Justice for Hungary! |
Írta: Jenő |
2012. március 24. szombat, 15:25 |
Életminőségünk őrzése, javítása és rontása
ABCD
Sajó Sándor: Magyar ének 1919-ben
Mint egykor Erdély meghajszolt határán A fölriasztott utolsó bölény, Úgy állsz most, népem, oly riadtan, árván Búd vadonának reszkető ölén ; És én, mint véred lüktető zenéje, Ahogy most lázas ajkadon liheg, A hang vagyok, mely belesír az éjbe És sorsod gyászát így zendíti meg :
Két szemem: szégyen, homlokom: gyalázat, S a szívem, oh, jaj, színig fájdalom, Mivé tettétek az én szép hazámat ? Hová süllyedtél, pusztuló fajom ? Fetrengsz a sárban, népek nyomorultja, Rút becstelenség magad és neved, - Én mit tegyek már ? - Romjaidra hullva Lehajtom én is árva fejemet.
Laokoon kínja, Trója pusztulása Mesének oly bús, sorsnak oly magyar : A sírgödör hát végképp meg van ásva, A föld, mely ápolt, most már eltakar ; Búm Nessus-ingét nem lehet levetnem, De kínja vád s a csillagokra száll, Ha végzetem lett magyarrá születnem : Magyarnak lennem mért ily csúf halál ?
Nemzet, mely máglyát maga gyujt magának, És sírt, vesztére, önszántából ás, Hol száműzötté lett a honfibánat És zsarnok gőggé a honárulás, - Hol a szabadság őrjöngésbe rothad S Megváltót s latrot egykép megfeszít, Hol szívet már csak gyávaság dobogtat, - Ah, rajtunk már az Isten sem segít !
Pattogva, zúgva ég a magyar erdő, Az éjszakába rémes hang üvölt, Lehullt az égből a magyar jövendő, Milljó göröngyre omlik szét a föld ; De bánatomnak dacra-lázadása - Mint őrület, mely bennem kavarog - Fölrebben most is egy-egy szárnycsapásra, Még nem haltam meg, - élni akarok !
A mindenségbe annyi jaj kiáltson, Ahány magyar rög innen elszakad ; A tíz körmömmel kelljen bár kiásnom, Kiásom a földből a holtakat : Meredjen égnek körül a határon Tiltó karjuknak végtelen sora, S az ég boltján fönt lángbetűkkel álljon Egy égő, elszánt, zordon szó: soha !
Soha, soha egy kis göröngyöt innen Se vér, se alku, se pokol, se ég - Akárhogy dúl most szent vetéseinkben Idegen fajta, hitvány söpredék : E száz maszlagtól részegült világon Bennem, hitvallón egy érzés sajog : Magyar vagyok, a fajomat imádom És nem leszek más, inkább meghalok !
Uram, tudd meg, hogy nem akarok élni, Csak magyar földön és csak magyarul. Ha bűn, hogy lelket nem tudok cserélni, Jobb is, ha szárnyam már most porba hull : De ezt a lelket itt hagyom örökbe S ez ott víjjog majd Kárpát havasán És belesírom minden ősi rögbe : El innen rablók, - ez az én hazám !
És leszek szégyen és leszek gyalázat És ott égek majd minden homlokon S mint bujdosó gyász, az én szép hazámat A jó Istentől visszazokogom ; És megfúvom majd hitem harsonáit, Hogy tesz még Isten gyönyörű csodát itt : Bölcsővé lesz még minden ravatal, - Havas Kárpáttól kéklő Adriáig Egy ország lesz itt, egyetlen s magyar !
*
Álmos Király Televízió 2: Archívum
TRIANON 1920-2014.
