Payday Loans

Keresés

A legújabb

Újraindul a Vezér TV PDF Nyomtatás E-mail
PROGRAM AJÁNLÓ
2018. február 14. szerda, 16:50
Két Hollós Könyvesbolt

Újraindul a Vezér TV

Vezér TV

Volt egyszer egy Vezér TV... És most ismét van!

A Két Hollós Könyvesbolt régi elhatározása volt - több mint 8 évvel ezelőtt -, hogy létrehoz egy olyan televízió csatornát, mely abszolút politikamentes és amely kizárólag a magyar értékekre helyezi a hangsúlyt.

Ez a terv - akkor 3 éven keresztül testet öltött. Akkor prózai okok miatt lett vége... Most viszont újraindítjuk!

A televízió neve továbbra is: Vezér TV.

Műsorainkban éppúgy megtalálható lesz vers, próza, színház, film, komolyzene és könnyűzene, mint a néptánc, a néphagyomány és az őstörténet.

Sok-sok saját magunk alkotta műsorral készülünk. Többek között ismét lesz Iskolatévé, melyben a magyar nyelv, a történelem és a matematika kiemelt szerepett kapott.

De itt lesz látható számítástechnikai magazinunk is. Esténként magyar népmesét fogunk mondani a gyerekeknek.

Élő közvetítéseket láthat a Két Hollós Könyvesbolt előadóterméből. Saját műsorral jelentkezik Szőke István Atilla (a nagyszerű költő), Karakas Zoltán a Magyar Dudazenekar vezetője, illetve Hintalan László János (a magyar zene és népzene kiváló ismerője) és természetesen rendszeresen beszélgetünk Szántai Lajossal, Pap Gáborral és Molnár V. Józseffel is.

Rajtuk kívül még rengeteg kiváló kutató kap lehetőséget, hogy bemutathassa legfrisebb kutatási anyagát.

Vezér TV jelenlegi műsorán egyelőre ismétlések lesznek láthatóak, méltán népszerű műsorainkból.

Vezér TV közvetítése saját rendszerünkön keresztül regisztráció után, a közvetítési díj (bevezető ár: 7 Euro, azaz 2100 forint) befizetését követően tekinthető meg.

Reméljük, elnyeri tetszésüket munkánk, és minél többen néznek majd egy olyan tévét, amely végre "nekünk", "rólunk" szól.

Ha szeretné támogatni a tévé munkáját, kérjük terjessze létét! Illetve, ha szándékában áll tevékenységét, termékét, áruját vagy programját hirdetni, mi nagyon szívesen állunk rendelkezésére.
Egy igazán kedvezményes, már-már jelképes összegért, mi egy teljes hónapig sugározzuk minden nap hirdetését.

Kérjük, további információkért vegye fel velünk a kapcsolatot a  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen.

Célunk, hogy mindenki megismerje közös értékeinket!

Sárosi Zoltán, főszerkesztő

Hétvégi műsorunk

Pilis rejtély - Aradi Lajos műsora (56 perc)

Magyar tájak - Bereg-Szatmár-Bodrogköz (dokumentum film) (27 perc)

Zenetarsoly - Karakas Zoltán népzenei műsora. Meghívott vendég Ökrös Csaba prímás (61 perc)

Móricz Zsigmond: Fortunatus. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház darabja felvételről. (115 perc)

Vallási és őstörténeti útkeresések a XIX. században - Szántai Lajos előadása a Két Hollós könyvesboltban (180 perc)

Műsorkezdés: 2018. február 17. szombat, 08:00 óra

Hétvégi műsorunkat folyamatosan, ismételve sugározzuk egész hétvégén, így bármikor bekapcsolódhat közvetítésünkbe.

Hétvégi műsorunk: 7 Euró, 24 órás hozzáféréssel

Jegyvásárlás: belépést követően, szombaton 06:00 órától

A fizetési rendszer automatikusan elvégzi a pénznemek közti konverziót, így nem szükséges, hogy a számlán a pénzösszeg Euróban álljon rendelkezésre!

