Életrontó Pál és Pálné - I. |
EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA - LÉTROMLÁS NYERSANYAG |
Írta: Jenő |
Bölcs-balga, boldog-boldogtalan ember Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
NAGY JENCIKLOPÉDIA TERV - XXI. Szabat ötletek, feljegyzések, vázlatok
Arany János
ÁGNES ASSZONY Ballada.
Ágnes asszony a patakban
Odagyűl az utcagyermek:
Összefutnak a szomszédnők:
Jön a hajdu: Ágnes asszony,
Mély a börtön: egy sugár-szál
Szegény Ágnes naphosszanta
Mert, alighogy félre fordul,
Ím azonban, időtelve,
Öltözetjét rendbe hozza,
Hogy belép, a zöld asztalnál
„Fiam, Ágnes, mit miveltél?
„Ő bitón fog veszni holnap,
Körültekint Ágnes asszony,
De amit férjéről mondtak
Nosza sírni, kezd zokogni,
„Méltóságos nagy uraim!
„Mocsok esett lepedőmön,
Összenéz a bölcs törvényszék
„Eredj haza, szegény asszony!
S Ágnes asszony a patakban
Mert hiában tiszta a gyolcs,
Virradattól késő estig
Holdvilágos éjjelenkint,
És ez így megy évrül-évre,
Őszbe fordul a zilált haj,
S Ágnes asszony a patakban
(1853.)
*
Két úr szolgája A császár minden parancsát teljesíteni, Majd a maradék időből-erőből Istenét is…
*
Egy fenékkel két lovat megülni Két szék között a pad alá esni
*
Meritokrata Mindent ki lehet, és ki kell érdemelni Aki nem dolgozik, ne is egyék – dögöljön meg
*
Egalitárius Ha a tied megdöglött, akkor a szomszéd tehene is dögöljön meg
*
Moslékevő Úgyis egy helyre megy
*
Dandy Piperkőc ficsúr, világfi
*
Hamisnyelvű Nem vagy ura a szavadnak
*
Nyerőgépek És akik önként mennek e vesztőhelyre
*
A barátjára bízza szerelmét A kecskére bízza a káposztát
*
Istenkísértő Az életveszélyt élvező Az extrém sportokat előnyben részesítő
*
Önsanyargató - önkényeztető
*
Nekropolisz Beletemetkezik könyveibe, könnyeibe
*
Elfeledkezel Magadról, rangodról, helyzetedről, Arról, hogy mivel tartozol ősnek-utódnak
*
Csak egy kicsit térsz el a helyes iránytól, de minél gyorsabban haladsz, annál inkább távolodsz a céltól
*
Jó tempóban haladsz, de rossz irányban
*
Felszisszen minden szilánkon Felbosszantja minden apróság
*
Esztelen Lottózol, mert ott egyenlő az esély Minden pénzed felteszed egy sötét lóra
*
Racionális Mindig csak az eszedre hallgatsz Érzéketlenné leszel érző lények fájdalmára
*
Holtakat keltegetsz A halál ellen keresel orvosságot
*
Elásod a talentumaidat Nem a mindenséggel méred magad Egy matekzseni, aki cirkuszi fejszámoló-művész
*
Szalon römi Mindig döntetlenre játszó, A győzelemről eleve lemondó
*
Rekordhajhász Kíváncsi, meddig bír egy lábon állni Kíváncsi, meddig bírja alvás nélkül
*
Egy kedvenc ételed van, Azt eszed nyakra-főre, unos-untalan Meg is utálod azt hátralevő életedre…
*
Együttérző, szolidáris Addig nem eszik, míg valaki éhezik
*
Az emberiség barátja A szomszéd akár éhen is halhat tőle
*
Hinni a templomban kell Vasárnap délelőtti keresztény Hétköznap vétkezik, hétvégén meggyónja
*
Hiszem, ha látom Ha nem látom, nem hiszem És ha látom, akkor minek hinnem?