* Magyar írástudók árulásaiból
Talentumait elkótyavetyéli, aprópénzre váltja A rablókat díjak elfogadásával szalonképessé teszi Az urakkal egy tálból cseresznyézik Gyereket beszél a hasadba, a feketét fehérnek mondja Szerecseneket mosdat – jobb ügyhöz méltó buzgalommal Aki nem vele, az ellene – az tőle éhen is halhat Már csak nem is képmutató – tüntet pl. paráznaságával Olyan, mint aki idegenek előtt a családját becsmérli Ha egy kis koncot kap, akkor meg van fizetve a hallgatása Destruktívan rivalizál, hogy monopolhelyzetbe kerüljön Idegen formákba erőszakolva bénítja a magyar szellemet Nem áll a kenyérharc mellé, de cirkuszt szolgáltat Saját levében fő, már álruhában sem jár a nép közé Kerüli a megmérettetést, maga lesz bírája, esetleg a cimborái Az igazságot csak szeretné, de hát ú.n. barátait jobban kell… Amiről hallgat, azzal követi el a legocsmányabb hazugságot Nem a sportért stb. él, hanem már csak a sportból él Leértékelteti az emberekkel a kultúrájukat, elvágja gyökereiket Epigon, hamisító és plagizátor utánzó majom… Öncenzúrával kiheréli még a saját műveit is „Szellemi alkimista”, aki a szart próbálja aranyként mutatni Aki nem tud mást, mint eldalolni saját (világ)fájdalmát Aki se a hazáját nem szereti, se az istent nem keresi Aki csak a szakmai rutinból dolgozva öl ízlést, egészséget Ál-pálfordulásai csak szervilis köpönyegforgatások Csodagyerekekből szisztematikusan hülyegyereket nevel Szellemi kábítószereket gyárt, terjeszt és árul Hírözönvízzel árasztja el a lakosságot, hogy ne tájékozódhasson Szellemileg kiskorúsítja, fogyatékosítja a jónépet Kiforgatja az embereket magukból, s így mások majd mindenükből Cserbenhagyja a globális pénzvilág terrorja áldozatait Aki zsidóságával tenné védett vaddá, mentelmi jog alá magát Prima díjakért egymást taposva legitimizálja a gengszterváltást…
*
Tömeglélektan Külön-külön mindenki Jézusnak ad kegyelmet, De amikor tömegben vannak, akkor „Feszítsd meg!”-et kiált
*
Mindenki megszavazza, hogy legyen honvédség, De amikor jelentkezni kell, akkor mindenki bujkál?
*
A könnyű feladatokat már megoldottuk, A nehezeket ma meg fogjuk oldani, A lehetetlennek látszókra egy kis időt kérünk (amerikai haditengerészet jelmondata)
*
Személyválogatás Kérdezik az örmény korcsmárostól: hogy adja a szénát? – Hát ki milyen ember – úgy. Hintónak drágább. Szekérnek olcsóbb.
*
Garai Gábor A Villa Negra románca - dalszöveg . Refrén: A Villa Negra nem apácazárda, A Villa Negra nem fényes lokál, Vagány legény ha szépszerén bezörget itt, E csöndes házban oltalmat talál...
De jött egyszer egy vastag ürge, Luxus autón elterülve, Alkudott a házra pénzt kínált Nálunk ragadt a pénze, ámult mit kap cserébe Ápolta a doktorja három héten át.
Refrén
Rám akadt egy bunda télen, Gyantás lettem a vidéken, Jött a hekus ám kilestem őt, Szóltam bunda tűnj el, nyomban, semmi bűnjel, Ártatlanul állhattam vallatóm elé.
Refrén:
Szép az élet, víg az élet, ámde én csak addig éljek, Míg a Villa Villa Negra áll. Szép lány jöjj el egyszer, nálunk fölmelegszel, s Meglátod, még az álmod, egyre vissza jár.
Refrén
*
A három majom Nem látok, nem hallok, nem beszélek
*
Struccpolitika Ha veszélyt látsz, dugd a homokba a fejed (mint a gyerek, aki azt hiszi: ha nem lát, nem látják)
*
Nominalizmus Nevezd a vereséged győzelemnek Nevezd a putridat villának, kastélynak Nevezd ki magad a világ erkölcsbírájának
*
A gépek átveszik a hatalmat A számítógéped nem csak a helyesírást, De a fogalmazást is értékeli, sőt korrigálja, S cenzúráz: mondatokat hagy ki, ír bele a szövegbe…
*
Vendéged érkezik Aki túl korán vagy túl későn jön Aki nem zavartatja magát, gatyára vetkőzik Aki otthon érzi magát: a holmidban turkál Aki kiprovokálja a legdrágább italt, s megissza Aki disznó viccekkel traktálja a feleséged Aki behozza a kutyáját, aki belakja a teret Aki elhozza hiperaktív gyerekét, a vandált Aki percenként megsértődik és távozni akar Aki hangosan lefitymálja vagy irigyli a lakásod Aki gyorsan berúgva zaklatja a nőket, s leokád… Aki még akkor se menne el, ha taxit hívsz neki stb.
