|
Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok
Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak
Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok
Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár
BOLDOG-BOLDOGTALAN:
Életminőség vizsgálódások III. –
Az áruló szellemi-politikai elit 4.
Vörösmarty Mihály
GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN
Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
"Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény - véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket - midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette - csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez "ember!" advák örökűl -
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!
1844 vége
*
Mert
féltem
a vértől s a szagtól,
irtóztam az idegen testtől,
nem lettem orvos, csak doktor –
aki ha nem tudja, akkor hát tanítja...
*
Életkrízisben
percdíjasan adagolom
jó előre legyártott, sablonként talált,
mindenkire, s így senkire sem passzoló
egyen-tanácsaimat...
*
Csak
annyira
okosítalak ki,
csak annyi infót csepegtetek,
hogy engem holtodiglan csodálhass,
de el ne szakíthasd a köldökzsinórt…
*
A
megmérettetéseket
és a próbatételeket
nagy ívben kerülöm el,
hogy ki ne derüljön a turpisság...
*
Egy
kis hókuszpókusz,
varázsige, csodaszer -
de holnap már bottal
üthetik lábam nyomát,
nincs garancia, jótállás,
felelősségvállalás...
*
Nagy
szenvedés-
történetét tartva
maga elé, s mögé bújva
kér egyedi mentelmi jogot:
az ő alkotását ne bírálják
(„túl szigorúan”) –
mint amikor éppen meghalt
az anyja a felelő diáknak...
*
Elmenekülök
és minél mélyebben
beásom magam egy kiválasztott
speciális, „egzotikus” téma részterületére...
*
Családi okokra
vagy érdemeire hivatkozva
követeli, kibulizza, kisírja,
hogy kegyelemből elnéző legyen
az opponense, a recenzense...
*
Órákat
tud arról mesélni,
hogy egyetlenegyszer
nehezen adták ki művét -
a társadalmi amnéziát tartósítva,
a feketelistákat nem említve...
*
Amíg ő
az ellen-
kultúráját kiherélve
bemegy a Táncdalfesztiválra stb.,
karakán, fenegyerek pályatársaira
a mellőzés, a letiltás, a száműzetés vár...
*
Ha itt és most
legény kell a gátra,
akkor is önkímélő gyáván
dolgozatom lábjegyzeteivel bíbelődök...
*
Gerontokratikus
egyetemi-akadémiai intézet élén
az ígéretes tudóspalánták legjavát
parkoló pályára vagy külhonba irányítom...
*
Üres polcok: a könyvégetés emlékműve Berlinben
*
Díszítő-
és csomagoló-
művésznek sem utolsó vagyok:
kidekorálva, felcicomázva stb.
„eladom” a Nagy Semmit...
*
Az
értelmiségi pálya
összes lelki, anyagi,
életformabeli, társadalmi
előnyeit minden cseppig kiélvezném,
de a róla leválaszthatatlan terheket
hetykén ledobom vézna vállaimról...
*
Istennek
se látná be:
ő nem - erre -
a szellemi pályára termett!
Inkább így-úgy végigkínlódja,
sokszor vért pisilve átvészeli,
vagy frivolan ellébecolja
a tanulóévtizedeket...
*
Csak azért
nem vizelek bele
trambulinról a fekete zongorába,
mert „ezek” a bunkó agyvérszegény
lakótelepiek ezt úgyse értenék meg...
*
Szeméremérzés
és vallási érzület?
Dafke nem érdekel!
Az obszcén, sértő,
nem csak a kisdedeket
megbotránkoztató mű,
performansz, happening,
pár percre híressé tehet...
*
„Ifjúsági változat”
jeligére vagy mottóval
időzített szellemi bombák
naprakész hatástalanítását vállalom...
*
Nekem
a családom és szeretteim,
a közeli hozzám-tartozók köre
puszta életnyersanyag, kísérleti terep,
legjobb esetben kiszolgáló személyzet...
*
Igen
művelt,
érzékeny, tájékozott
és szellemes társalgó vagy -
csak épp egy elit konzumnő...
