztán nagyon sokáig csak kerülgettem, mert úgy éreztem, venni kell hozzá a bátorságot, hogy mindazok után, amiket megtudtam róla, el is olvassam. Most mégis megtettem és azt kell mondani, hogy megérte.
Nem egy sétagalopp a könyv. Polcz Alaine első házasságának kezdetéről ír, ami egybe esett a második világháború utolsó évével. Egyértelműen terápiás jellegű a mű, olyan, mintha szüksége lenne rá, hogy ezt így végre leírhassa, hogy mindaz, amit egészen eddig (fél évszázadig!) magában tartott, végre nyilvánosságra kerüljön és mindenkiben tudatosodjon, hogy azok a dolgok a nőkkel a második világháborúban valóban megtörténtek, nem csak mese, urban legend amit az előző érában el kellett hallgatni, hiszen minket felszabadítottak az oroszok. Adott hát egy fiatal lány, aki férjét követve elhagyja Erdélyt és Magyarországon igyekszik meghúzni magát, amíg véget ér a háború. Csakhogy sikerül pont a frontvonalon menedéket találniuk, ahol aztán naponta változik, éppen kié a terület, németeké, oroszoké vagy a partizánoké… Így aztán személyesen tapasztalja meg, hogy viselkednek a felszabadító hadsereg katonái a nőkkel.
Nagyon erőteljes próza, mert annyira tárgyilagos, láthatólag nem irodalmiasságra törekszik, sőt az elején kicsit fura is a rengeteg tényközlő kijelentő mondat, ami később képes arra, hogy valami ésszerű keretet adjon annak amiről szól, annak az embert próbáló tébolyult pár hónapnak. Polcz Alaine tehetségét mutatja, hogy mégis hihetetlenül stílusos tud lenni. S ami a legfőbb erénye, hogy ember tudott maradni, pedig nagyon könnyű lett volna inkább feladni azt és úgy tenni mint olyan sokan: fejet elfordítani, homokba dugni, elállatiasodni.
S érdekes, hogy a kötet, amit olvastam (Pont kiadó Conflux sorozata) tartalmaz két utószót, az egyiket az orosz fordító írta, a másik pedig egy román kiadáshoz készült elemzés. Mindketten mást emelnek ki a könyvből. Egyikük az oroszság kérdését, azt, hogy ő most egy ilyen mű fordítása után hogy tud ezzel leszámolni, másikukat pedig az zavarta, hogy ábrázolja a 40-es évek magyar-román kapcsolatát az író.
Felkavaró egy könyv volt számomra is, azt kell mondanom, pedig én nem a 90-es években olvastam, amikor még nagyobb lehetett a hatása.
