|

Bölcs-balga/boldog-boldogtalan
Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló
Jóisten országa és/vagy földi pokol
Emberélet-minőség vizsgálódásaim
p p pp p p

Eugéniusz:
Magyar írástudók árulása – XX.
Alkalmatlan, megalkuvó, parazita, kártevő,
jót mulasztó, janicsár, pokoljárást-kerülő stb. elit
p p pp p p
Baka István
Döbling
Ilia Mihálynak
"'S nem különben, mint a' kiégő üstököscsillag iszonyu forgásában se határt se utat nem tart, de mint átok a' végtelen üregben maga magát emészti 's napsystemákat rendít meg, ugy bolyong czél 's törvény nélkül a hazátlan, hiv jobbágyokat csábit el, megelégedett polgárba nyugtalan bizalmatlanságot önt 's végre maga kétségbe esvén, nem ritkán önkezivel végzi örömtelen éltét." (Széchenyi István: Hitel)
"Vannak, akik azt mondják: az ember ebben az életben sohasem tudhatja, vajon halála után elkárhozik-e, vagy sem, én sem tudhatok tehát semmit előre. Ezeknek azonban ezt válaszolom: megnyílt előttem az ég, és az Orion csillagképében ugyanolyan világosan olvashattam, mint a saját lelkiismeretemben, hogy én itt a földön meztelenül, a végső kétségbeesésben, a saját szennyemben fogok elrothadni és tönkremenni, hogy a másvilágon az örök kínra ébredjek, s ezeket a kínokat nem a kicsiny Föld, hanem a csillagok és a világmindenség dimenzióihoz mérten fogom szenvedni egyre növekvő mértékben, amihez képest a saját nyelvem kiharapása valóságos gyönyörnek számítana. Ó, Isten, miért is születtem én, nyomorúságos féreg, miért is emelkedtem ki a semmiből?" (A döblingi önvallomásokból)
I
Éjszaka van magamra hagytak végre az orvosok az ápolók sehol körülnézhetek Döbling ez vagy Magyarország vagy a Döbling-Magyarország-Pokol
Csend van tán Isten elharapta nyelvét csillag sem csikordul tengelyén hallgass te is aludj Széchenyi István legnagyobb magyar szerencsétlen gazfi én
Beh jó hogy el van zárva minden ablak beh jó hogy itt benn minden óra áll míg így marad nem férkőzhet be hozzám a park ösvényein settenkedő halál
Éjszaka van magamra hagytak végre az orgyilkosok árulók sehol körülnézhetek Döbling ez vagy Magyarország vagy a Döbling-Magyarország-Pokol
II
Aludj aludj ne ébredj fel soha a hold ezüstlő ingalapja lassan lengjen csak a részvéttelen magasban tebenned végre minden óra áll nem láthatod hol erdőkkel sötétlik mint ágyékszőrzettel a láthatár megnyílt a menny és méhéből kihullott s már éhesen bőg a kisded halál nem hallod mert számodra nincs halál hallgass csak és szorosra zárd a szádat különben belső éjed szerteárad és nem lesz többé napja a világnak nyugodj meg Döbling anyaméh s te a Sátán magzata el ne hagyd soha csak ringatózz az alkony vérpiros homályában megszületned tilos aludj a percek gyertyái kioltva Döbling vén embriója és bolondja aludj aludj felébredned tilos
III
Mióta ülök e karszékben nem tudom Magyarország nincs többé már csak bennem él ülök hát mozdulatlanul nehogy elrebbentsem folyóit a havasok cukorsüvegét föl ne nyalják a hajnalok ülök csak mozdulatlanul a függönyök elvonva nem hallhatom a závárzatok zörgését ülök csak és ringatózom mint egykor rosszul ácsolt tutajon az Al-Dunán bolond-sityakom félrecsapva hetykén ülök és ülök a holdfény hágcsója előtt csak fel kellene állnom s megindulhatnék fölfelé elhagyhatnám örökre e világot e poklot ám én szólitom szolgáimat még szorosabbra azt a függönyt ne lássak semmit ne lássam a semmit mi is lehetne még az ablakon túl
Mint a kiégő üstökös mely iszonyú forgásában se határt se utat nem tart de átokként a végtelen űrben maga magát emésztve nap- rendszereket rendít meg úgy bolyongnak cél s törvény nélkül a hazátlanok most én is így bolygok fényt vérző csillag és iszonyú csóvám forog forog
Mi is lehetne még az ablakon túl ne lássak semmit ne lássam a semmit még szorosabbra azt a függönyt szólitom szolgáimat a világot a poklot elhagyhatnám örökre és megindulhatnék fölfelé a holdfény hágcsóján csak fel kellene állnom s csak ülök és ülök bolond-sityakom félrecsapva hetykén s ringatózom mint egykor rosszul ácsolt tutajomon az Al-Dunán s nem hallom a závárzatok zörgését felnyalják a hajnalok a havasok cukorsüvegét elrebbentették folyóimat Magyarország csak bennem él nincs többé nem tudom mióta ülök e karszékben iszonyú forgásomban se határt se utat nem tartva magam magamat emésztve cél és törvény nélkül bolyongva mint kiégő csillag Isten eldobott kesztyűjét csóvámat vonszolva a végtelen űrben mozdulatlanul ülök csak ülök karszékemben és szemem lezárva ajkaim lezárva
