A HAZA ÁTOKSZÓ?! |
Vörösmarty Mihály: Országháza A hazának nincsen háza Mert fiainak Nem hazája; Büszke fajnak Küzdő pálya, Melyen az magát rongálja, Kincsnek, vérnek rossz gazdája. És, oh szégyen! Rosszra, jóra Még szavazni jár dobszóra. Ura s rabja millióknak Kik gyülölnek és dacolnak; Zsarnok, szolga egy-személyben, Ki magával sincs békében. S vas eszével Jég szívével Fölmerűl a külfaj árja, A meleg vért általjárja, És a nemzet áll fagyottan Tompa, zsibbadt fájdalomban. Nincsen egy szó Összehangzó Honfiaknak ajakáról, Nincsen egy tett Az eggyé lett Nemzet élete fájáról. A hazának nincsen háza. Miért? Volt idő, midőn nevére Fölkelének, s amint kére Nem keresvén cifra szóban, Ami a szív legmélyén van, Adtak drága bért, Adtak érte vért. Most midőn leszállt a béke S a vérontó harcnak vége, S a hazának, Mint anyának, Aki gyermekei körében Áll ragyogva örömében, Földerűlne boldog napja, Most fejét szenny s gyász takarja. Földön futva, Bujdokolva, Mint hivatlan vendég száll be A szegény s kaján telekbe, Hol nevét rút ferditésben Ismerik csak átokképpen. Neve: szolgálj és ne láss bért. Neve: adj pénzt és ne tudd miért Neve: halj meg más javáért. Neve szégyen, neve átok: Ezzé lett magyar hazátok. |