A magyar nép és nyelv eredete és rokonsága, avagy hogyan próbálnák Jókait kifigurázni a finnugor állás(pontj)ukat védők |
ÉDES ANYANYELVÜNK - ÉDES ANYANYELVÜNK |
2018. december 11. kedd, 09:29 |
MAHIZETH, A LAPP DÉMON
Troglodita rokonság1852-ben Mahizeth címmel „lappon” ősmondát közölt Müller Gyula Nagy Naptára. Az írás szerzője, Jókai Mór ekkor már neves író volt. Regényes fantáziáját a hun‒magyar mondavilág ihlette. A szerencsétlen finnugorokat magas lóról lenézte, műveiben pedig leszólta. Nemrégiben a 9. osztályos kísérleti történelem tankönyvről és munkafüzetről írtunk. Zsenge szösszenetünk villámgyorsan körbegaloppozta a sajtót, és kiváltotta az egyik szerző neheztelését is, miszerint inkább szakmai vitát kellene folytatni, „mivel a célunk az, hogy a tanulóknak a lehető legkorrektebb és legpontosabb tankönyveket adjuk a kezébe”. A szakmai vitához és a legpontosabb tankönyvek kézbe adásához szeretnénk most hozzájárulni azzal, hogy búvárlatokat végzünk Jókai Mór őstörténeti nézeteinek mélységes bugyraiban. Kísérleti őstörténet című írásunkban kifogásoltuk, hogy Jókai Mór nevezetes véleményét („határozottan állítom, hogy a magyar és finnugor nyelvek között azonos eredet nincs és nem volt soha”) a történelem munkafüzet nem a szerző művéből idézi, hanem Aczél József: Szittya-görög eredetünk című könyvéből. Tekintettel arra, hogy a műkedvelő nyelvészek és őstörténet-kutatók olykor pontatlanul hivatkoznak a szakirodalomra, azt is elképzelhetőnek tartottuk, hogy a kérdéses Jókai-féle mondat el sem hangzott, le sem íródott. A cikk megjelenése után azonban némi keresgéléssel megtaláltuk az eredeti forrást. De találtunk mást is: sok egyéb finnugorellenes utalást elpottyantva itt-ott a Jókai-életműben, valamint tudományosnak szánt összefoglalásokat szintén Jókaitól, szintén a magyar nyelvről. Első írásunkban Jókai szépirodalmi munkásságának finnugor vonatkozásaiba pillantunk be.
A finnugorokról ‒ regényekben és elbeszélésekbenPár évtizede még Jókai Mór volt a legnépszerűbb magyar író. Egy-két műve ma is igen kedvelt. A többi azonban kezd elmerülni az olvasatlan könyvek tengerében. Ritkábban forgatott regényeiben, novelláiban számos finnugor témájú megjegyzésre bukkanhatunk. Úgy tűnik, Jókai Mórnak különösebb baja nem volt a finnugor rokonokkal, csak éppen lenézte őket, s nem akart tudomást venni a hideg éjszaki honban élő távoli pereputtyról. Amúgy a finneket még valamennyire szerette is – szabadságszeretetükért meg Kalevalájukért. Az első utalást Jókai finnugor témájú megnyilatkozásaira a Fenno-Ugria című folyóirat 1925/4. számában találjuk. A szerző, Végh Istvánné két művet említ. A Szabadság a hó alatt (1879) című regény hősnője, Ilmerinen Zeneida finn származású. Jókai sok-sok jó tulajdonsággal ruházta föl. A Görögtűz című kötetben olvasható kisregény, a Samyl fiai (1877) nagy szimpátiával szól a finnekről. Jókai azt tartja legfőbb erényüknek, hogy megadják a hatalomnak, ami jár neki, de mégis lélekben függetlenek és szabadságszeretők tudnak maradni. 1990-ben Domokos Péter összegyűjtötte a magyar irodalom finnugor vonatkozásait, Szkítiától Lappóniáig. Jókainak két erősen finnugorellenes mondatát közölte a Kiskirályokból (1886):
