VÁLASZTÁSI HADJÁRAT

Néhány hónappal ezelőtt kormányzónak jelöltek a nagy New York államban, hogy a Függetlenségi Párt zászlaja alatt felvegyem a harcot T. Smith úrral és Blank J. Blank úrral. Valahogy úgy éreztem, hogy egy előnyös tulajdonságom feltétlenül van a fentebb említett urakkal szemben - mégpedig tiszta jellemem. Az újságokból világosan látható volt, hogy elmúlt már az az idő, amikor ellenfeleim esetleg még tudhatták, mit jelent az: becsületes nevet viselni. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi években mindenféle szennyes bűnnel összecimboráltak. Amikor azonban jómagam büszkélkedtem a híremmel, s titokban örültem neki, a kényelmetlenségnek valami iszapos mellékága kavarta fel boldogságom mélyeit - zavart, hogy nevemet ezekkel az emberekkel együtt emlegetik mindennapos szócsatákban. Egyre nyugtalanabb lettem. Végül is megírtam nagyanyámnak a dolgot. Postafordultával megérkezett szigorú válasza:

Soha életedben nem tettél semmit, amiért szégyenkezned kellene... semmit az égvilágon. Pillants az újságokba... pillants beléjük, és láthatod, miféle jellem Smith úr és Blank úr, s aztán ám lásd, le akarsz-e süllyedni az ő színvonalukra, s hajlandó vagy-e velük együtt fellépni a nyilvánosság színpadán.

Mintha eltalálta volna a gondolatomat! Egy szemhunyást sem aludtam aznap éjszaka. Mindazonáltal mégsem léphettem vissza. Teljes bizalmat élveztem, s folytatnom kellett a harcot. Amint reggelizés közben kedvetlenül nézegettem az újságokat, egy cikkecskén akadt meg a szemem, s őszintén mondhatom, soha életemben nem voltam még ennyire zavarban.

HAMIS ESKÜ. Most, hogy Mark Twain úr mint kormányzójelölt a nép elé lép, talán hajlandó lesz magyarázatot adni, hogyan ítélték el a kokinkínai Wakawakban 1863-ban harmincnégy tanú terhelő vallomására hamis esküért, amely hamis esküvel el akarta rabolni egy szegény bennszülött özvegynek s tehetetlen családjának soványka banánföldjét, egyetlen létalapját és támaszát kifosztottságában és elhagyatottságában. Twain úrnak kötelessége önmaga és a nagy nép iránt, amelynek szavazatait kéri, hogy az ügyet tisztázza. Vajon megteszi-e?

Majd hanyatt estem az álmélkodástól. Ilyen kegyetlen, szívtelen vád! Sohasem voltam Kokinkínában. Sohasem hallottam Wakawakról! Nem tudtam, mit tegyek. Dühös és tanácstalan voltam. A nap elszaladt, s én nem csináltam semmit. Másnap ez állt az újságban... semmi több:

FONTOS. Megjegyezzük, hogy Twain úr feltűnően hallgat a kokinkínai hamis esküvel kapcsolatban.

Megjegyzés. A választási harc további szakaszaiban ez az újság csak mint "Becstelen Esküszegő Twain"-t emlegetett.

Utána jött a Gazette a következővel:

FELVILÁGOSÍTÁST KÉRÜNK. Meg méltóztatja-e magyarázni az új kormányzójelölt polgártársainak (akik szerencsétlenségükre rá akarnak szavazni) a következő kis epizódot: Montanában a jelölt lakótársai időnként apró értéktárgyakat veszítettek el, míg végül is - miután mindeme tárgyakat hiánytalanul megtalálták Twain úr zsebeiben vagy "poggyászában" (vagyis az újságpapírokban, amelyekbe holmiját csomagolta), úgy érezték, hogy saját érdekében barátságosan figyelmeztetniük kell, azért hát kátrányba mártották, tollba forgatták, és felültették egy palánkra; majd pedig azt tanácsolták neki, hagyja egyszer s mindenkorra üresen azt a helyet, amelyet a táborban elfoglalt. Vajon megteszi-e?

Láttak már ennél eltökéltebb rosszindulatot? Soha életemben nem jártam Montanában.

(Ezután a Gazette már csak így beszélt rólam: "Twain, a Montanai Tolvaj.")

