Jókai Mór: Az új földesúr. |
Írta: Jenő | ||||||
2014. január 23. csütörtök, 13:59 | ||||||
I. Régi ember, új idő„Cogito; ergo sum”+. (Gondolkozom; tehát vagyok.) Tehát, ha „non cogito”, akkor „non sum”. Én pedig mátul fogva nem gondolkozom semmit, híreszteljétek ki, hogy meghaltam. Meglehet ugyan, hogy élek, hála a komáromi kapitulációnál kezemben nyomott geleitscheinnak;+ s dacára annak a muszka lándzsának, amely Szebennél az oldalamba törött; hanem én egyáltalában nem tudom megmondani az okát, hogy miért, és különösen, hogy miért tovább, mikor a fű éppen olyan szépen kinő, ha én nem nézem is, s az idei termés tökéletesen úgy elfogy a maga útján, mintha én nem segíteném is fogyasztani. Hanem hát az Úr rendelte, hogy olyan állatok is legyenek a világon, amik félig növények; tehát – vegetáljunk!!! Ilyenforma beszédeket lehetett hallani az öreg Garanvölgyi szájából azokon a korán beállt téli ködös estéin egy nagyon szomorú esztendőnek, midőn egynéhány millió ember abban a kedélyállapotban volt, hogy nem szerette azt kérdezni: mi újság odakinn. Az öregúr elég jókor vetődött még haza a hadjárat után, hogy tapasztalhassa, miszerint csűrei üresek, földei harmadából sincsenek beszántva, s fundus instructusáról+ éppen nincs, aki beszámoljon. Nagy birtoka, mely tízezer holdat foglal magában, tisztek, cselédek, ekék, szekerek, ökrök, lovak és birkák nélkül; házi bútorain keresztül vonult hadsereg gazdálkodásának tanújelei, tárcájában egypár ezer forint olyan bankjegyekben, amiket mutogatni is veszedelem. Hanem hát ki törődnék ilyen apróságokkal, mikor olyan nagy dolgok elvesztek! Az ember meghúzza magát a szobájában, néha átrándul az ismerőseihez, nagyokat iszik, ha rossz kedve van, akár van kiért inni, akár nincs. Legrosszabb esetben reggeltől estig ütheti a filkót puffra+, magához hasonló nagy urakkal, kiknek részint volt, részint lehetett volna nagy gazdaságuk, részint még van is, ami mindegy, azért csak egyforma szegény az mind; egy-egy lengyel menekült is csak vetődik a házhoz, aki a tarokk-kompániát kisegíti; ha pedig senki nincs is, az se baj: rágyújt az ember a pipára, s füstöl, míg beesteledik. Hébe-hóba egy-egy hitelező vagy valami ravasz atyafi pörbe idézteti az embert, bízván a „favor in judice”+ most kedvező alkalmaiban, s ez aztán egy kis „emócióra” is ad alkalmat: az emberrel legalább észreveteti, mint a köszvényes titillációk+, hogy az életerő még m„ működik benne. Ilyenformán „truditur dies die”+. (Sose bosszankodjál másodszülött olvasóm, hogy annyi latin mondást találsz egy lapon, ez is a kor kedélyhangulatához tartozik. A klasszikusok nyelvéhez, mint egy ókori azilumhoz+ menekülünk néha, mikor az újkor civilizációja nagyon szorongat bennünket. Héj, mikor még minden diákul ment, nem merték volna azt mondani – - no de elég. Az ember fűhöz-fához folyamodik védelemért, s ha az élők nem segítik, a halottakhoz fordul. Ki tudja, ha latinnal keverve marad a nyelvünk, tán most mi is „román” fajnak passzírozhatnánk, s hogy keresnék kedvünket minden oldalról!) Tehát bizony csak truditur dies die; egyik nap tolja a másikat. Egy ilyen kedve ellen előretolt napon azt mondák Garanvölgyinek, hogy egész tökéletességgel mégsem lehet a világot kizárni a szobából, a politikai változások ellen semmiképpen sincs az ember azáltal biztosítva, ha azt mondja: hallgatni fogok, mert azok felkeresik az embert legcsendesebb odújában is, s megtámadják a dohánydöböze közepében. – Már ezentúl nem lehet „szűzdohányt” színi: be van hozva a monopólium; a dohányt csak trafikából lehet hozatni, különben házmotozásnak teszi ki magát az ember, s ha tiltott kedvencét megkapják nála, nagy pénzzel lesz adósa a státusnak+. Garanvölgyi Ádám erre azt mondta: – Jól van. Nem fogok dohányozni többet. Legalább jobb étvágyam lesz. És azzal fölviteté a padlásra ősi tajtékpipáit, a minden veszedelemben hű kísérőket, mik annyi veszteségből egyedül maradtak meg családi klenódiumképpen+, és soha többet nem dohányozék vala. Majd ismét egy másik húzva-vonva jött napon azzal a hírrel örvendezteték meg, hogy bizonyára a bor is akcíza+ alá esik, már ezután majd csak felsőbbek engedelmével lehet csapra ütni a hordót, s meg kell adni az árát jókedvnek és haragnak, mert az ember mindkét esetben mentől többet „fogyaszt”, annál többet kontribuál+. – Jól van. Tehát nem fogok több bort inni. Legalább jobban alszom. És azontúl nem nyúlt hozzá semmiféle italhoz, kivéve a vizet. Egy újabb, senkitől nem kívánt napon ismét arra a jó hírre ébredt, hogy a játékkártyák is bélyeget kapnak, már ezentúl azokon is ott lesz a sas. – Jól van, tehát nem fogok többet kártyázni; – legalább nem vesztek. És megtartotta fogadását. Megint virradt, a természet rende úgy hozta magával, hogy reggel legyen: Garanvölgyinek egy kurrenst+ hoztak, amelyben tudtul adatik, hogy ha vadászni akar, puskát csak a megyefőnök engedélye mellett tarthat, nyerget pedig csak azon esetben, ha az illető járásbeli biztosnál reverzálist ad maga felől, hogy e veszedelmes huszáringredienciát+ nem használandja a státus jóllétével nem egyező célokra. – Jól van – monda Garanvölgyi Ádám –, tehát ezentúl nem vadászom és agarászom többet. Legalább nem hűtöm meg magamat. Egyszer aztán azt is megtudta, hogy ha az ember a szomszéd faluba át akar látogatni, elébb útlevélre van szűksége, amit a székvárosban lehet kapni két tanú jótállása mellett, hogy csakugyan igaz járatban van, s minden sisakos vitéznek+ előmutatni az úton, s keze írását összehasonlíttatni mindjárt in facie loci+, ahol in flagranti+ „betretoltatott”+. – Jól van – monda rá az öreg szittya+ –, tehát ezentúl itthon maradok a faluban, nem megyek sehová. Legalább nem dűlök fel a kocsival az úton. És azontúl nem ment tovább sétálni sem a kertek aljánál; ez volt a leghosszabb út, amit tett, még a vetéseit sem nézte meg soha. Egyszer aztán azt a legújabb intézkedést tanulta meg, mely szerint múlhatatlan szüksége van a státus orgánumainak ellenőrizni azon kihágást, miszerint némely elégületlenek szokatlan alakú föveget viselnek, s a gondviselés rendeleteibe való nemegyezésüket azzal iparkodnak tanúsítani, hogy a kalapjaikon levő szalagot a karimán túl engedik csüggni, annálfogva aki kellemetlen kérdezősködéseknek nem akarja magát kitenni, ennyi és ennyi