Payday Loans

Keresés

A legújabb

Antikommunizmus és ellenzékiség a 70-es és 80-as években - Molnár János PDF Nyomtatás E-mail
A kis magyar szamizdat - Szamizdatos életképek-szellemtörténetek
___MOLNÁR JÁNOS: ANTIKOMMUNIZMUS ÉS ELLENZÉKISÉG A 70-ES – 80-AS ÉVEKBEN___Vissza

 

Elhangzott a Búvópatakok – mélyfúrások. Magyar jobboldal – 1945 után
az OSZK 1956-os Intézet – Oral History Archívum és az 1956-os Intézet Alapítvány tudományos konferenciáján 
2013. december 11., Országos Széchényi Könyvtár

Előadásomban a Kádár-korszak különböző ellenzéki csoportosulásainak és személyeinek antikommunista vonásait kívánom megvizsgálni. A létező szocializmussal szembeforduló ellenzéki tevékenységről Magyarországon elsősorban a hetvenes-nyolcvanas évekből beszélhetünk, egyes szervezkedések azonban a hatvanas években is előfordultak.

 

Molnár János A közönség

A tanulmány/előadás terjedelmi okok miatt csak példákon keresztül kísérli meg a fenti téma bizonyos részleteinek kiemelését, nem vállalkozik a teljes ellenzék antikommunizmusának felmérésére. 
Az antikommunizmus meglehetősen fiktív alkotóeleme volt az ellenzéki létnek, ezért nehezebben lehet tárgyilagosan vizsgálni, mint az írott forrásokban egyértelműen megmaradt tényeket: például ki írta alá az 1979-es Charta-tiltakozást, stb. 
A fenti téma kutatásához többek között az alábbi forrásokat lehet felhasználni: 
* kortársak írásos visszaemlékezéseit magukról és másokról
* a kortársakkal felvett oral history interjúkat
* korabeli szamizdat dokumentumokat
* egyéb korabeli dokumentumokat
* a magyar állambiztonság szervei által készített iratokat

A felmerült anyagoknál fontos különbséget tenni a tárgyalt személyek és csoportok korabeli és jelenlegi világnézete között. Sok esetben ez jelentősen változott az évtizedek alatt. A tanulmány célja, hogy a korabeli világnézetükön belül vizsgálja az antikommunizmusnak nevezhető elemeket, nem pedig a mai eszméiken keresztül.
A kutatás nélkülözhetetlen kiindulópontja a felmerülő alapfogalmak meghatározása. Ilyen a alapfogalmak az antikommunizmus, illetve a Kádár-korszak ellenzéke.


Az antikommunizmus meghatározása

Az antikommunizmus a különböző eszmerendszerek azon alkotóeleme, amely ellenzi a kommunista rendszerek létezését. Az antikommunizmus hívei – az antikommunisták – erős ellenszenvet éreznek kommunista tanokon alapuló politikai berendezkedések iránt. Ugyanezt az ellenszenvet érzik a kommunista eszmék követőivel kapcsolatában is. 
Antikommunizmus alatt tulajdonképpen nem is egy önálló eszmerendszerről beszélhetünk, hanem egy másik eszmerendszer elutasításáról. Ezt mutatja a kifejezésben szereplő tagadó jelző is. Az antikommunizmus legmarkánsabban a jobboldali eszmerendszerekben van jelen, de más politikai irányzatoknál is fellelhető, amelyek a kommunizmus akár csak egy vonatkozásától is tartanak, illetve ahol ellenérzet támad a kommunizmus-kísérletek gyakorlati példái miatt. A kommunizmus eszmerendszere történelmi példák sorával elválaszthatatlanul kötődik a 20. században fennállt „létező szocializmusokhoz”, melyekre kivétel nélkül diktatórikus és elnyomó kormányzás volt jellemző. Napjainkban is fennállnak kommunista államszerkezetű, illetve irányítású államok, melyek mindegyike elnyomó jellegű és antidemokratikus. Mivel a kommunizmus nevében mindig valamilyen elnyomó, zsarnoki rendszer valósult meg, ezért ebből az értelmezésből kiindulva joggal lehet minden demokratikus érzelmű ember antikommunista is. Az antikommunizmus továbbá olyan speciális alkotóeleme is lehet a különböző ideológiáknak, amely támpontot ad az eltérő politikai nézetektől való elhatárolódásra, illetve megkönnyíti azok támadását. Az antikommunizmus a legkülönbözőbb világnézetek alkotóeleme lehet, így az általa megbélyegzettek személye, társadalmi mozgalma és politikai rendszere is igen komplex listát alkothat.