Most már aggódva vettem kézbe az újságokat - a vágyva vágyott takarót emeli fel így az ember, ha valami azt súgja neki, hogy csörgőkígyó lapul alatta. Egyik nap a következőkre bukkantam:

HAZUGSÁGON ÉRTÜK. A Five Points-i Michael O'Flanagan úrnak és a Water Street-i Snub Rafferty úrnak Catty Mulligan közjegyző úr által hitelesített esküje alapján bebizonyosodott, hogy Mark Twain úr azon aljas állítása, amely szerint nemes zászlóhordozónknak, Blank J. Blanknek a nagyapját útonállásért felakasztották, szennyes és orcátlan hazugság, s minden ténybeli alapot nélkülöz. A becsületes emberek szíve elszorul, amikor látják, milyen szégyenletes eszközök segítségével akarnak egyesek politikai sikereket elérni, s megtámadják a halottakat a sírban, megszentelt nevüket rágalommal mocskolják be. Ha arra gondolunk, mekkora gyötrelmet okoz ez a nyomorult aljasság az elhunyt ártatlan rokonainak és barátainak, kedvünk volna arra buzdítani a háborgó és sértett közönséget, hogy gyűljön össze, s álljon bosszút a rágalmazón. De nem! Átadjuk őt a marcangoló lelkiismeret gyötrelmeinek (bár ha a szenvedély úrrá lesz a közönségen, és vak dühében netán testileg bántalmazza a rágalmazót, azt hisszük, mindenki előtt nyilvánvaló, hogy egyetlen bíróság sem vonhatja felelősségre, egyetlen törvényszék sem ítélheti el a tett elkövetőit).

A zseniális zárómondat éjszaka sürgősen kiugrasztott az ágyból, ki a hátsó ajtón, míg a "háborgó és sértett közönség" az elülsőn tódult be, jogos felháborodásában összezúzva minden útjába kerülő bútort és ablakot, s elmenetelkor magával hurcolva minden mozdítható értéket. És mégis, a Szentírásra tett kézzel merek esküdni, hogy sohasem rágalmaztam meg Blank úr nagyatyját. Mi több: sohasem hallottam vagy beszéltem róla mindeddig.

(Futtában megemlítem, hogy a fentebb idézett újság attól kezdve mindig így hivatkozott rám: "Twain, a Hullagyalázó.")

A következő újságcikk, amely magára vonta figyelmemet, így hangzott:

ÉDES KIS JELÖLT. Mark Twain úr, aki a Függetlenségi Párt tömeggyűlésén tegnap este kártékony beszédet akart mondani, nem érkezett meg idejében. Háziorvosa táviratában azt állította, hogy egy csavargó társaság leütötte, s a lába két helyütt eltört - a beteg nagy gyötrelmek közt fekszik; és így tovább és így tovább. A Függetlenek megpróbálták nagy nehezen elfogadni a nyomorúságos kibúvót, s úgy tesznek, mintha nem tudnák, mi az oka valójában, hogy ez az alak, akit ők zászlóvivőjüknek neveznek, nem jelent meg. Tegnap este egy bizonyos férfiút láttak betántorogni Twain úr szállodájába a legállatibb részegség állapotában. A Függetlenségi Pártnak elmulaszthatatlan kötelessége bebizonyítani, hogy ez az ittas barom nem Mark Twain volt. Végre megfogtuk őket! Most nem csűrhetik-csavarhatják a dolgot. A nép hangja mennydörögve kérdi: "Ki volt az az ember?"

Egy pillanatig hihetetlen volt, teljességgel hihetetlen, hogy valóban az én nevemet fogták párba ezzel a becstelen gyanúval. Három hosszú év múlt el fejem fölött, amióta sört, bort, pálinkát vagy likőrt ittam utoljára.

(Nagy hatással voltak rám ezek az idők; bizonyítja az is, hogy figyelembe sem vettem, amikor az újság következő száma bizalmasan "Delirium Tremens Twain"-nek nevezett - ámbátor tudtam, hogy ettől kezdve így fog emlegetni örökkön-örökké.)

Közben a névtelen levelek egyre szaporodtak mindennapi postámban. Ez volt a szokásos forma:

Mi van az örekaszonyal, akit lerukktál a lakásod lébcsőjén, migor koldult?

SANDA JANDA

És ez:

Csinált egypár balhét, amikről senki nem tud, csak én. Jobb, ha kiguberál néhány dolcsit, maga látja hasznát, különben hallani fog az újságokban

HANDY ANDY-ről

Láthatják, miről van szó. Kívánságra folytathatom, míg az olvasó csömört nem kap.

