Coming out |
OLY KORBAN ÉLÜNK ABC |
Alföldi Róbert homoszexuális darabot rendez, Lakner Zoltán coming outol, és nyakunkon a szivárványmenet. A Heti Válasz munkatársának őszinte vallomása a maguk neméhez vonzódók ügyében. 1. Vallását gyakorló, 18 éve szentségi házasságban élő keresztény ember, négy gyermek édesapja vagyok. Halmozottan hátrányos kisebbségiként véleményemet kéretik különös súllyal figyelembe venni – annál is inkább, mivel homoszexuális polgártársaim nyugdíját valószínűleg a gyermekeim adóbefizetései fogják fedezni. 2. Hitvalló római katolikusként a homoszexualitást Isten és ember elleni véteknek kell tartanom – és, teoretice, annak is tartom. Ehhez képest amikor szűk körben vagy nyilvánosan állást foglalok az ügyben, messzemenő tolerancia jellemez: nemhogy nem olvasok senkinek a fejére semmiféle bűnt, hanem empatikus vagyok a saját nemükhöz vonzódó embertársaim iránt, sőt támogatom például a regisztrált élettársi kapcsolatot (a házasodást nem). A jelen helyzetet tehát úgy élem meg, hogy nekem az elveimből jóval többet kell feladnom, mint a homoszexuális aktivistáknak. 3. Életemben kétszer laktam homoszexuális ember házában. A belfasti és barcelonai találkozás máig jó emlék: vendéglátóim végtelenül korrekt emberek voltak, hajlamaikat nem tették úton-útfélen közszemle tárgyává, mi több, identitásukat nem kizárólag nemi hovatartozásuk határozta meg (ahogy az enyémet sem), így különbözőségünk nem vert éket jó kapcsolatunk közé. 4. Ezzel együtt általában a homoszexualitást természetellenesnek tartom, a rózsaszín tangás szivárványmenetek pedig – hogy szalonképesen fogalmazzak – kifejezetten taszítanak. Legalább annyira, mint a nemiséget ugyancsak ordenáré módon utcára vivő heteroszexuális Love és egyéb parádék. 5. Azon apatársaimtól, akik szerint „Conchita Wurst” fellépésében és küllemében nincs semmi kivetnivaló, megkérdezném, szeretnék-e, hogy az ő fiuk egyszer így nézzen ki. 6. A homofóbia elleni kampányokkal úgy vagyok, mint a rasszizmus elleni harccal: minél inkább küzdenek ellene a tolerancia önjelölt apostolai, annál inkább terjed. Mármost nem erre mondják, hogy a saját farkába harap a kígyó? 7. Az Őrült nők ketrece című film Madárfészek című 1996-os amerikai remake-jét láttam, jól szórakoztam rajta, és eszembe sem jutott fennakadni a homoszexuális tematikán. Most, hogy a darabot Alföldi Róbert „a buzilobbizó” Kerényi Imrének ajánlva, ideológiai alapon, az LMBTQ-kampány jegyében rendezi meg az egyik budapesti színházban, hajlamos vagyok egyetérteni a Kormánybiztos Úr állításának tartalmával. A jó ügyet hazavágó stílusától ellenben továbbra is kiver a víz. 8. A minap – egyébként elismerésre méltó módon – coming outoló Lakner Zoltánnak és mindazoknak a véleménye, akik szerint a jobboldal homofóbiája miatt kell kampányokat szervezni, onnantól fog érdekelni, ha ugyanakkora vehemenciával határolódnak el a homoszexualitást a katolikusokat megszégyenítő harciassággal elítélő Hit Gyülekezetétől és az ugyancsak Németh Sándorék csatornájaként működő ATV-től. 9. Kifejezetten rossz néven veszem, hogy ha a Heti Válasz A tolerancia diktatúrája címmel azt kéri számon, a homoszexuális aktivisták – ahelyett, hogy csak a saját érdekeik elismeréséért küzdenének – milyen alapon korlátozzák a többség jogait, a fél ország nekünk esik. Ha viszont a Hit Gyülekezetének Hetek című lapja ír szakmányban ugyanerről, az smafu. 10. Álmélkodva állok azon diszkrimináció előtt, hogy Angliában betiltják azoknak a szervezeteknek a hirdetését, amelyek szerint van kiút a homoszexualitásból, Svédországban börtön fenyeget, ha valaki a homoszexualitás ellen felszólal, Dániában pedig kötelezik az evangélikus egyházat, hogy – hitelvei ellenére – adjon össze egynemű párokat. És minderre nem szakad le az ég. 11. A homoszexuálisok az utóbbi évtizedekben okkal követelték, hogy ne zárják börtönbe őket, ne gúnyolódjanak rajtuk megalázó módon, és bizonyos jogokat ők is élvezhessenek. Most viszont radikális képviselőik beleesnek ugyanabba a hibába, ami ellen korábban felléptek: ellentmondást nem tűrő módon akarják korlátozni mások jogait. Például az enyémet, hogy ezekről a kérdésekről a legszélesebb nyilvánosság előtt, a megbélyegzés kockázata nélkül őszintén beszélhessek.