Megváltozott a telefonszámunk!

Megváltozott a telefonszámunk!

Az új telefonszámunk: 06 (1) 630 - 9043

Soron következő előadásaink

Előadás 2018. február 15.

Netye Zoltán Pál előadása: “Jaj, de lelkem nem tud felrepülni!” - pogánynak mondott kultuszhelyek a Kárpát-medencében és a magyar ősvallás nyomai

Helyszín: Két Hollós könyvesbolt (Bp.,1081 Kenyérmező u. 3/a, telefon: 06 (1) 630 - 9043)

Kezdési időpont: 2018. február 15. csütörtök, 18:00

Az előre lefoglalt helyeket kérjük 17:30-ig átvenni!

A belépőjegy ára: 1500 Ft

Előadás 2018. február 16.

Grandpierre Attila előadása: A Tárih-i Üngürüsz - a magyar ősgeszta

Helyszín: Két Hollós könyvesbolt (Bp.,1081 Kenyérmező u. 3/a, telefon: 06 (1) 630 - 9043)

Kezdési időpont: 2018. február 16. péntek, 18:00

Az előre lefoglalt helyeket kérjük 17:30-ig átvenni!

A belépőjegy ára: 1500 Ft

Előadás 2018. február 19.

Miklósvölgyi János előadása: Krisztus vagy Jahve – háború a festészetben

Helyszín: Két Hollós könyvesbolt (Bp.,1081 Kenyérmező u. 3/a, telefon: 06 (1) 630 - 9043)

Kezdési időpont: 2018. február 19. hétfő, 18.00

Az előre lefoglalt helyeket kérjük 17:30-ig átvenni!

A belépőjegy ára: 1500 Ft

Előadás 2018. február 20.

Raffay Ernő előadása: Kisebbségi helyzet a XX. századi Magyarországon - Románok (2. rész)

Helyszín: Két Hollós könyvesbolt (Bp.,1081 Kenyérmező u. 3/a, telefon: 06 (1) 630 - 9043)

Kezdési időpont: 2018. február 20. kedd, 18:00

Az előre lefoglalt helyeket kérjük 17:30-ig átvenni!

A belépőjegy ára: 1500 Ft

Bemutató az Uránia Nemzeti Filmszínházban

Előadás 2018. február 24.

"A mindenséggel mérd magad!" - Mitikus magyar történelem Nimródtól napjainkig - Szántai Lajos hangoskönyvének bemutatója az Uránia Nemzeti Filmszínházban

Közreműködnek: Bárdosi Ildikó, Pap Gábor, Sinkovits-Vitay András és a szerző Szántai Lajos

Időpont: 2018. február 24. (Mátyás napján) szombat 15 órai kezdettel

A kiadvány egy fa díszdoboz, benne a teljes magyar történelmet felvonultató előadássorozat hanganyagát tartalmazó, Szántai Lajos aláírásával gravírozott, díszkiadású pendrive adathordozó és egy nyomtatott kísérőfüzet.

Az exkluzív kiadású hangoskönyv megvásárlásával Szántai Lajos jövőbeni kutatásait támogatja!

Jegyek elővételben kaphatók a helyszínen (Uránia Nemzeti Filmszínház) és az internetes jegyirodákban.
Minden jegyvásárló a belépéskor a kiadványhoz tartozó könyvecskét kapja ajándékba!

További információk: Két Hollós könyvesbolt (1081 Bp, Kenyérmező u. 3/a, telefon: 06 (1) 630 - 9043)

Fogynak a jegyek! Neked van már?

Előadás 2018. február 24.

Szántai Lajos hangoskönyvének bemutatója Pap Gáborral!