A legfőbb republikánus lap hamarosan nagyarányú vesztegetéseket "bizonyított" rám, s a vezető demokratapárti lap súlyos zsarolási ügyet varrt a nyakamba.

(Ilyenformán két további becenevet szereztem: "Twain, a Piszok Korrupt Csibész", és "Twain, a Fertelmes Zsaroló".)

Közben olyan óriásira nőtt zsivaj követelte a "választ" az ellenem felhozott szörnyű vádakra, hogy pártom vezetői és hírlapszerkesztői azt mondták, politikailag tönkre fogok menni, ha tovább hallgatok. Mintha még sürgetőbbé akarná tenni kérésüket, másnap a következő cikk jelent meg az egyik lapban:

ÜGYELJETEK RÁ! - A függetlenségi jelölt még most is hallgatásba burkolózik. Nem mer beszélni. Minden vádat bőségesen rábizonyítottak, s ő ékesszóló hallgatásával ismételten jóváhagyta. Most már végérvényes az ítélet. Függetlenségiek, tekintsetek a jelöltetekre! Nézzétek meg a Becstelen Esküszegőt, a Montanai Tolvajt! a Hullagyalázót! Figyeljétek a Testetöltött Delirium Tremens-t! A Piszok Korrupt Csibészt! a Fertelmes Zsarolót! Meredjetek rá - mérjétek meg jól - s aztán mondjátok meg, odaadhatjátok-e tisztes szavazatotokat ennek az alaknak, aki ocsmány bűneivel a minősítéseknek ezt a szörnyű sorozatát érdemelte ki, és nem meri kinyitni a száját, hogy egyet is letagadjon!

Nem lehetett kikászálódni belőlük, így hát nekiültem, hogy "választ" szerkesszek egy csomó alaptalan vádra, alantas, gonosz piszkálódásra. De nem jutottam a dolog végére, mert másnap reggel az egyik lap új szörnyűséggel, új rágalommal állott elő, és súlyosan megvádolt, hogy felgyújtottam a bolondokházát lakóival egyetemben, mert elfogta ablakom elől a kilátást. Ez valósággal rémületbe ejtett. Azután azzal vádoltak, hogy megmérgeztem a nagybátyámat a vagyonáért, s erélyesen követelték, hogy a sírt nyissák ki. Ez az őrület szélére vitt. Tetejébe megvádoltak, hogy mint gondnok fogatlan, hasznavehetetlen rokonaimmal töltöttem meg a lelenckórház élelmezési hivatalát. Haboztam, egyre haboztam. Végül az ellenem indított szégyenletes hajsza jogos és méltó csúcspontjaként kilenc különböző színű és rongyosságú kisgyereket tanítottak be, hogy egy gyűlésen az emelvényre rohanjanak, átkarolják a lábamat, és papának nevezzenek.

Feladtam a harcot. Letettem a zászlót, és visszavonultam. Nem feleltem meg a kormányzó választási hadjárat követelményeinek New York államban, így visszaléptem a jelöltségtől, s lemondó nyilatkozatomat keserű szívvel ekképpen írtam alá: "Maradtam tisztelettel, valahabecsületes ember, ma azonban MARK TWAIN, B. E., M. T., H. GY., D. T., P. K. CS., és F. ZS.

Szász Imre fordítása

 

SZENÁTORI TITKÁR VOLTAM

Immár nem vagyok semmiféle szenátor magántitkára. Két hónapon át biztonságosan és nagy buzgalommal kitartottam állásomban, akkor visszacsapott az ostor sudara - vagyis működésem hatni kezdett, és kiadott rajtam. Úgy véltem, legjobb lesz lemondanom. A dolog a következőképpen történt. Munkaadóm egy reggel meglehetősen korán értem küldött, s én, miután titokban néhány rejtvényt szúrtam legutóbbi nagy pénzügyi beszédébe, megjelentem nála. Valami baljóslatút éreztem rajta. Gallérját kigombolta, haja kuszáltan hullott homlokára, s arcán kiütköztek az elfojtott vihar jelei. Egy csomó levelet szorított keményen a markában, s én tudtam, hogy a rettegett nyugati posta befutott.

- Azt hittem, maga méltó a bizalomra - mondta.

