Olvasókönyvünket az utolsó egységgel: a kulturális összeállítással zárjuk. Elsőként a népi kultúra egy részletét: a faluban fellelhető népszokás anyagot adjuk közre. A népszokás sokrétű jelenség. Társadalmi- gazdasági és esztétikai mozzanatokból tevődik össze, és ezek az összetevők együtt az életforma keretét alkotják, amelyben a falu hagyományos kultúrája megvalósul. Hihetetlen az ereje . A közigazgatási szervek ugyanis minden időben "rossz szokásnak" nyilvánították azokat, amelyek alkalmából nagyobb embercsoportok gyűltek össze, s így alkalmat adtak a rendbontásra. Rossz szokásnak nevezték például a fonót, a pünkösdi királyválasztást, a népes lakodalmakat, és így tovább. A közösség belső törvénye azonban erősebbnek bizonyult és így szertartásos ünnepeit továbbra is megtartotta, legfeljebb a kor divatjához igazította.

A népszokások bemutatása után a váli eredetű magas kultúráé a szó. Megemlékezünk röviden Vajda Jánosról, a Petőfi és Arany utáni líra legnagyobb alakjáról, az örökké égő, kielégítetlen szerelem keserű hangú költőjéről, a modern magyar líra egyik előfutáráról, Ady szellemi elődjéről.

Nemcsak költőt, írót is adott Vál a magyar irodalomnak: a Kossuth-díjas Dobozy Imrét. 1917-ben született Válban. Íróként főleg az 1945 utáni paraszti élet átalakulásával foglalkozott. Jelesebb idevonatkozó művei: Új vetés nő a Kunságon, Túrkeve, Tavaszi szél, Felhő és napsütés. Dolgozott sportújságíróként, egy időben az Írószövetség főtitkári tisztét is betöltötte. A tizedes meg a többiek c. filmje az ország lakosságát igencsak elszórakoztatta. Sinkovits Imre alakította benne a főszerepet.

Kokas Ignácnak, Vál első díszpolgárának, a modern magyar festészet kiemelkedő egyéniségének vallomásai zárják a kötetet. 1996-ban, a 70. születésnapjára kiadott reprezentatív albumból válogattuk a szöveget, főleg azokat a megnyilatkozásait, amelyek a szülőföld iránti hűséget dokumentálják.

Európa népei, így a magyarok közösségi viselkedésmódját is évszázadok óta már írott törvények szabályozzák. A népszokások a paraszti és a vidéki élet olyan területein maradtak meg, amelyek egyrészt a közösség számára életbevágóan fontosak voltak, másrészt elhanyagolt voltuk miatt sem az egyház, sem az állam nem fordított rájuk figyelmet. Pedig a közösség tagjainak egymáshoz való viszonyát, a család rendjét, a kisközösség erkölcsét, illemét, a lakóhelyen belüli elrendezést mindig a szokások szabták meg. Ez a szokásanyag a kultúra hagyományozódásnak spontán formája, keret, amelyben a nép hétköznapjai és ünnepei lejátszódnak. Egyben közösségi magatartás, és cselekvésmód, olyan viselkedési mód, amelynek a falu tagjai alávetik magukat, mert megfelel élő kulturális hagyományainak. A megszokás egyszerre illemtan, erkölcsi kódex, íratlan törvény, művészet, költészet, színjátszás, mítosz és olykor mágia. Formája évszázadokig lehet maradandó, míg tartalma kimondatlanul is a kor igényeinek megfelelően változik.

Népszokások az évszakok változásaihoz, a napfordulókhoz, a mezőgazdasági munka egyes fázisaihoz, állami- és egyházi ünnepekhez egyaránt kötődnek. Akárcsak az év jelentősebb fordulóihoz, ugyanúgy az emberi élet főbb állomásaihoz is (születés, lakodalom, halál) szertartásos szokások fűződnek.

Az említett sorrendben tesszük közzé Vál élő, vagy már csak az emlékezet által megőrzött szokásanyagának feltehetően legmaradandóbb rétegét.

A szokások ismertetését a téli ünnepkörrel kezdjük. Ez a ciklus magában foglal vallási ünnepeket is. Jellege mégis az évkezdést, az újat, az új esztendőt, a reménységet fejezi ki, így nagyobbára jósló és serkentő szokásokat tartalmaz. Krisztus születésének ünnepe hosszas naptárreformok során került december 25-re. Lehetetlen benne észre nem venni a téli napfordulót, amelytől kezdve a napok hosszabbodnak, ezzel is jelezve az új esztendő közeledtét.

Karácsonyt, miként ismeretes, 4 hetes várakozás előzi meg, ez az időszak az Advent. Válon 60 napos böjt vezeti be és jelzi a szeretet ünnepének közeledtét. 8 héten át szerdán és pénteken kötelező érvényű volt a hústilalom megtartása. A ma élő generációk nagyszülei még szigorúan teljesítették. De más szokások is kötődnek az adventi időszakhoz.

Régebben, a két háború közötti időszakban a betlehemezés még általános szokás lehetett. December 15-én kezdődött. Az iskolában dalokat, színdarabokat tanítottak be a tanárok a diákoknak, és az előadásokat fillérekért lehetett látogatni. A karácsonyi ünnepkörhöz tartozó produkciók bevételét odaadták a szegényeknek, vagy magányos öregeknek vittek ajándékot a gyerekek (pl. tésztát, tojást, stb., általában élelmet). Volt olyan karácsony is, hogy ebédet vittek az időseknek: házszám szerint elosztották, hogy ki kinek főz. "Akkor még nagyobb volt az öntevékenység és az összetartás, és jobban tisztelték az öregeket" - állapította meg egy idősebb adatközlő.

1945 után Advent utolsó hetében, karácsony előtt kb. 1 héttel betlehemeztek Válon a gyerekek. Jászolt készítettek papoktól kapott szentképek segítségével, és jártak vele házról-házra: ahol énekeltek, imádkoztak. A háziak némi pénzzel honorálták a gyermekek betlehemezését. Emlékezet szerint 5 éve nem volt a faluban betlehemi játék.

