NYOLCADIK KÖNYV
1.
Már az is szerénységre int,
hogy életedet egészében
vagy legalább ifjúkorodtól számítva
nem élhetted filozófushoz méltó módon,
hanem mind a mások szemében,
mind magad előtt úgy tűnt,
hogy távol állsz a filozófiától.
Lám, zavarban vagy,
s így már nem könnyű
filozófus hírnévre szert tenned.
Különben
életberendezésed is
ellene mondana
ennek a törekvésnek.
Ha igazában beláttad,
mi a fődolog,
akkor ne törődj vele,
mit gondolnak rólad,
s érd be azzal,
hogy életed hátralévő részét,
bármeddig tartson is,
a saját természeted
parancsának megfelelően
morzsold le.
Gondold át,
mit kíván a természet,
s más ne izgasson.
Hiszen oly sok tévelygés után
rájöttél, hogy
a boldogságot sehol nem lelted:
sem a szillogizmusokban,
sem a gazdagságban,
sem a hírnévben,
sem az élvezetben - sehol!
Hol van hát?
Az emberi természet megkívánta tevékenységben.
Mikor cselekszel e szerint?
Ha törekvéseidet és tetteidet
bizonyos alapelvekből vezeted le.
Micsoda alapelvekből?
A jóra és rosszra vonatkozó alapelvekből:
hogy az ember számára
egyáltalán nem jó az,
ami nem teszi
igazságossá, józanná, férfiassá,
és egyáltalán nem rossz,
ami nem teszi a felsoroltak ellenkezőjévé.
2.
Bármit cselekszel is,
tedd fel a kérdést:
Hogyan is állok ezzel?
Nem bánom majd meg?
Nemsokára halott vagyok,
s mindennek vége!
Kívánhatok-e többet,
hiszen az, amit teszek,
illik egy értelmes,
közösségi életre alkotott
és
az istenekkel azonos törvények szerint
élő lényhez?
3.
Mit jelent Nagy Sándor, Caesar, Pompeius –
Diogenéshez,[79]
Hérakleitoshoz,
Sókratéshez
képest?
Ezek meglátták a jelenségeket,
valamint a jelenségek okait és anyagát,
s vezérlő elveiket nem cserélgették.
Amazoknak mennyi volt a gondjuk,
és mennyi külső körülménytől függtek!
4.
Ha megfeszülsz is,
az emberek nem kevésbé csinálják azt,
amit csinálnak.
5.
Először is ne légy zavarodott,
hiszen minden
a közös természet törvénye
szerint igazodik.
Még egy kis idő,
s már nem létezel,
nem vagy sehol,
mint ahogy nincs már Hadrianus sem,
Augustus sem.
Azután folyvást
a magad életfeladatára függesztve szemed
gondolj rá,
hogy
jó ember légy,
hogy
amit az emberi természet tőled kíván,
azt tétovázás nélkül tedd,
hogy azt mondd,
amit színigazságosnak hiszel,
csak mindig jóindulattal,
szerényen,
képmutatás nélkül.
6.
A mindenség természetének
az a feladata,
hogy ami itt van, azt oda tegye,
változtassa,
innen eltakarítsa, ott elhelyezze.
Minden csak változás:
de ne félj,
nem lesz azért valami új belőle!
Minden a régi, s az elosztódás egyenletes.
7.
Minden természet alkotta lény
megelégedett,
ha a maga útján halad.
Az értelmes lény
akkor halad a maga útján,
ha képzetei nem csalékonyak és zavarosak,
ha törekvéseit
csak közhasznú cselekedetekre irányítja,
ha olyasmire vágyódik
és
olyasmit kerül,
ami rajtunk áll,
ha mindent,
ami a közös természet neki juttat,
örömmel fogad.
Hiszen az értelmes lény
csak egy része a közös természetnek,
mint ahogyan
a levél természete
része
a fa természetének.
Csakhogy a levél természete
egy érzéketlen,
értelmetlen,
akadályozható
természetnek a része,
az ember viszont részese
a szabad röptű,
értelmes,
igazságos természetnek,
amely minden lénynek értéke szerint,
arányosan osztja el az időt,
anyagot, okot, erőt, esetlegességet.
