Balczó András: Az irigyek kellettek, akár egy falat kenyér!

Balczó Andrással nem könnyű kapcsolatba lépni. Különösen nem azóta, hogy a nyolcvanas évek közepén gyanútlanul belement egy tévéfelvételbe, amelyet azután drasztikusan megkurtítottak, mielőtt adásba került. Attól kezdve csak egyenesben vállal rádiós vagy tévés megszólalást. Az írásos változat még nehezebb. Természetesen előfeltétel volt, hogy az elkészült anyagot jóváhagyásra bemutassam neki.

Megérkezve a budakeszi Balczó-birodalomba, mindjárt egy kis technikai gond adódott. A ház őrzője és családtagja, egy magyar vizsla és labrador keveréke, Csoki ugyanis keményen ellenezte az udvarra történő kilépésemet. Csak akkor törődött bele, amikor egy karéj száraz kenyeret adtam neki, amolyan belépődíjként. Ezután elfoglalhattuk helyünket a házigazdával a kellemesen hűvös pihenőhelyen.

A háromszoros olimpiai- és tízszeres világbajnok egykori öttusázóval a sportról talán a legnehezebb beszélgetni. Ezért inkább egy, számára – tizenkét gyermekes családapáról van szó! – közel álló kérdéssel indítottam.

– Mit tanácsol a fiataloknak, amikor párválasztásra adják a fejüket?

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a feleknek legyen közös hitük és ennek az egybekelés előtt ki kell derülnie. A szerelem ugyanis olyan, mint nagy vizeknek sodra, ott már nincs különösebb elméleteknek helye. Az pedig tévedés, ha bárki azt gondolja a másikról, majd ha egybekelünk, megtérítem. Ez hiú ábránd. Sokkal könnyebb egy olyan házaspárnak terjeszteni az örömhírt, akik azonos, vagy nagyon hasonló viszonyban vannak az Istennel.

– Közbekérdeznék: miért tartja fontosnak az Istennel való kapcsolatot a fiatal házasok esetében?

– Azért, mert kórságunk lepusztult szellemi állapota csak akkor fog megjavulni, ha az emberek egyenként belátják, hogy Isten nélkül nem megy. Ha jön egy 180 fokos fordulat, és ez a jelenlegi hívő-hitetlen arány megfordul, akkor történhetne valami Magyarországon. Ugyanis ez idő tájt az emberek kilencvenvalahány százaléka nem törődik azzal, hogy teremtény vagy nem teremtmény, hogy Isten létezik, vagy nem létezik. Ezért az egész ország Isten nélküli vergődésben szenved – tanácstalanok vagyunk. Akik elemzik az eseményeket, a háttérbeli erőkről soha nem tesznek említést. Pedig a legfontosabb megjelölendő erő a Sátán. Szépen lassan megzavarták az emberek agyát annyira, hogy már nem vállalják a felismert igazság kimondását. Jézus mondja: „nálam nélkül semmit nem cselekedhettek”. A rossz egyébként nem Kelet felől jön, mint annak idején a kommunizmusban, hanem Nyugat felől. A nagytőke a világ összes pénze egy kézben van, ők uralják a fizikai világot. Az embereket pedig megvették bagóért. A javulásnak egyetlen lehetősége lenne szerintem: kimondani azt, amit látunk. Ha az emberekben félelem van a felismert igazság kimondásával kapcsolatban, akkor maradunk ott, ahol vagyunk. Sok mindent kockára kell tennünk azért, hogy a hűségünk megmaradjon. Mindenkinek van egy olyan menekülési útvonala, amelyen a hűség megmarad. Jézusnak egyetlen menekülési útja volt, a Golgota. Az ébredés nem érződik az országban. Most egy reményszikra lehet a fiatalok csütörtöki találkozása a Millenárison. Ha Istentől való a gondolat, megmarad, ha nem, magától elmúlik. Gamaliel azt mondta, amikor a Jézust követőkről volt szó, hogy nem kell a keresztényektől félni, mert ha a kereszténység Istentől van, akkor a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. Ellenkező esetben magától el fog múlni. Isten útjai kifürkészhetetlenek.

– Mit tud ezekről az összejövetelekről?

– Gyakorlatilag semmit. Ugandából indult, ahol nagyon sokan megtértek. Fontos, hogy a fiatalok nem új egyházat akarnak, éppen ellenkezőleg! Mindenki menjen vissza a saját közösségébe. Hogy miért éppen ott? Ez is az Isten titka. Egy lehetőség van: sokat imádkozni és az Istent emlékeztetni arra a sok ígéretre, amit megtett. Az országnak ez az egy lehetősége: minél többen imádkozzanak és kérjék az Isten bocsánatát és azt, hogy könyörüljön rajtunk.