hüvelyk, vonal és minőség meghatározását vegye figyelembe, mielőtt kalapjával kilépne az utcaajtón. – Ez is jó – monda Garanvölgyi. – Tehát ezentúl nem megyek ki a házból. Legalább nem szaggatok több csizmát. És megtartá szavát. Azontúl csak a kertjében sétált, s ha beszorult, foglalkozott pöreivel, amik rögtön megelevenültek a dolgok rendbejöttével, mint az ősszel elhullott légy, ha télen ráfűtik a szobát. No még egyszer aztán kijött, hogy ezentúl pörlekedni csak oly módon lesz szabad, ha az ember elébb olyan papirost vesz, ami már jogosítva van a bíró előtti megjelenésre; s egyúttal megtanul különbséget tenni kisebb és nagyobb bélyegilletmények között. – No – hát legyen meg ez is. Tehát ezentúl nem fogok pörlekedni. És azzal összezsinegelé pöriratait, betette a szekrénybe, felmondott a prókátorának. Aki ellen neki van követelése, hadd szaladjon vele, akinek pedig ő ellene van, az hadd jöjjön, – ő nem felesel többet senkivel. És aki jártas az etnográfiában, az tudni fogja, hogy mikor a magyar ember lemond arról, hogy dohányozzék, hogy bort igyék, hogy ismerőseivel összejöjjön, hogy vadászni járjon, hogy az utcára kimenjen, az mind elég nagy eset, de mikor arra szánja magát, hogy nem perlekedik többet: az már az „ultima Thule!”+ Hanem utoljára is nagyon meg találta adni az árát ennek a „passzív ellenállásnak”. A mindent „laisser faire”+ következtében majd a hámos lovait egzekválták+, majd egyik-másik pajtájára nyomták rá a hivatalos pecsétet, majd még azzal is fenyegették, hogy „personalhaft”-ot+ eszközölnek ki ellene; de amikkel ő mind sztoikus egykedvűséggel nem törődött. Az utóbbira éppen nagyon vásott a foga: szerette volna tudni, hogy ő, ki vénségeig mindig a maga emberségéből élt, s sohasem jutott hozzá, hogy valaha egy napszámra valót bírt volna megkeresni fáradsága után, hogyan tudná annyira vinni, hogy egy egész esztendeig eltartassa magát más költségén, csupán azon tudománya által, hogy nem tud megfizetni. No de semmi. Az egyik uzsorás egzekválta, a másik pedig segítségére jött, s jó nagy procent mellett kisegíté a zavarból. Egyik elhajtatta a birkáit, s elkótyavetyélte párját 2 forinttal a becsáron alul, a másik megszánta, s megvette számára ugyanazon birkákat 2 forinttal a becsáron felül, s megint „rendben” volt minden. Egyszer a drága birkák is azt gondolták ki, hogy ők megdöglenek. A szisztéma nem tetszett-e nekik, vagy az árpaszalma-provizórium+, azt nem tudom, hanem biz azok egy télen nagyon kezdték a kamatszelvények helyett az egész nemzeti kölcsönt beadogatni, gyapjú helyett a nagyon devalvált értékű bőrrel szolgálván a gazdának. Ez egy kicsit bántotta Garanvölgyi Ádám urat. Valami ismerőse járt nála, annak panaszkodott is e fátumáról,+ s úgy mellesleg felkérte, hogy ha be talál vetődni Pestre, küldjön ki neki valami „marhadoktort”, talán tud segíteni a birkákon. Az ismerős ígérte, hogy nagyon szívesen teszi. – De aztán el ne felejtse! Alig is múlt el két nap, hogy Garanvölgyi úr udvarára egy pesti bérkocsi kanyarodott be, s megállva az úrilak tornáca előtt, abból egy jól táplált egyéniség lépett elő, a legújabb divat szerint öltözve, bolyhos téli paletotban+, simára borotvált állal, haja tarkótul homlokig simán elválasztva, s leszorítva a legfényesebb kürtőkalappal. Széles sálja nagy turquois-melltűvel+ keresztül döfve, kezein jaquemárkesztyűk+, agyarán a legfinomabb virginia bocsát illatos füstöt, míg kezében kurta jáspis+ fogantyús pácikó+ lóbálódik. Ez az úri egyéniség ütközék Garanvölgyi Ádám kifelé induló bekecsgombjaiba, amidőn is egy percre kivéve foga közűl két ujjával a virginiát s megemelve pálcás kezével, hajfürteitől 1 1/3 hüvelknyi magasra divatos figáróját, e szavakat intézé hozzá: – Van szerencsém Hernn Ádám von Garanvölgyit tisztelhetni? Én vagyok doktor Grisák! – No hozta Isten! Ugyan jókor jött! – üdvözlé őt Garanvölgyi. – Ezt már szeretem, hogy ilyen gondos volt az öcsém, hogy mindjárt küldte az urat. Ugyan szükségük is van már a birkáimnak a segítségére, – jöjjön csak édes doktor úr. Azonnal karon fogta a doktor urat, s mielőtt ez bővebb magyarázatokba elegyedhetett volna, átvezette a tagos udvaron keresztül a birkaakolba, behúzta maga után, nyilvános kárával glaszé cipőinek, s beerőltetve a beteg birkák rekesztékébe, elkezdé neki magyarázni a veszedelmes diagnózist. – No lássa, doktor úr, ennek itt a szája fáj, nem tudja a szénát rágni, emennek meg a lába fáj, nem tud a lábán megállni. – De megengedjen, uram, ez furcsa… – szólt közbe doktor Grisák. – Persze furcsa, de csak hallgassa tovább; az még furcsább, hogy amikor a szájfájás elmúlik az egyiknél, akkor beleesik a lábfájásba, s megfordítva, amelyiknek ma a lába fáj, annak holnap a szája fog fájni. – De megbocsásson, uram, én bámulom… – szabadkozék doktor Grisák. – Én magam is bámulom, el nem tudom képzelni, mi baj lehet ez. Talán métely? – De uram, ön úgy látszik, hogy csalódásban van. – Az meglehet, nemigen értek a barmokhoz, ön jobban tudhatja, hiszen azért hívattam. – De, megbocsásson, uram. – Jó, jó, hiszen én nem disputálok, egészen kegyedre bízom; hozott kegyed juholtót? – De uram! – kiálta föl végre egész sértett önérzettel doktor Grisák – kinek néz ön engem? – s mérgében úgy ütött orron pálcájával egy kerge birkát, mely lekonyított fejét pantalonjához kezdte fenni, hogy mindjárt visszafelé keringett. – Hát nem marhadoktor ön? – kérdé együgyűséggel Garanvölgyi. -- Mit gondol ön? Én doctor juris vagyok! Doctor utriusque juris,+ Johann Nepomuk Grisák. – Óh hát prókátor? – szólt kapacitálódva Garanvölgyi. Akkor hát ne nézzük a birkákat. Egyébiránt – nem fárasztom az urat a szobámig, itt is elvégezhetjük. Egzekúcióra+ tetszett jönni? – De kérem – szólt a juris doktor, az ülhelyül kínált birkafejő széket magas orrú aprehenzióval+ utasítva el magátul –, talán mégis komfortábelebb+ volna a szobában értekeznünk. – Tessék elhinni, hogy nincs ott már semmi lefoglalni való. Tegye ön a kezét, azt tanácslom, ezekre a birkákra. A kliense ugyan nem köszöni meg, mert ez a bőrével fog fizetni, de legalább nagyságod kikaphatja belőle a salláriumát+. – Kérem – szólt doktor Grisák, illedelmes prüderievel+ –, én nem vagyok „nagyságos”. – Bocsánat, méltóságos uram! – Óh, az sem vagyok. – Engedelmet kérek „excellenciádtól”. – Óh