John Keats : Óda az őszhöz |
A költészet kincstára |
John Keats : Óda az őszhöz
Párák és érett ízek évszaka jössz, s hő híved, a sárga nap, örül, s összefogtok s áldott fürtök soka csügg a szőlőn a nádtetők körül; mohos ágat dús almasúly töret s zamat tölt miden őszi magvakat, dinnye dagad, feszül cukros bele a mogyoróknak s száz bimbó fakad: késő virág, minőt a méh szeret, s már azt hiszi: örök a méz-szüret, mert nyári sejtje csordultig tele. Ki nem látott még téged? - Kiszököm s megleslek gyakran csűrök közelén, ülsz gondtalan a téres küszöbön s hajad lágyan leng a cséplés szelén, vagy épp aratsz és mákillat hatol hozzád s elaltat és nem méri már sarlód a szomszéd, rezge fű-kalászt; vagy főd, mint fáradt béresé, hajol patak tükrére s friss italra vár; vagy bor-prés mellett les lassú, sóvár szemed, hogy végső cseppjét hullni lásd. Hol a tavasz nótái? mind halott? Mi gondod rá! van néked is zenéd: míg esti felleg sző be halk napot s a tarlón rózsák színét szűri szét, a parti fűzfák közt búsongva dong a szúnyograj, mely száll, meg szétomol, mert kapja-ejti kényén könnyű lég; kövér nyáj béget s visszazeng a domb, tücsök cirpel, veresbegy is dalol: finomka fütty a szérűskert alól s gyűlő fecskék zajától zúg az ég... |
LAST_UPDATED2 |