Napló és testamentum – I. |
Írta: Jenő |
2013. július 05. péntek, 08:29 |
Életminőségünk javítása vagy rontása A segítő-ártó poézis, bölcselet, lélektan Eugéniusz naplója és testamentuma - Mo. XXI
Várnai Zseni (Weis Eugénia)
Evangélium
látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: "Kövess engem!" Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus Máté házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: "Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?" Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: "Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket." Mt 9,9-13
Többet ésszel, mint erővel Hogyan csalja ki a róka a holló szájából a sajtot? (ehhez persze szükséges kellő állatismeret is – hiúság)
Az erősebb kutya közösül Az erőszakosabb fél tematizálja a beszélgetést
Perfekcionizmus Mire mindent tökéletesre beállítanál, A székedet és az asztalt, a monitort, a klaviatúrát, A fényviszonyokat, a háttér hangulat zenét, és a többit, A kávét, a pipát, a betűtípust-méretet, a tipográfiát stb., Addigra már el is felejted, hogy mit akartál bepötyögni… (s ezt ráfogod a transzállapotból kizökkentő kutyaugatásra)
Telepátia Aki csuklik, azt valahol emlegetik (felemlegetik egy bűnét, hogy majd megemlegesse…)
Spanyolviasz – spanyolcsizma - spanyolfal
SÓLYOMÉNEK Bolgár népdal – Nagy László – Sebő
https://www.youtube.com/watch?v= U9KB0vOmQIw&list=PL9F75058A14A4CD10
Mindig józanul tedd azt, amit részegen ígértél! Ebből majd megtanulod, hogy ne jártasd a szádat! Ernest Hemingway
"Mindenki egy zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy milyenek a képességei a fára mászáshoz, abban a hitben élheti le az egész életét, hogy hülye." (Albert Einstein)
„A demokrácia természetes hátránya, hogy azok kezét, akik tiszteletben tartják, megköti, s azoknak, akik nem veszik komolyan, mindent megenged.” Václav Havel
"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen." (Albert Einstein)
“Ha csak módszereket tanulsz meg a módszereknek a foglya leszel, míg ha elveket sajátítasz el, akkor saját magad gondolhatod ki a módszereidet.” (Ralph Waldo Emerson)
Morbus hungaricus Az alkoholizmus és a másnaposság népbetegség?
Beleestél a verembe, De fel se fogod, hogy hol vagy, Vagy megpróbálod lakályossá tenni, Vagy megmagyarázod, hogy ez a te sorsod, Vagy mindenkit be akarsz oda csalogatni Vagy mindenkit utálsz, aki kint van, Vagy rosszul kérsz-követelsz segítséget, Vagy berántod magadhoz, kezébe harapsz…
Szarnak, bajnak nincs gazdája, Ellenben a hétfejű sárkány legyőzőjeként Sokan jelentkeznek, itt nagy a tolongás… És ha sose derül ki, hogy te voltál? Nem az a fontos, hogy már nem pusztít? Legyen másé a dicsőség, ha a haza virul…
Hogyan lehet legyőzni az ördögöket? Ahogy a Csongor és Tünde bemutatja: A saját fegyvereikkel – a rút viszály, a nemtelen versengés szellemével?! És akkor én leszek a nevető harmadik.
Sok lúd disznót győz, sok kicsi sokra megy, összefogásban van az erő és többet ésszel mint erővel… Már az összefogáshoz is ész kell, vagy inkább a bölcsesség szelleme, ész az egyszerű gépek kitalálásához és helyénvaló, helyes használatához kell, ami a gyengét is erősé teszi: kerék, emelő…
Feltétlenül és örökre szeretlek, akkor is ha megcsúnyulsz, ha elszegényedsz, akkor is ha már Te nem szeretsz, sőt: utálsz!? Nem kell, nem is lehet kiérdemelni – Így érdemtelenné se lehet válni rá: ha megcsalsz… (Ad abszurdum: ha szeretlek is, mi közöd hozzá!)
Protekció Az egyik vizsgázónak elég annyit tudnia, hogy körülbelül melyek évezredben élt Rákóczi, a másiknak név szerint kell felsorolnia a kurucokat…
Vészhelyzetben a túlélésre muszáj berendezkedni, De vigyázz, nehogy így maradj, ha ez az idő elmúlik… Előadhatod magad skizofrénnek vagy homokosnak, amivel elkerülheted a sor/frontkatonai szolgálatot, De vigyázz: a szimuláns a 22-es csapdájában meghalt… (Ugyanez áll a túlzásba vitt hülyéskedésre is…)
Deák bölcsessége Amit erőszakkal vesznek el tőlünk, Azt a szerencse változása visszaadhatja, De amiről önként mondunk le és végleg, Azt talán még kínkeservesen is alig… (Minden lemondás egy kis-nagy halál…)
József Attila: Két hexameter „Miért legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis! Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis!”
Léthelyzetem Minden nap ott állok az akasztófa alatt és a várom, hogy lóhalálában megjön-e a futár, aki kegyelmi kérvényem elfogadását jelenti… (mert ha azt kapnánk, amit megérdemlünk, melyikünk kerülné el az akasztófakötelet…)
Heroikus pótcselekvés Egy pótcselekvés-sorozat is lehet heroikus, Nem inkább komikus, mint tragikus, Ha a hátad mögött volt az a kincs Amiért te többször megkerülted az egész földet?
Ha csak egy igaz embert talál az Isten a Földön. Már megkegyelmez az összes többi gazembernek is, Miért ne lennél pont te az?
Navigare necesse est, vivere non est necesse. Ez a latin szólás - magyarra talán így fordíthatnánk: hajózni szükséges – kifejezi már a római korban is érvényes igazságot, amely a tengeri kereskedelem fontosságát hangsúlyozza. A mondás második része a következőképpen szól: "Vivere non est necesse." Vagyis: élni nem muszáj. Ezt Pompeius mondta hajósainak akkor, amikor viharban kellett gabonát szállítaniuk Szicíliából Rómába.
Fizika – metafizika Megfésülni a kócos hajad/gondolataidat Elboronálni a darabos földet/zűrös ügyet Megszállni egy országot – megszállott ember Kasztrálni egy férfit – kiherélni egy műalkotást
Telepátia Megérzés – távérzékelés Csakis az ún. egypetéjű ikrek érzik meg, ha baj van a társukkal? (Csalog Zs.: Parasztregény – az anya és a fia halála)
Reményik Sándor Köt a rög |
LAST_UPDATED2 |