*
Hazaárulási
és élethűtlenségi pereim
még „sztárügyvéddel” is
mind sorra elveszíteném,
ha egyszer majd a Nagy
Ítélőmester elé kell állni...
*
Ugyan
beavatom
tanítványomat
a szakma fortélyaiba, titkaiba,
írott-íratlan szabálykönyvébe -
de csak úgy és annyira, hogy
önállósulva ne nőhessen a fejemre...
*
Úgy
tanítalak drágán,
sokat buktatva autót vezetni,
hogy te évekig küszködhetsz
a rossz beidegződésekkel...
*
Fakó
teóriáim
skatulyáiba
gyömöszölgetném be
a lét zöldellő fáit –
inkább a katonát szabom a ruhához,
megspórolva a szellemi erőfeszítéseket...
*
Elveszettnek,
talajvesztett
szerencsétlennek
érzem magam,
ha a hűségesküt letéve
nem tartozom mihamarabb
legalább egy szakmai klikkhez...
*
*
Olyan
színésznőket futtatok,
olyan manökeneket preferálok
hogy könnyen és sokáig elmegy
a fiatal, önértékelésében bizonytalan
fiúk-lányok kis önbizalma is...
*
Kreatívan
hozzájárulok
az itt és most
élő nők elcsúfításához:
aktuális szépségeszmény diktálással,
a divatterror egyenruhába bújtatással...
*
Ismerem
a hatáskeltés
eszközeit/technikáját -
így jól megélek lélek-
és emberismeretemből:
szélhámosságom bőven arat
a hiszékeny balekok között...
*
Kolduló
szerzetes jelmezében,
tulajdonképpen besurranó
szívtolvaj és lélekkufár,
egy új Tartuffe vagyok...
*
Messzire
világító toronyként,
a rá irányuló közfigyelemben
naponként ad rossz tanácsot,
sőt példát az elkurvulásra
és az önsorsrontásra...
*
Túlélem magam:
nem a csúcson hagyom abba:
még gépre kötve, szenilisen is
mások elől foglalom a helyet...
*
Örök öreg,
vén diákként
erkölcsi munkanélküli vagyok -
ezt lefedezni, csak időhúzásból
halmozom végzettségeim számát...
*
Leszólom,
és lesajnálom,
másra alkalmatlannak mondom
tudományunk népszerűsítésére
egyedül vállalkozó kollegámat...
*
Én vagyok
a tiszta, naiv, idealista
de jövőbemutató lelkesedéseteket
rutinos cinizmussal lehűtő, lehideg-
zuhanyozó túltapasztalt nagyöreg léhűtő...
*
Fajsúlyosabb,
de velem egy súly-
csoportban levő riválisom
szisztematikusan kerülöm, letagadom
vagy ellehetetlenítem, diszkvalifikáltatom...
*
Lankadatlanul,
szorgalmasan mosom el
a normálist a perverztől
elválasztó olykor keskeny,
de mégis meglevő létfontos határt...
*
Még
eddig soha
nem éreztem
szakmai stb. alázatot,
de már hallottam róla és
a legjobban én definiálom...
*
Inkább
maradsz felesleges,
sőt: parazita ún. szabadúszó,
egy „szellemi segédmunkás”,
csakhogy a kulturális főváros,
az ország vízfejének látszat-
nyüzsgésben maradhass...
*
De jure
vagy de facto
utazó kulturális követként
hamisan rossz képet festve
módszeresen járatom le „hazámat”...
*
A
mindenkori
bármely Hatalommal,
annak legitimitásától függetlenül
személyre szóló titkos különbékét,
egy magán-megállapodást kötök...
*
Szelektíven hallok,
szántszándékkal „hallucinálok”:
úgy csinálok, mintha a külső súgás
tiszta belső hang, sugallat lett volna...
*
A
napi
babra aprómunka,
a pepecselés undora miatt
közkincseinket legszívesebben
a feledés feneketlen kútjába dobnám...
*
Az
elme-
bajtársak
megszokott körében
teánkat, borunkat hörpintgetve
kedélyesen és langyos unalomban
agyonülésezzük/ajnározzuk magunkat...
