Boldog-boldogtalan magyarok édenkertjei és poklai
|
2014. december 15. hétfő, 22:46 |
Nagy László: Dióverés
Elsuhogott az a füttyös sárgarigó délre. Sárgul az árva diófa zöld terebélye.
Levelek lengnek, akár a színarany rigó-szárnyak, elszállnak ők is a szélben puszta határnak.
Áll a diófa, és érett kincsei válnak tőle: szellő ha bántja az ágat, buknak a földre.
Szaporább kopogás, csörgés támad, ha jön az ember, s bottal az ágak bogára boldogan ráver.
Földre, fejekre, kosárba kopog a dió-zápor, burkos dióra a gyermek kővel kopácsol.
Már, mintha álmodnék, hallom zaját a jó örömnek, darálók forognak, diós mozsarak döngnek.
Fagyban és nagy havazásban meg kell maradnunk jónak s tisztának is, hogy örüljünk csörgő diónak.
Majd csorgó hó levén ring a picike dió-csónak, s lomb zöldül újra a füttyös sárgarigónak.
|
LAST_UPDATED2 |