kérem; engem csak „tekintetes” cím illet. – Csak? – szólt félvállról átmosolyogva a jövevényhez a háziúr. – Már „édes amice” erre mifelénk tekintetes-nek csak azokat szoktuk címezni, akiket megbecsülünk. Hanem hát röviden, mit akar? – Én éppen nem jöttem uraságodnak kellemetlenségeket okozni, hanem azért jövök, hogy uraságodat őméltósága Ritter von Ankerschmidt úr nevében valami szomszédi szívességre felkérjem. Most volt még csak a sor Garanvölgyin a bámulásra. – Ankerschmidt? Ritter von? Szomszédság? Aztán szívességre kér? Nem értem, hogy jutok egyszerre ennyi szórejtvényhez. Nem fejtené meg doktor úr ezt a charádát+, mert én soha életemben sem tudtam kitalálni egy rébuszt sem. Honnan szomszédom nekem a nagyon tisztelt Ankerschmidt Ritter von úr őméltósága? A doktor úr most már bővebb magyarázatokra is készen volt. – Tehát nem méltóztatik még értesülve lenni. Ez az én úri kliensem és megbízóm, az a bizonyos, aki a hajnácsi parcellát megvette. – Micsoda parcellát, kérem? – Azt a bizonyos kétezer holdas tagot itt uraságod jószága mellett. – Kitől vette meg? – Természetesen Pajtayné őnagyságától, uraságod sógorasszonyától. – De iszen uram, az a jószág az enyim. Tőlem csak mint vitalitiumot+ bírta azt testvérem özvegye; én készpénzen vettem azt meg boldogult öcsémtől, s hogy ő szegény, sok ide nem tartozó ok miatt tönkrejutott, meghagytam az özvegynél atyafiságos jóindulatból, hogy legyen neki miből élni. Az az én törvényes birtokom. Garanvölgyi úr azt hitte, hogy most olyan igazságokat mondott el, amik előtt le kell venni a kalapját a világ minden jogtudósának. Héj, nevetett is rajta magában eleget a doktor úr! Hogy mosolygott gúnyosan a balga táblabírán, akinek még most is azok az özönvíz előtti fogalmai vannak a jogviszonyokról. Levette a szemüvegét, megtörlé selyemzsebkendővel, mert a birkaakol gőze megfogta, ismét visszatevé orrára, s egyet villantva vele a táblabíró felé, nagy bölcsességgel mondá: – Ezt én mind elhiszem, uram, elhiszem, önnek egy szavára. Az meglehet. – De nem „meglehet”, hanem úgy van. Megmutathatom az okiratokat. – Sajnálom; de ez nem változtat a dolgon. Ez nem tesz különbséget. – Nem értem. – Járatja uraságod a Reichsgesetzblattot?+ – Járatja biz a kakukk. – Ah, tehát nem? Kár nagyon. – És itt keblébe dugva kesztyűs ujjait a doktor úr, nagy folyékonysággal megnevezé a Reichsgesetzblatt azon számát, melyben ennyi és ennyi számú paragrafus alatt azon rendelet foglaltatik, mely a „régi” jogcímeken alapuló igényeket megszünteti, s egyúttal határidőt tűz ki, amelynek lefolytáig minden ember, akinek valamely tettleg birtokában nem levő fekvő vagyona van, eziránt a bitorlót megintetni, megperelni, törvénybe idéztetni, egy régi magyar szóval „meguszultatni”, el ne mulassza, mert azontúl „beati possidentes”+; aki a birtokban találtatik, az vétetik tulajdonosnak, s a jogi pörcímen többé keresetet támasztani nem lehet. Minthogy pedig a kiszabott határidő már lefolyt, s minthogy Garanvölgyi úr a Reichsgesetzblattot nem járatta, s minthogy bélyegpapírra írni nem akart, tehát testvére özvegyénél levő birtoka annak tulajdonává lett, következőleg az ezt el is adhatta; aminthogy meg is tette, s már azon bizony semmi kutyabőr sem segít. Garanvölgyi úr konvinkálva+ érzé magát. – Uram. Ön nagy ember. Önnek igaza van. Kapitulálok, s elismerem önt doktornak. Magam vagyok a hibás, amiért a Reichsgesetzblattot nem járattam. Rögtön küldök a postára, s megrendelem, s azontúl ez lesz az, amit „versate diu”, „versate noctuque”+, nehogy egyszer tudatlanságom miatt még magamat is eladjon valaki, akinek jusst ad hozzá a paragrafus. És hát már most miben áll a szívesség, amit én Ankerschmidt Ritter von úrnak teljesíthetek? Már azt értem, hogy szomszédommá hogyan lett. – A lovag úr „szívességnek” kívánja azt neveztetni, ő igen udvarias, gavallér ember, én azonban „jó ügyletnek” nevezem azt; pactum bilaterale+: do, ut des+, facio, ut facias+. Méltóztatik emlékezni, hogy amely cessziót+ uraságod nagyságos Pajtayné asszonyságnak írásban adott, bizonyos záradékban a maga részére egy igen terhes servitust+ tetszett stipulálni+, mely abból áll, hogy a jószág belső telkén levő régi kastélyt pedig semminemű használatra az özvegy asszonyságnak átengedni nem tetszik. – Igenis. Azt valami régimódi ősöm építette, s nem akartam, hogy az özvegy haszonbérlője még pálinkafőzőt csináljon belőle. Persze, balga érzékenykedés biz ez egy ilyen vén sastól, mint magam, de már egyszer én ilyen babonás vagyok. – Szinte kivenni méltóztatott az uraságod kastélyától ama faluvégen levő ócska kastélyig vezető utat az árkon túl egy ölnyi szélességre. – Igen természetesen; azon oknál fogva, hogy magam valahonnan bemehessek abba az enklávéba+, még akkoriban a léghajók kormányozhatósága nem levén feltalálva, hogy az ember felülről szállhasson le valamely körülzárt területbe. Az út mellékét pedig azért biztosítottam, hogy az árendás ki ne pusztítsa a szép vén jegenyefákat két oldalon. – Ilyenformán a cesszió értelmében a nagyságos asszony az érintett épület és hozzá vezető útnak sohasem jött tettleges+ birtokába. – S ez talán alkalmatlan volna kegyeteknek? Ugyan mit ceremóniáznak vele olyan sokat. Rontsák le a házat, építsenek helyébe palotát. Hát kell erre még tőlem „is” engedelmet kérni? – Óh igen is, minthogy az okmányok világos szava szerint uraságod tettleges birtokosa az említett útnak és kastélynak. – És valóban, tekintettel volnának még az ilyen ócska okmányokra? – Minden bizonnyal! – iparkodék buzgón erősíteni kétkedő hitét a jogok tudora. – Lehetetlen! – szólt az öregúr, oly együgyű fejcsóválással, hogy a doktor kezdett kétségbeesni embere primitív fölfogási tehetsége felett. – S ha mégis via facti+ elfoglalná azt tőlem a Ritter von, mit tehetnék én ellene? – Törvénybe idézhetné! – sietett a kész felelettel doktor Grisák. – Beperelhetné őt! – S nem lehetne attól tartanom, hogy azon esetben a bíró engemet csukat be, mint elégületlent és csendháborítót? Doktor Grisák kezdett arra a nyomra jönni, mintha ez a táblabíró nem egészen együgyűségből intézne hozzá ilyen „ártatlan” kérdéseket, s sietett őt szárazon rendreutasítani. – Uram, meg lehet ön győződve, hogy „itt” mindenkinek egyformán osztanak igazságot. – Bocsánatot kérek. – Ezt nem tudtam. Rettenetes ez az ember alázatos iróniájával! Dühönge magában a doktor. – Talán hát lehetne valami formahibát felfedezni abban az okmányban – szólt irtózatos jóakaratú humorral Garanvölgyi. – Talán, hogy nincsen bélyegpapírra írva, vagy talán, hogy a pecsét nem jó helyre van ütve benne? – Uram – vágott közbe doktor Grisák –, én nem jöttem önhöz konzultálni, hogy nekem tanácsokat adjon, hogy miként lehetne procedálni+ saját maga ellen, hanem jöttem önhöz egy barátságos ügyletet megkötni, mely uraságodra nézve is nagy haszonnal járand. Hanem – ha megenged egy kérést, tisztelt uraság, elébb; legyen szíves felkelni onnan a szénáról; ezt nem végezhetjük el itten a juhistállóban, legyen jó engemet bevezetni dolgozószobájába. – Dolgozószobámba? – kiálta fel Garanvölgyi, nagy készséggel ugorva fel a szénahalomról, melyre letelepedett volt. A büróba? A kancelláriába?