Számolj azzal is,
hogy ezt a méltányosságot
nem mindig akkor fedezed fel,
ha az egyes dolgot az egyessel veted össze,
hanem akkor,
ha összesítve az egyiknek minden dolgát
a másikénak teljességéhez hasonlítod.
8.
Olvasnod nem lehet!
De dölyfödet megfékezned lehet;
az élvezetet és fájdalmat megvetned lehet;
a hírnév csábításával szemben
fölényesen viselkedned lehet;
a faragatlan és hálátlan emberekre
nem haragudnod,
sőt még ráadásul gondjukat viselned –
mindezt lehet!
9.
Soha senki
egy zokszót se halljon tőled
az udvari életről,
s még magadnak se panaszkodj
a magad életéről.
10.
A megbánás
bizonyos fajtája az önkorholásnak,
mert valami hasznos dolgot elmulasztottunk.
Az, ami jó,
szükségképpen hasznos,
és
a minden tekintetben kifogástalan férfi
gondjának méltó tárgya.
Márpedig
még egyetlen ilyen kifogástalan férfiú
sem bánta meg,
hogy valami élvezetet elszalasztott!
Következőleg:
az élvezet nem is hasznos, nem is jó.
11.
Mi ez, mi előttem van,
önmagában véve,
sajátos alkatát tekintve?
Mi a lényege, mi az anyaga?
Mi a formáló oka?
Mi a feladata a világrendben?
Meddig tart?
12.
Ha nehezedre esik álmodból felébredned,
gondold meg,
hogy az alvás az értelmetlen lényekkel közös dolog,
te pedig alkatodnak
és
emberi természetednek
megfelelően
közérdekű tevékenységre hivattál.
Márpedig,
ami az ember természete szerint van,
az egyúttal megfelelőbb, alkalmasabb,
sőt még kellemesebb is számára.
13.
Állandóan
és
lehetőleg minden felmerülő képzetnél
gondolj arra,
amire a természettudomány,
a lélek szenvedélyeinek ismerete,
és a dialektika tanít.
14.
Ha sorsod valakivel összehoz,
tedd fel magadnak előre a kérdést:
milyen alapelveket vall ez az ember
a jóról és a rosszról?
Mert ha az élvezetről és a fájdalomról,
mindkettő előidézőiről,
a hírnévről és a névtelen szürkeségről
ilyen és ilyen alapelvei vannak,
akkor nem is csodálatos,
nem is meglepő,
ha adott helyzetben így és így cselekszik.
Sőt azt sem felejtem el,
hogy szükségszerűen így cselekszik.
15.
Gondold meg:
amint nem veheted rossz néven,
ha a fügefa fügét terem,
úgy azt sem,
ha a világrend azt hozza létre,
amitől terhes.
Csúnya dolog volna,
ha az orvos
vagy a kormányos
rossz néven venné,
hogy a beteg lázas,
vagy hogy ellenszél támadt.
16.
Gondold meg,
hogy
a szabadsággal egyáltalán nem összeférhetetlen,
ha nézetedet megváltoztatod,
és ha arra hallgatsz,
aki jó tanácsot ad.
Hiszen tevékenységednek
akkor is
a te törekvésed,
ítéleted,
sőt
a te értelmed
az irányítója mindvégig!
17.
Ha tőled függ, miért teszed?
Ha mástól, kit vádolsz?
Az atomokat vagy az isteneket?
Egyformán oktalanság volna.
Ne vádolj senkit!
Ha teheted,
igazítsd helyre azt, aki hibázott,
ha nem teheted, hozd helyre legalább a hibát.
Ha ezt sem lehet, mire jó még a vádaskodás?
Ne tégy semmit oktalanul.
18.
Ha valami elhal,
azért még a világban marad.
Itt marad,
itt megváltozik,
saját őselemeire bomlik,
melyek egyúttal a világéi és a tieid is.
Majd ezek is megváltoznak,
és nem zúgolódnak.
19.
Minden lény
valamire született:
a ló is, a szőlő is.
Mit csodálkozol?
Hélios[80] is azt mondja:
valamilyen munkára születtem,
akárcsak a többi istenek.
