Ferdinandy György | Array Nyomtatás Array |
ELIT - HIVATÁS, POKOLJÁRÁS, ÁRULÁS, XX-XXI.SZ. |
2015. november 09. hétfő, 08:16 |
Robinson úr itthonBeküldte Onagy Zoltán - 2009, október 11 - 07:26
Tulajdonképpen háromszor vettem el a francia feleségemet. Mi a francia feleségemmel nagyon szerettük egymást, elejétől végéig, talán még ma is, azt lehet mondani, amikor már húsz éve nem láttam őt. Megpróbáltuk, ha törik, ha szakad, áthidalni azt az óriási szakadékot, ami elválasztott minket egymástól. Ebbe a szakadékba mindig beleestünk, és mindig megütöttük magunkat, akkor ő kétségbeesésében mindig elintézte a válást.
Robinson úr itthon
1935. október 11-én született Ferdinandy György, hetvennégy éves. Hetvennégy, borzasztó. A legélvezhetőbb, legizgalmasabb élő író e tájban. Amióta olvasom, ismerem, amióta látom, azon töröm a fejem, ugyan miért nincs ott mindenütt, ahol érvénnyel meg kell szólalni bármiről. És van-e valami, amiről ne volna képes érvénnyel megszólalni? Őt talán nem fogná vissza titkos szövetség, avantgarde szabadkőműves fogadalom. Nem értem, miért az öreg, fásult, a hazai hazugságdömpingbe belezöldült, de bármikor, akár hajnalban is előrángatható nagyírókat látjuk, halljuk. Ugyan miért kell hallanom – de főleg miért a fiatal irodalomkedvelőknek – azokat az ötvenkönyvű figurákat, akik tehetségesen vagy tehetségtelenül, de már az előző érát is végigügyeskedték? És ki merte kimondani az elmúlt húsz évben, hogy ötvenhatban: „Mindent látni akartam. A jót és a rosszat is. Személyes élményeim vannak a forradalomról. Ez ma már nem szerencsés, mert azt veszem észre, hogy az utókor nemigen kíváncsi a rosszra.” Miért nem zavar bennünket, hogy az ünnepeinkkel is (megint) hülyét csinálnak belőlünk azok, akiknek karcsú igekötőjük nincs az ünnep mibenlétéről? Hol van a derű a magyar irodalomból? Lehet, x ezer kilométernyire kell érni a magyar élettől, hogy a derű meghatározó elemként jelenjen meg? Ferdinandy élete minden elemében érdekes és elementáris. Minden megszólalása (hogy írásait ne is mondjam, tetszenek emlékezni a Szomorú szigetekre?) eleven és izgalmas. Fogalmam nincs, van-e még egy ilyen hülye ország, mint a miénk. És ez nem politika, nem is a gazdaság, nem az élelmiszeripar, hanem csak az irodalom, amire a mai helyi viszonyok közt szinte senkinek nincs szüksége a néhány ezer emberen kívül, aki irodalomból él. Már a Határ Győző iránti érdektelenség is talány. De Ferdinandyé az abszurdhoz közelít. Megrendítő apa-elbeszélése nem egy életre, kettőre szól.
A magyar nyelvről: „Egy egészen csodálatos nyelv, és mindent, amit ebből a nyelvből meg lehet tanulni, azt még ma is igyekszem megtanulni. Az ember gyakran találkozik olyan dolgokkal, amik elszorítják a torkát. Minél több idegen nyelven tanultam meg – hiszen először németül, franciául, végül pedig spanyolul éltem és írtam – annál biztosabbá vált, hogy a magyar mindezeknél sokkalta különb munkaeszköz, sokkalta gazdagabb és szebb nyelv. Minél több idegen nyelvet ismertem, annál jobban beleszerettem a magyarba. Ez volt valószínűleg az az erő, ami megtartott. Itt arról van szó, hogy amikor egy író magyarul ír, akkor alakítja is a nyelvet. Akár új szavakat, új kifejezéseket, új fordulatok tömegét hozhatja be, és ez még ráadásul jót is tesz neki. Franciául vannak szentesített kifejezések és fordulatok, és minden helyzetben ezeket kell használni. Ha nem ezeket használod, még ha helyes is, amit használsz, akkor az olvasónál nem ugrik be, amit mondani akartál. A francia írók nem alakítják a francia nyelvet, a francia akadémikusok alakítják a francia írókat”. A megérkezésről: „Úgy éreztem, hogy beletartozni ebbe a csapatba, a magyar irodalomba, nagyon nagy dolog. Azok közé, akiket negyven éven át úgy olvastam, mint a Szentírást. Itt most elsősorban Déry Tibor rövidprózájára gondolok, Mészöly Miklós, Gion Nándor, Bodor Ádám, Tar Sándor írásaira. Sorolhatnám tovább. Hogy ezek mind, mint mondják, ’régiek’? Ma, érzésem szerint rossz passzban van a honi prózairodalom. Fojtogatja egyrészt az érdeklődés, az olvasók hiánya, másrészt a féldilettánsok rohama: legnagyobb bajunk persze irodalmon kívüli: az ország nincsen benne a nagyvilág áramlataiban.” Onagy Zoltán
(Kiegészítés: Prof. Dr. Ferdinandy György a Puerto Rico-i egyetem tanára, író, irodalomtörténész, az emigrációs irodalom kritikusa. 1956-ban Franciaországban kezdett új életet. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd a strasbourgi és a dijoni egyetemen végezte. 1969-ben doktorált irodalomtudományból Strasbourgban, disszertációját Reményik Zsigmond dél-amerikai írói tevékenységéről készítette. 1964-ben Puerto Ricoba költözött, ahol az Állami Egyetem tanáraként dolgozott nyugdíjba vonulásáig.)
Kötetei:
|