Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 16. |
Segítő hivatások - A szellemi/lelki hatalommal vissza-élni |
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 16.
Illyés Gyula: Bevezetés egy Kodály-hangversenyhez
"Az ünnepelt 80. születésnapján a kecskeméti színházban fölolvasta a szerző."
"Föllendül azonnal a karmester-pálca s megzendül – nem a zenekar, hanem ami van körben temető; megzendül ami van (ó s fiatal!) síri mező, majtényi, mohácsi, muhi mező, anyádért, apádért, esendő hazádért, ami volt sírba és sárba vesző, ami volt hősvértől pirosult gyásztér, egri üszök és drégelyi várfok, onnan tör elő, amit hallani vártok – e zenekari mélyből árad elő, de nem a jaj, rosszul vártátok, nem, nem, nem a jaj, hanem az erő, az a gyökérmélyű erő, az a múlt-táplálta erő, mely érted száll harcba, jövő: örökös élet. Ezt, ezt kereste ő és ezt találta, kezében a pálca: vasvessző, mely a temetőt veri a marsallbot, ha szólnak ütegei; ezt rendezi ő, az elszánt, a konok, akinek a sírok üregei dobok, dobok, ezt hozza ő, búval, de hittel is tele, ezzel jön ő, a hangok s lelkek megváltó mestere. Karmester, nemcsak ezt a kart vezényled, jól tudod, hanem egy népet, a magyart, villanjon homlokod; akinek hangszekrénye lett vártömlöc, temető s kéz-intésedre égre kelt a poklot-szenvedő; ki a jajból sajtoltad a dalt, búból az örömet, vereségből a diadalt –: családod, sereged, éneklő kórusod vagyunk s ki nem dalol, az is tudja már, szívós karnagyunk, mi helyes, mi hamis; mert egybe álltunk általad s az is, ki nem dalol, érzi a Lét, a Rend szabad összhangját valahol."
* Semmi ügyért nem „áldozom fel” magam, én inkább életművészként veszek el… * Szennylapom nem mindig kelendő árujához rákbeteg gyerekek segítése ügyét kapcsolom * A kereszténység márkaneve alatt kellemesen bizsergető, lebutítottan hedonista életfilozófiát kínálgatok * Vissza- él a tudása adta hatalommal vagy gondatlan: orvosság helyett mérget kever és „javall”… * Művészi, színészi képességemmel és más képzettségemmel belülről bomlasztani más pártokba befurakodok, infiltrálódok (pl.: anno a kriptokommunista)
* Ő olyan okos: még barátja ügyének is használ besúgásával… „És még mindig jobban járt, hogy én és nem más jelentett róla!” * Dal- szövegek előbírálati bizottságosdis kiherélését, vadcsikók kezes mutatványos lóvá idomítását vállalom! * Nekem csak előfutáraim és epigonjaim vannak, méltó utódot egyet se látok, pláne nem képzek * Nincs szívem - pláne nem kilenc évig – várni és selejtezni: minden egyes szavam, rajzom egyből kőbe, gránitba vésem * A birkaiskola mestereként nem bünteted, de még jutalmazod is a legnagyobb lógósokat és a vad szamarakat * Koncepció nélkül, de hangyaszorgalommal mindenfelé és mindent keresek, gyűjtögetem az „adatokat” * Kegyetlenül ráborítom a bilit a jó eséllyel bűntudatos drága – jegyet vásárló – színházi közönségemre… * Miért legyek pont én tisztességes értelmiségi, hisz engem is kiterítenek úgyis…! * Civil kurázsis kezdeményezéseket szétaggodalmaskodok, szétokoskodok, szétzilálok * Az a kritikus és kultúrpolitikus, vagy az szeretne lenni, aki pontosan előírja, miként alkossanak remekműveket *
A szcientológia, az agykontroll stb. apostolaként ígér gyors, olcsó és szenvedésmentes megváltást és tuti boldogságot * Saját házi oltáromon családomból élő-égő ember- áldozatokat mutatok be * Nem élvezem, s ezt másnak se ajánlom, de mindenkinél jobban érteni vélem a műalkotásokat * Engem nem lehet, nem is hagyom kiiktatni az isten és az egyszerű laikusok közötti kapcsolatból * Érződik s éreztetem: csak megélhetési kényszerből végzem a nevelői, pártfogói, börtöntanári és lelkészi munkát, hivatást * Gerontológusi karrierem sikeressége érdekében szegényházba dugom és ottfelejtem szüleimet * Tanári és osztályfőnöki hatalma teljes tudatában úgy tesz, mintha vitatkozna a neki alárendelt diákjaival *
