A csinált "forradalmak" |
Írta: Jenő |
2014. február 26. szerda, 18:54 |
A csinált forradalmak egyik döntő célja, hogy a kifosztás zavartalan maradjon
Ha értenék az ukránok, hogy milyen sorsot szánt nekik a Nyugat - amiről pedig ezek szerint Kijevben is nyíltan beszélnek, igaz, nem hazai használatra -, akkor talán nem egymást pusztítanák, hanem éppen ebben a "nem létező" világerőben ismernék fel közös ellenségüket. Ám ez még odébb van. Mesterséges forradalmak Ahogyan az várható is volt, az elmúlt évtizedek "csinált forradalmainak" forgatókönyve Ukrajnában is kiválóan működik. Sokat elárul a jobb sorsra érdemes ország lakóinak mentális állapotáról, hogy velük egyszer már - nem is olyan régen - eljátszottak egy ilyen önpusztító "forradalmat", azzal a biztatással, hogy aztán majd minden sokkal jobb lesz. Hát nem lett jobb, sőt! Ukrajna anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi szabadesésben zuhan a semmibe évtizedek óta, lényegében tökéletesen függetlenül attól, hogy milyen hatalmak bábfigurái ígérik éppen a megváltást e sokat szenvedett nemzetnek. Adalékként elég annyi, hogy Európa legbetegebb társadalma az ukrán, minden évben kétszer annyian halnak meg, mint amennyien születnek. Így csak egy olyan közösség képes cselekedni, amely már eldöntötte: "kivezeti magát" a történelemből. A berlini fal leomlásától a bukaresti forradalmon át a felbomló Szovjetunió utódállamaiban precízen kirobbantott narancsos, rózsás és még ki tudja, hányféle fantázianéven futó forradalmakig és persze az arab tavaszig a globalizáció látványtechnikai tűzijátékai egyébként mindig és mindenütt teljes sikerrel zárulnak. (Mármint a konstruktőrök számára!) A globális média véleményhatalmi gépezete rutinszerűen azonnal igyekszik mindenkit bezárni a hamis értelmezés már jól kipróbált ketreceibe. A feladat most is a szokásos, azonnal el kell igazítani a közönséget, vagyis meg kell mondani, hogy kik a jók és kik a rosszak. S mindkét fél egyaránt rossz abban az értelemben, hogy végzetes tévedésben van. Az, hogy esetleg a jó célokat mindent elpusztító eszközökkel próbálja elérni, az itt fel sem vethető. Az elengedhetetlen hiszterizálás ugyanis csak akkor lehet igazán sikeres, ha minden abszolút fekete-fehér, a kellőképpen leépített közvélemény egyébként sem vevő az árnyalt magyarázatokra. A globális véleményhatalmi diktatúra masinériája most éppen azt sulykolja, hogy az antidemokratikus Putyin és Oroszország rossz, a demokratikus Nyugat, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió meg a jó, és Ukrajnában most a jó és rossz mérkőzik egymással. Mármint hogy a tüntetők mind jók, aki ellen pedig tüntetnek, azok mind rosszak. Márpedig attól, hogy az előre hozott választásokon majd a rossz birodalmának korrupt kollaboránsait felváltják a jó birodalmának ugyanolyan korrupt kollaboránsai, a nép végtelen nyomora aligha fog enyhülni. Arról az elemi logikai szinten is felvetődő lehetőségről nem is beszélve, hogy a Nyugat és a Kelet birodalma ugyanannak a történelmi rossznak két olyan alakváltozata, amelyet bábfiguraként azért épített fel a "nem létező" világerő, hogy a tisztelt publikum, az intellektuálisan kifinomult B közép rekedtre ordíthassa magát a saját csapatát biztatva. Nos, éppen ez az, ami fel sem vethető. És azért nem vethető fel, mert az így kialakított hamis tér és a hamis törésvonalak mentén provokált csinált forradalmak permanens polgárháborúja a lehető legalkalmasabb közeg ahhoz, hogy közben a kifosztás zavartalan maradjon. A csinált forradalmak egyik döntő célja ugyanis éppen ez. Vagyis hogy az állandósuló anarchia és káosz nyomán minden igazán értékes vagyon a valóságos ár töredékéért jusson a "nem létező" világkonstruktőr kezébe, aki mellesleg kiváló üzleti érzékkel is rendelkezik. Ukrajna látszólag szegény ország, de csak azért, mert Európa legnagyobb összefüggő és elsőrendű minőségű termőföldjeinek kifoszthatósága a szegénység állandósításával volt a legkönnyebben biztosítható. A világerő ugyanis sok száz, talán sok ezer éves horizonton értelmezi a világot, és pontosan tudja, hogy az éppen általa gerjesztett technoevolúciós hókuszpókuszok látványos díszletvilágának hamis sugallatával szemben a föld és a víz mint őselem mindig az élet meghatározó talpazatát jelentette, és jelenti majd