Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 7. |
Segítő hivatások - A szellemi/lelki hatalommal vissza-élni |
Nagy Jenciklopédia – XXI. Értelmiségiek, segítők, vezetők Nagy magyar életminőség-vizsgálatok Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 7.
Petőfi Sándor SZÍNÉSZDAL
Minden müvészetek Fején a korona: A mi művészetünk, Ellen ki mondana? Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk.
Csak árny, amit teremt A költőképzelet; Mi adjuk meg neki A lelket, életet. Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk.
Miénk a hatalom Az emberszív felett: Idézni egyaránt Mosolyt vagy könnyeket. Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk.
Apostolok vagyunk Az erkölcs mezején. Apostoli szavunk Téged kiált: erény! Mi szép, mi szép, mi szép A mi föladatunk! Legyünk büszkék reá, Hogy színészek vagyunk.
De amit színpadon A népnek hirdetünk, Ne hazudtolja meg A cselekedetünk. Ha meg nem tesszük azt, Ami föladatunk: Akkor gyalázat ránk, Szinészek nem vagyunk!
Pest, 1844. szeptember
*
Nemzeti eleinkre, őseinkre, nagyjainkra katartikus és egyben tettre doppingoló, kötelező ünnepi megemlékezést tartunk * Az ismétlődés ellenszerét kínáljuk: felidézzük-elemezzük nemzeti tragédiáinkat – de a jó példákat is soroljuk… * Meg- őrzöd a hajdani vízi világ emlékeit: ez a majdani feltámasztás mai egyetlen esélye, reménye… * Ha nem is ért egyet vele, de m i n d e n t megtesz, hogy ellenfele kifejthesse nézetét… (ő egy tényleg szabadelvű szellem)
* Magános közvádlóként lépünk fel a jog hálójából kieső közbűnök ellen… * Siker- élményekhez juttatjuk a legfrusztráltabb, leszakadt, kudarcoktól letargiás diákokat is * Nevet és jelképet adunk a szellemi kezdeményezéseknek, és keresztszülőként óvjuk is őket * A nép joga morogni, de mi már hangosan tiltakozunk minden Justizmord ellen * Ha egy zsidó barátom sincs, és amúgy velem csak rosszat tettek volna, még akkor se engedem ki a gonosz szellemet a palackból! * Mind zárt, mind nyílt körben egyértelműen elhatárolódunk a nyílt-burkolt zsidózóktól, cigányozóktól! * Nem akarjuk a közönségünk jóindulatát sanda vagy nyílt cigányellenességgel megnyerni * Szóvá tesszük, ha valaki leantiszemitázza stb. az őt ért kedvezőtlen szakmai bírálat tevőt… * Bűnöket és ördögi szellemiségeket teszünk gyűlöletessé és undorítóvá, taszítóvá (mint ami sokszor nemcsak a Talmudból, de az Ószövetségből árad)
* Istenkép festők is vagyunk – és leleplezzük a hamisítványokat, melyekkel népünket akarják szellemi szolgasorba döntve lassan, de biztosan kiirtani…
*
Segítünk a Holocaust és Gulág túlélőinek másnak-maguknak is megbocsátani: vagyis ép lélekkel élni *
Taníts és nevelj az ember rendeltetésszerű használatára, úgy a teremtményi alázatára mint az istengyermeki büszkeségre!
