Milne:
János király karácsonya
János király nem volt jó,
Volt görbe dolga sok.
És néha senki sem szólt hozzá,
Így teltek a napok.
És aki látta, nem köszönt,
Szótlan továbbhaladt,
Csak gőgös pillantása hullt
Jánosra és továbbvonult,
Ő némán állt és elpirult
Koronája alatt.
János király nem volt jó,
Nem kedvelték, tehát
Nem látogatták, hasztalan
forralt mindig teát,
s ha eljött a december,
karácsony csillaga,
polcán a sok kis cédulát,
mely boldog ünnepet kívánt,
soha nem írta jóbarát,
csak mindig ő maga.
János király nem volt jó,
S ajándékot, noha
Vágyott reá, nem is kapott
Sok éven át soha.
De karácsonykor mindig,
Míg szépen énekelt
A lantos és jó pénzt kapott,
Ő harisnyával caplatott
A kéményhez, kirakta ott
A félő reménye kelt.
János király nem volt jó,
S így magányosan élt,
Egyedül tervelt levelet,
Míg a tetőre ért.
Leírta és lerakta, így
Kért fájdalmára írt:
„E lap mindenkinek kiált,
szent karácsonyhoz legkívált.”
Sarkában nem „János király”-t
Szerényen „Jancsi”-t írt.
„Szeretnék egy kis puskát
és egy kis édességet
és egy kis csokoládét
a szopogatás végett;
a narancsot se bánom,
a diót szeretem,
úgy szeretnék egy zsebkést,
mely vígan szeletel.
És, ó, Karácsony apó, kérlek, hogy kegyesen
Hozz egy igazi nagy piros gumilabdát nekem!”
János király nem volt jó –
A csatornacsövön
Szobájába csúszott megint,
És várta, hogy mi jön.
És egész éjjel ott feküdt,
Félt és remélt bután.
„No, azt hiszem, ő járhat ott”
(a homloka is izzadott)
„biztos ajándékot hozott
sok hosszú év után.”
„Jaj, felejtsd el a puskát,
felejtsd az édességet,
és csokoládé sem kell
a szopogatás végett,
a diót, a narancsot
már nem is szeretem,
és van már egy zsebkésem,
mely majdnem szeletel.
De, ó, Karácsony Apó, kérlek, hogy kegyesen
Hozz egy igazi nagy piros gumilabdát nekem!”
János király nem volt jó –
Karácsony reggel
Eljött vidáman s számtalan
Szép ajándék vele.
A harisnyákban játékok,
Sok-sok kiváncsi szem
Mindenre boldogan tekint,
János mogorván mondja: ”Mint
Sejtettem, úgy történt, úgy történt megint:
Számomra semmi sem.”
„Szerettem volna puskát
és egy kis édességet
és egy kis csokoládét
a szopogatás végett;
kértem diót, narancsot,
mert nagyon szeretem,
és minthogy nincs zsebkésem,
hát nem is szeletetl.
És, ó, Karácsony Apó nem hozott kegyesen
Egy igazi nagy piros gumilabdát nekem!”
János király kinézett
Durcásan ablakán:
Lent nagyvidáman játszott
Sok fiú s kisleány.
Mind irigyelte őket,
Állt rendületlenül…
S hát, íme, pirosan beszáll
Egy jó nagy labda, a király
Fején pördül, de meg nem áll,
S az ágyára repül.
És, ó, Karácsony Apó,
Háláját rebegi,
Mert hoztál egy nagy
Igazi
Gumilabdát
Neki!
*
A kereszténység és én – második rész
János király karácsonya
 Az ablakon túl - amikor beröpül a labda, és János annyira örül neki, nagyjából így foglalnám össze a transzcendens jóságról, nagyon óvatosan és halkan mondom, a kegyelemről szerzett élményemet.
Tudom, hogy mások emlékezetébe is beégett ez a vers, másnak is sírhatnékja van, ha felidézi. Nekem mindenesetre életre szóló találkozás volt.
Bűntudatra hajlamos kisgyerek voltam, és olvasni is szerettem, a valahonnan egyszer megérkező versgyűjtemény minden egyes versét elolvastam. Nem emlékszem a könyv címére – talán Fecskeköszöntő? –, de úgy emlékszem rá, mintha mindig is lett volna; ahogy egy gyerek emlékszik a könyvekre, amelyek segítettek neki, hogy valaki és valamilyen legyen, szavakat találjon a saját élményeihez. János király tökéletesen összefoglalta az élettel kapcsolatos addigi élményeimet, a magamról alkotott képet és a vágyakozás magányosságát.
Nem szellemes és kedves vers volt, mint a Hatévesek lettünk többi darabja (A. A. Milne, ha valaki nem tudná), hanem reveláció. Biztos vagyok benne, hogy átformálta az élethez való viszonyom, és megjelenítette a transzcendens dimenziót az életemben.
Az ablakon túl – amikor beröpül a labda, és János annyira örül neki, nagyjából így foglalnám össze a transzcendes jóságról, nagyon óvatosan és halkan mondom, a kegyelemről szerzett élményemet. Nem merném állítani, hogy ez ortodox interpretáció, de unitárius lévén néha még azt is megkérdőjelezik, hogy egyáltalán keresztény vagyok-e.
János arra sem eszmél rá, hogy nem érdemli meg, mert „nem jó". De érdemtelenül is megkapja végül. Lenyűgözőnek találtam ezt a történetet, és érthetetlennek is.
Sok évvel később, amikor a saját gyerekemnek olvastam – úgy tűnik, neki nem okozott különösebb katarzist –, megnéztem az eredeti angol szöveget.
