|
Eugéniusz testamentuma XXI.
Boldog-boldogtalan, bölcs-balga
Az aranykor helyett földi pokol
Táltosparipa helyett állatorvosi ló
Írástudók-vezetők árulása és bűnvallása – IV.
DSIDA JENŐ
Psalmus Hungaricus
I.
Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted az erőt,
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védőgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogadsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e,
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög,
eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
II.
Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerű,
a minden embert megsimogató
tág mozdulat,
az élet s halál titkát kutató,
bölcsen nemes, szép, görög hangulat.
A hűssel bíztató, közös és tiszta tó,
a szabadság, mely minden tengerekben
sikongva úszik, ujjong és mulat!
Kezem gyümölcsöt
minden fáról szedett.
Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben
és minden fajták lelke fürdetett.
S most mégis, mégis áruló vagyok,
a minden-eszme sajgó árulója,
most mégis bősz barlanglakó vagyok,
vonító vad, ki vackát félti, ója,
vadállat, tíz köröm
és csattogó agyar
s ki eddig mondtam: ember! -,
most azt mondom: magyar!
És háromszor kiáltom
és holtomig kiáltom:
magyar, magyar, magyar!
A nagy gyümölcsös fájáról szakadt
almából minden nép fia ehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Dalolhat bárki édes szavakat
és búghat lágyan, mint a lehelet
s bízvást nyugodhatik, hol várja pad,
s ha kedve támad, bárhová mehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Bűn a mosolygó pillanat, mit lelkem elhenyél,
szívszakadásig így kell énekelnem
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
III.
Firenze képei, holland virágok,
zöld tengerek halk, álmos loccsanása,
ájultató gyönyörüségek,
Páris tüze, Velence csillogása,
még lelkemet is lehúnyom,
bezárom, hogy ne lássa.
Ha atomokra bomlik is,
miattuk minden sejtem,
ha arcom kékre torzul is,
mind, mind, mind elfelejtem!
Hajam csapzottra borzolom,
mint gubancos csepűt és szürke kócot
és gőggel viselem
fajtám egyenruháját:
a foltozott darócot.
Mert annak fia vagyok én,
ki a küszöbre téve,
a külső sötétségre vettetett,
kit vernek ezer éve,
kit nem fogad magába soha a béke réve!
Bolyongásom pusztáin,
a végtelen nagy éjen
csak az ő szive fénylik,
ő a rögeszmém, végső szenvedélyem,
ráfonódom, rajta kuszom
fölfelé, mint szőlőkarón a kacs.
Mogorva lettem,
kemény, sötét és szótlan és makacs.
Vér csurgott rám és nem tudom lemosni.
Jajt hallottam és nem tudom feledni.
A holtakat nem tudom eltemetni.
Egy eszelős dal lett az utitársam,
rekedt dal, nem zenél,
csak hörög, mint a szél,
zúg, mint vihartól ráncigált fák
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
IV.
Mit nékem most a Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor a bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, ősi szóra
kell megtanítni fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket
és szülni kell és nemzeni
s magunk képére kalapálni
vánnyadt gyermekeinket!
Mit bánom én a történelmet
s hogy egykoron mi volt!
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,
mikor anyád sikolt?!
Európa, én nagy mesterem,
lámcsak mivé lett fogadott fiad!
Mily korcsbeszédű, hitvány,
elvetemült és tagadó tanítvány.
Addig paskolta áztatott kötél,
míg megszökött és elriadt.
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Vallom, hogy minden fegyver jogtalan,
a szelíd Isten könnyezett s úgy tanította ezt,
ám annak a kezében, kit fegyver szorongat,
a fegyver megdicsőül és ragyogni kezd.
Ezért nem is hányódom már magamban,
vallom, hogy igazam nincs
és mégis igazam van
és mától fogva énnekem
örökre ez az énekem:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
V.
Idegen-vérű és beszédű
kenyeres jópajtásaim,
kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét,
kiket szerettem,
s kik szerettétek lágy szivem
nyitott és éneklő sebét,
nekem is fáj, higyjétek el,
hogy zord a szóm és homlokom setét.