* Fülbemászóan muzsikálva hamis illúziókba ringatlak, miközben már javában süllyed a Föld-Titanic… * Én voltam és vagyok az első és legbuzgóbb, aki a követ dobja a házasságtörő vétkes asszonyra * Igyekszem minél magasabbra felverni cinkos hallgatásom nem kicsi kikiáltási árát: senki többet harmadszor? * Hajmeresztő, lélegzetelállító „halálugrásom” láthatatlan dupla védőháló felett mutatom be – és besöpröm a lóvét és az elismerést… * Lankadatlanul rakosgatok másokra elviselhetetlen lelki terheket – míg magam lerázom mint kutya a vizet… * A szegény ijedős jónép riogatására, - rendelésre vagy passzióból - Mumust kreálok vagy előjátszok… * Amiben tényleg verhetetlen híresség vagyok, az a profi önigazolás, igazoló jelentések írása – az önéletírásokról, memoárokról nem is szólva… * Piszlicsáré gondjaimmal, magánproblémáimmal a médiumokban bőgöm tele a Nagy Panaszkönyvet – visszaélve a közfigyelembe kerüléssel… * Nem tudok más mint eldalolni, eldanolászni saját közérdektelen, privát fájdalmam s örömem * Szellemi alkimistaságom arra használom, hogy aranyból is szart csináljak-csináltassak, a szart aranynak nevezzem-neveztessem… * Ha illetékes helyen biztosítanak róla, vagy csak megszagolom, hogy szabad a préda, akkor ki-kilövöldözöm gyilkos gúnyom nyílvesszőit... * Szellemi eledelnek látszó valamiként álproblémák gumi- csontjait lököm (f)elétek: eszitek vagy nem eszitek, nem kaptok mást… *
Petőfi Sándor LEVÉL EGY SZÍNÉSZ BARÁTOMHOZ
Jut még eszedbe a fiú? kivel Együtt cepelted a vándorbotot, Mely koldusbotnak is beillenék, Midőn a sorsnak fényes kedve nincs; És ez nem éppen olyan ritkaság Szinészre nézve, mint boldogtalan Magyar hazánkban a hű honfigond. - Lásd, én reátok még emlékezem, És elfeledni nem fogom soha A jót s roszat, mely ott közöttetek Mult napjaimnak osztályrésze volt. Előttem áll a délután, midőn A színészetbe béavattatám. Barangolék föl és le céltalan A nagy hazának minden tájain. Tarisznyámban, mit hátamon vivék, Nem mondhatom, hogy nagy volt a teher, De a nyomor, mint ólom, megnyomott. Könnyíte rajt a víg könnyelmüség, Mely útaimban hű társam vala. Ekkép juték egy nyári délután Egy kis városba; fáradt lábaim A fogadóban megpihentenek. - Vendégszobája egyik oldalán Helyet szerényen színpad foglala. Mire való is már a fényüzés?... Azon tünődtem épen: kérjek-e Ebédet vagy se? hát ha majd sovány Zsebem bicskája szépen benntörik? Az ajtót ekkor megnyitá egy ur; Volt bennem annyi emberismeret, Ráfoghatnom, hogy nem más, mint szinész. Fején kalapja nagybecsű vala, Mert Elizéus prófétával az Rokonságban volt... tudnillik: kopasz. Kabátja új, a nadrág régi rongy, És lábát csizma helytt cipő födé, Alkalmasint amelyben szerepelt. "Thalia papja?" kérdém. - "Az vagyok; Talán ön is?" - "Még eddig nem." - "Tehát Jövőben? fölség..." - "Azt sem mondhatom." Vágtam szavába; ámde ő rohant, S vezette gyorsan az igazgatót. Fehér köpenyben az igazgató Jött üdvezelni engem nyájasan: "Isten hozá önt, tisztelt honfitárs! Lesz hát szerencsénk önhöz, édes ur? Imádja úgye a müvészetet? Ah, jóbarátom, isteni is az! S önnek szeméből olvasom ki, hogy Szinészetünknek egykor hőse lesz, És kürtölendik bámult nagy nevét A két hazának minden ajkai... Ebédelt már ön? itt az ételek Fölötte drágák, s ami több: rosszak. Az ispán urtól őzcombot kapánk, A káposztából is van maradék - Ha meghivásom nem méltóztatik Elútasítni: jó ebédje lesz." Igy ostromolt a jó igazgató, Forgatva nyelve könnyü kerekét. Én nem rossz kedvvel engedék neki. Menék ebédre, és ebéd után Beiktatának ünnepélyesen A társaságba - nem kutatva: mi Valék, deák-e vagy csizmadia? Másnap fölléptem a Peleskei Notáriusban. Hősleg működém Három szerepben, minthogy összesen A társaságnak csak hat tagja volt. - Egy ideig csak elvalék velök; Faluzgatánk jó- s balszerencse közt. De a barátság végre megszakadt, Mert én utáltam a nyegléskedést, A sok "utószor"-t, a görögtüzet, S tudj' a manó, mily csábitásokat. A társaság is végre szétoszolt Egymást érő bel- s külviszály miatt; S én újra jártam széles e hazát, Mignem keblébe vett más társaság. Mit ottan, itt is azt tapasztalám, S tapasztalásom nem volt olyatén, Mely kedvre hozta volna lelkemet. Kenyért keresni színészek leszünk, Nem a művészet szent szerelmiből, S haladni nincsen semmi ösztönünk. "Pártolj, közönség, és majd haladunk," Mond a szinész: és az meg így felel: "Haladjatok, majd aztán pártolunk;" És végre mind a kettő elmarad. Nem is hiszem, hogy a szinészetet Becsülni fogják, míg ez befogad Minden bitangot, gaz sehonnait, Kik a világnak söpredékei, S itten keresnek biztos menhelyet. Barátom, ez fájt énnekem s neked, Ez keseríte minket annyira. Az isten adja, hogy minél előbb Akképpen álljon szinmüvészetünk, Amint valóban kéne állnia.
