ARISZTOTELÉSZ

EUDÉMOSZI ETIKA

ELSŐ KÖNYV


1

Aki Déloszon, 
az istenség környezetében 
saját véleményének adván hangot 
a Létó-szentély előcsarnokára feliratot szerkesztett, 
a jót, a szépet és a kellemest elválasztotta egymástól, 
mint olyan tulajdonságokat, 
amelyek nincsenek együttesen jelen 
ugyanabban a dologban.
Ő ugyanis így verselt: 
"A legszebb az, ami a legigazságosabb, 
a legjobb az egészség, 
mindenek között a legkellemesebb pedig, 
ha az ember elérheti, amire vágyódik." 

Mi azonban ne értsünk vele egyet; 
hiszen a boldogság, 
amely a legszebb és a legkiválóbb minden dolog közül, 
egyben a legkellemesebb is.

Minden egyes dolgot 
és minden egyes lényeget illetően 
az elmélkedésnek sok olyan fajtája létezik, 
amely nehézséget rejt magában és vizsgálatot igényel; 
ezek abban különböznek egymástól, hogy 
egy részük csak a dolog megismerésére irányul, 
más részük viszont 
a dolog megszerzésére 
és megcselekvésére is vonatkozik.

Azokkal kapcsolatban, 
amelyekre csak az elméleti filozófia vonatkozik, 
akkor kell elmondanunk azt, 
ami ezen vizsgálódás körébe vág, 
amikor erre alkalom adódik. 
Először viszont azt kell megvizsgálnunk, hogy 
miben is áll a jó élet, 
és hogyan tehetünk rá szert. 

Vajon 
természet révén 
válnak-e boldoggá mindazok, 
akiket boldogoknak mondanak, 
mint ahogyan nagyok vagy kicsinyek 
és különböző színűek lesznek, 
vagy tanulás által válnak ilyenné, 
mintha a boldogság valamiféle tudás lenne, 
vagy bizonyos gyakorlás révén lesznek boldogok? 

(Hiszen sok dolog van, 
amire az ember nem a természet, nem is tanulás, 
hanem szoktatás révén tesz szert: 
hitvány tulajdonságokra a rossz, 
a jókra pedig a helyes szoktatás útján.) 

Vagy 
talán ezen módoknak egyikén sem, 
hanem 
a következő kettő valamelyikén 
érhető el a boldogság; 
valami természetfölötti lény ihletésére, 
úgyszólván elragadtatásba esve, 
mint ahogy az önkívületben levők 
és az ihlettől megszállottak; 
vagy a vakszerencse révén. 
Sokan ugyanis 
a boldogságot és a jó szerencsét 
azonosnak tartják. 

Mármost az, hogy 
a boldogság 
az összes, 
vagy néhány, 
vagy egyik ilyen tényező révén 
van jelen az emberek között, 
nem kétséges, 
hiszen a létesülésnek csaknem minden formája 
ezekre az okokra vezethető vissza, 
ugyanis 
az értelemből fakadó valamennyi cselekvést 
a tudásból származó cselekedetekkel 
hozhatjuk összefüggésbe. 

A boldogság birtoklása, 
valamint a boldog és szép élet 
főként három dolgon múlik, 
melyek
- a közhit szerint – 
választásra legméltóbbak. 
Tudniillik némelyek 
a belátást tartják a legfőbb jónak, 
mások az erényt, 
ismét mások a gyönyört. 

Néhányan 
vitatkoznak egymással arról, hogy 
ez a három milyen súllyal esik latba 
a boldogság szempontjából. 
Azt mondják, 
a javak közül 
az egyik nagyobb résszel járul hozzá 
a boldogsághoz, 
mint a többi. 
Egyesek szerint 
a belátás nagyobb jó, 
mint az erény, 
mások szerint 
az erény a nagyobbik jó a kettő közül, 
megint mások 
a gyönyört fölébe helyezik mindkettőnek. 
Aztán némelyek úgy vélik, hogy 
a boldog életet mindezek együtt alkotják, 
míg mások szerint ezek közül kettő, 
ismét mások azt tartják, hogy 
egy valamelyik ezek közül 
biztosítja a boldog életet.


2

Témánk során 
most annak a kérdésnek szentelünk figyelmet, hogy 
minden ember, 
aki képes a saját elhatározása szerint élni, 
valamiféle célt tűz maga elé 
a derekas életvitel érdekében
- ez lehet kitüntetés, vagy hírnév, 
vagy gazdagság, vagy műveltség -, 
és minden tettét ezt szem előtt tartva végzi. 
(Mert igen nagy oktalanságra vall, 
ha valaki az életét 
nem egy bizonyos célnak megfelelően rendezi be.) 