IV
Egy hosszú-hosszú kátránnyal befestett deszkakerítés és előtte a sikátor ernyedt magatehetetlen porában futkározó kutya
Sovány gacsos lábak fakóvörös szőr ernyővázként nyíló-csukódó bordák Nápolyban láttalak vagy Debrecenben te loholtál le és föl Magyarország
Mit kutakodtál boldogabb fogakkal lerágott Európa-csontokat szaglásztad félszegen az éjszaka kátrányával bemázolt Mennyország-falat
De rés sehol de rés akkorka sem amin egyetlen csillag fénye át- türemlik szűkölünk csak Európa küszöbeitől elvert kutyák
Rohangásztál le-föl míg meg nem untad mindegy Nápolyban-e vagy Debrecenben aztán elült a fölvert fénytelen por elkullogtál a szürkületben
V
Döbling Döbling éjfélt üt az óra összeér két villám-mutatója Döbling Döbling Döbling dől a zápor reszket a föld varangy-iszonyától megrázkódik holtjait kihányja csontszilánk-eső zuhog a tájra Döbling Döbling éjfélt üt az óra összeszikrázik két mutatója bokor-csontparipát regulázva lovagol az erdők őszi váza hadonásznak ördögmancsok ágak angyalhaj-viharba markolásznak Döbling Döbling Döbling dől a zápor reszket a föld varangy-iszonyától poklok és a mennyek összecsapnak villám reccsen és kettéhasadnak felhő-angyalingek angyalborda- xilofont ver a sátáni horda harangszoknyák alá nyúl a dögnép kitépi a kongás ágyékszőrét Döbling Döbling éjfélt üt az óra összeforr két villám-mutatója súlyos kriptafedelét a holdnak félrehengerítették a holtak s mélyéből sivalkodva kitörnek az Orion-csillagbeli szörnyek elözönlik a levert vidéket Haynau- és Bach-pofáju rémek Döbling Döbling Döbling dől a zápor függöny lebben ablakom kitárul s bandái a felbőszült dögöknek rozzant karszékem körül pörögnek orromat fricskázzák és röhögnek s óbégatnak te tetted te tetted te aki e népet fölemelted tenkezeddel sírba is te lökted Döbling Döbling éjfélt üt az óra csótányként bagzik két mutatója s míg összetapadnak büdös kéjben seregek rohamoznak az éjben ágyú morran és dörög a dobbőr jönnek föld alól és fellegekből a vetések lángtalppal taposva sercegve ég az Isten-borosta Döbling Döbling Döbling dől a zápor csárdás döng a föld-ég reng a tánctól röpülnek a párok vígan ropja akasztott emberrel a bitófa dübörög a csárdás lángban állnak villámsújtva a nagycenki hársak Döbling Döbling éjfélt üt az óra elszenesedik két mutatója Döbling Döbling Döbling dől a zápor megrázkódom varangy-iszonyától Döbling Döbling megszökött az Isten pisztolyon az ujjam mint kilincsen Döbling Döbling Döbling angyalborda- xilofont ver a sátáni horda Döbling Döbling köröttem pörögnek Haynau- és Bach-pofáju szörnyek Döbling Döbling Döbling dől a zápor dübörög a tánc a deszka lángol Döbling Döbling összekapaszkodva angyallal az ördög ropja ropja Döbling Döbling Döbling körbefognak s óbégatnak rémek és a holtak te tetted te tetted és röhögnek fölemelted sírba is te lökted zápor dől a pokol tüze lángol
LUCSOK S PERNYE MARAD A VILÁGBÓL
VI
Mióta ülök e karszékben nem tudom elmúlt az éj és elszállt a vihar virrasztásommal Isten mit akar azt sem tudom élem vagy álmodom és csigaként tapogatózva lassan mászik már elnyűtt függönyeimen a hajnalfény e nyálkás förtelem s minden a megszokott elunt alakban írószerek s a könyvek szétdobálva az asztalon a pohár peremére mint tüdőbeteg felköhögött vére vörösbor szárad sarkukig kitárva az ablakaim de már nem az éj poklára nyílnak messze-messze jár a zivatar a kísértő halál az éj elszállt és elmúlt a veszély s nincsen pokol mert nincsen semmi sem nem fegyver csörren és nem ló dobog nap-zsandár váltja csak hold-silbakot nincsen pokol mert pokolibb a menny
Mióta ülök e karszékben nem tudom már elhalványult rég az Orion elszállt az éj elmúlt a zivatar virrasztásommal Isten mit akar virrasztásommal Isten mit tehet aludnék már s tudom hogy nem lehet vén embrió Döbling méhébe zárva ki szülhet engem újra e világra
Mint a kiégő üstökös mely iszonyú forgásában se határt se utat nem tart de átokként a végtelen üregben magát emésztve halad kiégő csillag ezt az aluvó naprendszert újra megrendítenéd aludj inkább és húnyj ki jeltelen amíg a virradat vörös csuklyás bakó az égi vérpad grádicsára lép