Luca napján (dec. 13.) kezdődött a "boszorkányozás". Aki megcsinálta a Luca székét, elvitte a templomba és ráállt a december 24-i éjféli mise után, megláthatta, ki a faluban a boszorkány.

December 24-e Válon a "karácsony böjtje". Az éjféli mise előtt nem volt szabad húst fogyasztani. Ebédre fokhagyma leves járta, (közismert a fokhagyma tisztító és bajelhárító képessége). Vacsorára húslevest tálalt a háziasszony, ha előzőleg vágtak hízót. Leves után füstölt szalonna, kolbász volt a szokásos második fogás. Ahol nem futotta ünnep előtti disznóvágásra, ott baromfiból készült ételeket fogyasztott a család. Szokás volt továbbá az is, vagy fél évszázaddal ezelőtt, hogy kosárba szénát, szalmát, néhány helyen almát és kukoricát, sőt ocsút is tettek, ezeket bevitték a házba. Némelyik családban szokás szerint jászolt is készített egy idősebb családtag. Így a szénának és a kosárban lévő növényeknek megvolt a maguk funkciója is, mert a jászolt kibélelték szalmával, a juhoknak megvolt a széna, stb. Később a kosárba gyűjtött növényeket kivitték a házból, és megetették az állatokkal. Arra azonban nagyon kellett vigyázni, hogy a ló meg a tehén meg ne egye az almát, mert félő, hogy esetleg megfullad. Az ocsút a baromfiak kapták meg. (Ez a szokás még szinte ma is általános az országban. Termékenység, varázslás a funkciója.)

A mai hatvanas-hetvenes nemzedék tagjai, amikor még gyermekek voltak, már kaptak a szüleiktől karácsonyfát. Dísznek ezüstporral bekent dió, mogyoró járta, amelynek közepébe gyufaszálat erősítettek, és arra cérnát kötve akasztották fel a fára. Szegényebb családoknál, ahol nem futotta szaloncukorra, házilag is elkészítették kakaós cukorból. A következőképpen: Lisztté darálták, majd megolvasztották a cukrot és hozzákeverték a kakaót. Süteményvágó deszkán zsíros késsel szétvagdosták, és fehér selyempapírba, néha sztaniolba göngyölték a kis kockákat. A papír szélét ollóval bevagdosták, hogy hasonlítson a valódi szaloncukorhoz.

Szintén a karácsony esti szokáshoz tartozott még a pásztor emberek köszöntője. Bojtárjukkal, feleségükkel indultak útnak az Alszeg és a Felszeg végéről. A kanász tülökkel, a gulyás, váli néven: tehenes trombitával tudatta megjelenését, amelyet kiegészített a bojtárok ostordurrogtatása. Ezzel a zajjal jelezték az ünnep beköszöntét. megálltak a kapuk előtt, ott lesték: nyílik-e már az ajtó. Mert az ünnepköszöntésért kalács, sonka, kolbász, pálinka járta. Ezt a kedves szokást az ötvenes évek közepén tartották meg utoljára. Sajátos módon került ez a szokás Válban szilveszter helyett a szentesti szokások közé. Hiszen mind az akkor fogyasztott fokhagyma levesnek, mind a tülöknek és az ostorpattogtatás zajának bajelhárító szerepe volt.

Karácsony első napján, december 25-én délelőtt az egész család templomba ment. Az ünnepi ebéd húslevesből, rántott húsból, burgonya, esetleg burizs köretből állt. A háború után lett általánossá a töltött káposzta és a sült hús. Süteménynek bejgli, vagy vizes piskóta volt szokásos ott, ahol tojás elegendő mennyiségben állt a család rendelkezésére. Újabban már a torta kezd általánossá válni. Ha a családban él István nevű rokon, délután meglátogatják, és névadó ünnepén "Isten éltesse" szavakkal köszöntik. A János nap "már simább volt". Az István nap volt az igazi, I. István szentet (nem a királyt) a pogányok megkövezték.

Szilveszter vidám, összfalusi ünnep. A kultúrházban a fiatalság bállal búcsúztatja az óesztendőt és köszönti az újat. Vidámak a váliak, hogy az új esztendő is örömteli legyen. Éjfélkor a bálozók köszöntik egymást. Majd elindulnak körbe a faluba, hogy az otthon maradottak se maradjanak jókívánság nélkül. Látogatáskor illik a betérőket megkínálni. Adatközlőnket, aki egy új esztendő köszöntése alkalmával még fiatal legény volt, egyik nagybátyja megkínálta pálinkával. Egy kicsit "becsiccsentett" tőle. Ezért az édesapja otthon "megperválta", azaz megdorgálta.

Az újév napjának délelőttje misével, délutánja családi látogatással telt el. Általában a nagyapánál gyűlt össze a család az új esztendő első napján. "Szegények voltunk, de boldogabbak" - emlékezik vissza egy idősebb férfi.

A február 24-i (Mátyás napi) tojásból roncs jószág kel ki. A dédmamák megjelölték a Mátyás napi tojásokat, és azokat nem rakták kotló alá.