- Igen, uram - mondtam.

- Adtam magának egy levelet - mondta -, amelyben néhány nevadai választóm kéri, hogy állítsanak fel postahivatalt a Baldwin-birtokon. Azt mondtam, feleljen nekik, amilyen találékonyan csak tud, érveljen, hitesse el velük, hogy nincs ott semmi néven nevezendő szükség postahivatalra.

Megkönnyebbültem.

- Hát csak ez a baj, uram? Hisz ezt megírtam.

- Igen, megírta. Felolvasom a levelét, hadd szégyellje el magát.

Washington, november 24.

Smith és Jones úrnak és társaiknak

Uraim!

Mi a fenét gondolnak? Még hogy postahivatalt kérnek a Baldwin-birtokra? Nem ér az maguknak semmit. Hisz el se tudják olvasni, ha levél érkezik; aztán meg: ha más helyre kellene a maguk postahivatalán keresztül pénzeslevelet továbbítani, aligha jutna tovább, ezt beláthatják maguk is, akkor pedig mindnyájan bajba keverednének. Ne nyűglődjenek a miatt a postaállomás miatt. Én szívemen viselem a maguk érdekét, és érzem, hogy ez országos marhaság lenne. Nem ez kell maguknak, hanem csinos kis fogház - csinos, tartós fogház meg ingyenes iskola. Ezek hosszú ideig áldásos hatással lennének magukra, igazán boldoggá és megelégedetté tennék magukat... Hamarosan előterjesztem az ügyet.

Szívélyes üdvözlettel           
MARK TWAIN                
James W. N. USA szenátor nevében.

- Így felelt maga arra a levélre. Azok az emberek azt ígérik, hogy felakasztanak, ha beteszem a kerületbe a lábam; és szent meggyőződésem, hogy meg is tennék.

- De hát nem tudtam, uram, hogy rosszat csinálok. Csak meg akartam őket győzni.

- Aha. Hát meg is győzte őket, efelől nincs kétségem. De van itt más is. Odaadtam magának egy nevadai úriember levelét, amelyben azt kéri, hogy terjesszek törvényjavaslatot a kongresszus elé, és ismertessem el hivatalosan Nevada állam metodista episzkopális egyházát. Azt mondtam magának, írja meg, hogy az efféle törvénybe iktatás inkább az állami törvényhozó testület hatáskörébe tartozik; és igyekezzen bebizonyítani, hogy az egyház hivatalos elfogadtatása kérdéses volna, mivel az új parlamentben jelenleg gyenge a hitbuzgó elem. És maga mit írt?

Washington, november 24.

Tisztelt John Halifax és mások

Uraim!

Maguknak az állami törvényhozó testülethez kell fordulniok a spekulációjukkal - a kongresszus fütyül a vallásra. De oda se nagyon siessenek, mert amit javasolnak, nem túlságosan szerencsés ebben az országban - sőt egyenesen nevetséges. A maguk hitbuzgó népe ott túlságosan gyenge szellemileg, erkölcsileg, kegyesség dolgában - és többé-kevésbé mindenben. Jobb, ha felhagynak ezzel - úgyse jutnak vele semmire. Nem bocsáthatnak ki részvényeket ilyen törvénybe iktatásra - vagy ha igen, csak örökös bajt vennének a fejükre. A többi felekezet lepocskondiázná, "besszet" csinálna, "piacra dobná", és letörné az egész részvénytársaságot. Éppúgy elbánnának vele, mint a maguk ezüstbányáival ott - igyekeznének elhitetni a világgal, hogy hamisság van a dologban. Nem szabad olyasmit csinálniuk, ami valószínűleg rossz hírbe hozna egy szent ügyet. Szégyelljék magukat - ez az én véleményem a dologról. Kérvényüket így fejezik be: "És örökké imádkozni fogunk." Azt hiszem, ajánlatos is lesz - szükségük van rá.

Szívélyes üdvözlettel          
MARK TWAIN               
James W. N. USA szenátor nevében.

