Kovács András Ferenc:
ARS EROTICA
Vagyunk végső játék Hörgő légcső ágyék Pörgő szem térd far tompor Combtő bőr fénylő táj Vad nyelv örvénylő száj Vágy karmol tép mar tombol Kéz láb ín izomzat Széttárt kín mi mozgat Együvé facsar rombol
Ringó halmok mellek Hajzat bomló felleg Ajzott íj gyors szemöldök Vagyunk sebhedt sértő Tág húsban kísértő Tűzhányó kráter köldök Öl forrongó börtön Mélyedet betöltöm Mindenségem felöltöd
Vagyunk végső játék Lét lélekző lágyék Has mell hullámhegy vállak Űrben rángó tagok Szervek szétszórt magok Szép zűrzavar szent állat Készültünk öröknek Mi forgat pörögtet Világ csak velünk szállhat
2:05, Csütörtök (április 14.), DUNA Televízió
Száműzetésben - Európai költők - Kovács András Ferenc romániai magyar költő (Kovács András Ferenc portré) magyar portréfilm, 60 perc, 2007
rendező: Mispál Attila forgatókönyvíró: Mészáros Katalin Bogárka operatőr: Sibalin György
szereplő: Kovács András Ferenc
Éveken át jelentek meg különböző magyarországi és erdélyi irodalmi folyóiratokban egy soha nem létezett amerikai költő, Jack Cole, becsületes nevén John Coleman dalkölteményei, Kovács András Ferenc közreadásában. Létezik-e Jack Cole ha költeményekben él? Ki is az a Kovács András Ferenc, aki különböző korok egykor létezett vagy általa kitalált kötőjeként szólal meg? Ír középkori Mária-himnuszt, Jacopone da Todi hangját megidézve, de a Babits-fordításokra is utalva, ír vágáns éneket, Balassi verset, Csokonai-rokokót, Arany parafrázist, XIX. századi romantikus dalt, szándékosan "vidéki versezetet", de a beat-nemzedék "üvöltése" sem idegen tőle. Játékverseinek olykor nehéz a mélyebb tartalmát felfedezni... Máskor viszont egyértelmű, hogy játékossága az erdélyi magyarság legnehezebb kérdéseit sem fedi el, hanem azokat ironikus beállítással világítja meg.
_________________________________
Bírálóimhoz. Születésnapomra. Plágium!
Harmincnégy éves lettem én: nem bódít versen vett remény, se bű, se báj.
A mennybolt menten rámborul: nem éltem jól, sem jámborul, csupán bután.
Mint kínon égő ékezet, lobog világom: létezek! Enyém e fény!
Hallom: vagyok, mert nem vagyok, hisz bennem nem rág, nem ragyog serény erény…
Azt mondják, arcom régi maszk: miért is vágok én grimaszt, ha kell, ha nem?
Divatbölcs egy sem érti tán: helyettök lettem én vidám iszony. Bizony.
Magamnak túl nehéz terű vagyok – nem vált meg vers, se bű, se báj. Sebaj.
______________________________________
MŰVEI - DIGITÁLIS IRODALMI AKADÉMIA
http://www.pim.hu/object.c4b91213-911c-48d4-a58d-935294062c53.ivy
_______________________________________________
WEÖRESIÁDA. VÁTESZI SZÓZAT UTÓKOROMHOZ!
Suhanc leszek még, 116 éves, De jó madzsar dzserek, sőt barna kislány, S megkérdem akkor, költők barma, pislán: Mit ér az ember, mit hiszen, ha téves?
Fityiszt sem értem: mért van abban érdem, Ha földön játszom, mászok bamba térden, S ti már fölöttem fontoskodva le s fel Tudós felnőttként jártok... Tompa testtel
Átléptek rajtam, ám belémbotoltok, Míg firkálok perzsára, lomha porba... Számomra szimplák, frissek lenn a dolgok: Egymásba huttyan tartalom és forma!
Nem tudhatjátok: lelkem merre leng át, Mily végtelenbe tart? Kit érdekelne - Mint bomlik szét egy rímmel férces elme? Aggult versemre köttök víg pelenkát,
Akárha volnék ükunokám kölke, Ki e világot tőlem örökölte... Makacs kacsótok, oh, minőket ír rám, Hogy ígymegúgy, teljessé lőn a lírám:
Majdnem lefőztem Sziszt, Aranyt, Balassit, Babits Mihályt, s úgy nézek föl Weöresre, Miközben létem öntudatba lassít, Mint alperes néz fürgébb fölpörösre,
Habár lehetnék szőke, kosztolányis, Attilásabb, árpádosabb, gyulásabb, Tajtékzóbb, mint a paprikás gulyáshab - Élhetnék persze Kölnben, Ozsdolán is,
Párizsban bandibb lennék, egyre gyónibb, Akár szabolcskás vitrinekben ó-nipp, Vereczkén Verlaine volnék, rétyi Rimbaud, S ha forrna még vénámban égi tempó,
Túltennék tán Reményiken reményben - Marnék, ha tűrnék, tűrném, hogyha marnak, Bölcsen szavalnék most e költeményben: Jó volnék végre vátesznek, magyarnak!
Szátok mögöttem majd röhögjön össze, Ifjak, jövendő vének - ím, kibírtam, Pedig rút rigmust `ennél` többet írtam... Bús párka sorsom bármiként bögözze -
Csak nőjetek, maradjak én gügyének, Nem ártok nyelvnek, senki népügyének: Szép balgaságom nem székfoglalón áll, Hű hazugságom igazabb a szónál.
|