Így hát először is 
főként magunkban kell 
világosan megkülönböztetnünk
- nem elhamarkodottan, 
de nem is hanyagul intézve a dolgot -, hogy 
egyéniségünknek mely része 
lehet a boldog élet alapja, 
és melyek azok a feltételek, 
amelyek nélkül 
az ember számára ez nem juthat osztályrészül. 

Mert például 
az egészség nélkülözhetetlen feltételei 
és maga az egészség 
nem azonosak. 

Sok más esetben is hasonló a helyzet: 
így a derekas élet 
sem azonos 
a derekas élet nélkülözhetetlen feltételeivel. 

Némelyek 
nem tartoznak 
kizárólagosan csak az egészséghez 
vagy csak az élethez, 
hanem úgyszólván 
közös feltételei mindennek: 
állapotainknak és cselekvéseinknek egyaránt. 

Így például 
a lélegzés vagy az ébrenlét nélkül, 
vagy anélkül, hogy részünk lenne a mozgásban, 
nem történhetnék velünk semmi: 
sem jó, sem rossz. 
Más feltételek viszont 
inkább egy-egy lényeghez kapcsolódnak. 
Ilyen a húsevés vagy az étkezés utáni séta. 
Ezek 
nem az előbb említett értelemben vett feltételei 
a jó közérzetnek. 
Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. 
Abban a kérdésben ugyanis, hogy 
mi a boldogság 
és hogyan jön létre, 
ezek is okai a véleménykülönbségnek: 
mert a boldogság nélkülözhetetlen feltételeit 
néhányan a boldogság alkotórészeinek tartják.


3

De fölösleges 
minden véleményt megvizsgálni, 
amelyet egyesek a boldogságról alkottak. 
Hiszen sok olyan dolog ötlik fel 
a gyermekekben, 
a betegekben 
és a gyengeelméjűekben, 
amelyen egyetlen épeszű ember sem töpreng. 
Ezekben a dolgokban nem is érvelésre van szükség, 
hanem a gyermekeknek például arra, hogy 
elérjék azt az életkort, 
amikor megváltozik a véleményük, 
a többieknek meg orvosi vagy állami szerre, 
amely a javulásukat szolgálja. 
Hiszen a gyógyszer 
nem kevésbé a javulást szolgáló szer, 
mint az ütlegek. 

A sokaság véleményével 
sem érdemes foglalkoznunk, 
mert a sokaság szinte mindenről, 
de leginkább a boldogságról 
meggondolatlanul beszél.

Csupán 
a bölcsek véleményét 
kell megvizsgálnunk, 
mert a többiekkel, 
akiknek érveik nincsenek, 
csupán érzelmeik vannak, 
lehetetlenség érvelő beszélgetést folytatni. 

Mivel 
minden tudományos tárgynak 
megvannak a sajátos problémái, 
világos, hogy 
a legjobb életformával 
és 
a legkiválóbb élettel kapcsolatban is 
felmerülnek ilyen kérdések. 

Azért okos dolog 
megvizsgálnunk ezeket a véleményeket, 
mert az ellenfelek nézeteinek 
cáfolata: 
az ellenük felhozott érvek 
helyességének bizonyítása. 

Továbbá hasznos, 
ha az ilyesféle dolgok 
nem maradnak magyarázat nélkül. 
Ez elsősorban abból a szempontból hasznos, 
amire az egész vizsgálatnak kell irányulnia, 
ti., hogy minek az alapján lehetséges 
a jó és derekas életben való részesedés – 
ha már a "boldog élet" igen hivalkodó kifejezés. 

És hasznos 
annak a reménynek a szempontjából, 
amely a javak mindegyikével kapcsolatban 
támadhat bennünk. 

Sok ember helyzete volna reménytelen, 
ha a derekas élet olyan dolgoktól függene, 
melyeket a véletlen vagy a természet hoz létre. 
Hiszen az, hogy 
birtokába kerülünk-e ilyen dolgoknak, 
független az ember törekvésétől, 
nem rajtunk és nem a cselekedeteinken múlik. 
Ám ha a derekas élet olyasvalami, 
ami magának az embernek 
valamilyen tulajdonságától és cselekedeteitől függ, 
akkor általánosabb dolog, 
mert több ember számára lehetséges, hogy 
részesedjék benne, 
és istenibb, 
mert a boldogság 
mintegy díjként van kitűzve azok számára, 
akik önmagukat és cselekedeteiket 
egy bizonyos módon alkotják meg.


4

A legtöbb 
vitatott és kétséges dologra 
fény derül azonban, 
mihelyt helyesen meghatározzuk, hogy 
mit kell vélnünk a boldogság lényegéről. 

Vajon 
egyedül a lélek valamiféle minőségében áll ez, 
ahogyan néhány régebbi filozófus is gondolta, 
vagy pedig, 
noha a léleknek is van egy bizonyos minősége, 
inkább a cselekedetek azok, amelyeknek 
meghatározott minőségük kell hogy legyen. 

