MARCUS AURELIUS ELMÉLKEDÉSEK - VII. rész |
TIZENEGYEDIK KÖNYV 1. Íme az értelmes élet sajátságai: figyeli, elemzi, tetszése szerint formálja önmagát; a maga termését maga élvezi (a növények gyümölcsét, nemkülönben az állatok hasznát viszont mások fölözik le); a maga sajátos célját eléri, bárhol legyen is élete határa. Itt nem úgy van, mint a táncnál, színdarabnál és más hasonlónál, hogy az egész cselekmény csonka marad, ha valami hiányzik, hanem bármelyik résznél, bárhol szakad is meg, azért teljesen, hiány nélkül eléri kitűzött célját, úgy, hogy elmondja: "Ami az enyém, az megmenthetem." Ráadásul még körüljárja az egész világot, a körülötte tátongó űrt, a világ formáját, elhatol az időtlen időkig, megfontolva átgondolja a mindenség időszakos megújhodását, és leszűri az eredményt: hogy utódaink semmi újat nem fognak látni, amint elődeink sem láttak többet, hiszen valamiképpen egy negyven körüli ember is, ha egy csöpp esze van, az egyformaság törvénye alapján belátta már az egész múltat és jövendőt. Az értelmes lélek sajátsága az embertársak szeretete, az igazság, a szerelem, továbbá, hogy önmagánál semmit nem becsül többre, ami egyébként a törvénynek is sajátja. Így a helyesen gondolkodó és az igazságosság szellemében tevékeny értelem között nincs különbség. 2. A kellemes éneket, a táncot, a pankrációt kevésre fogod értékelni, ha a dallamos éneket egyes hangokra tagolod és mindegyiknél rendre fölteszed a kérdést: ez az, ami elragad? Ugye szégyellnél igent mondani! A táncot is bontsd egyes mozdulatokra, figurákra, csináld ugyanezt a pankrációval is. Általában legyen rá gondod, hogy - kivéve az erényt és azt, ami belőle következik – mindent részeiben gondolj el, és a széttaglalással emelkedj fel a lebecsülésig. Ugyanezt a módszert alkalmazd az egész életre is. 3. Micsoda pompás lélek az, amely kész, ha kell, a testtől elválni: akár megsemmisülni, akár szétporladni, akár megmaradni. De ez a készség személyes meggyőződésből fakadjon; nem pedig, mint a keresztényeknél, puszta ellenállásból. Legyen magatartásunk megfontolt, méltóságteljes és, hogy másokra is meggyőzően hasson, tragikus póztól mentes. 4. Valami közérdekűt tettem? Hiszen akkor nekem is hasznom van belőle! Tartsd ezt az elvet mindig kéznél, s ne téveszd soha szem elől. 5. Mi a mesterséged? Hogy jó ember légy! Miképpen sikerülhetne ez, ha nem volna világos fogalmad a mindenség természetéről és az ember sajátos alkatáról. 6. Tragédiákat először azért adtak elő, hogy a nézőket az élet fordulataira figyelmeztessék: a dolgokat így szoktak történni, és ami a színpadon megkapja lelketeket, azt az élet nagyobb színpadán se vegyétek rossz néven. A nézők szeme elé tárul bennük, hogy mindezeknek így kell lefolyniuk, s még azok is, akik "Ó, jaj, Kitharion"-t[101] kiáltatnak, alávetik magukat a sorsnak. Ezenkívül a tragédiaírók mondtak egypár hasznos igazságot is. Kiváltképp ilyeneket: Elhagytak engem s magzataim az istenek: Ok nélkül ők ezt nem tevék...[102] Vagy: Ne ingerülj, ha rosszul menne az életed...[103] Vagy: Arasd a létet, mint magtól súlyos kalászt...[104] és más efféléket. A tragédia után megjelent nevelő célzatú szókimondásával az ókomédia, amely kíméletlen őszinteségével óvta az embereket a beképzeltségtől, és nem is eredménytelenül. Ebben a tekintetben még Diogenés is átvett belőle egyet-mást. De azt is fontold meg, hogy mire volt jó a rájuk következő középkomédia, végül a csakhamar ügyes életábrázolássá fajuló újkomédia? Tagadhatatlanul ezekben is akad egy-egy hasznos igazság, de az itt a kérdés, hogy az ilyesfajta költészet és drámai műfaj egészében tulajdonképpen micsoda célt tartott szem előtt? 7. Milyen világosan rajzolódik szemed elé, hogy nincs még egy olyan alkalmas életforma a bölcselkedésre, mint az, amiben élsz! 8. A szomszédos ágtól elszakított ágat szükségszerűen le kell vágni az egész törzsről. Éppen így az ember, ha csak egyetlen embertársával szakít is, ezzel az egész közösségtől elvágta magát. Csakhogy az ágat idegen kéz vágja le, az ember pedig embertársától gyűlöletből, vagy undorból önmaga szakítja el önmagát s nem veszi észre, hogy ezzel egyszersmind az egész társadalomtól elvágta magát. Zeus, az emberi közösség alkotója azonban megajándékozott a lehetőséggel, hogy embertársunkkal ismét összeforradjunk, és így az egésznek újra kiegészítő része legyünk. Persze, a többször levált rész számára egyre nehezebb és nehezebb lesz az újraegyesülés és az összeforradás. Amint általában, bármit mondjanak is a kertészek, a kezdettől fogva együtt nőtt, a fával megszakítás nélkül együtt tenyésző ág egészen más, mint az, amit egyszer levágtak, s azután ismét összeforradt. Az egyazon törzsből fakadás még nem jelenti, hogy ugyanazokat az elveket valljuk! 