|

Eugéniusz:
Szép hivatások,
rút árulások és
dudás pokoljárások- VIII.
Vagy a legszebb isteni-emberi hivatások, -
vagy a leghitványabb sátáni mesterségek…
Írástudók, szellemi alkotók, lelki stb. segítők,
gondviselők, vezetők dolga és erény/bűnlajstroma

Jót mulasztani, jót jól, jót rosszul, rosszat jól tenni:
azokról az emberekről adok itt értékelő jellemzést,
akik képességük, tudásuk, helyzetük stb. stb. folytán
az átlagosnál jóval többet használhatnak/árthatnak nekünk.
mert nagyobb a szellemi, lelki, gazdasági, politikai hatalmuk.

Arany János
Rendületlenül
Hallottad a szót: „rendületlenül -”
Midőn fölzengi myriád ajak
S a millió szív egy dalon hevül,
Egy lángviharban összecsapzanak?...
Oh, értsd is a szót és könnyelmü szájon
Merő szokássá szent imád ne váljon!
.
Sokban hívságos elme kérkedik,
Irányt még jóra, szépre is az ád;
Nem mondom: a hont ők nem szeretik;
De jobban a tapsot, mint a hazát...
Oh, értsd meg a szót és hiú dagályon
Olcsó malaszttá szent imád ne váljon!
.
Fényt űz csinált érzelmivel nem egy,
Kinek világát csak divat teszi:
Őnála köntös, eb, ló egyremegy,
S a hon szerelmén a hölgyét veszi...
Oh, értsd meg a szót s függve női bájon,
Külcsillogássá szent imád ne váljon!
.
Van - fájdalom! - kinek cégér hona.
Hah! tőzsér, alkusz és galambkufár:
Ki innen! e hely az Úr temploma:
Rátok az ostor pattogása vár!...
Oh, értsd meg a szót: kincs, arany kináljon:
Nyerészkedéssé szent imád ne váljon!
.
Szeretni a hont gyakran oly nehéz: -
Ha bűnbélyeg sötétül homlokán,
Gyarló erényünk öntagadni kész,
Mint Péter a rettentő éjtszakán.
Oh, értsd meg a szót: fényben, vagy homályon -
De kishitűvé szent imád ne váljon!
.
Szeretni a hont - ah! még nehezebb,
Midőn az ár nő, ostromol, ragad...
És - kebleden be-vérző honfiseb -
Bújsz a tömegben, átkos egymagad.
Oh, értsd meg a szót s győzve a ragályon
Káromkodássá szent imád ne váljon!
.
Hallottad a szót: „rendületlenül?”
Ábránd, hiúság, múló kegy, javak, -
Lenn a sikamló tér, nyomás felül,
Vész és gyalázat el ne rántsanak.
Oh, értsd meg a szót: árban és apályon
Szirt a habok közt - hűséged megálljon!
(1860.)

p 1
p
p Aki a susztertől kérdi, hogy pontosan hogyan is fessen ő jó képet
p
p A szabad szellemi prédát „bátran” felhajtó- és levadászó, megnyúzó
p
p A szekértábora ballépéseit elhallgató, bagatellizáló, kimagyarázó stb.
p
p A széklábfaragással bőven beérő potenciális Michelangelo, da Vinci
p
p A szellem szabadon szolgálna, de ő vagy rab, vagy csak szabados
p
p A szellemi élet munkáit nemtelenül versengve - nem - megosztó
p
p A szellemi erőfeszítést kerül(tet)ő: csak semmi kemény lelki eledel!?
p
p A szellemi óriás vállán hencegve ugráló törpe (elefánton kisegér)
p
p Szeme/vastag arcbőre se rebben-rezzen, ha a szemembe hazudik
p
p A szemétdombi vézna gebében nem lát v. láttat meg táltoslovat
p
p Nem hasonszenvi orvos: így a kutyaharapást nem meri a szőrével…
p
p A szíve/zsebe szerint kajánul összeuszítana mindenkit mindenkivel
p
p Ő a szabad szólás nagy híve: ő az országos tévében, te a blogodon
p
p x