+ Óh igen szívesen! Ha már üzletről van szó, akkor mindenesetre a comptoirba+ kell mennünk. Tessék elébbre kerülni. Menjünk tehát az irodámba. S vezette aztán a doktor urat nagy előzékenységgel végig az udvaron; nem is ártott, hogy ő hátul ment, mert négy lompos szelindek nagyon kezdé kerülgetni a perkereső férfiút, ki is nem látta feleslegesnek megjegyezni, hogy az ilyen nagy kutyákat kosár nélkül szájukon szabadon bocsátani nagy felelősséggel járó helyzet; – amely észrevételt Garanvölgyi úr igen helyesnek találván, rögtön kiadá a parancsot az elősiető béreseknek: – Mindjárt kosarakat kössetek a szájukra ezeknek az ebeknek, ti semmirevalók! Azzal a kertbe vezette át a vendég urat, ott egy tekervényes, fűvel benőtt úton megsétáltatva, végre egy sajátságos alakú, suta épülethez érkezék vele, melynek elfordult oldala olyan csapinósan+ látszott levágva lenni, mint a vásári sátorok eleje. Annak az ajtaját kinyitá: – Tessék elölmenni! – s betuszkolta rajta érdemes vendégét. – Mi az ördög ez!? – kiálta fel a juris doctor, midőn körültekintett, s füleit gyanús zúgás kezdé környékezni, míg szemeit gyilkos fegyverek fenyegeték. – Hisz ez méhes! – Ez az én dolgozószobám, uram – szólt nyájas mosolygással a háziúr. – Itt töltöm én a napot csendes stúdiumokkal. – S hogy bebizonyítsa szavai valóságát, előszedé a méhkasok mellé lerakott könyveket: régi római autorok+ voltak azok; Blair esztétikája; néhány gazdászati mű s egyéb afféle. Ugyanott papír is volt és egy nagy fakalamáris, melybe szárnyig bele volt ütve egy sárgult írótoll. – Ez egy igen csendes, magányos hely, ahol a tanulmányozót semmi zaj sem háborítja; ahol a világi lárma helyett csak a csendes „örök munkásokat” látja maga előtt, kik megtanítanak bennünket dolgozni az utókor számára. A méhek társasága nagyon hozzánk illő társaság most. – Igen; de megcsípnek! – szabódék e filozófi ömlengés ellenében praktikus aggodalommal a juris doctor. – A „jó embert” nem bántják – nyugtatá meg őt a háziúr, a sareptai pusztában lakozott bármelyik pátriárkához+ illő kedélynyugalommal. A juris doctor úr most már ezzel angazsírozva volt arra a kísérletre, hogy megtudja maga felől, vajon csakugyan „jó ember” számba megy-e hát ő is. S leült a hárspadra, mely bundával volt szépen leterítve, míg Garanvölgyi egy üres Dzirdzon-kasra+ telepedett le a doktor úrral szemben. – Tehát röviden, uram. Kliensem, lovag Ankerschmidt, megszerezvén a jószágrészt, s a hozzá tartozó belső telket, bírni óhajtaná a rajta levő épületet is, a hozzá vezető úttal együtt. – Az természetes – helyeslé az invektívákat+ Garanvölgyi –, miután az a kastély neki ottan csak útjában lesz, ha építkezni akar. – Igen, igen. És ő oda nagyszerű kastélyt akar építeni. – Mindjárt gondoltam. Az egész lapályon az az egyetlen darab egészen úri kastélynak való hely. Magam is oda építkezném, ha módomban volna. (Óh, hisz ez nagyon hajlékony ember – gondola elégülten doktor Grisák.) – S minthogy uraságod úgysem veszi jelenben hasznát annak az építménynek … – Biz az már nagyon rozzant állapotban is van. – S nem is valószínű, hogy azt ki méltóztassék tataroztatni … – Dehogy! A baglyoknak és patkányoknak így is elég jó az. A doktor juris ezt humorisztikus ötletnek találta, s úgy vélte, hogy az ilyesmit tréfásan folytatni kell. – A denevérek úgysem fizetnek semmi árendát. – Nem bizony, sem pedig az ősök kísértő szellemei. – Hahaha! A jámbor kísértetek ugyan haragudni fognak, ha onnan ki kell vándorolniok. Ezer villám! (Az utóbbi felkiáltás már nem volt a nevetés folytatása; a doktor széles jó kedvében pálcájával hadonázni találván, e demonstrációnak vélt mozdulatra egy harcias szellemű méh a nyakacsigájára repült s fullánkjával tréfásan megcsiklandozá.) – Nem tesz semmit. Kenjen rá egy kis csapóföldet+ – vigasztalá a jajveszéklőt a háziúr. – Elmúlik az. De a doktornak már elmúlt a nevető kedve. – Nos tehát mit gondol, uram, mennyiért mondom fel a szállást a baglyoknak, denevéreknek, s az ősanyák kísérteteinek? – szólongatá a sziszegőt Garanvölgyi úr. – Csak több ne csípne már meg. Én teljhatalommal vagyok felruházva a lovag úr által; … de az ördög vigye el ezt a méhet … azt hiszem, hogy tizenkétezer forintért az a romnak induló épület jól meg lenne fizetve. – Tizenkétezer forint, uram, nagyon szép pénz. – S az épület nagyon rongyos. – Az is igaz; sőt még az is igaz, hogy én tizenkétezer forintra nagyon rá vagyok szorulva. Hanem hát csak tessék hazamenni és megmondani a lovag úrnak, hogy én azt a' rongyos épületet el nem adom. – Miért nem? … Még meg fog dagadni! – A vételár? – De, ez a méhcsípés… – Nem adom el, mert az ősapám építette. – Ahá, ennek több pénz kell! – okoskodék a doktor. – Essünk át rajta, uram, nekem meg van engedve, hogy ígérjek önnek húszezer forintig. Kezet reá! – Amit mondtam, megmondtam. – De hisz az épület idővel összeszakad. – Annál szebb lesz. Egy regényes ruina+ a kastély udvarán. – A szél máris bontja a tetejét. – Én pedig föl nem rakatom, ha lehordja; s ha le talál dűlni, ott hagyom a romjait feketülni. Doktor Grisák most kezdte átlátni, hogy micsoda kemény gyerekkel akadt össze; neki pedig a lovag azt adta megbízásul, hogy ha a rozzant kastélyt megveheti „bármi áron”, ő maga ötezer pengőt kap fáradsága jutalmául, tehát az ügy nagyon sürgetős volt. – De hát, uram, mondja ön meg maga, mi véleményben van? – Mit ajánlana egyezkedési alapul? – Jó, uram, megmondom. Tehát