* Megalázó- megszégyenítő kínzások és büntetések, pl. nők meztelen vessző- futásának értelmi szerzője * Sok közpénzt költve szervez olyan társadalomkutatást, aminek a végeredménye az elején borítékolható lett volna… * Addig és úgy kutatja az ún. közvéleményt, míg „igazolja” előfeltevését, a megrendelő elvárását * A kegyetlen szakmai soviniszta matek tanár csak kudarcélményt okoz, leselejtez, korrepetáltat és megutáltat… * Az a riporter, műsorvezető vagyok, aki kőkeményen feszeget borítékolt álkérdéseket…
* Előbb meghallgatod a politikai vagy lelki vezetődet, majd magadévá téve kialakítod az önálló „egyéni véleményed” * Minél kevésbé van meggyőződve üdvössége módjáról, annál vehemensebben, agresszívebben agitál mellette * Közömbösen sorsára hagyom a jogsértett kisembert, de országos botrányt csapok egy komolyzenei tévécsatorna ügyében… * Saját s közösséged zsidós fóbiáit ki nem gyógyítva nem disztingválsz: fasiszta csőcselékezel utcai tüntetőket * Szerinte a „bennszülött”, „őshonos” magyarok nem képesek kimagasló szellemi teljesítményre * Se boldogan élni, se boldogan meg- halni nem tanított, halálának tragikomikuma bizonyság az ő életének hiábavalóságára… * Márvánnyal és a formával de főleg a meg- rendelővel küszködve szenvedsz, őszülsz, megrokkansz, belepusztulsz… * Hiábavaló volt? Elkészül el a Nagy Mű – az itt megy a zúzdába, te meg most a süllyesztőbe… * Megalázóan kevés a honorárium – méltánytalan, hogy ingyen dolgozol, sőt: olykor még neked kell(ene) fizetni… * Szavaid hitelének biztos aranyfedezete van: szenvedéstörténeted, passiód… * Jót és jól szólnál és tényleg szólsz is, csakhogy visszhangtalanul, a pusztába kiáltod… * Olyannyira világítanál a sötétben, mint két végéről égő-fogyó gyertya… * Szülőfölded javát akarva igazadhoz ragaszkodva leszel „A nép ellensége” (Ibsen) * A többségért kitartóan „lobbizva” nemcsak kisebbségben, de teljesen magadra maradsz… * Ki más vállalná a közutált kisebbség ügyvivője, védője hálátlan szerepét? * A bulvársajtó szabad prédájaként indul családod ellen a hajtóvadászat… * Még maga a názáreti Jézus Krisztus sem lehetett próféta a hazájában…!? * A vissz- hangtalanság közönyébe fullasztnak – még negatív válasz, vissz- hang, reagálás sincsen * Ha – nyíltan – a király fejére olvasod a bűneit, ő – titokban – fejed veheti, vagy eltetet láb alól… * Naponként vakon ugrasz fejest ismeretlen – mély vagy sekély – vizekbe * Nehéz, veszélyes küldetésed teljesítésénél csak annak elszabotálása lenne neked nehezebb… * Nyílt ön- élveboncolásod, viviszekciód részvétlenül figyeli a bámész és kandi tömeg… *
* Szamizdatosként kerülnek mint a pestisest, vagy diliház karanténba zárnak, vagy kitoloncolnak, deportálnak… * Monopol- helyzetben levő állampárt-kritikusok árgus szemekkel, nagyítóval lesnek hibáidra, és dög- keselyűként csapnak le, ha valamit is elrontasz…
* A jog szerint fel kellene mentened egy ártatlan gyermek elvetemült kéjgyilkosát, és a még nagyobb bűnösök még eléd sem állnak… * Halált megvető bátorsággal repkedsz, mint Daidalosz és Ikarosz – de ez a kutyát se érdekli… * Füledbe forró ólmot öntenek, s leszel az új, az énekes Vazul… (vagy a megsüketült Beethoven)
* Egy kihalófélben levő és rokontalan kis nép szigorú nyelvi börtönébe záródtál… * Zseniális szójátékaid, jó pesti, budai, vidéki humorod elvileg örökre lefordíthatatlanok maradnak… * Szakmai ártalom: addig, oly sokáig és oly átéléssel alakította a rá szabott intrikus szerepeket, míg magánemberként is úgy maradt * Ércnél maradandóbbnak szánt és sikerült műved WC papírra kell írnod – s szükségben elhasználják… * Ahogyan Szókratész, „az ifjúság megrontójaként” ő is méregpoharat kap… * Mihelyst bajba kerülsz, a legígéretesebb tanítványod tagad meg először, háromszor… * Leghamarabb akkor ismernek el, amikor már a halálos ágyadon fekszel, s ezzel még az utolsókat rúgják beléd… * Vagy meg sem értik, fel se fogják a műved, vagy – akár szándékkal – teljesen félremagyarázzák… * Hivatásodnál fogva túl sok titkot bíztak rád, s te retteghetsz a kifecsegéstől, hát még a kínvallatástól… * Épater le bourgeois! Te megbotránkoztatod a nyárspolgárt, ő meg piti, buta és aljas bosszút áll rajtad… * Ha se orvos, se jogász, de bölcsész akarsz lenni: szüleid „kitagadhatnak”, a diáknyomor