*
Vendégségben vagy
Kiderül, hogy nem is hívtak Senkinek sem mutatnak be Nem kínálnak, szolgáld ki magad Te csak abból ehetsz, ami megmarad Sokszor kérdezik, meddig maradsz Kint kell várnod, mert „korán jöttél” Nem ültetnek le, tétován ácsorogsz Mintha ott se lennél: levegőnek néznek Nagy hangon kitárgyalják szégyellt dolgaidat Összesúgnak-búgnak és rajtad nevetgélnek Ha kérdezel valamit, senki nem válaszol rá Ha enni akarsz, neked kell hozni vagy főzni Rád szólnak, ha kétszer töltesz az üvegből stb.
*
Vagy-vagy Aki nincs velem, az ellenem Ha nem barát, akkor ellenség vagy
*
Utolsóból első Péter, a gyarló, Aki azon a hajnalon háromszor is elárulja Mesterét Péter, kőszikla Akire a Krisztuskövetők egyháza épül
*
Arany középút Se nem gyáva, se nem vakmerő, de bátor
*
Három A hármas kötél a legerősebb A háromlábú szék a legbiztosabb Három a magyar igazság is (+ráadás) A Szentháromság misztériuma és én…
*
Ha látsz egy lukas kétfillérest, Lehajolsz érte és felveszed, megköpködöd: Apád, anyád ide jöjjön!
*
Állampolgári vizsga Bejelentés nélkül, rajtaütésszerűen – S ha nem éred el a maximális pontszámot, Akkor kitoloncolnak és hontalanná válsz…
*
Sok kicsi sokra megy Sok lúd disznót győz A csepegő víz kivájja a kősziklát Kitartásban és összefogásban van az erő
*
Más farkával vered a csalán Nem a te bőröd viszed a vásárra Meghirdeti az elvi harcot, majd luxusautón elviharzott…
*
Birkatürelem Akár szíjat is hasíthatnak a hátadból Vagy nemzetiszínű ekével szánthatnak rajta
*
Balek Másnak kaparod ki a gesztenyét Másnak vagy a bőven termő bamba diófája
*
Manipulálva Amikor a magad ellensége vagy, De csak pont te nem tudsz róla… Pl. kiadod féltett titkaid a besúgódnak
*
Szól a rádió… Jó zene szól, illetve szólna, Ha nem ugrálna összevissza a hangerő, Ha ne zavarnák berregéssel, sípolással az adást Ha nem szólna ugyanott-ugyanakkor egy másik jó zene…
*
Szamár mese
Egyszer az öreg gazda, mivel igen nagy szegénységben élt a családjával, úgy döntött, hogy eladja a szamarát. Maga mellé vette a fiát és a szamarat, és elindultak a vásárba. Ahogy úgy ballagtak az úton, elhaladtak a földeken dolgozó emberek mellett. Hallják, amint az emberek ezt mondják. Nézd, milyen buta vénember, ott a szamár, oszt Ő meg gyalog jár! Gondolta az öreg, őt már ki ne nevessék, ezért felült a szamár hátára, és úgy haladtak tovább. Mennek tovább, elérnek egy patak partjára, ahol asszonyok mosnak a vízben. Hallják, amint az asszonyok összesúgnak. Nézd azt az embert, úgy ül ott mint egy méltóság, a szegény gyermek meg nyakig a porban jár. Na erre elszégyellte magát az öregember, leszállt a szamárról, és felültette a gyereket rá. Így mentek tovább. Alig haladtak valamit, elértek a malomhoz. A molnár legények kint sütkéreztek a napon. Amint meglátták őket, így szóltak. Nézd, a kis taknya a szamáron, a szegény öreg meg mint a szolga kullog! Na, gondolta az öreg, őt senki meg ne vesse, hát felült a gyerek mellé, és így haladtak tovább. Mennek tovább az úton, jönnek velük szembe a kereskedők. Azt mondják maguk közt. Nézd azt a két léha embert, szegény állat majd bele pusztul a cipelésbe, így még a vágóhídra se érnek vele! Erre lepattant az öreg és a fia szamárról. Fogta az öreg, nyakába vette a szamarat a két elülső lábánál, a fia meg a két hátsó lábánál, és így a hátukon cipelték a szamarat egészen a vásárig. Ahogy beértek a vásárra, mindenki dőlt a nevetéstől, milyen két buta ember ez! (A végén bele is ölte a szamarát a folyóba…)
*
Gyanú és gyanakvás Mindenki gyanús, aki él Az intézményesített rosszhiszeműség (a diák, az alkalmazott csak lógni/szabotálni jár be…)
*
Az ártatlanság vagy a bűnösség vélelme? Neked kell bebizonyítani, hogy ártatlan vagy…
*
A névadás jelentősége Védőszellem – védőszent választása Mit is ünnepelhetünk a nevünk napján?