a jövőben is. Így aztán igyekszik közvetlen ellenőrzés alatt tartani a készleteit, pontosabban a lehető legmegbízhatóbb bábfiguráinak lokális uralma alá helyezni azokat. Az Európai Unió nevű bábfigura most kétségtelenül megbízhatóbb gazdatiszt számára, mint Putyin Oroszországa, bár persze ez utóbbi sem üzemelhetne az ő jóindulatú és diszkrét támogatása nélkül. Igaz, Jelcin alatt jobb volt a világerő számára, hisz a kifoszthatósági ráta kvázi korlátlan lehetett. Az Ukrajnában zajló boldog és önfeledt önfelszámolás igazi oka az, hogy a nép csodára vár. Arra, hogy jöjjön már valaki, és csináljon már valamit, amitől jobb lesz. De hogy valójában miről is szól a történet, azt talán az világítja meg a legjobban, amit a CASE Ukraine ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott meg, hogy Ukrajnának a jelek szerint először át kell esnie az elkerülhetetlen államcsődön, majd jöhetnek a rendkívül fájdalmas reformok, a Nemzeti Valutaalappal kötendő megállapodás, és csak ezután kerülhet ismét napirendre az európai uniós társulási szerződés. (A CASE egyébként egy, a Harvard Institute makroökonómiai reformprojektjéből kinőtt hálózat.) Sajnos, állapította meg szomorúan, ma nincs olyan politikus, aki vállalná a szükséges reformokat. Ha értenék az ukránok, hogy milyen sorsot szánt nekik a Nyugat - amiről pedig ezek szerint Kijevben is nyíltan beszélnek, igaz, nem hazai használatra -, akkor talán nem egymást pusztítanák, hanem éppen ebben a "nem létező" világerőben ismernék fel közös ellenségüket. Ám ez még odébb van. Magyar Hírlap
Felejtsd el, amit eddig tudtál az ukrán forradalomról! Túltolta a propagandát a Schwarzenberg-szimpatizáns szakértő.
Hétfőn én dicsértem meg a cseh közszolgálati televíziót, mert színvonalas műsorokkal tájékoztatta az ukrán eseményekről a tévénézőket. De csak nem bírta ki ez a csatorna sem propaganda nélkül, igaz, ellenkező előjellel. Történt mindez a ČT24 február 20-i Horizont elnevezésű, egy órás speciális háttérműsorában. Kubala műsorvezető egy ukrajinistát mutatott be nekünk, nézőknek. Valentyna Lyulya a Nemzetközi Kérdések Társaság tagjaként mutatkozott be, aztán máris belefogott. A videót a dotoho blogon megtekintheti! Ukrajna: a Jobb Szektor tagjai zsidók Az ifjú vendég hamarosan ecsetelni kezdte milyen barbár cselekedeteket hajtottak végre a Berkut emberei, akiket nemes egyszerűséggel csak a nácikhoz hasonlított. Amikor Kubala műsorvezető párhuzamba állította a Berkut túlkapásait a tüntető radikálisok szélsőséges cselekedeteivel, a stúdió-vendég kikérte magának az összehasonlítást, mert szerinte a Jobb Szektor tagjai nem banderisták, hanem zsidók! Ezt itt kétszer is visszascrolloztam, jól hallom-e. Jól. A láthatóan meglepett riporter is érdeklődött, akkor ez most így hogy. Megtudhattuk, hogy Kijev utcáin a Tryzub szervezet tagjai, ukrajnai zsidók harcolnak, akik valamikor régen elhagyták Ukrajnát, de most visszatértek harcolni. Ezek az emberek állítólag a Zahal nevű hadseregben voltak kiképezve. Kapkodtam a fejem, de már ott gyanút foghattam volna, amikor Lyulya a Russian Today fegyveres tüntetőket mutató felvételeit úgy kommentálta, gyanúsak, mert egyetlen egy másik csatornán sem látta a felvételeket. A Zahal youtube profiljából megtudhatjuk, hogy egy olyan az izraeli hadsereggel folyamatosan együttműködő, félkatonai szervezetről van szó, amely lőfegyveres edzéseket is tart, fegyvereket és kiegészítőket árul. Behívott vendégünk gyorsan közli azt is, hogy az Euromajdan egyik vezető alakja, Josef Zisels, az Ukrán Zsidó Szervezetek Szövetségének vezetője is egyben azt nyilatkozta, hogy együttműködik a Jobb Szektorral. Miről lehet akkor még most itt beszélni? - kérdezte a vendég, mire Kubala műsorvezető csak ennyit mondott, semmiről, mintha ezzel minden világos volna és berekesztette a beszélgetést. A Kossuth rádió esetében a hírszerkesztő, a cseh közszolgálati csatorna hírháttérműsorában Kubala műsorvezető nem állt a helyzet magaslatán. ****************************************************************
Nyilvános bocsánatkérésre kötelezték Lvivben hétfő este a rendőrség speciális egységeinek száz tagját. A nyugat-ukrajnai városban külön színpadra vitték a Berkut száz tagját, akiknek térden állva kellett bocsánatot kérniük a belbiztonsági erők kijevi akcióiért.