Különböző életformák vannak. 
Közülük néhány 
nem is támaszt igényt 
az ilyenfajta szerencsés életre: 
ezek csak a szükséges dolgok végett fáradoznak; 
így a közönséges, 
pénzhajhászó, szolgákhoz illő mesterségek űzői. 
Közönségesnek nevezem azokat, 
amelyek csak a hírnévvel törődnek, 
szolgához illőnek, 
amelyet ülve végeznek és fizetés fejében, 
pénzhajhászónak 
a piaci és a szatócstevékenységet. 

Mivel a boldog életvitelhez, 
mint az előbb említettem, 
háromféle jót rendelünk hozzá, 
amelyek a legfőbb javak az emberek számára: 
az erényt, a belátást és a gyönyört – 
láthatjuk, hogy 
három a száma azoknak az életformáknak is, 
amelyeket mindenki, 
akinek módjában áll megválasztani, hogy 
milyen módon éljen, 
előnyben részesít: 
a közügyekkel foglalkozó, 
a filozófusi 
és az élvezethajhászó életforma. 

Közülük ugyanis 
a filozófus 
a belátással, 
vagyis az igazságra vonatkozó szemlélődéssel, 
a közügyekkel törődő ember 
a derekas, 
vagyis az erényből fakadó cselekedetekkel, 
az élvhajhász 
pedig a testi gyönyörökkel 
kíván foglalkozni. 
Ezért van az, 
mint már az előbb is mondtuk, hogy 
az egyik ezt, 
a másik azt az embert tartja boldognak. 

Amikor 
a klazomenai Anaxagorászt megkérdezték: 
"Ki a legboldogabb?", 
így válaszolt: 
"Senki azok közül, akikre gondolsz, 
hanem olyan valaki, 
aki bizonyára igen különösnek tűnnék számodra." 

Azért válaszolt így, mert látta: 
aki ezt kérdezte, képtelenségnek tartja, hogy 
ne valamilyen megteremtett 
és szép vagy gazdag embert illessen ez a név, 
míg Anaxagorász véleménye valószínűleg az volt, 
hogy aki fájdalomtól mentesen, 
a joghoz híven ragaszkodva, 
vagy valami isteni szemlélődés részeseként él, 
az - amennyire az emberről elmondható - boldog.


5


Bizonyos esetekben
- sok ilyen van, és ezek különböznek is egymástól -  
nem könnyű helyesen dönteni, 
különösen abban a kérdésben nem, 
amely a legkönnyebbnek tűnik mindenkinek, 
és úgy látszik, mintha minden ember ismerné: 
nevezetesen, hogy 
melyek az életben azok a dolgok, 
amelyeket választani érdemes 
és amelyeknek birtoklásával 
beteljesülhet az ember vágya. 

a) 

Számos  
olyan esemény van, 
amelynek következtében 
az emberek életüket vesztik. 
Ilyenek a betegségek, a mértéktelen fájdalmak, a viharok. 
Így hát nyilvánvaló, 
hogyha valaki lehetővé tenné számunkra a választást, 
eleve azt volna érdemes választanunk
- éppen az effélék miatt -, hogy 
meg se szülessünk. 

b) 

Ráadásul milyen élet az, 
amit gyermekkorunkban élünk? 
Hiszen 
egyetlen értelmes ember 
sem viselné el, hogy 
visszatérjen ebbe az életkorba. 

c) 
Aztán meg azok a dolgok, 
amelyek semmiféle gyönyörrel 
vagy fájdalommal nem járnak, 
és azok, 
amelyek ha gyönyört okoznak is, 
de nem illendő gyönyört – 
olyanok ezek, hogy 
jobb lenne nem létezni, mint élni. 

d) 

És általában, 
ha valaki összegyűjtené mindazt, 
amit az emberek 
- jóllehet nem önként, 
mert nem magának a dolognak a kedvéért – 
megtesznek és elszenvednek, 
s mindehhez 
határtalan terjedelmű időt rendelne hozzá, 
ezek miatt sem választaná senki 
az életet inkább, 
mint a nemlétet. 

e) 
Meg aztán, 
ha valaki meg van fosztva 
az olyan gyönyöröktől, 
amilyeneket a megismerés vagy a látás 
vagy a többi érzékelés nyújt az embereknek, 
akkor pusztán 
az evésből 
vagy a szerelmi élvezetekből 
fakadó gyönyörök miatt 
egyetlen ember sem fogja 
előnyben részesíteni az életet, 
hacsak nem teljesen rabszolga lelkületű. 