utolsó és megmásolhatatlan véleményem ez: ősi ruinámat sem pénzért, sem szép szóért, sem fenyegetésért oda nem adom; hanem várni fogok, amíg a Reichsgesetzblattban+ kijön az a paragrafus, mely azt fogja rendelni, hogy akinek rongyos vityillója van olyan helyen, ahová valaki más kastélyt akar építeni, azt onnan bizonyos határidőn túl elhordassa. – És ezzel ajánlom magamat. Nehogy pedig a doktor úr azt hihesse, miszerint ezt az értekezést még stációnként folytatni is lehet, amint felkelt a hárságyról, Garanvölgyi úr végigfeküdt a bundán, s elővéve Horatiust, oly buzgón kezde belőle tanulmányozni, mintha sohasem olvasta volna. Doktor Grisáknak rá kellett szánni magát, hogy re infecta+ kitaláljon magára a kertből, mert Garanvölgyi úr ugyan egy csepp készületet sem látszott tenni, hogy őt kikísérje. (Ez nagyon merev gondolkozású ember. Jó lesz őt megjegyezni.) Azonban amíg a kertajtóbul a bérkocsiig defilál+ az ember, addig a komondorok ugyancsak megszabdalhatják; pedig már a méh is megcsípte. És sehol egy kertész vagy egy házmester, kit kíséretül szólíthatna. Amint aztán aggodalmasan kitekintett a kert rácsajtaján, nagy meglepetéssel szemlélé, hogy a béresek ugyancsak szót fogadtak Garanvölgyi úrnak, a vett utasítás folytán mindegyik szelindek fejére egy nagy füles kosarat kötvén fel, amitől azok úgy tűntek fel, mint valami plasztronsisakos+ vitézek, kik a vívóiskolában valami asszóra+ készülnek. A cselédnép hahotázott az udvaron, még a pesti bérkocsis is velök. Hm. Ezek az egyének, úgy látszik, hogy tréfát űznek az emberből. *Utóhang Az új földesúrhozEgy regényemben sem igyekeztem a kort, melyben történetem meséje fejlődik, annyira híven ecsetelni, mint „Az új földesúr”-ban. Azok az alakok valóban mind itt éltek, az a küzdelem valóban itt folyott le a szemünk előtt, magunk is szerepeltünk benne; ennek a komikuma és tragikuma mind valóság. Az egésznek az eszméjét egy nevezetes ötlet adta. Én láttam egy este Haynau tábornagyot (a nyugalmazottat) magyar ruhában, széles szalagú darutollas túri süveggel a fején, a legkizárólagosabb magyar urak társaságában megjelenni. Még élnek többen, akik hallották tőle ezen erős mondást: „wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confisciren!” (Mi, magyarok nem engedjük magunkat jogainkból kiforgatni!) Már akkor a nyugalmazott tábornagy magyarországi földbirtokos volt. Ehhez a néhány szóhoz is magyarázat kell: „magyar ruhában, széles szalagú darutollas túri süveggel.” A Bach-korszakban annyira ment az állambölcsek figyelme hogy még a magyarok öltözetére is kiterjedt. Miniszteri rendelet folytán betiltatott a széles szalagú kalapok viselése; de különösen a tollviselés a kalapok mellett. E klasszikus rendelet végrehajtására az alföldön éppen egy magyar nemesi családból származott kerületi főnök vállalkozott, aki sok századon át érdemekkel tetézett ősi családnevét Bonyhádyra változtatta, s aki az országos vásárokon szedette le a kalapok mellől a tollakat; amiért aztán megörökíttetett az országszerte énekelt népdalban:
Ebből aztán el lehet képzelni, micsoda ellendemonstráció lehetett az, mikor egy ilyen betiltott tollas süveget egy olyan ismeretes szakállbajuszos alak nyomott fel a tarkójára, aminő a rettegett nevű cidevant+ tábornagy volt! Mi mindennek kellet történni ebben az országban, ami ezt a pontiusi alakot a Golgotától a Tábor-hegyéig elvezette – a makkabéusok+ dac-váráig? Ez azonban csak az eszmét költötte; az alak, ki Ankerschmidt tábornokban van személyesítve, nem ennek a históriai személynek a képmása: több hasonló ismerősből van az összetéve, ámbár egy-egy erős vonás, mint a tromfból jóltevés az üldözöttel, ennél is megvolt. A börtönből kiszabadított ifjú hősben rá lehet ismerni a szabadságharc legmerészebb bajnokára, ki egy maroknyi csapattal dandárokat vert ki állásukból, s tömlöcében is oly csuda jókedvvel viselte magát; későbbi szabadulási tervekben vezérszerepet vitt, s utoljára a legrejtélyesebb módon eltűnt: a Duna hullámai vetették ki a szigetparton, keze-lába összekötözve. Maig is rejtély Beniczky Lajos élete és halála. Tőle magától hallottam, ami fogságában történt vele. Az ál-Petőfi alakja, s aztán a bevándorolt hivatalnokcsapat, kíséretével, az új törvényt és rendet használó juris doctorokkal, a külhoni gazdászok, kiket a hibás tudományuk és ismeretlenségük jégre visz, s azok mellett a kárörvendő hazafi, aki szövetséges társának tartja a szegénylegényt és az elemi csapást, s belekacag a pusztító zivatar süvöltésébe, mind ennek a korszaknak a jellemalakjai. Közel negyven éve már annak, hogy ez a regény íródott; a kor, amelyet lefest, akkor még friss emlékezetben élt, ez magyarázza a hatást, amit akkor az olvasó közönségre gyakorolt. Nemcsak Magyarországon. Lefordították legelébb angolra. Minden angol lap a legkedvezőbb ismertetéseket írta róla; az angolból ment át a svéd, dán, hollandi közönséghez, finn nyelven is megjelent. Mindenütt megértették ezt. És ma már szépen kell kérnem az olvasót, hogy higgye el nekem, hogy ez az egész regény, évtizedekkel az ő születése előtt, valóban így történt meg. Hogy voltak emberek, akik lemondtak az élet minden kényelméről – azért, hogy a hatalomnak akadályt gördítsenek útjába. Nem különcök voltak: az egész nemzet érzelmeinek a megtestesülése voltak. Hogy volt egy korszak, amikor áldottuk a sorsot azért, hogy semmink sincs, se vasútunk, se gyáriparunk, se kereskedelmünk, se hitelünk: csak az alattunk levő föld, az a mienk; az a mi védelmünk, az, ami meghódítja a hódítót; amikor a szegénységünk volt a büszkeségünk, a meztelenségünk a páncélunk, mint a varégerek+ hadának. És hogy lehetett egy kormány, mely, miután tabula rasa-t csinált országunkból, utoljára még az árvizet is ráereszté, hogy az Isten áldását is letörülje róla. És véges-végül még az égbejáró utat is el akarta tőlünk zárni: megtámadva a vallásszabadságot. S hogy ezen a merényleten összetört a hatalma. De szép idők voltak! Mikor a protestánsok nagy gyülekezetén megjelentek a római katolikus egyházfejedelmek, mint jóakaró hallgatók, s a honszeretet és szabadság szent lángjától áthevülve, egyesíték buzgó imáikat az üldözöttekével, kitartásra buzdítva őket mind halálig! De szép idők voltak! Hála az Égnek, hogy elmúltak! 1895. Dr. Jókai Mór