Nekem is fáj, hogy búcsuzom,
mert immár más utakra kell mennem,
de így zeng most a trónjavesztett
magyar Isten parancsa bennem
s én nem tagadhatom meg Őt,
mikor beteg és reszkető és nincs többé hatalma,
mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma.
Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret
s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.
Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bűnös is, magyar
s ha tolvaj is, magyar
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi "de".
Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját
s virágos lelkét fitogtatva henceg, -
mi elesettek, páriák vagyunk,
testvérek a nyomorban és a bűnben,
sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek.
Zúgjon fel hát a magyar zsoltár,
dúljon a boldog, éji álomokon,
seperjen át a fekete,
tarajos és hideg hullámokon
vérkönnyet csepegő fáklyák fényeinél,
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
VI.
Száraz nyelvem kisebzett,
égő fejem zavart.
Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok ott a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párisban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök,
ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök,
üljetek mellém!
Ülj ide, gyűlj ide, népem
s hallgasd, amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem, árva népem! -
- dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele! -:
Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfeledünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át,
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rothadjon el lábunk-kezünk,
mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!
*
*
Éber
pártmunkás lennék,
de mindig lemaradok egy brosúrával
*
Eddigi
legnagyobb kockáztatásom
a gyerekes telefonbetyárkodás volt
*
Edző vagyok,
aki bomlasztja a csapategységet,
és ráadásul még rossz taktikát is ad
*
Efemer
Kampányokban
emelem fel a cigány-ügy zászlaját
*
Egalitáriánusan,
egyenlőségelvűként
mindenkit egy – igen
alacsony – szintre húzok le
*
Egész
népet akarok
a vádlottak padjára,
majd pedig a börtönbe ültetni
*
Egy
apa vagyok,
aki ugyanazért
egyszer jutalmaz, máskor büntet
*
Egy évben
egyszer szesz-
testvérként összeölelkezem a néppel
*
Egy
fedőcégnél
fedőállásban
fedőszöveget állítok elő
*
Egy gondolat bánt:
ne engem küldjenek hadi tudósítónak…
*
Egy
idegen nyelvben
vagyok majd’ perfekt:
a szakmai tolvajnyelvben
*
Egy igen
(bel)ügyes házmesterként
terrorizálom a lakótársakat
*
Egy
jó királynak
drágán osztogatom
rossznál rosszabb tanácsaimat
*
Egy kevés
keszeget adok ugyan,
de halászni nem tanítalak meg
*
*
Egy szőrszál-
hasogató akadémikus vitára
mindig teljes harckészültségben állok
*
Egy kis
türelmet kérek,
már dolgozunk a boldogságpirulán…
*
Egy Leonardo lennék,
amikor ő éppen nem fest,
de tömegpusztító fegyvereket tervez
*
Egy lerobbant
sarki kocsmában
tartom akadémiai székfoglalóm
*
Egy
Michelangelo vagyok,
aki önként széklábat farag
*
Egy Nagyság
bizalmába férkőzök,
hogy majd kitálalhassak róla
*
Egy nap
több álnéven
pro és kontra
több cikket publikálok
*
Egy
őstehetséget
eltanácsoltam,
mert helyesírási hibát vétett
*
Egy
reményem maradt:
a betűmennyiség majd minőségbe „csap át”
*
Egy soha
ki nem ürített
óriási lelki szemétláda vagyok
*
Egy suszter vagyok,
aki nem marad a kaptafánál
*
Egy személyben
három majomként
nem hallok, nem látok, nem beszélek
(de azért, vagy pont ezért fizetnek is)
*
Egy
tolvajkulccsal
akarom kinyitni az összes lélekzárat
*
„Autista” vagyok
Egy üzenetem se jut el lélektől lélekig –
nem tudom/akarom kifejezni magam a köznyelven…
*
Egy-
dimenziósítom a világunkat:
pl. kvantifikálható sportokat
honosítok, propagálok, menedzselek stb.