A farsangi ünnepkör népszokásairól egyházi és világi hatóságok egy véleményen voltak: rendbontással, lármázással, zavargással járnak, tehát a "rossz, tiltandó szokások" közé tartoznak. Mind e tiltások ellenére a farsang Válon is igazi, a falu egész lakosságát felölelő, húshagyó keddi, fergeteges mulatság volt hosszú évszázadokon át. A fiatalok felötöztek bohócnak, vagy két lány fiúnak, vagy két fiú lánynak, és szórakoztatták az utcákra kimerészkedett népet. Mások szerint "a fiatalok bolondos ruhákat vettek fel, s az egyik rondább volt, mint a másik". (Dehát egy kicsit ez is volt a célja.) Korommal, festékkel kikenték magukat, nehogy felismerjék egymást. Egyik-másik maskara púpot csinált szalmazsákból, azt ütögették, mintha bántanák a másikat. "Szalmabábuk voltunk" - állapította meg az adatközlő. Bolondoztak az egész faluban a maskarák, lányokat, gyerekeket, felnőtteket egyaránt bekormoztak. És ebből soha semmiféle harag nem származott, inkább örömnapként élték meg az emberek. Egy-egy bolondozó csoport 20-30 főből állt, és minden utcát körbejárt. Tagjai bementek a házakba is. Ha egy-egy véletlenül kimaradt, ott a lakók megsértődtek. Ez volt a farsang búcsúztató. Délelőtt ment végbe a bohóckodás, délben megmosakodtak a maskarák, este bálban mulatott a falu népe. Még éjszakára is maradt program. Mókás kedvű legények azért, hogy a lányok kikosarazták, vagy nem mentek el velük táncolni, kicserélték a kerítés kiskapuját, azaz elvitték 4-5 házzal arrébb. Majd annak a háznak a kiskapuját hozták a "lánybosszulás" végett a megtréfált ház kerítéséhez. De előfordult olyan eset is, hogy lovas kocsit vittek fel a zsúptetőre. A földön szétszerelték, az első és hátsó tengelyt, a négy kereket felhúzták a tetőre, és ott újra összeszerelték. Aztán főhetett a házigazda feje: miként kerüljön a kocsija újra a színbe. Olykor, hogy a lépéseket ne lehessen hallani, és a bosszantás még vaskosabb legyen, szétszórták az udvaron talált szalmát is.

Húshagyó kedd után jön hamvazószerda, és utána a "torkos csütörtök", amikor ismét szabad volt húst fogyasztani. A szigorú hústilalom ugyanis megint csak szerda-péntekre vonatkozott a 40 napos böjtben is.

A tavaszi népszokások a húsvéti ünnepkör köré tömörülnek. Válon is, az ország más tájaihoz hasonlóan a tavasz a megtisztulás, a tisztaság, a gazdasági év sikerében való reménység (feltámadás) gondolatai köré fonódnak. Újfent átfedést észlelhetünk a régi, többezer éves varázsló eljárások és a keresztény egyházak ünnepei között. A régi varázsló szertartások új, keresztény értelmet nyertek Krisztus halálával és feltámadásával.

Márk evangélista napján (ápr. 25-én) misét szokásos Válon tartani. Utána a hívek kimennek a határba, és a pap megszenteli a búzavetést. A szentelés után az emberek visszamennek a templomba, de ott már csak egy imát, vagy egy Te Deumot mondanak.

A megtisztulás, a tisztaság követelménye (a Bárány vére, amely lemossa az emberek bűnét) meglátszik már a külsőségeken is. A legtöbb család úgy készült húsvétra, hogy kimeszelte a házát. Ha nagyon korán volt húsvét, úgy a házmeszelés ünnep utánra maradt, de a szoba földes padlóját sárga földdel akkor is tisztára kenték. Főként a gyerekek, de a felnőttek is új ruhát kaptak a feltámadási körmenetre, a reformátusok a húsvéti istentiszteletre. Az egyik adatközlőnek ma is emlékezetes egy gyerekkori húsvétja. Bársony öltönyt kapott, és hozzá új cipőt is. Figyelmét azonban felkeltette egy fán lévő szarkafészek, és felmászott érte. Az új ruháját elszakította, amiért az édesapja "megvarrta" orgonavesszővel.

Virágvasárnapi barkaszentelés Válon is szokás volt.

Tovább haladva a hét napjain, a középkori misztériumjátékok egyes elemei fedezhetők fel a nagypénteki és nagyszombati szokásanyagban. Közismert, hogy nagycsütörtökön a harangok Rómába mennek, és onnan csak feltámadásra térnek haza. Nagypénteken a mise alkalmával szokásos a keresztcsókolás és a passió éneklés, valamint mise után az áldozás is. A hústilalom miatt általában leves és hal járja ebédre. Három évvel ezelőtt felújították a régi szent sír őrzés szokását, a régi misztérium játékot. A negyvenes években farost lemezre festett valaki egy képet, Jézust, mintha sírban feküdne. Ezt a képet nagypénteken az egyik mellékoltárnál felállítják, és ott van egészen feltámadásig. Rengeteg cserepes virág övezi a képet. Nagypéntek reggeltől az esti miséig díszőrséget adnak a tűzoltók. Az őrség 3 főből áll: egy felvezetőből és két alabárdosból. Óránként váltják egymást. Az őrség tagjai sötétkék díszegyenruhában vannak, a felvezetőnek balta, az őröknek alabárd van a kezében (a római légionáriusok adták nyilván a mintát). A szerszámokat műanyag lemezből készítették, nyelüket mahagóni színűre festették. Nagyszombaton nincs nyitva a templom, és nincs díszőrség sem. Nagyszombat délután van a feltámadás ünnepe. Este 5-6 óra körül kezdődik a mise és utána a körmenet. A körmenetet a díszőrség tagjai vezetik. Az egyik évben a templomtól felfelé, a másik évben a templomtól lefelé indulnak el. A két háború közötti időszakban a körmeneten "az egész falu ott volt". Nagyon szép volt látványnak is, mert a házakat gyertyával kivilágították. A körmenet alatt jönnek vissza a harangok Rómából. Amikor délután újra megszólalnak, akkor az otthon lévő családtagok kiszaladnak a kertbe, megrázzák a gyümölcsfákat, hogy biztosítsák a jó termést.