ARANY JÁNOS
ÍRJAK? NE ÍRJAK?
I
Írjak? ne írjak? egyre számolom
Határozatlan az öt ujjomon.
Nem írni, vétek; írni, kész harag...
De mikor Bikfic is verset farag!
Eh, félre tőlem együgyű szerénység!
Máshol megy az: itt minden a legénység;
Szegény koldúsnak táskája üres;
Ki mer, nyer, és talál az, ki keres.
Nincs szebb dolog, mint az őszinteség;
Elrejtett gyertya mi haszonra ég?
Vagy, például, mit érne a tojás,
Ha nem kiáltná a tyúk: "kotkodás!"
Cégér fityeg, hol a kancsó kerülget;
Cégér ne'kűl a jó bor is elülhet,
Kivált az érdem olcsó vakbora, -
Nehezen akad erre cimbora.
A nagy Simon (ki nem isméri őt!)
Az álszerénységből szépen kinőtt.
Ő az, kitől (bizony már jó minap)
Egy hirdetést hoz valamennyi lap:
Hogy ő az apja lelkinek se vár
(Nem oly bolond ő, mint Shakespeár')
Elismerésre, költői babérra,
Halál után egy foghagymát sem ér a;
Patkó se kell, ha már nem él, a lónak,
S jobb egy veréb ma, mint egy túzok holnap:
Ismerje meg hát a világ jelenben
És bálványozza lángeszét; különben...
No, mások ezt más útakon teszik,
S mindegy az út, ha összeérkezik.
Ezt elragadja "villám képzelet"
És hordja fenn "a csillagok felett";
Azé "miként sas" röptiben merész,
Felhőt eszik s bátran a napba néz;
Sok a babért fitymálja, megveti,
Mint gyermek a babot: "kell is neki!"
Míg más, ki páva-tollakkal ragyog,
Fennyen kiáltoz: "én költő vagyok!"
Némelyik "pálma", ezt ő mondja, ő;
Már most is óriás... hát még ha nő!
A másik így zár minden éneket:
"Lesz oly idő még, mely megemleget!..."
II
Hogyan? nem írni most? letenni tollamat,
Midőn, ha nem csordúl, csöppen egy kis kamat?
Midőn az olvasó már-már olvasni kezd,
S talán még rá is áll, ha mondom: vedd meg ezt!
Hála az égnek! ím, lendül a könyv-ipar:
Iró, ha kurta is, lesz néki, ha kapar;
Az üzlet új, hanem elég böcsűletes,
A cikk olcsó ugyan, de kél, bár szemetes;
Aztán, szó ami szó, nekünk sem sokba áll,
Oly könnyen termelünk, mint aki úgy... talál;
Mint a kosárkötő, s a még olcsóbb koma...
De hisz oly régi már s kopott ez adoma.
Minden kezdet nehéz. Nálunk kivált soká
Lőn, míg a házalást a Múzsa megszoká:
Hogy mint tirol leány, ajtón ablakon át
Unszolja készletét s mindig-kész mosolyát.
Mert a kereskedést - ha tiszta, ha vegyes -
Fitymálva nézte a fönhéjázó begyes;
A legtisztábbik is, gondolta, nehezen
Ha nem hagy olykor egy kis piszkot a kezen.
Nem volt inyére a hétköznapi modor,
Virágillat helyen nem a lucri odor:
Üzér, ügyér, hajhász, csőd, firma, company,
Ily szókat ő ki sem birt volna mondani.
Nagyon rátarti volt: fenn-ült a glórián,
Övedzve néha mint karcsú görög leány,
Vagy olykor mint a Seine partjárul egy najád,
Vagy szőke Rajna-szűz, ontá arany haját.
Idegen volt, de szép, a szép "Xenidion",
S nem árulá kecsét... leszállított dijon!...
III
Írjak? ne írjak?... Egy istencsapás:
Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás.
Mert kinek arca van és háta ép,
Ily had közé bizony átallva lép,
Kivált ha nincs is méltó fegyvere,
(Mit ér a szó, hol ostor kellene!)
S a közmondás hamar fejére gyűl:
"Ki, ugymond, e' s ama közé vegyűl!"
De mikor a civódás tére szent!
Patkóiktól még az oltár se' ment!
Fut a kilenc szűz, döng a hét halom!
Ocsmány ökölharc az irodalom!
E szentegyházbul ostorral sem árt
Kiűzni alkuszt és galamb-kufárt.
"Vitatkozás az elmét növeli",
Kocódni kissé, ez is emberi,
S az író, hogyha máshol emberebb,
Bizonyos pontig jól áll a szerep:
Míg tárogatva zeng a csatadal,
Lovagkesztyűben foly a viadal,
S borítja bár az arcot vas lemez,
Hisszük, nemes vonásokat fedez.
Így tört minap láncsát Kazinczy, Bajza,
Így fedte Kölcseyt Achilles pajzsa;
S ha olykor közbe szól a szenvedély,
Ha nem mindig volt más az ügy s személy
Nem kofanyelven hallá a közönség:
Az, és philippica... van ám különbség.
Való, hogy a személyes galibát
Az üggyel összevétni nagy hibád:
De mit teszesz, ha egy masült zseni
Arcodba körmöl és fogát feni?
Ha rossz poéta és rossz költemény -
Apa s fiu - ugyanazon személy.
Mert, mint a tigris védi kölykeit,
Úgy védi a papa szülötteit?
Ilyenkor nagy baj a határvonás:
- De egy epigram' mégse záptojás!...
(1856)