p 1
p
p Neki a Mű csak egy ürügy, hogy impresszionista „kritikája” csapongjon
p Neki a családja csak egy életnyersanyag, kísérleti terep és a személyzet
p Neki rangon aluli megfogni a csákányt, inkább kampány-beszédet firkál
p Maratoni táncversenyt stb. rendez, aki megalázza magát, az pénzdíjas…
p Közönség-szórakoztatásra ön-jelölteket biztat fel tévés tehetségkutatóba
p A papnak kellett volna példát mutatnia: csak a bűnt gyűlöld, ne a bűnöst
p Le kellett volna lerombolnia a hamis illúziókat – de ezt ki köszönné meg?
p
p
p 2
p
p Nem hülye ő bemenni az oroszlánbarlangba, ha egy hangszert vihet be…
p Neki csak tiszta eszközei lehetnek, „szellemi ellenfele” nem válogat: na ne!
p Nehéz, zord, vészidőben a szigligeti stb. alkotóházban húzom meg magam
p Nehéz, veszélyes küldetésének teljesítése helyett ő inkább elszabotálja azt
p Tűri, hogy gazdasági-politikai érdekből kitalált mumussal riogassák népét
p „Összetéveszti” a szerepeket: egyszerre rendőr, ügyvéd, ügyész és bíró
p Bűn-segédkezik találmánya elsinkófálásához/emberellenes használatához
p
p
p 3
p
p Röstell bulvárlaptól tanulni: olvasóbarát tipográfia, címadás, humor stb.
p Visszariad attól, hogy teóriát igazolandó akár tutajjal keljen át az óceánon
p Engedi napirendről levenni a csoport-, a réteg-, a nemzeti sorskérdéseket
p Hagyja beskatulyázni magát: vagy ír, vagy fest, vagy régész, vagy feltalál
p Jogosan kirúgott kispap – „ezért” élenjár a szerzetrend felszámolásában
p Hagyja magát piti csetepatéba belerángatni: sasként kapkod legyek után
p Engedi megbotránkoztatni a kisdedeket – sőt aktív is: ő lesz botrányhős
p
p
p 4
p
p Bedugja fülét a szirénhangra, vagy az árbochoz nem kötözteti ki magát
p Csak címért, rangért, kitüntetésért hajt/óvatlan: a hiúsága és a hízelgői
p Csak bérmunkába fordít: nem győzködi a kiadót, mi ma igazi hiánycikk!
p Nem gondolkodó ember – ő ökörkövetkezetesen nevel gyereket, diákot
p Aufklérista – a társadalmi bajok pusztán felvilágosítással megoldhatók
p Ő nem radikális, nem nyomozza ki a hamis tudat társadalmi gyökerét
p Aszerint törődik a hozzá forduló beteggel, hogy ki ő, ad-e „hálapénzt”
p
p
p 5
p
p Önmagát szentté avató – a gyarlóságait meg nem valló, takargató
p A szentté avatási perekben ő az ördög megvesztegethető ügyvédje
p Se naprakész szakmai tudása és se jó formaidőzítése: nagy a Feladat
p Nappal szervezkedsz, adminisztrálsz, éjszaka alkotás helyett elalszol…
p Nappal hallgatsz, s csak „álmodban beszélsz” – de azt senki se hallja
p Az egykori politikai üldözöttekről ír – nélkülük, és sorsuk iránt közönyös
p Nem ad hálát azoknak, akik lehetővé teszik alkotói szabadnapjait, sőt!
p
p
p 6
p
p Miért kéne vakon fejest ugrani ismeretlen – mély/sekély – vizekbe…?
p Nem éri meg újra ellenállni a könnyű siker, a Nagy Céda csábításainak
p Csak az egyes kisembert hibáztat, nem a rendszert, mely így katalizált
p Háborúra uszít stb., mely békés család-apákból is kihozza a gyilkost!?
p Napirendről leveszi: hogy lehet a korrupció lehetőségét minimalizálni
p Napi visszajelzett sikerélmény – a visszhangtalanságban: hirtelen halál
p Globális kitekintést/összehasonlítási alapot nem ad: hogy élnek mások
p
p
p 7
p
p Nagyszájú kérkedő: ütközet alatt lapul, majd mások hőstettét orozná el
p Nagyrabecsülés jeléül emancipált tanítvány: minimumot követelsz tőle
p Kisebb erővel keresi-kutatja a tétele, állítása igazolását, mint cáfolatát
p Nagydobra vert/elhallgatott örömhír: nem hiába a bánat, van bocsánat
p Nagybani adócsalóknak tár fel kiskapukat, ad titokban „jótanácsokat”
p Nagy zajt csap körülötte az életpiac: nem hallja az isteni sugallatokat
p Nagy ötleteket, jó találmányokat lop/felvásárol, begyűjt, majd eltemet
p
p
p 8
p
p Eléri, hogy diákja csak megúszni akarja a tanulást, ne is kérdezzen…
p Nagy idők nagy tanúja, ezért veszélyben - nem ad neki tanúvédelmet
p Nagy idők kis-nagy tanúja: igazat addig ír, míg az nem „önfeljelentés”
p Nagy hűhót csap semmiért - avagy hegyek vajúdnak, egérke születik
p Nagy eszét otromba tréfák, durva, alázó ugratás kiötlésére használó…
p Nagy Ellenálló volt/maradt, épp csak a Gonosz kísértésének enged(ett)
p Létfontos a sajtószabadság, de hogy ezt neki is újra ki kéne harcolnia?
p
p x