Húsvét vasárnap reggel a pap megáldja a faszénből készült parazsat. Azon szokták meggyújtani a nagy, vastag gyertyát, amelyet az oltár mellé tesznek, és ott is hagyják egészen pünkösdig. Az emberek kalácsot, sonkát, tojást, kolbászt visznek a templomba, és mise előtt megszenteltetik. Húsvét vasárnapján reggel ez szolgálja a reggeli étkezést. Ez az ételszentelési aktus tavaly még megvolt a faluban. A húsvéti mise hosszú mise szokott lenni. A húsvét hétfőn szokásos locsolás még ma sem ment ki a divatból. A lányok általában piros tojással honorálják a legények figyelmességét.

Úrnapján a templomkertben fából készült sátrat állítottak, és 4 részre osztották, négy sátorra. A sátorral szemben fekvő térre virágot szórtak. Áldást adtak a 4 résznek, a 4 égtájnak Krisztus testének a tiszteletére. Imákat mondtak a jelenlévők és körmentet is tartottak. A falu látványosabb ünnepei közé tartozott. A Horthy-korban a két párhuzamos utcát a országútig teleszórták virágszirmokkal. Ez a díszítési kedv olykor már hajnali 3 órakor kezdődött, minden utcából 4-5 személy vett benne részt, így összesen mintegy 20-25 személy. 1945 után már csak a templom körül volt szokásos sziromszórás. Babonás hiedelem is fűződik az úrnapi körmenethez: ha menet kocsival vagy járművel találkozik, természeti csapás éri a falut, haláleset, vagy rossz lesz az időjárás. Ezt megelőzendő az emberek sokszor elállták az úttestet, nem engedték be a forgalmat a faluba.

A nyári népszokások egyik legfőbb aktusa Péter-Pál napjához, az aratás kezdetéhez kötődik. Ilyenkor reggel misével kezdődött a nap. A templomban jelen volt egy fiatal pár is. A lány sarlót és gereblyét, a fiú gajmós kaszát tartott a kezében. (A gajmó a kasza rövid és hosszú kampója közé feszített húr, amely sorba rakja a lekaszált búzát.) A pap megáldotta a szerszámokat, meghintette szentelt vízzel. Az aratás ezekkel a szerszámokkal kezdődött.

Az aratás befejezésekor szervezték régebben az aratóbálokat. Mindenféle kalászosnak a szálából koszorút fontak. Ezt koszorút a bálterem közepére felakasztották, és nemzeti színű szalagot lógattak le róla. A koszorú közepére üveget kötöttek. Ezt a koszorút úgy emlegetik még ma is a faluban, mint az aratóbál szimbólumát.

Augusztus 15-én van Nagyboldogasszony és a váli búcsú napja. A búcsút hosszú előkészületek előzik meg. Ilyenkor kötelező érvénnyel mindenki kimeszeli, kitakarítja a házát. Ez a szokás még ma is élő, főleg a nagytakarítás. A búcsú elsősorban családi ünnep. Ilyenkor a családtagok és a rokonok mind összegyűlnek, általában a család rangidős tagjának a házában. Természetesen közösségi alkalmak is színezik a búcsút: délelőtt a mise és délután a búcsú bent a faluban. A két háború közötti időben sátrakat vertek fel az árusok, "siflit", azaz mézeskalácsot, törökmézet, krumplicukrot, promencli cukrot árultak bennük. A gyerekek márcot ihattak, nem többet 2 decinél. A gyerekek és fiatalok szórakozását körhinta tette változatosabbá.

Az augusztus 20-i ünnepségek, az új kenyér napjának emelkedettségét a délelőtti mise és a kis körmenet biztosította. Ez utóbbin vitték az oltári szentséget is.

Az őszi ünnepkörre Válon már nem sok ünnep maradt. Több néprajzos már az aratást is az őszi ünnepekhez sorolja, és ez annyiban igaz, hogy a gazdasági élet ünnepei közé tartozik, betakarítás, csakúgy mint a szüreti mulatság. Válon kiváló borok teremnek, így a szüreti mulatságok ugyancsak elevenen élnek napjainkban is. Általában a fiatalok készítenek koszorút szőlővesszőből és zöld levelekből, s ha lehet, szőlővel együtt hozzák be a faluba, a bál színhelyére. A koszorú közepébe bort kötöttek. Házasulandók, ha voltak, megválasztották őket csőszöknek és bíráknak. Aki a koszorúból szőlőt lopott, és a csőszök rajtakapták, elvitték az illetőt a bírópárhoz. A bírák 1-2 pengő büntetést szabtak ki a szőlőtolvajokra. A csőszök és a bírák általában megesküdtek. Maga az adatközlő is októberben esküdött, egykori csőszlegény.

November 1-én van Mindenszentek napja. Ilyenkor rendbeteszik a sírokat, gyertyát gyújtanak a temetőben. A halottakért szóló misét a temetőben az Ürményi kápolnában tartják, főleg olyankor, amikor jó az idő. Mise után a pap megáldja a sírokat. Volt olyan pap is a faluban, aki végigjárta az összes sírt, és egyenként mind megáldotta. Akad olyan ház is, ahol a lakásban is égetnek gyertyát, minden halott emlékére egyet.

Halottak napja után újra a téli napforduló a következő ünnepkör, amikor új reményekkel, új örömökkel, új bánatokkal folytatódik, ill. kezdődik az új ciklus.

Miként az év jelentősebb fordulóihoz, úgy az emberi élet állomásaihoz is fűződnek szertartásos szokások. Voltak néprajzosok, akik "életszínjátéknak" nevezték a vidéki élet fontos eseményeinek szertartásszerű rendjét. A népszokások előre kialakított szerepeket bocsájtanak a közösség rendelkezésére, amelyek nemcsak megkönnyítik az élet nehéz átmeneteit, hanem kötelességet is jelentenek az adott szerepek eljátszásához.

A születéshez, lakodalomhoz, halálhoz kötődő szokások lényegében befogadó és elbocsájtó rítusok, amelyeknek tartalma a gyorsan változó élettel együtt szintén rövid időn belül módosul, változik.