Hiszen világos, hogy 
aki ezt választja, 
annak számára teljesen mindegy, hogy 
baromnak vagy embernek született. 
Mindenesetre az az egyiptomi bika, 
amelyet Ápiszként tisztelnek, 
több efféle gyönyörben tobzódhat, 
mint sok egyeduralkodó.

f) 

Hasonlóképpen 
az alvás gyönyöre miatt 
sem választjuk az életet. 
Hiszen mi a különbség a között, hogy 
az ember ébredés nélküli álomban alszik 
az első naptól az utolsóig, 
ezer vagy akárhány esztendőn keresztül, 
vagy ha növényi életet él? 
Legalábbis úgy látszik, 
a növényeknek ilyesfajta életben van részük, 
nemkülönben a magzatoknak, 
mert ezek is, 
fejlődésük első szakaszában, 
az anyatestben, 
noha már elevenek, 
az egész időt folyamatosan végigalusszák. 

Világos ezekből a példákból, hogy 
a kutatók keze közül kisiklik, hogy 
mi az életben a helyes és a legfőbb jó. 

Anaxagorászról mesélik, hogy 
valakinek 
- aki effajta dolgokon töprengett 
és megkérdezte tőle: 
miért választaná az ember inkább azt, hogy 
megszülessék, mint hogy ne szülessék meg – 
így válaszolt: 
"Azért, hogy szemlélhesse 
az égboltot és az egész világmindenség rendjét." 
Ő tehát úgy gondolta, hogy 
valamiféle tudomány az, 
amelynek kedvéért becses dolog az életet választani. 

Mások azonban 
Szardanapalloszt tartják boldognak 
vagy a szübariszi Szmindüridészt, 
vagy más olyanokat, akik élvhajhász életet élnek. 
Látnivaló, hogy mindezek 
a gyönyörrel kapcsolják össze a boldogságot. 

Megint mások 
nem a belátás valamely formáját 
és nem is a testi gyönyöröket választják, 
hanem inkább az erényből fakadó cselekedeteket. 
Némelyek bizonyára 
nem csupán a hírnév kedvéért 
választják az ilyen cselekedeteket, 
hanem akkor is ezt teszik, 
amikor nem törekszenek arra, hogy 
elnyerjék mások tetszését. 

Ám 
a közügyekkel foglalkozó emberek 
többségét 
valójában nem illeti meg 
az "államférfi" elnevezés. 
Ezek ugyanis igazság szerint 
nem államférfiak, 
mert míg az államférfi 
a derekas tettekre 
maguknak a tetteknek a kedvéért törekszik, 
addig a többség 
a vagyon kedvéért 
és nyerészkedési vágyból 
választja ezt az életformát. 

Az elmondottak alapján világos, hogy 
három életformának tulajdonítja mindenki 
a boldogságot; 
azaz a közügyekkel foglalkozó, 
a filozófusi 
és az élvezethajhászó életformának. 

Ezek közül 
ami a testi és érzéki jellegű gyönyört illeti, 
nem kétséges 
sem a mibenléte, sem minősége, 
sem pedig az, hogy 
minek a révén jön létre. 

Nem azt kell tehát kutatni, hogy 
mik ezek a gyönyörök, 
hanem azt, hogy 
vajon 
állnak-e valamiféle vonatkozásban a boldogsággal 
vagy sem, 
és ha igen, 
akkor hogyan vonatkoznak rá. 

Továbbá, 
ha az életet 
bizonyos helyes gyönyörökkel 
kell összekapcsolnunk, 
vajon ezeket a gyönyöröket 
kell-e hozzákapcsolnunk, 
vagy pedig ezekhez más módon kell viszonyulnunk, 
és másfajta gyönyörök azok, 
amelyekről megalapozottan vélhető, hogy 
örömtelivé 
és nem csupán fájdalommentessé teszik az életet. 

De ezeket a kérdéseket 
majd később kell megvizsgálnunk. 

Most először 
az erényt és a belátást vegyük szemügyre: 
azt, hogy egyiknek is, másiknak is 
mi a lényege, 
és azt, hogy 
vajon a derekas életnek alkotórészei-e ezek – 
akár úgy, hogy 
saját maguk, 
akár úgy, hogy 
a belőlük kiinduló cselekvések ilyen alkotórészek. 

Ezeket ugyanis 
jóllehet nem minden ember, 
ám azok, akik említésre méltóak, 
valamennyien összekapcsolják a boldogsággal.

A tiszteletre méltó 
Szókratész úgy vélte, hogy 
az erény megismerése a cél, 
és arról kérdezősködött, hogy 
mi az igazságosság, mi a bátorság 
és az erény többi alkotórésze. 
Ezt pedig megalapozottan tette, 
mert úgy vélte, 
minden erény tudás, 
úgy, hogy 
ha az ember például megismeri az igazságosságot, 
hát egyidejűleg igazságossá is válik; 
hiszen ha a geometriát és a házépítést megtanultuk, 
akkor egyszersmind 
építőmesterek és mértantudósok vagyunk. 