– Ön több mint kétezer meghívásnak tett eleget az évtizedek során, ott mi mindenről beszél?

– Átlagosan 40-50 embernek mondom a személyes hitbéli tapasztalataimat.  Elmondom, hogy az alázatosság megelőzi a dicsőséget és ezt a témát járom körül. Van-e haszna ezeknek a beszélgetéseknek, konkrétan nem tudom, de a Bibliában az is le van írva, hogy „más vet és más arat”. Az a lényeg, hogy ha majd életem végén amaz Igaz Bíró előtt megjelenek, ne mondhassa, hogy nem éltem a lehetőséggel. Itt van a közelgő olimpia, amelynek idejére már három helyre is elígérkeztem. Először vissza akartam mondani a meghívásokat, ám később elrestelltem magamat: legfeljebb visszanézem a fontosabb eseményeket videóról.

– Az a bizonyos, nagy viharokat is kavart, 2004-es, Petőfi rádióbeli interjú több okból is emlékezetes maradt.

– Ott többek között elhangzott az is, hogy első helyen a gyávák kerülnek a pokolba. Három héttel a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt azt is elmondtam, hogy az emberek becsapottak és hogy mekkora égés lesz a szavazás végeredménye. Isten írott igéi mellett vannak Istennek íratlan igéi is, amelyeket nagyon sokan azért kapnak meg, hogy ők mondják ki. Ebben a bizonyos rádiós beszélgetésben elmondtam egy nagyon szép, protestáns ének szövegét is, amely arról szól, hogy az Isten úgy akar elfogadni bennünket, ahogy vagyunk. (Amint vagyok…) Egy 81 éves hallgató, ezt hallva, végrendeletében rám hagyta a XII. kerületben lévő gyönyörű lakását. Három lányunk akkor ment férjhez, lakásgondjaikon így tudtunk segíteni. Hát ilyenkor ne arra gondoljak, hogy az Isten intézkedett?

– Fentebb tett egy megjegyzést, hogy a baj mostanában nem Keletről jön?

– Pontosan az ellenkező irányból. Az Istentől való elrugaszkodás egyre látványosabb jeleivel találkozhatunk. Néhány éve jártam Bázelben, ahol több templomot is mutattak nekem, amelyeket eladtak. Az egyikben leszbikusok kávézóját rendezték be. Az ilyen és hasonló dolgok leginkább Nyugatról zúdulnak ránk.

– Menjünk talán vissza néhány évtizeddel korábbra, az Ön gyermekkoráig!

Benedek Gábor (j) 1953-ban, Chilében lett egyéni öttusa világbajnok. Bátyja, Benedek Ferenc (b) (Fotó: JochaPress.hu)

