Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi hiedelem és szokás kapcsolódna, mint Luca napjához. Ez a nap éppúgy alkalmas volt termékenységvarázslásra, mint házasság-, halál- és időjárásjóslásra, bizonyos női munkák tiltására, valamint a lucaszék készítésére.

A svéd Luca-napi ünneplés, a „fény ünnepe" például minden bizonnyal a régi pogány fényünnep folytatása. Lux latinul fényt jelent, így kerülhetett az ünnep éppen Luca napjára, a IV. századi mártírnő ünnepére.

Szent Lucia ugyanis a katolikus egyház egyik szentje. A legenda szerint az ókereszény időkben előkelő szicíliai családban született. A fiatal szűzleány egy alkalommal Szent Ágota sírjánál segítségért imádkozott súlyos beteg édesanyja gyógyulásáért. Eközben elaludt, s álmot látott, aminek hatására elhatározta, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja valóban meggyógyult, de a család nem fogadta el a fiatal lány szándékát, és pogány vőlegényhez akarta őt kényszeríteni. Miután Lucia nem tágított elhatározásától, elítélték. Igás állatokkal akartak keresztülhajtani az engedetlen lány lekötözött testén, de az állatok megtorpantak előtte. Így végül megégették Luciát, bár a legenda szerint csak azután halt meg, hogy befejezt imáját.

Sírja fölé később bazilika épült. Mivel Lúcia Jézus Krisztus menyasszonyának vallotta magát, ezért házasságszerző szent, s az eladó lányoknak mennyei pártfogója. Legendája szerint mivel pogány kérője Lúciában legszebbnek a szemeit tartotta, ezért a leány kivájta azokat, és elküldte neki. A Szűzanya azonban még szebbekkel ajándékozta meg. Innen fakad, hogy a szemfájósok védőszentjeként is tisztelik.

Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a Lúcia-magyarul Luca- név a Lux (világosság) szóból származik, s ünnepét az Egyház nem véletlenül tette épp december 13-ra. E nap ugyanis a Gergely-naptár (1582) előtt az esztendő legrövidebb, így legsötétebb napja volt, ami egyúttal a téli napfordulat kezdő napját jelentette.

A néphit úgy tartotta, hogy ez a nap a boszorkányok napja, ezért a nők számára tiltott volt bizonyos munkák végzése; nem lehetett fonni és varrni, mosni, de még kenyeret sütni sem, mert – azt mondták – a kenyér kővé vált volna.

A Szent Luca-alak a sötétség miatt átalakult Luca-boszorkánnyá. A bűbájosok, boszorkányok, rontások ellen úgy védekeztek, hogy Luca előestéjén minden ajtót, ablakot zárva tartottak a gonosz ellen. A kulcslyukba dugott fokhagyma, a bal ajtófélfába vágott kés és a keresztbe állított söprű is elriasztotta őket.

Egyes vidékeken fokhagymával rajzoltak keresztet az ólak ajtajára, s közben mondogatták: „Luca, Luca, távol légy!"

A seprűket is eldugták a boszorkányok elől.

E napon sem kölcsönadni, sem kölcsönkérni nem volt szabad, nehogy a kölcsön a boszorkányok kezére kerüljön.

Akárcsak a téli ünnepkör más napjain, ilyenkor is jósoltak az első látogatóból a várható állatszaporulatra. Ha Luca reggelén férfi lép először a házba, akkor a szaporodás bika lesz, s ha nő, akkor a szaporodás ünő lesz.Luca napkor, ha megverjük a diófát, következő évben jó termés lesz.Sok helyütt Luca estéjén – Luca segítségével készítik el a gyógyfüvekből az orvosságokat az állatoknak.A néphagyományban igen jelentős nap, Luca méhében hordozza az újesztendő reménységeit, igaz gondjait és próbatételeit is.

Luca a baromfiállomány védőszentje is, ezért ilyenkor szokták a tyúkokat „megpiszkálni", hogy jól tojjanak az elkövetkezendő esztendőben, valamint ilyenkor – bizony-bizony, kivételesen – hasznos volt a szomszédtól való lopás.

A legnevezetesebb népi szokás azonban mégis Luca székének faragása volt. Ennek öt egyenő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja. Készítője Luca napjától kezdve minden nap faragott rajta egy kicsit, csak karácsony estéjére volt szabad elkészülni vele. Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke. A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: akác-, boróka-, cser-, jávor-, jegenyefenyő-, kökény-, körte-, rózsa- és somfából. A szék azt a „nemes célt" szolgálta, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszkonyáit. Ugyanis, ha magával vitte az éjféli misére és ott ráállt, nyomban meglátta, ki a boszorkány, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. A hiedelem szerint a leleplezés után azonban a kíváncsiskodó jól tette, ha gyorsan szaladt haza ahogy csak a lába bírta, különben széttépték a boszorkányok. Ez azonban csak akkor sikerülhetett neki, ha az úton hazafelé szüntelenül maga után szórta a mákot, mert azt a boszorkányok kötelesek voltak felszedni, s így nem érhették utol. Miután hazaért, a Luca-széket el kellett égetni.

Szokás volt még tizenkét hagymarészbe egy-egy csipet sót tenni. Abból, hogy nedves vagy száraz lesz-e a só, következtetni lehetett a rákövetkező év hónapjainak esős, illetve száraz időjárására.

A jövendőbeli foglalkozásának megjósolására is volt erre a napra való jóslat. Olvasztott ólmot kellett kanálból hideg vízbe csorgatni, s némi fantáziával kitalálni, mit formáz az.

A víz állítólag a leendő szerelmes képét is megmutatja ezen a napon. A szegedi tájon ezért volt szokása a lányoknak december 13-án halat enni, nem inni rá, hanem a kútba nézni, ahol a víztükörben az eljövendő társ képét látták.

Luca napi szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, hogy karácsonyra kikeljen. Akkor a karácsonyfa alá tették, mint az élet jelképét. Ha karácsonyig minden elvetett szem kikelt, akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani.

szantal.hu