9. Amint azok, akik a helyes belátás ösvényén utadat elállják, a józan cselekvéstől nem tántoríthatnak el, úgy ne vond meg tőlük jóindulatodat sem. Inkább biztosítsd magad mindkét irányban egyformán: ne elégedj meg azzal, hogy ítéletedben és tetteidben rendíthetetlen vagy, hanem légy szelíd azokkal szemben is, akik akadályozni próbálnak, vagy más módon kellemetlenkednek. Hiszen, ha neheztelsz rájuk, az éppen olyan gyengeség volna, mint ha elállnál szándékodtól és rohamuknak megzavarodva behódolnál. Mert egyformán elhagyja a csatasort az is, aki megijed, de az is, aki elidegenedik természet szerint való rokonától és barátjától. 10. Semmiféle természeti jelenség nem alábbvaló a művészeti alkotásnál: hiszen a művészetek a természeti jelenségeket utánozzák. Ha ez áll, akkor a mindenek között legtökéletesebb és a mindent egybefogó természet nem maradhat el a művészi ügyeskedés mögött. Minden művészet az alacsonyabbrendű feladatokat a magasabbrendűek kedvéért vállalja: ugyanígy jár el a közös természet is. Itt van az eredete az igazságosságnak is, mely az összes többi erények forrása. Mert addig nem gyakorolhatjuk az igazságosságot, amíg közömbös dolgok iránt érdeklődünk, vagy amíg könnyen becsaphatók, esendők, állhatatlanok vagyunk. 11. A külvilág dolgai - melyeknek kergetése vagy az előlük való menekülés annyi izgalmadba kerül – nem jönnek hozzád, hanem inkább valamiképpen te járulsz elébük. Legyen a róluk formált ítéleted nyugodt, akkor a dolgok is nyugton maradnak és soha, senki nem kaphat rajta, hogy kergeted őket, vagy menekülsz előlük. 12. A lélek gömbje önmagához hasonló: egy irányban sem nyúlik ki, befelé sem türemlik, nem szóródik szét, be sincs horpadva, hanem olyan fényben ragyog, melynek segítségével mindenek igazságát, a benne lakozó igazságot is meglátja. 13. Lenéz engem valaki? Az ő dolga! Az én dolgom, hogy ne tegyek, és ne mondjak semmit, ami lenézést érdemelne. Gyűlöl valaki? Az ő dolga! Az enyém az, hogy türelmes és jólelkű legyek mindenkivel szemben s még a gyűlölködő tévedésére is készségesen mutassák rá - nem fölényeskedően, nem hánytorgatva fel, hogy ez nekem türelempróba, hanem őszintén, jóságosan, mint ahogyan a híres Phókión[105] tette, ha ugyan nem pózolt. Az ilyesminek ugyanis szívből kell jönnie, hogy az istenek is lássák: az ember semmin ne bosszankodik, semmit nem vesz rossz néven. Mert mi rossz van számodra abban, ha saját természeteddel önként összhangban cselekszel és elfogadod azt, ami a mindenség természetének éppen most megfelel. Hiszen ember vagy, aki arra törekszik, ami a köznek így vagy úgy hasznos! 14. Akik egymást megvetik, ugyanazok kölcsönösen bókolnak is egymásnak, akik egymás fölébe akarnak kerekedni, ugyanazok egymásnak alá is rendelik magukat. 15. Milyen romlott, álnok ember, aki így beszél: "Föltettem magamban, hogy őszintén fogok viselkedni veled." Ember, mit csinálsz? Ez a bevezetés elmaradhatott volna. Az ilyesmi rögtön kiviláglik. A megnyugtatás legyen homlokodra írva, érződjék azonnal a hangodból, sugározzék ki a szemedből, mint ahogyan az, akit szeretnek, az őt szeretők szeméből tüstént mindent kiolvas. Általában az őszinte igaz ember legyen olyan, mint az izzadságszagú, hogy a mellette álló, amint közelébe ér, akarva, nem akarva, megérzi. A keresett őszinteség viszont olyan, mint a tőr. Nincs ocsmányabb dolog a farkasbarátságnál. Mindenekelőtt ezt kerüld. A jó, őszinte, szelíd ember jelleme félreismerhetetlenül megnyilvánul a tekintetében. 