*
Másén nem, Csak a saját káromon okulok, Vagy rosszabb esetben még azon sem
*
Felbujtó Társtettes – bűntárs - cinkostárs Vagy aki más farkával veri a csalánt
*
Ellenséggyártó Aki nincs velem, az ellenem
*
Szájhős Más tollával ékeskedő
*
Nemtudomka Nem tudod, mit teszel Nem tudod, mit beszélsz
*
Üldözési mániás Mindenkire gyanakszol, Mert rossz a lelkiismereted
*
Fakír Akinek fát lehet vágni a hátán
*
Sokkol a kései felismerés, Hogy az élet nem kívánságműsor
*
Állig felfegyverezve, De az igaz ügybe vetett hit nélkül
*
Sorrendetlen Előbb vág, azután mér Minden betű ott van, csak összevissza
*
Időpocsékoló Fanatikussal meddő hitvitákat folytató
*
Hazárdjátékos Nem gyáva, nem bátor, de vakmerő
*
A próbakőnél kiderül: nem aranyember
*
Mártírkodó Magát tragikus pózba vágó Aki köznevetség tárgya lesz
*
El nem kötelezett Meg nem esküdött Bagóhiten élő vadházas
*
Tekintélyelvű Minden csak erővel, zsarolással érsz el, Nem tudod indoklással rávenni gyereked, Hogy magától, önként is betartsa a endet
*
Ott vagy az első, Amikor döglött oroszlánba lehet belerúgni
*
Ártatlan, védtelen és gyenge Kis állatkákon töltöd ki mérged, Amit más még meg sem tudhat
*
Ördögi körös Bánatos vagy, mert iszol Iszol, mert bánatos vagy
*
Leleményes iszákos Mindig van okod, ürügyed az ivásra
*
Már nem élsz, mert nem remélsz Nem lélegzel, hálni jár beléd a lélek
*
S. O. S. Palackba zárt üzenet titkosírással
*
Bezzeg a te idődben! A világ azóta egyre csak romlik - szerinted
*
Szelektív hallású Az építő bírálat egyik füleden be, másikon ki
*
Izolálod, szeparálod magad szövetséges társaidtól
*
Struccpolitikus A veszély esetén a homokba dugod a fejed
*
Önszuggeráló – önhipnotizőr
*
Az eget bemeszelő A tengerbe vizet hordó A szalmakazalban tűt kereső
*
Öncsonkító Egyre több mindenről végleg lemondó Se játék, se dal, se szerelem – csak munka
*
Kikiáltó – ráolvasó A vereséged – szerinted - igazából győzelem
*
Útonálló haramia, aki Robin Hood szerepében tetszeleg
*
Nem tud Nem tud megkülönböztetni Nem tudja a különbséget: amnesztia/amnézia
*
Nem kitartó Percenként változtat a tervein
*
Sírva vigadó
*
A hangversenypódiumon, A sznobok előtt sztár voltál, De asztalnál, mint mulattató meghalsz Nem tudod elhúzni a nótájukat…
*
Panoptikum figura A reggeli beállításban, tartásban van estig Csak akkor változtat, ha pénzt dobnak elé…
*
Cselt vet és cselt arat Másnak ásott csapdádba magad esel bele
*
Nem képes élni A meglepetés erejével Minden csele, cselekedete jól kiszámítható
*
Zavart keltő A zavarosban halászik A felfordulás zűrzavarában fosztogat
*
Óvatos Mielőtt elhagyja otthonát, Mindent úgy elrejt, hogy ő sem talál rá (drága idejét eldugással és kereséssel tölti)
*
Segítőkész A kulcs a lábtörlő alatt Az értékek mind egy helyen, a vitrinben
*
Ha egy nő egyszer becsapott, Akkor attól fogva minden nő csaló
*
Nem tapad rá semmi Örökre tapasztalatlan marad
*
Törvényes Nála a szükség sem bont törvényt
*
Élvhajhász A falánkság, a torkosság bűne Nem tudsz magadnak parancsolni
*
A tett halála - majd holnap Habozó, halasztó, halogató
*
Különcködő Némaságot fogad Csak jel- és testbeszéddel érintkezik
