NDK/Balaton

Egykoron a Balatonra érkező NDK-s lányok 'hajlandóságáról' beszélt az ország férfitársadalma, az ügyeskedők pedig a „Zimmer Frei” mozgalomban utaztak. De miért is lett a Balaton a kelet-németek kedvelt nyaralóhelye és mit köszönhet nekik a Balaton?

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Kislánykorom egyik meghatározó élménye volt a Balaton parton az NDK-s turistákkal való vegyülés. A nagymamámnak Balatonfűzfő határában, Tobrukon volt egy kis telke és faháza, amit a család apraja-nagyja szívesen felkeresett nyáron. Nem volt ritka eset, hogy a strandon egyszerűen leszólítottak bennünket az NDK-s családok, fiatalok, hogy adjunk helyet a sátraiknak. Végül évek múlva is visszajáró sátorozós társaság alakult ki, aminek én igen örültem, mert mindig hoztak nekem valamilyen játékot, ajándékot.

Gyerekként még nem igen foglalkoztam ezzel a jelenséggel, csak évekkel később, felnőttként hallottam hihetetlen sztorikat az NDK-s lányok „könnyen kaphatóságáról” az akkoriban huszonéves éveit élő nagybátyámtól. De vajon, hogy kerültek ide a kelet-németek a Balatonra, miért kerestek ad-hoc szállást a strandokon, és honnan eredt ez a híresen laza erkölcs? Ennek próbáltam utánajárni!

Köztudott, hogy a magyar kommunista vezetés a Balatont állította turisztikai céljai középpontjába. Ez nemcsak hazai SZOT-üdültetést jelentett, de azt is, hogy szerették volna itt vendégül látni a keleti-blokk lakóit csakúgy, mint a kapitalista fertőből érkezőket. Így fordulhatott elő, hogy egyazon szállodában egyszerre nyaralhatott egy NSZK-s nyugat-német turista egy lengyel vagy szlovák utazóval. Ez a kettősség különleges lehetőséget adott a Németország kettészakadása miatt kényszerűségből kettévált németeknek a találkozásra.

Egy sajtóhír még arról is beszámolt a 60-as években, hogy egy német orvos házaspár nálunk találkozott ismét. Történt ugyanis, hogy 1961-ben, amikor a berlini falat emelték a férj a városban volt egy kongresszuson, viszont a feleség Halléban rekedt. Négy évvel később találkoztak újra, Siófokon, addig csak leveleztek, titkos kódokat alkalmazva. Berlini fedőnéven nyitottak dossziét a férfi és a nő megfigyelésére a somogyi rendőr-főkapitányságon, amiből kiderült, hogy a párocska végül elhidegült egymástól, így nem kellett tartani az illegális disszidálástól.

A Balaton tehát nagyon jól járt azzal az NDK-s rendelkezéssel, mely szerint az 1960-as évektől kezdve a helyi rendőrőrsökön megigényelhető betétlapokkal szabadon utazhattak a kelet-németek a szocialista országokba, így Magyarországra is.

A KGST-turizmust pedig még a pártok is támogatták: Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda (a Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottságának utazási szervezete) a 70-es évek végén 8 vonatnyi NDK-s fiatalt utaztatott be az országba, főként a Balatonra nyaralni. De nemcsak hivatalosan jöttek a turisták, hanem magánszervezésben vonattal, busszal és kocsival, stoppal egyaránt. Egyrészt az NDK-s családok itt szabadon találkozhattak NSZK-ban élő rokonaikkal, másrészt a fiatalok innen esélyt láttak a nyugatra szökésre, mindemellett pedig imádták a magyar tenger hangulatát. Ezt azonban a STASI, a Német Demokratikus Köztársaság állambiztonságért felelős központi államigazgatási szerve sem nézte jó szemmel. Külön alegységet hoztak létre a balatoni turisták megfigyelésére, és megpróbálták a magyar kollégákat is bevonni a munkába. A magyarok azonban nem szívesen vegzálták az itt tartózkodó nyaralókat, egyedül a tiltott határátlépéseket akadályozták meg. A STASI ezért saját ügynököket küldött a Balatonra, természetesen feleségestől, így például Siófokon egy Casanova fedőnevű szolgált, akinek az volt a feladata, hogy megfigyelje a kelet-németek mennyit olvasnak nyugati lapokat és kikkel érintkeznek. Azt nem tudni, hogy Casanova miről kapta a nevét, talán szívesen vegyült laza erkölcsű honfitársaival, összekötve a szolgálatot a kellemes időtöltéssel.

