Arany János : János pap országa - Családi kör - Koldus ének - Tamburás öreg úr

Arany János : János pap országa - Családi kör - Koldus ének - Tamburás öreg úr - Rangos koldus

Boldog-boldogtalan emberek életminősége

2018. március 04. vasárnap, 07:46

Arany János

JÁNOS PAP ORSZÁGA

Büszke, harcos, kalandor nép

Volt a magyar nemzet,

Kétélű kard, mely ha moccant,

Jobbra-balra sebzett;

S jobbra-balra, merre fordult,

A fegyvernek éle,

Puszta lett a népes ország

És üvöltött rajta végig

Farkasok zenéje.

Kin a német, minthogy őrá

Járt a rud legjobban,

Megfélemlék, megbusúla,

Cselt szövött titokban:

Nem birván az oroszlánnal,

Annak vermet ása,

Takarónak a veremre,

Mint egyéb gazságra, jó lesz

Krisztus szent vallása.

"Ázsiának sáska-féle

Kóborló pogánya,

Isten a te lelkedet bár

Mind pokolra hányja!

Ne legyen az idvességben

Soha semmi részed:

Lelked üdvösségeért nem;

De saját bőrünk javáért

Megtéritünk téged."

Így beszélt a német papság

És a pénzbe markolt,

(A papok nagytorku zsákja

Már akkor is megvolt);

Bor, tulok lett a dulásig,

A pénzt nem kimélte,

Tudta, nem vész kárba semmi,

Húzni fogja firól-fira

Az uzsorát érte.

Lett is aztán dinom-dánom,

Keresztyén tivornya.

Hirdeté az istenígét

Papok bora, bornya.

Kocsma lett az istenháza,

Melyben ittak-ettek, -

S egy-két szentnek a nevét ha

Elgagyogták részeg fővel,

Mindent megfizettek.

Kiváltképen egy pap, neve

Iván, azaz János,

Többi közt legjobban értett

Ehhez a munkához.

Udvarán örökké tombolt

A lakzi, kaláka,

Hét mérföldre érzett a szag

S úgy hítták ezt a vidéket:

János pap országa.

Kedves ország volt ez a táj

Minden naplopónak,

Kasza-kapa-kerülőnek,

Éhen kóborlónak;

Kujtorgó ebek lakoztak

A jó sült szagával,

Kujtorgó magyar nép dőzsölt

- Ha tudott keresztet hányni -

Jánossal magával.

Sült ökör hevert szanaszét

János udvarában,

Két szarván boros csobányok,

Kés az oldalában.

Akinek tetszett, odament,

Az ökörből vágott,

S jót ivott rá a csobányból,

Nem is könnyen hagyta aztán

Ezt a jó országot.

Alig futott ennek híre

A népség között el,

Aki nem jött a szagára,

A hirére jött el,

Nem, hogy jól lakjék, hanem csak

Hogy valamit lásson, -

S addig nézte, addig nézte,

Hogy maga is megkivánta,

Kívül a palánkon.

S aki egyszer megkivánta,

Azt be is bocsáták,

Pogány fővel el nem hagyta

Többé a kalákát:

Megtaníták kulacs-szónál

A Krisztus hitére...

Vagy nem is a hitre, hanem

A vallást elundokító

Sok mindenfélére.

Első ága volt a hitnek

(Elmondom a nagyját):

Hogy minden termék tizedét

A papoknak adják,

Bort és búzát és baromfit,

Földeket is mellé

S faluszámra jobbágy-népet,

Aki a kövér pusztákat

Ingyen megmívelné.

Másik ága volt a hitnek,

Hogy: ne kapj a kincsen,

Mennyországban a gazdagnak

Semmi helye nincsen.

Ne rabold el a némettől,

Ami neki termett,

Sőt ha ingedet lehúzza,

Azt se bánd, mert Isten úgy ad

Lelkednek kegyelmet.

Harmadik volt: országodat

Pap kezére bízzad,

Ő ráér tanácsot adni,

Míg más ember izzad.

Ő mindent végez helyetted,

Kell-e több jó annál?

Bízd rá, ami gondba jőne;

Csak a pásztor legyen ébren,

Hadd aludjék a nyáj.

Negyedik hitágazatja:

Házasodjál össze,

Gyenge a magyar, ha minden

Nemzet nincsen közte;

Hozz lakót, minél többfélét,

Ültesd a nyakadra,

S béketüréssel fogadjad,

Ha tulajdon eszterhéjad

Alól kizaklatna.