I. Jókai Mór (1858)
II. Haynau (1849)
III. Beniczky Lajos (1868)
IV. Kufstein várbörtöne
V. Az új földesúr első hírlapi közlése(Pesti Napló 1862. jan. 4.)
VI. A Hevesi-féle átdolgozás bemutatójának plakátja
VII. Eliz (Somogyi Erzsi) és Aladár (Lehotay Árpád) Szómagyarázatokaccesorium sequitur suum principale – a hozzátartozó követi a családfőt Achilles-sark – érzékeny, sebezhető pont a conto – törlesztésül, előlegként actor – itt: felperes, aki az alperes ellen keresetet indít a bíróságon addio – isten vele (olaszul) adieu – isten vele (franciául) adnektál – annektál; hozzácsatul adutt – ütőkártya; az a kártyaszín, amelynek lapjai nagyobb ütőértékkel rendelkeznek, mint a többi színek lapjai aether – itt: a világűrt betöltő képzeletbeli anyag agglomeratív – felhalmozódott akcíza – fogyasztási adó alámináz – aláás, aláaknáz à l'anglaise fürtök – vállig érő, angol divatú hajfürtök alattság – hajók vontatására használt vastag kötél alkotmány – e szó kettős jelentése szójátékra ad alkalmat: 1. az ország alkotmánya (konstitúció), ami ekkor fel volt függesztve; 2. „alkotmány”, készítmény, a kis lélekvesztő csónak allez – menjen Also gnädiger Frau! nicht mehr wajsz ungrisch. Hat vergessen Allen, vergessen Mutterzungen, Vaterlanden; ergo: mich auch sollen vergessen! Hát, nagyságos asszony! már nem tud magyarul. Elfelejtett mindent, elfelejtette anyanyelvét, hazáját; hát akkor engem is felejtsen el (rossz németséggel írt levél). altknecht – öregbéres angol mérföld – régi hosszmérték, 1,5 km anno… – …évben anno domini – az Úr … évében, időszámításunk szerint az … évben antecedens és consequens – előzmény és következmény apacsúr – a kerítőhálók végére kötött vezérfák, ezeknél fogva vezetik a halászok a hálót applikál – alkalmaz apprehenzió – neheztelés apropos – erről jut eszembe archimedesi csavar – Arkhimédész (i. e. 287– 212) görög matematikus és fizikus vízemelő gépének végtelen csavarja architektus – építész argumentum – érv, bizonyíték Árgus – az ógörög mitológia százszemű óriása armer rájzender – szegény utas, bujdosó artilleria – tüzérség Aschenbrödel – Hamupipőke asszekurál – biztosít asszó – menet, támadás a vívásban átalag – másfél akós (kb. 80 literes) hegyaljai hordó au contraire – éppen ellenkezőleg au courant – jól tájékozva aula tagja – a bécsi egyetemi forradalmi mozgalom résztvevője 1848-ban autentice – hitelesen autodafé – itt: felelősségre vonás autor – szerző (auctor); itt: ókori klasszikus író azienda assicuratrice – trieszti biztosító társulat; későbbi neve: Assicurazione generali azilum – menedék bagatell – itt: csekély pénzösszeg bagázsia – poggyász; itt: hadi utánpótlás baisse – az értékpapírok tőzsdei árfolyamának esése Bar Kochba – a zsidó nép utolsó szabadságharcának (i. sz. 131) vezére barometrum – barométer, légsúlymérő bataillon – zászlóalj baziliszk – gyilkos pillantású mondabeli sárkánykígyó beati possidentes – boldog birtokosok beleg – igazoló melléklet belle alliance – jó házasság bellus musicus – ügyes zenész, „szintén zenész”, hozzáértő benevolizálás – itt: jóakaratú figyelmeztetés betretoltatott – tetten érték bezirks-vorstand – kerületi elöljáró bezsindelyezik a fejét – népi szólásmondás, ti. azért, mert még nem nőtt be a feje lágya bivouacozni – szabad ég alatt táborozni bonhomia – kedélyesség bölénybika – bölömbika (madár) Bräuhäusel et consortes – B. és társai brochure – brosúra brouillon – fogalmazvány, piszkozat büdzsé – költségvetés cabinet noir – szó szerint: fekete szoba; hivatalos kémiroda postai küldemények kikémlelésére causeuse – kétszemélyes pamlag cesszió – engedmény charáda – szótagrejtvény cidevant – itt: egykori civilista – civil, polgári (nem katonai) személy Cogito, ergo sum. – Gondolkodom, tehát vagyok. Descartes, francia filozófus (1596– 1650) alaptétele comitiva – kísérőlevél comptoir – iroda corpus delicti – bűntárgy, bűnjel coűte que coűte – akármibe kerül csapinós – ferde, rézsútos csapóföld – agyag és mészkő tartalmú föld; méhcsípésre nyállal készített sarat szokott „csapni” a nép csatány – örömrivalgás, hangos tetszésnyilvánítás csendilla – présház, borospince csurapé – zsinóros, prémes télikabát dalidó – táncmulatság defekt – hiány, veszteség defilál – elvonul definitíve – véglegesen detasíroz – kirendel dezavuál – itt: visszavon, megszakít diagonális – átlós, rézsútos diätenklasse – díjfokozat diffikultálva lehet az inaugurációja – megnehezítik a beiktatását diner – ebéd diníroz – ebédel diszponibilis kassza – hozzáférhető készpénz divaturacs – divatbolond férfi do, ut des – adok, hogy adj doctor utriusque iuris – mindkét jog (a jog– és az államtudományok) doktora dodonai körmondat – homályos értelmű jóslat (Dodona: ókori görög jóshely) domicílium – lakóhely drótcsövű puska – csöve úgy készül, hogy vashuzalt (drótot) hosszú vasmag körül csavarva összehegesztenek s ezután fúrják Dzirdzon-kas – D., német méhész által szerkesztett újfajta kaptár eb ura fakó – e szólásmondás értelme: azt teszünk, amit akarunk; nekünk ugyan nem parancsolnak ecclatanter – kétségbevonhatatlanul ediktális – közhírré tett egzekúció – bírói foglalás, végrehajtás egzekvál – lefoglal, tartozás fejében behajt, végrehajt éldelet – élvezet elegiakus – elégikus, bánatos elektrikus batteria – villanytelep emisszárius – kiküldött en carrière – a küzdőtérre engagirozva – angazsírozva, lekötelezve english spoken – angol nyelvtudás enklávé – körülzárt terület en traine volt – útban volt etablírozza magát – berendezkedik, letelepedik exilium – számkivetés, itt: fogság expedíció – itt: kitessékelés, távozás expensnota – költségszámla expenza – költség explózió – robbanás, itt: kitörés, összeveszés extempo – azonnal extraposta – külön postajárat facio, ut facias – megteszem, hogy megtedd fait accompli – befejezett tény faites vos jeux, messieurs! – tessék