Időpont: 2018. február 24. (Mátyás napján) szombat 15 órai kezdettel

Program:

Köszöntő - Sinkovits-Vitay András

A mindenséggel mérd magad! - Pap Gábor gondolatai Szántai Lajos előadássorozata kapcsán

Kórógyi regösének - Bárdosi Ildikó

Mátyás király ünnepe - Szántai Lajos vetített képes előadása

Jegyek kizárólag a mozi jegypénztárában és interneten kaphatók.

Internetes jegyvásárlás

Megjelent a Dobogókő új száma

Dobogókő új száma

A tartalomból:

Csák Gábor: A pálos zserzetes üzenete

Gyenis András: A Pálos rend múltjából

Halasy-Nagy Endre: Mi minden kincs merült itt a Duna-kanyarban a folyó fenekére...

Rábel Anikó: A magyarság tündérkirálynője, Tündérszép Ilona

Váry István: Hová tűnt Szent Pál?

2018. – Hunyadi Mátyás emlékezetének éve Magyarországon - idézetek Galeotto Marzio műveiből

Élő közvetítés

Élő közvetítés

Vidékieknek és határon kívül élőknek Élő közvetítés a weboldalunkon keresztül! 
Regisztrációt majd Bejelentkezést követően honlapunkon keresztül azok is megtekinthetik előadásainkat egy belépőjegy áráért, akik nem tudnak velünk lenni a helyszínen.
A gyakorlati tudnivalók a www.kethollos.hu weboldal Élő közvetítés menüpontjában olvashatók.
Akik szeretnének előadóinkkal személyesen találkozni és jó társaságra vágynak, azokat továbbra is sok szeretettel várjuk a Két Hollós Könyvesboltban.

Ezt most kérlek, figyelmesen olvasd el!

Felhívjuk figyelmedet, hogy amennyiben a jövőben is szeretnél Hírlevelet kapni, akkor új honlapunk (www.kethollos.huHírlevél menüpontjában e-mail címed megadásával erősítsd ezt meg. A műveletre új rendszerünkben az e-mail címek valódiságának ellenőrzése miatt van szükség. Ezért kérjük, érvényes, rendszeresen használt e-mail címet adj meg. A hibásan megadott, érvénytelenné váló illetve inaktív postafiókokra mutató e-mail címeket a rendszer automatikusan törli.

A hírlevél feliratkozás abban az esetben is szükséges, amennyiben régi honlapunkon valamikor feliratkoztál, vagy új honlapunkon regisztráltál.

Segítő együttműködésedet és megértésedet köszönjük!

Kirándulás

Kirándulás

Fényhozók - Templomtúra Erdélyben

Erdélyi fal- és mennyezetképek az Igazság Napjának megvilágitásában

2018. március 28. - április 1.

Útvonal

1. nap: Budapest - Szilágylompért - (amennyiben időnk engedi Magyarvista - Dicsőszentmárton) - Székelyudvarhely

2. nap: Székelyudvarhely - Farcád - Felsőboldogfalva - Bögöz - Derzs - Székelyudvarhely

3. nap: Székelyudvarhely - Ége - Székelydálya - Homoródoklánd - Homoródkarácsonyfalva - Székelyudvarhely

4. nap: Székelyudvarhely - Gelence - Szacsva - Sepsikilyén - Székelyudvarhely

5. nap: Székelyudvarhely - Bánfihunyad - (ha időnk engedi Kalotadámos - Nádasdaróc - Gyerőmonostor) - Budapest

Freskók és kazetták között járva ősvallási kérdésekről beszélgetve töltjük el ezt az 5 napot.

Kirándulás

A túrát Pap Gábor művészettörténész vezeti

Utazás: Busszal

Szállás: 3 csillagos szállodákban, félpanziós ellátással (reggeli, vacsora)

Jelentkezés és további információ:
Két Hollós könyvesbolt (Bp.,1081 Kenyérmező u. 3/a, telefon: 06 (1) 630 - 9043)

Új honlapunk folyamatosan frissül és bővül, kérjük kövessétek nyomon a változásokat!

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Telefon: +36 (1) 630 - 9043

www.kethollos.hu


LAST_UPDATED2