*
Egyedül
az önigazolás az,
amiben verhetetlen vagyok
*
Egyéni érdekeim
merev keretei között
olykor még áldozok is ügyekért
*
Egyéni
tragédiám miatt
vissza akarom állítatni a halálbüntetést
*
Egyenrangú
vitapartnerek vagyunk,
de csak előttem van mikrofon
*
Egyetlen
pillanatig
sem kételkedtem
az én Nagy Küldetésem felől
*
Egyféle
programnak:
a pogromnak vagyok értelmi szerzője
*
Egy-
folytában edzek,
készülődök, de sohasem mérkőzök
*
Egy-
folytában hazudok ugyan,
de meg tudom indokolni ennek helytelenségét…
*
Egyoldalú a műveltségem:
tüntetően hülye vagyok a reál tudományhoz
*
Egyre
tanácstalanabbá teszlek:
mi egészséges és mi nem?!
*
Egyszer becsaptak,
ezért egyetemes bizalmatlanságot hirdetek
*
Egyszer
már demonstráltam:
köptem rájuk a sötétben…
*
Egyszer
s mindenkorra
betöröm az ifjak vadcsikó lelkét
*
El akarom
veled is hitetni,
hogy az Amway gazdaggá és boldoggá tesz
*
El akarom hitetni,
hogy itt és most tényleg
társadalmi esélyegyenlőség van
*
El ugyan nem adtam,
de rég elittam józan paraszti eszem
*
Elbizonytalanítalak:
azt se tudod, fiú vagy lány vagy!
*
*
Eldöntöm
én helyetted,
milyen pályára vagy te alkalmas
*
Elég
beígérni egy pofont,
máris terhelő vallomást teszek (anyámra)
*
Élek
a lehetőséggel:
a papír mindent kibír
és még csak nem is pirul el
*
Élen járok
a nagycsaládosok „lenyulazós”
kifigurázásában/lesajnálásában
*
Elérem,
hogy magad
önként add fel
vagy önként add el
*
Életfogytig
paternalista gyámkodás
alatt tartom az én jó,
és jól tejelő „híveimet”
*
Életfogytiglan
az én lelki segélyemre szorulóvá teszlek
(hetente megsimogatom a partra vetett halat)
*
Életműveddel
mindenki tetszését meg akarod nyerni…
(olyan is lesz – de ez mégsem sikerülhet…)
*
Életművem
néhány bemondásból, aranyköpésből áll
*
Elhárítom
a még meg
és be nem törtek
„beilleszkedési zavarait”
*
Elherdálom az örökséget,
rosszul sáfárkodok a szellemi javakkal
*
Elidegenítlek
barátaidtól, otthonodtól –
sőt: még saját magadtól is!
*
Elvágom a gyökereid,
elbizonytalanítom önazonosságod,
hogy kapaszkodó nélkül kényre-kedvre
sodorhasson ide-oda a napi politikai szél…
*
Elitgárdistaként
példát mutatok az önsorsrontásra,
akár még az öngyilkosság elkövetésére is…
*
Eljátszom
a szókimondást privilegizáló
beépített udvari bolond szerepét
*
Ellendrukker
irigy kutyaként
a szemétdombról ugatok
*
Elmenekülök
a sorskérdésektől
és mélyen beásom magam
egy „egzotikus” téma területére
*
Élő
cáfolata vagyok
annak a tézisnek,
hogy érdemes olvasni
*
Előbb
zavarba hozlak,
összezavarom alapfogalmaidat,
utóbb jelentkezem, hogy elhárítsam
*
Elöl járok
nagy őseink, jeles elődeink
szellemi örökségének elherdálásában
*
Előre kitervelten
mások becsületébe gázolok,
majd elpucolok, gyorsan felszívódok…
*
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom
*
Elrontom
a gyermek még
romlatlan anyanyelvérzékét
(+ a nyelvórákat dögunalomba fullasztom)
*
Előre megfontolva
elsorvasztom a folyóiratot,
csődbe juttatom a színházat
*
Elvagdosom
szellemi gyökereidet,
majd sopánkodom tévdiagnózisomhoz
*
Elvakítalak:
kiszúrom a szemeteket
demagóg-populista szólamokkal
*
Élvhajhász vagyok,
de neked testsanyargatást
javallok az óhajtott léleknemesítésre
*
Elviselhetetlen,
ha egy hétig is fekete báránynak néznek
*
Emancipálom a rabszolgát,
hogy beleépíthessem a hajcsárt,
hogy te magad űzd és hajtsd magad…
*
Embernemesítő vagyok:
hadd hulljon a gyenge, a férgese!
