|
Dugonics András:
Magyar példa beszédek és jeles mondások
TIZENNYOLCADIK SZAK. Hasztalanok.
ELSŐ RÉSZ. Hasztalan emberek.
Őtte haszna, aludta bére.
Fele víz, fele voda.
Fele Német, fele Tót.
Vén szűz.[1]
Még a’ kutyának se kell.
Egy pénz ára elevenség sincs benne.
Kóró szentölő.
Annyi haszna, mint döglött lovon a’ patkónak.
Szoptatóra ne tekincs, hogy ha annak teje nincs.
Kéz szegény.
Ebéd után forgattya a’ nyársot.
Nem ér egy fa pénzt.[2]
Semmi se lett belőlle, mint a’ Tót’ fiából.[3]
Néha az el hántt macska fiak jobbak.
Nem ér egy lukas mogyorót.
Nem ér egy hagyító fát.
Nem ér egy férges diót.
Nem ér egy moly ette kucsmát.
Nem ér kopott rokka talpat.
Élhetetlen kodórgó.
Azt hallottam felőlle, semmi se lesz belőlle.
Ebet se ér.
Pipás nemes ember.
A’ kántor se ér valamit énekes könyve nélkűl.
Vas rozsda.
Boldog aszszony katonája.
Pemét rongy.
Néha a’ nagy Orjás is törpe.
Láb mosadék.
Nem posztóba, hanem zsákba illik feje.
Föld terhhe.[4]
Nem adgya meg a’ szántó főld mindenkor a’ magot.
Ő csak kamat tőke pénz nélkűl.
Moslékos dézsa.
Konyha vakarék.
Még a’ disznó él, semmi hasznát venni nem lehet.
Kalamász dugasz.
Számot is alig tesz.
Ő csak ott jó katona, holott gombócokkal lőnek.
Semminek se embere.
Soha se lesz a’ kákából oszlop.
Tetves bunda. Kotsi por.
Mit használ a’ vaknak, hogy az apja látott.
Kóci por.[5]
Rongyos szűr.
Hamu pipőke.
Illyet minden bokorban lehet találni.
Kutya martalék.
Eszem iszom ember.
Alpári ember.[6]
Nagy bibasz ember.
Hideg lakatos.
Soha éltemben oly nagy mi haszna embert.
Semmire való. – Semmire kellő.
Aszszonyi vigasztalás.[7]
Hideg kovács. – Torma féreg.
Csávába, vagy is inkább cserbe való ember.
Se kukó, se pizse nem lesz belőlle.[8]
Scitiai magánosság.[9]
Csere bogár rosz csőszsze a’ cserének.
Hitván disznónak bőre se jó.
Füst faragó.[10]
Akár hová tér, rak és ront.
Otthon is porban hevert.
Téli nap.[11]
Sári vari Labanc.[12]
Pozdorjának haszna az el temetés.
Pápa’ katonája.[13]
Semmit se látni, se keze, se esze után.
Vakarcs. – Szemét domb.
Ki szegénybe bízik, nádra támaszkodik.
Gyík leső.[14]
Ágy’ terhhe.[15]
Tót kölönc. – Koldús tetű.
Tetű vár.
Here a’ kaptárban.[16]
Szemét ember. – Izék ember.
Illő fillő cinkos. – Mécs cserép.
Szemét szekrény.
Kofic ember. – Kenyér rágó – vesztegeőt.
Szalma török.
Láz.[17]
Láb mosadék. – Korom mocsok.
Aluszékony.[18]
Koszos malac.
Tátott szájú.
Kutya pecér. – Lomha béres.
Hátúl keze, előre lába.
Egy szalma szálhoz se nyúl.
Feleségének keresettyébűl élő élhetetlen ember.
Kebelében keze, egy más mellett lába.
Kára katona.[19]
Szúnyog tapodó Úr.
Hídon ácsorgó kamasz.
Szalmábúl van kopiája.
Zsebében keze, ölében lába.
Mind a’ két kezére henyél.
Egy újjal nem illetne valamit.
Maga kenyerére se erőlködik.
Minden nap ünnepe van.
Minden nap bé harangoznak néki.
Egy napot egész esztendőnek gondol.
Ösmerem az abroszt, szöszbűl fonták.
Kuckója vára, tetűje tábora.
Azt véli: hogy szájjába száll, a’ süllt galamb.
Dolga miatt mindenre rá ér.
Kinek semmi dolga, akaszsza fel magát.
Lajha néki még a’ lépésse is.
Nem bizhacc emberségére egy haj szálat.
Semmire rá nem vehetni.