16. Ha a lélek a közömbös dolgokkal szemben valóban közömbös - hiszen módjában áll -, akkor igazán szépen élhetjük le az életet. Közömbös pedig akkor lesz, ha minden egyes dolgot előbb külön-külön, azután az egésszel való összefüggésében megvizsgál, és nem felejti el, hogy egyikük sem maga alakítja ki bennünk a róla alkotott képünket, és egyikük sem tolakszik oda hozzánk. Maguk a dolgok ugyanis mozdulatlanok: mi vagyunk azok, aki véleményt formálunk róluk s ezt a véleményt s ezt a véleményt valósággal bevéssük a lelkünkbe, pedig azt is megtehetnénk, hogy ne véssük be, sőt azt is, hogy titkon mégis besurran, tüstént eltávolítsuk onnan. Azt se felejtsd el, hogy erre az óvatosságra csak rövid ideig van szükség, mert innen-onnan itt az élet vége. De végül is mi kellemetlenség van abban, hogy így áll a helyzet? Ha az élet dolgai a természet szerint valók, örülj nekik, és vedd őket könnyedén. Ha pedig a természet ellen valók, keresd azt, ami a te természetednek megfelel, azzal foglalkozz, még ha nem aratsz is vele dicsőséget. Mert mindenki felmentést kap, aki a maga javát keresi. 17. Elmélkedj rajta, mi az eredete minden egyes dolognak, milyen anyagokból állt össze, mivé változik, mi lesz e változás eredménye, s azt se felejtsd el, hogy e változás nem jelent számára semmi rosszat. 18. Először: milyen kapcsolatban vagyok embertársaimmal? Egymás kedvéért születtünk. Más szempontból tekintve élükre rendeltettem, mint a kos a nyáj, a bika a gulya élére. Még magasabb szempontból nézve: ha a világ nem atomok zűrzavara, akkor a mindenséget a természet kormányozza; ha ez így van, akkor az alacsonyabb rendű lények a magasabbrendűekért vannak, ezek pedig egymásért. Másodszor: Milyenek az emberek az asztalnál, ágyasházukban és máskülönben? Főleg: milyen kényszerítő erővel irányítják őket alapelveik? S még azt is: milyen önhittséggel intézik ügyeiket? Harmadszor: Ha embertársaid eljárása helyes, akkor nem kell zúgolódnod. Ha helytelen, világos, hogy akaratlanul, szinte öntudatlanul cselekszenek így. Mert minden lélek akarata ellenére mellőzi az igazat, nemkülönben az embertársai iránti méltányosságot. Legalábbis az emberek nagyon rossz néven veszik, ha abba a hírbe keverednek, hogy igazságtalanok, hálátlanok, kapzsiak, szóval, hogy embertársaikkal szemben hibát jövetnek el. Negyedszer: Te magad is többször hibázol, s olyan vagy, mint a többiek. Ha bizonyos hibáktól tartózkodol is, azért még hajlamos vagy rájuk, még ha gyávaságból, dicsőségvágyból, vagy más ilyen alacsonyabbrendű okokból nem követsz is el hasonló botlásokat. Ötödször: Még azt sem tudod bizonyosan megállapítani, vajon az emberek igazában hibáznak-e, mert sok dolog kiszámított célzattal történik. Általában ahhoz, hogy valaki más tettéről megalapozott véleményt nyilvánítson, előbb sok mindennel tisztába kell jönnie. Hatodszor: Ha nagyon haragszol és méltatlankodol, ne felejtsd el, hogy az emberi élet röpke pillanat, és nemsokára mindnyájunkat kiterítenek. Hetedszer: Nem annyira az emberek cselekedetei kavarják fel nyugalmunkat - hiszen azok elkövetőik vezető értelmére korlátozódnak -, mint inkább saját felfogásunk. Szüntesd meg tehát, szándékosan távoztasd el azt a véleményedet, hogy valami rettenetes történt – s haragodnak is vége. De hát hogy szüntetheted meg? Ha meggondolod, hogy a más tette nem válhatik szégyenedre. Mert, ha nem az egyéni becstelenség volna az egyetlen rossz, akkor szükségszerűen te is sok mindent elkövethetnél: rabló vagy bármire képes gonosztevő lehetnél. Nyolcadszor: Mennyivel súlyosabb tehertétel életünkben az események miatt érzett harag és bosszúság, mint maguk az események, amik miatt haragszunk és bosszankodunk! Kilencedszer: A jóindulat legyűrhetetlen, ha őszinte, és nincs benne gúny vagy póz. Mert mit árthat neked még a legerőszakosabb ember is, ha mindvégig jóindulatú vagy vele, ha alkalomadtán szelíden figyelmezteted, s ha éppen akkor, mikor valami rosszat forral ellened, nyugodtan így inted jobb belátásra: "Ne tedd ezt, gyermekem! Mi másra születtünk. Nekem nem okozhatsz kárt, gyermekem, csak magadnak." Mutasd meg neki kíméletesen, általános érvényű szabályként, hogy ez az igazság, hogy ilyesmit még a méhek vagy más, csoportba verődött állatok sem tesznek. De ne gúnyosan vagy megalázó módon tedd ezt, hanem szeretetteljesen, minden belső keserűség nélkül: nem is leckéztetve, és nem