Ezért ő azt vizsgálta, hogy 
mi az erény, 
nem pedig azt, hogy 
hogyan keletkezik és melyek a forrásai. 

De hát ez csak 
az elméleti tudományokra érvényes. 
Hiszen sem a csillagászatnak, 
sem a természettudománynak, 
sem a geometriának nincs más célja, 
mint ama dolgok természetének 
megismerése és szemlélése, 
amelyek ezeknek a tudományoknak a tárgyai – 
noha ez nem akadálya annak, hogy 
számos konkrét esetben ezek a dolgok 
járulékos módon a hasznunkra ne legyenek. 

Ám a tudás ama fajtáinak, 
amelyek valaminek a létrehozásával foglalkoznak, 
más céljuk van, 
mint a puszta tudás és megismerés. 
Így az orvostudomány esetében a gyógyítás, 
az államtudomány esetében a helyes törvény, 
vagy más efféle. 
Szép dolog ugyan, 
ha az ember minden egyes szép dolgot megismer, 
ám az erény esetében mégsem az a legbecsesebb, 
ha azt tudjuk, hogy mi az erény, 
hanem ha megismerjük, hogy 
melyek a forrásai. 

Hiszen nem tudni akarjuk, hogy 
mi a bátorság, 
hanem bátrak akarunk lenni, 
és nem tudni akarjuk, hogy 
mi az igazságosság, 
hanem igazságosak akarunk lenni, 
mint ahogyan inkább akarunk egészségesek lenni, 
mint tudni, hogy mi az egészség,
és inkább akarjuk, hogy jó legyen a közérzetünk, 
mint tudni, hogy mi a jó közérzet.

6

Meg kell próbálnunk, hogy 
mindezekről a dolgokról 
érvekkel alátámasztható 
meggyőződést alkossunk, 
úgy, hogy ehhez a tapasztalati tényeket 
használjuk tanúbizonyságul és mintaként. 

A legkiválóbb ugyanis az volna, 
ha kitűnnék, hogy 
minden ember egyetért azzal, 
amit mondani fogunk. 
De ha nem így áll is a dolog, 
az is kiváló, 
ha legalább bizonyos módon 
mindenki egyetért vele. 
És ezt is fogják tenni, 
ha érveink hatására 
fokozatosan 
megváltoztatják véleményüket. 

Hiszen minden emberben 
van valami, ami rokon az igazsággal. 
Ebből kiindulva kell bemutatni
- ilyen vagy olyan módon – 
a kérdésekkel kapcsolatos bizonyítékokat. 
Hiszen az igaz, 
de nem szabatosan előadott véleményekből 
kerekednek ki idővel 
a szabatos nézetek is 
oly módon, hogy 
a megszokott, zavaros vélekedések 
a lehető legpontosabb nézetekké fogalmazódnak át. 

Ámde 
minden egyes vizsgálódás esetében 
különbözőek az érvek: 
egyeseket 
filozófiai megalapozottsággal mondunk ki, 
másokat meg 
nem filozófiai érvként. 
Éppen ezért 
az államférfinak sem kell azt gondolnia, hogy 
fölösleges elmélkedés az olyan, 
amelynek segítségével 
egy dolognak nemcsak a lényegére, 
de létrejöttének okára is fény derül: 
éppen az utóbbinak van ugyanis 
filozófiai jelentősége 
minden egyes vizsgálódás esetén.

De ebben a kérdésben 
nagy óvatosságra van szükség. 
Néhányan ugyanis, 
mivel a filozófus tulajdonságának tartják, hogy 
semmit sem találomra mond, 
hanem megalapozottan beszél, 
sokszor
- anélkül, hogy észrevennék – 
olyan érveket használnak, 
amelyek nem tartoznak a tárgyhoz és hiábavalóak. 
Ezt részint tudatlanságból, 
részint kérkedésből teszik. 

Megesik, hogy 
tapasztalt és cselekvőképes embereket 
szédítenek meg így olyanok, 
akik nem is rendelkeznek 
építő jellegű vagy gyakorlatias gondolkodással, 
és a képességük sincs meg rá. 
Ez pedig a képzetlenségük miatt történik velük. 
Képzetlenségre vall ugyanis, 
ha valaki az egyes tárgyakkal kapcsolatban 
nem képes különbséget tenni 
a tárgyhoz tartozó 
és a tárgytól idegen érvek között.