Hát te mire születtél?
Talán élvezetre?
Vizsgáld csak meg,
eltűr-e ilyen állítást a józan ész!
20.
A természet minden lényt számon tart:
megszűnésüket éppúgy,
mint keletkezésüket
vagy életük sorát
- akárcsak a játékos a labdát.
Jó-e a labdának,
ha felrepül,
és rossz-e,
ha leesik vagy földre hull?
Jó-e a vízbuboréknak,
ha alakul,
és rossz-e, ha szétpukkan?
Vagy a mécsvilágnak?
21.
Fordítsd ki egyszer
gondolatban
testedet
s képzeld el,
milyen, és milyenné teszi majd
az öregség, a betegség, a tobzódás.
Rövid az élet annak is,
aki dicsér,
annak is, akit dicsérnek,
annak is, aki mást emleget,
annak is, akit emlegetnek.
Ráadásul
mindez csak
ennek a kis földsávnak egy zugában történik,
s még itt sincs mindenki egy nézeten,
sőt még az egyes ember
sem mindig következetes.
S még az egész föld is csak kicsi pont!...
22.
Figyelj közvetlen feladatodra
akár alapelvről,
akár cselekvésről,
akár valaminek a jelentéséről van szó.
Ha baj ér, méltán ér:
holnap akarsz jó lenni, nem ma.
23.
Cselekszem valamit?
Úgy cselekszem,
hogy az emberek javára vonatkoztatom.
Valami baj ér?
Úgy fogadom,
hogy az istenekre vonatkoztatom
és mindeneknek a forrására,
amelyből az összes történés folyik,
egymással belső kapcsolatban.
24.
Amilyennek a fürdést látod:
olaj, izzadság, piszok, nyúlós víz,
csupa-csupa undor,
olyan az élet
minden része, olyan minden jelenség.
25.
Lucilla[81] látta meghalni Verust,
azután meghalt Lucilla.
Maximus előbb meghalt, mint Secunda[82] –
de Secunda követte.
Epitynkhanos túlélte Diotimost,[83]
utána Epitynkhanos is eltávozott.
Faustina[84] Antoninus előtt sírba szállt,
majd Antoninus is megtért őseihez.
És így tovább - kivétel nélkül!
Hadrianust eltemette Celer,[85]
utána kivitték Celert.
Hol vannak
mindezek
az éleselméjű,
előrelátó,
önérzetes emberek?
Hol vannak az átható elméjű férfiak:
Kharax,
a platonikus Démétrios, Eudaimón,[86]
és a hozzájuk hasonlók?
Mindegyik csak egy napig élt,
s már régen meghalt.
Néhány emberről
még rövid ideig sem emlékeztek meg;
mások mesehősökké változtak;
ismét mások már a meséből is kikoptak.
Arra is gondolj hát,
hogy tested szövedéke
innen-onnan szükségszerűen szétfoszlik,
gyenge párád elfúl
vagy átvándorol,
és máshová rendeltetik.
26.
Ember öröme,
ha emberi kötelességét teljesíti.
Emberi kötelesség:
jóindulat az embertárssal szemben,
az érzéki izgalmak megvetése,
a megbízható képzetek kiválasztása,
a közös természetbe
és a rendje szerint történő dolgokba mélyedő
elmélkedés.
27.
Három viszony irányítja éltedet:
az egyik a téged burkoló sáredényhez fűz,
a másik az isteni okhoz,
amelyből mindenkire minden árad,
a harmadik pedig kortársaidhoz.
28.
A fájdalom
vagy a testet gyötri
- ez az ő baja! -,
vagy a lelket.
Ennek azonban módjában áll
a maga derűjét és nyugalmát
végig megőriznie,
és visszautasítania azt a képzetet,
hogy ami éri, az rossz.
Mert minden
ítélet, törekvés, vágy, visszautasítás
legbensőbb bensőnk ügye,
ide pedig semmi fel nem hatol.
29.
Szorítsd vissza
felbukkanó képzeteidet,
s szüntelenül így szólj magadhoz:
most csak tőlem függ,
hogy lelkemben
semmiféle hitványság,
semmiféle vágy,
általában
semmiféle zavar ne legyen,
hanem mindent
a maga igaz voltában szemügyre véve,
minden dologgal
értéke szerint éljek.