p p pp

A
nem
javító-segítő,
sőt passzívan-
aktívan ártó elit
Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...

p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...

Bölcs-balga/boldog-boldogtalan
Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló
Jóisten országa és/vagy földi pokol
Emberélet-minőség vizsgálódásaim
p p pp p p
Eugéniusz:
Magyar írástudók árulása – +
Alkalmatlan, megalkuvó, parazita, kártevő,
jót mulasztó, janicsár, pokoljárást-kerülő stb. elit
p p pp p p

Petőfi Sándor:
AZ ITÉLET
A történeteket lapozám s végére jutottam, És mi az emberiség története? vérfolyam, amely Ködbevesző szikláibul a hajdannak ered ki, És egyhosszában szakadatlan foly le korunkig, Azt ne higyétek, hogy megszűnt már. Nincs pihenése A megeredt árnak, nincsen, csak a tenger ölében. Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója. Rettenetes napokat látok közeledni, minőket Eddig nem látott a világ; s a mostani béke Ez csak ama sírcsend, amely villámnak utána A földrendítő mennydörgést szokta előzni. Látom fátyolodat, te sötét mélytitku jövendő, És, meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e Fátyolon átlátok, s attól, ami ott van alatta, Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök És örülök szilajan. A háború istene újra Fölveszi páncélját s kardját markába szorítván Lóra ül és végigszáguld a messze világon, És a népeket, eldöntő viadalra, kihíja. Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni: A jók s a gonoszak. Mely eddig veszte örökké, Győzni fog itt a jó. De legelső nagy diadalma Vértengerbe kerűl. Mindegy. Ez lesz az itélet, Melyet igért isten, próféták ajkai által. Ez lesz az ítélet, s ez után kezdődik az élet, Az örök üdvesség; s érette a mennybe röpűlnünk Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni.
Pest, 1847. április