– Vannak emberek, akik kora ifjúságukban megtudják, mi lesz a hivatásuk. A Kassán született Márai Sándor írta valahol, hogy bement a helyi újság szerkesztőségébe. Találkozott a főszerkesztővel, aki megkérte: írjon egy cikket a holnapi újságba. „Bementem a másik szobába, rágtam a ceruzám végét, megírtam tanulmányomat Kassa közigazgatásáról, ami másnap meg is jelent, vezércikk gyanánt. Ekkor 14 esztendős voltam” – írta. A főszerkesztő nyilván tudta, hogy ez a 14 éves fiatalember olyat tud írni, ami másnap vezércikk lehet a lapjában. „Másként léteznem, mint a kifejezés emberének, soha nem vetődött fel bennem” – írta többek között Márai. Az én esetem pedig az volt, hogy 15 éves koromra kicsit úszkáltam, ami hetente egy úszóedzés lehetőséget jelentett Debrecenben. Majd a lovak nagy barátja, nyíregyházi barátom, Hecker Valter révén nekem is közöm lett a lovakhoz. Egy osztály futóversenyen második lettem, ettől kezdve jártam a Nyíregyházi Lokomotív pályájára, ahol 800 és 1500 méteres távokra készültem és versenyeztem is. Tehát volt három sportág, amelyeket egymástól függetlenül gyakorolgattam. Tizenöt éves koromban hallottam a rádióban, hogy Chilében egy magyar öttusázó, akit Benedek Gábornak hívnak, világbajnokságot nyert. Arra gondoltam, hogy ha egy magyar öttusázó világbajnok lehet, én miért ne lehetnék az? Attól kezdve másként léteznem, mint öttusázónak, soha nem vetődött fel bennem. Mintha nem is én választottam volna pályát és tudom, hogy nem az én kizárólagos vágyódásom volt ez. Visszanézve az életemre, úgy érzem, mintha az Isten azt mondta volna: „Teleaggattam a nyakadat aranyérmekkel, te tudod, hogy ezek nem érnek semmit. De küldelek azokhoz, akik azt hiszik, hogy ez érték, és elmondod nekik, hogy ki vagyok én és mit tettem veled.” Én ezt az Isten által megkomponált útnak tartom a mai napig, és dicsérem az Istent, hogy minden szükségessel ellátott ahhoz, hogy sokszor nyerhessek. Az úgynevezett szerencsék és pechek szigorú sorba vannak állítva. A véletlenekben nem hiszek. Váratlan dolgok vannak, véletlenek nincsenek. Ezért gondolom azt, hogy az a helyes tevékenység, ha az ember valahol valakinek a jogos és égető szükségét látja az embernek és módja van azon enyhíteni vagy megszüntetni, akkor azt kell tennie. Ma Magyarország vergődik az Isten-nélküliség csapdájában. Erre megoldás Jézus kiiktatásával nincsen. Az Isten nélküli lét olyan, mint a lakodalom gyászzenével. Ezért én az Istennek hálával tartozom, hogy lehetőséget teremt számomra arra, hogy elmenjek és tőlem telhető módon elmondjam: hol találtam meg azt az állapotot, amely után mindannyian vágyódunk. Nem tudjuk, hogy az milyen, csak akkor, ha belekerülünk, és soha nem akkor kerülünk bele, amikor, és ahogyan elképzeltük. A vágyva vágyott állapot megtapasztalásának van egy elengedhetetlen feltétele. Ez a belátás: csalódtam magamban, kevesebb vagyok, mint gondoltam. Valahogy így alakulnak a dolgok, amikor az emberre az alázat rászakad. S amint az alázat megjelenik, akkor a büszkeség, ami szigetelőanyag, eltűnik az Isten és ember közül. És az Isten meg tudja érinteni az embert. Ez az érintés azt jelenti, hogy megérkezett. Tudja, hogy ezt az állapotot kereste egész életében. Nem a siker adja meg, ezt, hanem valami, amit az ember a lényegéből felad: a büszkeséget és a gőgöt, meg azt a felfogást, hogy nekem jár ez és ez a siker. És amikor megtörténik a vágyva vágyott célról való lemondás, a lemondás pillanata az, amikor a menny és a föld találkozik. Az ember belekerül egy olyan állapotba, amiről érzi, hogy ezt kereste. Ez az, megvan! Erről a pillanatról lehet azt mondani, hogy a lélek násza. Találkozás az Istennel. Ez a belátás az alkalmasság állapotába emeli az embert. Mi az, hogy belátás? Belátom, hogy kevesebb vagyok. Nem vagyok jó. Nem vagyok jogosult, nem az én jogos jussom egy aranyérem például az olimpián. Nem vidám belátás ez, de ettől kezdve az Isten átveszi az irányítást. Olyan, mint amikor egy révkalauz a Panama-csatorna bejáratánál átveszi a hajó irányítását, és a kapitány pedig elmehet kávézni vagy szundikálhat egy jót. Na, én így vagyok, úgy látom, hogy valami felelősséget átvett rólam a Teremtő és megadja azt, hogy mehetek és örömhírt mondhatok az embereknek: „Ne add fel a reményt, hisz van megoldás.” Nem a sikerre van az embernek szüksége, hanem erre az állapotra, amire Jézus azt mondja: „Elközelgetett a Mennyeknek Országa.” Erre az alkalmassági állapotra, minden ember eljuthat, és akkor, amit tud, azt hozza is a versenyben. De akkor már nem érdekli az embert például a vívásnál, hogy adja-e vagy kapja a találatot. A szeretetnek valami állapotszerű átélése lesz úrrá az emberen, ez valami öröm, valami addig elképzelhetetlen többletállapot. Egy gyönyörű ének szövege így hangzik: „Megtörve és üresen adom magam neki, hogy újjá ő teremtsen, az őt ő töltse ki. Minden gondom, keservem az Úrnak átadom, ő hordja minden terhem, eltörli bánatom. Eltörli bánatom.” Az ember ízelítőt kapott abból, amiben részünk lehet halálunk után, ha kötődünk ahhoz a Jézushoz, aki azt mondja: „nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”.

(MOB / Jocha Károly – folytatása következik)