Ne feledkezz meg erről
a természetadta szabadságodról.
30.
Akár
a tanácshoz intézed szavadat,
akár bárkihez,
tedd méltósággal, ne túl hangosan.
Beszéded legyen józan.
31.
Augustus környezete:
felesége, leánya, utódai, ősei,
nővére, Agrippa,[87] rokonai, háznépe,
barátai, Areus,[88] Maecenes,
orvosai, áldozópapjai – egész udvara meghalt.
Azután térj át más esetekre,
ne csak egyes emberek halálára,
hanem egész nemzetségekére,
például a Pompeiusokéra.
Ott a felirat a síremlékeken:
nemzetségének utolsó sarja.
Gondold meg,
mennyire szívükön feküdt az ősöknek,
hogy utódot hagyjanak.
Azután valakinek
mégis
utolsónak kell lennie;
s ez ismét csak
egy egész nemzetség
kihalását jelenti.
32.
Az életet
egyes cselekedetekre kell felépíteni,
s érd be vele,
ha minden egyes cselekedet
a lehetőség szerint eléri a maga célját.
Márpedig
semmi meg nem akadályozhat téged abban,
hogy ezt elérje.
- Hát a külső akadály? –
Azt, hogy igazságos,
józan, megfontolt légy,
semmi sem akadályozhatja meg.
Előfordulhat,
hogy valami más cselekedeted akadályba ütközik,
de ha az akadályt egykedvűen fogadod,
ha nyugodt lélekkel áttérsz arra,
ami lehetséges,
azonnal alkalmad nyílik
más olyan tevékenységre,
amely megfelel az előbb említett életépítésnek.
33.
Fogadd a dolgokat gőg nélkül,
válj meg tőlük könnyű szívvel.
34.
Láttál-e már
levágott kezet, lábat vagy fejet
a törzstől elválasztva valahol heverni?
Nos hát,
szántszándékkal ilyenné lesz
- már ha rajta áll -,
aki harcol az őt érő események ellen,
és a világ egységéből valósággal kiközösíti magát,
vagy arra vetemedik,
hogy a közösség érdeke ellen cselekedjék.
Ezzel kiszakadtál
a természeted szerint való egységből,
mert hiszen résznek születtél,
te pedig levágtad magad.
De micsoda nagyszerű dolog,
hogy módodban áll az egységgel ismét összeforrnod!
Ezt az újra összeilleszkedést
az istenség
egyetlen más,
már egyszer levált vagy levágott
résznek
sem adatott meg.
Méltányold a jóságot,
mellyel az embert megbecsülte,
hiszen tőle tette függővé,
hogy az egésztől soha el ne szakadjon,
vagy ha mégis elszakadt,
lehetővé tette számára,
hogy visszatérjen hozzá,
összenőjön vele,
és mint rész, kiszabott helyét újra elfoglalja.
35.
Minden értelmes lény
a világértelemtől kapta
csaknem az összes egyéb képességét,
a következőt is:
ahogyan a világértelem
minden
útjában álló vagy ellene szegülő erőnek
más irányt ad,
beleilleszti a sorsösszességbe,
és mintegy kiegészíti önmagát vele,
éppen úgy az értelmes lény
minden akadályt tevékenysége anyagává avathat,
és
felhasználhat
bármilyen törekvésének megvalósítása érdekében.
36.
Ne ijeszd magad azzal,
hogy képzeletben az élet egészét átfogod!
Ne sűrítsd egy gondolatba,
hogy előreláthatólag
milyen és mennyi baj vár rád,
hanem minden egyes fölmerülő esetben
tedd föl magadnak a kérdést:
mi ebben a dologban a tűrhetetlen és elviselhetetlen?
Bizony szégyellnéd bevallani!
Azután idézd emlékezetedbe,
hogy sem a jövő,
sem a múlt
nem nehezedik rád,
hanem mindig csak a jelen.
Ennek a súlya pedig kisebbedik,
ha egymagában körülhatárolod,
és ha értelmednek szemrehányást teszel,
hogy még arra sem képes,
hogy a jelent önmagában elviselje.