Összességében kijelenthető, hogy antikommunizmus alatt a 20. század különböző szakaszaiban, a világ más-más részein viszonylag különböző dolgokat értettek. Jelen tanulmányban azonban csak a magyarországi antikommunizmust kívánom tárgyalni, annak is a hetvenes-nyolvanas években fellelhető jeleit.


Antikommunizmus Magyarországon

Az antikommunizmus Magyarországon a nemzeti-keresztény ideológia radikális kísérőelemeként jelentkezett először az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság bukása után, a fehér terrornak nevezett bosszúhadjárat idején, mintegy válaszul az azt megelőző baloldali terrorra és radikalizmusra. Az ezt követő két és fél évtizedes Horthy-korszak egészére végig jellemző volt egy nagyon erős antikommunista jelleg. 
Az antikommunizmus magyarországi történetében különleges helyet foglal el az 1956-os forradalom. A hazai jobboldali értékrendszer szerint a legnagyobb magyarországi antikommunista megmozdulás 1956 volt.1 Míg a két világháború közötti Magyarország hivatalos eszmerendszerének teljesen egyértelmű vonása volt az antikommunizmus, a mindössze két hétig tartó forradalom esetében ugyanakkor ez sokkal kevésbé bizonyított. A forradalom értelmiségi hangadói és vezetői kommunisták, illetve baloldali reformerek voltak, akik elsősorban változást és több szabadságot akartak. A sztálinizmus ellen voltak, a Rákosi-rendszer túlkapásait akarták megszüntetni, megreformálni a szocializmust és lazítani a szovjetektől való függést. Ez alapján elmondható, hogy 1956 inkább szovjetellenes volt, mint antikommunista. A forradalmi események során fellépő prominens személyek közül az antikommunista jelzőt elsősorban Mindszenthy bíboros esetében használhatjuk, bár a felkelő és fegyvert fogó egyszerű emberek közül még sokan lehettek antikommunisták.2 Az antikommunista ideológia és retorika azonban a volt ’56-osok között többnyire később – börtön alatt, szabadulás után – jelentkezett csak, akkor azonban igen erősen.
Említhetjük például Krassó Györgyöt, aki a demokratikus ellenzék egészen radikális szárnyát képviselte a hetvenes-nyolcvanas években, és egyértelműen antikommunistának nevezhető. Krassó és társai 1956 novemberében írt és terjesztett röpirataiban leszögezik „a szocializmus hívei, szemben a megszállók fasiszta gyakorlatával”.3

1956 után a megtorlásokkal indító Kádár-éra az ellenzéki, antikommunista nézeteket durván elfojtotta. Az 1963 után gyorsan megerősödő kádári rendszer abszolút legitim volt a lakosság legnagyobb részében, antikommunizmusról csak a lakosság igen kis része esetében beszélhetünk, vagy legalábbis nincs nyoma annak, hogy tömegesen elterjedtek volna a rendszerellenes nézetek. Az állampolgárok nagy többsége rendszerhű volt, és kellően apolitikus.4 Az átlagnépesség esetében antikommunista beszéd legfeljebb családi vagy bizalmas baráti körben hangozhatott el, gondosan ügyelve arra, hogy avatatlan fül ne hallja. A rendszerellenes kijelentéseket, ha az a hatóság tudomására jutott, izgatásként szigorúan büntették. Ezekhez forrásul a korabeli eljárások statisztikái szolgálhatnak – melyik évben hány rendszerellenes-ügyben született ítélet.5 További támpontok nélkül az átlagemberek antikommunizmusát nehéz kutatni.
A Kádár-korszak alatt a jobboldali politikai múlttal rendelkezőket nyilvántartották és figyelték, bármilyen kézzelfogható mozgolódást, szervezkedési kísérletet gyorsan, még csírájában elfojtottak.6