tenni, uraim! (A játékvezető e szavakkal szólítja fel a rulettjátékosokat.) fasina – rőzsenyaláb fatál – fatális, végzetes fátum – itt: sorscsapás favor in judice – a bíró jóindulata fecskerakás – döngölt földből emelt védőgát fenomenon – jelenség feuerpikét – fegyveres őr figaró – itt: cilinderkalap filippikáz – vitatkozik firtli – viertel, egy bankjegy negyede, fertálybankó font – régi súlymérték, kb. fél kiló földész – földműves fuchswild – nagyon dühös (mint a róka) fundus instructus – a birtok felszerelése für die reifere Jugend – az érettebb ifjúság számára fürjez – fürjre vadászik galéria – itt: karzati közönség galvanikus mosoly – vonagló, rángatózó mosoly garmada – gabonarakás geleitschein – menlevél, szabad mozgást biztosító irat generozitás – nagylelkűség generózus – nagylelkű, bőkezű genus irritabile vatum – a költők ingerlékeny nemzetsége (Horatius) gouvernante – nevelőnő grádus ad majora – lépcsőfok a magasabb hivatali rang felé grammaire – francia nyelvtan gravitás – méltóság grimmiger schalterlöwe – marcona pénztári oroszlán (postatisztviselő) gyető – domboldal hadastyán – öreg, kiszolgált katona harasz – gyapjúfonal hausse – az értékpapírok tőzsdei árfolyamának emelkedése herein – be; tessék, be lehet jönni Hof-Schematismus – udvari név- és címtár; illemkódex homéri hahota – hangos, szűnni nem akaró nevetés; Homérosz eposzaiban az istenek nevettek így huszáringrediencia – huszárfelszerelés húszas – a régi pengő forint egyharmadát érő váltópénz, 20 krajcár icce – űrmérték, kb. 0,8 liter il – ő, a francia személyes névmás egyes szám 3. személyű alakja a hímnemben Il fait froid. Quelle heure est il? Il est midi. – Hideg van. Hány óra? Dél van. imposszibilis – lehetetlen in bianco – itt: látatlanban incattus – alperes, aki ellen a fel-peres keresetet indít a bíróságon in contumaciam – bírói idézéssel szemben tanúsított engedetlenség miatt, a vádlott távollétében inculpata tutela – vétlen védelem; büntetlen önvédelem in facie loci – a helyszínen infámia – becstelenség infámis – elvetemült in flagranti – a tett pillanatában inkriminált – vádolt in optima forma – a legillendőbb formában in petto – reménybeli inspektor – jószágigazgató inszinuálja a kontroverzia komplanálására – ráveszi az ellentét elsimítására invektiva – itt: nyilatkozat inylés – ízlés item – ugyancsak I wish you a good morning! – jó reggelt kívánok japonica – japán selyemköpeny, bűvészköpeny jaquemár kesztyű – Jaquemar francia kesztyűgyárosról elnevezett finom, divatos kesztyű jáspis – vörösbarna féldrágakő jezsuita fogás – itt: kétszínű cselszövés Jób-hír – vészhír; a bibliai Jóbnak hozott rémítő hírekről jog-maxima – jogelv jólszületett – a „tekintetes” jelentésű ,wohlgeboren„ szolgai fordítása Jove favente – ha az isten (ti. Jupiter) is úgy akarja jubileál – itt: örvendez jus fortioris – az erősebb joga kabale – cselszövés kabanosz – szivarfajta kalábriai – széles karimájú fekete kalap kalifa – mohamedán uralkodó kallósulyok – nagy, kalapács alakú ütőeszköz kamarális – kincstári, állami tulajdonban levő kámea – domborúan vésett ékkő kancellária – iroda kapitálé – főváros kapitulácionális – megadásról szóló kaputos – hosszú, idegen szabású felöltőt viselő karabin – karabély, puska karsamadiner – alászolgája (gehorsamer Diener) kartellvivő – párbajsegéd; a párbajra kihívást vivő „kék könyv” – a kormány jelentése valamely általános érdekű ügyről, amelyet egykori angol szokás szerint kék kötésben tett le az országgyűlés asztalára (vö. „fehér könyv” stb.) kivexál – kiutál, „kiszekiroz” klázli – üvegpohár klenódium – ereklye kolna – présház komfortabel – kényelmes komiszárus – rendőrbiztos komittens – megbízó kompakt – tömör, sűrű komplott – összeesküvés kompromisszió – megegyezés konfidens – bizalmaskodó konfrontál – szembesít konfundál – zavar, megtéveszt konstelláció – állapot, helyzet konstitúció – alkotmány; itt az ország felfüggesztett alkotmányáról van szó konszignáltatik – száműzetik kontemplatív – elmélkedő, szemlélődő kontesztáltatik – bizonyíttatik kontribuál – adózik konvent – itt: egyházkerületi közgyűlés konvinkál – meggyőz konvoj – társaság, kíséret kordiális – szívélyes korrespondál – levelez kreuzerwirstli – krajcáros virsli kreuzsakerment – szitkozódás krida – csőd kriminálista – itt: bűnöző kriptográfia – titkos írás kukoricanadrág – zsávolynadrág kulánt – itt: könnyen gördülő (üzlet) kulcsos kriptográfia – rejtjeles írás, amelyet csak „kulcs” segítségével lehet megfejteni kurrens – körrendelet kvart – négy egyszínű, egymás után következő kártya bemondása kvéker – angol eredetű vallásos szekta tagja laisser faire – hagyjátok cselekedni; nemtörődömség lapidár betűk – itt: a kőbe vésett feliratokhoz hasonló nagy betűk lat – régi súlymérték, a font 32-ed része lebotolt – lenyesett, levagdosott leib-gárdista – testőr liezon – viszony lile – vízi madár littera – betű, kezdőbetű loco – helyben locskálkodik – fecseg lőgérez – kószál majoritás – többség makkabeusok – zsidó uralkodó család; egyik ősük sikerrel küzdött a szír zsarnokság ellen; általában: bátor, derék emberek malapropos –rosszkor malicia – rosszindulat mándli – köpönyeg mankus – mangalica, sertés mantilla – köpeny manupropria – sajátkezű aláírás masszakrírozó – öldöklő, megsemmisítő matrice – matrica; itt: a pecsét negatívja megrigázva – összezavarodva, felizgatva meklenburgi – nagy teherbírású német lófajta menázs – katonai étkezde menazséria – állatsereglet ménesi – az aradi Hegyalján (Ménesen) termett bor mérő – régi űrmérték szemestermények mérésére messzely – régi űrmérték, kb. 0,7 liter métier – mesterség modalitás – módozat mordkerl – fenegyerek Morpheus – az álom istene az ógörög hitvilágban mürzburgi, mürzthali – stájer tehénfajták négyszöglábnyi – minden oldalán 1 láb (kb– 32 cm) hosszú neuditscheini – vesszőfonatos oldalú, nyitott