Pride-omAz utóbbi időben meglepődöm magamon, hogy miket csinálok. Például pénteken megnyitom a Budapest Pride-ot. Kicsit izgulok, mert soha életemben nem nyitottam meg még semmit. Ha esetleg elrontom, ott maradunk majd összezárva, mint egy Buñuel-filmben. Biztos, hogy érdemes volt vállalni, már csak azért is, mert Heller Ágnes és Esterházy Péter társaságába kerülhetek. De nem csak emiatt. Ahogy látom, az elmúlt években - évtizedekben? - a legtöbb ember tűrésküszöbe a magasba emelkedett. Olyan dolgokat fogad el normálisnak, amelyek a szabadságát, az egzisztenciáját, a magánügyeit fenyegetik. Igazán nem vagyok egy mozgalmár alkat, de bennem mégis inkább ellentétes hatást váltottak ki ezek a változások: egyre lejjebb kerül az ingerküszöböm és egyre kevesebb dolgot vagyok hajlandó elviselni. Sok egyéb jelenségen felül a legrosszabbul a moralizáló fölényeskedést élem meg olyanoktól, akik a szabadság, a biztonság, az egyenlőség, a szolidaritás és a hatalom átláthatóságának tagadásából és megszüntetéséből építenek rendszert. Értem, hogy törekvéseik igazolására vetnek be erkölcsi kategóriákat, ám éppen ettől válik ez az egész minősíthetetlenül hazuggá és képmutatóvá. Lehet a politikai célszerűség oldaláról vizsgálni az egyre terjedő megbélyegzést, nyilván kell is, de állampolgárként ezt senki sem köteles csendben elviselni. Mondják, érzékeny téma az LMBTQ. A szabadságot amúgy pártoló politikai erők se nagyon tudják, hogyan nyúljanak hozzá. Jelzem, időnként azt se nagyon érzékelik, mit lehetne kezdeni a szegények, a romák, a hajléktalanok (és még sorolhatnám) ügyeivel. Sok a gond, sok a macera. Csak akkor ne csodálkozzunk, ha nem marad se téma, se támogató, s hogy a sok beszéd a szabadságról és a biztonságról üres marad. Abban is biztos vagyok, az ország bajait nem a kéjjel szidalmazott politikai korrektség okozza. Az ugyanis nem a problémák "nevén nevezését", hanem az emberek megalázát akadályozza meg. De most nem is erről szerettem volna írni. Nem tudom, hogy az egyes homofóbokat a saját életükkel - benne a saját nemi szerepükkel - való elégedetlenség, az elfojtott vágyak, a masszív ostobaság vagy a vegytiszta gonoszság vezeti-e. Mondjuk azért bizonyos esetekre vannak ötleteim, de tényleg mindegy. Az se nagyon foglalkoztat, mitől melegek a melegek: a melegség megélése mindig jobban érdekelt, mint a magyarázat. Nem kerestem felmentést saját magamnak sem, mert nincs mire. És nem kerestem a "vallomás", pláne "bevallás" lehetőségét sem, mert nincs elszámolnivalóm ez ügyben senkivel. Élem az életem, melegként, családban, mert nekem így jó. Nem egy nagy dolog. Nem bujkálok. Szerintem rendben van, ha másnak másként jó. Ahogy látom, sokak kellemetlen hobbija mások életében turkálni; ha valaki "aberráció" után kutat, inkább errefelé keresgéljen. Hogy most mégis szóba hozom magam, annak az az oka, hogy szép lassan eljutottam a pontig - lehetett volna ez korábban vagy később is -, hogy azért legalább annyit mondani kellene: hé, itt engem is sértegetnek! Nem fogok a fal mellett osonni azért, mert képmutatók papolnak erkölcsről és pont beleesek a szórásba. Meggyőződésem, hogy a heteró nőknek és férfiaknak, meg az LMBTQ bármely betűjéhez tartozóknak egyaránt joguk van arra, hogy szeretetben és békében éljenek, anélkül, hogy mások ítélkezésétől, pláne bántalmazásától kelljen tartaniuk. Joguk van megmutatni önmagukat, büszkének lenni önmagukra. Mi több, szerintem joguk van a törvényes kapcsolatra, családra és annak jogi védelmére is. Nyilván nem lesz könnyű, de ezután sem szeretném a nyilvánosság elé tárni a magánéletem - ellentétben egyes kereszténységre, családra és erkölcsre visszakézből hivatkozó politikusokkal (nem mellesleg ugyanők azok, akik egy-egy bulvárriport után a bulvárt ostorozzák). Nem leszek másmilyen, mint eddig. Egykor sok időmbe telt megtalálni önmagam, nem kezdem elölről :) Mégis fontos volt legalább ennyit mondani, hogy arra biztathassak: nem kell a sértéseket eltűrni. Nem áll melléd senki, ha nem állsz ki magadért. |