37.
Panthea[89] vagy Pergamos[90]
talán csak nem ül még mindig Verus sírján?
Hát Hadrianusén Khabrias vagy Diotimos?
Nevetséges kérdés!
Nos, ha ott ülnének, éreznék-e a holtak?
S ha éreznék, örülnének-e neki?
S ha örülnének, talán a gyászolók örökké élnének?
Nem az-e az ő sorsuk is,
hogy először öregasszonyok és öregemberek legyenek,
azután pedig meghaljanak?
S azok mit csinálnak később,
ha ezek már meghaltak?
Minden rothadás és tele zsákra való bűzhödés!
38.
Ha éles szemed van,
láss vele, és hozd a legbölcsebb ítéleteket!
39.
Az eszes lény alkatában
az igazságossággal ellentétes erényt nem látok;
az élvezettel ellentétest viszont látok –
a mértékletességet.
40.
Tedd félre
egyéni véleményedet arról,
ami nézeted szerint bánt,
máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
- Mit jelent az, hogy magam?
- Értelmedet!
- De én nemcsak értelem vagyok!
- Jó, jó, ezt megengedem!
A fődolog azonban,
hogy az értelem ne okozzon önmagának bánatot.
Ha pedig más részed rosszul érzi magát,
arról ítéljen ő maga.
41.
Az érzékelés korlátozása
kellemetlen
az állati természetnek.
Az ösztön megfékezése is
rossz az állati természetnek.
Hasonlóképpen előfordul,
hogy a növényi lényt
valami más korlátozza,
s ezzel bajt okoz neki.
Ennek megfelelően
az értelem bilincsbe verése
bajt jelent
az értelmes természetnek.
Mindezt alkalmazd most önmagadra.
Fájdalom vagy élvezet támad rád?
Ám lássa az érzéklés, mire megy velük!
Valamelyik ösztönöd akadályba ütközött?
Ha ösztönödet
feltétlenül érvényre kívánnád juttatni,
ezzel értelmes lény voltodat sértenéd meg.
Ha azonban
az egyetemesség szempontját érvényesíted,
kár sem érhet,
akadály nem gátolhat.
Hiszen
az értelem birodalmába
semmi más nem hatolhat be,
hogy akadékoskodjék:
sem a tűz, sem a vas, sem a zsarnok, sem a rágalom,
sem más egyéb nem ér el odáig.
"Ami egyszer tökéletes gömbbé formálódott,
meg is marad annak."
42.
Nem érdemlem meg,
hogy önmagamat bántsam,
én,
aki szántszándékkal soha senkit nem bántottam.
43.
Az egyik ennek,
a másik annak örül.
Én annak,
ha vezető értelmem egészséges,
ha nem fordul el
sem az egyes emberektől,
sem az olyan eseményektől,
amilyenek az embereket érni szokták,
hanem mindent jóindulatú szemmel néz,
fogad,
és mindennel értéke szerint él.
44.
Ügyelj rá,
hogy a jelent
kellemessé tedd a magad számára.
Akik inkább az utókor dicséretét hajszolják,
nem veszik észre,
hogy ez a minket felváltó nemzedék is
csak olyan lesz,
mint a mostani nehezen tűrt embergomolyag,
és az is csak halandó lesz.
Általában,
mit fő attól a fejed,
hogy az utókor ilyen híredet visszhangozza-e,
vagy olyan véleményt formál-e rólad?
45.
Ragadj fel és vess oda, ahová akarsz;
szellemem ott is derűs lesz,
mert beéri azzal,
ha saját alkatának megfelelő módon él és cselekszik.
Vajon ér-e annyit az a dolog,
hogy rosszul érezze magát a lelkem miatta,
hogy lealacsonyodjék,
hogy megalázott, sóvárgó,
magába süppedt, megzavarodott legyen?
Találsz-e valamit, ami ezt megéri?
46.
Emberrel
semmi nem eshetik meg,
ami nem emberi dolog,
ökörrel, ami ökörhöz,
szőlővel, ami szőlőhöz,
kővel, ami kőhöz nem illenék.