A gyerek születését várakozás, jóslás előzi meg. Néhánya még ma is ismert. Úgy tartják, ha a terhes asszonynak hegyes a hasa, fia lesz. De igaz az is, hogy rögtön hozzáteszik: a megállapítás nem minden esetben vált be. Szegény családok asszonyai nem jártak orvoshoz, általában még a szülés előtt való nap is dolgoztak. Volt olyan nézet is, ha a várandós asszony rábámul valamire, az meglátszik a gyereken. Egyik idős adatközlő említette: terhes korában kicsapott a láng a kályhából a füle fölé. Ő hirtelen odakapott, és ez meglátszott a gyerekén is. Az eset persze régen történt, a húszas években. Ugyancsak a század elején mondták: nem szabad semmire rácsodálkozni, mert az is meglátszik a csecsemőn. A megkívánt ételt általában megfőzik a terhes asszonynak, mert ellenkező esetben rosszul lesz. "Ez csak a torkosság" - állapította meg a szegény sorból származó asszony. Azt viszont mostanáig is mondják, ha nem kapja meg a kívánt ételt "elveszti a Péterkéjét".

A faluban két bábaasszony működött. Szülés előtt egy héttel reggelenként elmentek a várandós asszonyokhoz és megfürösztötték. Főleg az olyan asszonyokat, akiknek sem édesanyja, sem anyósa nem volt. A községházán és a papnál ők jelentették be a "körösztelőt": ők mondták el, mikor szeretné tartani a család. Ha burokban született a gyerek, a burokra vigyáztak. Okát ma már nem tudják. A csecsemő fürdővízének a hőfokát Válban az asszonyok a könyökükkel "mérték meg". Ha annak jó volt a vízhőfoka, akkor megfelelt a gyerek számára is. Az asszonyok ma is úgy tartják, ha a csecsemő megfogja az anyja ujját, akkor nemsokára feláll.

Napjainkig megmaradt az asszony szülés utáni látogatásnak szokása. A gyerekágyas asszonynak ebédet volt szokás vinni: tyúklevest, esetleg becsinált levest, tyúkot sütve vagy töltve, és végül süteményt. Manapság is szokásos a látogatás, akkor, amikor az anya a kórházból hazamegy. De mostanság inkább a csecsemőnek visznek ajándékot: rugdalózót, bébi holmit, az anyának ételt, italt, stb. A tyúkajándék szokása sem ment ki még egészen a divatból, de nyersen, felpucolva illő odaadni. Ami az italt illeti: régebben bor volt a szokásos, ma inkább a sör járja.

A keresztszülőket a szülők a rokonságból vagy a baráti körből választják ki. A katolikusoknál egy keresztanya volt szokásos, és akkor a férj automatikusan lett a gyermek keresztapja. (A bérmálásnál a fiúknál bérmakeresztapát, a lányoknál bérmakeresztanyát választanak, de ők nem azonosak a keresztszülőkkel.) A reformátusoknál több keresztapa és keresztanya járta, olykor hat-nyolc is. (Ez a szokás egyébként a Dunántúlon református tájegységeken, pl. az Őrségben általános.) A protestáns példa Válban átterjedőben van a katolikusságra is: legújabban már katolikus keresztelőn is volt több keresztszülő. Elsősorban az olyan keresztelőkön, amelyeken a csecsemő vegyes, tehát katolikus-református házasságból származik. A komaság a faluban, mint minden, kölcsönös jellegű volt, "vissza kellett adni" - említették. A keresztszülők a kislánynak arany fülbevalót szoktak keresztelési ajándékul venni. A kisfiúk nem kapnak semmit, esetleg pénzt adnak a keresztszülők az anyának. A keresztelési szertartásra a templomba a keresztszülők, a szülők, olykor a nagyszülők mennek el.

Ami a névadást illeti, a faluban kétféle szokás honosodott meg. Amelyik napon született a gyermek, azt a nevet kapja, így mindjárt megvan a védőszentje is. A másik megoldás az, ha a szülők nevét örökli az újszülött. Akár így, akár úgy történik a névválasztás, a katolikusoknál évszázadokig visszakövethetők az "általános" (tehát hagyományos) nevek. Ezért is terjedtek el a gúnynevek, hogy meg tudják egymástól különböztetni az azonos nevűeket.

Nincs a falusi életnek egyetlen ága, amely olyan gyökeres változáson ment volna át, mint éppen az újszülöttel kapcsolatos szokások. Az újszülöttet életének első pillanatától kezdve rituális cselekményekkel vették körül. Ezek részben népi tapasztalatból származó egészségügyi eljárások voltak, másrészt társadalmi szokások, amelyekkel az újszülöttet befogadták a családba, végül mágikus eljárásokkal a természetfölöttiek ártalmával szemben védték a csecsemőt. Mindezek a szokások a mai középgenerációnak már az emlékezetébe se kerültek be. Részben nem hisznek a régi babonákban, a színvonalas egészségügyi ellátás következtében az asszonyok nem otthon szülnek, és csecsemőhalandóság szerencsére a minimálisra csökkent.

Az emberi élet második nagy fordulója a házasság. A lakodalom részben elbocsájtó, részben befogadó aktus. A lányt a szülőknek útjára kell engedni, míg a fiús háznak be kell fogadni az új családtagot. (Sok faluban a meny befogadása hetekig tartó esemény, és általában a temetőben zárul, ahol az "ősöknek is bemutatják az új asszonyt.")