p 1
p
p Mintha marslakó lennél, olyan idegenül mozogsz a való világban
p Mintha már te magam is úgy látnád, hogy a király nem mezítelen
p Mintha szóban lerombolná a templomokat, és felégetné az iskolákat
p Mintha Kolumbusz a Városligeti tavon csónakázgatna az Új Világ felé
p Mintha csak az ingyen-konyhákra főznék, ahol nem illik reklamálni
p Mintha a fehér abrosznál tárgyalnék, vagyis alkudoznék az ördöggel
p Mintha ártatlan lennék a kútmérgezésben - csak a kávájára kakiltam…
p
p
p 2
p
p Nemhogy „orvosolom”, de magam idézem elő az olvasási nehézségeket
p Neki nem előbbre való a beteg emberek érdeke, mint a mundér becsülete
p Ő álruhában/kampányban se jár a nép közé: nem él sorsközösségben vele
p Önkényesen rangsorolja: ki inkább rászorult testi és lelki beteg, szegény?
p Nekrofiliámat - többek között – a fekete, morbid humoromban élem ki
p Neki kell Antigonéként eltemetni a halott testvért, életem árán is: na ne!
p A hétvégén kéne behozni a lemaradást – inkább a kerti mulatságra megy
p
p
p 3
p
p Vevő rá: neki nem kell túl sokáig kínálgatni a „dísz-gój” hálás szerepét
p Nekem ne lennének elveim: én vagyok az, aki elvből elvet minden elvet
p Nekem ne lenne programom - a gyerekek megbotránkoztatása nem az?
p A felbujtott csőcseléknek programot is adó: ő a pogrom értelmi szerzője
p Neki nemcsak a közhely igazságai, de még a tévedései is terméketlenek
p Nekem, a hivatalból, ill. fizetett bomlasztóként semmi nem lehet elég jó
p Neki csak játék a szellemi munka, ahhoz képest nem is rossz benne
p
p
p 4
p
p Neki csak elő-futárjai és epigonjai vannak, hisz ő a mind-örökös Csúcs
p Neki az írás szent dolog, ezért csak Szenteste ír egy-egy sort a Bibliájába
p Neki egyedül a magas művészet a szent, maga az élet az viszont profán
p Neki maga a Mű csak ürügy, hogy impresszionista kritikája csapongjon
p Neki a családja stb. csak életnyersanyag, kísérleti terep és személyzet
p Neked kellene győzni a maratoni táncversenyen, vagy félbeszakad pályád
p Nem mutat jó példát, hogy csak a bűnt gyűlöljük, de a bűnös embert ne
p
p
p 5
p
p Bolond lenne lerombolni a hamis illúziókat – hisz ő csak köszönetet vár…
p Hülye lenne bemenni az oroszlánbarlangba, ha csak egy hangszert vihet
p Nem nyomoz, ha csak tiszta eszközei lehetnek, de ellenfele nem válogat
p Nehéz, zord időkben a szigligeti alkotóházi komfortban húzza meg magát
p Nehéz, veszélyes küldetésének teljesítését elodázó, elszabotáló, elpasszoló
p Jól tűri, hogy gazdasági-politikai érdekből kitalált mumus riogassa a népet
p Tudva „összetéveszti” a szerepeit: rendőr is, ügyvéd is, ügyész is és bíró is
p
p
p 6
p
p Segédkezik találmánya elsinkófálásához, vagy emberellenes használatához
p Röstell a bulvárlaptól tanulni: se olvasóbarát tipográfia/címadás, se humor
p Visszariad attól, hogy teóriáját igazolandó akár tutajjal kelj át az óceánon
p Hagyod levenni a napirendről a csoport, a réteg, sőt a nemzet sorskérdéseit
p Hagyjuk végleg beskatulyázni magunkat: írunk vagy festünk, vagy feltalálunk
p Hagyod magad piti csetepatéba belerángatni: egy sas kapkod a legyek után!?
p Engeded megbotránkoztatni a kisdedeket – sőt pont itt te leszel a botrányhős
p
p
p 7
p
p A címért, rangért, kitüntetésért hajt – nem óvakodik a hiúsága hízelgőitől!
p Csak bérmunkába fordít: nem győzi meg a kiadót, mi ma az igazi hiánycikk
p Nem a gondolkodó ember, de az ökör következetességével nevel gyereket
p Egy aufklérista, aki nem nyomozza ki a hamis tudatok társadalmi gyökereit
p Ne aszerint törődj a hozzád forduló beteggel, hogy ki ő és hogy ad-e hálapénzt
p Nálam soha nincsen „kegyelem kettes”, még azt is ki kell/kellene érdemelni!
p Csak várjuk meg, amíg kérdeznek – akkor nem játszik, ha senki nem figyeli
p
p
p 8
p
p Ő vállal vétkes néma cinkosságot bármilyen elnyomorító sötét rendszerrel
p Nem választható ellenséget nem ismer-ismertet: az öreg és ravasz ördögöt
p Semlegesek vagyunk, úgy tanítunk, hogy rossz ügyek mellett is érvelj jól…!
p Nem vagyok hiú: szerényen, név nélkül mószerollak be a Nagy Főnököknél
p Nem vagyok becsületes megtaláló: eltulajdonítom mások szellemi értékeit
p Nem tudj, vagy nagyon nem akarja tudni: prekoncepciója, előfeltevése van
p Nem tudok félrevonulva, egyedül, csendben, türelmesen nagyvadra lesni…
p
p x