De az is helyes, 
ha megkülönböztetjük egymástól 
az okra vonatkozó érvet 
és a bemutatott tényt, 
mégpedig az imént mondottak miatt: 
az embernek nem mindig az érvekre, 
hanem sokszor inkább 
a tapasztalati tényekre kell figyelemmel lennie. 
Mostanában viszont az a helyzet, hogy 
az emberek, 
ha nem képesek ellentmondani 
az előadott bizonyításnak, 
arra kényszerülnek, hogy higgyenek neki. 

Még azért is 
helyes ez a megkülönböztetés, 
mert sokszor megtörténik, hogy 
az, amit érvek segítségével bebizonyítunk, 
igaznak tűnik ugyan, 
de nem annak az oknak alapján, 
amely érvünkben szerepel. 
Mert téves tételek segítségével is 
lehet bizonyítani az igazat, 
amint ez világosan látható az Analütikákból.

7

Miután mindezt előadtuk, 
kezdjük vizsgálatunkat ama első, 
mint mondottuk, nem világos vélekedéssel, 
és igyekezzünk világosan meghatározni, hogy 
mi a boldogság. 

Abban 
mindenki egyetért, hogy 
ez a legjelentősebb és a legkiválóbb 
az emberi javak között. 

Emberinek azért mondjuk, 
mert lehetséges, hogy előfordul boldogság 
valamely más, magasabbrendű lény, 
például az istenség esetében is. 
Mert azoknak a lényeknek, 
amelyek természetükre nézve 
alacsonyabbrendűek az embereknél, 
semmi közük nincs ehhez az elnevezéshez. 
Hiszen egyetlen ló, madár, hal vagy más létező sem, 
és egyáltalán semmi sem boldog az egész természetben - kivéve azt, 
aminek elnevezése folytán 
valami isteniben van része -, 
hanem bizonyos másfajta javakban részesedve élnek, 
az egyik jobb, a másik meg hitványabb életet. 

Ámde azt, hogy ez így van, 
később kell megvizsgálnunk. 

Most arról szóljunk, hogy 
a javak közül 
némelyek emberi tevékenység tárgyai lehetnek, 
mások meg nem. 
Ezt azért mondjuk így, 
mivel némely létezőnek 
semmi része nincs a változásban, 
következésképp a javakban sem. 
Természetükre nézve 
kétségtelenül ezek a legkiválóbbak. 

A javak közül pedig 
némelyik lehet ugyan tevékenység tárgya, 
de nálunk jelesebb lények tevékenységének. 

A tevékenység tárgya 
kifejezést 
kétféle értelemben használjuk. 
Azokat a dolgokat is jelenti, 
amelyeknek céljából cselekszünk 
és azokat is, 
amelyek e célok elérése végett 
válnak részeseivé cselekvésünknek. 

Így egyaránt 
a tevékenység tárgyának tekintjük 
mind az egészséget és a gazdagságot, 
mind pedig azt, amit ezeknek a kedvéért cselekszünk, 
ti. az egészségessé tevő és a vagyonszerző tevékenységet. 
Világos, hogy 
az emberi tevékenység tárgyai közül 
a boldogságot kell a legfőbb jónak tekintenünk.

8

Azt kell tehát megvizsgálnunk, hogy 
mi a legfőbb jó 
és hányféle módon használatos ez a kifejezés. 

Főképp három véleményben jelenik meg. 

Mondják ugyanis, hogy 
mindenek között a legfőbb jó: 
maga a jó. 
Maga a jó pedig az, 
amelyre az jellemző, hogy 
első a jók között, 
és hogy a többiekben való jelenléte 
az oka annak, hogy 
azok is: jók. 
Mindkét jellemző a jó ideájának sajátja. 
E két jellemzőn azt értem, hogy
ő az első jó, 
és hogy a többi jóban való jelenléte révén 
oka annak, hogy 
azok is: jók. 
Leginkább ugyanis 
erről az ideáról állítható valósággal, hogy jó
- hiszen a többi javak 
a benne való részesedés 
és a hozzá való hasonlatosság révén jók – 
és hogy első a jók között. 

Ha megsemmisül az, 
amiben a többiek részesednek, 
megsemmisülnek azok is, 
amelyek részesednek az ideában, 
s amelyeknek 
éppen abban való részesedésük révén 
adunk nevet. 
Ilyenformán itt 
az előbbi és a későbbi viszonyáról 
van szó. 

Így hát maga a jó: a jó ideája. 
Hiszen ez is, épp úgy, mint a többi idea, 
elválasztható azoktól, amelyek részesülnek benne. 

Ennek a felfogásnak a vizsgálata azonban 
más, mégpedig szükségképpen 
jóval elméletibb jellegű tanulmány feladata. 
Mert 
a cáfoló 
és egyszersmind 
az általánost megragadó érvek 
egyik más tudományhoz sem tartoznak.

De 
ha röviden szólnunk kell mindezekről, 
azt mondjuk: 
először is "az idea létezése" 
nemcsak a jó, 
hanem bármely más dolog esetében is 
elvont és üres kifejezés. 

