Miért támadnak a kutyák?

Jávor Béla jegyzete

A Duna és a Sugovica összefolyásánál állok és nézem a vizet. Június 6-ika van, holnap tetőzik a Duna Budapestnél, de én harmadik napja itt vagyok Baján, ahol még csak várják a nagy vizet. Nem először és nem utoljára, mert a Duna, mint minden folyó, ha sok eső esik, kiárad. Nézem a vizet, amelyik már most alig fér el a medrében, a Sugovica színültig tele, a Pandúr-szigeti oldalon már elhelyezve a homokzsákok, de nem úgy néznek ki, mint amelyek megfogják majd a vizet. Máskor tíz méterrel alacsonyabb a mederben a víz, most teljesen tele van. A bajai házak pincéjében is megjelent a víz, húsz centi vagy fél méter, bizonyítván tele a talaj vízzel.

Mi ez ahhoz képest, hogy Edelényben az ablakon jön be a víz, Borsodban majd négyezer embert már ki kellett telepíteni, házak tucatjai dőlnek össze, elmosva javakat s a javakhoz kapcsolódó életeket. Nézem a híradót, azt a méltósággal szenvedő embert, akit fojtogat a sírás, amint a teherkocsira rakott ingóit nézi, s tudja, mi ez a semmiség ahhoz képest, amit elvitt a víz. Egy élet munkája - szoktuk ilyenkor mondani, mert tényleg egy életé. Hát csak ennyi egy élet munkája? - teszem fel magamnak a kérdést s rögtön meg is felelem egy nem-mel. Egy élet munkája természetesen nem csak anyagi javakban mutatkozik meg, hanem felnevelt gyerekekben, megszületett unokákban, jól megoldott perekben, sikeres operációkban, szépen belőtt gólokban, egy jól megírt s gondolatokat ébresztő regényben, egy szépen megmunkált szerszámban, egy tisztességgel betakarított szürettel. S abban az ölelésben, amelyre ő is, meg én is emlékszem. És mégis nem csak lélekből és szellemből áll az ember, de anyagból is. - Üres hassal nem lehet himnuszt énekelni - mondta volt Szabó Dezső, mielőtt falujával együtt elsodorta őt is a történelem és - mennyire rímel a mondáshoz - éhen halt az ostrom alatt. Üres hassal nem lehet? Lehet, csak nehéz, mert ezt a Csobánci levelet sem tudnám könnyen megírni, ha nem a bajai kertben ülnék a hársfa alatt, hanem derékig a vízben.

Vízözön már nem lesz, ahogy azt az Úr megígérte s bizonyságul adta a szivárványt. De esők lesznek, s áradások is, s persze ilyenkor kellene higgadt fejjel elgondolkodni, mert nekünk is közünk van az árvizekhez. Vásárhelyi Pált a mai zöldek már rég megennék reggelire, ha most fogna neki a Tisza szabályozásához. S lehet, igazuk lenne, mert a Tisza arra lett teremtve, hogy minden évben kiöntsön, s ezt azóta is megteszi. A különbség, hogy azelőtt lakatlan legelőket öntött el, most az ártérbe épített házakat. Botor dolog ártérbe építkezni? Persze hogy az. A Tisza szabályozásával elvesztettük a lápokat, a szittyókat, a fokokat, benne sok hallal és madárral. Én már sosem fogok lápi csíkot enni, amelyről Krúdy azt írta, amikor élve a káposztás levesbe dobják, a háziasszonyok kiszaladnak a konyhából, úgy sír, mint egy csecsemő. Viszont minden évben milliárdokat költünk gátakra, védekezésre, homokzsákokra, s ha szerencsénk van, akkor megússzuk, ha nincs - mint az idén is - akkor átszakad a gát. Leonyid Iljics Brezsnyev még a Szovjetunió zenitjén elhatározta, hogy fordítsanak meg egyes szibériai folyókat, ne délről folyjanak északra, hanem fordítva. Nem olyan kis folyókra gondolt, mint a Bódva, vagy a Ronyva, inkább Dunánál is nagyobbakra, mint a Jenyiszej. Őrült gondolat, hál' Isten lekerült a napirendről. És mit nyertünk a Tisza kanyarjainak levágásával? Legelőket, szántókat, építési telkeket. És mit vesztettünk majd minden évben? Kiázott vetéseket, összedőlt házakat, amelynek terhét egy ország fizeti.

Nyolcadik hete ömlik az olaj a Mexikói öböl vizébe. Nyolcadik hete, napi 900 ezer liter. Ez három nap alatt feltöltené a margitszigeti uszodát, de nem három, hanem ötven napja folyik. Az olajfolt lassan és biztosan halad a louisianai partok felé, de már elérte Floridát is. A halászok már elvesztették a kenyerüket, most jönnek a turistákat fogadók, a vendéglősök, a szállodások, az ingatlanosok. Pedig mindenki, aki ért hozzá, aki erre engedélyt ad, aki ilyet épít, letette a nagyesküt, hogy a tengeri talapzatból olajat kinyerni abszolút biztonságos. Ezerötszáz méter mélyről is. Tömegével dolgoznak a fúrótornyok, a Közel-Keleten, az Északi tengerben, az amerikai partok mentén. Ma már tudjuk, bárhol, bármikor természeti katasztrófa keletkezhet. A tengereknek nagy az öntisztulása, de a napi 900 ezer liter meglehet még nekik is sok. Pusztul a Mexikói öböl, a louisianai halász nem fog több halat, egy élet munkája tűnik el ott is. Mi közöm nekem ehhez itt Baján? Van közöm, mert egy hajóban ülünk, s ennek a hajónak a neve: Föld.