is úgy, hogy aki éppen hallja, bámuljon téged, hanem csak rá légy tekintettel, még akkor is, ha mások jelen volnának. Ezt a kilenc lényeges pontot tartsd eszedben, mintha a múzsáktól kaptad volna őket ajándékba. Fogj már hozzá egyszer, míg élned adatott, hogy végre ember légy! Egyformán őrizkedj azonban embertársaiddal szemben a haragtól, és a hízelkedéstől: mert mindkettő sérti a közösség érdekeit, és kárt okoz. Haragodban se felejtsd el, hogy az indulat egyáltalán nem férfias, viszont a szelídség és a türelem, amint emberibb, úgy férfiasabb is. Itt tűnik ki valakiben az erő, az ideg, a férfiasság, nem pedig az ingerültségben és a zsörtölődésben. Minél közelebb jutunk a szenvedélytelenséghez, annál közelebb vagyunk az erőhöz. Amint a búskomorság, úgy a harag is a gyengeség jele. Mindkét esetben sebesült az ember, és mintegy megadja magát. Íme, ha nincs ellenedre, a tizedik alapelv, a Múzsavezető[106] ajándéka: őrültség, mert lehetetlenség azt kívánni, hogy a hitvány emberek ne kövessenek el hibát. Ha pedig megengeded, hogy másokkal szemben hibázzanak, azt viszont megkívánod, hogy veled szemben kifogástalanul viselkedjenek: akkor méltánytalan és zsarnokoskodó vagy. 19. Vezérlő értelmedet különösen négy eltévelyedéstől óvd állandóan, s ha ezeket észleled, szabadulj meg tőlük a következő megjegyzések kíséretében: Ez a képzet szükségtelen. – Ez bomlasztja a közösséget. – Amit most mondani akarsz, az nem szívedből jön, márpedig hidd el, hogy ostoba dolog meggyőződésed ellen beszélni. A negyedik eset, ami miatt rápirítasz magadra: hogy magatartásod a benned levő istenibb rész vereségét és legyűretését jelenti a becstelenebb és halandó testi résszel, tested súlyos vagy könnyed izgalmaival szemben. 20. Páralelked és az egész, testeddel összevegyült tűzszerű rész, bár természeténél fogva fölfelé tör, mégis engedelmeskedik a világrendnek, és kitart a test összetételében. Ugyanígy a benned levő földszerű és nedves rész, bár lefelé húz, mégis fennmarad, és állja a természetének meg nem felelő helyzetet. Lám, az elemek is engedelmeskednek az egésznek, s ha valahová rendeltettek, erőt vesznek magukon, ott maradnak, míg az összetartó erőtől a feloszlásra jelet nem kapnak. Nem rettenetes-e hát, hogy csak éppen értelmes részed engedetlen és elégedetlenkedik kijelölt helyével? Pedig éppen vele történik minden erőszaktól mentesen csak az, ami természetének megfelel. S mégsem tűri, hanem fellázad! Mert minden mozdulat az igazságtalanság, kicsapongás, harag, lesújtottság és félelem felé pártütés a természettel szemben! S valahányszor vezérlő értelmed zúgolódik a sors esélyei miatt, tulajdonképpen elhagyja a számára kijelölt helyet. A vezető értelemnek ugyanis éppúgy lényegéhez tartozik a jámborság és istenfélelem, mint akár az igazságosság. Mert elválaszthatatlanok a helyesen fölfogott közösségi szellemtől, sőt régibbek, mint az igazságos cselekedetek. 21. "Akinek életcélja nem egységes és nem mindig ugyanaz, az nem tud egész életén át egy és ugyanaz maradni." Nem elég azonban ennyit kijelenteni, ha hozzá fűzöd, milyen is legyen az a cél. Mert, amint nem mindenkinek azonos a felfogása azokról a javakról, amiket a tömeg - helyesen vagy helytelenül - jónak tart, hanem csak egyesekről, mégpedig azokról, amik valóban közösek, úgy a kitűzött célnak is közhasznúnak kell lennie, és az állam javára kell szolgálnia. Aki azután minden egyéni kezdeményezését erre a célra irányítja, annak összes tette egyöntetű lesz, s ennek következtében ő maga is mindig ugyanaz marad. 22. Gondolj a falusi és a városi egérre[107]: hogy amaz milyen ijedt volt és milyen izgatottan menekült! 23. Sókratés a tömeg nézeteit gyermekek ijesztgetésére való kísérteteknek nevezte. 24. A spártaiaknak látványosságaik alkalmával az idegeneknek árnyékban állítottak ülőhelyeket, maguk pedig ott ültek le, ahol a véletlen hozta. 25. Mikor Perdikkas[108] Sókratésnak szemére vetette, hogy sohasem fogadja el meghívását, így felelt: "Mert nem akarok a legrosszabb bajban elpusztulni", azaz nem akart olyan szívességet elfogadni, amit nem viszonozhatott. 26. Az epikureisták írásaiban van olyan szabály, hogy mindig szemünk előtt lebegjen valamelyik erényes előd példája. 