Ha tehát mindent csak olyasmi ér,
ami megszokott és természetes,
mit zúgolódol?
Hiszen a közös természet
nem hozott rád semmi elviselhetetlent!
47.
Ha valami külső jelenség bánt,
voltaképpen
nem
maga a jelenség nyugtalanít,
hanem a róla alkotott ítéleted.
Márpedig
csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd.
Ha viszont
a rossz érzés oka a lelkedben rejlik,
ki akadályozhatná meg,
hogy felfogásodat helyesbítsd?
Ugyanígy,
ha az bánt,
hogy nem teheted azt,
amit helyesnek ítélsz,
nem okosabb-e
fokozott erővel tevékenykedni,
mint bánkódni?
- De valami nagyobb hatalom utamban áll! –
Hát akkor se bánkódj,
hiszen az eredménytelenség oka nem benned van!
- De élnem sem érdemes, ha ennek végére nem járok!
- Akkor hát távozz az életből nyugodtan,
az utadba került akadályokkal szemben megbékélten,
mint ahogyan távozik az is,
aki dolgának végére járt.
48.
Gondold meg,
hogy vezető értelmed,
ha önmagába zárkózva beéri azzal,
hogy semmit ne tegyen, amit nem akar,
még akkor is bevehetetlen erősség,
ha nincs oka rá,
hogy ellenséges legyen.
Hát még
ha
megfontolt körültekintéssel
ítélkezik valamiről!
Ezért
a szenvedélytől megtisztult értelem
valóságos fellegvár.
Az embernek
nincs ennél biztosabb menedéke,
hiszen,
ha ide húzódik,
továbbra is megközelíthetetlen.
Aki ezt nem látja be,
az tudatlan,
aki pedig belátja,
de nem húzódik oda vissza,
az szerencsétlen.
49.
Ne beszélj be magadnak többet,
mint
amennyit
közvetlen érzéki benyomásaid
tudtodra adnak.
Meghallod,
hogy valaki rosszat mond rólad.
Nos,
ezt ugyan hallod,
de nem látom, hogy emiatt sérelem ért volna.
Látom,
hogy gyermekem beteg.
Ezt látom,
de azt,
hogy veszélyben forog,
már nem látom.
Állj meg tehát
mindig az első benyomásoknál,
ne tégy hozzájuk magadból semmit,
s akkor semmi baj nem ér.
Vagy nem bánom, tégy hozzájuk!
De olyan emberhez méltó módon,
aki fölkészült a világ összes esélyére.
50.
Keserű az uborka? El vele!
Tüskebozót állja utadat? Kerüld ki!
Elég!
Ne kérdezd: miért vannak ezek a világon?
- mert a természet titkait értő ember csak kinevet,
mint ahogyan az ács és a varga is kinevetne,
ha kifogásolnád,
hogy műhelyükben ott találod
a feldolgozott anyagok forgácsát és hulladékát.
Pedig nekik még van hová dobniuk az ilyesmit.
A közös természetnek azonban
nincs önmagán kívül eső helye!
S éppen ez a csodálatos a művészetében,
hogy önmagába zárva mindent, amit csak felölel
- még ha az látszólag romlik,
öregszik, feleslegessé válik is -,
önmagává alakít át,
s ismét más, új dolgokat formál belőle.
Művéhez
éppoly kevéssé van szüksége külső anyagra,
mint olyan helyre,
ahová a romlottabb részeket kivetheti.
Neki elég a maga tere,
a maga anyaga,
a maga sajátos művészete.
51.
Ne légy hanyag tetteidben;
ne légy kapkodó beszédedben;
ne légy csapongó képzeletedben;
általában,
lelked ne legyen sem zárkózott, sem kitáruló;
ne zsúfold túl az életedet tennivalóval.
Ám öljenek,
szabdaljanak,
átkozzanak téged!
Befolyásolhatja-e ez azt,
hogy értelmed tiszta, átható,
józan és igazságos maradjon?
Olyan ez,
mint ha valaki tiszta, édes vizű forrás mellett áll,
és ócsárolja:
az pedig továbbra is ontja üdítő italát,
s ha sarat vagy szemetet szórsz belé,
hamar szétszórja, kimossa magából,
és teljesen mocsoktalan marad.