*
Eugéniusz Nomen est ómen A neved, mint jó-rossz előrejelzés
*
Damoklész kardja alatt Életveszélyes házban lakni, Vagy olyanban, amit kilakoltatók fenyegetnek…
*
Hős Aki pl. élete kockáztatásával kimenti a fuldoklót (és aki előbb belelök a Dunába, hogy kimenthessen?) Ahogy senki ne akarjon életcélként hős lenni
*
Minimális – maximális Ami mindenkitől elvárható erkölcsi szint, (aminek az alsó határát a jogszabály írja elő) - És akik hősies fokon gyakorolják az erényt (akiket haláluk után boldoggá-szentté avatnak)
*
Posztumusz Csak a halála után ismerik el, díjazzák életművét Csak a halála után mondható boldognak egy ember? (Arisztotelész: addig bármi tragikus történhet vele…)
*
Megöltek egy legényt, Hatvan forintjáér´ A Tiszába beledobták Piros pej lováér´.
(a) Tisza be nem vette, Partjára kivette, Arra járt egy hajós legény, (a) Hajójába tette.
*
Sorsdöntő A boldog(talan)ító Igen/Nem Amikor valakit egy életre választunk társul (enni, inni, aludni, lakni, ölelkezni, nemzeni, gazdálkodni, eszmét cserélni, nemesedni stb.)
*
Sírás-rívás Síró-pityogó óvodába nem való! A lányok bármikor bevethetik a sírást, De a fiúknak mifelénk szégyellni kell ezt, Nem hullhatnak a megkönnyebbítő könnyeik?
*
Bűvös szék Igazmondó-mondató szék Amíg abban ülsz, nem hazudhatsz, Sem kimondottan, sem elhallgatással…
*
Irreverzibilis Visszafordíthatatlanságok Ha pl. kasztráltatod magad a művészi pályádért (mint pl. Farinelli, az énekes, akiről játékfilm is készült)
*
Aki sok, három-négy gyereket vállal, Az egyben önként örökre szegény is marad…
*
Ratkó-korszak Asszonynak kötelesség, A lánynak szülni dicsőség (És a legális abortusz tilalma)
*
Eufemizmus Szingli vagy vénlány?
*
A statisztika virtuális átlagembere Az egyik dúsgazdag, a másik koldus Kis és nagy hazugság és a statisztika
*
Cinikus vicc? A pedofil és a pedagógus A kettő közül az egyik szereti a gyereket…
*
Fajtalankodás Elfajzás és fajtalanság A normális és a perverz, a patologikus
*
Öröm és üröm Az ördög sokat ígér, keveset ad, s az is keserű lesz
*
Aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni
*
Placebo Amikor a kontroll csoport olyan „szert” szed, Ami nem a kísérleti stádiumban levő orvosság (és esetleg épp úgy gyógyul, mint a „mérget” szedők)
*
Életveszély Az élet halálveszélyes De miért akarnánk veszélyesen élni? Miért kísértenénk Istent pl. extrém sporttal?
