Az álhatatlan szerencse + |
|
A RÉSZ ÉS AZ EGÉSZ - MIND EGY ÉS SOKFÉLE -
Ablakzsiráf
|
Ungvárnémeti Tóth László A szerencse
Siket, s vak a szerencse, Nem hallja a könyörgést; S nem látja a könyörgőt; Mellyért is állhatatlan S bizonytalan kegyelme, Amit csinált, lerontja, Amit kötött, eloldja; Amit rakott, ledönti; S amit viszen, leejti. Némelyt kezén emelget, S magán felül magasztal: Ugyanazt, ha kedve hozza, A Styx alá taszítja. Másiknak annyi terhet, S málhát kötöz nyakába, Hogy a szegény zarándok Csak tétováz alatta. Kikérem a szerencsét, Hogy igy velem ne bánjék: Mivel ha kedve tartja, Hogy bútyorát emeljék, Tartson tevét magának; Ha pedig tekézni kiván, Tartson tekét magának.
|