27. Pythagoras követői azt ajánlják: hajnalban tekintsünk az égre, hogy szívünkbe véssük, mennyire mindig ugyanott és ugyanúgy végzik a csillagok munkájukat, és hogy megfigyeljük rendjüket, tiszta, nyílt ragyogásukat. Mert a csillag nem kendőzi magát! 28. Milyen volt Sókratés juhbőrbe burkolódzva, mikor Xanthippé férje felsőruhájában elment hazulról? Mit mondott Sókratés barátainak, akik szemérmesen félrefordultak, mikor ilyen öltözékben meglátták. 29. Írni és olvasni nem taníthatsz addig mást, míg téged meg nem tanítottak. Még inkább érvényes ez a szabály az élet művészetére. 30. Rabszolga vagy, tehát beszédre nincs jogod...[109] 31. A szív örömébe' mosolygott...[110] 32. Durva szavakkal korholják az erényt nekirontva...[111] 33. Télen csak őrült ember keres fügét: ilyen az is, aki gyermekét akarja látni, amikor az nem adatott meg neki. 34. Epiktétos azt ajánlja annak, aki gyermekét csókolgatja, hogy mondogassa magában: "Holnap talán már halott." - "Ez a beszéd szerencsétlenséget jelentene!" – "Nem jelent szerencsétlenséget - mondja -, hanem a természet munkáját jelzi; vagy akkor a kalászt learatni is szerencsétlenséget jelentene." 35. Éretlen szőlő, érett fürt, mazsola: csupa változás, de nem semmivé enyészés, hanem mássá változás.[112] 36. Epiktétos szerint a szabad akaratot nem lehet elrabolni! 37. Ugyancsak Epiktétostól: "Meg kell találnod a helyes tetszésnyilvánítás művészetét." Majd művének abban a részében, mely az ösztönöket tárgyalja, hozzáfűzi: "Nem szabad elhanyagolni az arra való figyelmeztetést, hogy a vágyakat feltételekhez szabjuk, hogy a közösség javához alkalmazzuk, s értékrendbe soroljuk őket. Általában tartózkodni kell a sóvárgástól, de nem kell megfutamodni semmi olyan elől, ami nem tőlünk függ." 38. Ugyancsak Epiktétostól: "Nem valami mindennapi kérdés forog kockán, hanem hogy őrült vagy-e vagy sem." 39. Sókratés mondta: "Mit kívántok, az eszesek lelkét-e, vagy az esztelenekét? - Az eszesekét. - A józan vagy a fonák eszűekét? - A józan eszűekét. - Miért nem törekedtek hát utána? - Mert már megvan. - Hát akkor mit tülekedtek és tusakodtok?" TIZENKETTEDIK KÖNYV 1. Ami után kerülő úton törsz, az máris a tiéd lehet, ha nem vagy önmagad ellensége. Ez annyit jelent: ha mindazt, ami elmúlt, nem bolygatod, ami lesz, a természet megszabott rendjére bízod, és csak a jelent irányítod a jámborságnak és igazságosságnak megfelelően. A jámborságnak megfelelően: hogy szívesen vedd, amit a sors oszt, mert ezt a természet rendelte neked, téged pedig neki. Az igazságosságnak megfelelően: hogy szabadon, csűrés-csavarás nélkül mondd az igazat, csináld, amit a törvény és a méltányosság követel. Ne tántorítson el ettől mások rosszindulata, felfogása, lármája vagy porhüvelyed érzése. Ám lássa ezt az a rész, amelyik szenved! Ha tehát, mindent félretéve csak vezérlő értelmedet és a benned levő isteni részt ápolod, hiszen előbb-utóbb úgyis eltávozol, ha nem attól félsz, hogy élted megszakad, hanem inkább attól, hogy soha nem fogsz hozzá a természet szerint való élethez – méltó leszel a téged létrehozó világrendhez, nem leszel idegen saját hazádban, nem bámulod váratlan eseményként, ami napról-napra történik, s nem függsz semmitől. 2. Az isten az összes vezérlő értelmet minden anyagi buroktól, kéregtől, szennytől elvonatkoztatva szemléli: mert a maga értelmével - és csakis ezzel - hozzáférkőzik ahhoz - és csakis ahhoz -, ami azokba belőle fakadt, tőle származott. Sok gondtól szabadítod meg magad, ha ezt a módszert te is magadévá teszed. Mert aki saját testburkát nem veszi figyelembe, az nem vesztegeti idejét azzal, hogy tekintettel van a ruhára, a lakásra, a hírnévre, az ilyen külsőségekre és színpadi kellékekre. 