Természetesen az NDK-s honpolgárok mindig ügyeskedtek, hogy elkerüljék a STASI ügynökök látókörét. Soha nem a lefoglalt szálláson laktak, hanem ad hoc választották ki a nyaralóhelyüket (így virágozhatott a Zimmer Frei „iparág” a balatoni nyaralókban és otthonokban) vagy nyugat-német rokonaik foglalták le saját néven a szállást, ahol a család találkozhatott. A biztonság kedvéért a megérkezésüket követően autóikról még a rendszámtáblát és az országjelzést is leszerelték, majd kocsijukkal garázsban, hátsó udvarokban, vagy bokrok közé tolatva parkoltak.

A magyarok nem is bánták a német turisztikai csodát, amit az NDK-NSZK találkozások magukkal hoztak, hiszen ez jelentős bevétellel járt a régió számára. 1965-ben 125 ezer kelet-német tette tiszteletét a Balatonnál, és ez a szám a későbbi években is csak növekedett. Persze azt már nem kockáztattuk meg, hogy a szovjet nagytestvér ránkpirítson, hogy nálunk ki lehet szökni a szocialista blokkból. A magyar rendőrség és határvédelem ezért nagyon komolyan őrizte az osztrák határvonalat, és a ki-be utazgató nyugatiak autóit is árgus szemmel átkutatták. Hiába volt szerelmes egy kelet-német lány egy nyugati fiúba, hiába próbálták a kapcsolatot hivatalos papírokkal igazolni, a határt jogosulatlanul senki nem léphette át. Mások a zöld határon és nyugati autók csomagtartójába bújva próbáltak szerencsét, de egy részüket a magyar határőrök lefülelték. Több tucat olyan NDK-s turistát adtak át szezon végén a STASI-nak, akik tiltott határátlépést próbáltak megvalósítani, de minden igyekezetük ellenére is legalább 5-6-szor annyian sikeresen disszidáltak: 1966-ban például 67 főt fogtak el és 437-et viszont nem tudtak sikeresen feltartóztatni.

A magyarok nagyon szerették az NDK-s nyaralókat a Balatonon, egyrészt virágzott a magánszállás kiadás, másrészt a fiatalok bátran vegyülhettek a laza erkölcseikről híres kelet-német fiatalokkal. Az akkori fiatal fiúk szívesen utaztak a Balaton partjára az NDK-s lányok kedvéért, ugyanis ők sokkal könnyebben befűzhetőek voltak egy kis etyepetyére, mint a magyar társaik.

De vajon honnan jött ez a laza közerkölcs? Általánosságban elmondható, hogy a fogamzásgátló tabletták megjelenésével Magyarországon és a teljes keleti-blokkban sokkal szabadabb lett a szexuális élet. Mivel a kommunista éra nem igen támogatta a vallási szabályokat, így a gyakori párcserék, a házasság előtti szexuális kapcsolatok világa beköszöntött a szocialista országokba is. Laza életmódjukról különösen híresek voltak a kelet-németek, akiknél történelmi hagyományai voltak a lazább felfogásnak. Egyrészt Berlin és környéke volt a II. Világháború előtt Európa lecsapodárabb városa, ahol a tivornyák, a prostitúció és a drogkereskedelem is virágzott. S bár a kommunista vezetés nem engedte a „kapitalista fertő” továbbélését hivatalosan, ez a hangulat később is rányomta a bélyegét az emberek mindennapi életére: sokan éltek nyílt házasságban, a fiatalok könnyen ismerkedtek és minden európai ország közül nálunk virágzott a legjobban a nudizmus.

A közerkölcsöt még a párt sem kívánta ennél jobban megzabolázni, hiszen pont elég tiltástól szenvedtek nap mint nap az emberek, a szex terén viszont szabad utat kaptak. Az NDK- ban 1956 májusától hivatalos rendelet engedte, sőt biztosította a meztelen fürdőzést, még naturista szakszervezeti üdülők is voltak. S a németek hozták be ezt a kultúrát a Balaton partjára is. Bár szakavatott nudisták szerint a meztelen napozásnak több köze van az alkohol-, dohány- és húsmentes értelmiségi életmódhoz, mint a csapodár szexhez, egy biztos, hogy sokan közülük nem vetették meg az alkalmi erotikus élményeket sem.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnéd megtudni, hogy nyaraltak a szüleid, akkor is.

Az NDK-s lányok hajlandósága, avagy balatoni erotika