Az esküvőt azonban ismerkedési alkalmak előzik meg. Ilyenek voltak a májusi, októberi litániák, mert ebben a két hónapban minden nap tartott a pap áhítatot. Találkahelynek számított a tejcsarnok is, mert általában fiatalok vitték oda a tejet. A tejcsarnokból pedig haza is lehetett kísérni a lányt. Katolikus és református ifjúsági szervezetekben szintén ismerkedhettek, és kerülhettek közel egymáshoz fiatalok. Színdarabokat tanultak be, adtak elő, és ez sokféle szerep valódi és megjátszott átélésre nyújtott módot. A két háború között rengeteg bált szerveztek Válban: szilveszterkor, farsangkor, húsvétkor, pünkösdkor, búcsúkor (aug. 15-e hetében), a bevonuló regruták őszi bálját, szüreti bált, karácsonyi bált. "Első legényeknek" hívták a báltartókat és a bálrendezőket. Voltak vagy öten- tízen. Ők felügyeltek a rendre. A báli bevételeket általában megitták. (Most minden héten diszkóban ismerkednek a fiatalok.) A búcsúi bált ma is látogatja a falu népe, a tűzoltó egyesület a szervezője. Ma még szokásosak a tea-estek, amelyeket az iskola, az óvoda és a szülői munkaközösség szervez meg. Az ötvenes években vasárnap esténként lányos házaknál batyubálok voltak szokásosak. Ezeken is sokat táncoltak a fiatalok "citora" és harmonika szóra, egészen éjfélig.

Kedd, csütörtök, szombat, vasárnap volt a lányokhoz járás napja. A lányos házaknál történt látogatások alkalmával különös esetek is előfordultak. Például a következő: megkínálták az udvarlót borral, de az elhárította a kínálást, mondván: az ő poharába ne töltsenek. Mire a házigazda letorkollta a következő szavakkal: "Neked itt még nincs poharad". Régen az esküvők péntek kivételével (böjt!) minden nap lehettek. A harmincas évekig nem volt divat a fehér menyasszonyruha, a 60 éves adatközlő édesanyjának például barna volt a menyasszonyi ruhája. Válban arra törekedtek, hogy falubeli fiatalok házasodjanak össze. Közismert a mondás: "Inkább egy falubelit hét bűnnel, mint egy vidékit egy bűnnel".

Az udvarlás időszakában régebben, az ötvenes évek előtt, szerenádokat illett adni a lánynak. Cigányok húzták éjfélkor a nótákat a választott lány ablak alatt. Ha nem gyújtott gyufát, akkor a szerenádozók elvitték a kerítésajtót, és ledobálták az ablakpárkányról a virágcserepeket.

Májusfa állítás szintén az udvarló feladatai közé tartozik. Boros üveget, újabban sörös üveget kötnek rá, meg szalagokat. Félidőben egy koszorúval illik megújítani. Egy hónap után kiveszik a földből, és a helyén batyubál típusú bált tartanak a fiatalok.

A lánynak 17-21 éves koruk között illik férjhez menni. A 22 éves lány "már súrolja az öreglány határt". A fiúk általában 2-3 évvel idősebbek a lányoknál. Manapság a tanulás is befolyásolja a lányok férjhez menési korát. Ha továbbtanulnak, később házasodnak. Régen, háború előtt nagyobb volt a korkülönbség a házasok között. Amúgy a faluban nincs sok agglegény, és nem nagy a válások száma sem.

Ha valaki nehezen talált magának párt, volt rá eset, hogy közvetítőhöz fordultak a szülei. A kommendálásért, ha sikeres volt, egy malac vagy egy zsák búza járta.

Ha a fiatalok megtalálták egymást és elhatározták, hogy egybekelnek, történt régebben is, ma is a jegyváltás. Elmennek az ékszerészhez és megveszik a gyűrűket. Régebben kézfogó volt a neve, ma eljegyzés. Eljegyzésre a vendégeknek ma már komoly ajándékot illik vinni: étkészletet, italos készletet, pénzt, stb.

A háború előtt a fiataloknak a községházán és a templomban is jelentkezni kellett, "beiratkozni" a házasulandók közé. A pap háromszor hirdette a jegyeseket. Előfordult természetesen "ispindációs", azaz diszpenzációs esküvő is. Ilyen esetben a pap 3 nap alatt megeskette a fiatalokat, de ilyenkor a lakodalom elmaradt. Ritkán fordult elő, főként olyan esetekben, ha a szülők ellenezték a fiatalok házasodási hajlamát.

A negyvenes években 2 héttel az esküvő előtt szalagos "vőfények" (vőfélyek) hívogatták a vendégeket. Párosával jártak: egy a vőlegény, egy a menyasszony részéről. A lakodalom előtt még egyszer végigjárták a meghívottak körét. Az újabb időkben már postai meghívókkal kéretik a vendégeket. Régen, szegény helyen, ha férjhez ment a lány, kapott a szüleitől egy üszőt, egy malacot vagy egy tehenet. Ezt nevezték móringnak. A szegényes hozományból származik a váli mondás, ha valaki kevesellte a napszámot: "Móringért nem dolgozok".

Az esküvői menet régebben a vőlegényes háztól indult a menyasszonyos házhoz. Esküvő idején, ha "vidékről", azaz más faluból jött a vőlegény, fiatalok régebben nemzeti színű szalaggal elkötötték az utat. A vőlegénynek annyit kellett fizetni, amennyit a fiatalok kértek. Csak így tudott továbbhaladni. Ez a pénz a fiataloké maradt. Ha meghívták a fiatalokat a vacsorára, beledobták a menyasszonytánc pénzbe, ha nem hívták meg őket, elitták a kocsmában. A menyasszonyos háznál hússal, süteménnyel, itallal kínálták a vendégeket. Ha jóllakott a vendégsereg, az első vőfély elmondta a kikérőt. Utána felsorakozott a menet. Elöl ment a menyasszony a vőféllyel, majd a vőlegény az első nyoszolyóval. A községházához, a templomba is ilyen sorrendbe mentek. Érdekessége a váli esküvőknek, hogy esküvői menet ma is gyalogmenet, amelyre az országban alig akad példa.

Esküvő előtti nap viszik el a vendégek a tyúkokat a lakodalmas házhoz. Sokszor előfordult, hogy élőt. Esküvő napján viszik a tortákat, minden meghívott család egyet-egyet. Az aprósüteményt a lakodalmas házban sütik, már az esküvő előtt egy héttel megkezdik a munkát. A délutáni menü a következőkből áll: disznósajt, hurka, kolbász, pörkölt tarhonyával, fasírozott, rántott hús, üdítő, szeszes ital.