*
Petőfi Sándor:
AZ ŐRÜLT
- - - - Mit háborgattok? Takarodjatok innen! Nagy munkába' vagyok. Sietek. Ostort fonok, lángostort, napsugarakból; Megkorbácsolom a világot! Jajgatnak majd és én kacagok, Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam. Hahaha! Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk. De a halál azt mondja: csitt! Egyszer már én is meghalék. Mérget töltöttek azok vizembe, Akik megitták boromat. S mit tettek gyilkosaim, Hogy gaztettöket elleplezzék? Midőn kiterítve feküdtem: Reám borúltak s könnyezének. Szerettem volna fölugrani, Hogy orraikat leharapjam. De nem harapom le! gondolám, Legyen orrok és szagolják, Ha rothadok, s fúladjanak meg. Hahaha! És hol temettek el? Afrikában. Az volt szerencsém, Mert egy hiéna kiása siromból. Ez az állat volt egyetlen jóltevőm. Ezt is megcsaltam. Ő combom akarta megenni: Én szívemet adtam oda, S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle. Hahaha! De hiába, csak így jár, Ki emberrel tesz jót. Mi az ember? Mondják: virágnak gyökere, Amely fönn a mennyben virúl. De ez nem igaz. Virág az ember, melynek gyökere Ott lenn van a pokolban. Egy bölcs tanított engemet erre, Ki nagy bolond volt, mert éhenhala. Mért nem lopott? mért nem rabolt? Hahaha! De mit kacagok, mint a bolond? Hisz sírnom kellene. Siratni, hogy oly gonosz a világ. Az isten is felhőszemével Gyakran siratja, hogy megalkotá. De mit használ az ég könyűje is? A földre hull, a ronda földre, Hol az emberek lábbal tiporják, S mi lesz belőle, Az ég könnyéből?... sár. Hahaha! Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona, Érdempénz melleden a nap, S ruhád, rongyos ruhád a felhő. Hm, így eresztik el a vén katonát, A hosszu szolgálat jutalma Egy érdempénz és rongyos öltözet. Hahaha! S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven, Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty? Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt! Az asszony vonzza magához a férfiakat, Mint a folyókat a tenger; Miért? hogy elnyelhesse. Szép állat az asszonyi állat, Szép és veszedelmes; Arany pohárban méregital. Én ittalak, oh szerelem! Egy harmatcseppnyi belőled édesebb, Mint egy mézzé vált tenger; De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb, Mint egy méreggé vált tenger. Láttátok-e már a tengert, Midőn a fergeteg szánt rajta És vet beléje halálmagot? Láttátok a fergeteget, E barna parasztot, Kezében villámösztökével? Hahaha! Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról. Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell. Még várok holnapig; Ha holnap sem lesz a végitélet: Beások a föld közepéig, Lőport viszek le És a világot a Levegőbe röpítem... hahaha!
Szalkszentmárton, 1846. január

p p pp

A
nem
javító-segítő,
sőt passzívan-
aktívan ártó elit
Ahogy mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...

p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...


|