Sokféle vizsgálódás 
található ezzel kapcsolatban 
mind az exoterikus, 
mind a szigorúan tudományos iratokban. 

Továbbá: 
ha az ideák 
és a jó ideája 
a lehető legteljesebb mértékben léteznének is, 
akkor sem lenne semmi hasznuk 
sem a jó élet, sem a cselekedetek szempontjából. 

1.
Hiszen a jóról 
éppen olyan sokféle értelemben szólunk, 
mint a létezőről. 
A létező ugyanis, 
ahogyan azt másutt kifejtettük, 
éppúgy jelöli 
a lényeget, mint a minőséget, a mennyiséget, az időt, 
és ezenfelül még 
a mozgatott és a mozgató kategóriájában is használatos. 

A jó is előfordul e kategóriák mindegyikében. 
A lényeg kategóriájában: 
az ész és az isten; 
a minőségben: az igazságosság; 
a mennyiségben: a helyes mérték; 
az időben: a kellő pillanat; 
a mozgás esetében meg például: 
aki tanít és akit tanítanak. 

Mint ahogyan 
említett kategóriák szempontjából 
a létező sem egységes valami, 
ugyanúgy a jó sem az. 

2. 
És nem is csak 
egyetlen tudomány foglalkozik 
sem a létezővel, sem a jóval. 

3. 
Sőt, 
még 
az egyazon kategóriákba 
tartozóknak mondott jók, 
például a kellő pillanat 
vagy a helyes mérték vizsgálata 
sem egyetlen tudomány feladata, 
hanem az egyik az egyik, 
a másik meg a másik fajta 
kellő pillanatot és helyes mértéket vizsgálja. 

Például a táplálkozás esetében 
a kellő pillanatot és a helyes mértéket 
az orvostudomány 
és a testnevelés tudománya, 
a hadászatban a hadtudomány 
és ugyanígy más cselekvésekében 
megint más tudomány vizsgálja, 
úgyhogy bajosan lehetne 
magának a jónak a vizsgálata 
egyetlen tudomány feladata. 

Továbbá, 
ami azokat a dolgokat illeti, a
melyeknél előbbiről és későbbiről van szó, 
ott nincs semmiféle, 
ezeken kívül létező és elválasztható általános. 
Mert akkor volna valami, 
ami még az elsőnél is előbbi, 
mivel az általános és elkülöníthető előbbre való: 
hiszen ha az általános elpusztul, 
el fog pusztulni az első is. 

Ha például 
a többszörösök sorában a kétszeres az első, 
akkor 
a többszörösség nem lehet 
önmagában elkülöníthető általános, 
amiről állítunk valamit. 
Mert akkor volna valami, 
ami előbbre való a kétszeresnél, 
ha az általános azonos volna az ideával, 
például 
ha valaki 
az általánost 
önmagában elkülöníthetővé tenné. 

Mert ha az igazság valami jó 
és a bátorság is az, 
akkor - mondják - létezik valami, 
ami maga a jó. 
Tehát ezt a kifejezést: maga a... 
hozzáfűzik az általános meghatározásához. 
De mi mást jelent ez, mint azt, hogy 
az idea: örök 
és önmagában elkülöníthető? 

Ámde az, ami több napja fehér, 
semmivel sem fehérebb, 
mint ami egy napja az; 
ugyanígy 
a jó sem fokozottabb mértékben jó 
azáltal, hogy örök, 
sem az általános jó 
nem azonos az ideával, 
hiszen közös jellemzője az összes javaknak.

Bizonyítanunk is 
éppen ellenkezőleg kell magát a jót, 
mint ahogyan azt most teszik. 

Mostanában ugyanis 
olyan dolgokból indul ki a bizonyítás, 
amelyekről egyáltalán 
nem általánosan elismert, hogy 
ezek: jók, 
és ezekből kiindulva bizonyítják azokat a jókat, 
amelyekkel kapcsolatban 
mindenki egyetért abban, hogy jók. 

Például 
számokból kiindulva 
bizonyítják, hogy 
az igazságosság és az egészség 
azért valami jó, 
mert mindkettő rendezettség és szám, 
és a jó számokban és egységekben található, 
mivel az Egy maga a jó. 

Holott 
kiindulni az olyan dolgokból kell, 
amelyeknek jó-voltában teljes az egyetértés
- ilyen például az egészség, az erő, a mértékletesség -, 
és ebből kell bizonyítani azt, hogy 
a változatlan dolgokban 
még fokozottabb mértékben – 
van jelen a szép. 

Hiszen mindazok a dolgok, 
amelyeknek jóvoltában egyetértünk, 
a rendezettség és a nyugalom állapotában vannak. 
De ha ez így van, 
a változatlan dolgok 
még inkább ilyen állapotban vannak, 
mert rájuk mindez még inkább vonatkozik. 

