A beszólás mint beszédaktus |
Nyelvformák és életformák - Nyelvformák és életformák |
Batár Levente: A beszólás mint beszédaktus A beszólás mint beszédaktus A beszédaktus-kutatás témájában megjelent munkák sorát most egy eddig elhanyagolt beszédaktussal foglalkozóval bıvítem. Beszólásnak nevezem.
Mivel Austin a konstatívumok és performa- tívumok egyértelmőnek tőnı elkülönülése helyett azt tapasztalta, hogy az explicit performatívumokat tartalmazó megnyilatkozásokkal is végezhetı állítás – Állítom, hogy így történt –, illetve talált olyan performatív mondatokat is, amelyekben nincs performatív ige – Az ülés kezdetét veszi –, azt a követ- keztetést vonta le, hogy lényegében minden megnyilatkozásunk cselekedet értékő. Általánosságban fogalmazva léteznek olyan helyzetek, amikor valaminek a kimondása egyenértékő lehet valaminek a megtételével, és vannak olyanok, ahol valaminek a kimondása közben végrehajtunk bizonyos cse- lekedeteket: amikor az Elmegyek mondatot kimondom a barátomnak, valójában ígéretet teszek neki az [elmegyek] hangsorral, a Megígérem, hogy elmegyek kimondása pedig egyenlı az ígérés csele- kedetével. Ez a gondolat azonban egy újabb kérdést von maga után, azt, hogy ha minden mondat kimon- dása legalább egy beszédaktus végrehajtásának felel meg, van-e különbség a példákban szereplı performatívumot tartalmazó és az a nélküli megnyilatkozások között. A megoldást Austin abban találta meg, hogy felállította a beszédaktusokkal végrehajtott cselekedetek hármas hierarchiáját: a lokú- ciós, az illokúciós és a perlokuciós aktusokat. Lokúciós aktusnak azt nevezzük, amikor a beszélı létrehoz egy megnyilatkozást. Vagyis egy olyan nyelvtanilag azonosítható, felismerhetı prozódiájú mondatot alkot, amelyet az egy nyelvet beszélık megértenek, amely a használattól független je- lentéssel bír. A megnyilatkozás kimondásával a beszélı csinál is valamit, állít, kérdez, felszólít, azaz a lo- kúció rendszerint egy illokúciós aktus végrehajtása is: a mondatot valamire használjuk, s ez a haszná- lati mód az illokúciós aktus. A Támadni készül mondattal például közölhetünk, figyelmeztethetünk, kételkedhetünk stb. attól függıen, mi a szándékunk a kimondásával. „Néhány kivételtıl eltekintve a beszéd célja az, hogy hatást váltsunk ki vele, valamilyen következménnyel járjon a hallgatóságunk körében, amit mondtunk. A perlokúció tehát az, amit valaminek a mondása révén valósítunk meg, érünk el. Ha kérdezünk, választ várunk, ha bocsánatot kérünk, el akarjuk nyerni azt, más megnyilatkozásunkkal elrettentjük, meglepjük, félrevezetjük part- nerünket. A perlokúciós aktus elıfeltétele, hogy a hallgató megértse a lokúciót, felismerje a lokú- ciós lényeget: a gyermek a Moss fogat! felszólításra például elmenjen lefeküdni.” Austin szerint a perlokúciós aktusok kívül esnek a nyelvészet hatáskörén. A nyelvész csupán azt tudja tenni, hogy a beszélı bizonyos perlokúciós hatások létrehozására irányuló intenciót vizsgálja. A perlokúciós aktus elıfeltétele, hogy a hallgató megértse a lokúciót, felismerje az illokúciós lényeget (Szili 2004: 77).
forrás és olvasható folytatás: |
LAST_UPDATED2 |