3. Három részből állsz: testből, párából, értelemből. Ezek közül kettő csak annyiban a tiéd, hogy gondozásodra van bízva: egyedül a harmadik a tiéd a szó szoros értelmében. Ha énedből, azaz értelmedből eltávolítod mindazt, amit mások tesznek vagy mondanak, amit magad tettél vagy mondtál, ami a jövőben már előre nyugtalanít, amit testburkodnak és a vele összeforrt párának a tartozéka, és így nincs bele szólásod, mindazt, amit a külvilág rohanó árja hömpölyget, úgy hogy gondolatod ereje a sors hatalmából kiszakítva magát, tisztán, függetlenül önmagára támaszkodva él, azt teszi, ami igazságos, mindent szívesen vesz, az igazságot mondja ki – ha, mint mondom, vezérlő értelmedtől távol tartod mindazt, ami a testtel van kapcsolatban, az idő fogalmától pedig a múltat éppúgy, mint a jövőt, ha olyanná formálod magad, mint az Empedoklés-féle "tökéletes gömb, mely kiegyensúlyozott kerekségére büszke", ha csak azzal az élettel gondolsz, amit élsz, vagyis a jelennel: akkor módodban lesz a halálodig hátralévő időt nyugodtan, nemesen, szellemeddel összhangban leélned. 4. Gyakran elcsodáltam: hogy van az, hogy ugyanaz az ember, aki magát mindenekfölött szereti, a saját magáról formált véleményét kevesebbre értékeli, mint másokét. Mindenesetre ha valakit a mellette álló istenség, vagy egy okos tanácsadó arra szólítana föl, hogy lelke mélyén semmi olyat ne képzeljen vagy határozzon, amit azonnal hangos szóval nyilvánosságra nem hozhatna – az az ember ezt egyetlen napig sem bírná ki. Ennyivel inkább tekintetbe vesszük, amit embertársaink rólunk gondolnak, mint önmagunkat. 5. Hogy lehetséges, hogy az istenek, akik mindent szépen emberszerető módon rendeztek el, éppen arra nem gondoltak, hogy az a néhány, minden tekintetben kifogástalan ember, aki szinte szerződéssel kötelezte el magát az istenségnek, aki jámbor cselekedetekkel és áldozatokkal a legbizalmasabb kapcsolatba került az istenséggel, ha egyszer meghalt, soha nem tér vissza a létbe, hanem örökre eltűnik? Ez valóban így van, de hidd el, ha másképpen kellene lennie, úgy intézték volna. Ha helyénvaló volna, akkor meg is történhetnék, ha természet szerint volna, akkor a természet magával hozná. Minthogy azonban nincs így, légy meggyőződve, hogy nem is kell így lennie. Magad is belátod, hogy ennek a kérdésnek már a föltevése is pörbeszállás az istennel. Márpedig hogyan szállhatnánk az istenekkel pörbe, ha nem volnának a legjobbak és a legigazságosabbak? Ha ez így van, akkor semmit sem hanyagolhattak el a világ rendjének megállapításában igazságtalanságból és meggondolatlanságból. 6. Szoktasd magad ahhoz is, amiről eleinte reménytelenül lemondasz. Lám, a bal kéz, bár gyakorlat híján más dolgokra sutább, a gyeplőt erősebben tartja, mint a jobb kéz. Mert hozzászoktattuk! 7. Elmélkedj azon, milyen állapotban kell lennie testednek és lelkednek a halál pillanatában, milyen rövid az élet, micsoda feneketlen űr a múlt és a jövő, milyen esendő minden anyag. 8. Szemléld teljes leplezetlenségükben a dolgok formáló erőit, a cselekedetek céljait. Vizsgáld meg: mi a fájdalom, mi az élvezet, mi a halál, mi a hírnév! Kérdezd: hogyan lesz valaki a saját nyugtalanságának okozója? Gondold meg, hogy senki nem állhat másnak az útjába, és hogy minden csak vélemény. 9. Alapelveidet az ökölvívóhoz, nem pedig a párbajozóhoz hasonlóan használd. Mert ennek vége, ha kezéből kiütötték a kardját, annak azonban mindig megvan az ökle, és nem kell mást tennie, mint forgatnia. 10. Vizsgáld meg, milyenek a világ dolgai: elemezd őket az anyag, ok és cél szempontjából. 11. Micsoda hatalom fölött rendelkezik az ember! Módjában áll nem tenni mást, mint amit az isten helyesel, és mindent szívesen fogadni, amit az isten neki rendel. 12. Nem lehet kárhoztatni az isteneket: mert sem akarva, sem akaratlan nem hibáznak – de az embereket sem, mert azok csak akaratlanul hibáznak, tehát senkit sem kell kárhoztatni. 13. Milyen nevetséges, világ idegenje az, aki az élet dolgai közül bármin is csodálkozik. 14. A világban vagy kényszerű végzet és áthághatatlan rend, vagy kéréssel engesztelhető gondviselés, vagy szeszélyes, gazdátlan összevisszaság uralkodik. Ha az áthághatatlan végzet: akkor mit tusakodol ellene? Ha a kéréssel engesztelhető gondviselés: akkor tedd magad méltóvá az istenség segítségére. Ha pedig a gazdátlan zűrzavar: akkor örülj, hogy ebben az áradatban van benned irányító értelem. S ha az áradat elsodor, ám sodorja el testedet, párádat és a többit: értelmedet nem fogja elsodorni. 15. A mécs fénye, míg ki nem alszik, világít s nem veszít ragyogásából. A benned lévő igazság, igazságosság és mérséklet pedig még idő előtt kialudnék? 