Két éve barátaimmal Krakkóból a Magas-Tátrán keresztül jöttünk haza, Ótátrafüred, Lomnic, Csorba-tó, mind üres, turista egy se. Miért? Mert hat éve, 2004. november 19-én, egy őszi napon a vihar kitördelte a fenyőfákat. Nem ezret, milliót. A Tátra, amit én is annyira szerettem olyan, mintha szőnyegbombázás után lenne. Siralmas. Ötven év nem lesz elég, hogy újra olyan legyen, mint ama nap előtt.

Új radar kell a Mecsekbe - mondá a NATO, amelybe oly régen vágytunk, s amelybe tíz éve végre bejutottunk. Csak hát a bánáti bazsarózsa. Mi a fontosabb, emberek millióit védő radar vagy az a párezer virág, amely persze csak itt lelhető fel, védendő érték. Látszólag a kérdésre egyszerű a válasz. Ha így tesszük fel. De ha úgy, hogy évente hány ezer faj tűnik el radarok, olajkutak és megregulázott folyók miatt, akkor már nem olyan egyszerű a válasz. A civilizáció nagy dolog, az angol wc, a gombnyomásra érkező melegvíz, a mosógép a fékezett habzású mosóporral, az óránként 130 km-t legyűrő automobil mind az, de a civilizáció nem egyenlő a kultúrával. A kultúra érték, a civilizáció kényelem. Kultúra akkor is volt, amikor a fentiek még nem voltak s minél kényelmesebben élünk, annál jobban fogy a kultúránk. Valamikor a XVIII-ik századtól egyre több a civilizáció s egyre kevesebb a kultúra, pedig az egyik nem helyettesíti a másikat. A civilizáció jó dolog, ha a kultúra ellenőrzése alatt tartjuk. A baj az, amikor a kettőt csereszabatosnak véljük, s elájulunk az egyiktől a másik rovására. A gőzmozdonytól kezdve az emberiség élete egyre növekvő sebességű. A postakocsi három napig ment Budáról Bécsbe, ma két óra alatt ott lehetünk. XII. Károly svéd király 14 nap alatt lovagolt fel Isztambulból Stockholmba, ma a svéd királynak erre négy óra elegendő. Amerikába egy hétig ment a gőzhajó, amikor másfélmillió honfitársunk tántorgott ki rajta, ma nyolc-tíz óra elegendő. S ez csak a távolság, de a rohanás áttevődött egész életünkre. Ma egy nap alatt háromszor-négyszer annyit végzünk, mint régen. Mindenki siet, és semmire sincs idő. A riporter nem engedi megválaszolni a kérdést, mert már a következőt akarja feltenni, a mennyiség lett az úr és elvész a mennyiség oltárán a minőség. Mindent sietve végzünk, kapkodva eszünk, gyorsabban beszélünk. Ezzel foglalkozók kimutatták az utóbbi százötven évben a beszéd is felgyorsult. 1869-ben 26, 1889-ben 44 szót mondtunk ki egy perc alatt, a hatvanas években már ötven szót, ma több mint hatvanat.

S persze a globalizáció. Arany János idejében - bár akkor még nem fúrták meg a tengert olajért - de ez a hír, jó ha egy hét alatt ért volna ide. Pázmány Péter idejében soha. Ma reggel hallgatom a híreket, Peruban lezuhant egy négyszemélyes kis repülőgép, mindenki meghalt. Négy ember Peruban. Ez a hír legfeljebb Peruban hír, nem nálunk. Tegnap esett meg, ma reggel már a fülemben van. A híradóban látom azt a Bangla Desh-i kompot, amelyik felborult, háromszázan odavesztek. Szörnyű? Az, de nem Magyarországon, hanem Bangla Desh-ben, de mert a hír egy perc alatt ért ide, a hírszerkesztő bemondatja. Miért? Mert katasztrófa. Valóban az, de miért kell nekem a világ összes katasztrófáját tudnom? Mit szolgál ez? Szorongást szül, rosszkedvet, egyeseknél depressziót, mert naponta százával zúdulnak ránk a rossz hírek. Kellene egy rádió, ahol csak jó híreket mondanak: "Jávor Béla este együtt vacsorázott a barátaival a Károlyi étteremben, jókedvűen megbeszélték a világ folyását, időnként nagyokat nevettek, a vacsora kiváló volt. Este hazament, a fiával megivott egy-két fröccsöt csobánci rizlingből, majd jóízűen aludt reggelig". Ez sokkal jobb hír, mint a perui négyszemélyes repülőgép. Mert ez a hír épp úgy nem érdekel senkit, mint a másik, de jókedvet ébreszt.