Míg Nyugat-Ukrajnában bocsánatért esedeztek, a Krímben hősöknek kijáró ünneplést kaptak a Kijevből a hazatért Berkut-egységek Szevasztopolban. Bár a tüntetések alatt beérett Jobb Szektor (Pravij Szektor) a tiltakozások radikális szárnyának számított, a szervezet is óva intett attól, hogy a népharag elszabaduljon. "Új Ukrajnát építünk, amely a nemzeti érdekeken, méltányosságon és erkölcsön alapul" - állt az Ukrainszkaja Pravda által idézett közleményben, amely azonban végül mégis kissé fenyegetően folytatta: "Adjunk esélyt a bűnözők szüleinek, feleségeinek, gyermekeinek, hogy lelkiismeretük szerint önként és őszintén ítéljék el gyermekeik, férjeik, apáik tetteit!" Index - ultrasliberi.hu Rudolf Nagy: Akkor Ők most nem parancsot teljesítettek??? Legközelebb, ha az új rezsim a nép ellen vezényli Őket, térdeljenek le és gondolják át a parancsot??? ****************************************************************
Az elmúlt két napban egyre több hír jelent meg az alternatív médiában arról, hogy Oroszország különleges alakulatokat küldött Ukrajnába. Mára az orosz haditengerészet flot.com oldala is megerősítette, hogy már a hétvégén csapatokat indítottak Szevasztopolba.
Az Ukrán Interfax hírügynökség pedig arról számolt be, hogy a jaltai autópálya szevasztopoli szakaszára tankcsapdákat helyeztek el. Egy helyi újság azzal magyarázza a lépést, hogy a környéken elszaporodott autólopásokat akarják így megakadályozni. [?] A múlt heti kijevi felfordulás közben Oroszország szép csendben a helyszínre küldte Vlagyiszlav Surkovot, Putyin egyik vezető tanácsadóját, hogy találkozzon Anatolij Mogilev-vel a Krím-félsziget vezetőjével, Vlagyimir Konsztantinov-val és Volodimir Jacuba-val, Szevasztopol polgármesterével (aki azóta lemondott). Február 20-án egy magát megnevezni nem kívánó orosz kormánytisztviselő azt nyilatkozta a Financial Times-nak, hogy Oroszország, ha kell, a háborútól sem riad vissza a Krím-félszigetért. "Ukrajna esetleges széthullása háborút robbanthat ki," mondta. "Először a Krím-félszigetet fogják elveszíteni, mert mi odamegyünk és megvédjük, ahogy tettük ezt Grúzia esetében is." Kapcsolódó:
****************************************************************
Magyarország, Bulgária és Románia elítélte az ukrán parlament döntését a kisebbségi nyelvek használatával kapcsolatos nyelvtörvény hatályon kívül helyezéséről.
Martonyi János külügyminiszter az Ukrajnában élő 150 ezer magyar számára követelte az anyanyelv szabad használatát. Elítélte a Jobboldali Szektor aktivistáit, akik meggátolták a kárpátaljai Beregszászban a lakossági fórumot és a közgyűlést. Traian Basescu, Románia elnöke kijelentette, hogy Ukrajna - ahol 400 ezer román él - csak akkor őrizheti meg egységét, ha a hatóságok részéről a kisebbségek megkapják a megfelelő tiszteletet. |
LAST_UPDATED2 |