p 2
p
p A talentumát rossz ügyekért busásan kamatoztató szélhámos
p
p A tanár, aki olyan légkört teremt, hogy a kérdező nevetséges lesz
p
p Társadalmi bajok tüneteit kezelgeti - okot nem kutat, nem is mer
p
p A társadalmi béke aláaknázó: igazságtalan rend = időzített bomba
p
p Ő annyira titkon áll ellen, hogy csak megtévesztésből karriert csinál
p
p A tehetsége elaltatott lustája: így se szorgalma, se „szerencséje”
p
p A tehetséges hátrányos helyzetű nebulót negatívan diszkrimináló
p
p Tette-műve sikere végső próbaköve: előmozdítja-e a zsebe javát
p
p Hallgatási fogadalom-tartó nem zsiványbecsület, de maffia-omerta
p
p Tudatos vásárlókat szervező/honlapszerkesztő titkos multiügynök…
p
p Túlbuzgó önkéntes kollaboráns: az Állami Egyházügyi Hivatal spiclije
p
p A lusta, félős tűzoltó, aki halogatja a tűzoltást, amíg a tűzvész tarol
p
p A tűzoltó szeret tétlenkedni, vagy piromániásan hős-munkát is csinál
p
p x

Arany János
RANGOS KOLDUS
Csak hiába! elmaradt az A világtól, aki vén: Tudta nélkül nagy "fejlődés" Folyt le, s foly e sártekén. Demokrata lett az úrból, A koldus meg rangra vágy, - Hát'szen úr ki más legyen, ha Többé nincs úr, se jobbágy?
Másszor ő is csak szegény volt, Nyomorult, szánt, megvetett; Nem is igen "ámbiálták" Akkor ezt az életet: Most közőlünk minden tízből Egy e szép pályán halad; Sőt, ha így gazdálkodunk, még Többségben is lesz a had.
Ne gondolj az utca-sarkra, Oh ne! édes olvasó: Aki ott áll, az nem koldus, Az szegény, szánnivaló; Könyörülj meg sántán, bénán: Éhező gyermeknek adj: ("Ezerennyit" ígér a Könyv - Hanem ez uzsora nagy.)
Koldus ő nagysága hozzád Bekopogtat egy napon, - (És ez egy nap sűrün fordul); Kezdi bókon, hírlapon: Hogy olvasta rólad ezt, azt... S míg kártyáját forgatod, (Mert beküldte: Chevalier N. N.) Hogy' fogadd el? nem tudod.
Mutat ordót, bizonyítványt, Köz- s magános levelet; Ha vendég jön, azt kivárja, Négyszemközt marad veled: Szemlesütve és zavartan Ülsz, mint vádlott a padon: "Ily nagy úron mit segít az Én csekély szolgálatom?..."
Erre ívet von ki zsebből, Szép a kalligráfia, S megmutatja, hogy hová kell A nevét beírnia, Ki Deákkal és Tiszával Óhajt lenni egy lapon; "Mi jótékony célra?" kérded; "Nemes a cél, mondhatom:
Egy dicső ház végső sarja - (Tudja: Várna, meg Mohács...) Nem lehet, ha birtok már nincs, Sem szijjgyártó, sem kovács. Volt, igaz, még egy tenyérnyi: De a rozsda és aszály... No, meg Homburg, s a zsidóság... Hanem a rang: az muszáj."
Végre látod, az egészből Hogy mi lóg ki: a "fizess!" Fanyalogva mondod: "Itt van, - Nem telik sok - pár tizes." Te örűlsz, hogy így kiszurtad (Ami nem volt) a szemét: Ő örűl, hogy a népkonyhán Meglesz mára az ebéd.
(1877 júl. 27)