*
Nem az a legény, aki adja, Hanem az a legény, aki állja az ütést..
*
Lefelé a lejtőn Minél tovább van ott, annál jobban begyorsul, És annál nehezebb, majd lehetetlen lesz megállni
*
Szakad/ék Előbb csak éket verni, Majd azt addig tágítani, Míg végül szakadékká szélesül
*
A búbánat keserűség. Még a testvér is ellenség, Hát idegen hogyne vóna, Még a testvér sincsen jódra.
Irigyeim sokak vadnak, Mind a szomszédomba laknak. Adék nekik egypár napot, Hadd ugassák ki magokot!
Egyik teszen s a más veszen, S a sok irigy mindig eszen. Ott hadd egyen, ott hadd rágjon. Csak az Isten el ne hagyjon.
*
Háztűznéző Amikor az kiabál, akinek a háza ég És amikor nem aggódsz, mert csak a szomszéd háza ég
*
Egy szál gyufa Ami ha tűzre lobban és eldobod, Akkor az egész házad-mindened odavész És aki a beszéddel gyújtogat, majd odébbáll…
*
Jó hírnév Amit egy fél életen át gondosan építgettél, Azt egyetlen hibás gesztussal romba döntheted?
*
Te nem szartál a kútra, csak a kávájára…
*
Fagyhalál Az arcodra fagy a mosoly
*
Nincs – nincstelen Nincs aki vár, ha hazaérsz Nincs átölelő két puha kéz Nincs vacsora, ha nem főzöl… Nincs, aki meghallgat és vígasztal…
*
A lépcsőházban jut eszembe Késő bánat, eb gondolat – utólag sopánkodó
*
Megszégyenítés Lenyírják a nők haját – fiút szoknyába bujtatnak S a nyakadba akasztott táblán sorolják „bűneidet”
*
Csasztuska Kipellengérezés, megbélyegzés Vagy mozgósítás, agitálás, propaganda
*
A javadat akarom… Nem téged, csak a vagyonodat szeretem… Vagyis – főleg – azt szeretném megkaparintani… (de „elmegy a hozomány és megmarad a nő”)
*
Szeresd az erényes életet, ha egészséges akarsz maradni.
*
Szerettem az igazságot, és gyűlöltem a hamisságot, ezért halok meg külső-belső száműzetésben.
*
Az angyalok kegyetlenek? Aki tökéletesnek tartja magát, Abban nincs irgalom, megbocsátás (v.ö.: Rilke ill. Szabó Lőrinc: Piszkosságaim)
*
Állatkínzó gyerek „úgy szeretlek, mint egy gyerek, s éppoly kegyetlen vagyok…” (J.A.)
*
Többet ésszel, mint erővel A leuralás lélektana/praktikái Pl.: Kacor király – nagyhatalmú sündisznócska
*
Ördögfajzat – kiköpött apja… Se hideg, se meleg – a langyost kiköpi az Úr
*
Nem ember Szar, hitvány ember Sehonnai bitang ember Egy utolsó senkiházi ember
*
(Hej) Megöltek egy legényt, hatvan forintjáér’ A Dunába vetették, pej paripájáér’ A Duna nem szenvedte, partjára vetette (s) Arra ment egy halászlegény, (a) hálójába tette (a) Hálójába tette, (a) falujába vitte (a) Falujának (a) közepébe szépen lefektette
Odament ez édesapja, kőti, de nem hallja Odament ez édesapja, kőti, de nem hallja A sarkantyús csizmája (a) lábára van fagyva A sarkantyús csizmája (a) lábára van fagyva
Odament ez édesanyja, kőti, de nem hallja Odament ez édesanyja, kőti, de nem hallja A gesztenye színű haja (a) vállára van fagyva (s) A gesztenye színű haja (a) vállára van fagyva
Odament szeretője, kőti, azt már hallja Odament szeretője, kőti, azt már hallja Kelj fel édes rózsám, gyere vélem haza Kelj fel édes rózsám, gyere vélem haza (De) Nem kelhetek, rózsám, mer’ meg vagyok halva (a) Rózsa Sándor éles kése a szívemet járta
|
LAST_UPDATED2 |