16. Ha valaki azt a képzetet kelti benned, hogy hibába esett, tedd föl a kérdést: honnan tudom, hogy ez csakugyan hiba; ha pedig hibázott, nem kárhoztatja-e ezért önmagát? Márpedig az olyan, mintha saját arcát marcangolná. Aki azt kívánja, hogy a hitvány ember ne hibázzék, mintha azt akarná, hogy a fügefa gyümölcsében ne legyen lé, hogy a csecsemő ne sírjon, a ló ne nyerítsen. Pedig mindez szükségszerű. Mert mi mást tehet az, akinek ilyen a hajlandósága? Ha olyan nagyon türelmetlen vagy, segíts rajta! 17. Ha nem illik, ne tedd! Ha nem igaz, ne mondd! A kezdeményezés legyen mindig a tied! 18. Mindig, minden esetben figyeld meg, mi az, ami benned ezt a képzetet kelti, gondosan elemezd okát, anyagát, célját és életidejét, melynek lejártával meg kell szűnnie. 19. Vedd végre észre, hogy van benned erősebb és istenibb dolog is annál, ami szenvedélyeidet fölébreszti és énedet - hogy úgy mondjam - kénye-kedve szerint dróton rángatja. Mi uralkodik most gondolatvilágomon? Csak nem a félelem? vagy a gyanakvás? vagy a sóvárgás? vagy más ilyesmi? 20. Először: semmit se tégy találomra vagy céltudatosság nélkül. Másodszor: semmi más célod ne legyen, csak a közösség haszna. 21. Nemsokára magad sem leszel sehol, s azok a dolgok sem, amiket most látsz, sőt egyetlen ember sem azok közül, akik most élnek. Mert minden más eleve úgy keletkezett, hogy változzék, módosuljon, elpusztuljon, hogy helyébe sorjában más és más keletkezhessék. 22. Minden csak vélemény, a vélemény pedig tőled függ. Szüntesd meg, amikor jónak látod, és akárcsak azt az embert, aki a hegyfokot megkerülte, téged is vár a szélcsend, a teljes nyugalom, a biztos öböl. 23. Semmilyen tevékenység nem vallja kárát, ha kellő időben megszűnik. De a megszűnés önmagában vett tényének nem látja kárát az sem, aki ezt a tevékenységet irányította. Hasonlóképpen az összes tevékenység foglalata, vagyis az élet, a megszűnésnek önmagában véve semmi kárát nem vallja, ha kellő időben történik, és az sem járt rosszul, aki jókor tette a sor végére a pontot. Az időpontot, az élet határát a természet állapítja meg, néha az egyéni természet, mint az öregségben, de mindenképpen az egyetemes természet, melynek részváltozásai árán a világegyetem mindig új és virágzó marad. Ami pedig az egésznek hasznos, az mindig szép és időszerű. Tehát az élet megszűnte senkinek sem rossz, mivel nem szégyenletes, hiszen nem tőlünk függ, és a köz érdekével sem ellenkezik, sőt éppen jó, hiszen az egész számára időszerű, hasznos, és az összefüggésbe beleillő. Így az istenség ragadja magával azt, ki az istennel egy úton jár, és aki tudatosan egyazon célra tör vele. 24. Három dologra gondolj mindig. Minden cselekedetedben járj el tervszerűen, úgy, mintha maga Diké istenasszony[113] működnék. Ami a külső esetlegességet illeti, az vagy a véletlen műve, vagy a mindenség értelméé: a véletlent nem lehet hibáztatni, a mindenség értelmével nem lehet pörbe szállni. Másodszor: gondold végig, milyen minden egyes lény a fogantatástól az első lélegzetvételig, az első lehelettől az utolsóig, továbbá, hogy milyen részekből állt össze és mikké fog szétoszlani. Harmadszor: ha hirtelen a magasba szállva fölülről néznéd az emberek dolgait, különböző irányú vergődésüket, ha egyazon pillantással áttekintenéd a levegő és az aether lakóinak végtelen birodalmát, mennyire lenéznéd amazokat! S ahányszor csak felemelkedel, ugyanazt látnád: egyformaságot, rövidre mért életet. Erre vagyunk olyan büszkék! 25. Vesd ki magadból a véleményt, és mentve vagy. Ki akadályoz meg, hogy eltávolítsd? 26. Ha valami nehezedre esik, megfeledkezel arról, hogy minden az egyetemes természet szerint történik; arról, hogy a más hibája nem érint téged; de arról is, hogy minden, ami történik, öröktől fogva így történt, mindig is így fog történni és most is mindenütt így történik; s arról is, hogy milyen szoros kapcsolat van az egyes ember és az emberi nem között: nem a vér és mag rokonsága, hanem az értelem közössége. Elfeledted azt is, hogy minden értelme isten, és ez tőle eredt; azt is, hogy szigorú értelemben véve senkinek sincs semmije, hanem mindent: gyermekünket, testünket, magát a párát is tőle kaptuk, azt is, hogy minden csak vélemény, azt is, hogy mindenki csak