- Ez a ragyogó episztola elintézett a vallásos választóimnál. De politikailag akkor haltam meg egészen, mikor valami gonosz sugallatra a maga kezébe adtam a San Franciscó-i tanácstestületet alkotó vének tisztes gyülekezetének levelét, hogy mutassa meg, mit tud... egy memorandumot, amelyben kérik, hogy a kongresszus iktassa törvénybe a városnak a vízparti telkekhez való jogát. Mondtam magának, hogy ezt veszélyes volna előterjeszteni. Mondtam, hogy írjon semleges levelet a városatyáknak, homályos értelmű levelet, olyan levelet, amely lehetőség szerint nem beszél, nem nyilatkozik érdemben az egész vízparti telekügyről. Ha van még magában valami tisztesség, valami szégyenérzet, ez a levél, amelyet parancsomra írt, fel fogja ébreszteni, mihelyt szavai a fülébe jutnak.

Washington, nov. 27.

A nagyméltóságú városatyai testületnek

Uraim!

George Washington, országunk hőn tisztelt Atyja halott. Hosszú, ragyogó pályafutása véget ért, sajnos mindörökre. Az országnak ebben a részében felettébb tisztelték, s korai halála gyászba borította az egész népet. 1799. december 4-én halt meg. Megbékült lélekkel hagyta el dicsőségének és nagy tetteinek színhelyét, ő, a legjobban meggyászolt és legszeretettebb hős, aki valaha is megadta magát a halálnak e földön. És önök ilyenkor a vízparti telekhez való jogról beszélnek! Hát való jogról beszélni, mikor ő halott?!

Mi is a hírnév! A hírnév véletlenség dolga. Sir Isaac Newton felfedezte, hogy egy alma a földre esik - bizony, elég közönséges fölfedezés, vagy egymillió ember fölfedezte már előtte -, de szülei befolyásos emberek voltak, s addig csűrték-csavarták ezt az apróságot, míg nagy dolgot nem csináltak belőle, és íme, az együgyű világot megszédítette a zaj, s Newton egy szempillantás alatt híressé vált. Becsüljék meg ezeket a gondolatokat.

"Költészet, édes költészet, ki tudja, mennyit köszön neked az élet."

Marynek volt egy barija, 
A gyapja mint a hó, 
S Mary bármerre járt, vele 
Ugrált a kis bohó.

Jack meg Jill elment a hegyre 
Hozni egy vödör vizet,
Jack lezuhant, nyakát szegte, 
S Jill is leveszekedett.

Ami az egyszerűséget, a nemes dikciót, az erkölcstelen hajlandóságoktól való tartózkodást illeti, valóságos drágakőnek tartom ezt a két költeményt. Minden emberre hatnak, bármilyen értelmi fokon áll is, az élet minden területén alkalmazhatók - a harcmezőn, a gyerekszobában, a műhelyben. A városatyák testülete pedig el sem lehet nélkülük.

Tiszteletre méltó őskövületek! Írjatok újra. Semmi sem javítja úgy az ember erkölcseit, mint a baráti levelezés. Írjatok újra - és ha van a memorandumotoknak valami veleje, ne habozzatok, mondjátok el világosan. Mindig boldogok leszünk, ha halljuk a csipogástokat.

Kiváló tisztelettel            
MARK TWAIN               
James W. N. USA szenátor nevében.

- Ez sértő, ez gyilkos levél! Tiszta téboly!

- Igen, szenátor uram, ha valami hiba van benne... de... de úgy érzem, sikerült elkerülni a vízparti telkek kérdését.

- Elkerülni a nyavalyát! Ó! De nem baj. Ha egyszer tönkre kell mennem - menjek tönkre egészen. Igen, egészen - ez az utolsó remeklése, amit most felolvasok, ez betette a kaput. Tönkrement ember vagyok. Lappangott bennem valami rossz érzés, mikor odaadtam magának a humboldti levelet, amelyben kérik, hogy az Indián-szakadéktól a közbeeső állomásokon át a Shakespeare-szorosig húzódó postautat részben tetessem át a régi Mormon-ösvényre. Én mondtam magának, hogy ez kényes kérdés, figyelmeztettem magát, hogy kezelje tapintatosan, hogy feleljen rá kétértelműen, és tartsa őket egy kis homályban. És a maga végzetes hülyesége ezt a szerencsétlen levelet íratta magával. Azt hiszem, betömi a fülét, ha tud még egy parányit szégyenkezni:

Washington, nov. 30.

Perkins és Wagner urak és társaik

Uraim!