A sterilizáltatással stb. pótolom
a természetes szelekciót…
*
Istenítem magam!
Embert akarok formálni saját képemre –
persze csak gyenge utánzatot, epigont stb.
*
Embert
akarok gyártani,
mint elbizakodott Géniusz,
de csak Frankenstein lesz belőle
*
Én
„tudományos
borkóstoló” vagyok,
nem afféle notórius részeges…
*
Én
adagolom
és csomagolom be
a „nadrágszíjmeghúzó” intézkedéseket
*
Én akarom
rendezni a temetésem,
s tartani a gyászbeszédet
*
Én azt mondom
és be is „bizonyítom”, hogy
nem illik a tánc és a filozófia a magyarnak
*
Én aztán
nem követem el a bűnt,
legfeljebb pártolom, fedezem stb.
*
*
Én
diktálom másoknak
őszinte beismerő vallomásukat
*
Én döntök
a könyvek sorsáról:
irány a bolt vagy a zúzda…
*
Én
igenis
elkötelezett
tudós vagyok:
a multiknak dolgozok
*
Én
ismét
fiatallá varázsollak:
a fényképed retusálásával
*
A
vad
ál-fenegyereknek
időben benőtt a feje lágya,
s ma pártállamügyész, korrupt politikus,
vagy őfelsége polbeat, protest song énekese…
*
Alkoholmámorban
zseniálisnak tűnő
verset, kiáltványt írt:
így, józan kontroll nélkül
vagy fércművet ad nyomdába,
vagy ő a géniuszában csalódott másnapos…
*
Táltos,
Pegazus létedre beállsz
a malomba vak lóként körbe-körbe trógerolni
*
Én
javasoltam, hogy
a Bibliából készítsenek WC-papírt
*
Én meg tudnám
ölni vagy öletni azokat,
akik az állatokat bántják…!
*
Én
megjósoltam
előre a vesztünk,
és lám: én nyertem…
*
Én
művelem a csodát:
emberi személyiségből
szemellenzős igavonó barmot…
*
Én művelem a kertem,
de szóvirágokon kívül ott más nem terem…
*
Én nagy
gyerek maradtam,
nem állíthattok bíróság elé…!
*
Én ne
lennék radikális:
eltépem a gyökereidet,
és így ültetlek át!
*
Én
okosabb vagyok,
mint maguk a műveim
*
Én
ötlöttem ki
a megaláztatást:
nők meztelen vesszőfuttatását
*
Én
pofátlanul plagizálok,
korrumpálom az eredetiségvizsgálót
*
Én
rendőrkézre adtam,
bíróság elé citáltattam volna
az egyszer megtévedt Jean val Jean-t
*
Én
sem akarok
kimaradni a sztrájkból:
ezért pont én töröm meg
*
Én
termelek,
te fogyasztasz:
eszed, nem eszed –
nem kapsz mást…!
*
Én tudom,
mikor kell zavarni
a SZER adásának vételét
(közvetve ezzel még hitelesítem is
Az elvtársak zsebrádióját – Zsille Z.)