Bótos legény vevő nélkűl.
Semmivel se gondol.
Hid árendás. – Fűzfa deák.
Vakundok állya az őrt.
Kutya tej a’ homokon.
Vadóc, és Tarackos főd egy hasznú.
Alább való a’ sajt kukacnál.
Alább való a’ pondrós kutyánál.
Alább való a’ fa szúnál.
Alább való az élő húsba esett nyűvnél.
Köles fúró.
Olybá tartyák, mint a’ béka csigát.
Ha taszittyák tovább áll.
Fűz fába oltott alma.
Kutyának első kölkke.
Se korongja, se sara. – Se írja, se szelencéje.
Se foga, se agyara. – Se téntája, se tolla.
Se könyve, se esze. – Se vize, se medencéje.
Se ijja, se tárgygya. – Se ekéje, se ökre.
Se felesége, se fia. – Se íze, se foga.
Se ökre, se szamara.
Gyütt mint kerengő.
Egy vén leány annyit ér, mint egy meg írott, de el nem küldött levél.
Ki adtak rajta, mint sör főzők az ürmön.
Szövetséget akart a’ halállal kötni.
Füvet keres a’ halál ellen.
Eső után nött gomba, benne a’ féreg.
Nem ér egy fa poturát.
Ruha réz (az az: olyan, ki a’ ruhát hamar rongyosítya).
Maga se tudgya, mire nézi a’ nap fényt.
Úgy áll ott hasztalanúl, mint ha le szegezték volna.
Béka lencse. – Semmi ember.
_________________________
[1] Gróf Haller János (Erdélynek kormányozója) háromféle embereket türhetetleneknek lenni mondott. I-ször: A’ vén Irászt: mert ha valamit ért volna előbbre mehetett volna. II-szor: A’ deákos koldúst: mivel csak azért láccattatott az oskolákat járni: hogy deákúl koldúlhasson. III-szor: A’ vén szűzeket: mert ha jók lettek volna, bizonyosan férjhez mehettek volna. Bizony mondott is ezekrűl valamit azon tapasztalt úri ember.
[2] Némely azt mondta vetekedő társsának: én téged’ tízszer hamarébb el adhatnálak, mint te engöm’ egyszer – El hiszem (mond emez) mert te oly alá való vagy: hogy egy fa pénzt nem kaphatnék éretted.
[3] Egy Tót’ fiát a’ szomszéd faluba akarván körösztölésre vinni őtet tarisznyájába erősen bele dömöcskölte, és hátára vetette. Tél lévén (az is a’ csikorgó) a’ gyermek meg fagyott, és semmi se lett belőlle. A’ Pap előtt ki vévén őtet a’ tarisznyából, és meg horgadott újjait látván, csak azért sajnállotta halálát, mert a’ mint újjai mutatták akár minő korcsmában jó dudás lett volna belőlle. De ime mostanában (úgymond) semmi se lett kedves fiamból.
[4] Ez a’ köz mondás régibb, sem mint gondolnánk. Élt vele Homérus. De Athenens ily történetet ragaszt hozzája: Stratonik nevű hárfás iszonyú tenyeres talpas zömök ember volt, még se adta magát valami dologra; hanem városokrúl városokra, ott is házrúl házra kóborlott, és hárfázással kereste kenyerét. Midőn egyszer Korinthusba (Görög országnak egy fő várossába) érkezett, egy okos, és tisztességes aszszony igen álmélkodva nézett vala reája. Mely dolgot amaz hasznára akarván fordítani: szeges szemléléssének okát meg kérdezte tőlle. Kérdéssére az aszszony ezen feleletét adta: azon csudálkozom: hogyan hordozhatott anyád kilenc holnapig, mivel városunk már is vajudik, hogy benne csak egy napot töltöttél.
[5] Kóc, vagy Kócs. Komárom vármegyében egy falú, arrúl nevezetes, hogy a’ szekereket leg először ott kezdették faragni, és azokat Kóci, vagy Kócsi szekereknek, végtére csak kocsiknak mondották. Lásd Etelkámban ennek bővebb le irássát a’ 48-dik Jegyezetben. Kóci falurúl sok el készűltt kocsikat vivén, annak haszontalan porát nem szerették az emberek.
[6] Ezen egygyűgyűeket értünk, azon történetrűl, hogy Alpáron meg hagyta magát csalattatni Zalán, midőn a’ fehér lovakon országját is el adta.