*
*
Nekem
teljesen
mindegy, hogy
legjobb tanítványom
híres és zseniális pandúr
vagy hírhedt betyár, haramia lesz?
*
Az
emberek
jótevője is
lehettem volna,
de gyenge vásári mutatványossá,
egy trükköző Zampanóvá züllöttem el...
*
Testi,
de főleg
lelki korbáccsal
és mézesmadzaggal
a világcirkuszban lélekidomár:
oroszlánt késztet-kényszerít pitizésre...
*
El
se vetem
reggel a magot,
és nem is viselem gondját,
ha nem halálbiztos már az esti,
de legalábbis a másnap reggeli szüretelés...
*
Irgalmatlan
rabbi/papként
a misére sietve
lelki elsősegélynyújtás nélkül,
szó nélkül robogok mellőled tovább...
*
Az
előnyök
szédelgő felnagyításával,
a hátrányok kicsinyítésével csal lépre -
mire már némiképpen felvilágosodnál,
már nincs kiutad a csapdából, veremből...
*
Öncélúan tobzódó
önsanyargatásommal,
mint annak idején Oszlopos Simeon,
sokakat én magam riasztok el az istenhittől...
*
Gazdasági,
jobblétre vágyó
kivándorló-emigráló,
de saját legendát kreálva
politikai menedékjogot követelt magának,
de az igazi üldözötteket kintről sem segítette...
*
Én voltam
az első renegát,
aki a komfortérzését fokozandó
Rodostóban a muszlim hitre tért át...
*
*
Elromlott
házasságod
megjavítása helyett,
a nyitott házasságok
üdvözítő voltát zenged -
arról viszont már mélyen hallgatsz,
amikor épp ez teszi végleg tönkre (házas)életed...
*
Egy
férfi se akart
lefeküdni veled:
ezért a szüzesség
ill. az önmegtartóztatás
szentségét hirdeted, és
mindenhol paráznaságot
„érsz tetten”...
*
Pletykás
vénasszonyoktól,
a bulvársajtóból,
a szennylapokból stb.,
vagy az ellenérdekű féltől
szerzem be a leghitelesebb
információimat...
*
Nemcsak
külsőm vézna -
elég egy beígért tasli:
még anyámra is rögtön
bármi terhelőt rávallok,
hamis tanúzást vállalok...!
*
Minden
élethelyzetben
mintha titkos ügynök lennék:
leselkedek, hallgatózok, „kémkedek”,
holmidban és lelkedben turkálok és vájkálok...
*
Logikai,
szónoki tudásod
és hipnotikus-szuggesztív erőd
rossz ügyek szolgálatában veted latba –
a köznapi erkölcsi maxima téged nem korlátoz...
*
A
te
kérdéseid
vagy rosszak,
vagy pszeudo
„költői kérdések”,
vagy sugalmazóak,
vagy álkérdések,
vagy félrevezetők,
vagy érdektelenek
stb.
*
*
Egy
szavadba,
és sok forintodba kerül:
olyan hamis portrét festek rólad,
amilyennek te szeretnéd látni magad...
*
Van,
amire nagyon
szenzibilis vagyok,
amit nagyon tudok:
hogy itt és most pont milyen
hamis illúziókba ringatózna
az én nyájas olvasóm, nézőm...
*
Bárkinek
bármily „önéletrajzot”
megírok, átkozmetikázok -
önbecsapásban folyamatosan
átképzek és gyakorlatoztatok...
*
Gyereket fanatizálsz,
örök üdvösséget ígérsz,
örök kárhozattal fenyegetsz,
ha valaki pl. nem vesz részt
a keresztes hadjáratban...
*
Mindig
a könnyebb
ellenállás felé haladsz,
nem abból indulsz ki,
hogy miből van hiány,
hogy mire van égető szükség,
hanem hogy Te mivel tudnál
itt és most valami nagyot dobni...
*
Úgy
figurázom ki
az egyház és
a papok ballépéseit,
hogy a fürdővízzel együtt
a gyereket, az istenhitet is kiöntsétek...