Hogyan szerezhetsz
ilyen soha ki nem apadó forrást,
poshadt vizű kút helyett?
Ha minden órában
megőrzöd lelki szabadságodat,
jóindulattal, egyszerűséggel, szeméremmel.
52.
Aki nem tudja,
mi a világ,
az nem tudja,
hol van ő maga.
Aki nem tudja,
mire született,
az nem tudja azt sem,
kicsoda ő tulajdonképpen,
és azt sem, mi a világ.
Aki ezek közül egyet is elhanyagol,
az a maga rendeltetését sem tudja megmondani.
S most
milyen színben tűnik fel előtted az az ember,
aki olyanok tapsai elől menekül,
vagy töri magát utánuk,
akik azt sem tudják, hol vannak és kicsodák?
53.
Annak az embernek dicséretére sóvárogsz,
aki óránként háromszor elátkozza önmagát?
Annak az embernek akarsz tetszeni,
aki önmagának sem tetszik?
Vagy talán tetszik önmagának az,
aki szinte minden cselekedetét megbánja?
54.
Ne érd be azzal, hogy
másokkal együtt belélegzed
a körülöttünk szétáradó levegőt,
hanem
gondolkodásod is legyen összhangban
a mindent átfogó értelemmel.
Hiszen az értelem hatalma
nem kevésbé árad szét mindenüvé,
s nem kevésbé járja át azt,
aki képes a befogadására,
mint a levegő a lélegezni tudót.
55.
Általánosságban véve
a gonoszság nem árt a világrendnek,
esetenként véve nem árt embertársamnak;
egyedül csak annak ártalmas,
akinek viszont,
mihelyt úgy akarja,
módjában áll megszabadulni tőle.
56.
Az én szabad elhatározásomnak
embertársam szabad elhatározása
éppolyan közömbös,
mint a párája vagy a teste.
Mert
ha a legteljesebb mértékben
egymásért születtünk is,
azért mindegyikünk vezérlő értelmének
megvan
a maga külön hatalmi köre.
Ha nem így volna,
akkor embertársam gonoszsága
nekem is kárt okozna.
Márpedig az istenség nem akarhatta,
hogy másnak módjában álljon
engem szerencsétlenné tenni.
57.
A nap mintha szétömlene,
s bár mindenüvé jut belőle,
mégsem apad ki.
Ez onnan van,
hogy szétömlése tulajdonképpen kisugárzás.
Ettől a kisugárzástól kapta
a "napsugár"[91] is a nevét.
Hogy milyen a napsugár,
azt megláthatod,
ha megfigyeled a sötét helyiségbe
valami résen át behatoló napfényt:
egyenes sugárban terjed,
mintegy nekifeszül
az útjában álló szilárd tárgynak,
amely elzárja előle a mögötte levő űrt. –
Ott megáll, el sem csúszik, le sem esik.
Ugyanígy kell
értelmednek áradni és szétömleni:
de nem kiapadni, hanem folyton sugárzani –
a szembenálló akadályokra
nem erőszakosan vagy szenvedélyesen ráfeszülni,
nem esni le,
hanem ott maradni
és azt,
ami a fénye számára hozzáférhető,
megvilágítani.
Ami pedig visszautasítja,
az maga magát fosztja meg a fénytől.
58.
Aki a haláltól fél,
az vagy az érzékelés megszűnésétől,
vagy az érzéki benyomások változásától fél.
De ha az érzékelés megszűnik,
akkor rosszat sem érzel;
ha pedig érzéki benyomásaid változnak,
akkor más lény leszel ugyan,
élni azonban tovább élsz.
59.
Az emberek egymásért születtek.
Vagy tanítsd, vagy tűrd hát őket.
60.
Más a nyíl röpte
és
más az értelemé.
Az értelem,
még akkor is,
ha óvatos és körültekintő,
nem kevésbé halad egyenes irányban,
és nem kevésbé tör előre,
mégpedig célja felé.
61.
Hatolj be mások vezető értelmébe,
és viszont is tedd mindenki számára lehetővé,
hogy a te vezető értelmedbe behatoljon.
|