Az antikommunizmus az átlagnépesség között csak az 1989-es rendszerváltozás után erősödött meg, de akkor igen intenzíven.7 A rendszerváltás utáni évtizedek antikommunista érzelmű embereire többek között jellemző, hogy a szocializmus alatt elkövetett politikai bűnök felderítését, az akkori bűnösök felelősségre vonását és elszámoltatását kívánják. Köreikben főleg Rákosi Mátyás sztálinista diktatúrája és az 1956-os forradalom véres megtorlása alatt elkövetett bűnök váltanak ki sok indulatot. Ugyanilyen vád, hogy a Kádár-korszak gazdasági és politikai elitje sikeresen átmentette a vagyonát, illetve a privatizációnál előnyös helyzetből indulva jelentős vagyonokra tett szert.


A Kádár-korszak ellenzéke

Jelen előadás a Kádár-korszak második felének, a hetvenes-nyolcvanas évek ellenzéki magatartást tanúsító csoportjainak és személyeinek antikommunizmusát kívánja tárgyalni. Itt újabb definícióra van szükség: a Kádár-kori ellenzék meghatározására.

Az ellenzékiek elutasították a szovjet típusú társadalmi berendezkedést. Elutasították a létező szocializmus magyar modelljét. Ellenzéki véleményüket valamilyen aktív és többnyire tiltott, avagy nem támogatott tevékenységgel fejezték ki a társadalom többsége felé. 
Az ellenzékiség fontos ismérve, hogy valamely tevékenységével legalább egy alkalommal, vagy folytatólagosan aktívan és nyíltan kiállt politikai meggyőződése mellett. A Kádár-korszak ellenzékének ismérve, hogy politikai nézeteik miatt kockázatot vállaltak, s legalább egy alkalommal nyíltan vagy burkoltan, de aktívan cselekedtek. A kockázatvállalást nem szabad lekicsinyleni: a kádári „puha diktatúra” valóban enyhébb elnyomó eszközöket használt, mint a környező szocialista országok (Csehszlovákia, NDK vagy Románia), de azoknak, akik a retorziókat átélték, annyira azért nem tűnhetett puhának. Kevés ember került börtönbe, s ők is főleg az ellenzék perifériájáról (katonai szolgálatmegtagadók, punk zenészek, stb.), de nagyon sok ellenzékit tettek tönkre egzisztenciálisan, akár évtizedekre is a különböző retorziók.

Felmerül a kérdés: kit nevezhetünk ellenzékinek a Kádár-korszakban? Ellenzéki volt-e az, akit ’56-os múltja miatt börtönbe zártak, de szabadulása után semmit sem csinált, egészen 1989-ig? Ellenzéki tevékenység-e, ha valaki saját asztaltársaságában kritizálja a szocialista rendszert, vagy valamely jelenségét? Ellenzéki-e valaki attól, hogy a belügyi szervek megfigyelték? Múltja miatt rengeteg embert megfigyeltek, noha semmilyen konkrét rendszerellenes tevékenységet nem végeztek... 
A szerző véleménye szerint az ellenzéki fontos jellemzője az aktív kiállás, még ha csak egyszer is történt.