p 3
p
p A vadcsikó ifjúság hatékony betörése, idomítása az ő „szakmája”
p
p Megszívlelendő letűnt életformákat véglegesen süllyesztőbe dobó
p
p Aki a vészhelyzetben jó diktátor volt, majd meg zsarnokká romlik
p
p Zseniális diákot gyógypedagógiai esetként kezel: a kisegítőbe vele!
p
p Abortusz: a latin „tolvajnyelvű” magzatgyilkosság szépítő, tussoló
p
p Addig jár(atja) iskolákba diplomákért, hogy így infantilis marad/lesz
p
p Agymosás az ár: elvégez kötelező iskolákat, letesz jelesre vizsgákat
p
p Ahogy csak lehet, bányászbéka segge alá nyomná le önbecsülésed
p
p Akár öngyilkosságba hajszolja szerelmét, csak hogy Ő Alkothasson
p
p Aki - mikor máskor - éppen éles ütközet előtt dezertál a seregéből
p
p Az ő nagy „szent” céljához bármily eszközt igénybe vevő akarnok
p
p Még imponál is neki: ő egy mumus lett, és vele riogatják a jónépet…
p
p Ő csak addig nyomozza buzgón az igazságot, míg rá az jó fényt vet
p
p x

Arany János
A RÉGI PANASZ
.
„Eh! mi gondod a jövőre?
Eh! a múlttal mi közöd?
Könnyel a múlt sirja dombját
S a reménynek száraz lombját
Hasztalan mit öntözöd?
Századoknak bűne, átka
Mind csak téged terhel-e?
Nem talán még sokkal érzőbb,
Nem talán még sokkal vérzőbb
Honfitársid kebele?...”
.
Oh, tudom; de bánatomban
Meg nem enyhit társaság;
Mint szülétlen több gyerekre
Osztatlan száll s mindegyikre
Az egész nagy árvaság.
Sőt azáltal súlyosb részem,
Hogy míg a tett melege
Más sebét enyhőbbé tészi:
Ő, szegény, csak kínját érzi -
A lant méla gyermeke.
.
Hogy reméltünk! s mint csalódánk!
És magunkban mekkorát!...
Hisz csak egy pontot kerestünk:
Megtalálva, onnan estünk;
Így bukásunk lelki vád.
Mennyi seprő a pezsgésben,
S mily kevés bor!... Volt elég,
Kit nagy honszerelme vonzott
Megragadni minden koncot,
Nehogy más elkapja még.
.
Mennyi szájhős! mennyi lárma!
S egyre sűlyedt a naszád;
Nem elég csak emlegetni:
Tudni is kell jól szeretni,
Tudni bölcsen, a hazát.
Vagy nekünk már így is, úgy is
Minden módon veszni kell?
Egy világ hogy ránk omoljon?
Kül-erőszak elsodorjon?...
Vagy itt-benn rohadni el?
(1877. július 26.)