[7] Egy különös erkölcsű aszszonnak férje meg talált hírtelen halálozni, kit ő szeretni láccattatott, és nagyon szivére venni halálát. Sok érdemes aszszonyok jöttek hozzája: hogy kedves Urának halála után vigasztallyák őtet. De ő ezt mondotta nékik: hogy most néki az aszszonyi vigasztalásra nincsen szüksége, mivel egy férfi az illyenekben tudósabb volna száz aszszonnál.
[8] Rohonc melléki köz mondás: holott kukó tojást tészen; pizse pedig csirkét. Midőn fiának azt mondgya az annya: se kukó, se pizse nem lesz belőlled, azt akarja mondani: hogy semmit sem ér. Ott tehát közönségesen kukónak nevezik a’ tojást; és ha valakire meg haragszanak, azokat ló kukóval, az az: ló tojással kénállyák. A’ kukónak ezen szerkeztetésse másutt is kelendő.
[9] Azt mondgya N. Sándor előtt egy Scita: a’ Scitiai magánosságot, már régtől fogva nevetik a’ Görögök. Mi még is inkább lakunk szállásainkon, hol kevesek az emberek, mint a’ városokban, avvagy gazdag falukban. Curcius L. 7. C. 21.
[10] Az al főldön a’ kémény söprő olaszt füstfaragónak nevezik. Hasztalannak is mondgyák, mivel magok tudgyák kürtöjöket ki söpreni.
[11] A’ téli napot főképpen a’ ködös üdőkben, midőn körösztűl nem verhette magát a’ temérdek homályon, nem szenvedhetvén a’ Jobbágyak, arra kérték Urokat: hogy a’ munkára más napot csináltattasson; e’ mostani jó lenne második hóldvilágnak.
[12] Az az: oly haszontalan gyalog katona, ki maga védelmére sárbúl várat épített.
[13] Ezekrűl azt mondgyák: hogy ha ködös az idő, vagy csak egy csöp essőt éreznek a’ kaszárnyából ki nem mennek. Sőtt: ha holnapra harcot üzennek, azt mondgyák, el megyünk szívesen, ha az Isten és az üdő engedi.
[14] Ama kis kardokat, melyeknek e’ fitogtatásnál egyéb hasznok nincsen, gyík lesőknek csúfolták az igazi Magyarok. Nagy kelettyük volt ennek előtte. De 1790-dikben fel állván a’ Banderiumok nem csak a’ fiatalok, hanem ezeknek példájok után az éltesebbek is széles kardokat csináltattak magoknak.
[15] Némelyet ki az aluvásban telhetetlen vala, meg kérdezte jó baráttya: mért alunnék annyit? azért (úgymond) hogy henyélőnek, az az: semmit se tévőnek ne mondgyanak.
[16] A’ méhek között temérdek sok a’ kan, melyeket heréknek neveznek. Egy pedig a’ nyőstény, melyet királynénak mondanak. Ezeken kívűl vannak harmadszor olyas méhek, melyeket dolgosoknak hívnak. Ezek se kanok, se nyőstények, hanem csupa méz gyüjtők. Ezek a’ kan heréket minekutánna hasznokat immár nem láttyák, hogy a’ mézet héjjában ne egyék, mind le öldösik. A’ heréknek nincsen fullánkjok.
[17] A’ láz, és váz között külömbség vagyon. Váznak azt nevezik a’ Boncolók: melyben a’ hólt embereknek meg főzött csontyait oly rendbe ragasztyák öszsze, melyben életyekben voltak. Láz pedig annyit tészen mint az az ijesztő, melyet a’ kertekben fel állítanak, a’ madarak ellen. Ezzel a’ madarakat fel is lázíttyák.
[18] Csuda dolog: hogy a’ mint Marcius Galeottus írja, Mátyás király az akkorbéli ország nagygyainak aluszékonyságokról szóllván, azt nehezteli: hogy reggel hat óráig is alusznak. Már mostan azt se mernénk mondani aluszékonnak, kit az ágybúl kilenc óra vet fel. Talán két száz esztendő múlva dél tájban fognak fel kerekedni alvó ágyokbúl, a’ hivalkodó emberek, még se fogják őket aluszékonyoknak tartani. Változik a’ világ, változnak a’ szokások is, de némelyeknek tapasztalások szerént mindenkor roszszabbra.
[19] Kára katona nevezetű madarak, Szeged körűl a’ Tiszában eleget úszkálnak. Nevezetét alig, ha a’ Törököktűl nem vették, kiknél Kára annyit tészen, mint fekete. Így a’ fekete tengert is Kara dengisnek nevezik. Ez a’ madár is fekete, és hegyes orrú. Haszonra nem vadászszák, mert hússát nem eszik. Kis halakkal él úszásában. Akkora, mint egy hólló.
|