Ötödik... Mit én tudom mi?

Az is ilyenféle

Rágalom s káromkodás a

Megváltó nevére,

Melyeken a jó magyarság

Gyönyörűen épült:

Idegen kalandoroktól

Ki hagyá magát pusztítni

Csaknem mindenéből.

Legott a királyi székre

Német ember hágott,

Aki fogta, másnak adta

Titkon az országot.

S amiatt, hogy másnak adta

S a magyart megrontá,

Iszonyú belháborúban

Magyar a magyarnak vérét

Esztendőkig ontá.

Attól kezdve többször is volt

János pap országa.

Sült galamb, borral folyó ér

És ingyen-kaláka;

Melyekért a jó magyar nép

Mindenét od'adta,

S tett olyat részeg fejével

Hogy, mikor kijózanodott,

Százszor megsiratta.

Most is vannak, akik ilyen

Hizlalóba vágynak:

Lomhán a gyomornak élni

És élni az ágynak;

Kik előtt, a hashoz mérve,

A haza sem drága,

S midőn ez küzdésre készti,

Felsohajtnak: jöjj el, jöjj el

János pap országa.

(1848)

Képtalálat a következőre: „arany jános”

Arany János

CSALÁDI KÖR

Este van, este van: kiki nyúgalomba!

Feketén bólingat az eperfa lombja,

Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,

Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.

Mintha lába kelne valamennyi rögnek,

Lomha földi békák szanaszét görögnek,

Csapong a denevér az ereszt sodorván,

Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:

A gazdasszony épen az imént fejé meg;

Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,

Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.

Ballag egy cica is - bogarászni restel -

Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,

Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen

Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye

Oly hivogatólag süt ki a sövényre.

Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,

Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.

Benn a háziasszony elszűri a tejet,

Kérő kis fiának enged inni egyet;

Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,

Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:

Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.

Vasalót tüzesít: új ruhája készen,

Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.

Körűl az apróság, vidám mese mellett,

Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,

Héjából időnként tűzre tesznek sokat:

Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;

Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.

Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:

E fiúból pap lesz, akárki meglássa!

Legalább így szokta mondani az apjok,

Noha a fiú nem imádságon kapkod:

Jobban kedveli a verseket, nótákat,

Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;

Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;

Kutat az apró nép, örülne, ha benne

Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.

Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:

Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!

Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;

Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,

Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,

Homlokát letörli porlepett ingével:

Mélyre van az szántva az élet-ekével.

De amint körülnéz a víg csemetéken,

Sötét arcredői elsimulnak szépen;

Gondüző pipáját a tűzbe meríti;

Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,

Illő, hogy urának ennivalót hozzon,

Kiteszi középre a nagy asztalszéket,

Arra tálalja fel az egyszerü étket.

Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,

De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”

Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -

Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:

Valami szegény kér helyet éjtszakára:

Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,

Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”

Visszajő a lyánka, az utast behíván.

Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:

„Isten áldja meg a kendtek ételét is,

(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:

Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”

Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -

Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.

Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,

Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;

Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,

Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,

Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;

Megered lassanként s valamint a patak,

Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.

Beszél a szabadság véres napjairul,

S keble áttüzesül és arca felpirul,

Beszél azokról is - szemei könnyben úsznak -

Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak.

Elbeszéli vágyát hona szent földére,

Hosszu terhes útját amíg hazaére.

Az idősb fiú is leteszi a könyvet,

Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;

És mihelyt a koldús megáll a beszédben:

„Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek,” - így feddi az apja,

Rátekint a vándor és tovább folytatja:

Néma kegyelettel függenek a szaván

Mind az egész háznép, de kivált a leány:

Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,

Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:

Három éve múlik, hogy utána kérdez,

Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van... a tűz sem világit,

Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;

A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,

Félrebillent fejjel, az anyja ölében.

Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;

Közbe-közbe csupán a macska dorombol.

Majd a földre hintik a zizegő szalmát...

S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851. ápr. 10.)

Képtalálat a következőre: „arany jános”

Arany János

KOLDUS-ÉNEK

Küszöbről küszöbre járok, hol be, hol ki...

Ne üzenjetek, hogy nincsen itthon senki,

Ne uszítsátok az ebet, hogy letépjen,

Annyi kezem nincsen, hogy magamat védjen

Szegény honvéd jövök, kérni egy falatot.