Párviadal-párbaj |
PÁRVIADAL – PÁRBAJ ARANY JÁNOS: TOLDI TIZENEGYEDIK ÉNEK. ,Meg kell ma itt halni tudod egyikünknek, Nem szükség a hajó oztán holt embernek.‘ Ilosvai. 1. Fölvevé a hajnal piros köpenyegét, S eltakarta vele az égboltnak felét, De nem volt oly kényes a bársony ruhába’, Hogy be ne pillantson a szegény csárdába. Betekint félszemmel egy törött ablakon, Hát csak a cimbalmost látja benn egy padon, Kinn sem lát egyebet az öreg szolgánál, Aki dolgát végzi jó Rigó lovánál. 2. Aztán széttekinte Pesten és Budában, Nézegette magát a széles Dunában: Duna folyóvíznek piros lett a Habja, Közepén egy barna csónak úszott rajta. A csónakban Toldi, nem egyéb evezett, Messze felborzolta a lapát a vizet; Fényes apró csöppek hulltak a magasból, Mintha zápor esnék piros kalárisból. 3. Csakhamar is átkelt Toldi a nagy vízen, Megköté csónakát a budai részen, Kiszállott belőle s nagy-sebesen méne, Hogy keressen olyat, ami neki kéne: Szép aranyos fegyvert és ruhát magának, Cifra új szerszámot jó Rigó lovának, A Rigónak, akit hozott hű szolgája, Mert otthon is az volt kedves paripája. 4. Vett is amit kívánt: paizst, szépet, nagyot; Dolmányán a szabó parasztot nem hagyott, Mindenütt belepte az aranypaszománt; Vett sisakot, páncélt, hét tollú buzogányt, Kopját is, gerelyt is, mindenféle fegyvert, Melyeket Budán a legjobbik kovács vert; Ezüstös, aranyos, sallangos szerszámot; Egy szó annyi mint száz: mindent megvásárlott. 5. Hogy a csárdába ért, felöltözött szépen, Tollas buzogányát forgatá kezében, Akkor bútt fel a nap az ég karimáján, Meg is akadt szeme a fiú ruháján. A Rigó sem az volt, aki tegnap estve, Sárral, úti porral szürke színre festve, Hanem fekete, mint a fekete bogár, Elsikamlott szőrén a fényes napsugár. 6. Hát mikor ráadták a nyalka szerszámot, Mint illett neki, hogy ragyogott, csillámlott! Mikor hátára ült jó gazdája Toldi, Körülnézte magát s elkezdett táncolni. Akkor „hopp!” s mint a szél, aki most szabadul, Vitte Toldit a ló oly kegyetlen vadul; Bence könnyes szemmel ballagott utána; Fájt, hogy búcsút sem vett tőle kis gazdája. 7. Mi történt ezalatt a budai szélen? Hallgassatok rá csak, azt is elbeszélem. A király sátora vala ott felvonva; Tiszta kék selyemből volt a sátorponyva; Róla, mint az öklöm (ha kicsit nem mondok), Lógtak köröskörül oly nagy arany bojtok: Messze kiösmerszett a többitől, bátor Egymást érte ottan a sok úri sátor. 8. Drága karos rengők dagadóra tömve, Bársonnyal bevonva, arannyal áttörve, Álltak a sátorban gyönyörű szép renddel, Kiknél szebbeket már nem képzelhet ember. Egy öreg szék is volt a kellő középen, Fényes drágakővel kipitykézve szépen, Nagy arany körmével a földet karmolta, Mely bársony pokróccal szinte bé volt vonva. 9. A sátrak el voltak rekesztve korláttal, Tilos volt parasztnak lépni azon átal; Kívül fegyveres nép és tömérdek ember Az üres sátrakat majd elnyelte szemmel. Duna partjaig nyúlt a korlát kétfelül, Nagy üres tér maradt a korláton belül, Olyan, hogy egy marhavásárnak is elég Lenne, ha a marhát oda eresztenék. 10. Duna-partban egy nagy zászló volt felütve, S tarka-barka csónak a nyeléhez kötve; Nemkülönben pedig a pesti oldalon Lobogó odafenn, csónak volt a habon. Széles utca a víz: ember a sövénye; Közepén a sziget nyúlik fel beléje, Gyilkos sziget volt ez: már hetednap óta Vérrel élt, mikép a vérszopó pióca. 11. Egyszer jön a nagy cseh Buda vára felől, Táncol nagy lovával a korláton belől; Káromkodik csúnyán, a magyart böcsmérli: Hogy nincs, aki merje magát vele mérni. De imé hirtelen a pesti oldalon Nagy örömzaj támad és nagy riadalom: Ismeretlen bajnok fekete paripán Vágtat a zászlóhoz és mérkőzni kíván. 