KLAPKA GYÖRGY
_______________________________________________
BAKUNIN MIHÁLY ÉS A MAGYAR EMIGRÁCZIÓ.
Minap megemlékeztünk Chiala olasz senator könyvéről, mely a kiegyezés pragmatikus törté netéhez becses adalékokkal járult az olasz politika akkori eseményeinek és törekvéseinek szín falai mögül. Majdnem napról-napra látnak nap világot emlékiratok és följegyzések, melyeknek előadásai a szereplők közvetetten tanuságtételével teszik teljesebbé annak az európai titkos for radalmi propagandának és rugóinak ismeretét, mely a 48-iki rázkódásokat követő években oly merész kézzel készült belekapni az európai alakulások kerekébe. A magyar üggyel bensőleg kapcsolatos ezen tervek és mozgalmak egy jó részéről lebbentik föl a leplet az orosz nihilizmus atyjának nevezett s nemrég elhalt Bakunin Mihálynak most kiadott hátrahagyott levelezései s iratai is az emigráczióból, a melyeket az orosz Dragomanov rendezett sajtó alá s látott el bevezetéssel.
A legérdekesebb forradalmi rajongók egyikét ismerjük meg a levelekből, a ki valaha élt. Bakunin mondhatni legszélsőbb árnyalatát kép viseli az eszmék azon apostolainak, kik a létező társadalmi és állami rend teljes felforgatását tűzték ki czélul. Működésének, forradalmi izgatásainak azonban csak a prágai kongresszustól kezdődő időszakára vetnek világot fennmaradt iratai.
A prágai kongresszusnak tudvalevőleg leg közelebbi czélja volt, hogy Ausztriában és Magyarországon a szlávság helyzetét körvonalazza szemben azokkal a mozgalmakkal, melyek egy felől Magyarországon a magyar nemzet felsőbbségére, másfelől pedig Ausztriában a német túlsúlyra törekedtek. Tudjuk, hogy ez az ellen mozgalom két irányban jelentkezett: az egyik az eddigi állapot fenntartását óhajtotta, míg a másik a monarchiának szövetséges föderatív állammá alakítását tűzte ki célul. Ez utóbbi célnak előkészítésére hozta szóba a horvát Kukuljevics először a kongresszus eszméjét, melyet aztán a frankfurti parlamenttől fenyegetett csehek siettek megvalósítani.
Az 1848 június 1-én megnyílt prágai kongresszuson Bakunin is jelen volt, s mikor a kongresszus a közbejött ügynevezett pünkösdi fölkelés következtében feloszlattatott — mely fölkelés egyik fő kolomposa Springer szerint állítólag egy a magyar kormány által titkos bujtogatóul küldött Turánszky nevű tót kém volt, ki maga buzdította a prágai lakosságot torlaszok emelésére — akkor Bakunin elhagyva Prágát, a szláv demokratáknak a magyar függet lenségi ügy számára való megnyerésében kereste politikai feladatát. Sikerült is neki össze köttetést hozni létre e czél érdekében számos lengyel hazafival, s a magyar forradalmi kormány diplomácziai megbízottjai közül különösen gr. Teleki Lászlóval.
Egyébiránt hogy a tulajdonképpeni pánszláv eszme csak alaktalan agyrém, azt Bakunin hagyatékából megtanulhatjuk. Elég csak arra a két proklamácziójára hivatkoznunk, melyeknek egyikét az Internationale lengyel osztálya programjaként, másikat pedig az említett prágai szláv kongresszuson tett közzé s melyekben majdnem egy lélekzetvételre homlokegyenest ellenkező szempontból tekinti a magyar ügyet. Amabban azt mondja: «Testvérkezet nyújtunk a nagy szláv törzs minden testvérének, kik, mint mi, idegen járom alatt, moszkvai, német, magyar és török járom alatt epednek,— holott még emebben tartózkodás nélkül kimondotta, hogy a mit akarnak, az az osztrák császárság teljes felbomlása, mert Ausztria felbomlása az osztrák egységben leigázott sok népfaj mindenikének megváltása és fölszabadítása, Európa szivének fölszabadítása, «ezért — teszi hozzá — világos, hogy ne künk most Magyarországon Windischgrátz ellen és a magyarok mellett kell állást foglalnunk.