E kifakadás Decebál szájából hangzik el, kinek Manó nevű fia rettenetes árulást követett el. A konfliktus még az idézett párbeszéd előtt bontakozott ki:
Decebálban tovább forr a düh:
Végül Decebál megüti fiát s kitagadja a családból finnistává lett gyermekét. De még mindig mérges, megáll Tonuzoba besenyő vezér képe előtt, s így füstölög magában:
Jókai sarának összelapátolásához legutóbb Romsics Ignác járult hozzá a Magyar Tudományban (2014/5). Írásában A magyar nemzet története regényes rajzokban című 1854-es Jókai-műből szemezgetett. Ebből a részletből válogatta idézeteit:
Hurrá, mi vagyunk a harcosabb faj, akik pedig ott maradtak a „jeges Obi partján”, azok „egy nyomorék törpe troglodith faj” „erőtlen, csenevész” és meglehetősen rút egyedei! Úgy kell nekik! Ehhez az alig rasszista kirohanáshoz Jókai egy lábjegyzetet is fűzött: „Ezt a népszakadást írtam le„Mahizeth” című elbeszélésemben.” Hát akkor, lássuk ezt a Mahizethet. Az utolsó magyar „troglodita” (barlanglakó), özv. Tóth Győzőné budafoki lakása ma múzeum
(Forrás: barlanglakas.eoldal.hu) MahizethAz elbeszélés alcíme: Lappón ősmonda. Megjelent 1852-ben, Müller Gyula nagy naptárában (később bekerült A magyar előidőkből című elbeszéléskötetbe is). A történet szerint midőn a harcias magyarok elindultak nyugatra, az erdőkből és a bokrok mélyéről elősunnyogtak némely gyáva magyarok, akik új hont foglalni nem merének. A pánikbeteg, sötétben lappangó emberek előtt egyszer csak az északi égen megjelent egy lángoló tűzszivárvány, melyből kivált egy fehér hölgy fekete szarvason ülve. A szöveghez csatolt illusztráció szerint (talán maga Jókai rajzolta?) az égi tünemény a félvilági démonok szokásos felül semmi (Topless, Oben ohne stb.) öltözékét viselte. Ő volt Mahizeth, „fehér tündérország királynéja”. Azért érkezett fekete szarvasparipáján, hogy a lúzer magyarokat elvigye országába, ahol kristályból van a bérc, minden évben csak egyszer kel és nyugszik a nap, a nyájat nem kell őrizni, a kutya sem jár arra, s vannak nők is, rengetegen. Látható, hogy ebbe a történetbe Jókai beleszőtte az arktikus tájakról szerzett ismereteit. Talán az is Jókai olvasmányaiból került a sztoriba, hogy Mahizeth hideget árasztott magából. Mi is olvastuk Abu Hámid al-Garnáti útleírásában, hogy a finnugorok frizsidernépe mire képes:
A továbbiakban Jókai szabadjára engedte a fantáziáját: Mahizeth megcsókolja a lappangó magyarok fejedelmét, s közben álnokul kiszívja belőle a lelkét. A többi magyar kiskutyaként követi vezérét, s nem is sejti, hogy ők is megszívták. Elérkeznek Mahizeth hideg és kietlen országába. Nők ugyan vannak, de kiderül róluk, hogy mindannyian férjezettek, csak levetették magukról a házasság jármát. Maga Mahizeth a „Scandinav király neje”. A felbőszült férjek pedig, élükön a királlyal, jönnek, hogy hazavigyék nőiket. A lappangó magyarok tovább menekülnek észak felé. És igen, belőlük lettek a lappok. „Földbeásott gunyhókban” élnek, ismeretlen vadállatok jelennek meg ajtóik előtt: „fehér medvék, vastag fejű, hosszú agyarú, halfarkú csodák”. És kedves olvasó lásd, mivé lett e gyáva népség:
Na és, milyenek a többi, bátor magyarok Jókai szerint?