a jelen pillanatot éli, s csak ezt veszítheti el. 27. Folyton idézd föl azoknak az emlékét, akik valami miatt nagyon fölháborodtak, akik magas kitüntetésekkel, ellenségeskedésekkel vagy más, szerencsétől függő körülményekkel emelkedtek s aztán gondold át: hol van most mindez? Füst és hamu, rege, vagy még rege sem! Jusson eszedbe minden ilyesmi, képzeld el Fabius Catullinust mezei jószágán, Lusius Lupust kertjeiben, Stertiniust Baiaeban, Tiberiust Capri szigetén, Velius Rufust,[114] s gondolj általában arra, milyen oktalan dolog ragaszkodni bármihez is. Gondold meg, hogy mennyire silány minden ilyen törekvés tárgya, és mennyire inkább bölcshöz méltó az adott esetben igazságosnak, józannak, az istenek útján járónak bizonyulni – de képmutatás nélkül. Mert a szerénység leplébe burkolt gőg mindennél elviselhetetlenebb. 28. Ha valaki azt kérdezné: Vajon hol láttad az isteneket, vagy honnan tudod létüket, hogy annyira tiszteled őket? – válaszolj: Először is az istenek szemmel nem láthatók; azután saját lelkemet sem láttam, mégis megbecsülöm. Így, valahányszor hatalmuk különböző jeleit tapasztalom, az istenek létére következtetek belőlük, s tisztelem őket. 29. A lélek boldogsága attól függ, hogy minden tárgyat a maga egészében, anyaga, formáló oka szempontjából megvizsgálj, hogy teljes lelkedből, igazságosan cselekedj, és igazat mondj. Mi marad más hátra, mint élvezni az életet az egyik jó cselekedetet a másikhoz fűzve, úgy, hogy a legcsekélyebb kihagyást se tűrjük? 30. Csak egy a napfény, bár megosztják a falak, a hegyek és más ezer meg ezer tárgy. Egy közös anyag van, bár ezer meg ezer külön testre oszlik szét. Egy a páralélek, bár sok-sok teremtett lény külön léte széttagolja. Egy a belátó lélek, bár szétdaraboltnak látszik. A fölsoroltak, mint a páralélek és a holt anyag, érzéketlenek ugyan, és nincsenek kapcsolatban egymással, mégis összefogja őket az egyesítő erő és az egy irányba húzó nehézkedés. Csak a gondolkodó lélek vonzódik sajátos módon a vele rokonságban állóhoz, összeköttetésbe lép vele, és a társulás ösztönös vágyát soha nem veszti el. 31. Mit kívánsz még? Tovább élni? azaz érezni, akarni, nőni, majd megállapodni, beszélni, gondolkodni? Mit tartasz ezek közül annyira kívánatosnak? Ha pedig mindezek csak megvetést érdemelnek, törj egyenesen a végcélra: kövesd értelmedet és az istenséget. Az istenek tiszteletével viszont nem fér össze, ha fájlalod, hogy a halál megfoszt valakit az előbb felsorolt dolgoktól. 32. Micsoda kis rész jut egy-egy emberre a végtelen és mérhetetlen időből! Milyen gyorsan eltűnik ez is a feneketlen űrben! Milyen kis rész az egész anyagból! Milyen kis hányad a világlélekből! s az egész földnek mekkora kis rögén csúszol-mászol! Gondold meg mindezt, és ne tűzz ki más célt, csak azt, hogy úgy tégy, ahogyan természeted irányít, és hogy eltűrd, amit a közös természet magával hoz. 33. Hogyan használja fel vezérlő értelmed önmagát? Mert minden ezen fordul meg. A többi csak hulla és füst: akár akaratodtól függ, akár nem. 34. A halál megvetéséhez a legnagyobb segítséget az a gondolat nyújtja, hogy még azok is semmibe veszik, akik az élvezetet jónak, a fájdalmat pedig rossznak tartják. 35. Aki csak az idejében jött eseményeket tartja jónak, akinek mindegy, hogy több vagy kevesebb elvszerűen átgondolt tettet vitt-e végbe, akinek nem számít, hogy a világot hosszabb vagy rövidebb ideig szemlélte-e, annak a halál sem félelmetes. 36. Ember, polgára voltál ennek a nagy városnak! Mit számít neked, öt évig-e vagy háromig? Ami a törvények szerint van, az mindenki számára méltányos! Miért rettegsz hát, ha ebből a városból elküld téged- nem valami zsarnok, nem valami igazságtalan bíró, hanem, ami annak idején ide bevezetett, maga a természet, mint ahogyan a színészt ugyanaz a játékrendező praetor bocsátja el a színpadról, aki felfogadta. - De én nem játszottam végig az öt felvonást, csak hármat! Mondasz valamit! Csakhogy az életben már három felvonás is egész dráma. A befejezést az határozza meg, aki valamikor részeid összetalálkozását intézte, most pedig a fölbomlás okozója. Te magad mindkettőben ártatlan vagy. Távozz hát békében; mert az is békés szándékú, aki téged elbocsát. |