p 4
p
p A nem hozzáértő-tisztes tisztségviselő, de svihák és korrupt stb.
p
p A „legális” banki uzsora bűnének az egyház(fő) is cinkosan falaz
p
p Amit ellop, azt becsületes megtalálóként jutalomért visszaadó…
p
p Az „ádáz pártvitázó” pankrátor - a híveik meg csak üssék egymást
p
p Figyelmetlen egyetemi „hallgató”: egyik fülén be, másikon ki
p
p Jól-jóra nevelő gondviselő helyett mostoha/kényeztető-rontó
p
p Jólértesült jó hírszerző? Tájékozatlan, dezinformáló, rémhíres!
p
p Isteni talentumát elásó, vagy azt az ördögnek eladó áruló elit
p
p Nagy „adakozó” a lopottból - vagy: „Nesze semmi fogd meg jól!”
p
p A „fölös/káros” csecsemőt/öreget jégre, büdös barlangba helyező
p
p A szegény beteget már nem gyógyítja: hull a férgese, a gyenge…
p
p Aki egy becsületkasszába nem tesz, de vesz: a tolvajoknak is alja
p
p Nem jó, de gonosz pletykás: ravasz rágalmat név nélkül terjesztő
p
p x

Arany János
Epilogus
Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon'...
Legfölebb ha omnibuszon.
.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se' irigyeltem.
.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy' áll orra
Az út szélin baktatóra.
.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, --
Félreálltam, letöröltem.
.
Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
.
Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.
.
Ada címet, bár nem kértem,
S több a hírnév, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.
.
Kik hiúnak és kevélynek --
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?
.
Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.
.
Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték
Félbe'-szerbe'
S hány reményem hagyott cserbe!...
.
Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.


„Értelmiségiek”/
ún. szellemi elit
A hivatás magaslata
és a pokoljárás helyett
az alkalmatlan, hitvány,
áruló elit arcképcsarnoka
és a korholó számonkérése,
tükörbe néző megtérésre hívása…
A nemhogy javító-segítő,
de passzívan, sőt aktívan ártó elit?
A lelki-szellemi, segítő, társadalmi,
és gazdasági/politikai vezetők árulásai
.
Egy szellemi pálya szépségei/nehézségei, kísértései,
avagy mitől óvom a sok ifjú titánt, milyen ne legyen,
akkor se, ha másként nélkülözés, izolálás, szilencium,
Berufsverboten, sőt akár még börtön stb. is várhat rá…
.
Ahogy bölcsen mondjuk: a fejétől bűzlik a hal:
legszentebb hivatás/leghitványabb mesterség
Aki elmulasztja a jót, sőt még teszi is a rosszat.
Akár „csak” úgy, hogy éppen a rosszat csinálja jól.
.
Egy-egy velős gondolatú mondat azokról,
akiknek az átlagosnál jelentősen nagyobb
a képessége, a lehetősége, a hatalma stb.,
hogy segítsenek/ártsanak embertársainak.
.
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírók,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
.
Mindenki érintve érezheti magát,
hisz csak gondoljunk bele pl. a szülői szerepbe:
ő egy személyben családfő-vezető, gazda, gondviselő,
és tanító, gyógyító, igehirdető, lelki pásztor, bölcs stb.
.
A fejétől bűzlik a hal: jaj annak a társadalomnak,
ahol az erre alkalmasak nem kerülnek a pályájukra,
nem, illetve nem jól gyakorol(hat)ják a hivatásukat,
és megalkuvásból megúsznák a pokoljáró dudás sorsot…
.
Ráadásul tudjuk: jószándékkal kövezett az út a pokolba.
A gonosz mostohánál többet árthat a majomszerető anya,
a sarlatánnál többet a protokollt jól alkalmazó profi orvos,
ha az rossz, és így csak beteg(ség)et gyárt, áltat, súlyosbít, öl...
.
Végül, de nem utolsósorban vannak olyan ún. értelmiségiek,
akik bérbe adott lelkiismeretes, megalkuvó Gonosz-szolgák,
akik nem alkalmatlanságból, jellemgyengeségből rossz segítők,
de cinikus/ellenséges – szellemi - méreggel oltatók/oltók stb. stb.
p.s.:
A vers, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztban a hivatásuk magaslatán állókról,
az emberi nem nagy jótevőiről, kis-nagy géniuszairól,
és a pályával járó áldozatukról: a pokoljáró dudás sorsról...

|