Az Indián-ösvénnyel kapcsolatos kérdés igen kényes, de ha kellő ügyességgel és kétértelműséggel kezeljük, kétségkívül eredményeket érünk majd el, így vagy úgy, mert az a hely, ahol az út elhagyja a Lassen-mezőket, ott, ahol télen a két sauni főnököt, Rozoga-Bosszút és Felhő-Rágót megskalpolták, ez lévén némelyek szerint a legjobb út, de a dolgok következményeképpen mások mást szeretnének, s a Mormon-ösvény hajnali háromkor hagyja el a Mosby-ranchot, elmegy a Korsó-fül mellett, az országút jobbra tér el tőle, természetesen jobbra hagyja el, és a Dawson-ranch balra fekszik az úttól, amely balra tér el a fent említett Dawson-ranchnál, és megy egyenest Tomahawkig, s így olcsóbb az utasnak, és elérhetőbb mindenkinek, akinek sikerül odajutnia, következésképp rendelkezik mindazon kellékekkel, amelyeket sokan kívánatosnak tartanak, és ezért a többséget részelteti a legfőbb jóban, minek folytán merem remélni, hogy elérjük. Mindazonáltal örömest szolgálok önöknek az üggyel kapcsolatban további tájékoztatással időről időre, ahogyan önök kívánják, és amennyiben a Postai Ügyosztály tud majd felvilágosítást adni.

Szívélyes üdvözlettel          
MARK TWAIN              
James W. N. USA szenátor nevében.

- Nos, mi a véleménye erről?

- Hát nem is tudom, uram. Ez... hát úgy vélem... eléggé kétértelmű.

- Két... tűnjön el innen. Tönkrement ember vagyok. Azok a humboldti vademberek sose bocsátják meg, hogy összekuszálta az eszüket ezzel az embertelen levéllel. Elvesztettem a metodista egyház jóindulatát, a városatyák testületéét...

- Hát ehhez nincs hozzátennivalóm, az ő esetükben valóban elvetettem egy kicsit a sulykot... de azokat ott a Baldwin-birtokon lepipáltam, főnök!

- Tűnjön el innen! Tűnjön el örökre, mindörökre.

Ezt amolyan burkolt célzásnak vettem, hogy szolgálatomra nem tart többé számot, így hát lemondtam. Soha többé nem leszek szenátorok magántitkára. Ennek a népségnek nem lehet tetszésére tenni. Semmihez se értenek. Nem becsülik meg az ember erőfeszítéseit.

Szász Imre fordítása

MARK TWAIN

 

MEGSZELÍDÍTEM A KERÉKPÁRT

VÁLOGATTA
SZÁSZ IMRE

 

FORDÍTOTTA
SZÁSZ IMRE
SZENTKUTHY MIKLÓS
SZILÁGYI TIBOR

 

TARTALOM

BÖRLESZK BIOGRÁFIA
SZERENCSE
POHÁRKÖSZÖNTŐ A CSECSEMŐKRE
ÚJSÁGÍRÁS TENNESSEEBEN
HOGYAN SZERKESZTETTEM MEZŐGAZDASÁGI LAPOT?
A NAGY MARHAHÚSSZERZŐDÉS OKNYOMOZÓ TÖRTÉNETE
LEMONDÁSOM HITELES TÖRTÉNETE
SZENÁTORI TITKÁR VOLTAM
NEMZETGAZDASÁGTAN
TITOKZATOS LÁTOGATÁS
VÁLASZTÁSI HADJÁRAT
A CALAVERASI CSODABÉKA
A ROSSZ KISFIÚ TÖRTÉNETE
A JÓ KISFIÚ TÖRTÉNETE
A KAPITÓLIUMI VÉNUSZ
MEGJAVÍTTATOM AZ ÓRÁM
BORBÉLYOKRÓL
KIKÚRÁLOM A NÁTHÁMAT
MEGSZELÍDÍTEM A KERÉKPÁRT
A TEVE MINT IRODALOMKRITIKUS
A TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓ CSEVEG
KÉT APRÓ TÖRTÉNET
MCWILLIAMSÉK ESETE A TOROKGYÍKKAL
MCWILLIAMSÉK ÉS A VILLÁM
A VÉSZCSENGŐ
AZ A FRÁNYA NÉMET NYELV
HOSSZÚ ÚT AZ ÉJSZAKÁBAN
EGYSZER VOLTAM IDEGENVEZETŐ
MEGHATÓ TÖRTÉNET GEORGE WASHINGTON GYERMEKKORÁBÓL
A HÁZALÓ TÖRTÉNETE
INTERJÚ