Ellenzéki tevékenységnek lehet nevezni például az alábbiakat: 
* Politikai vagy kulturális szervezkedések kezdeményezése, illetve ezekben való részvétel.
* Engedély nélküli tüntetések szervezése, illetve ezekben való részvétel, aktív szereplés
* Tiltakozó aláírás: kezdeményezőként, aláíróként, aláírás-gyűjtőként
* Szamizdat: írás névvel, név nélkül, álnévvel; előállítás, terjesztés
* Demonstratív polgári ellenállás; éhségsztrájk, ülősztrájk, stb.
* Engedély nélkül működő szervezetek létrehozása, működésükben való részvétel
* Rendszerellenes szövegek írása és közzététele

A felsorolt tevékenységek természetesen nem fedik le teljesen az ellenzékiség fogalmát, és nagyon sok határesetről lehet beszélni. Ellenzékiség-e a szamizdat olvasása? Ellenzékiség-e a Szabad Európa Rádió hallgatása? Ellenzékiség-e a repülő egyetemre járni?

Az ellenzékieket kategorizálni lehet politikai múltjuk, világnézetük és tevékenységük alapján:
* 56-os múltú ellenzékiek
* Demokratikus ellenzék
* Demokratikus ellenzék – „plebejus-radikális”-csoport
* Népi ellenzékiek
* Vallásos csoportok
* Magányos ellenállók (pl. Pákh Tibor)
* Radikális művészek
* Reformkommunisták

Ez a felsorolás korántsem teljes, a kategóriák között számos átmenet van, illetve némely kategóriákat további csoportokra lehet bontani.


Antikommunizmus az ellenzéki szervezetek és egyének körében - a kutatás módszertana


A tanulmány megkísérli felderíteni, hogy mennyire volt jelen, mennyire fogalmazódott meg az antikommunizmus a korabeli ellenzék köreiben. Esetenként beszélhetünk-e egyáltalán antikommunizmusról? Lényeges, hogy a fenti csoportok tagjai pontosan mit értettek az antikommunizmus alatt, illetve milyen kifejezést használtak helyette. 
Lényeges kérdés továbbá az is, hogy mennyire járt együtt az antikommunizmus és rendszerellenesség a nacionalizmussal? A hetvenes évektől dúlt a táncház őrület és jelentősen megnőtt az érdeklődés Erdély iránt. Sokan felelevenítették rokoni kapcsolataikat, és rendszeresen kezdtek átjárni Romániába. Mennyire volt köthető ezekhez a tevékenységekhez a nacionalizmus? Érdekes kérdés, hogy a jelenlegi liberális ellenzékieknek mennyivel volt másabb az antikommunizmusa, avagy rendszerellenessége, mint a mára nemzeti radikálissá vagy jobboldalivá vált ellenzékiek világnézete. 
A jobboldali ellenzékiek honnan hozták radikális nézeteiket? Fontos a megvizsgált ellenzéki személyek családi hátterének feltérképezése: milyen világnézetet hoztak otthonról, az antikommunizmus, vagy rendszerellenesség gyökerei mennyire vezethetőek vissza a családra? A kommunista családból származóknál fontos a „megvilágosodás” folyamata, ahogy az otthonról hozott világnézet fokozatosan vagy radikálisan átalakul a szovjet típusú társadalom elutasításává. Milyen események, esetleg traumák hozták el a fordulatot? Fontos követni, hogy a rendszerváltás idején hogyan változott meg az ellenzékiek világnézete, illetve megváltozott-e. Érdekes vizsgálati pont, hogy hogyan alakult az ún. liberálisok világnézetében az antikommunizmus szerepe, különösen a politikai szerepet vállaló liberálisok esetében. A Szabad Demokraták Szövetsége például egy harcosan antikommunista párt volt, de 1994-ben már koalícióra lépett a kommunista utódpárttal, az MSZP-vel.

Az egyik munkamódszer, amellyel a fenti kérdésekre választ lehet találni, az oral history interjú. Jelen előadás tanulmányához több interjú is készült, továbbá számos ellenzékiekkel készült életút-interjúból lehet a kutatással kapcsolatos témákat elemezni.