Tizenöt évvel utóbb meglepetve látjuk, hogy Burovjev tábornok kormányzó iránt is azért van lelkesedéssel telve Bakunin, mivel, ő — úgy mond— barátja a magyaroknak, barátja a len gyeleknek, s meg van győződve hogy az okos orosz külpolitika első lépése Lengyelország helyreállítása és fölszabadításai). Persze a dictatura szükségesnek látszik előtte, hogy Orosz ország hatalmát Európában helyreállítsa, de ezt a hatalmat mindenek előtt Ausztria és Török ország ellen fordítaná, hogy a szlávokat fölszabadítsa, s nem egy egyetlen pánszláv monarkhiát, hanem egy szabad, habár összetartó szláv szövet séges államot alapítson. Mennyire ellentétben állanak ezek a jámbor magasztalások Varsó vérengző dictatorának vadállati tetteivel.
A kik szájukból így fújnak egyszer hideget, máskor meleget, a kik az Ausztria járszalagja alól fölszabadult Magyarországot ép úgy nem akarják, mint a birodalmi czentralizáczió politikájába beolvasztott Magyarországot, azoknak ítéletére és látkörére nem sokat lehet adnunk; csak azt lehetne csodálnunk, ha akadtak volna magyar politikusok, kik Bakunin és a hozzá hasonló álmodozók terveiben csak egy pilla natig is komolyan hittek s azokat elősegíteni törekedtek volna.
Ámde a magyar emigrácziónak Bakunin és társaihoz való viszonya alig volt több a platonikusnál. A lengyel fölkelés idejében Florenczben, hol akkor Bakunin is tartózkodott, Pulszky és Klapka gyakrabban érintkeztek a rajongó orosz emigránssal, de úgy látszik, kölcsönös bizalom még sem fejlett ki köztük, Bakunin rendesen jól van értesülve a magyar bizottság előkészületeiről, tudja, hogy a lengyel ügy vezetői keresik az olasz párttal, valamint a magyarokkal és délszlávokkal való összeköttetést, s hogy Klapka az olasz kormánytól mintegy 150,000 frankot kapott a magyarok közt s különösen a magyar hadseregben való izgatás céljaira; de míg Kossuth és társai hittek III. Napóleonban, addig Bakunin előre sejtette, hogy ez oldalról minden remény hiábavaló, daczára annak hogy érezte kezét a délszláv és magyar mozgalmakban, s keserű iróniával jegyzi meg, hogy az olasz kormány nem egyéb mint Napóleon eszköze.
Sem a magyar emigránsok, sem az azok terveiben élénk részt vevő hírneves német forradalmár és tudós, Vogt Károly, nem voltak távolról sem a Bakunin-féle szélsőségek emberei. ezeket lenézőleg forradalmi diplomatáknak, bourgeois-demokratáknak, de épenséggel nem a nép embereinek nevezte. 1864 márczius 4-éről irva Florenczből, így jellemzi őket: «Vogt Károly Klapka elválhatlan barátja, kik reggeltől estig összedugják fejeiket. Vogt a legmelegebben érdeklődik Napóleonnak piemonti és magyar tervezgetései iránt s Németországgal való össze köttetéseivel igyekszik ezeket a német forradalmi tervekkel kapcsolatba hozni. Vogt roppant, mondhatnám megingathatlan bizalommal van telve Napóleon csillaga iránt . . . Pulszky és neje, kiket meglehetős gyakran látok, teljességgel nem osztoznak az ő, és barátja, a tábornok magyar álmodozásaiban, sőt egyenesen lehetet lennek tartják ez évben egy önálló magyar fölkelés létrehozását, de hozzáteszik, hogy ha Olaszország komolyan fölkél, akkor Magyarország is föltétlenül követni fogja példáját.» Levele végén is inti barátait, hogy el ne hagyják magukat túlságosan ragadtatni Klapkától.
Bakunin nézetei, törekvései azonban nem csak a magyar emigránsoknál találtak kevés visszhangra, maguk az orosz forradalmárok is rendre mind meghasonlottak vele, s csak kevesen helyeselték túlzásait. Gondolkodása, állam bölcseleti elméletei a legszárazabb modorúak s a hegeli filozófia meddő formulái békójában vergődtek, s azonkívül magánéletének nem épen minden gyanúsításon felül álló árnyoldalai sem voltak alkalmasak arra, hogy személye köré csoportosítsák egy ma már politikailag teljesen különvált, habár még mindig érintkezési pontokat kereső kettős eszmeiránynak, a nemzetközi szocziálizmusnak és a pánszláv föderalizmusnak híveit. —r.
VASÁRNAPI ŰJSÁG SZÁM. 1 8 9 5 . 4 2 . ÉVFOLYAM
|