A vacsora általában este 8-10-ig tart. A régi szokás az volt, hogy két helyen tartották a lakodalmat: a vőlegény vendégei a fiús háznál, a menyasszony vendégei a lányos háznál étkeztek. A sátor állítás egyik-másik helyen most is szokás, főleg ott, ahol nem szeretik a lakást megbontani. 1945 előtt kisebb létszámú lakodalmak voltak, a násznép befért a 2 szobás házba. Ma már 200 vendéget vagy ennél többet hívnak. Sőt, ma már "kalkulálnak is a lemorzsolódással".

Akárhány helyen folyik a lakodalom, a menü nem sok különbséggel, ugyanaz. Az egyes fogásokat a negyvenes években még a szalagos vőfély vagy jól verselő ember mintegy "bekonferálta". Első fogás a tyúkhúsleves. Már itt kezdődik a móka. A leveses tálba, amelyik a fiatal pár elé kerül, merőkanál helyett szűrőkanalat tesznek. Vagy úgy tréfálják meg őket, hogy kettejüknek csak egy evőkanalat terítenek. Leves után jön a főtt kakas, rizzsel és valamilyen mártással. A kakashoz szokásos ajánló versike: "Behoztam a kakast egész tarajával, apróra főtt, forró rizskásával." Majd a következőképpen folytatják:" Hogy veszekedés ne legyen, elmondom, hogy melyik része kinek jusson." (Ilyenkor akár vaskos tréfákat is megenged magának a verselő.) Jól verselő emberek leírták az egyes fogásokat ajánló verseket, és a vőfélykönyv sokáig járt lakodalomról-lakodalomra. Főt hús után szokásos a sült hús, rántott hús, pörkölt. Egyes helyeken már ilyenkor is tálalnak fasírozottat, de azt inkább éjfélkor szokás feltenni az asztalra. Tarhonya, burgonya az általános köret és savanyúság. Italnak, mivel Vál boros vidék, gyakoribb a bor. Mostanság lett szokás a sör és az üdítők, konyak és pálinka. 45 előtt a tömény nem volt elterjedt ital. Utóételnek sütemény és torta járja. Minden meghívott család visz egy-egy tortát, így van olyan lakodalom, amelyre 50-100 tortát is összehordanak a vendégek.

A fiatal párral folyó tréfálkozás vacsora alatt tovább folytatódik. Sokszor ellopják a menyasszony cipőjét: valaki váratlanul lekapja a lábáról. Az ellopott cipőért fizetni kell, különben nem mehet táncolni. Régebben kisebb összegeket fizettek érte a násznagyok, ma már ezrek járnak érte.

Vacsora és menyasszonytánc közötti időben meghagynak "egy részt az asztalból", azaz a tálakon az ételeket, ha valaki megéhezne, legyen mihez nyúljon. Az italokat is kiteszik az asztalra, bár manapság jobban rekeszből kínálják a vendégeket, viszik a kezükben a kínálók a sörnyitót is.

Éjfélkor van a menyasszonytánc. Ez is rigmussal kezdődik. A menyasszony piros pöttyös menyecskeruhába vagy magyar ruhába öltözik. Rokonsági foktól, vagy anyagi helyzettől függően adnak a menyasszonytáncért 1.000-20.000 Ft közötti összeget, 5-10.000 Ft ma már az átlag. Ha közeli a rokon, nem pénzt ad, hanem ajándékot. Manapság gáztűzhelyet, mosógépet, vagy grillsütőt illik ajándékozni. A násznagy, aki katolikus családoknál rendszerint a bérmakeresztapa, tartja a másik násznaggyal a menyasszonytáncnál a tálat, amelybe a pénzt dobják, és ők teszik az asztalra az ajándékokat. Tánc végeztével a fiatalok a násznagyokkal együtt megteszik a "zárszámadást", azaz összeszámolják a táncon begyűlt pénzt és "leltározzák" az ajándékokat is. Erre természetesen iszik a lakodalmas nép.

Menyasszonytánc és néhány korty ital után következik a "bolondmenyasszony tánc". A bolondmenyasszony általában férfi, aki valamilyen "csiricsárés" öltözetet vesz magára, jó vastagon kikeni magát rúzzsal, és így lehet vele táncolni, természetesen pénzért. Azért van kifestve, mert mindenkit megcsókol, és mindenkinek piros lesz az arca. A vele való táncért összegyűlt pénz a zenészeké. A bolondmenyasszony általában rokon, vagy ismerős, aki ott van a lakodalmon és vállalja, hogy eljátsza a szerepet.

Ez után újra terítenek, ilyenkor, éjfél után a fő étel a töltött káposzta, vagy az utóbbi időben: halászlé, rántott hús és fasírozott és természetesen süteményféleségek.

Végül néhány szót a lakodalmi zenéről. Az ötvenes évekig minden alkalommal cigányzene mulattatta a násznépet. Mostanság a cigányzenét felváltotta a zenekar. 4-5 fő a következő hangszereken játszik: saxofonon, dobon, bőgőn, harmonikán, villanyorgonán és gitáron. Ma már mindenféle zene járja: "kacsatánc", twist, régi magyar zene, csárdás, fox, keringő stb.

Számon tartanak Válban egy régi rossz emléket is. Állítólag egy lakodalmas háznál egy szentkép, talán egy ikon éjjel leesett az új pár háta mögött. Rövidesen halott lett a családban. Az ifjú pár fiúgyermekét pedig már nagyobbacska korában elütötte egy kocsi.

Hajnalban, amikor oszlani kezd a vendégsereg, süteményt, húst csomagolnak egy-egy papírtálcán a távozóknak. Így ér véget a lakodalom napjainkban is.