*
Babonás Ha bal lábbal kel fel, nem megy sehova Ha fekete macska megy át az úton, vége van
*
Előre nem látó Levágja az aranytojást to tyúkot
*
Raktárra, előre aggódó Neki nem elég a mai nap adódó baja
*
Csüggedő és csüggesztő
*
Aki dolgozik, hibázik A legnagyobbat a nem munkálkodó véti
*
Aki nem mer, az veszít A gyáváké a szerencsétlenség
*
Ál pálforduló Köpönyegforgató – kaméleon – mimikri ember
*
Helyezkedő Mindig a győzteshez áll Mindig annak drukkol, aki éppen vezet
*
Képtelen színlelni Ott is okos, ahol a butát kéne adni
*
Felhős homlok Gondtúlterheltség Mindig valami gond nyomaszt
*
Egy beváltatlan örök ígéret Ifjú titán – ti tán még hasznát vehetitek…
*
Önbüntető Közélettelenül Eltiltod magad közéleti jogaid gyakorlásától
*
Úgy él, Mint aki kényszerlakhelyen, házi őrizetben van
*
A kutyáknak csak a morgós, ugatós, vicsorgós arcát ismered
*
Öncélú, mihaszna kutyád van De arra jó, hogy teljesen házhoz kössön És hogy legyen kit dédelgetni, vagy rugdosni
*
Zsákbamacska Úgyis egyforma minden nő, nem válogatsz
*
Pórázon Szembekötve vezetnek A farkadnál fogva vezetnek
*
Kihagyás Neked elmentek otthonról
*
Szorul a hurok körülötte Egy zabszem sem férne a seggébe
*
Remegő Inába szállt a bátorság Remeg a keze, a lába, a feje
*
Testügyetlenségek Csetlik-botlik, esik-kel, Dülöngél – kidől a fa mandulástól
*
Színtévesztő Összekevered a barátot a szesztestvérrel
*
Rossz társaságtól hagyod megrontani magad
*
Korpaközé keveredsz – felfalnak a disznók
*
Bumeráng Felfelé köpés Átkozódásod saját fejedre hullik vissza
*
Mindig jól akarna járni Mindig úgy érzi/véli: neki több járna
*
Jóért rosszal fizetsz Hálátlan – semmit nem köszön meg
*
Elé mész a bajnak – keresed
*
Állatias A nagyfejű ló búsulása A szamár csökönyössége Az ökör következetessége
*
Bűnösök között cinkos hallgató
*
Árnyékbokszoló – csapkod, mint egy cséphadaró Éppen azokat bántod, akik közel állnak hozzád
*
Neki mindenki kurva, akit magadnál kicsit is szebbnek látsz (vagy irigyled feltételezett – nemi – életét)
*
Tahóság Megengeded magadnak a pontatlanság udvariatlanságát
*
Majomszeretettel zsarnokot nevelsz utódodból
*
Baudelaire Katolikus vagy sátánista? Ha nem lehetsz jó, akkor nagyon rossz leszel
*
Az utálkozás árt a szépségednek Haragszom rád! – a játék után is így maradsz
*
Más vétkei miatt magad bünteted Dühösködő és haragtartó – háborgó lelkű
*
Lassú öngyilkolás A gyűlölet végén veled is végez
*
Csapdát állítasz másnak, magad esel bele
*
Leveszed a kezed a fiadról Kitagadod a gyermeked – érdemtelenül
*
Ferde szemmel nézel a világra
*
Ördögfajzat Az ördög bújt beléd Nemtelen, jellemtelen alak
*
Próba-szerencse Vak tyúkként találsz szemet
*
Frigid Az ajkadra fagy a mosoly Lefagyasztva próbálnád menteni a pillanatot
*
Majrés Megijedsz a saját árnyékodtól
*
Hamar kijössz sodrodból Nem találsz a kerékvágásba
*
A kezedből minden kiesik És a csapatod is kiesésre áll
*
Gyöngyöket szórsz a disznók elé
*
Idegen tollakkal ékeskedsz-éktelenkedsz
*
Örök csavargó vagy, mindenhol csak jöttment
*
Obszesszió és kompulzió Kényszergondolatok és kényszercselekvések
|
LAST_UPDATED2 |