Kvaterkázás |
HUMOR DIMENZIÓ - HUMOR DIMENZIÓ - GÖRBE TÜKÖR - A NEVETŐ EMBER | |||
2016. november 06. vasárnap, 09:32 | |||
Legalább 15 éve, Szolnokról, a magyar nyelv hete megnyitójáról fuvaroztam haza Wacha Imrét, Kemény Gábort és Szűts Lászlót. Szájról-szájra szálltak az anekdoták élő és holt nyelvészekről, s olyan kedélyes légkör teremtődött, hogy mondtam: gyűjtsük össze ezeket a történeteket. Wacha Imre ezt megjegyezte, s az elmúlt időben többször megfenyegetett: ne merészeljem megírni, mert ezt ő akarja. Tavaly mutatott is már egy kéziratot, tele volt Péchy Blankával, mondtam neki, hogy én másra gondoltam. Most végre kiadta csaknem 300 oldalas anekdotagyűjteményét. Benne van szinte mindenki, aki 1950-től kb. a rendszerváltásig megfordult a az ELTE nyelvészeti tanszékein, a Nyelvtudományi Intézetben, vagy a nyelvművelő mozgalomban. Nyilván túlteng Deme, Grétsy, Lőrincze, Szabó Dénes és Péchy Blanka, de három említést én is kiérdemeltem (van névmutató). Ne feledjük, hogy három-négy éves kisfiúként állítólag a térdén lovagoltatott; amikor Apám bevitt az Intézetbe, de ezt nem írta meg. Az ismert-nemismert-nemúgyismert anekdoták szórakoztatnak, elgondolkodtatnak. Az jár a fejemben, hogy a rendszerváltás táján akkora szakadás történt a magyar nyelvtudományban, hogy a korábbi nyelvészek (és világa) a messze történelembe távolodott. Pais Dezső, Tosu tanár úr, Ladó, Deme, Kniezsa, Benkő Loránd, Bárczi Géza, Gáldi, Németh Gyula, Imre Samu… A mai nyelvészek jórészt nem is ismerik őket. És a világuk? Pais tanár úr, aki egyszer felháborodott, hogy 11-re hívták össze a tanszékit: Hajnalban? És hogy az egyetemről minden kedden a Kruzsokba ment, ahol ülésrend volt? S hogy cédulákról adott elő, no meg felolvasott, a vesszőt és a pontot is kimondva? Próbálnánk ma cédulákról felolvasni… – Benne élek a nyelvészeti közéletben, de ilyen kedves anekdotákat nem ismerek. Nem kedveseket, sokat. Humortalanná és így élettelenné vált ez a világ. Nincsenek humoros farsangok, nincsenek nagy családi kirándulások, nincs már nyelvészeti vicclap (ifjúkoromban magam is szerkesztettem egyet, a Nyisz-szót), ma máshol űzöm a tréfát, mert elnémítani nem lehet, és humor nélkül élni pedig nem érdemes. Persze a tiltás ellenére csak összehoztam egy Nyelvi anekdoták kötetet, s benne vannak nyelvészeti anekdoták is. Wacha Imre is. A nyelvésztáborban azért folyik a szó. A világ változott meg, vagy mi? – Wacha tanár urat nagyot kedvelem, s ezt ő tudja. Könyve kordokumentum, egy letűnt, sok tekintetben értékes világ záróköve. Élvezettel olvasom, de attól tartok, felgyorsult világunkban, amikor már a múlt évtized sem számít, kevesen fogják végigolvasni. Bár nem ismertem, nekem még mond valamit Tosu tanár úr, de tanítványainknak már semmit. Legutóbb két magyar nyelvész nevét sem tudták felsorolni. (Wacha Imre: Kvaterkázás. Anekdoták a XX. század második felének nyelvészeiről, nyelvművelőiről. Anyanyelvápolók Szövetsége, 2016. 296.)
BALÁZS GÉZA http://www.balazsgeza.hu/?p=6722
|