Valami nem stimmelt. Összevetettem a Karinthy-fordítást a Milne szöveggel. Karinthy csodálatos író, és csodálatos fordító, büszkén állítom, hogy a Micimackó és a „Lovag, kinek páncélja nem nyiszog" magyarul egyszerűen jobb, mint angolul.
A János király karácsonya is tökéletes magyarul, a ritmus, a rímek, a jelzők, minden oké, kivéve, hogy Karinthy teljesen félreértett valamit. Lehet, hogy a vers lényegét, de ezt vitassuk meg együtt.
Így hangzik az eredeti utolsó versszak:
AND OH, FATHER CHRISTMAS,
MY BLESSINGS ON YOU FALL
FOR BRINGING HIM
A BIG, RED
INDIA-RUBBER
BALL!
Mit mond ehhez képest Karinthy? Hogy János király háláját rebegi. Az ég szerelmére! Nem János király hálás, hanem a versíró hálás, mi mindannyian vagyunk hálásak, azért, hogy János király végül megkapta azt a nagy piros gumilabdát!
Milyen magányos és keserű ember volt Karinthy.*
*és/vagy Devecseri... (N.J.)
"A sztálinista diktatúra kiteljesedése során belépett az MKP-ba (1948-tól MDP) és egyik vezéralakja lett az új, Révai József és Horváth Márton irányította irodalompolitikának. 1948-1954 között őrnagyi rangban oktatott irodalmat a Magyar Néphadsereg Tiszti Akadémiáján. 1953–1956-ban a Néphadsereg Szabad Hazánkért c. irodalmi és művészeti folyóiratának szerkesztője volt. Egyebek mellett Sztálint, Rákosit, a tervgazdálkodást dicsőítő versei, tanulmányai, műfordításai a legkülönbözőbb lapokban, antológiákban és önálló kötetekben jelentek meg" (Wikipédia)
*
A. A. MILNE
Jankó király karácsonya
Cudar ember volt Jankó király –
Unták hóbortjait.
Megesett, hogy rá se köszönt kutya se
Hétfőtől szombatig.
S ki a városban kószálva
A királlyal összeakadt,
Ránézett gőgösen égbe-szegett
Orral, s nagy garral tovasietett,
Jankó király meg főhetett
Rákvörösen a korona alatt.
Cudar ember volt Jankó király,
Barátra nem is talált ...
Bár otthon ücsörgött délután,
És szürcsölt árva teát.
S ha elborította a kandallót
Karácsony kártya-hada,
Hogy: „Boldog ünnepeket kiván...
Vagy: „Derüs újévet, pajtikám!"
Nem hívek s rokonok, ó, nem ám,
Mind Jankó írta maga.
Cudar ember volt Jankó király,
Mégis remélt s remegett:
Hogy ajándékot kap ... ! s erre bizony
Sok éve hiába lesett.
De Karácsony tájt ha jártak
A vidám házalók,
És gyűjtve gyerek-garaskát,
Eldaloltak pár dalocskát
Egy szépreményű harisnyát
Ő is kilógatott.
Cudar ember volt Jankó király,
No, egyedül is élt.
Egyedül mászott a tetőre, mikor
Kiötölt egy versikét.
S levélnek odahelyezte
– Hatter: kéménye lika –,
„Olvassa közel – s távol-lakó,
De elsősorban T. Apói"
S nem „Elsó János" a feladó,
Csak egy szégyellős „Janika".
„Egy kis süti jó lesz,
Meg pár szem bonbon;
Macskanyelv! Ó, ez
Elkél, nem mondom.
Narancsot szeretnék,
Diót is véle!
S mellé egy zsebkést —
De legyen ÉLE!
De T. Apó, ha csakugyan szeretsz, hát
Hozz nekem egy nagy, piros gumilabdát!"
Cudar ember volt Jankó király.
Kirakta a kis levelet,
S az ereszcsatornán a házba
Visszaereszkedett.
És úgy remélt és remegett
Azon az éjszakán!
„Talán most... megjött... ő kopog..."
(S arcán veríték csillogott.)
„Egy ajándékot csak kapok
Az elsőt évek után."
„Bár süti nem lesz,
S ábránd csak a bonbon,
S hogy macskanyelv! ... ezt
Már nem is mondom.
Narancs — minek?
Dió se kéne!
S lapul már a zsebemben kés, aminek
Majdnem van éle.
De T. Apó, ha csakugyan szeretsz, hát
Hozz nekem egy nagy, piros gumilabdát!"
Cudar ember volt Jankó király
Hogy kisütött reggel a nap,
S a kíváncsi földet fürdették
Karácsonyias sugarak,
S mindenki harisnyákhoz szaladt,
Izgulva-pirulva: „Mi lesz?"
S lett sok süti, játék meg cukor,
És boldogság... De milyen komor
Jankó király! S szól: „Mint annyiszor,
Az enyém most is üres."
„Azt hittem, ó, lesz
Süti meg bonbon;
S macskanyelv! Ó, ezt
Hányadszor mondom!
A narancs csodás;
A dió is véle.
S a zsebkés de más,
Ha igazi az éle!
De T. Apó, ha csakugyan szeretsz, hát
Hoztál volna nagy, piros gumilabdát!"
Jankó király az ablakban áll,
S nézi keservesen,
Hogy játszik a víg gyerekek csapata
Havas utcán odalenn.
Áll ott imigyen s a szeme irigyen
Az arcukat kutatja...
S egyszercsak berepül az ablakon át
— Majd leveri fejéről a kicsi koronát —
S odapattan az ágyra (ilyen csodát!)
Egy nagy, piros gumilabda.
Ó, T. APÓ, JÓ TÉLAPÓ
SZÍVBŐL HADD ÁLDJALAK HÁT,
HOGY MÉGIS MEGHOZTAD NEKI
A NAGY,
PIROS
GUMILABDÁT!
Tandori Dezső
|
