Payday Loans

Keresés

A legújabb

Beözönlők és kitántorgók
Boldog-boldogtalan emberek életminősége
2018. április 09. hétfő, 12:56

Képtalálat a következőre: „zsidó bevándorlás magyarországra”

LEÖWY ÁRPÁD

A magyar nemzet jövője

 

Mottó:

(Egy dunántúli kalendáriumból.)

Tiszántúl, Dunántúl, mind a négy gránicig,

Kilenc felekezet adósságra iszik:

S mikor elúsztatta az apai jussát,

A józan zsidónak szídja a Krisztusát.

 

- * -

 

Ki jövőbe látni tud:

S ahhoz nem is oly sok kell,

Tisztában lehet már ma is

A főbb eseményekkel.

 

Nyissuk csak a szemünket ki,

Mik voltunk ötven éve?

Rabláncra vert provincia,

Letörve, összetépve.

 

Úr és paraszt volt a magyar,

És gőgös mind a kettő,

Hős volt, ha kell, de nem tudta,

Hogy mi a kétszerkettő.

 

S eljött a próza korszaka:

Mit a vasút hozott meg,

De nem kellett a pudli, s rőf,

Hős, dicső nemzetünknek.

 

Ne adj' Isten! - azt képzeltük,

Hogy megalázó volna,

Ha Zoltán, Géza, "Urffy" a

Boltban vásznakat pakolna.

 

Szegény mamának a szíve

Megtört volna búvába':

Hogy fiacskája "Eminens"

Egy "Ipariskolába" (!)

 

Aztán jött egy kevésbé hős,

De élelmes faj árja,

S a jelszó: "Mi van eladó?"

Az egész Hont bejárja.

 

Ötven esztendő telt el és

Arra ébredtünk szépen,

Hogy a lenézett, rongy zsidó

Boldogul mindenképpen.

 

S ha mint zsidó nem boldogul,

A keresztvíznek áll ki,

S ötven krajcárért Széchenyi

Lehet ma már akárki.

 

Maholnap Kohn-ivadék lesz

Magyar miniszterelnök,

S x-lábú snájdig őrnagyért

Rajonganak a delnők.

 

Zsidó fiú kispapnak áll

(Ősei bóvlit mértek):

S idők múltán Goldstein-utód

Az esztergomi érsek!

 

Bank, színpad és redakció

Ővelük van már telve:

S kilökni az utolsó gójt,

Ez mindnyájuknak elve.

 

S mi deklamálunk, hősködünk,

S iszunk a Honhazáért,

S nem látjuk, hogy a sok beszéd:

Kutya veres faszát ér...

Kapcsolódó kép

*

Kapcsolódó kép

József Attila

HAZÁM

1

Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,

nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméltem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,

a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor

munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.

2

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erőszak bűvöletében
mint bánja sor törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!

3

A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.

S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.

Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,

hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.

4

Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.

Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.

Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.

Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.

5

A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.

Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.

Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják

a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.

6

Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.

Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.

Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.

Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.

7

S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!

Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!

Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,

hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!

1937. május

Képtalálat a következőre: „kivándorlás amerikába”