homokfutó kocsi nix tájcs – nem tud németül (nichts deutsch) Numero Eins – első számú numizmatika – régi pénzekkel foglalkozó tudomány obligát – illő; hozzá tartozó oculus domini saginat boves – a gazda szeme hizlalja a jószágot officiose – hivatalosan óhitű – maradi, konzervatív ókonzervatív – idejétmúlt oltározó – imádó, hódoló oppoziciótag – ellenzéki ordré – rendelkezés osztályt csinál – szétoszt, osztozkodik osztentáció – feltűnés ökonómus – közgazdasági szakértő pácikó – sétapálca pactum bilaterale – kétoldalú szerződés pakszus – passzus, útlevél, igazoló irat paletot – hosszú, bő felöltő paralizál – itt: megakadályoz par excellence – különösképpen passirt – mehet paszkvill – gúnyirat pátriárka – egyházatya pauza – itt: gondolatjel pedantság – kicsinyeskedés per – itt: egyenként, darabonként pereat – pusztuljon periculum in mora – veszély a késedelemben personalhaft – fogság picula – 10 krajcáros váltópénz pilóta – itt: cölöp plasztronsisak – mellvédős sisak point d'honneur – becsület kérdése, érzékeny pont poltron – szájhős pondus – súly; itt: a falióra függősúlya pondus specificum – fajlagos súly potenciáz – fokoz praeliminaria – előzetes megállapodások praesumtiv – reménybeli Prága – itt: Varsónak a Visztula jobb partján fekvő része praktiko-szentimentális – gyakorlati gondolkodású és érzékeny lelkű preceptor – tanító principális – hivatalfőnök procedál – eljár percent – százalék, percent promontor – hegyfok prosopopoeia – itt: fontoskodás protokollum – jegyzőkönyv provizórium – ideiglenes állapot, átmeneti kormányzat pruderie – álszemérem pszeudoklasszikusok – álremekművek puffra játszani – hitelbe kártyázni purifikál – itt: tisztáz putzhändler – divatárus, pipereárus pythonissa – Pythiának, az ógörögök Apolló temploma főpapnőjének papnője qua – mint quelle idée – micsoda ötlet quiproquo – tévedés, felcserélés rancune – haragtartás, neheztelés rebhuhn – fogolymadár refraktárius – engedetlen reichschatzschein – osztrák birodalmi bankjegy Reichsgesetzblatt – az osztrák birodalom hivatalos közlönye re infecta – dolgavégezetlenül rekomandíroz – itt: ajánlva ad fel (levelet) relais – postakocsi rembursírozta – itt: elismervény ellenében átvette remuneráció – itt: ügyvédi tiszteletdíj repetáló óra – „ismétlő” óra; egy nyomásra elütötte a legutóbbi órát és negyedet, éjszaka használták represszáliák – viszonzások, megtorlások res nullius – senki tulajdona rèverie – álmodozás rezervál – itt: fenntart riposztoz – visszavág rubrikátus – a rovatban szereplő ruina – rom ruinált – tönkretett ruszti máslás – Ruszton (Sopron megye) termett, második sajtolásból való bor sallárium – fizetség, tiszteletdíj sarkantyú – itt: kisarkalló partvédő gát servitus – kötelezettség Si fecisti, nega! – Ha elkövetted, tagadd! sisakos vitéz – az osztrák zsandárok fényes sisakot viseltek sottise – ostobaság, bolondság specifikus talentum – különleges rátermettség spektákli – látványosság spiszbürger – nyárspolgár staatsvisit – hivatalos látogatás státus – állam stibli – itt: sörös „csizma” stinkadores – kvargli, pogácsasajt stipulál – kiköt, leköt strategice – hadi rendben strufli – lábszárvédő, kamásli subscus – baj, zavar, suskus sulyokbak – cölöpök leverésére való keményfa bunkó svalizsér – könnyű lovasság szakkermentíroz – káromkodik szatíra – itt: gúnyolódó természet szcéna – jelenet szcénázva impromtu – rögtönzött jelenetet csapva szimpatikus hatás – kölcsönös egymásra hatás szinekúra – gond nélküli hivatal szittya – itt: meg nem alkuvó magyar szkita – a magyarok ősének tartott nép szoliter – külön foglalatba tett ékkő szondiroz – kipuhatol szotnya – lovas század szubalternus – beosztott, alárendelt szubordinálta magát – alávetette magát szubtilitás – szőrszálhasogatás talpacs – talpas, küldönc tantusz – játékpénz tárkli – kártyajáték magyar kártyával tátvány – tátongó mélység Te Deum – hálaadó ének (a Te Deum laudamus: Téged, Isten dicsérünk kezdetű egyházi himnusz) terc – három egyszínű, egymás után következő kártya bemondása terz major – felső-király-ász terz von ober – három felső kártya tête à tête – négyszemközti együttlét tettleges – itt: tényleges, valóságos theater coup – meglepő fordulat tilógus – kirurgus, sebészorvos tiraillírozás – csatározás titilláció – csiklandó fájdalom tizenkét fontos – kb. 6 kg súlyú ágyúgolyó toleráns – engedékeny, türelmes topány – bokáig érő cipő tracírozás – tevékenykedés; mérnöki művelet traktábilis – hajlékony, engedékeny Trebonián – Trebonianus római lovag itt a pórul járt megvesztegetett példaképe triumfál – diadalmaskodik triumfus – itt: örömujjongás truditur dies die – egyik nap tolja a másikat turquois – türkiz, égszínkék féldrágakő újépület – Neugebäude, a mai Szabadság tér helyén állott hatalmas kaszárnya és börtönépület ultima Thule – az ókorban ismert legészakibb föld; „a világ vége” untersuchungshaft – vizsgálati fogság vadászhasé – szétlőtt vad vakancia – üresedés varégerek – varégok; normanok vegetáció – növényzet vendetta – bosszú vérló – telivér ló versate diu, versate noctuque – éjjelnappal forgassátok (Horatius) via facti – tettleg, önhatalmúlag vidimál – láttamoz viktória – itt: zeke, rövid kabát vinkulum – kötelék, itt: szerződésben kikötött jog vitalitium – életjáradék vokálkvartett – éneknégyes votum Minervae – Minerva (római istennő) szavazata; szavazategyenlőség esetében döntő szavazat „Vaszszagter” urak – magyarul nem értő urak, akik folyton azt kérdezik: „Was sagt er?” (Mit mond?) wegen forstfrevel – erdei kártétel miatt Weltumsegler – kitalált név (a. m. világ körüli hajós) Wie befinden Sie sich, mein Fräulein? – hogy érzi magát, kisasszony? „Wir Ungarn lassen unsere Rechte nicht confiscieren!” – Mi, magyarok nem engedjük magunkat jogainkból kiforgatni! zélus – versengés, vetélkedés JÓKAI MÓR
TARTALOM |
||||||
LAST_UPDATED2 |