az osztályrészed * Neked kell lerombolni a hamis illúziókat, amiért bármi mást, csak pont köszönetet ne várj… * „Különc” s hopp-kopp életmódod miatt még saját gyerekeid elvételével is fenyegethetnek… * Platón a barátod, de esetleg elveszítheted, mert a teljes igazságból még az ő kedvéért se engedhetsz… * A világ más táján szent dalnok lett volna belőle - a Hortobágy elvetélt, káromkodó-fütyörésző poétája… * Neki kell Antigonéként eltemetnie a halott testvért, olykor-sokszor akár élete és szerelme boldogsága árán is… * Könyv-heti sátorban toporogsz, és „Nagyon fáj”: nem veszi senki a vérrel írt köteted! * Non profit szellemi vállalkozása dotáció híján csak veszteséget „termel”
*
Illyés Gyula Bartók
„Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz! Azt! Földre hullt pohár fölcsattanó szitok-szavát, fűrész foga közé szorult reszelő sikongató jaját tanulja hegedű s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű a bearanyozott, a fennen finom, elzárt zeneteremben, míg nincs a jaj-sötét szívekben! „Hangzavart”! Azt! Ha nekik az, ami nekünk vigasz, hogy van, van lelke még a „nép”-nek, él a „nép” s hangot ad! Egymásra csikorított vasnak s kőnek szitok- változatait bár a zongora s a torok fölhangolt húrjaira, ha így adatik csak vallania a létnek a maga zord igazát, mert épp e „hangzavar”, e pokolzajt zavaró harci jaj kiált harmóniát! Mert éppen ez a jaj kiált mennyi hazugul szép éneken át – a sorshoz, hogy harmóniát, rendet, igazit vagy belevész a világ; belevész a világ, ha nem a nép szólal újra – fölségesen! Szikár, szigorú zenész, hű magyar (mint annyi társaid közt – „hírhedett”) volt törvény abban, hogy éppen e nép lelke mélyéből, ahová leszálltál, hogy épp e mélység még szűk bányatorka hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl a hideg-rideg óriás terembe, melynek csillárjai a csillagok? Bánatomat sérti, ki léha vigaszt húz a fülembe; anyánk a halott – a búcsúzót ne kuplé-dal zengje; hazák vesztek el – ki meri siratni verkli futamokkal? Van-e remény még emberi fajunkban? – ha ez a gond s némán küzd már az ész, te szólalj, szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész, hogy – mégis! – okunk van remélni s élni! S jogunk van – hisz halandók s életadók vagyunk – mindazzal szembenézni, mit elkerülni úgysem tudhatunk. Mert növeli, ki elfödi a bajt. Lehetett, de már nem lehet, hogy befogott füllel és eltakart szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg s majd szidjanak: nem segítettetek! Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded, mi neked fölfedetett, a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt – te bennünket növesztel, azzal, hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk. Ez – ez vigasztal! Beh más beszéd ez! Emberi, nem hamis! A joggal erőt ad a legzordabbhoz is: a kétségbeeséshez. Köszönet érte, az erőért a győzelem-vevéshez a poklon is. Ím, a vég, mely előre visz. Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja. Ím, a nagy lélek válasza a létre s a művészé, hogy megérte poklot szenvednie. Mert olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige. Picasso kétorrú hajadonai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani, vágtatva kinyeríteni, amit mi elviseltünk, emberek, amit nem érthet, aki nem érte meg, amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már, csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek, példamutató nagy ikerpár, zene csak, zene csak, zene, a bányamély ős hevével tele, a „nép jövő dalával” álmodó s diadalára ápoló, úgy szabadító, hogy a börtön falát is földig romboló, az ígért üdvért, itt e földön, káromlással imádkozó, oltárdöntéssel áldozó, sebezve gyógyulást hozó, jó meghallóit eleve egy jobb világba emelő zene – Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz; ki muzsikád ujjaival tapintva lelkünk, mind oda tapintasz, ahol a baj s beh különös, beh üdvös írt adsz azzal, hogy a jaj siralmát, ami fakadna belőlünk, de nem fakadhat, mi helyettünk – kik szív-némaságra születtünk – kizenged ideged húrjaival! 1955
|