*
Szellemi
képességem
és „bátorságom”
állat- és emberheccben,
s már nem gyerekes
gonosz csínyekben,
ugratásban élem ki...
*
A
mindenkori
Szókratészeket
az ifjúság megrontásával vádolom,
az írástudókat farizeusnak nevező
Jézusokat meg rendőrkézre adom...
*
A
bűnbakra
mindig meglévő igényt
még jócskán fel is erősítem,
majd a fizetőképes keresletre,
megrendelésre ki is elégítem...
*
Szegényes fantáziám,
béna gondolkodásom,
puha-hajlott gerincem
még a tévedéseiben is
terméketlen és érdektelen...
*
Magamat
a végletekig elaprózom
csakhogy címeim, rangjaim,
funkcióimat halmozhassam -
ezeket koporsómba teszik,
más nem is marad utánam...
*
A
védtelen
kisebbségek rovására
nagy hangon és durván viccelődök,
hogy a kocsmában népszerű legyek
(de előtte azért jól körülnézek...)
*
Én
állítom
magamról:
Nagy Ellenálló voltam,
és „csakis” a Gonosz
kísértéseinek engedtem...
*
Addig
van jó sorom,
míg nem értenek –
különben kiderülne:
blöffölök, szélhámoskodok, csalok...
*
„Holt
nyelveken”,
titkosírással,
szakmai zsargonban
értekezem, elmélkedem
a lélek halhatatlanságáról,
az emberi boldogságról –
úgysem tudnak vagy
mernek visszakérdezni,
a kollegák meg
viszonosságot várva
rám hagyják...
*
Privatizálva
továbbműködtetek
egy pártállami szellemi
sterilizáló-kiherélő műhelyt
(ami mára két-párti diktatúra
konformmá vedlett, alakult át...)
*
Tudásommal és
szuggesztív erőmmel
durván visszaélve annyira
elbizonytalanítalak, hogy
még azt se tudd biztosan:
fiú vagy lány vagy...!
*
Egy
hiú remény
éltet és áltat:
ez az irdatlan betűmennyiség
előbb-utóbb majdcsak minőség lesz...
*
Arany-
ketrecemből
szajkóként szórakoztatom
a szörnyen unatkozó, vagy
világfájdalomban szenvelgő publikumom...
*
Egyszer
s mindenkorra
betöröm az ifjak vadcsikó lelkét:
ne fickándozzanak , hajtsák járomba fejük,
és még szemellenzőt is rakatok rájuk...
*
Az iróniával
és a gyilkos gúnnyal
lemészárolom, csírájában elfojtom
a rivális életképes gondolatcsecsemőket...
*
Mint
a Gazdi puli-
kutyája és vezérkosa,
sőt még azon jóval túl is:
nyájba terelek és elbirkásítok,
kopasztok, majd a vágóhídra hajtok...
*
A leégéstől rettegve
olyan légkört teremtek,
hogy ne is merj mást kérdezni,
mint amire rég kész a válaszom...
*
Vörösmarty Mihály
A GUTTENBERG-ALBUMBA
Majd ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek
S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
S a nyomorú pórnép emberiségre javúl;
Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról
És áldozni tudó szív nemesíti az észt;
Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával
És eget ostromló hangokon összekiált,
S a zajból egy szó válik ki dörögve: "igazság!"
S e rég várt követét végre leküldi az ég:
Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez
Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.
1839. szeptember 5. előtt
*
Nem segítő/használó,
de tétlen, sőt ártó elit
A fejétől bűzlik a hal!
A legszentebb hivatások,
avagy a leghitványabb mesterségek...
Elmulasztani a jót, sőt tenni a rosszat?!
Tanítók és nevelők, szülők és edzők,
patikusok és orvosok, rendőrök és bírák,
tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,
törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.
p.s.:
A versek, a képanyag, a könyvajánló stb.
nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.
hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,
de kontrasztként a hivatásuk magaslatán állókról,
s a pályával járó áldozatukról: pokoljáró dudás sorsukról...
|