Pest, 1844. szeptember
*
Szereplési viszketegségből, fontoskodásból vagy polgárpukkasztásból vaklármámmal tompítom az emberek veszélyérzetét… * Hamis- gyöngyért, pszeudo kincsért trambulinról pöcegödörbe ugratok fejest rászedett balekokkal * Én győzlek meg, én veszlek rá, hogy a legértékesebb kincseidet szarért-húgyért elkótyavetyéld * Tan- folyamokon jó sok pénzért tanítom be a jelentkezőket, hogy miként kell kiénekelni a sajtot az emberek szájából… * Olcsó János provokátorként vagy magánbosszúból, magánszorgalomból bármely csőcselék vezér-hangadójának felcsapok * Mint a munka hőse, mint sztahanovista buzgón verem a csalánt, de szigorúan csak a mások érzékeny farkával * Dög- keselyűként körözök, lesek és lecsapok a Célszemély legkisebb botlására is (vagy gyűjtöm a terhelő ál-adatokat)
* A szekér- táborom beltagjai ballépését észre sem veszem, vagy bagatellizálom, az ellenséges tábor lakóiét viszont fifikusan dramatizálom * Vagy fennhangon fröcsögve buzizok, amiért oly hálásak a hetero-szex nyomorgók, vagy a homo-erotika apoteózisát zengem… (bár otthon veréssel kúrálom leszbisedő nőmet) *
Vagy rögtön a piaci keresletre dolgozol. vagy csak magadnak alkotsz: „Ezek még a zongorába hugyozást se értenék!”
* Nagy eszem, és nagyon pihent agyam kegyetlen. otromba tréfák kiötlésére használom – (ügyelve persze: az áldozat védtelen legyen…)
*
* Kis bunkeremből, a háttérből és név nélkül - ismerve, hogy mire heccelhető a csőcselék - lankadatlan igyekezettel uszítok és bujtogatok * Letagadott, elrejtett óriás elődök vállán cirkuszi törpeként „magasodok” és ágálok… * Ha a bolha potyautasként felmászik egy nagy hegy tetejére, nagyobbnak hiszi és állítja magát a völgyben álló elefántnál * Legnagyobb szellemi teljesítményem: egy mestermű. Jobban mondva: egy összetéveszthetően „élethű” utánzat, hamisítás * A rágalmazás felső tagozatában és magasiskolájában a fizetőképes keresletet tanítom, magas, nem csak középiskolás fokon…
* Sötét- kamrámban, boszorkány. konyhámban az emberi negatívból a lehető legrosszabbat hívom elő és azt fixálom *
Ellen- drukker irigy kutyaként vagy féltékeny kiskakasként a szemétdombomról ugatva harsognálak, kukorékolnálak túl * Cseppet sem zavar szerepeim játszásában, hogy közben más „kisemberek” keményen dolgoznak helyettem * A szart pofátlanul aranynak nevezem: és addig s oly szuggesztíven mondogatom, míg a csendes többség el is hiszi * Megtagadom az igazra-szépre éhes gyermekektől a mindennapi szellemi betevő falatot és életvizet * A leg- egyszerűbb ügyeket is addig- addig bonyolítom, hogy a beavatott haszon- élvezőkön kívül lehetőleg még az isten se értse * Fehér, szürke és fekete maffiák agytrösztjében olykor névvel, de sokkal inkább anonimitásban maradva, szaktanácsot adogatok-osztogatok… * Csodaszép, de elvileg-gyakorlatilag számonkérhetetlen ígérettel tömi be azt a sok-sokmillió szegény panaszos nagy szájat… * Az egész világot buzgón térítgetem, - ha lehet, akkor vödörben halászva - de csak hogy szektavezérem „tanítványa”, feltétlen híve, odaadó elszánt rajongója legyen * Nem figyelmeztetlek, hogy a hátad mögött áll Isten, inkább arra bátorítalak, hogy kerüld meg érte a Földet * Ártatlan és gyanútlan járókelőket halálosan fenyegetek, rémisztgetek: ha nem leszel „hívő”, - értsd: a vallási csoportom tagja – akkor véged, az örök kárhozat vár… *