A kutatással kapcsolatban szintén forrásként lehet felhasználni az ellenzékiek által írt különféle visszaemlékezéseket, illetve memoártöredékeket.

A korabeli világnézetet hűen tükrözhetik a szamizdatban megjelent szövegek. Nyílt antikommunista szövegeket természetesen kevésbé lehet bennük olvasni, inkább burkolt kritikákat, a rendszer lesújtó helyzetképét. (Nyílt rendszerellenes lázítást a rendőrség keményen megtorolt volna.) Bizonyos esetekben érdekesek lehetnek a szamizdatban vagy a külföldön megjelenő rendszerellenes kiadványokban található szövegek: egyes ellenzéki szerzők kijuttatták írásaikat a vasfüggöny másik oldalára. Olyan szerzők is szóba jöhetnek, akik időközben emigráltak, s így már szabadon megjelentethették rendszert kritizáló írásaikat.

A hetvenes-nyolcvanas évek ellenzéki személyeiről – kutatói tapasztalatok alapján feltételezve – nagymennyiségű állambiztonsági dokumentum készülhetett (operatív dossziék, személyi dossziék, figyelő-dossziék, hálózati személyek jelentései, egyéb belügyi jelentések, összefoglalók). Ezek legnagyobb része megsemmisült vagy nyomtalanul eltűnt. Üdítő kivételt képez a nagy hiány közepette a Krassó György személyére „Lidi” fedőnéven nyitott 13 dosszié, amely véletlen folytán megmaradt.8 Komplett személyi dossziék tehát nincsenek ugyan az ellenzék tagjairól, de számos korabeli ügynök munkadossziéja is rengeteg információt tartalmaz az érintett személyekről. Ezekben számos leírás szerepel bizalmas beszélgetésekről, amelyek alapján szintén sok információt lehet nyerni a megfigyeltek világnézetéről, politikai beállítottságáról.

A felsorolt források – ha nem is nyújtanak teljes képet a vizsgált témában – de egy alapkutatásnak szánt téma-felvető tanulmány tézisének alátámasztására talán elegendő információt nyújtanak.

A tanulmányhoz – terjedelemtől függően – esetleírások készültek az alábbi antikommunista ellenzéki személyekről és politikai nézeteik alakulásáról: 
* Zsille Zoltán szociológus
* Krassó Miklós közgazdász
* Nagy Jenő szamizdat-kiadó


Zárszó

A kutatás nehézségére és a fogalmak összetettségére utalva az alábbi példát szeretném felhozni zárszóul: 
Az antikommunizmusról faggatva az egyik interjúadóm – a demokratikus ellenzék tagja, szociológus – azt válaszolta: „mindannyian egyformán antikommunisták voltunk, legfeljebb Krassónak vagy Zsillének radikálisabb volt a kifejezőeszköze”. 
Egy másik megkérdezett viszont azt mondta: „rendszerellenesek voltunk, nem antikommunisták!”

1 Hivatkozás (Jobboldali monográfiák)…
2 Lásd Pongrácz Gergely: Corvin köz (és más utcai harcos 56-osok könyve)
3 Krassó György: A „Magyar Október” előzményei – Az 1956. novemberi ellenállási szabadsajtó történetéhez. In.: Modor Ádám: Célkeresztben Krassó Bp. 2006. Kairosz Kiadó. (oldalszám?).

4 Hivatkozás szükséges…
5 ÁBTL-anyagok feldolgozása…
6 Ungváry Krisztián (szerk): Búvópatakok – A jobboldal és az állambiztonság… Több tanulmány is foglalkozik ezzel…
7 Hivatkozás szükséges…
8 „Lidi”-dossziék ABTL 3.1.5 O-19 619/1-13


Kérjük írja meg véleményét, javaslatait.
Copyright © 2000 National Széchényi Library 1956 Institute and Oral History Archive
Utolsó módosítás:  2015. november 1. vasárnap

Keresés a honlapon
LAST_UPDATED2