12. Sisakellenzője le vagyon bocsátva, Csúcsáról fehér toll libeg-lobog hátra; Toldi (mert hisz’ ő volt) a tollat levészi, Mindjárt ott teremnek a király vitézi, S eveznek a tollal, mint hogy tisztök tartja, A cseh bajvívóhoz a budai partra; Vérszín a cseh tolla, fölcseréli vele: A bajra hívásnak volt e dolog jele. 13. Ezalatt a várba gyors híradók mentek. A király lejött és sok nagyúri rendek, A két bajnok pedig csónakon egyszerre Indult s érkezett meg a bajvívó helyre. Ott Miklós, mihelyest partot ért a lába, Csónakát berúgta a széles Dunába: Mintha korcsolyázna, futott az a habon, Partba vágta orrát a pesti oldalon. 14. Cseh vitéz kérdezé: miért cselekedte, Hajóját a Dunán hogy eleresztette? „Nem egyébért, vitéz” Miklós így felelt meg, „Hanem hogy egy csónak elég egy embernek: Egyikünknek itt ma gyászos lesz a vége, S nem lesz a halottnak hajóra szüksége.” Monda Toldi, avval kezét összetette, Buzgón fohászkodva Istent emlitette. 15. Azután így szóla: „Vitéz! addsza kezed: Te sem bántál soha, én sem sértettelek; Ha haragunnál is, egy órád sincs hátra, S a halálos ágyon ki meg nem bocsátna?” Erre a cseh nyujtá vaskesztyűs tenyerét, Hogy összeroppantsa vele Miklós kezét; Észrevette Miklós a dolgot előre, S a cseh barátságát jókor megelőzte. 16. Összeszedte Toldi roppant nagy erejét, S megszorítá szörnyen a bajnok tenyerét; Engedett a kesztyű és összelapúla, Kihasadozott a csehnek minden újja. S mint mikor tavasszal, ha lágy idő fordul, A házak ereszén a jégcsap megcsordul: Úgy csordúlt ki a vér minden ujja végén. Elszörnyedt a bajnok Toldi erősségén. 17. Aztán megragadta Toldi csak úgy kézzel, Rángatá a csehet szörnyü erejével, Ropogott keze közt, elolvadt a teste; Végre így könyörgött a cseh térdre esve: „Kérlek édes fiam! ne kivánd halálom, Minden vagyonomat ím neked ajánlom, ,Tizenkét vitéznek drága sok marháját, Vitézlő magammal minden apródságát.‘” 18. Toldinak a szíve hajlott a kérésen, „Legyen úgy” felelte, „marhádat elvészem, De azt is korántsem magamnak kivánom, Két vitézt megöltél: az anyjoknak szánom. Most, mint alamizsnát, megadom életed. Hanem tégy hit alatt erős igéretet: Hogy habár mély tenger nyelné el hazádat, A mi országunkra mégsem teszed lábad.” 19. Mindent felfogadott a bajnok ijedten, S békével mentek a csónak felé ketten: Hát egyszer a nagy cseh, nekihúzakodva, Toldihoz hátulról hozzávág orozva. Szerencse, hogy Toldi a Duna tükrében Meglátta s megkapá a kardot kezében. Leborult a nagy cseh: „Kegyelem! irgalom!” „Eredj, kérd Istentől: útad megmutatom.” 20. S amely kardot ő az álnok csehtől elvett, Avval adott néki örökös kegyelmet. Íziben elmetszé fejét a testétől, Piros lett a nagy kard gazdája vérétől. Toldi felmutatja a fejet a kardon, Nagy rivalgás támad kétfelől a parton: Tapsolnak, kiáltnak, zászlót lobogtatnak; Buda nagy hegyei visszakurjongatnak. Jegyzetek 230.piros kalárisból: (itt) piros korallszemekből. 231.Dolmányán: testhez simuló, csípőig érő zsinóros zubbonyán. 232.paraszt: díszítetlen rész. Arany János jegyzete szerint: puszta, csupasz. 233.aranypaszománt: ruhát díszítő aranyszínű zsinórt. 234.sallangos: keskeny szíjakból font, csomózott, rojtos, lelógó díszekkel ellátott. 235.bátor: ámbátor. 236.rengők: kárpitozott székek. 237.kipitykézve: kigombozva. 238.szinte: is, szintén, ugyancsak. 239.... a pesti oldalon: szájhagyomány szerint. (Arany János jegyzete) 240.... minden újja: szájhagyomány szerint. (Arany János jegyzete) 241.marháját: (itt) vagyonát. 242.Vitézlő magammal minden apródságát: magamat és szolgáimat. 243.alamizsnát: koldusnak juttatott csekély (pénz)adomány. 244.örökös: örökkévaló. 245.Íziben: hamarjában. (Arany János jegyzete) +
Párbaj http://hu.wikipedia.org/wiki/Párbaj +
2010.11.06. Trón és oltár - A párbajról 59:24 minutes (54.39 MB) Format: Mono 44kHz 128Kbps (CBR) Mai részünk a párbaj történetéről, jelentéséről és jelentőségéről fog szólni. Vajon miért ellenezték a szabadelvűek és a szabadkőművesek annyira ezt a hagyományt? Miért kell támogatnia egy jobboldali embernek ezt az intézményt? Mi köze van az egészhez az ustawkának? Megtudhatja a legfrissebb adásból! Zenék: - Hungarica - Igazi Hős! - Scivias - Rekviem az utolsó Birodalomért http://szentkoronaradio.com/letoltes/2010_11_06_tron-es-oltar
|