Vagy meghagy önmérgező élethazugságodban, vagy, ahogy a Vadkacsa felvilágosítója - beavatkozva életedbe – úgy teremt krízist, hogy rosszabbul jössz ki belőle…
*
Feledtetni, hogy szégyellek magamnak segítséget kérni másokat erőszakosan térítek – mindezt segítségnyújtás címén s ezért még forró hálát is várva! * Több embert távolítottam el telve jószándékkal a Jó Istentől, mint ahányat akár a legördögibb elme is valaha tudna… * Istenhitem annyira magán- ügynek tekintem, hogy még kínvallatással sem lehet soha egy-egy nyilvános tanúbizonyságra rávenni * Elesett és gyökértelen flótásokat verbuválok a nekem jól jövedelmező „üdvhadseregembe” * Csóró sameszként nem engedhetem meg magamnak a szókimondás, az őszinteség drága mulatságát… (később már nem hiányzik ez a veszélyes luxus) * Én magamnak jót főzök – a plebsz az ingyen konyhán fogyassza a moslékot: eszi vagy nem eszi, nem kap mást *
Aki más véleményen van, pláne ha más paradigmát követ, azt ellehetetleníted – stigmatizálod: az áltudós, naiv, outsider, sarlatán stb.
*
Ki- használod a monopolhelyzeted, vélemény-hatalmaddal visszaélve a csillagot is lehazudod az égről
* Isteni jósorom kegyelmi ajándékát úgy mutatom, úgy prezentálom mintha sok áldozattal és szorgalommal szerzett érdem lenne * Te egész népedet tekinted kiskorúnak, s így abban is tartod, helyettük adva beleegyezést, módszeresen gátolod felnőtté válásukat * Az arany középutat „összekeverem” a középszerűség rémuralmával * Az én nomád értelmiséginek aposztrofált utam valahogy mindig a hatalomhoz, a húsosfazékhoz visz közelebb… * A te kezed nem véres, te senkit nem öltél meg, te csak bujtogattál, s csak a vérbosszú hagyományát éltetted? * Műveim hatása dekadens frivol sznobok efemer lelki felizgulása, merevedése és ejakulációja *
Petőfi Sándor SZOMORÚ ÉJ
Éjfél lesz, és én mégsem alhatom, Mert gondomat el nem altathatom. Mi fog történni vélem s a hazával? E kettős kérdés tépi lelkemet. Ah, nem érem be a magam bajával, Még te is gyötresz, hazaszeretet!
Ez hát a költő sorsa, mindig ez, Hogy örök vészű tengeren evez? S mit ér, ha őt a haragos habokból Mentő sajkával partra is tevék, Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból, Kik ott maradtak a hajóba’ még?
Apám, apám, mért is taníttatál, Miért az eke mellett nem hagyál? A könyvet szép, de csalfa tündér lakja; Ha fölnyitod, megkapja szívedet, És fölvisz a legragyogóbb csillagra, De le nem hoz... a magasból levet.
Inkább a napba, mint a könyvbe nézz. A napvilágtól szemed fénye vész. Nem így a könyvvel; oly világ van ebben, Mely erősíti még szemeidet, S közel hoz mindent... s minden vajmi szebben Tünik föl, hogyha távol nézheted.
Miért tanultam? mért nem maradék Földmívelő, aminek szánt az ég? Nem tölteném most kínos virrasztással A végtelenbe nyúló éjszakát; Lelkem fölött az álom víg dallással Madár módjára ringatná magát.
Volnék földmíves, vagy volnék juhász! Ki messze, kint a pusztákon tanyáz, S mig ellegelget kolompolva nyája, Ő hűs bokorba vészi bé magát, S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja Saját kedvéért a kis furulyát.
Vasárnap tisztát venni hazajár, Hol a szerelmes lyányka várja már. A lyányka jó, friss, szereti a dolgot, S oly szép, mint a megszületett tavasz; Csókot kap és ád a juhász, s ő boldog, Hiszi tehát, hogy a világ is az.
Pest, 1847. január
|