Vakmerő dolog 
azt a tételt, hogy az Egy maga a jó, 
azzal bizonyítani, hogy 
a számok az Egy felé irányulnak. 
Hiszen azt sem mondják meg világosan, hogy 
hogyan irányulnak, 
hanem nagyon általánosan beszélnek erről. 
No meg 
hogyan tételezhet fel valaki 
törekvést olyan dolgokról, 
amelyekben nincs is élet? 

Ezzel a kérdéssel foglalkozni kell 
és érvelés nélkül nem szabad elfogadni 
egyetlen olyan tételt sem, 
amelynek még az érvelés hatására 
sem könnyű hitelt adni. 

És nem igaz az az állítás, hogy 
minden egyes létező 
valamely egyetlen jóra irányul. 
Hiszen mindegyik a neki megfelelő jóra: 
a szem a látásra, 
a test az egészségre, 
és ugyanígy más valami másra törekszik.

Efféle aporiákkal jár az, hogy 
valamiféle magában álló jó nem létezik, 
és hogy az államtudományban ez nem, 
hanem csak valami sajátos jó használható, 
éppen úgy, mint a többi tudományok esetében. 
Például a testnevelésben a jó közérzet. 

Továbbá az is érvényes, 
amit az értekezésben leírtunk: 
maga a jónak a formája 
vagy egyetlen tudomány számára sem, 
vagy az összes tudomány számára 
azonos módon használható. 

Továbbá, hogy nem tevékenység tárgya. 
Hasonlóképpen az általános jó nem maga a jó
- mert ez benne lehet valami kicsiny jóban is -, 
sem nem tevékenység tárgya. 

Hiszen 
az orvostudomány sem azzal foglalkozik, hogy 
hogyan hozzon majd létre valami olyasmit, 
ami bárminek része lehet, 
hanem azzal, hogy 
hogyan hozzon létre egészséget. 
És ugyanígy jár el mindegyik más mesterség. 

Ámde sokféle a jó, 
és ennek egy része a szép is, 
s az egyik tevékenység tárgya, 
a másik meg nem tevékenység tárgya. 

Tevékenység tárgya az a fajta jó, 
amely végett végzünk egy cselekvést; 
olyan fajtája azonban nincs, 
amely a változatlan dolgok területén található.

Világos tehát, hogy 
amit keresünk, a magában álló jó, 
sem nem a jó ideája, 
sem nem az általános jó. 

Hiszen az első változatlan 
és nem tevékenység tárgya, 
a második pedig változó ugyan, 
de szintén nem tárgya tevékenységnek. 

Az a fajta jó pedig, 
amely végett cselekszünk, 
mint a cél: a legfőbb jó, 
egyszersmind oka azoknak a dolgoknak, 
amelyek a hatása alatt állnak, 
és minden jó között az első. 

Így tehát 
ez a magában álló jó 
lehet az emberi cselekvés tárgyainak végcélja. 
Ez pedig annak a tudománynak a célja, 
amely az összes többin uralkodik, 
s ezek az államtudomány 
és a gazdálkodás tudománya és a belátás. 

Eme jártasságok ugyanis 
éppen abban különböznek a többitől, hogy ilyenek. 
Hogy különböznek-e egymástól is valamiben, 
azt később kell kifejtenünk. 

Azt pedig, hogy 
a végcél 
a neki alárendeltek számára: 
ok, 
bizonyítja a tanítás példája. 

A tanítók ugyanis 
előbb meghatározzák a végcélt, 
és azután mutatják be a többit, 
mármint hogy azok közül mindegyik jó. 
Mert az ok az, ami végett cselekszünk. 

Így például 
mivel egészségesnek lenni 
ezt és ezt jelenti, 
ezért annak, 
ami az egészségre nézve hasznos, 
ilyennek és ilyennek kell lennie. 
De az, ami egészségessé tesz, 
oka, mintegy mozgatója az egészségnek, 
mégpedig az egészség létezésének oka 
és nem annak, hogy az egészség valami jó. 

Továbbá 
azt sem bizonyítja senki, hogy 
az egészség: jó, 
hacsak nem szofista az illető, 
vagy olyasvalaki, aki nem orvos. 
Mert az ilyenek azok, 
akik a tárgyhoz nem tartozó érvekkel okoskodnak. – 

Éppúgy, 
mint ahogy 
más alapelveket sem szokás bizonyítani.

Azt a jót azonban, 
amely az ember számára cél, 
és cselekvésünk tárgyai között a legfőbb jó, 
meg kell vizsgálnunk abból a szempontból, hogy 
mivel ez a legfőbb jó, 
milyen értelemben a legfőbb jó ez mindenek között.