Vajon hogyan gereblyézte össze Jókai ezt a sok zöldséget, melyek közt ehető gyümölcsök is akadnak, de összeturmixolva emészthetetlen maszlag? Sajnovics János 1770-ben írt a lapp és a magyar nyelv rokonságáról. Senkit sem érdekelt. Aztán jött Dugonics András, és regényei által (Etelka– 1788, Jólánka – 1803-1804) minden olvasni tudó magyar értesült erről a fura ötletről. Semmi baj, gondolták, a lappok is a hunok utódia, miként a magyarok, csak hát szegények – lappok lettek és nem magyarok. Egy lapp troglodita ‒ ahogy azt Móric bácsi elképzelte
(Forrás: Müller Gyula nagy naptára, 1852, 220.) Dugonics Etelkája után, 1802-ben jelent meg Perecsényi Nagy László: Szakadár esthonnyai magyar fejedelem bujdosása című verses elbeszélése. Ez a mű szintén Sajnovics hatását tükrözi, szerepet kap benne a lapp–magyar rokonság is. Persze vannak más szálak is a történetben: Szakadár és csapata eljut Grönlandra és Panamába is. (Lásd Szeverényi Sándor tanulmányát.) Somogyi Cs. Sándor, hites ügyvéd 1826-ban adta ki Dentu Mogerek, vagy a’ Magyaroknak Ős-elei című munkáját. Ebben igen hosszan folyik a diskurzus „A’ Lapponok’ atyafiságáról”. Sajnovics lapp–magyar nyelvhasonlítása, a lapp rokonság lehetősége tehát csak a 19. század kezdetén vonult be a magyar köztudatba. Később, a reformkor szépirodalmában és tudomány-népszerűsítő írásaiban többször is megjelenik. A Mahizethben felbukkan egy másik közhely is a lappokkal kapcsolatban. Ez a lányok és asszonyok férfi vendégek iránt megnyilvánuló túlzott szívélyességéről szól. Egyelőre nem tudjuk, hogy ezt a motívumot hol olvasta Jókai Mór, de könnyen lehet, hogy Herbersteintől vette:
Siegmund Herberstein, a Habsburg-diplomata moszkoviai útleírása a 16. század közepén jelent meg. Német és latin nyelvű kiadásaira magyar szerzők is többször hivatkoznak. Személyéről a 19. században sem felejtkeztek el: sokáig kiadatlan önéletírása először éppen Budán jelent meg, 1805-ben. Az északi nők bujaságának motívuma Jókai lappón ősmondája után megjelenik egy másik szépirodalmi műben, Az ember tragédiájában is. E drámáját Madách Imre a Mahizeth megjelenése utáni évtizedben írta. A dermesztő hidegben, a kihűlő nap pislákoló fénye alatt Éva mint eszkimó asszony találkozik Ádámmal:
Madáchnál fölbukkan egy Jókaitól ismert másik képzet is, hogy az északi emberek rút korcsok. Jókainál a lappok, Madáchnál az eszkimók:
Egy magyar hadfi „az emberek legelsői közül” ‒ valójában a honfoglalóknak teljesen más volt a fegyverzetük és a ruhájuk
(Forrás: Müller Gyula nagy naptára, 1852, 220.) Keresünk továbbManapság elég könnyű annak utánajárni, hogy Jókai mely műveiben emleget finnugorokat. Munkásságának jelentős része ugyanis elérhető az interneten. Csupán rá kell keresnünk a szövegekben a finn és a lapp szavakra, és máris sorakoznak a találatok. Melyekből megtudhatjuk, hogy szerzőnk minden művében legalább egyszer leírta a finnyás szót, de azt is, hogy kalappal, meg hogy lappangó. Azért vannak érdemi találatok is: Hol leszünk két év múlva? vagy három exkollega Szibériában (1848): Vahotné és Nádaskainé szamojéd módon üdvözlésként fülön csókolja egymást, majd arról társalog, hogy a lapponiai asszonyok vagy a finn dámák kopfputtza szebb. Történetek egy ócska kastélyban (1858): egy gnóm törpe azt képzeli magáról, hogy ő a lapponiai király (a lappok a Mahizethben is elkorcsosult véglények). Egy ember, aki mindent tud (1874): az akadémia finnista ligája tudományos támadást indít Rengeteghy Ottó gróf ellen, aki Kínában megtalálta a magyarok rokonait (a finnisták ellen kel ki Decebál is a Kiskirályokban). Egész az északi pólusig (1876): egy madárnyelven írt szöveget a budapesti tudós társaságnak küldenek el, hátha finnül van. A tudósok nem tudják megfejteni a szöveget, csak a Hon szerkesztőségi szolgája. De kár megvénülni (1896): Jókai itt is a finnek szabadságszeretetéről ír (lásd Kiskirályok, Szabadság a hó alatt és Samyl fiai). Következő írásunkban bemutatjuk, hogyan kontárkodott bele Jókai a nyelvészetbe. Kapcsolódó tartalmak:Hasonló tartalmak: |
LAST_UPDATED2 |