*
Én
vagyok
a kegyetlen
szakmai soviniszta matektanár
*
Én vagyok
a temetőből vissza-
pofátlankodó múlt kísértete
*
Én
vagyok
az aktív alkotó,
te vagy a passzív befogadó…
(ugyan passzivitásra késztetlek,
de ezért azért még kárhoztatlak is…)
*
Én
vagyok
az értelmiségi
janicsárképző intézet spirituálisa
*
Én
vagyok az,
aki az első követ
dobja arra, aki vétkezett
*
Én voltam
az első renegát,
aki Rodostóban muszlim hitre tért,
hogy jobb színben tűnjön fel a Portánál…
*
Énekemben
komolyan kérdezem:
„Maga nős ember vagy boldog?”
*
Énektanárként hitegetem
a jól tejelő dilettáns kornyikálót
*
Engedelmességi
fogadalmat tettem:
a „népellenes parancsnak” is
*
Engem
csak a Hold
és az ember sötét oldala érdekel
*
Engem
nem a Gulágra,
de az amerikai egyetemekre „száműznek”
*
Engem
nem lehet kiiktatni
Isten és a „laikus” kapcsolatából
*
Építészként
az újgazdagok minden heppjét,
parvenü sznobizmusát kiszolgálom
*
Érdekes, hogy
az én értelmiségi utam
valahogy mindig a hatalomhoz visz
*
Eredeti
műveket soha,
recenziójukat esetleg el-elolvasgatom
*
Erőltetett
menetben hajtom
az embernyájat rögeszményeim felé
*
Érzelmi
fogyatékosan
akarok segíteni
értelmi fogyatékosoknak
*
Evolúciós
zsákutcában keveredtem:
nagyeszű könyvmollyá fejlődtem,
akit elfúj a szél, de már a szellő is…
*
Fajsúlyos
vitapartnereimet
elkerülöm vagy ellehetetlenítem
*
Fakó teóriáim
skatulyáiba gyömöszölgetem,
csonkolom bele a lét zöld fáit
*
Fantáziadús
szájhős vagyok,
de nem úgy, hanem
sokkal rosszabb céllal
mint Rumcájsz, Münchausen
*
Fehér, szürke
és fekete maffiák
agytrösztjében szak-tanácsolgatok
*
Fél szemmel
és egész szívvel
mindig az idézettségi,
nézettségi és eladási indexeim nézem
*
Félgőzzel,
rutinból haknizok:
proliknak ill. Mucsára ez is jó lesz…
*
Félisten-
félördög orvosként
kísérletezek a „beteganyagon”
*
Felkapok
egy színes-szagos gondolatot,
amivel kihúzom még ezt a hónapot…
*
Felkavarom a vizet,
hogy a zavarosban halászgathassak
*
Fenntartom
a jótékonysági fedőtevékenység látszatát,
miközben a háttérben népirtásra szövetkezek…
*
Fény
nélküli csillagként
a sötétből csak átkot szórok
*
Fiatal-
korúakat bujtogatok
sírgyalázásra, őseik leköpésére stb.
*
Fifikus
taktikus vagyok:
a legjobb védekezés a támadás…
*
Figyelem-
elterelőként
mindig mást leplezek le,
mint a Tolvaj!-t kiáltó tolvaj
*
Fogalmazás-gátló
avatott szakemberként
kasztrálok és sterilizálok, meddősítek
*
Fogalmazó vagyok:
tiltott szex stb. hirdetéseket
„virágnyelven”, kódolva szövegezek…
*
Foglalkozás
körében elkövetett
kiskorút veszélyeztető vagyok
gyermek- és ifjúságvédő mezben…
*
Mindenevőként
fogyasztok és ürítek csak,
de éltető szellemi táplálékot nem termelek
*
Folyamatosan próbálok
új világokból semmit „teremteni”,
az új nemzedékből nihilistákat nevelni…
*
Írástudók-vezetők
árulása és gyónása, bűnvallása
A legszebb hivatásból a leghitványabb mesterség!?
Amennyit használhatna, annyit vagy többet árthat…
Élni vagy visszaélni a szellemi, politikai stb. hatalommal
Az emberiség jótevői és/vagy aktív-passzív gonosztevői
Tippek önvizsgálathoz és bűnvalláshoz, változáshoz…
Az Értelmiségiek Nagy Jenciklopédiája előmunkálatai
|