Érdemes még néhány gondolattal kiegészíteni a nagyon racionálisan megszervezett, szinte azonos forgatókönyv szerint zajló lakodalmi ünnepséget. Külsőségeiben mintha mi sem változott volna a hagyományos lakodalmakhoz képest. Annál inkább korszerűsödött a tartalma. Sajátos hazai gazdasági- társadalmi fejlődésünk szocialistának nevezett korszaka hozta meg a faluba a polgári társadalomra jellemző pénzviszonyokat. Egy-egy lakodalom manapság felér (és talán helyettesíti is) egy bankkölcsönnel. A menyasszonytánc részben pénzt hoz az ifjú pár életkezdéséhez, és az ott összegyűlt összeg minden bizonnyal hat számjegyű. És akkor még nem szóltunk az összegyűlt háztartási felszerelési tárgyakról. Falun, miként ismeretes, minden kölcsönös. A rokonoktól, ismerősöktől kapott ajándékokat a fiatalok számontartják, és életük folyamán a lakodalmakon a családoknak visszaadják kb. ugyanakkora, vagy hasonlóan akkora értékben, mint amekkorát kaptak. Így sikeresen kiküszöbölték a banknak, OTP-nek fizetendő kamatokat. Mindenki jól járt, elsősorban természetesen az éppen új házasok.

A temetés a legszomorúbb elbocsájtó szertartás. Ha halott van a faluban, minden 2 órában harangoznak: mégpedig a halál és a temetés napján. Ilyenkor először "csöndítenek" (egy kisebb harangot kongatnak 3-4 percig) és utána szól minden harang. Temetéskor, amikor a pap indul, akkor is szokásos a csöndítés.

Amikor még háztól temettek, a negyvenes években, szokásban volt virrasztani, mert a halott a házban volt felravatalozva. Manapság a szertartás a temetőben megy végbe. Mintegy a virrasztás és siratás utóhagyományaként tartják számon Válban a Burger kápolnában kialakult szokást. Ott a temetés előtt 1 órával hívő asszonyok, ketten-hárman énekelnek és imádkoznak a halott felett. Temetési énekeket énekelnek, Mi Atyánkat, Üdvözlégyet... mondanak. A kápolnából csak akkor viszik ki a halottat, amikor a pap megérkezett.

Válban 3 évvel ezelőtt újjáalakult a Szent József Társulat. Ennek tagjai férfiak, lassan idősek. Ők temetnek. A faluban nincs temetkezési vállalat. A társulat tagjai énekelnek, imádkoznak, amikor már kint van a halott. Ők viszik a Szentmihály lovát, ők eresztik le a halottat a sírba. Néha tízen, néha húszan vannak, a mezőgazdasági munka sürgősségétől függően. A temetési menet a kápolnától a sírig a következőképpen fest: elől egy ember viszi a keresztet és a lila zászlót, amely négyszögletes, nem lelógó, tehát olyan, mint a többi templomi zászló. A koporsó 4 sarkánál 4 gyertyát tartanak idős emberek. Ezek a gyertyák helyettesítik a kandelábereket. Ugyancsak a társulat tagjai végzik a temetési teendőket is. Társulati tag temetése ingyenes, de a többieknek fizetni kell, szabott tarifa szerint. A temetések jó fele után általában mise volt. Ezt a pap meghirdeti.

A negyvenes években az önkéntes tűzoltók vettek részt tűzoltó temetéseken. Ezt a hagyományt az egyesület megtartotta mindvégig, sőt ma már közvetlen családtag temetésén is résztvesznek.

A temetésre fenyő alapanyagú virágkoszorút szokásos vinni, télen inkább művirágosat.

Temetés után a család tort szokott tartani. A legközelebbi hozzátartozókat meghívják a házhoz. Ha vendéglőben tartják a tort, az is zártkörű. Ilyenkor sült, rántott hús és sütemény járja. Az egy éves gyászt a feleségek ma is megtartják: valami fekete ruhaféle mindig van rajtuk. A férjek, ha egyedül maradnak, külsőségekben nem mutatják ki a gyászukat.

Régen, a háború előtt, ha fiatal volt a halott, fehér ruhás gyerekek vitték a koporsót. Válon nem említették, de országosan ismert: a halott lakodalmának hívták a fiatal lány, vagy legény temetését.

Olykor rossz előjelek is jelezhetik a halálesetet. "Ha fülesbagoly kuvikol, nem jó jelnek" tartják. Ha a házban meghal valaki, olyankor megfordítják a tükröt. Ennek okát kérdezve azt felelték: a "tükröt azért fordítják meg, vagy takarják le, nehogy a szellem visszajöjjön."

Érdemes végül néhány időjárás jóslást felidézni. Válban úgy tapasztalták, ha Tordas-Gyúró felől hallatszik a harang hangja, akkor komoly hideg várható.

Ha Baracska és Pázmánd irányából a vonatsípolás behallatszik a faluba, az csúnya időjárást hoz.

Nagy József, váli nevén Zsombok, egyszer "rapsic lesen" volt. Tél lévén, szánkóval-hintóval járták az emberek az erdőt. Egyszer csak odahallatszott a farkasfai erdőben az acsai vonat sípolása, mire Zsombok megszólalt: "Négy nap múlva a hó elolvad". "Ha ez igaz - válaszolta az erdész -, adok neked 10 méter hasábfát." A jövendölés bevált, és Zsombok megkapta a beígért tüzelőt.

Cser tanító vezetésével az iskolások egy októberi napon makkot vetettek az erdőn. Ott járt Zsombok is, és megkérdezte a tanítót: "Tanító úr, hozott esőkabátot?" "Honnan veszi, hogy esni fog?" - kérdezett vissza a tanító. Amikor a nap kelt, bárányfelhős volt az ég, és ha ilyen, a menny mindig "leadja a levét". Délben 1-2 óra között aztán jött egy felhő, és hatalmas záport zúdított a tájra.