Már megint támadnak a kutyák. X faluban egy kisgyereket martak meg, Y helységben egy öregasszonyt marcangoltak szét. A kutyák, az ember legrégebbi segítői. Miért támadnak? Megmondom. A folyók irányának megváltoztatása miatt, a tengerre telepített olajtornyok miatt, az atomerőművek miatt, amelyek tökéletesen üzembiztosak, ha betartják a technológiát. De az ember nem gép, az ember azért ember, mert néha hibázik. Mint 24 éve Csernobilban.
Mindez miért van így? Mert még mindig ott tartunk, mint Ádám és Éva a Paradicsomban. Azt gondoljuk ma is, amit akkor gondoltak ők. Hogy ha megeszik az almát, akkor olyanok lesznek, mint az Isten. Energiát teremtünk a tenger alól, meghatározzuk, merre folyjon a Tisza, mit tegyenek az atommagok. A mai Ádám semmit sem változott, még mindig azt hiszi, csak egy almaharapásnyira van az Istentől. Azt hiszi, épp úgy beleszólhat a teremtésbe, mint az Isten, mert hisz kettőnk között nem áll más, csak egy harapásnyi alma. "Amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek!" - mondta volt Lucifer, s ma is mindennap beleharapunk az almába. S még az sem zavar, ha vásik tőle a fogunk. Vásik a Tisza-parton, vásik a louisianai partokon, vásik Csernobilban. Mert ma sem ismerjük fel a különbséget, hogy van a Teremtő és van a teremtett. Mert bizton nem hat nap alatt, de mégis csak kellett valaki, aki ezt a világot összes folyóival, hegyeivel, galaxisaival, az embert az agyával, neuronjaival, a földet a gravitációjával megteremtette. Ezt már Arisztotelész is felismerte, aki nem volt, mert nem lehetett keresztény, de hisz ehhez nem kell kereszténynek lenni. A Mozdulatlan mozgató - nevezte meg, aki a sor elején áll, aki nélkül a lánc további szemei nem jöttek volna létre. Az evolúció igaz, hát persze, de ezt a világot mégsem a vak véletlen szülte. Ha egy utasszállító repülőgép összes alkatrészét kiterítem a repülőtér betonjára, van esély arra, hogy egy forgószél összeállítsa belőlük a Jumbo Jet-et? Ugye tudjuk a választ. Hát ezért támadnak a kutyák. Mert újra felmondatott a szerződés, az a szerződés, amely még ott köttetett valaha a Paradicsomban, még az alma affér előtt. Mert ismét azt gondolja az ember, hogy elég önmaga istenének. Mert amíg az ember nem ismeri fel teremtettségét, addig a természettel vívott harcban nem kétséges ki lesz a vesztes. Az alma ma is ott lóg a fán, s minden jöttment Lucifer arra bíztat, harapj bele!

S közben ömlik az olaj.

_________________________________________________________________

MAGYAR KATOLIKUS RÁDIÓ

http://www.katolikusradio.hu/?m_id=4&m_op=viewmusor&id=224283

Adásidő: 4 hetente vasárnap 14:45-kor
Ismétlés: kedden 19:45-kor

A műsor indulása: 2009.04.19.
Kategória: publicisztika
A műsort készíti: Kulturális szerkesztőségMunkatársak: Jávor Béla



Eddig összesen 16 műsor és 9 ismétlés volt adásban.

Legutóbbi műsorok:2010. 06. 15. kedd 19:45 Csobánci levelek (ism.)
Jávor Béla jegyzete
2010. 06. 13. vasárnap 14:45 Csobánci levelek >>> bővebben...
Miért támadnak a kutyák? Jávor Béla jegyzete
2010. 05. 18. kedd 19:45 Csobánci levelek (ism.)
A szegény magyarokról. Jávor Béla jegyzete
2010. 05. 16. vasárnap 14:45 Csobánci levelek >>> bővebben...
A szegény magyarokról. Jávor Béla jegyzete
2010. 04. 20. kedd 19:45 Csobánci levelek (ism.) >>> bővebben...
Választás közben. Jávor Béla jegyzete
2010. 04. 18. vasárnap 14:45 Csobánci levelek >>> bővebben...
Választás közben. Jávor Béla jegyzete
2010. 03. 23. kedd 19:45 Csobánci levelek (ism.) >>> bővebben...
Születésnap. Jávor Béla jegyzete
2010. 03. 21. vasárnap 14:45 Csobánci levelek >>> bővebben...
Születésnap. Jávor Béla jegyzete
2010. 02. 23. kedd 19:45 Csobánci levelek (ism.) >>> bővebben...
Rendületlenül. Jávor Béla jegyzete
2010. 02. 21. vasárnap 14:45 Csobánci levelek >>> bővebben...
Rendületlenül. Jávor Béla jegyzete